IV. 23. ~Te jó ég!*

Sziasztok manook! Most sok mindent szeretnék nektek mondani. először is, hogy köszönöm a javaslatokat, mibe újítsak. Aztán szeretném ha tudnátok, hogy nemrég befejeztem a történetet. A végére értem. Még van vissza 14 rész, és azt kell, mondjam, vége ennek a blognak. Nekem is nehéz itt abbahagynom, hisz ezzel értem el először komolyabb sikereket, és fáj, de már kiéltem a lehetőségeit. Ennek sajnos lejárt az ideje. De még van hátra rész, szóval ne aggódjatok. Még egy ideig marad, de utána remélem, olvassátok az új történetem, amit már szintén elkezdtem a laptopon. A következő dolog, ami bár már nem olyan aktuális, de átléptük a 100.000-et. Köszönöm nektek. És végül ezúton is szeretnék nagyon kellemes Húsvétot kívánni nektek. Jó olvasást. Puszi.

Ui.: Most írtam, de még kiegészítem vele a részt. Csak nektek, saját. Remélem, tetszik:

Szép Londonban ballagtam

One Direction-t hallgattam

Mikor megállt egy piros busz

Kiszólt belőle 5 srác: szervusz

Belém költözött a húsvéti feeling

Mire ők: You've got that one thing. 

IV. 23. ~Te jó ég!*

Destiny szemszögéből:

Niall-hez nagyon kevesen mentek oda a dedikáláson, ahova szombaton voltak hivatalosak. Láttam, borzasztóan esik neki. Hozzá siettem, és a fülébe suttogtam.

- Te vagy a legjobb Niall, mindegy más mit mond.

- Kétlem. - írt alá egy CD-t.

- Hidd csak el!

- Majd otthon megbeszéljük. - mosolyodott el édesen, mivel az egyik lány éppen képet csinált vele.

Tudtam, hogy veszekedni fog velem, ezért nem is vártam túlságosan, hogy hazaérjünk. De egyszer ez az idő is eljött. Beléptünk hozzánk a házba. Tudtam, hogy Marta szabadnapos, Apa dolgozik, Angela pedig Amerikába. Szóval egyedül voltunk. Felmentünk a szobámba, és lehuppantunk az ágyra. Niall eldőlt, én pedig mellé feküdtem. Nagyon szótlan volt.

- Miért vagy ilyen csendes?

- Mintha nem tudnád. - felelte halkan. Igaza volt. Nagyon is tudtam, mi a baj.

- Te vagy a legjobb Niall. Ez ne essen rosszul.

- Sajnos a rajongók nem így gondolják. Semmi keresnivalóm nincs a bandában. Azt is nehezen tudom felfogni, te miért szeretsz engem. Ott volt neked Kyle, mégis rám vártál.

Ettől a mondattól tátva maradt a szám. Feltoltam magam, és a hasára ültem.

- Niall James Horan meg ne halljam ezt még egyszer! Igenis értékes vagy. Nekem is, és a rajongóknak is számítasz. Lehet, nincsenek olyan göndör fürjeid, mint Harry-nek, olyan kockás hasad, mint Liam-nek, olyan hátsód, mint Louis-nak és olyan barna szemed, mint Zayn-nek. De hihetetlenül édes a nevetésed, a mosolyodtól mindenki padlót fog. Ha a csodás kék szemedbe nézek, elveszek benne. Imádom, hogy bármikor tudsz enni bárhol, és imádom az akcentusod, ami reggelente még inkább hallatszik. Boldogan hallgatom az édes szuszogásod és a horkolásod, mikor alszol. Csodállak, mert felvállalod, honnan jöttél, és büszkén mondod ki; ír vagy. Képes lennél elhinni nekem, hogy igenis fontos vagy? - néztem komolyan a szemébe a hasáról. A szája kipattant, és apró rés keletkezet az alsó és a felső ajka között. Láttam, ahogy gyorsabban veszi a levegőt. A szeme csillogott.

- Hogy tudsz ennyi mindent szeretni bennem? - nem hitte el, hogy ennyi jó tulajdonsága van. Tudtam, hogy a dolgok többségét, amit felsoroltam, utálta magában. Aprón elmosolyodtam.

- Ezek a fontos és igaz dolgok benned. Ezeket csak az látja meg, aki meg akarja. Aki meg sem próbálja, csak majmolja a többeket, az soha nem tudja meg, milyen is vagy. Soha nem ismeri meg ezeket az apróságokat, amik olyan különlegesé tesznek téged.  Amiket annyira lehet szeretni benned.

- Köszönöm. - ült föl, hogy meg tudjon ölelni.

Lejjebb csúsztam a combjaira. Hihetetlen erővel szorított magához, de nagyon vigyázott, hogy ne okozzon fájdalmat. A karja alatt a hátához nyúltam, és válla szélénél szorítottam.

Sokat jelentett nekem maga, a srác is, és a magáról alkotott véleménye is. Azt akartam, hogy meglássa a magában rejlő szépséget, és elhiggye sokat jelent az embereknek. Ha kell, minden nap elmondom neki, hogy milyen csodás. Ha ez szükséges ahhoz, hogy szeresse magát, megteszem. Azok az apró dolgok, amiket felsoroltam, csak még értékesebbé teszik őt a szememben. Talán pont az fogott meg benne a legjobban, hogy annyira nem bízik magában. Hogy annyira szüksége van rám.  És ha kell minden nap mellette állok, és bíztatom a szeretetemmel.

Leah szemszögéből:

A srácok rengeteg képet és aláírást kiosztottak a dedikáláson. Láttam , Niall-nek nagyon rosszul esett, hogy hozzá kevesebben mentek oda, mint a többiekhez. Destiny próbálta nyugtatni. Végül kiegyeztek abban, hogy majd otthon megbeszélik. Szegény Niall. Annyira sajnáltam, de tudtam az nem vezet semmire. Viszont most, hogy mellette van Destiny, talán ismét a régi lesz.

- Már ráfagyott a mosoly az arcomra, és a kezem is görcsbe állt. Szerintem ha azt kérnéd, írjak le egy szöveget, csak a saját nevem tudnám leírni. - nevetett fel Harry rekedten a kocsiban.

- Tényleg hosszúra sikerült a dedikálás. - értettem vele egyet.

Végül megérkeztünk a házunkhoz. Harry beállt a garázsba. Kiszálltunk a kocsiból, majd bementünk a lakásba.

- Harry hányszor mondtam, hogy rendesen akaszd fel a kabátod! - vettem fel a előszoba padlójáról három kabátot. Mindig ez van. Leesik az övé, és rántja magával az enyémet is. Szépen felakasztottam őket, majd levetkőztünk. Megkerültem a falat, hogy bemegyek a nappaliba. Harry még bíbelődött a cipőfűzőjével.

- Úristen! - sikítottam.

Lefagytam a látványtól, ami fogadott. Szapora levegővétellel pásztáztam közben a házban. A nappaliban minden szanaszét volt. A párnák és a virágok a földön hevertek. A virágföld beborította az egész nappalit. A gondosan elrendezett CD-k a földön hevertek eldöntve. Széttépett rózsaszirmok borították a kanapét, ami abból a rózsából származott, melyet Harry-től kaptam nemrégen.

- Itt meg mi történt? - nézett szét szerelmem.

- Te jó ég. - elindultam a konyha fele.

Az ottan helyzet sem volt sokkal fényesebb. A székek eldőltek, a konyhában mindenfele széttört tányérok és poharak hevertek. Az evőeszközök az asztalra voltak kirakva össze-vissza.

- Úristen! - hebegtem bénultan.

- Ez meg ki tette? - mérte végig a helyzetet Harry is.

- A hálószoba! - rohantam fel idegesen. Elhaladtam a falakon lógó képek előtt, amelyek egytől-egyig be voltak törve. Rémülten rontottam be az ajtón, de a lábam földbe gyökerezett az elém táruló látványtól. A gondosan elrendezett kör alakú ágyunkon az összevisszaság uralkodott. A kicsi kanapén, amely a boltív alatt volt, szintén szanaszét hevertek a párnák. Az éjjeli szekrényen és az ablakpárkányon nyugvó virágok, most  a földön feküdtek megtépázottan. A ruháim ki voltak dobálva a földre a szekrényből. De csak az enyéim. Harry-éhez egy ujjal sem értek hozzá. Ekkor megláttam valamit a szőnyeg közepén. Papírok szétszórva. Egyből megismertem. Tettem pár erőtlen lépést feléjük, majd a földre rogytam melléjük. A kezembe vettem az összefirkált, és megtépázott lapokat, majd a füzet borítóját, amelyből kitépték. A rózsaszín borításra ez a szöveg volt írva piros filccel: "Get out of here with your awful CD!" (Takarodj innen a szörnyű CD-del együtt!). Csak bámultam a betűket, melyek gonoszul figyeltek a papírról, és a szemembe nevettek. Egy élet munkája volt ebben a füzetben, és tönkretették. Egy gonosz rajongó megalázta a dalaim, és széttépte őket. Erre képesek Harry-ért? Ilyen szörnyűségekre? Egy meleg csíkot éreztem az arcomon, majd még egyet és még egyet. A könnyeim a dalaim maradványaira hullottak, amelyeket magam elé gyűjtöttem.

(Ne félj, csak higgy!)

Egy meleg kéz húzott magához. Oldalra dőltem, mivel eddig a térdemen ültem, és Harry meleg nyakába temettem az arcom. Most kellett nekem, de mégis haragudtam rá, hisz miatta van ez az egész.

- A dalaim. - suttogtam hang híján.

- Úgy sajnálom. - szorított meg.

Viszont ezúttal nem tűrtem meg tovább a karjait magam körül.  Eltoltam  magamtól teljes erőmből. Összeszedtem a papírokat, és felálltam.

- Harry a rajongóid túl messzire mennek. - feleltem komolyan.

- Tudom. Majd beszélek ismét Richard-dal.

- A múltkor is beszéltél vele, és tessék. Ez lett a vége. Nézd, mit tettek a dalaimmal! - kiabáltam. Teljesen kiakadtam.

- Annyira sajnálom. De segítek újraírni őket. Majd együtt csinálunk egy új füzetet. - jött hozzám, de hátraléptem egy lépést.

