III. 37. ~Boo Bear vs. Sky.*

Kedves kis olvasómanooim! Boldog Újévet mindenkinek. Remélem, mindenkinek jól fog alakulni a 2013-as év, ha már nem haltunk meg 21.-én. És azt is remélem, hogy jövőre is olvasni fogjátok a blogom -de fura ezt így mondani: "Jövőre"-. :D

ui.: Remélem, tetszik az új rész. Megdobhattok a véleményetekkel...;)

III. 37. ~Boo Bear vs. Sky.*

Rebecca szemszögéből:

Ez az Együtt az állatokért akció hatalmas siker volt. Már világsztárok is csatlakoztak. Olyan nevek álltak mellénk, mint Robbie Williams, Demi Lovato, Leona Lewis, Rihanna és Katy Pery. Persze, azért megvoltak a pletykák, hogy melyik világsztár, melyik tag miatt csatlakozott, de mivel mindenki kapcsolatban él, csak Niall nem, ezért szinte senki nem vette komolyan őket. Legalábbis a srácok részéről nem. Abban már kételkedtünk, hogy Katy Pery nem Harry két szép szeme miatt csatlakozott, de mindegy. A lényeg, hogy mellettünk van. Egyik reggel, mikor felkeltem, még nem sejtettem, mit rejt a mai nap. Nem gondoltam volna, hogy az egész életünk gyökerestől meg fog változni ma. A nap fényére keltem. Ma nem volt próbánk, hisz már csak klipekre kérnek fel minket, az nem nagy kunszt. A következő komoly dolog az X-Factor lesz, azt pedig még nem tudjuk, milyen számok lesznek az élő showba. Egy nyugodt nap. Kinyitottam a szemem. A nap egy pillanatra elvakított, majd megláttam Liam arcát. Az ágy mellett ült egy székben, és engem figyelt. Csak mosolygott. Nem tudtam, mire volt ez jó. Álmosan összeráncoltam a homlokom, és lejjebb csúsztattam a fejem a párnán, hogy a szemébe nézhessek. Elmosolyodott, mikor meglátta, fent vagyok.

- Jó reggelt Csipkerózsika. - ült át az ágy szélére. Beljebb csúsztam, hogy kényelmesen elférjen.

- Jó reggelt. Miért ültél itt?

- Néztelek.

- Miért? - kerekedett ki a szemem, és arrébb csúsztam, hogy mellém tudjon feküdni. Elmosolyodott, majd bebújt mellém a takaró alá. A vállára helyeztem a fejem, és átkarolt.

- Gondolkoztam, és jobban megy, ha a legszebb dolgot nézem az életemben. - nyomott egy puszit a fejemre. Elmosolyodtam, és szerintem el is pirultam, de ezt nem látta.

- Min gondolkoztál? - kérdeztem.

- Mit szólnál ha hárman lennénk a házban? - kérdezte óvatosan.

- Hárman? - ijedtem meg. Felültem, és felé fordultam, hogy a szemébe nézzek. Elbizonytalanodott. - Liam én még csak 19 vagyok, és te is. Hihetetlenül szeretlek, de én nem... - nem tudtam mit mondani. Ezt ő sem gondolhatja komolyan.

- Te miről beszélsz Rebecca? - zavarodott meg, majd én is. Majd a szeme kikerekedett, és elkezdett nevetni. - Te tényleg azt hitted, hogy én egy kisbabára gondoltam?

- Hát... - mosolyogtam kínosan immár én is.

- Reb, dehogyis. Én egy kutyusra gondoltam. - mosolygott.

- Egy kutyusra? - lepődtem meg.

- Igen. Mit szólsz? - nézett rám reménykedve.

- Egy kiskutya rohangáljon itt a lakásba? - ráncoltam a homlokom, majd váltottam az arckifejezésemen mielőtt elbizonytalanodott volna ismét. -  Persze! - örültem meg.

- Imádlak Csipkerózsika. - fogta meg a derekam, és magára húzott. A meztelen felsőteste melegét még a pólómon át is éreztem. A bőrének Liam illata volt. Ez az én kedvenc parfümöm, de sajnos ez a limitált kiadás csak neki adatik meg.

***

- Liam, biztos vagy te abban, hogy már ma kell keresnünk egy kutyust? - kérdeztem, miközben beültünk a kocsiba.

- Persze. Hisz ma szabadnaposak vagyunk. - nevetett. Természetesen már a srácok is tudtak a tervünkről, és feltétlen meg akarták majd nézni a kis teremtést. Will még nem mutatja meg nekünk a tetoválását, mert még nem nyugodott meg teljesen. Pedig tagnap előtt csináltatták. Én ilyenkor már nem tettem a sajátomra fóliát sem. De mindegy is.

- És hova akarsz menni kutyust választani? - tudakoltam.

- A térnél lévő kisállat-kereskedésre gondoltam. - állt ki a garázsból.

- Nem. Reklámozzátok itt a jótékonykodást, meg az állatvédelmet, de még te sem tartod be? - kérdeztem cinikusan. Zavartan felém kapta a tekintetét. - Az állatmenhelyre menjünk! - kértem.

- Igazad van. - bólintott. Elindultunk.

Megálltunk a városi menhely előtt. Jó nagy és szürke volt. Felét építették. Most nagyon sok támogatója akadt, így volt pénz az átépítésre. Kiszálltunk a kocsiból. Liam erős, meleg karjába kapaszkodtam. Kicsit mogorva volt ez a hely, és nem tetszett, hogy az állatok ilyen helyen élnek, de tudtam, már csak jobb lehet. Hála a srácoknak. Bementünk a vaskapun. Bent néhány kutya rohangált, és csóválta a farkát nekünk. Legszívesebben az összest elvittem volna magammal, de nem lehetett. Csak egy szerencsés kutyus jöhet velünk. Már alig vártam, hogy kiválaszthassam. Szembe jött velünk egy barna hajú, kedves arcú, idős hölgy. A kutyák farok csóválva követték. Megállt előttünk, és végigmért minket.

- Miben segíthetek? - mosolygott.

- Szeretnénk elvinni egy kutyust. - mondta Liam izgatottan.

- Rendben. Köve... - akarta folytatni, de ekkor egy lány jött ki az épületből.

- Anya, melyik ketrecbe tegyem ezt a kis csöppséget? - hozott magával egy édes kiskutyus, de ahogy meglátott minket megtorpant. Végigmért bennünket, de inkább csak Liam-et. A lánynak is hosszú, barna haja volt, mint az édesanyjának. Olyan 16 körül lehetett. - Liam Payne? - kérdezte óvatosan.

- Igen.

- Jaj, istenem. Hadd fogjam meg ezt a kis csöppséget, ti meg addig nyugodtan csináljatok egy képet. - mentem előre. Le sem bírtam venni a szemem arról az édes kis fehér-szürke husky kölyökről a kezében. A lány kérdőn Liam-re nézett.

