2. ~Egy új barát.*

  

A repülőút amúgy nem lett volna hosszú, de nekünk egy örökkévalóságnak tűnt. Már nagyon meg akartunk érkezni. Végre leszálltunk a gépről. Megtaláltuk a csomagjainkat, és elindultunk ki a reptér elé.

- Szia London! – suttogtam, mikor kiértünk, és csillogó szemekkel néztem körbe.

- Bizony. Vigyázz, mert jövünk, és maradunk! – helyeselt Rebecca.

Fogtunk egy taxit, bepakoltunk és bediktáltuk neki az utcát és a házszámot. Út közben elmentünk a Big Ben előtt, láttuk a London Eye-t, és átmentünk a Tower hídon így a Temzén is. Egész úton csillogó szemekkel bámultunk kifele az ablakon.

Megérkeztünk, kipakoltunk a csomagtartóból, és kifizettük az utat. Elhajtott a taxi, és körbenéztünk, hogy hol is vagyunk. Egy elég nyugodt része Londonnak. Szembe velünk egy sárga épület volt. Bementünk. Ez lesz az. Bementünk.

- Jó napot!  - köszönt a recepción egy hölgy.

- Jó napot! – köszöntünk vissza.

- Miben segíthetek?

- Béreltünk egy lakást Leah Crawford névre.

- Pillanat, megkeresem. – elkezdett gépelni, majd egyszer felnézett – Igen itt is van. Ide kérnék egy aláírást. – aláírtam. – Rendben. Itt van a kulcs. Érezzék jól magukat. Ha bármi segítség kell, szóljanak.

- Rendben, köszönjük.

Végigmentünk a rövid sárgás folyosón a liftig, majd felmentünk az első emeletre. Ott volt a szobánk. Benyitottunk, és nem ilyenre számítottunk. Volt egy kis előszobaszerű rész. Az után egy gyönyörű hatalmas nappali. Jobbra egy konyha. Semmi nem választotta el a nappalitól. A konyhába minden vagy fehér, vagy fekete volt. A közepén egy pult. Gyönyörű volt.

A szavunk is elállt.

- Wow. – nyögte Rebecca.

- Gyönyörű. – mondtam.

Beljebbmentünk. Miután kigyönyörködtük magunkat, megnéztük a szobákat.

Mindkét szoba ugyanolyan volt, de gyönyörűek.

Fehér volt a fal, középen egy hatalmas ágy és mindenütt fabútorok. Nagyon szép volt.

A fürdőszoba is nagyon kis takaros volt. Egy kád volt a sarokban. Mellette egy mosdó fölötte egy tükör és ezek között egy wc.  

Nagyon tetszett a lakásunk. Igazán szép volt. Kipakoltunk, berendezkedtünk a csodás „otthonunkba” lakásunkba.

Elővettem a telefonom és felhívtam Anyát. Még a telefonom is Angliás. Ebből látszik, mennyire szeretem ezt az országot.

Sokáig beszélgettünk. Elmeséltem neki mindent, ami eddig történt. Tud a csodás lakásunkról, a taxis útról, és a repülőről is. Aztán még egyszer elmagyarázta, hogy mit tegyek és mit ne. Rebecca is fel akarta hívni a szüleit, de csak Jason volt otthon. A szülei dolgoznak. Rengeteget. Jason-nel viszont jól elbeszélgetett.

Tudom, hogy ilyenkor nem szabad Rebeccához szólni, mert nagyon rossz a kedve, és csak összevesznénk vagy megbántana. Szóval elővettem a laptopom, hogy egy kicsit szétnézzek munkaügyben. Kivittem a nappaliba, és kényelmesen törökülésben elhelyezkedtem a kanapé sarkában.

Semmit nem találtam. Egyszer csak Rebecca rohan ki a szobájából, és felugrik mellém a kanapéra.

- Menjünk el bevásárolni!- mondta.

- Jó menjünk. Amúgy is üres a hűtő.

Lehajtottam a laptopom tetejét, és letettem az asztalra. Kimentünk az előszobába. Felvettük a cipőt, megfogtuk a táskánkat és kimentünk a lakásból. Bezártuk magunk után az ajtót.

Mikor kiértünk a ház elé, fogalmunk se volt merre menjünk.