Nem tudom, mi ütött belém. Féltem tőle. Féltem, hogy fájdalmat okoz. Kialakult bennem egy tartózkodás. Mintha Ő tehetne erről az egészről. Mindennél jobban szerettem, de most emellé társult még valami. Valami, amit nem tudtam hova tenni magamban. Egy ösztön, amely az súgta, menekülnöm kell mellőle. Úgy éreztem, az a száj, amely eddig csókolt, most képes megbántani. Az a kar, amely ölelt, most fájdalmat tud okozni. Az a kéz, amely eddig életben tartott, most meg is tud ölni. Vihar tombolt bennem, amely kezdett elvakítani, és kizökkenteni a valóságból.

Harry észrevette a tartózkodást bennem, így megállt. Fájdalmasan fürkészte az arcom. Nem esett jól, így látnom. Tudtam, ő is szenved, de neki ez az élete. Muszáj elviselnie, de nekem nem.

- Leah? - kérdezte halkan, rekedt hangon. Tudtam, hogy nagyon fáj a torka.

- Sajnálom, Harry. Időre van szükségem. Azt hiszem...hazautazom pár napra. Át kell gondolnom a dolgokat. - indultam el a szekrény fele, és kivettem az aljából a bőröndöt.

- Nem akarom, hogy elmenj Leah. Ne hagyj itt! - állt szorosan mögém, de nem ért hozzám. Ezért hálás voltam. Tudtam, ha a forró bőre az enyémhez ér, elszabadul a pokol.

- Muszáj egy kis nyugalom Harry. Át kell gondolnom a történteket. A rajongók nélkül. Sajnálom. - dobáltam a bőröndbe párat a földön heverő ruháimból, majd a maradékot is belettem, ami a szekrényben maradt. Ezután óvatosan elmentem Harry mellett, anélkül, hogy a csodás zöld szemeibe néztem volna, és a fürdőbe siettem. Összedobáltam pár lényeges cuccomat, bár itt is nagy összevisszaság uralkodott. A sminkjeim szanaszét hevertek, de szerencsére nem esett bajuk, így eltettem őket. Közben a telefonomon megnyitottam a repülőgépek menetrendjét. 45 percem van, és indul egy gép Dubai-ba Budapesti átszállással. Ez lesz a nekem való. Ezt a kis táskát is a bőröndbe csúsztattam. Harry immár az ágy szélén ült. Üveges tekintettel figyelte mozdulataim.

(Kérlek, ne hagyj el!)

Egyszer erőt vett magán, felállt, és hozzám lépett. Én éppen a bőröndöt cipzáraztam be, majd felegyenesedtem. Mellém állt. Ő engem figyelt, de én nem néztem az arcára.

- Annyira sajnálom a rajongókat. Feladom őket, csak maradj velem.

- Nem hagylak el Harry, csak szünetet kérek. Át kell gondolnom a dolgokat. Nem akarom, hogy feladd az álmod, egy ilyen incidens miatt. Időre és magányra van szükségem. - fogtam meg a bőrönd kis húzókaját, és elindultam ki a szobából. Tudtam, hogy Harry követ, de úgy tettem, mintha nem venném észre. Megsimogattam Molly-t, aki a nappaliból sietett elénk. Ő is halálra volt rémülve. Gondolom elbújt valahol, míg a támadónk ügyeskedett.

- Kis szőrgombócom. - mosolyodtam el, ahogy a nagy szemeit rám emelte, melyekben félelem gyűlt össze.

Kimentem az előszobába. Harry szorgalmasan követett. Nem szóltunk egy szót sem, mégis tapintani lehetett a házban a feszültséget és a szomorúságot.

- Azt legalább elmondod, hova mész pontosan? - kérdezte elhaló hangon.

- Rose-hoz. - feleltem halkan, és felé fordultam.

- És mikor jössz?

- Még nem tudom.

- Kérlek, gyere vissza. Annyira szeretlek. Megteszek bármit, csak kérned kell. Egy szavadba kerül, és visszavonulok. - kérlelt eléggé rekedt hangon. Nagyon fájhatott a torka. Immár a szemébe néztem. Ennek láttán, kicsit közelebb lépett hozzám.  

- Időre van szükségem. Sajnálom, Harold. - simítottam meg az arcát. A fejét oldalra döntötte, és csukott szemmel élvezte érintésem. A homloka ráncba szaladt, és nagyot nyelt. Tudta, mi vár ránk külön. Én is tudtam jól, de mégis nélküle kell lennem kicsit. Tudtam, hogy a napok magányosan, fájdalommal fognak telni.

Elrántottam a kezem, és kimentem a házból. Az utcán fogtam egy taxit. Még szerencse, hogy szombaton sok van ezen a környéken. A férfi betette a bőröndöm a csomagtartóba, majd illedelmesen kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. A vastag betonkerítés felett láttam Harry sápadt arcát, amint a nyitott ajtóból figyel. De mikor beültem a kocsiba, ez megszakadt. A kerítés eltakarta erős alakját, göndör fürtjeit. Harry a távolságba veszett.

- A reptérre legyen szíves! - jelentettem ki a sofőrnek.

Ő csak bólintott, és elindult. Hátrafordított fejjel figyeltem az otthonom, ahogy távolodik. Hisz kétség kívül ez a ház volt az otthonom. Itt lakott az az ember, akit mindennél jobban szerettem, de mégis arra kényszerültem, távozzak tőle.  Még ha csak kis időre is megyek...remélhetőleg, akkor is fájt, hogy el kellett válnunk. A rajongóik hihetetlen helyzetbe hoztak. Reménykedtem benne, hogy ez soha nem jön el, de tévedtem. Azt hittem, nincs az a dolog, amivel el tudnak szakítani Harry mellől, viszont ezt sikeresen megcáfolták. Per pillanat betelt a pohár. Csak nyugalomra van szükségem. Az a gond, hogy erősebben vágyok egy normális életre, mint Harry-re. De ez csak jelen pillanatban volt így. A szívem egyik része visszarohant volna a hozzá, míg a másik, a nagyobb elutazott volna Rose-hoz, és élvezte volna az életet. Az életet, amely nyugodt és egyszerű, de nem biztos, hogy jó. Attól, hogy könnyű, még lehet üres és sivár. Hisz nincs benne senki, aki komolyan boldoggá tudna tenni. Végül arra jutottam a taxiban, útban a reptér fele; Harry nélkül ez nem élet, de most pár nap csendes nyugalomra an szükségem. Szünet kell! 

IV. 22. ~Nagy utazás.*

Rebecca szemszögéből:

Izgatottan mocorogtam az ülésben. Liam is hasonlóan érezhette magát a mozdulataiból ítélve. Ilyenkor jó, hogy a párom egy világsztár, hisz így cipelhetem magammal a bemutatókra. Kiszálltunk a kocsiból, és Liam egy srácnak adta a kulcsot, aki majd leparkol vele. Besétáltunk az épülete. Közben pár fotós nagy örömmel villantott a szemünkbe a vakuval. Mikor beértünk, engem egyből letámadtak, hogy menjek készülődni.

- Ott fogok ülni az első sorba. Csak ügyesen. - nyomott egy puszit az arcomra Liam.

Hálásan bólintottam a nyugtató szavakért, majd hagytam, hogy a nő berángasson egy ajtón. Egy meglepően elegáns összeállítást kaptam, ami nagyon elnyerte a tetszésem. Azt hittem a Victoria's Secret-nél csak fehérneműben fogok majd pózolni, de tévedtem szerencsére. Egyre többször járkálok a kifutókon, ahol viszont szebbnél szebb összeállításokat kapok magamra. Ez nagyon tetszett. És megszerettem a kifutót is. Kisminkeltek, és szépen megcsinálták a hajam. Ilyenkor mindig tökéletesnek érzem magam, hisz azt a hatást kell keltenem, pedig egyáltalán nem vagyok az. De az a munkám, hogy a lehetetlent elhitessem az emberekkel. Tökéletesnek kell látniuk, hisz modell vagyok.

Hosszú, izgalommal teli percek után eljött az a pillanat is, mikor én következtem. Kiléptem a fal mögül, és elindultam végig a keskeny, fehér kifutón. A fények körbevettek. Mindenfele villanásokat láttam. Tudtam, hogy emelt állal és fejjel kell járnom, komor arccal, de mikor megláttam egy édes arcot a közönség első sorában, ez megdőlt. Felé fordítottam a fejem, és rámosolyogtam. Ő csak csillogó szemekkel figyelt, és szélesen vigyorogni kezdett. Elhaladtam mellette, és rendeztem arcvonásaim, hogy ismét érzéstelen legyek. Remélem, senkinek nem tűnt fel nagyon ez a kis megingás Liam láttán.

Hihetetlen mennyit izgulok pár másodperc miatt, mikor végigmegyek a kifutón. De most kapkodás jön ismét, mivel még egy szettem van, amit be kell mutatnom. Két nő ugrált körülöttem, és másodpercek alatt átöltöztettek a második ruhaösszeállításba. Ez is éppúgy tetszett, mint az előző. Ismét elindultam végig a kifutón. Ezúttal nem mosolyodtam el Liam mellett. Figyeltem rá, hogy ne tegyem, de hosszan a szemébe bámultam, amíg volt rá lehetőségem. Ő viszont végig vigyorgott, és tapsolt.

Lementem a kifutóról immár véglegesen. De az öltözködésnek itt még nem volt vége. Most koktailruhákba bújtattak minket. A bemutató után egy apróbb buli lesz a szomszéd épületben nagy nevű emberekkel. Én egy hihetetlenül édes, egyszerű, de mégis nagyszerű, tűzvörös ruhadarabot kaptam. A hajam begöndörítették hozzá, majd elengedtek. Kitipegtem a csodás fekete, piros talpú Louboutin cipőmben. Liam az ajtónál várt rám. Ahogy meglátott szó szerint tátva maradt a szája. Hosszan végigmért, miközben felé siettem. Liam is nagyon édesen nézett ki fehér ingben és öltönyben.

- Mesés vagy. - mért végig vigyorogva.

- Köszönöm. Neked is jól állt ez a stílus. - igazítottam meg a gallérját.

- Menjünk. - nyitotta ki nekem udvariasan az ajtót.