- Nekem nincs ellenemre. - rántotta meg a vállát szerelmem.

Örömmel átvettem a kutyust. Közben a nő, csak ácsorgott mellettem. Hozzá fordultam, míg fotózkodtak.

- Ő hány éves?

- A fogai alapján fél éves lehet. Most hozták egy családtól, ahol rengeteg kutyavolt, és szegényke mindig próbált elszökni, mert el volt nyomva. Vele soha nem foglalkoztak, a nagyobbak mindig eltaposták. Rengeteg kutyus került onnan hozzánk most, de ő a legkisebb. - magyarázta. A szívem összeszorult. Úgy éreztem, segítenem kell ennek a drágaságnak.

- És kislány vagy kisfiú?

- Fiú.

- Remek. Van már neve? - mosolyodtam el még jobban.

- Még nincs. Arra várunk, hogy valaki elvigye. Már beoltottuk, útlevelet is készítettünk neki és chipet is ültettünk a fülébe. Csak arra vár, hogy valaki beleírja az útlevelébe a nevét, mint gazdi. - kaptam a választ a hölgytől. Csak a kutyust figyeltem. Olyan békésen és édesen nézett fel rám. Szinte azt kérte a szemével, hogy vigyem haza. A tekintete megragadta a szívem, és nem engedte.

Ekkor végeztem Liam-ék is. Odajött hozzánk. Átkarolta a derekam.

- Mi a helyzet Csipkerózsika? - vizsgálta meg Liam a kezemben a kutyust.

- Nézd meg ezeket az édes szemeket. Szinte kéri, hogy vigyük haza. Beleszerettem. Őt vigyük Liam. - néztem rá a legszebben.

- Igen? Nehogy jobban szeresd, mint engem. - nevetett. Tudtam, hogy csak viccnek szánta.

- Majd meglátjuk. - nyomtam egy puszit az arcára. Ebből rájött, én is csak poénból mondtam.

- Biztos, nem akarsz még benézni? Az első kutyusnál megállsz? - kérdezte.

- Ez nem csak rajtam múlik. Nekem ő a favorit, de ha neked nem tetszik, benézhetünk. - mondtam egyszerűen, de biztos voltam benne, hogy úgysem fog velem veszekedni.

- Nekem tetszik ez a kis csöppség.

Liam átvette a karjába, és megvizsgálta. A mellső lábai alatt megfogta, maga felé fordította, a fenekét pedig a könyökén támasztotta. Megvizsgálta elölről is a kutyust. Közben persze egyre szélesebb mosolyra húzta a száját. Aztán a kutyus egyszer kinyújtotta a nyakát és megnyalta Liam orrát.

- Na! - nevetett Liam és távolabb tartotta a kutyust. Belőlem és a lányból is kibukott a nevetés. A hölgy türtőztette magát, de azért láttam, hogy legszívesebben  hatalmas kacagásban törne ki.

- Látod, milyen édes. Ő legyen, Liam! - bújtam szerelmemhez oldalról, és kértem továbbra is.

- Nincs ellenemre. Valahogy Louis-ra emlékeztet. Olyan kis alattomos és vicces. - nevetett továbbra is. Nekem először kikerekedtek a szemeim, majd csatlakoztam. Tényleg hasonlított a kutyus jelleme Louis-ra.

- Remek. Köszönöm. - nyomtam egy puszit az arcára.

- Még te köszönöd?! Én akartam kutyust, és beleegyeztél. - fordult felém, és mosolygott rám azzal a szívdöglesztő mosolyával, aminek soha nem tudok ellenállni.

Elrendeztük a papírokat és egyéb dolgokat a hölggyel és a lányával, majd a kezemben a kutyussal visszasétáltunk a kocsihoz. Az ölemben utazott egész úton.

- Liam, mi legyen a neve? - néztem rá. Éppen lefékezett egy lámpánál.

- Nem is tudom. Valami édes kéne, ami illik rá. - gondolkozott. Hát nem segített sokat.

Közben a kutyus az ablakhoz tapadt, és kifele bámult. Lehúztam az ablakot, így kidugta a fejét, és szimatolgatott. Közben Liam elindult, és sietősebbre fogta a tempót. Ennek hatására a szél visszafújta a kutyus szőrét és fülét. De ez őt egy cseppet sem zavarta, ugyanúgy mélyeket szippantott a levegőből. Ennek láttán mindketten elnevettük magunkat.

- Én mondom, hogy olyan mint Louis. Ő is szereti kidugni a fejét az ablakon. - jegyezte meg Liam. Nevetve hazahajtottunk. Végre otthon. Egyből felhívtuk a többieket.

Fél perc sem telt bele, máris nálunk gyülekezett mindenki.

- Jaj istenem, de édes. Mi a neve? - guggolt le a kutyushoz Leah.

A kis csöppség vakkantott egy aprót, majd megnyalta barátnőm kezét. Leah teljesen elolvadt.

- Kishaver, ő az én csajom. - nevetett Harry, és guggolt le ő is.

Mindenki el volt ragadtatva a kis szőrgombóctól.

- Rebecca, nincs itthon egy kis nasitok? - pattant fel egyszer Niall.

- Tudod, mi hol van, Niall. - mosolyodtam el.

- Haver, hozz már be nekem egy répát! - szól utána Louis.

- Gyere ki érte! Nem vagyok az inasod. - hallottuk a konyhából. Mindenki elkezdett nevetni, csak Louis húzta el a száját, és sétált ki.

Nem sokkal később visszajött a két fiú. Niall egy zacskó chips-sel, Louis pedig két répával. Leültek a kanapéra. Ekkor a kutyus felkapta a fejét, és magába szívta a levegőt. A két srác felé kapta a fejét, majd hozzájuk sietett. Érdeklődve figyeltük, mit szeretne. Megállt a srácok előtt.

- Mi van, kérsz egy kis chips-et? - nyújtott le neki Niall egy darabot.

A kutyus megszagolta, de nem ette meg. Louis-ra nézett, majd felugrott mellé. A fiú beleharapott egyet a répába. Erre a kutyus érdeklődve közelebb ment. A levegőbe szagolt, majd lenézett a fiú ölében lévő másik répára. Hirtelen odaugrott, megragadta, és elfutott a zöldséggel.

- Hozod vissza! - ugrott fel Louis is futott a kutya után. Mi csak nevettünk.

A kis csöppség bebújt a kanapé alá, és elkezdte enni a répát. A szemünk kikerekedett, és mindenki nevetésben tört ki.

-  Ez a kutya tiszta olyan, mint Louis. - nevetett Zayn.

- Én is ezt mondtam. - helyeselt Liam.