- Hol lehet itt egy bolt?

- Amikor jöttünk sokat láttunk. Induljunk el arra.

- Ez jó ötlet. 

És elindultunk balra.

Mentünk pár sarkot, aztán elkanyarodtunk balra. Közben elbeszélgettünk. Végre találtunk egy boltot. Egy mini Tesco volt. Ilyet még sose láttam. Magyarországon nincs ilyen. Bementünk. Mindent vásároltunk, aminek egy jó háztartásban helye van. Rebecca a bolt másik végén a Colát kereste, míg én a tej után kutattam.

Éppen kifordultam egy polc mögül, amikor összeütköztem egy emberrel. Nem is néztem, hogy ki volt, csak a cuccokat akartam felszedni. Közbe mentegetőztem.

- Jaj. Nagyon sajnálom. Nem láttam.

- Semmi gond. Én is lehettem volna óvatosabb. – Hajolt le hozzám a férfi. Megfogta a csokikat és felszedte. Aztán felálltunk. Odaadta, és mélyen a szemembe nézett. Igazán jóképű volt.

- Én Austin vagyok.

- Én meg Leah.

- Leah… érdekes egy név.  Még nem hallottam.

- Magyar. Onnan költöztem ide a barátnőmmel. Épp ma érkeztünk.

- Akkor van szerencsém egy magyar hölgyhöz.

Elpirultam. Nagyon aranyos és illedelmes volt Austin. Igazi angol úriember.

- Ahhoz képest nagyon is jól beszélsz angolul.

- 12 éve tanulom.

- Huh... hát az nem kevés idő. Akkor szereztél egy új barátot.

- Igen. Az jól jön, mert senkit nem ismerek.

- És hol laktok?

- Már azt se tudom merről jöttünk, annyit bolyongtunk a boltot keresve.

- Hátha tudok segíteni. – Megadtam az utca és a házszámot. – Az nincs is olyan messze. Ha gondolod, hazakísérlek.

Ebben a pillanatban, megjött Rebecca, egy Colával.

- Rebecca, ő Austin. Austin, ő Rebecca.

- Nagyon örvendek. – mondta Austin.

- Én szint úgy.

Elvettem egy tejet hűtőből. Elindultam a kassza felé.

- Ha áll még az ajánlatod, hogy megmutatod az utat visszafelé, akkor fizetek és indulhatunk.

- Rendben. Még én is fizetek.

Kifizettük a dolgainkat, igaz Austin csak egy csokit vett. De hazafele úton jól elbeszélgettünk.

- És mit akartok csinálni itt Londonban?

- Igazából még fogalmunk sincs. Most keresgetünk állást… nem sok sikerrel. – mondtam.

- Hátha tudok segíteni. Az apám, hátha tud nektek állást adni. Majd megkérdezem.

- Azzal sokat segítenél. – vágta rá Rebecca.

- Pontosan milyen állás lenne? – én óvatosabb voltam.

- Hát az Apám hosztesz kísérőket keres. Pont olyan lányokat, mint ti. Érdekel a dolog?

- Viccelsz? Ezt pont nekünk találták ki. – mondtam.

- Adjátok meg a számotokat, hogy majd értesítselek benneteket.

Bediktáltuk egymás számát. Közbe meg is érkeztünk a házunkhoz.

- Nagyon köszönünk mindent. Remélem, még beszélünk. – mondta Rebecca.

- Én is. Sziasztok.

- Szia. – köszöntünk el.

Felértünk a lakásba, és berendeztük a konyhát

- Lehet, hogy szereztünk is munkát. – örvendezett Rebecca.

- Azért az még egyáltalán nem biztos, de remélem.

 Még beszélgettünk a munkáról, az itteni életről és persze a fiúkról. Magamba már lezártam a volt pasim ügyét. Új élet egy új városban. Nem kell, hogy a múlton szomorkodjak. De azért még megvisel néha, viszont ezt csak magamba. Kifele nem mutatom. Igyekszem.

Korán lefeküdtünk. Megvisel bennünket ez az óraátállítás. Hamar el is aludtunk, legalábbis én. De szerintem Rebecca is. Holnap nagy nap áll előttünk. Munkát kell keresni. Sürgősen, vagy pápá London.