Mosolyogva átsétáltunk a szökőkutak között. Csak pár méter, és már a vörös szőnyeg elején álltunk a fotósok előtt. Elindultunk be, de volt egy hely az ajtó előtt, ahol mindenkinek meg kellett állnia, hogy a fényképészek képet készítsenek róluk. Mi is beálltunk, és tűrtük, hogy a sok vaku a szemünkbe villog. Kicsit vártunk, majd Liam kinyitotta nekem az ajtót, és bementünk.

- Még szoknom kell, hogy a fotósok rám is kíváncsiak, nem csak rád. - nevettem halkan.

- Csak idő kérdése volt, míg befutsz táncosként vagy modellként. - felelte, hogy csak én halljam. Erre csak elmosolyodtam. Nem tudtam, mit felelni. Én soha nem hittem, hogy egy nap híres leszek, és tessék. Híres modell lettem kevés idő alatt. Ez hihetetlen.

Bent tulajdonképpen semmi nem volt, csak meg kellett mutatni magam. Sokan odajöttek, és elmondták, hogy csodás voltam a kifutón. Én erre csak elpirultam, és egy köszönömmel feleltem. Mást nagyon nem tudtam kinyögni. Jól esett az elismerés. Sajnos nagyon semmit nem tudtunk csinálni Liam-mel. Ez amolyan hivatalos buli volt. Voltak itt igazán nagy nevek, és előttük kellett jópofiznunk.

Egyszer Mr. Razek vagyis Ed, ahogy mi szólítjuk, csak még mindig szokni kell kicsit, lépett fel az állványra, és beszélni kezdett.

- Nagyon köszönöm, mindenkinek aki eljött. Remélem, tetszett a bemutató. Az angyalaink száma nőtt eggyel, mint azt már láthatták. - ezt mindig elmondta. Immár negyedszer. Szerintem már mindenki tudja, hogy én is itt vagyok, de Ed folyamatosan erről beszél. - És nagy örömömre szolgál bejelenteni...dobpergést kérek. - nevetett oldalra. A hangfalakból ünnepélyes dobszó csendült fel. - ...Megyünk Amerikába az angyalokkal. Egy hónapot fogunk ott eltölteni, és eközben szorgalmasan fogunk dolgozni. Engem ért a megtiszteltetés, hogy megszervezhettem, és kísérhetem a lányokat. Szóval meglepetés Angyalok. - nevetett a mikrofonba. Mindenki tapsolni kezdett. Pár modelltársam ugrált párat örömében.

Az arcomról lefagyott a mosoly. Éreztem, amint a szívem zakatol. Liam kicsit megszorította a kezem. Ijedten rákaptam a tekintetem. Csak meredt maga elé. A szemében zavartság és félelem tükröződött. Lassan felém fordította a fejét. Egymás szemét vizsgáltuk. Elengedtem a kezét, és Ed felé kezdtem sietni. Ez hihetetlen. Egy hónap Liam nélkül Amerikában. Egyben jó és rossz is volt. Az ájulás kerülgetett, de nem tudom az öröm vagy a szomorúság miatt.

- Ed. Ez meg mi volt? Tényleg utazunk? - siettem elé, mikor lejött a színpadról. Nem tudom Liam jött-e utánam, vagy ott maradt.

- Igen. Hát nem csodálatos? - örvendezett.

- És egy hónapig Amerikába leszünk? Haza sem jövünk? - aggodalmaskodtam.

- Igen. Miért? - lepődött meg az arckifejezésem láttán. - Mi a baj Kedvesem?

Idegesen hátrakaptam a fejem. Ekkor megláttam Liam-et. Egy széken görnyedt, és maga elé bambult. Rossz volt ennyire letörtnek látnom.

- Rebecca a szerelmed miatt aggódsz? - visszafordultam Ed fele. Aprót bólintottam. - Figyelj Kedves. Ez a munkáddal jár. Meg kell értenie. Tudom, hogy ti nagyon szeretitek egymást, és nem lesz gond. De abban is biztos vagyok, hogy a párod meg fogja oldani, hogy találkozzatok. Könyörgöm egy világhírű banda tagja. Szóval ne legyél emiatt letörve. Inkább örülj, hogy ennyire népszerű vagy Kedves. Mindenki téged akar látni. Még senki nem lett ennyire felkapott ilyen hamar. - nyugtatott.

- Köszönöm Ed. Remélem igazad van. - mosolyodtam el kicsit.

- Biztos, igazam van. Amúgy ha gondolod, hazamehettek. Már megvolt a nagy bejelentés. Beszéljétek meg, ünnepeljetek. Nemsoká indulunk. Holnap reggel a megbeszélésen elmondok pontosan mindent.

- Rendben. Jó éjszakát.

Visszasiettem Liam-hez. Szomorúan nézett fel rám.

- Menjünk haza! - kértem.

Bólintott, és felállt. Szótlanul kimentünk az épületből egyenesen a kocsi fele. Beültünk. Egész úton egy szót se szóltunk. Liam görcsösen szorongatta a kormányt, és csak az utat figyelte, én pedig az ablakon bámultam kifele. 20 perc után megérkeztünk a ház elé. Beálltunk a garázsba, majd bementünk a házba. Levettük a kabátunk és a cipőnk, majd Liam megszólalt.

- Elmegyek zuhanyozni. - és fel is ment.

Rosszul esett, hogy nem akarja velem ezt megbeszélni. Néztem, ahogyan felmegy a lépcsőn, majd döntöttem. Nem fogom hagyni, hogy elmeneküljön ez elől. Utána siettem. A hálóba mentem, tudtam, hogy először elrendezi a ruháját, és után megy át a fürdőbe zuhanyozni. Liam a szekrény előtt állt ing nélkül. Éppen az övét csatolta ki. Szívdöglesztően nézett ki, de most nem ezét jöttem. Hozzá siettem.

- Nem gondolod, hogy beszélnünk kéne? - dőltem a szekrénynek vele szembe. Egy pillanatra rám nézett, majd lekapta a nadrágját. Elfordult és a levett cuccokat összenyalábolta, hogy viszi majd a fürdőben lévő szennyes tartóba.

- Jó. Nekem ennyi hozzászólásom van az egészhez: nem akarok nélküled itt maradni. - bukott ki belőle, majd bement a fürdőbe, és becsukta az ajtót. 

Csak álltam a szoba közepén, és bámultam a becsukott ajtót, mintha ettől kinyílna. Rosszul esett ezt hallanom. Én is panaszkodhatnák, hogy egy világsztár és turnézik néha, de nem teszem. Akkor se tettem, mikor egyedül hagyott két hétre. Ez most nekem fontos. Egy kicsit több megértést vártam volna. Erősen szuggeráltam az ajtót, hogy nyíljon ki, és csodák-csodájára megtette. Az ajtó lassan kinyílt, és Liam sietett hozzám. Megölelt, és erősen szorított. Forró felsőteste az arcomhoz ért. Meleg bőre simogatta az enyémet. Illata felemelt a földről, és a fellegekben szárnyaltatott. Imádtam ezt a srácot.

- Sajnálom. Nem úgy gondoltam. Menj el nyugodtan, hisz a munkád és az álmod. Csak nagyon fogsz hiányozni. - suttogta a hajamba. Megszorítottam a lapockájánál, és még közelebb húztam magamhoz. Ezt érezve teljesen átfonta körülettem a karjait.

- Idiótán viselkedtem. Majd csak kibírjuk valahogy. És különben is; megyünk Amerikába turnézni a srácokkal.

- Nagyon fogsz hiányozni. Holnap megtudok mindent pontosan. - bújtam ki a karjaiból, és néztem a szemébe.

***

Bementünk a lányokkal a nagy terembe. Ed már bent várt minket. Végre megtudom, hogy is lesz pontosan ez az egész.

- Sziasztok Lányok. Gondolom, mindenkit az Amerikai út érdekel. Nem is csigázlak tovább titeket. Jövő hét hétfőn indulunk, és három hét múlva hétfőn jövünk. - itt lefagytam kicsit, ugyanis péntek volt. - New York-ba leszünk egész idő alatt. A napjaink nagyon zsúfoltak lesznek, kinyomtattam mindenkinek a programokat. - nyomott a kezünkbe egy-egy papírt. Egyesével kielemeztük a programokat, amik egytől-egyig királyul hangzottak. Már nagyon vártam az utat, de egyben féltem is tőle. Liam nélkül maradok három teljes hétig.

Ezen agyaltam egész úton a belváros fele. Féltem Liam-et egyedül hagyni. Nem attól féltem, hogy megcsal vagy ilyenek. Attól féltem, hogy mindketten beleőrülünk a hajtásba a másik nélkül. Aztán megérkeztem a belvárosi pláza fele. Tudtam, hogy most itt adnak egy mini koncertet a srácok az arra járóknak. Elméletileg Leah és Des is itt van. Vicky és Will próbálnak. Bementem a plázába. Egyenesen a kajáldáknál lévő nagy színpad fele vettem az irányt. Itt volt a koncert. Kicsit hallgattam oldalról, majd meglátta két barátnőmet. Elindultam a biztonságiak fele. Át akartam csúszni a két vaskordon között, de egy biztonsági őr megállított.

- Rajongóknak tilos a bemenet!

- Liam barátnője vagyok, Rebecca. - feleltem határozottan.

- Várj! - előhúzott egy papírt a zsebéből, és megvizsgálta.

- Elnézést. Mehetsz! - állt félre.

Mosolyogva Leah és Destiny felé siettem.

- Sziasztok. - kiabáltam nekik, ugyanis az egész pláza a srácoktól zengett.

- Szia. - kaptam a választ.

Mosolyogva figyeltük a koncertet. éppen befejezték a LWWY-t. az I would következett. Liam szólója mesés volt az elején. Ez volt az egyik kedvenc dalom, de ekkor valami megváltozott. Harry belekezdett a részébe, és a homlokom ráncba szaladt. A hangja sértette a fülem. Harry hihetetlenül rekedten és erőltetetten énekelt. Hallatszott, hogy nagyon be van rekedve.

- Mi baja Harry-nek? - löktem oldalba Leah-t.

- Nagyon fáj a torka. - húzta el a száját.

- Nagyon hallatszik. - nézett szomorkásan Destiny.

Egyetértően bólogattunk.

Harry többször is hátrafordult köhögni, de látszott, nem bírja nagyon. Aztán oldalra intett Leah-nak, majd úgy tett mintha inna. Barátnőm egyből értette. Hátranyúlt egy vízért, és a színpad széléhez ment. Harry hálásan elvette, majd beleivott, és visszaadta Leah-nak. Ezután kicsit jobb lett a hangja, bár még hallatszott a rekedtség. Végül vége lett a koncertnek, és a srácok lejöttek hozzánk.