- Legyen a neve Boo Bear. - javasolta Harry viccesen.

- Haver, ez az én becenevem! - kiabált sértődötten Louis. Ekkor a kutyus kibújt a kanapé alól, és két lábra állt a morcos fiú előtt. Ránézett a nagy szemeivel. - Legyen inkább a neve Sky. Olyan szép kék szeme van. - guggolt le hozzá, és vakargatta meg a nyakát.

- Nekem tetszik. Liam? - fordultam szerelmem felé.

- Nekem is bejön.

Megvan a mi édes kis Husky kölykünknek a neve: Sky. Szerintem aranyos, és illik is rá. Ez a kis csöppség már most hihetetlenül mókás. Imádja kidugni a fejét a kocsiablakon, alattomosan megnyal és nem mellékesen megörül a répáért. Liam hirtelen elhatározásából ilyen csodás dolog lett. Egyáltalán nem bántam meg, hogy beleegyeztem Sky örökbefogadásába. 

III. 36. ~Fáj, de nem baj.*

Bementünk az ajtón. A fal vajszínben pompázott, és mindenütt fekete bútorok voltak. Nagyon igényes hely volt. Balra egy pult pihent, ahol egy fiatal fekete hajú, orrpiercinges nő ült. Útbaigazított minket, a megfelelő ajtó fele. Bementünk. Will végig a kezemet szorongatta. Tudtam, hogy nem fél, hisz nem ez lesz az első, de mégis fontos neki ez az alkalom. Tagnap előtt kipattant egy ötlet a fejéből, és máris meg akarja valósítani. Pont olyan, mint én. Pont így szoktam, szóval egy szavam sem lehet. Az ajtó túl oldalán egy férfi várt minket. Fekete trikóban volt, így kivillant az összes nagy tetoválása. Tetszettek a minták, de még nem szántam el magam egy ilyen nagy területű tetkóra. Kopasz volt, és fültágító is díszlett a fülében. Na, nem nagy, de azért volt. Will közelebb állt hozzám. Köszöntünk.

- Biztosan Zayn és Will vagytok. Én Rey vagyok. Nos, akkor milyen mintáról lenne szó, kinek a részére és hova? - kérdezte. Már beszéltünk korábban telefonon. Meglepően rokonszenves férfi.

- Nekem lenne, ide és egy felirat. - állt előrébb Will, és jelentette ki határozottan. Közben a helyet megmutatta magán.

- Milyen feliratról lenne szó?

- Erről. - adott a Rey-nek egy papírt. Már megterveztük csak igazítani kellett rajta.

- Rendben. - pillanatok alatt beszkennelte, majd a laptopjáról köszönt vissza ránk. Kicsit átalakította, kivágta, elforgatta és kész is volt. Kinyomtatta pár példányban átlátszó papírra.

- Biztos  vagy benne? Kötelességem elmondani, hogy örökre megmarad, vagy csak lézerrel lehet leszedni. Természetesen azt is tudunk csinálni a szalonban, de nem lesz szép a nyoma. Látom, már nem az első tetkód, de ezt az uncsi oktató szöveget le kell nyomnom. - mosolygott a férfi.

- Biztos vagyok benne, és nem hátrálok meg. - bólintott aprót Will. Elmosolyodtam a bátorsága és határozottsága miatt.

- Rendben. Akkor itt kell aláírni. - tolt elénk egy papírt. Will aláfirkantotta. - Remek. Ott az öltöző. Felülről vegyél le mindent...már bocs. - nevetett Rey. Will mosolyogva bólintott, majd bement. 

Ekkor kezdett tudatosodni bennem, hogy mibe is adtam a beleegyezésem.

- Haver, nagyon tetszik a mikrofon a karodon. Hol csináltattad? - fordult hozzám Rey.

- USA-ban. - feleltem mosolyogva, és lenéztem a karomra.

- Rohadt jól néz ki, és nagyon alapos munka. Nem kevés fájdalommal járhatott. - vizsgálta meg.

- Nem volt vészes. - feleltem.

- Remélem... - kezdett bele, de ekkor kijött Will. A felsőteste teljesen meztelen volt. Kicsit furcsa volt, de tetszett a helyzet. Viszont ráeszméltem, hogy nem csak én vagyok itt. Nem akartam, hogy Rey az én csajomat így lássa. Legszívesebben Will-hez rohantam volna, és eltakartam volna a világ elől, de nem lehetett.

- Menjünk. - indult el Rey az ágy fele. Egy apró kézmozdulattal intett Will-nek, hogy feküdjön fel. A lány engedelmesen megtette. Rey a melle alá helyezte a mintát, és odamérte. Láttam amint szerelmem gyorsabban kezdi venni a levegőt. Közelebb álltam hozzá, és rámosolyogtam. Visszamosolygott. Rey lefertőtlenítette a bőrét, és elrendezte a szükséges dolgokat. Mikor végzett megszólalt.

- Készen állsz Will? Jöhet az első szúrás? - kérdezte a férfi.

- Igen. - mondta Will, és lehunyta a szemét. Láttam, hogy fél egy kicsit. Az ujjaim az övéibe kulcsoltam, óvatosan cirógatni kezdtem az arcát, hogy eltereljem a figyelmét. Majd Ray beleszúrta a tűt. Egy pillanatra a homloka ráncba szaladt, majd egyből kiengedett. A férfi hozzálátott a készítéshez. Will arca minden egyes szúrás után egyre simább és simább lett. Megszokta a fájdalmat, majd kinyitotta a szemét. Kedvesen rámosolyogtam. Ő is felfelé húzta a szája szélét ennek láttán.

- És hány tetkód van Will? - kérdezte Rey, hogy elterelje a figyelmét. A tű közben egyre gyakrabban hatolt be a bőrébe, és hagyott maga után feketeséget. Rosszul esett, hogy látom a szemébe a fájdalmat, pedig nem volt feltűnő. Egyszerűen csak ismertem Will-t, de más módja nincs a tetoválásnak. Viszont büszke is voltam rá, hogy ismét elszánta magát erre.

- Négy van. A Believe, - kicsit megemelte a csuklóját. - a Honesty, a szív a lábamon, és egy Forever young a nyakamon. - magyarázta Will.

- A kulcsot már észrevettem. Nagyon jól néz ki. - mondta. - Aranyos, hogy ennyire szeretitek egymást, hogy részben a párod nevét is magadra tetováltatod. - mosolygott Rey.

- Bár ne lenne benne a nevem. - feleltem halkan. Will csak elhúzta a száját, de Rey felhúzta a szemöldökét.

- Nyuszi ezt már megbeszéltük. - jelentette ki Will.

- Mi baj Zayn? Nem örülsz a lány szerelmének? - mosolygott gonoszul a tetkós.