- Na mi volt Csipkerózsika? - kérdezte egyből Liam.

- Hétfőn indulunk, és három hét múlva hétfőn jövünk. Végig New York-ba maradunk. Sajnálom Liam. Nagyon fogsz hiányozni, de el kell mennem. - nyomtam egy puszit az arcára.

- Megértem persze. De találkozni fogunk, mi is New York-ba leszünk egy hétig. Tudod, fellépünk a Madison Square Garden-ben. - örvendezett.

- Akkor találkozni fogunk! - ugrotta a nyakába. Csak nem kell a három hetet végig nélküle töltenem.

- Amúgy miről is van szó? - kérdezte óvatosan Louis.

- A Victoria's Secret Amerikába megy. Hétfőn indulunk New Yorkba, és három hét múlva jövünk vissza. Fotózások, kifutók, divatbemutatók. Már alig várom. És szerencsére ti is jöttök majd az MSG-be. - magyaráztam boldogan.

- Ez király. Gratulálok Reb. - ölelt meg Leah egyből. Mindenki csatlakozott.

Leah szemszögéből:

Annyira örültem Rebecca sikerének. Tudtam, hogy mindig is modellkedni akart, és végre befut vele. De Harry hangjától már koránt sem voltam ennyire elragadtatva. Mikor hazaérkeztünk egyből a konyhába húztam. Csináltam neki egy teát. Mikor kész lett elé tettem pár gyógyszer kíséretében.

- Vedd be, és idd meg! - ültem fel az asztal szélére mellette.

- Kösz a teát Kicsim, de a gyógyszer nem kell. - kortyolt bele a forró italba. Tipikusan az ő felfogása. Tudtam, hogy ez lesz. Szerintem nem kell gyógyszer. Majd meggyógyul magától. De ezt most nem hagyhattam.

- Nem Harry, vedd be! Ma is borzasztó volt a hangod, már elnézést. - erősködtem.

- Már javulok. Csak teát kell innom. - mosolygott.

- Persze. Minek is a gyógyszer?! Elvégre csak rendbe jönnél tőle. - feleltem cinikusan.

- Így is rendbe fogok jönni. - kortyolt ismét a teájába.

- De nem mindegy, mikor Harry. Gondolj a rajongóidra. Ők sem akarják ezt a hangot hallgatni.  A régi selymes, lágy hangod akarják. Vedd be, kérlek! - toltam közelebb hozzá a gyógyszereket.

- És te is ezt a hangot akarod? - kérdezte édes, féloldalas mosolyával.

- Igen.

- Akkor legyen. - vette be a két kis gyógyszert. 

IV. 21. ~Kedvenc album.*

A srácok ma koncerteztek Skóciában. Két nap, egy éjszaka nélkülük. Késő délután mind a 3-an átcsődültek hozzánk. Des nem tudott jönni, hisz suliba volt. Gondoltuk, csapunk egy 4-es csajos estét. A nappali már tele volt rakva felfújt matracokkal, párnákkal és takarókkal. Nevetgéltünk, aztán bekapcsoltuk a tévét. Megnéztük az egyik sztárokkal foglalkozó hírműsort. Tudtuk, hogy lesz benne szó az 1D-ről. Izgatottan figyeltük a fejleményeket. Azután még volt pár hír, de már nem nagyon figyeltük. Inkább beszélgettünk. De egyszer valami megütötte a fülem.

- Hangosítsd fel! - kiabáltam Vicky-nek, mivel nála volt a távirányító.

Felvette, mi pedig figyelmesen hallgattuk az interjút Simonnal. Nagyon a szívemhez nőtt ez az ember, így kíváncsi voltam, mi lesz a téma.

- Mit gondolsz most, hogy vége lett az X-Factornak? Megérte átjönnöd egy másik országba? - kérdezte a riporter.

- Teljes mértékben. Brit vagyok, így Anglia marad a szívem csücske, de Amerikában is rengeteg a tehetség. Boldog vagyok, hogy egy új országban is kipróbálhattam magam, mint zsűri. - felelte Simon.

- Nincs rossz érzésed, hogy nem a te versenyződ nyert?

- Azt gondolom, hogy aki már eljut az élő show-ba mindenképpen nyertes. Lehet nem az én versenyzőm zsebelte be az első helyezett díját, de nem kell ahhoz nyerni, hogy elismerjék az embert és híressé váljon.

- Támogatni fogod a versenyzőidet?

- Természetesen. Már készítjük az albumokat. Nyár végére mindhárom csapatom kiadatja a CD-jét, szóval hajár srácok! Nyomás a bolt! - üzente a nézőknek Simon. Elmosolyodtam.

- Ha már az albumoknál tartunk. Sokan kíváncsiak, mi a kedvenced mostanában. De őszintén!

- Hát van egy kedvencem, de azzal bajba lesznek a nézők. - nevetett a férfi. - Azt sajnos nem találjátok meg a boltokban. Lehet ezért most meg fog rám haragudni az a lány, de a kedvenc albumom Leah Crawford-tól az I Love You. - nevetett. A szemem kikerekedett.

- Micsoda? - álltam fel, és mentem a tévé elé.

- Ez egy készülőben lévő album? - kérdezte a riporter.

- Ne mondj semmit Simon léci! Ne mondj semmit! - kérleltem a tévét, mintha meghallaná Simon.

- Már készen van, de ez nem lesz kiadatva sajnos soha. Ennek a lánynak csodás hangja van, viszont nem akar híres lenni. Ez az album ajándék volt Karácsonyra. Ezért most meg fog rám haragudni, de készítettem magamnak egy második példányt. Azt gondoltam, emlék lesz, de teljesen rákattantam. - nevetett.

- Ez a Leah nem ismert már egy-két dologról? - kérdezte óvatosan egy női hang. Nem láttuk a riportert, csak a mikrofont, amit Simon szájához tartott, mikor beszélt.

- De. - felelte Simon vigyorral az arcán. - Sajnálom, de nekem most mennem kell. Nemsoká indul a gépem vissza Angliába. - magyarázta.

- Rendben. Köszönöm az interjút, és jó utat. - felelte a női hang.

Vége lett az interjúnak. A műsor is váltott. Zavarta lépkedtem vissza a kanapéhoz, és lehuppantam rá. A gondolatok kavarogtak a fejemben. Most mindenki tudja, hogy van egy albumom titokban. Mindenki, beleértve a directionereket. Még jobban fognak utálni, mint eddig.

- Leah jól vagy? - guggoltak le mellém a csajok. Zavartan rájuk kaptam a tekintetem.

- Jól, csak fel kell hívnom valakit. - fogtam meg a telefonom, ami az asztalon pihent.

Kiválasztottam a megfelelő számot, majd elkezdtem hívni. Kis idő után fel is vette egy hang.

- Szia Leah. - köszönt a mély férfi hang.

- Simon. Miért mondtad el? - támadtam le egyből. A lányok csak idegesen figyeltek.

- Az interjú? - kérdezte nevetve.

- Ez nem vicces Simon. Most láttam. Tisztában vagy vele, hányan fognak most megutálni. Így is ezrek utálnak, mert Harry-vel vagyok. Azt fogják gondolni, kihasználom, hogy híres legyek. - ejtettem le tehetetlenül a szabad kezem. Rebecca nyugtatóan végigsimított a karomon.

- Nyugalom Leah. Ez nem jelent semmit. Elmondtam, hogy nem akarod kiadatni, csak ajándék volt. Nincs gáz. Senki nem fogja azt hinni kihasználod Harry-t. - magyarázta.

- Dehogynem. - idegeskedtem.

- Figyelj Leah! Ha mégis valaki emiatt pattogna, majd én leállítom. De hidd el, senki nem fog haragudni rád, mert örömet akartál szerezni Harry-nek. Ha mégis, mondom, majd elrendezem. - nyugtatott.

- Hálás vagyok neked Simon a segítségért, de miért nem mondtad, hogy csináltál egy második CD-t is?

- Mert tudtam, hogy elleneznéd. Nem hiszed el, hogy király hangod van. De mennem kell ne haragudj. Várnak rám. Sajnálom, és ne aggódj, senki nem fog beszólni a CD miatt. Szia Leah.

- Hát remélem. Szia. - köszöntem el, majd kinyomtam.

- Na? - kérdezte egyből Vicky.

- Szerinte nem lesz ebből gond, mert csak örömet akartam szerezni Harry-nek, és nem adattam ki a lemezt. Ezért nem szólhatnak be a rajongók.

- Igaza van. - mosolygott Vicky.

- Ne akadj meg ezen Leah. Minden rendben lesz, pláne ha Simon is azt mondja. - mosolygott Reb.

- Menjünk bulizni. - pattan fel Will.

Elnevettem magam, és felálltam.

- De ajánlom, hogy most már tényleg nagy buli legyen az este.

Kicsinosítottuk magunkat. Egyszerűbb volt minden, hogy itt voltak mellettem a csajok. De természetes, hogy így könnyebben megy a sminkelés meg az öltözködés. Segítenek eldönteni mindent.

Aztán megérkeztünk valami szórakozóhely elé. Nem akartunk a Funky Buddha-ba menni, így egy új hely mellett döntöttünk. Még Jaymi mesélt róla, én meg továbbadtam a csajoknak, így gondoltuk, most megnézzük. Kívülről semmi érdekes nem volt, de mikor bementünk...az egész hely fényekben úszott. Fehér, világoskékkel kivilágított, félkör alakú bárpultok voltak egymás mellett. A sarkokban voltak a fekete bőrkanapék és asztalok. Középen egy hatalmas tánctér terült el, ahol már jópár ember mozogott. Pár oszlop nyúlt a plafon felé, amelyek lilán voltak megvilágítva. Nagyon jól nézett ki az egész hely. A zene is elnyerte a tetszésünk. A bárpulthoz mentünk, és kértünk magunknak italt. Leültünk egy asztalhoz. Kihozták az italaink. A fekete tálcán 3 pohár pihent, Rebecca ugyanis nem iszik. Tudtuk, hogy Whisky van benne, mégis lilán játszott. A poharak aljába ugyanis lámpa volt szerelve, ami ilyen fényt adott neki.  Hihetetlenül királyul nézett ki. Nagyon tetszett. Megittuk a bemelegítő kört, majd mentünk táncolni. Nem akartunk sokat inni az este. 