- Dehogynem. Én csak annak nem örülök, hogy ennyire megbélyegzi magát. Ha valami nem jól sül el, ottmarad egész életére. - böktem a fejemmel a készülő feliratra.

- Hát ez igaz, de biztos vagyok benne, hogy veletek minden rendben lesz. Olyan jól mutattok együtt, és látszik, mennyire szeretitek egymást. - bíztatott Rey.

- Az biztos. - mosolygott Will. Nyomtam egy puszit az arcára.

Kis idő és sok beszélgetés után Rey kimondta azokat a bizonyos szavakat.

- Will, készen vagyunk. - tette le a készüléket.

- Máris? - kerekedett ki a szerelmem szeme.

- Igen. - nevetett Rey. Will felült, és a falon lévő tükörbe nézett. Felállt, és közelebb ment. Nem szólt semmit, csak megvizsgálta a kis, fekete feliratot.  - Hogy tetszik?

- Ez...köszönöm. Nagyon jó lett. - fordult Rey felé, és kis híján megölelte. Közelebb mentem, és megvizsgáltam a feliratot. Be kell valljam tetszett. Tényleg szép volt, és a nevemmel is kezdtem megbékülni. Már úgysincs mit tenni. Ha Will minden egyes porcikáját szeretem, ezt sem fogom kihagyni.

- Zayn olyan boldog vagyok. Egyik tetkóm után sem éreztem ezt. - ölelt meg, de eltoltam. Rey is egyből ugrott, de gyorsabb voltam.

- Most még ne húzd nagyon a bőrt Baby. Nem kell sok idő, és megnyugszik, de le kell ragasztani, hogy ne legyen bajod. - mondtam. Már volt gyakorlatom benne, de neki is.

- Ja tényleg. - feküdt vissza az asztalra. - Bocsi.

Rey gyorsan lerendezte a piros területet. Kis időre eltűnt a felirat. A fehér géz eltakarta. Eléggé kényes területen volt, szóval a kötés igencsak zavarta Will-t, de muszáj volt.

- Remek. Most már felkelthetsz, és fel is öltözhetsz, de a melltartót mellőzd egy ideig, ha nem gond. - mondta Rey. Will bement az öltözőbe.

Fél perc sem volt, máris ismét előttünk állt.

- Oké. Szóval ezzel rögtön mosd le ha hazamész. - nyomott a kezébe egy apró tubust. - Kb 3 napig fóliázni kéne óránként. Ekkor kend be ezzel. - nyomott a kezébe egy nagyobb krémet. - Néha, ha gondolod szabadon is hagyhatod, hogy levegőzzön. Úgy gyorsabban gyógyul. Az sem gond ha esetleg tovább kell fóliáznod mert fáj, de lehet kevesebb lesz. Nem kell megijedni. De ti otthon vagytok a tetkókban, szóval gondolom nem kell elmondanom pontosan, mi fog történni. - mosolygott Rey.

- Nem. Tudjuk. - mosolyogtunk.

- Rendben. Ha bármi gond vagy kétely adódik nyugodtan visszajöhettek. - mondta a férfi.

- Csináljunk egy képet! Ez nekem fontos nap. - kérte Will.

- Rendben. - nevettünk Rey-el. Rey behívta a recepciós nőt, és beálltunk egymás mellé. Mindhármunk telefonjával készült egy-egy kép.

Ezután még elintéztük, amit el kellett, és elmentünk. Mindketten egyből feltöltöttük a képeket. Igazán jók lettek. Mikor hazaértünk, elrendeztük a tetoválást. Természetesen segítettem benne, hisz így könnyebb volt. Azután fel kellett hívni a többieket, hogy minden rendben ment. Leültünk a nappaliba, és néztük a tévét. Óvatosnak kellett lennünk, hisz ilyenkor még nagyon fáj, mikor húzódik a bőr egy-egy mozdulatra. Reklámba Will megszólalt.

- Tudod, nekem nagyon furcsa volt, hogy kaptam hozzá mindenféle krémet. A régiekhez soha nem járt semmi. Sőt a lábamon lévőt le sem ragasztották gézzel. Jó, tény, hogy ezt egy ismerősöm csinálta egy buli előtt. Viccnek indult, és ez lett belőle. - ült följebb, nézett a szemembe és mesélte.

- Elárulnád nekem, milyen butaságokat csináltál még a rossz-korszakodban? Mert ez tényleg oltári nagy hülyeség volt. - én is kihúztam magam.

- Mi az, hogy hülyeség volt? - kerekedett ki a szeme. Kihívóan kérdezte, de egyben viccesen is.

- El is fertőződhetett volna. - mondtam.

- De nem tette. - rántotta meg a vállát.

- Még szerencse. Szóval milyen butaságokat csináltál még? - kérdeztem ismét.

- Túl hosszú. Majd egyszer. - rázta meg a fejét.

- De most van időnk, és szeretném tudni. - kértem.

- Zayn, nem szeretnék erről beszélni. - nézett el oldalra, és mondta halkan.

- Muszáj elmondanod. Will, mindig ezt mondod, ha rákérdeztek. Csak pár részletet mesélsz el magadtól. Velem élsz Will. Tudnom kell a múltad. Nem fogok megharagudni, vagy lenézni. Mindennél jobban szeretlek. - győzködtem. Rám kapta a tekintetét. Mélyen magába szívta a levegőt. Siker.

- Legyen. Cigiztem, piáltam, vízipipáztam, rossz társaságba kerültem, drogoztam, megvertek, erőszakoskodtak velem, egyszer majdnem elraboltak, olyanokat tettem, amikre nem vagyok büszke és szereztem 4 tetoválást. Aztán jött a tánc. - hadarta el gyorsan. Egyre jobban kerekedett ki a szemem. Felét fel sem tudtam fogni egyből, később értelmeztem.

- Csak ennyiről nem tudok? - kérdeztem óvatosan, és cinikusan. Kevés ideig töprengett, majd megszólalt.

- Ja, és kórházba is kerültem. - jutott eszébe.

- Még, jó hogy szólsz. - ingattam meg a fejem. Teljesen elképedtem. Ennyi minden történt vele, és én nem tudtam róla. - Akkor most elmesélheted, hogyan történtek ezek.

- Azt majd legközelebb. Folytatódik a film. - fordult vissza a tévé fele.

Azt hitte, ennyivel le van rendezve. De én nem hagytam ennyiben. Tudni akartam, hogyan történtek ezek a szörnyűségek a szerelmemmel. Előrehajoltam az asztalhoz, megfogtam a távirányítót, és kinyomtam a tévét. Will ijedten rám nézett. A nappaliban nem égett egy villany sem, csak a tévé fénye volt, de már az sem. A konyhából szűrődött be kevés fény, de épp elég, hogy jól lássuk egymást.  

- Halljam a sztorikat! - néztem komolyan rá, de kedvesen mondtam. Kerülte a tekintettem. Csak oldalra nézett.

- Zayn... - mondta halkan. Nem akart erről beszélni.

- Will. Megértem, hogy nehéz, de muszáj tudnom. Velem élsz már egy éve, és nincsenek előtted titkaim. Te miért nem tudsz beszélni erről velem? - méltatlankodtam.

- Nem csak veled, senkivel. Soha senkinek nem meséltem még el elejétől a végéig a rossz-korszakomat. - felelte.

- Épp ideje, nem gondolod? Bízz bennem. Segítek. - hajoltam közelebb. Lehunyta a szemét. Gyorsabban kezdte venni a levegőt. - Baby nyugi. - csúsztam közelebb, és megfogtam a kezét.

- Rendben. - bólintott. - Anya és Apa repülőgép balesetben haltak meg. Még csak 16 voltam. Van róla fogalmad, milyen nehéz egy tinédzsernek a szülei elvesztése? Az egyetlen hozzátartozóm a nagymamám volt Magyarországon. Hozzá költöztem. Ritkán találkoztunk azelőtt, de nagyon szerettem. Sajnos azzal, hogy odakerültem csak nehézségeket okoztam neki. Egy év alatt borzalmas dolgokat tettem. Rászoktam  cigire és rendszeresen piáltam is. Ez nem lett volna nagyon vészes, de rossz helyre kerültem, és a drogokra is rákaptam. Egyedül voltam egy teljesen új helyen a szüleim nélkül. - kicsordult egy könnycseppje. Gyorsan letörölte. - Aztán megvertek, mert nem akartam bekapcsolódni egy buliba. Gondolták így tartom a szám. Bevált. Te vagy az első, akinek elmondom.  Ezután majdnem elraboltak, mert azt gondolták, kelendő prosti lennék. Szerencsére jött egy pasi, aki megmentett, de ezért cserébe kihasznált. Dorogos állapotba voltam, sajnálom. Ezután rátaláltam a táncra. Beleszerettem, és ez lett az új drogom. Ki tudtam fejezni magam. Az életem legmélyebb pontja akkor volt, mikor a nagyi is meghalt. Nem volt már miért tovább élnem. Gondoltam itt az idő, hogy a családommal legyek. Nem...nem... - mély levegőt vett, és továbbugrott. - A kórházban keltem. El akartam takarni azt a heget a csuklómon. Így került ide ez a tetoválás. - ütötte meg a mutatóujjával kétszer a Believe tetoválást. Megvizsgáltam. Sikerült neki eltakarni. Egyáltalán nem látszik. Ha nem mondja, azt hiszem csak egy divattetkó. - Mikor kiengedtek az egyik barátnőmhöz és a nővéréhez költöztem. Éppen, mikor 18 lettem, megnyertem azt a versenyt, és kiutaztam ide az iskolába. Elvégeztem, és azóta nincsenek gondjaim. - ért a végére.

A szívem szinte kiszakadt a helyéről, és az ő lelkébe szállt, hogy erősítse. De rájöttem, nincs rá szüksége. Ezt a lányt az élet tette erőssé, és az én szívem csak a helyes úton tartja. Vagy inkább engem tart ezzel helyes úton. Ritka az olyan ember, aki ennyi mindenen keresztül ment és utána még vissza tudott térni a helyes útra. Igaz, a múltja kísérti, és valószínűleg minden nap eszébe jut az az időszak, mégis képes mosolyogni, szeretni és tisztának maradni. Az ilyen emberek, akik érdemesek az életre csak kell egy "korlát", amire támaszkodhatnak. Szerelmemnek ez először a tánc volt, majd én.

- Sa...sajnálom Will. Én... itt vagyok neked. Már nem lesz több rossz. - öleltem meg.

- Tudom. Ezért nem akartam elmondani. Nem akartam, hogy sajnálj. Én tettem ezt, és csak a saját hibám.

- Baby, én azt sajnálom a legjobban, hogy nem találtam rád már korábban. Akkor ki tudtalak volna rántani ebből az egészből. Meg tudtalak volna menteni.

- Zayn, azt kell, hogy mondjam, jó volt ez így. Nem vagyok a legbüszkébb erre az időszakomra, és szeretném, ha kivernéd a fejedből, amit meséltem, de ha nem történik meg, nem lennék most ilyen. Nem edződtem volna meg, és nem találtam volna rá a táncra. Talán még most is egy idióta kiscsaj lennék, aki nem tudja megvédeni magát, és rohan a pasija válla mögé. Már bocs. - mosolyodott el a végére. Tetszett, hogy ennyire erős, és lazán kezeli a múltját.

- Én viszont büszke vagyok rád. - mosolyodtam el. Ő is így tett.

Ásított egyet.

- Menjünk aludni. De előtte még el kell rendeznünk a tetoválásod. - mondtam.

Hálásan mosolygott. Felmentünk a fürdőbe, és lecseréltük a fóliát, valamint bekentük a kenőccsel a bőrét. A pirosság már lement, de még látszott, hogy friss a tetkó. Szépen bekentem, majd bekötöttem neki. Ezután a szemébe néztem. Mosolygott, szinte a szeme is csillogott. Láttam rajta, hogy most egy hatalmas kő esett le a szívéről, amit már hosszú évek óta cipelt. Végre elmondta valakinek a múltját. Nem bírtam megállni, megcsókoltam. A derekánál fogva átkaroltam, és közelebb húztam magamhoz. Persze óvatosan, hogy az érzékeny bőre nem érjen a pólómhoz. Éreztem a teste melegét. A fejemben, még mindig ott motoszkált annak a tegnapi szörnyű napnak az emléke, mikor ezt hittem levesztem Will-t. Pedig már biztosan az enyém marad örökre.

Bedőltünk az ágyba. Nagyon hamar elaludtam. De nem hiszem, hogy sokáig tartott a békés éjszaka, mert Will forgolódására keltem. Mocorgott, majd kimászott az ágyból. Éppen a szélén ült.

- Will. Mit csinálsz? - kérdeztem álmosan, és nyitogattam a  szemem.

- Aludj Nyuszi. Csak elintézek valamit. - mosolygott, majd kiment.

Gondoltam, hogy csak szomjas vagy ilyesmi, de már fent vagyok szóval lényegtelen. Álmosan felálltam, és elindultam az ajtó irányába. A folyosón szétnéztem. Sötét volt, de a fürdőszoba ajtaja alatt halvány fény szűrődött ki. Zavartan felé botorkáltam. Lehetséges, hogy Will-nek ki kellett mennie a mosdóba, bár ő nem az a fajta, akire éjszaka rájön a pisilhetnék. Megzavarodtam. Óvatosan benyitottam, és bekukucskáltam. Will a pultnál állt, és a tetoválásáról szedte le a fóliát. Ekkor kivillant a bőre. Piros volt. Nagyon piros.