Eltáncolgattunk 4-en, mikor rám jött a pisilhetnék.

- Csajok lelépek a mosdóba. - kiabálta a zenébe.

- Veled megyek. - mondta Rebecca.

Bólintottam. Nem tudtuk, merre lehet a vécé, csak sejtettük. Elindultunk a bárpultok fele. Oldalt vitt lefele egy lépcső. Egy mosdó jel és egy "S" betű. Nem tudtam az mit jelent, de ott van lent a vécé, ahova nekem más nagyon ki kellett mennem a koktailoktól. Lebaktattunk a lépcsőn. Kevés volt a fény, de jól láttam. Balra volt a női mosdó, bementünk. Végezvén, elindultunk ki. Felfelé lépkedtünk a lépcsőn. Oldalt egy pasi támaszkodott a falnak. Óvatosan mentem el mellette, mivel a keskeny lépcsőn nem akartam neki menni, de ő úgy döntött, máshogy lesz. Középre állt, így kénytelenek lettünk volna a falhoz nyomódva, szűkösen elaraszolni mellette.

- Kicsit arrébb állnál? - kérdezte Rebecca teljesen udvariasan.

- Hova sietsz Cica? Még csak most jöttetek. Nem gondoltam volna, hogy itt futok össze veled, de ha már így alakult, szerintem nem kéne rád még az a pár fehérnemű sem. - vigyorgott gonoszul.

- Hogy mondtad? - lepődött meg Rebecca. Az én szemem is kikerekedett.

- Nem hittem, hogy itt találkozok össze egy Victorai's Secret modellel, de nincs ellenemre. Imádlak Cica. Nekem nincs kedved pózolni? A barátnőd is igen jó bőr. Hozhatod Őt is. - mért végig engem, majd perverzül elkezdett vigyorogni.

- Bocs, de nekünk ilyenekre, mint te nincs időnk! - fogtam meg lefagyott barátnőm kezét, és húzni kezdtem a srác mellett felfele a lépcsőn. Direkt úgy mentem el mellette, hogy a falhoz ne érjek, de az ő vállát meglökjem. Mivel kicsi volt a hely, nagyot sikerült rajta löknöm. Tovább tipegtem felfele a lépcsőn. Alig tettem pár lépést, Rebecca megtorpant. Zavartan kaptam hátra a fejem. A srác elkapta barátnőm karját.

- Most engedj el! - sziszegte mérgesen Rebecca. Ilyennek még csak nagyon ritkán láttam.

- Szeretem a vadságot. Nem érdekel, hogy van barátod. - vigyorgott a srác, mintha meg sem hallotta volna.

- Engem viszont igen, és most engedj el, vagy megbánod. Egy telefonnal az egész életedet tönkre tudom tenni, úgyhogy most szépen leveszed rólam a kezed, és az este hátralevő részében békén hagysz. - mondta nyugodtan, de mégis villámló szemekkel Rebecca. Én is megijedtem tőle, pedig a legjobb barátnője vagyok.

- Nyugalom Cica. - engedte el lassan a pasi, és hátralépett egy lépést, de a perverz vigyor továbbra sem fagyott le az arcáról.

- Köszönöm. - mondta lenézőn a lány, majd megfordult, és elindultunk.

Ahogy mentünk fel a lépcsőn, még hallottam egy fütyülést, amit majdnem elnyomott a zene. Egyre jobban felment bennem a pumpa, de nem vettük magamra. Mintha meg sem hallottuk volna. Szerencsére ez jól ment hála a rajongóknak.

Visszasiettünk a lányokhoz, de mivel táncoltak, ketten ültünk le a kanapéra.

- Amúgy kit akartál felhívni? - kérdeztem óvatosan. Erre nagyon kíváncsi voltam.

- Nem tudom. Reméltem, hogy beveszi, és nem kell beégnem. - nevette el magát. Én is csatlakoztam.

- A kis hazudós. Jó volt. - bólogattam elismerően.

- Leah, léci ne mondd el senkinek ezt. - kérte halkan.

- Jó, de miért?

- Mert nem akarom, hogy Liam visszahallja. Az ilyenektől félt a legjobban, mikor modellkedni kezdtem.

- Rendben, nem mondom el. - hebegtem halkan.

Zavart voltam. Nem értettem, miért nem akarja elmondani a szerelmének és élettársának. Még ha félti is Liam, akkor sem tehet semmit, de joga van tudni. Mindegy, ez az Ő dolguk. Én nem kavarok be, és avatkozok bele.

(Nem tudom elmondani, ha megöl, vagy megerősít)

***

- Te jó ég! - hallottam reggel meglepően közelről.

Nagyon ismerős hang volt.  Az a hang, amely oly' sokat jelentett számomra. Álmosan kinyitottam a szemem. A fejembe őrjítő fájdalom nyilallt. A lányokat láttam magam előtt, amint a földön alszanak. Én valahogy a kanapén ébredtem hason, takaró nélkül. Pedig tisztán emlékszem mindenre, de azt nem tudom, hogy kerültem fel ide, mikor a földön aludtam el Rebecca mellett, a takaróm alatt. Magamba szívtam a levegőt, és feltoltam magam. A könyökömön támaszkodva, hason megdörzsöltem az arcom. Lépteket hallottam a kanapé mögül. Álmosan felültem, és arra fordítottam a fejem.

- Te jó ég. Mi történt veletek? - jött Harry elém kezében Molly-val.

Nehéz volt visszatartania a nevetést édes száján, de a szemében aggodalom ült. Elengedte a táskáját, ami halkan puffant a földön, majd a kanapé végéhez jött. Molly-t mellém helyezte, majd óvatosan átlendült, és mellém huppant a világos bőrre. Aggodalmasan mért végig.

- Ahogy magatokra hagyunk titeket, vad bulit rendeztek? - nevetett halkan, nehogy felkeltse a többieket. Molly dörgölőzni kezdett Harry-hez. Örült, hogy itthon van. Én is kaptam szerelmemtől egy puszit, majd feleltem.

- De pia szagod van. - nevetett. Mérgesen néztem, rá, mire kaptam egy puszit. Ezzel jóvá is tette. Válaszoltam az előző kérdésére.

- Nem. Elmentünk egy helyre, de nem ittunk sokat. Mindenre emlékszek. - végigmértem a szobán és saját magamon, majd helyesbítettem. - Majdnem mindenre.

- Hihetetlenek vagytok. - igazította meg a trikómat, ami össze-vissza állt rajtam.

Nálam ez már csak így van. A pizsama felsőm általában egy nagy, bő trikó, ami reggelre mindenhogy áll, csak úgy nem, ahogy kéne. Tűrtem, ahogyan forgatja rajtam az anyagot, hisz szinte teljesen elfordult. Én őt vizslattam. Édes, féloldalas mosoly pihent az arcán. Néha-néha szívdöglesztően felnézett rám, ami rabul ejtett.

- Most már tűrhetően áll. - simította meg az arcom jelezve, hogy kész vagyok. Hálásan rámosolyogtam. - Mire nem emlékszel?

- Csak arra, hogyan kerültem fel ide. Még rémlik, hogy lent aludtam el. - néztem le a többiekre, akik még mindig édesen szuszogtak a földön. - Hogyhogy reggel jöttetek haza?

- Reggel? Kicsim délután 4 van. - nevetett.

- Micsoda? Komolyan átaludtuk az egész napot? - kerekedett ki a szemem.

Mondjuk nem mintha baj lett volna, hisz senkinek nem volt ma dolga, és eleve 5-kor értünk haza.

Harry éppen nyitotta volna a száját, hogy mond valamit, de ekkor elkezdett csörögni egy telefon. Tudtam, hogy ez nem az én csengőhangom, mégis összerezzentem. Mindenki megmozdult, majd Will kezdett álmosan nyöszörögni elsőnek. Ő a bal oldalán feküdt.

- Francba! - nyöszörögte halkan, majd a párna alatt kezdett kotorászni. Kivette a telefonját, és anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, felvette. A jobb füléhez emelte a készüléket, és álmosan beleszólt.

- Igen?...Halkabban Nyuszi, megsüketülök. - motyogta. A szeme még mindig csukva volt. Nem csoda, hogy megsüketül, mikor én is hallottam Zayn ideges hangját a vonal másik végén. Bár azt nem értettem, mit mond. - Leah-éknál...Várj! - álmosan kinyitotta a szemét, és végigmérte a szobát, majd a szeme megakadt Harry-n. - Itt van már...Nem...Várj már, még csak most keltem...5-kor értük haza...Nem. Te ezerszer rosszabb vagy nálam. - jelentette ki, majd a hajába tűrt, és egy nagy tincset a frufrujából jobbra fordított. Közben a többiek is nyitogatták a szemüket, és felültek. Harry oldalra fordított fejjel köhögött párat. - Jó, oké...Én is. - mondta a végét már mosolyogva, majd kinyomta a telefont. Hozzánk fordult.

- Mindjárt betör Zayn, ne ijedjetek meg. - nyújtotta ki az egyik kezét az ajtó fele, majd visszaejtette a fejét a párnára, és lehunyta a szemét.

- Szépen átaludtuk a napot. - bólogatott elismerően, álmos fejjel Rebecca.

- Az biztos. Gratulálok. - nevetett Harry mellettem.

- Ideje hazamennem Lou-hoz. Már biztos keres. - áll fel Vicky lassan. Így nem szédült meg.

Ekkor Zayn rontott be a hátsó ajtón, és felénk vette az irányt. Végigmért minket, majd elnevette magát.

- Úristen. Mekkora bulit hagyhattunk ki tegnap este. - huppant le Zayn Will mellé a takaróra.

- Nem is volt olyan vészes, csak sokáig tartott. - motyogta a lány csukott szemmel. Vicky és Rebecca felvonult öltözni.

- Azért remélem, eszedbe jutottam. - puszilta meg Will haját Zayn.

- Hogy is felejthetnélek el! - ült fel a lány, és nyomott egy álmos puszit a srác arcára.  

- Mi léptünk haza. - jött le Rebecca, majd utána Vicky is.

- A srácok már biztos keresnek minket is. - magyarázta Vicky.