- Mi történt Baby? - léptem be. Ijedten felém fordult. - Mi lett vele? - vizsgáltam meg a vörös és kicsit dagadt bőrét.

- Nem tudom, de nagyon viszket és fáj. - ejtette le a kezét. - Nem bírtam aludni, mert bárhogy fordultam fájt, háton pedig képtelen vagyok aludni. - sóhajtott.

- Rendben. Hadd nézzem meg. - óvatosan megvizsgáltam.

A tetoválásnak nem volt gondja, csak a szokásos felesleges festék szivárgott kicsit. Eddig nem volt gond. Elvettem az egyik kis kéztörlőt, és bevizeztem a végét.  Óvatosan hozzányomtam, és megtisztítottam. Will magába szívta a levegőt. Nem volt neki kellemes az érintés, de tűrte.

- A pirosság és a fájdalom csak attól van, hogy még friss és ráfeküdtél, megnyomtad. A viszketést meg tudod, hogy gyógyul. - mondtam egyszerűen.

- Tudom, de ez az első, ami miatt nem tudok aludni. - húzta el a száját.

- Sajnálom. Próbálj meg háton vagy bal oldalt maradni. Eléggé rossz helyen van. Majd segítek. - közben bekötöttem neki ismét.

Visszamentünk a hálószobába, és bedőltünk az ágyba. Will háttal fordult nekem, így a bal oldalán feküdt, én pedig átkaroltam, hogy ne tudjon forgolódni.

- Köszönöm Zayn. Mindent. - mondta halkan. Tudtam, hogy a kézszorításra, az ápolásra és a szeretetre gondol.

- Nem. Én köszönöm. - nyomtam egy puszit a fejére.

Ha ő nincs még mindig elveszetten bolyonganék a cigiket darálva. De immár másodszor is leálltam, és olyan dolgokat is meg tudok oldani, amiket előtte nem. Úgy tűnik, ez a módszer bevált, mert nyugodtan aludtunk az este hátralevő részében.

III. 35. ~Life is so amazayn...*

Köszönöm szépen a 60.000 oldalmegtekintőt.  Boldog Karácsonyról már lekéstem, mert azt hittem ki tudom írni a 60.000-rel együtt még karácsony alatt, de nem sikerült. Ezért utólag is Boldog Karácsonyt. Boldog újévet pedig nem kívánok még ha nem haragszotok, mivel -ha jól számoltam- éppen 31.-én kell fel tennem új részt. Majd akkor. Jó olvasást, és mg egyszer nagyon köszönöm nektek. :)

III. 35. ~Life is so amazayn...*

Zayn szemszögéből:

Hogy történhet velem ez? Minden erőmmel azon vagyok, hogy ellent álljak a kísértésnek a szép lányok, és Perrie ellen Will miatt, erre ezt teszi velem. Vagyis nem is ő, hanem az a Ross. És a ramadán sem segít. Még ezt is ki kell bírnom. Nagyon nehéz volt ellenállni ismét az agressziómnak, hogy ne bántsam Will-t. Pedig ez nem az ő bűne. Ross erőszakoskodott. Will teljes erejéből tiltakozott. Még szerencse, hogy Paul mindent tud, így azt is hol lakik Ross. Befékeztem a bejárón. Kiszálltam, majd bevágtam a kocsiajtót. Nem érdekelt semmi, csak bementem a kapun. Az ajtóhoz siettem, és megnyomtam a csengőt.

- Zayn! - kiabálta valaki mögöttem. Megfordultam. Will volt az. Istenem de szép, mikor ideges. Miatta is el kellett jönnöm ehhez az átkozott házhoz. De ő hogy talált ide? Ekkor kinyitódott az ajtó. Visszakaptam a fejem. Ross állt előttem. Biztos voltam benne, hogy ő az.

- Haver magadnál vagy? - löktem be az ajtón, majd gyorsan becsuktam, és kulcsra zártam, hogy Will kint maradjon.

- Zayn! - kiabálta a lány, és teljes erejéből ütötte az ajtót. Akármennyire is sietett, nem tud megállítani.

- Sajnálom Baby. - mondtam. Még egy koppanás, majd abbamaradt a zaj.

- Zayn? Mi a sz*rt csinálsz? - lepődött meg Ross.

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de ahonnan én jöttem ott nem szokás más barátnőjére rámászni, és arra kérni, csalja meg a pasiját! - elszabadult bennem valami, és a kezem magától cselekedett. A bal öklöm az arcán csattant. Kicsit oldalra esett, majd észhez tért ismét.

- Te nem törődsz vele. Will jobbat érdemel, aki nem zárja ki, és aki mellett nem kell attól félnie, hogy vajon hány lány próbálja megcsókolni a pasiját.

- De nem csalom meg. És csak a saját érdekében zártam ki. - mentem közelebb.

- Haver. Tűnj a házamból, amíg szépen mondom! - mondta kihívóan.

- Miért?  Milyen, mikor nem szépen mondod? - vágtam vissza.

- Ilyen! - felelte, és behúzott egyet. Rávetettem magam. A földön ütöttük egymást. Hol én, hol ő volt fölül. Lerúgtam magamról Ross-t, minek hatására hátraesett. Felálltam, és megnyaltam a szám. Vérzett a széle. Ross is felállt. Neki is vérzett a szája, és az arca piros volt az öklömtől, de MÉG nem volt komoly baja. A hangsúly a MÉG-en van!

Éppen készültem megint rávetődni, mikor valaki átkarolta a derekam. Apró volt, és erősen magához húzott. Ross lazább állásba helyezkedett. Én lenéztem a lányra. Will volt az.

- Zayn. Hagyd abba! - sírt, és felnézett rám. A tekintetem Ross-ra kaptam. A szeretet, amit Will váltott ki belőlem egyből átváltott haragra, ahogy megláttam az arcát. Az izmaim megint megfeszültek.

- Zayn. Kérlek. Szeretlek. - szorított Will.

- Én is Baby, de miért nem maradtál kint? Menj haza. Majd megyek én is. - fogtam meg a karjait, és toltam el, hogy a szemébe nézzek.

- Nem megyek haza, csak veled együtt. - sírt. A könnyei patakokban folytak végig az arcán. Fájt így látnom. - Hagyd Ross-t. Felejtsük el ezt az egészet. Fogjatok kezet, és legyen vége. - kérte, és nézett hátra a fiúra. - Ha szeretsz még, megteszed értünk. - nézett a szemembe, és oldalra állt. Bízott bennem, hogy nem rontok Ross-nak.

- Hagyjuk abba Haver. - nyújtotta a kezét Ross. Will hálásan rá mosolygott, hogy kezdeményezett. Kis gondolkodás után bólintottam, és megráztam a kezét. - Sajnálom Will. - húzta el a száját.

- Felejtsük el. Mintha meg sem történt volna. A próbán, minden a régi lesz, oké? - kérdezte szerelmem. Ross bólintott.

Kimentünk a házból, és beültünk a kocsiba Will-lel. Mindketten csendben voltunk az úton. Egyikünk sem szólalt meg. Beálltam a garázsba. Szó nélkül kiszálltam, és bementem a házba. Will követett. Egyenesen az emeletre ment, míg én a konyha felé vettem a irányt. Most igazán jól esett volna egy pohár pia, de még nem lehetett. Bár már csak a legutolsó sugarak világítottak az égen. Bármelyik pillanatban lemehet a nap. Leültem a pulthoz. Megdörzsöltem az arcom, valami kéklett a pulton. Odakaptam a fejem. Egy kis doboz volt az. Megfogtam, és magam elé húztam. Egy doboz cigi! Felnyitottam a tetejét, és 5 szál hiányzott belőle. Jó sokat szívott el Will. Ebben a pillanatban felfogtam, hogy mindkettőnknek ugyanaz a gondja, csak én nem szívhatok a Ramadán miatt. Kinéztem a ablakon. Lement a nap. Megnéztem a telefonomat: Augusztus 18.-a volt. Ma lett vége a Ramadánnak, és én az utolsó nap megszegtem. Erőszakoskodtam.

Elindultam fel Will-hez a cigis dobozzal a kezemben. Mélylevegőt vettem, és benyitottam a hálóba. Tudtam, hogy ott van. A cigis doboz kihullott a kezemből a látványtól, ami elém tárult. Will a földön ült a szekrény előtt. Mellette a nagybőrönd. Már félig tele volt pakolva a cuccaival. A zajom hallatán ijedten megfordult. A szemei könnyesek voltak. A dobozzal nem törődve, szó nélkül mellé mentem. Megvizsgáltam a helyzetet. Will lehajtott fejjel ült a földön. Lehajoltam, és becsuktam a bőrönd tetejét, hogy ne tudjon tovább pakolni. Ijedten felnézett rám.

- Sajnálom. - suttogta.

- Én is. - ültem le mellé.

- Ezek után gondolom, nem tűrsz meg a házban. - csordult ki egy könnycseppje, és a földre hullt.

- Ezt meg miből gondolod? Azt nem tudnám elviselni, ha elmennél. - mondtam egyszerűen.

- Még tényleg szeretsz? - nézett értetlenül.

- Persze. Miből gondoltad, hogy nem?

- Amikor elmondtam, te meg... meg akartál... - nem fejezte be. Inkább lehajtotta a fejét. Tudtam, mit akar mondani.

- Will, azt nagyon sajnálom. Elborult az agyam. Soha nem ártanék neked. - simítottam meg az arcát. Lehunyta a szemét, és elvezte az érintésem. Elmosolyodtam.

- Tudom, hogy hibáztam. Rágyújtottam a cigire, és meg is csaltalak...- kezdett bele, de félbevágtam.

- Nem csaltál meg. Csak áldozat voltál. - mondtam.

- Köszönöm. Bár én is elhinném. De Zayn. Nem vagyok hülye és vak. Tudom, hogy valami nincs rendben veled. Megint sokat cigizel esténként, és megint kezdesz agresszív lenni. Mi van veled? Mi az oka? - nézett rám aggódva. Persze, hogy tudta. Hisz ő sem hülye. Okos és szép. Az én Baby-m. El kell mondanom neki.

- Ma annyi mindenen mentünk át, hogy nincs kedvem megint hazudni neked ezzel kapcsolatban. Figyelj Baby. Van egy ki gond velem. Az az igazság, hogy gyakran le kell lépnem az interjúkról meg a koncertekről kis időre. El kell szívnom egy cigit, hogy megnyugodjak. - hajtottam le a fejem.

- Mi a gond Nyuszi? - csúszott közelebb. A hangjában bíztatás volt.

- Nem is tudom, hogyan mondjam el. Kínos. - néztem oldalra, és el is pirultam.

- Zayn, nekem bármit elmondhatsz. Ha bízol még bennem annyira. - kulcsolta az ujjait az enyémekbe.

- persze, hogy bízok. Az a gong, hogy a lányok előszeretettel mutogatják a felsőtestüket nekünk, és hát nekem nem a legkönnyebb ennek ellenállni. - a szemében csalódottságot láttam. Félreértette. - Ne úgy értsd. Az eszem nemet mond, de a testem nem. Nem értem hozzájuk egy újjal sem. De ha a riporterek kiszúrják, hogyan reagál rájuk a testem, felkapják. - az arcomon a vörös minden árnyalata megjelent.

- Úgy érted... - nem tudta befejezni a kérdést.

- Igen. - bólintottam.

Egy is hatás szünet következett. Pár másodperc néma csend. Lenézett arra testrészemre, ahol a bajok vannak az előbb említett eseteknél, majd fel az arcomra. Egyszer kitört belőle a nevetés.

- Nyuszi. Ezért voltál ilyen ideges, és szoktál vissza a cigire? - hajolt hozzám, és a hasamra helyezte a kezét.

- Ez nem vicces. - de azért én is elmosolyodtam.

- De. Valld be, hogy az. Miért nem mondtad el?

- Mert féltem, hogy kinevetsz. - mondtam kihívóan.

- Bocsi, de ezen ígyis-úgyis csak én tudok segíteni, nem? Vagy mást szeretnél? - kérdezte gonoszul. Viccnek szánta, bár nekem ez nem volt az. Erre megint nem hazudhatok. Ha már elmondtam neki ezt, akkor joga van tudni mindenről, még ha ez fáj is neki egy kicsit, bár én csak őt szeretem.

- Akkor már kitálalok mindent. - eltávolodott, és bátortalanul nézett rám. - Perrie belém zúgott, de nincs mitől félned. Én csakis téged szeretlek. - hajoltam hozzá. Ezúttal én voltam magasabban kicsit.

- Akkor ezért próbáltak lebeszélni rólad. - jött rá. Bólintottam. - És te tudtad, mégis hazudtál. Nem az a Ramadán egyik lényege, hogy igazat kell mondanod?

- Nem hazudtam, mivel nem kérdeztél rá konkrétan. És amúgy is megszegtem az utolsó napon. - rántottam meg a vállam.

- 18.-a van. - jött rá. Bólintottam. - Sajnálom Nyuszi. Miattam megszegted. - hatotta le a fejét.

- Csak az a lényeg, hogy szeretlek, és nem akarom, hogy emészd magad Ross miatt. Nem a te hibád. Csak felejtsük el ezt a napot, rendben? - néztem komolyan a szemébe.