Gyorsan leléptek. Bár ez nem csoda. Siettek haza a srácokhoz. Aztán Will és Zayn is lelépett. Hárman maradtunk. Harry, Molly és én. Már nagyon hiányzott ez a srác, pedig csak két napra ment. Mostanában egyre több időt töltünk külön, de ez a munkájával jár. Megértem és büszke vagyok rá. Nem akarom, hogy még miattam is idegeskedjen.

- És mit csinálunk ma? - kérdezte kicsit rekedten, majd megköszörülte a torkát.

- Úgy érted, abban a pár órában, ami hátra van a napból? - nevettem. 

- Nézzünk egy filmet!

- Rendben. - bólintottam. 

IV. 20. ~"Rajongók".*

Niall szemszögéből:

- Miért kellett ilyen messze megállnunk? - panaszkodott Zayn. Még nagyon álmos feje volt. Nem csoda. Én is szerettem volna még aludni, de nem volt rá lehetőségem. Reggel 7-kor már megbeszélésre jöttünk. Természetesen Zayn most is késett 15 percet amit Richard ismét szóvá is tett. Viszonylag higgadtan elmagyarázta a srácnak, hogy ez így nem mehet tovább, muszáj változnia. Mi, 4-en csendbe maradtunk, bár legszívesebben helyeseltünk volna, hisz teljesen jogos volt. Mi sem szerettük, hogy mindig idegeskedni kell miatta fellépések, interjúk előtt. Egyfolytában attól rettegtünk, hogy csalódást okozunk, míg Zayn-t ez látszólag egyáltalán nem hatotta meg. Így aztán kínosan ügyeltünk rá, hogy a srác mindig valamelyikükkel jöjjön, de ez most elmaradt. És persze, hogy késett. Megbeszéltünk pár dolgot Richard-dal, majd elindultunk a kocsikhoz. Sajnos ezúttal nagyon messze sikerült parkolóhelyet találni, így sétáltunk egy kicsit. Velünk szembe egy csapat lány jött egy idősebb hölggyel, gondolom egy Anyukával. Végigmértek minket, majd összesúgtak, és vigyorogni kezdtek. Persze, hogy kiszúrták a One Direction-t. Miért is ne?! Én mentem elől. Most nem volt hozzájuk kedvem, így lehajtottam a fejem. Jöjjön, aminek jönnie kell. De a csapat lányka elment mellettem, és a többieket támadta le. Zavartan megfordultam, és pislogva figyeltem, ahogyan autógrammot és képet kérnek. De persze, mit is vártam?! Hisz én vagyok a fölösleg a bandában. Én vagyok az, akit soha nem vesznek észre. Ezt nap mint nap meg is hallom. Aztán az egyik lány az idősebb nőnek adta  telefonját, hogy csináljon rólunk egy csoportképet. Én csak oldalt ácsorogtam. Gondoltam, úgysem kellek én abba, hisz senki nem kíváncsi rám. Aztán Louis megragadta a vállam, és maga mellé rántott a képre. Mellém pont az egyik lányka került. A lány átkarolta a másik oldalán álló Harry derekát, míg hozzám egy ujjal sem ért. Szerintem elég ramaty fejet vágtam a képen, de nem érdekelt. Nem eset jól, bár már megszokhattam volna. Elvégre a statisztikák szerint én vagyok a legkevésbé szeretett tag. Mindig is feleslegesnek éreztem magam a bandában. Talán csak az első pár hónapban volt máshogy. Akkor még örültem a sikerünknek, és hogy kaptam négy ilyen srácot magam mellé. De aztán szépen kialakult a képem magamról. Ebben sokat segített a rajongók és kritikusok véleménye. Elvégre mindenki szerint fölösleges vagyok. Csak a srácok bizonygatják mindig, hogy kellek nekik. Mindig megvédenek, de ez sajnos nem elég. Édeskevés az ő szeretetük, mikor nem rajtuk múlik, hanem a sok ezer rajongón. Nélkülük nem lennénk most itt, szóval az ő véleményükre alapozik mindenki. Csak idő kérdése, mikor mondja ki az igazgatóság; Niall Horan-nak mennie kell. Tudom, egy világ omlana össze bennem, de már régen felkészültem rá. Abban is a biztos vagyok, hogy a srácok foggal-körömmel harcolni fognak értem, de felesleges lesz. Már régóta esedékes volt, csak még húzzák az időt. Tudom, hogy ez a közeljövőben be fog következni, így igyekszem minden pillanatot kiélvezni, amíg még lehet. Amíg még énekelhetek, és tombolhatok a négy testvéremmel a színpadon. Amíg még van, aki kér tőlem autógrammot és képet. Amíg még szeretnek.

Leah szemszögéből:

Unottan ültünk a boltban hárman. Volt bent pár ember, velük foglakoztunk. Én a kasszánál voltam, míg Nikol a cuccokat rendezgette, Noémi pedig a vevőknek segített.

- Leah, merre van a többi Big Ben-es póló? - kiabált ki nekem a pulthoz a lány a raktárból.

- A legfelső polcon balra. - kiabáltam, majd visszafordultam a velem szembe lévő lányhoz, aki éppen egy bajuszos gyűrűt vett.

Sokan voltak, de nem vészes. Mint mindig, most is pörgött a bolt. Imádtam ezt a helyet. Elvégre csak az álmom volt.

Egyszer nyílt az ajtó, és egy ideges lány futott be rajta. Nem láttam az arcát, mivel ráhúzta fekete bőrkabátját, de mégis ismerős volt a mozgása. Egyenes sötétbarna tincsek lógtak ki a kapucni alól. Egyenesen hozzám sietett. Zavartan figyeltem. A pultra támaszkodott, hozzám hajolt, és rám emelte zavaros tekintetét. A szemem kikerekedett a felismeréstől.

- Will!

Arcán aggodalom és fájdalom ült. Tudtam, soha nem sír, de biztos voltam benne, hogy legszívesebben most azt tenné.

- Bocsi, hogy zavarlak Leah. Muszáj volt bemenekülnöm ide.  - hebegte halkan.

- Mi történt? - mentem ki a pult mögül, és letoltam a fejéről a kapucnit. Óvatosan nézett szét.

- Bementem a Mekibe. Ez volt legközelebb a stúdióhoz. Éppen kajáltam, mikor körbevett egy csapat kiscsaj. Nem értettem, mit akarnak, már csak a shake-emet ittam. Aztán megkérdezte az egyik, hogy én vagyok-e Zayn barátnője. Már rosszul kezdődött, de igennel feleltem. Erre elkezdtek kérdezgetni, hogy miért egyedül eszek, hol van Zayn, hogyhogy nincs itt velem, esetleg összevesztünk. De az a lenézés és gonoszság, amivel kérdezték. Kiakasztott. Nem bírtam ki, visszaszóltam, hogy: nem vagyunk összenőve, és semmi közük hozzá. Elmentem, de még hallottam, ahogy elég csúnya jelzővel illetnek. - hajtotta le a fejét.

- Jól tetted, hogy bejöttél. Ezeket ne vedd komolyan. Én is gyakran megkapom ezt, de már nem érdekel. Ne törődj vele.

- De van képük odajönni. Elegem van belőlük. - mérgeskedett. Láttam rajta, hogy mindjárt felrobban. Nem csodálom. Engem is kiakasztana, ha ezt tennék velem. Bár már volt rá példa.

- Nyugalom, oké? Ne is foglalkozz velük. Ilyen gyerekes szinten vannak. - legyintettem.

- Elnézést, fizetnék! - szólított meg egy lány.

- Megyek. - fordultam mag lassan, és Will is felé kapta a fejét.

A lány szeme kikerekedett, ahogy megismert minket.

- Ti nem...? - hebegte.

- Nem. - felelte morcosan Will. Tudta, mit akar kérdezni a lány, és nagyon nem volt kedve most a srácok rajongóihoz.

- De. Te vagy Leah, te pedig Will, igaz? - nézett végig rajtunk.

- Igen. - adtam be a derekam.

- Csinálnátok velem egy képet? - pattogott, miközben fizetett.

Kérdőn Will-re néztem, aki kicsit elmosolyodott, és bólintott. Örült, hogy van olyan, aki még szereti. Ezzel én is hasonlóképpen voltam. Meglett a kép, majd a lány boldogan elindult ki.

Will kicsit boldogabban dőlt a pultnak, én pedig mögötte támaszkodtam. Most már kihúzta magát. Éppen mondani akart valamit, mikor három lány indult el az ajtó felé. Közben az egyik lenézőn végigmért minket, és szándékosan hangosan mondta a barátnőinek. Azt akarta, hogy mi is halljuk. 

- Olyan helyen nem vásárolunk, ahol ilyen nőnek nem nevezhető élőlények vannak.

Kimentek. Ez ránk vonatkozott, mivel az egyik lány oldalán egy 1D-s táska lógott. Lehajtottam a fejem. Éreztem Will tekintetét magamon, de nem bírtam ránézni. Egy könnycseppem hullott a pultra. Ajtócsapódást hallottam, megtöröltem a szeme, és zavartan felkaptam a fejem.

(Kedves Utálkozók! Baszd meg :) )

- Baj van Leah? Miért ment be Will a raktárba? - méregetett Nikol. Ő eddig hátul volt, a próbafülkéknél, így nem hiszem, hogy hallotta volna a lányokat.

- Csak a szokásos utálkozók. Kicsit tartsátok a frontot léci!

Bólintott, én pedig besiettem a raktárba Will után. A lány a földön gubbasztott a sarokba. Felhúzta lábait, és a karjaival szorosan átkarolta azokat. A fejét a térdén támasztotta, és a  semmibe bambult. Leültem mellé törökülésben. A hátam a falnak döntöttem, majd a tarkóm is neki támasztottam. A plafont kezdtem vizslatni és a fölöttünk magasodó dobozokat.

- Miért nem néznek nőnek? Szerinted nem úgy nézünk ki? - kérdezte egyszer halkan.

- Haragszanak ránk, mert azt hiszik ellopjuk tőlük a srácokat.

- Tudom, de erre nincs okuk. - kis szünet jött. Nem bírtam értelmes magyarázatot találni erre a hatalmas utálatra. - Tudod valamelyik nap majdnem szakítottunk Zayn-nel pont ezek miatt. Én ezt nem bírom sokáig. A hátamra festettek egy piros x-et. Mintha csak megjelöltek volna, hogy ezt a lányt nevessétek ki, alázzátok meg, és hordjátok le. És a kabátom is a kukában landolt. Nem bírom ezt, Leah. - mesélte. Erről egyáltalán nem tudtam. Csak a kabátfestést hallottam, de nem hittel el. De ezek szerint igaz, és szép kis port kavart köztük.

- De bírod Will! Erős vagy. Nálad erősebb lányt még nem láttam. Szeretnék olyan lenni, mint te, mindig is ezt akartam. Mégis most jobban viselem ezeket, mint te. Mi történt veled? - löktem el magam a faltól, és vizsgáltam az arcát. Nem nézett rám. Ugyanúgy meredt maga elé, mint eddig. Láttam rajta, hogy nagyon emészti ez az egész belül.

- Egy kabát szerintem csekély ár életed szerelméért. Engem is meg szoktak alázni nap, mint nap. Sokan azért nem jönnek be a boltba, mert az enyém, és ezt a tudtomra is adják, de Harry miatt elviselem. A rajongók nem félemlíthetnek meg annyira, hogy elhagyjam azt a srácot, akit mindennél jobban szeretek. - csordult ki egy könnycseppem akaratlanul is. Előkaptam egy zsepit a farmerom zsebéből, és óvatosan letöröltem, nehogy elfollyon a szemfesték.

- De azért te is sírsz.

- Igen. Nekem sem könnyű, de elviselem. Egyszer úgyis elfogadnak. Kénytelenek lesznek, mert nem megyek sehova. - jelentettem ki.

- Most én szeretnék rád hasonlítani.

- Azt hittem utálsz sírni. Én gyakran sírok. - feleltem. Hisz nekem most is potyogtak a könnyeim, míg ő magába fordulva gubózódott mellettem. Én irigyeltem őt, mert vissza tudja fogni magát, ő pedig irigyelt engem, mert képes vagyok sírni.

- Néha nem rossz az, csak kérdés, ki előtt teszed, és mikor. Ha én két éve sírtam volna, és törtem volna össze a "haverok" előtt, lehet már nem lennék itt.

- Akkor most is légy olyan, mint akkor.

- Akkor adj egy doboz cigit, és egy adag drogot! - dőlt hátra és ejtette tehetetlenül a kezeit az ölébe.

- Nem úgy gondoltam. Legyél most is olyan érős!

- Zayn mellett megváltoztam. Már nem tudom, hogyan kell kizárni minden érzelmet, és  magamba temetni. Mellette eddig minden olyan egyszerű volt.

- Nem azt mondtam, hogy ne érezz. Nem érted Will? Csak viseld el! Mintha meg sem hallanád. Te és Zayn tudjátok, mi az igazság, milyen vagy valójában. A többiek véleménye nem számít. Hidd el, hogy minden egyszerűbb lesz.

(A vad szívek nem tudnak eltörni)

- Ez nem olyan egyszerű Leah. Köztetek én vagyok az egyetlen, aki küzdött mindenért. Ezt nem sértésnek szánom, csak azt szeretném, hogy megérts. - jegyezte meg. Igazság szerint, eszembe sem jutott, hogy annak vegyem. - Nekem meg kellett harcolnom Nagyi halála után az életben maradásért. És a droghoz jutás sem volt utolsó szempont akkoriban nekem. Ha elviselem, hogy így beszéljenek velem, semmibe vesznek, és kihasználnak, megaláznak. Lehet már nem is élnék. Keménynek kellett lennem. Sok srác félt tőlem. Ez nem volt jó, de rákényszerültem. Ti ezt nem értitek. Soha nem kerültetek ilyen helyzetbe. Irigyellek titeket emiatt. Van családotok, kiéltétek az éltet. Nekem csak Zayn van. Ha őt is elvesztem, nem tudom mihez kezdek. Az az igazság, hogy nem lenne miért élnem. Pont ugyanaz lenne, mint a családom halála után. Ez köztünk a különbség Leah. Nekem muszáj ezt elviselnem. - és ebben a pillanatban megtört a jég. Valami elrepedt benne. A plafon felé emelte e tekintetét, és gyakran pislogni kezdett. Kicsordult az első könnycseppje. Azelőtt még soha nem láttam Will-t sírni. Nekem fájt a múltja, nemhogy neki. Szerencsésnek éreztem magam az életben, és hihetetlenül sajnáltam Will-t. De tudtam, ha ezt kimondom neki, annak nem lesz jó vége. Utálja, ha sajnálják.

- Nehéz életed volt Will. Pont ezért nem szabad most megtörnöd. És ha érzékeny szeretnél lenni, csak légy önmagad. Most is sírtál.

- Megszegtem az eddigi elveimet. Gyenge voltam. Bocs Leah, hogy ezt rád zúdítottam, de megérte. Többé nem leszek gyenge és szánalmas. Még szerencse, hogy csak te voltál mellettem. - mondta határozottan, és lazább törökülésbe helyezkedett, mint én. Még mindig nem értette teljesen, hogy mit akartam neki magyarázni, de ő más lélek mint én. Lehet, neki ez jelenti a megoldást.

- Csak azt nem értem, Vicky-t, Rebeccát és Destiny-t, miért nem utálják, mint minket. - mondta egyszer. A hangja már nyugodt volt. 

- Nem tudom. Talán mert ők szőkék, mi meg barnák vagyunk. - nevettem el magam. Ő is csatlakozott.

- Maradjunk ennél a lehetőségnél. - törölte meg a szemét óvatosan, nehogy elkenődjön a fekete festék.

- Gyere! - álltam fel, és őt is felhúztam. Megigazítottam a ruháját, majd kicsit a szeme alatti kis rész is megtöröltem egy papírzsepivel, mert csak elfojt. Tükör híján, én hoztam rendbe. Hálásan mosolygott, majd kimentünk. Nikol és Noémi egyből ránk kapták a tekintetüket, és aggodalmasan végigmértek minket.  Én csak aprót bólintottam jelezve nekik, hogy minden rendben. Elmosolyodtak, és tovább folytatták a dolguk. Kimentem Will-lel az utcára. Még szerencse, hogy az utolsó pillanatban megfogtam a kabátom, mert tuti, megfagytam volna nélküle. Nagyon hideg volt, kint. De végül is január közepe volt. Mit is vártam?! Leültünk a bolt melletti padra.... vagyis nálunk ez úgy nézett ki, hogy a pad támlájára ültünk, és a lábunk tettük oda, ahova mások a feneküket. Mivel elég hideg volt a fa, ezért ezt jobb megoldásnak láttuk.

(Sziasztok utálkozók)

- Most úgy elszívnék egy cigit, de nem lehet. - húzta el a száját Will.

- Minek az? Azt hiszed, jobb lesz tőle, pedig csak elnyomja a feszültséged. Az attól ugyanúgy benned van. - rántottam meg a vállam.

- Tudom. - csóválta a fejét rosszallóan.

Tudtam, hogy a Ross-os ügynél ismét visszaszokott rá, de akkor Zayn is. Aztán együtt letették, és azóta egyikőjük sem gyújt rá. Ez néha mindkettőjüknek nagyon nehéz, de tartják magukat. Kár lenne ezt a csodás párt szétszakítani. Tökéletesen kiegészítik egymást. Nem értem, ezt a rajongók miért nem látják.

IV. 19. ~Louis's problem.*

Sziasztok manook! Egyáltalán nem szeretnék panaszkodni, de nagyon nincs kedvetek aktívkodni. Nem tetszenek a részek? Írjátok meg, ha van valami javaslat. Negatívumot is elfogadok, megpróbálom megoldani, ha tudom. Jó olvasást ehhez a részhez. Remélem tetszik, és megjutalmaztok pár komival. 

IV. 19. ~Louis's problem.*

Leah szemszögéből:

Nálunk gyűltünk össze. Vagyis maradtunk, miután Richard lelépett. Most ilyen rendkívüli gyűlés volt, amiben hirtelen kellett dönteni, így ő jött el hozzánk. Megbeszéltek egy jótékonysági aukciót. Nem tudom pontosan, ugyanis mi, lányok kimentünk a konyhába, hogy ne zavarjuk őket. Elbeszélgettünk mi is, és sokat nevettünk. Rebecca mesélt a csodás fotózásairól, és a Vicky és Will is beszámolt az X-Factoros fellépésükről. Destiny csak panaszkodott a suliról.

- Nagyon hiányzik Niall, de nem mutathatom, mert félek, megint egyedül hagy. -  mesélte.

Szegényke. Rossz lehet így élni, és szeretni, hogy tudod minden szavad meg kell válogatnod, hisz a szerelmed a tanulást tartja a legfontosabbnak. Persze aranyos Niall-től, hogy ennyire figyel Destiny jövőjére, hogy a közös kapcsolatukat is feláldozza érte, de azt hiszem túlzásba viszi. Nincs mitől tartaniuk, hisz Des-nek minden vizsgája remekül sikeredett, aminek a srác nagyon örült.

Végül a srácok kijöttek a konyhába, és elmesélték a fejlemények, miután Richard elment. Lesz egy jótékonysági aukció, amin aláírt CD-ket fognak eladni. Remélem, sok pénz gyűlik majd össze a Children in need és a Together for the anilmas alapítványnak is. Kibeszéltük a dolgokat. Egyszer Niall-nek eszébe jutott a hasa.

- Van valami harapnivaló? - nyitott be az egyik konyhaszekrénybe a pult fölött.

Tudta, hogy ott tartjuk az ilyen dolgokat. A szekrény most is tele volt nasival, amiből előszeretettel nyúlt le egy zacskó chipset. Nem is feleltem, hisz fölösleges lett volna.

- Állítólag majd megyünk USA-ba is megint koncertezni az MSG-be is. - kuncogott Zayn.

- Komolyan? - lépődtem meg. Én erről még nem tudtam.

- Igen. Most mondta Richard. - felelte Harry.

- Ez nagyszerű. - ugrált Vicky.

- Tudom. Király lesz. Ez hatalmas dolog. - mosolygott Liam. Izgatott vigyor terült el mindenki arcán. A Madison Square Garden hatalmas dolog. Ha ott koncertezik a One Direction, az azt jelenti, tényleg ők a legismertebb banda a világon. Hihetetlen.

- Nézzétek! - toltam eléjük a telefonom. Mindenki az apró képernyőre tapadt, ami lassan elindult körbe. Egy képet mutattam pár 1D-s cuccról.

- Ezek érkeztek a boltba. Hatalmas rájuk a kereslet. - magyaráztam el.

- Van egy jó ötletem. Mi lenne, ha nem csak CD-ket adnánk el, hanem ilyen cuccokat is. - gondolkozott Harry.

- Göndörke ez hatalmas ötlet. - örült meg Louis, és nyomott egy nagy cuppanós puszit Harry arcára.

- Szerintem király lenne. - helyeselt Liam is és mindenki.

- Kíváncsi vagyok, mit szól hozzá Richard. - töprengett Harry.

- Szerintem benne lenne. - helyeselt Niall.

- Szomjas vagyok. - jelentette ki Louis, majd a hűtő felé fordult.

Kivette a Cola-t, és töltött magának.

- Lou, nekem is önts! - kérte Vicky mellőlem.

Louis nem felelt. Háttal állt, így nem láttuk a reakcióját.

- Louis?! - szólt ismét Vicky, ezúttal hangosabban.

- Hm? - fordult meg zavartan a srác.

- Hallottad, mit kértem?

- Ne haragudj Édes, elbambultam. Mondd még egyszer! - nyúlt szégyenlősen a nyakához, és mondta meglepően hangosan.

- Halkabban. Miért kiabálsz? - csitította a lány.

- Nem is kiabáltam. - vette lejjebb a hangerőt.

- Haver, tőled zengett az egész ház. - nevetett Zayn.

- Mindegy. Mit is kértél Édes? - fordult ismét szerelméhez.

- Azt, hogy tölts nekem is. - pislogott gyakran Vicky.

Louis csak bólintott, és levett még egy poharat.

Ez zavaros volt nekem. Louis furcsa mostanában. Harry is érdekes dolgokat mesélt róla. Nem értettem a srácot. Kicsit visszafogta magát, és kevésbé szólal meg. Régen mindenbe közbeszólt, és viccelődött, de megváltozott. Nem szeret annyira beszélni, és magára vonni a figyelmet.

- Vicky, nem akarsz feljönni velem? Mutatni szeretnék egy ruhát. - kérdeztem halkan. Azt akartam, hogy csak ő hallja, de ez persze lehetetlen volt. Csak bólintott, és felmentünk az emeletre. Becsuktam magam mögött az ajtót, és felé fordultam.

- Milyen ruhát szeretnél mutatni? - ráncolta a homlokát.

- Semmilyet, csak beszélgetni szerettem volna veled kicsit. - rántottam meg a vállam, és biccentettem egyet a fejemmel jelezve, hogy üljünk le az ágyra.

- Mi a baj Leah?

- Louis. Nem furcsa kicsit mostanában? - kérdeztem óvatosan.

- Hát neked is feltűnt? - ráncolta aggodalmasan a homlokát. Bólintottam egyet. - Olyan mintha el lenne varázsolva. Mintha nem is eben a világban járna. Gyakran kérdez vissza, mert nem figyel rám. Ez zavar.

- De miért? Hol járhat?

- Nem tudom. Gyakran rá kéne írni: "Csak a teste, ne zavard!". - nézett oldalra.

- Nem értem. Mintha nem figyelne ránk. Meg se hall minket. - hebegtem.

- Majd beszélek vele. Azt hittem csak én reagálom túl ezt az egészet, de ha már te is észrevetted, akkor ideje magyarázatot kapni. - mondta határozottan. 

- Rendben. Nem akarom, hogy valami baj legyen, és azt gondolja, tőlünk nem  kap segítséget.

- Hát azt én sem. - felelte Vicky is.

Féltettem Louis-t. az egyik legjobb haverom volt, és nem akartam, hogy gond legyen. De most kicsit megnyugodtam, hogy Vicky is észrevette. Nem csak én értettem félre. Bár inkább ne vettünk észre semmit sem. Hisz akkor nem lenne baj, és min aggódni.

Louis szemszögéből:

Lehuppantam a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. Váltogattam a csatornákat, végül az ITV1-on hagytam. Valami vígjáték ment. Megfelelőre állítottam a hangot, és eldőltem a kanapén. Egyszer Vicky kapta fel az asztalról a távirányítót, és villámtempóban levette a hangját.

- Nézni akartam! - ültem fel értetlenül.

- Én meg nem akarok megsüketülni. - felelte. Zavartan néztem rá. Ezek szerint túl hangos volt neki a tévé. Mindig is tudtam, hogy Vicky nem szereti ha túl hangos valami vagy valaki, ami furcsa, hisz táncos. A zene a lételeme. A vére is ritmusra lüktet.

- Louis beszélhetünk egy kicsit? - ült le mellém lassan.

Komolyan kezdett méregetni. Az a vicces lány, most a másik énjét vette elő. Kicsit elmosolyodtam, és arrébb csúsztam, hogy kényelmesebb legyen. Felhúztam az egyik lábam, hogy felé tudjak fordulni, míg ő törökülésbe helyezkedett előttem.

- Mondd Édes!

Kínosan érezte magát, láttam rajta. Nem tudtam, mit szeretne, de már nagyon érdekelt, mi váltotta ki ezt belőle.

- Lou furcsa vagy mostanában. - bökte ki végül. 

- Miért? - lepődtem meg.

- Mintha nem is ránk figyelnél, hanem egy másik világban kalandoznál. - magyarázta halkan és félénken.

- Nem is. Figyelek rátok...

- Csak? - szakított közbe.

- Csak mostanában annyi gondolat kavarog a fejemben. - ismertem be. Én magam sem tudtam, hol járok, mikor nem veszem észre, hogy szólnak. Mintha teljesen magamnál lennék, de mégse. Nekem is zavaros ez az egész. A baj az, hogy már Vicky is észrevette ezt az egészet.

- Miről? Mondd el Lou! - hajolt közelebb.

- Magam sem tudom. Egyszerűen csak nem tudok annyira figyelni.

- Mostanában nem is viccelődsz annyira. Csendes lettél, kivéve mikor kiabálsz ok nélkül.

- Nem kiabálok ok nélkül, csak kicsit hangosan beszélek néha. - érveltem gyorsan. Furcsán halknak hallottam a hangom, és Vicky-ét is. Nem akartam, hogy azt higgye gondom van. Hisz én sem tudom, mi van mostanában velem. Majd rájövök, de egyenlőre még tudatlanságban élek, ami kicsit tényleg kiakaszt.

- De miért Loui?

- Nem tudom. Így esik jól. Majd figyelek rá. - rántottam meg a vállam. 

- De azért jól vagy? - méregetett aggódva.

- Persze. Ne idegeskedj Édes. - húztam magamhoz mosolyogva.

Az ölembe csúszott, és megöleltem. Szorosan szorítottam. Olyan törékeny volt. Szinte a karomban összeroppant. Féltettem, de nem is tudom mitől. Hisz valójában egy kemény lányról volt szó, csak olyan apró és vékonyka. Szinte elfújja szél. Még a levegőtől is féltettem. Magam sem tudom, miért. Gyakran mondták rám régen is, hogy nagyon féltő barát  vagyok.  Szeretek vigyázni a barátnőmre, de ez nekik igazából csak jól esett. Ezt az X-Factor (és Vicky) előtti utolsó csajom fogalmazta meg szépen: "Még a napsugaraktól is féltem, de jól esik, hogy figyel rá valaki." Én erre csak elpirultam. Szerettem őt, de a karrierem tönkretette a kapcsolatunk. Szerencsére nem váltunk el csúnyán. Barátok maradtunk. De ha nem hagyjuk el egymást, nem találkozok ezzel a csodás lánnyal, aki éppen a nyakamba temeti az arcát. Szóval mindennek van jó oldala.

- Szeretlek Édes. - suttogtam a fülébe.

- Én is. - felelte bár alig hallottam, olyan halk volt.

- Álmos vagyok, nem akarunk aludni? - toltam el, hogy a szemébe nézhessek.

- Ez egy nagyon jó ötlet. - bólogatott.

Felmentünk a hálószobába. Gyorsan lezuhanyoztunk. Én kicsit keresgettem a neten, míg szerelmem volt a fürdőben. Találtam pár cikket rólunk, bár többnyire tweet-elni volt kedvem. Kicsit olyan érzésem volt, mintha elhanyagoltam volna a rajongókat. Kiírtam pár tényt a közeljövőről a banda életében. Beszámoltam az aukcióról. Csomóan írtak alá, hogy biztosa szerezni fognak egy eladó darabot. Ennek örültem. Még ha csak pár gyereken és állaton is tudunk segíteni ezzel, de legalább próbálkozunk. És különben is: sok kicsi sokra megy. Örömmel töltött el, hogy én is hozzájárulhatok ehhez, és javítok pár életen.

Végül megjött Vicky és én is elmentem lezuhanyozni. Tetszett, ahogy a meleg víz végigfolyik kicsit elhanyagolt testemen. Sajnos mostanában kicsit elhíztam. Eleve sokan mondják rám, hogy én vagyok az alacsony, popsis (hogy szépen fejezzem ki magam) tag, de mostanában még a hasam is megnőtt. Na, persze nem nagyon, de régen még megvolt mind a 6 kockám, amikre büszke voltam. Lehet ezt betudhatom az ünnepeknek, de javítanom kell az alakomon. Kicsit ki kéne dolgozni a felsőtestem, hogy ismét a régi legyek, és elnyerjem a rajongók tetszését.

Végül én is bebújtam az ágyba Vicky mellé. A szobába sötétség uralkodott. A szemem lassan megszokta a sötétséget, de még így is csak körvonalakat láttam. Viszont Vicky arcát és szép szőke haját tisztán kivettem magam előtt.

- Louis túl fontos vagy nekem, ahhoz, hogy ilyen apróságokon összevesszünk, de izgat, mi van veled. Féltelek. - mondta halkan.

Bár nem láttam jól a sötétben, mégis éreztem, ahogy tekintete a lelkembe fúródik.

- Szeretlek. Tudod, hogy elmondok neked mindent.

Közelebb húztam magamhoz. A homlokát az orromnak döntötte. Hallottam, ahogy mosolyogva kifújja a levegőt. Szerettem, hogy a fehér homloka pontosan beleillett az orrom vonalába. Nyomtam egy puszit az ajkaira, elmosolyodott, és lehunyta a szemeit. Én is hasonló képen cselekedtem, így hamar el is nyomott az álom.