- Rendben. - mosolyodott el. - De azért az egyik problémán csak én tudok segíteni. - mosolyodott el gonoszul.

Kicsit fölötte hajoltam. Egyszer a kezét éreztem lesiklani a hasamon. A tekintetem az arcára kaptam. Rabul ejtettek a csodás kék szemei.

***

- Nem gondolod, hogy ki kéne pakolnod? - ütögettem meg a bőrönd tetejét.

Will a mellkasomon pihent. A földön feküdtünk a bőrönd mellett.

- Majd elintézem, de maradjunk még így egy kicsit. - ölelte át a hasam.

- Nem állt szándékomban felkelni. - simítottam végig a gerincének vonalát.

- Hogyan szokjunk le a cigiről? Én ismét kívánom. - a szempillái megcsikizték a mellkasom.

- Megoldjuk. Már egyszer mindketten letettük. Nem lesz gond most sem ezzel.  

 - Remélem. A férfiasságod miatt meg ne aggódj. Nem lesz gond a csajokkal. Ügyelek rá, hogy ne legyen, de csak ha megígéred, hogy legközelebb elmondod a gondod. Ha van még valami, amit tudatni szeretnél velem, még most mond. Megígérem, hogy nem haragszok meg semmiért. -  nézett fel rám.

- Rendben. Csak annyi van, hogy figyeltem a mobilod egy alkalmazással a sajátomon. Tudtam, hogy valaki még szeret rajtam kívül, és elfogott a féltékenység. - ismertem be félénken.

- És mit tudtál meg a telefonomból? - kérdezte meglepően lazán. Tényleg nem haragudott.

- Semmit. - nevettem el magam. Csatlakozott.

- Zayn, én szeretnék egy új tetkót. Ez lenne az utolsó. - jelentette ki.

- Igen? És mit szeretnél csináltatni?  - meg sem lepődtem. Én imádom a tetoválásokat. Szerintem ez a legjobb mód az igazi emlékek megőrzésére.

- Egy feliratot ide. - mutatta meg rajtam. Az ujját végighúzta a mellkasom alján. Van egy kis különbség a testalkatunkban, de levettem, hogy a jobb melle alá szeretne egy feliratot.

- És mi lenne az Baby. - kérdeztem.

- A mai kalandunktól rájöttem, mit szeretnék pontosan. Az lenne a felirat: "Life is so amazayn..." - mondta.

- Hogy mondtad? - nem értettem tisztán az utolsó szavát a mondatának. Vagyis inkább nem akartam jól érteni.

- Azt mondtam: Life is so amazayn...

- Baby, tényleg bele akarod szerkeszteni az én nevem a mondatodba?  

- Igen. - jött a magabiztos válasz.

- Miért? Ha véletlen szétmennénk, ottmarad rajtad a nyomom egy életre.

- De nem fogunk szétmenni, és különben is. Te szoktad mondani, hogy a tetoválás a legszebb emlékek megőrzésére van. Ha szétmennénk, ami nem fog megtörténni, legalább mindig emlékeztetni fog a legszebb emlékemre. - simult hozzám.

- Will, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nincs gondom a mondattal, de ne tedd bele a nevem. - ültem fel, és toltam fel őt is.

- Nekem ez fontos, Zayn. Nagyon szeretném ezt a tetkót, és jó lenne ha támogatnál. - nézett a szemembe.

- Most kaptalak vissza, és nem akarom, hogy veszekedjünk. Nem szeretném, ha a nevem a testeden lenne. Megette a fene, ha nem fogsz rám emlékezni anélkül. - ültem fel, és nevettem el magam. Will koránt sem találta ilyen viccesnek a helyzetet.

- Ez nem poén. Nyuszi, ez nagyon fontos lenne nekem. - hajolt közelebb.

- Én viszont ellenzem. Tudod, hogy bármit csináltathatsz, de nem akarom, hogy egy életen át a testeden legyen a nevem.

- Ennyire csúnya vagyok? - hajtotta le a fejét. Cool, félreértette.

- Baby. - a tenyerembe fogtam az arcát, és magam felé fordítottam. - Így vagy tökéletes, ahogy vagy. Nem kell, ahhoz a nevemnek a melled alatt lennie, hogy örökké szeresselek. - hajoltam közelebb hozzá.

- El sem hiszem, hogy nem támogatsz. - dőlt hátra, és lehunyta a szemét. Még mindig a földön feküdtünk. Mellé dőltem, a fejem támasztottam a tenyeremmel, így fölé tudtam hajolni.

- Tudod, hogy mindenben támogatlak, de ezt ellenzem. - mondtam komolyan, és a szemét vizslattam. Rám kapta a csodás kék tekintetét.

- Nyuszi ez igazából nem engedélykérés volt, hanem kijelentés. Mindenképpen meg fogom csináltatni, de szeretném, ha közben mellettem lennél, és fognád a kezem. - láttam a szemében a komolyságot. Túl fontos volt ahhoz, hogy ennyivel elszomorítsam. Sóhajtottam egyet, és lehunytam a szemem egy pillanatra. Mikor kinyitottam Will már halványan mosolygott. Tudta, hogy sikerrel járt. Hagyni és támogatni fogom.

- És hol akarod csináltatni? - kérdeztem halkan.

- Nem tudom.

- Ha már csináltatni akarsz, akkor USA-ba menjünk. - jelentettem ki.

- Minek Zayn? Ez csak egy tetoválás. Nem fogok miatta átrepülni Amerikába. - kerekedett ki a szeme.

- De mi mindig ott csináltatjuk a srácokkal. - érveltem, és nem értettem, miért van így ellene.

- Azok ti vagytok, de én nem fogok érte ennyit utazni. Jó lesz a helyi tetkószalon. 

- Melyik a 80-ból? - kérdeztem cinikusan. 

- Lényegtelen. Régen el sem tudod képzelni, milyen helyeken csináltattam a rossz-korszakomba. - rántotta meg a vállát.

- Baby. Én nem fogom hagyni, hogy többé igénytelen helyeken csináltass tetoválást vagy bármi más okból oda menj. Ha nem vagy hajlandó USA-ba menni, a legjobb szalonba csináltatjuk Londonba. - jelentettem ki.

- Köszönöm Zayn. - hajolt hozzám, és nyomott és puszit az arcomra. - Tudod, régen mindig egyedül néztem szembe a tűvel. Nem félek tőle, de így mégis rossz volt. A helyekről és az emberekről nem is beszélve. - figyeltem, és vártam a folytatást. Még én sem tudtam mindent a múltjáról. - A Honesty volt az első tetoválásom. Még tudatlan voltam, és hát akkor nem nagyon érdekelt a világ és az etikett. Sajnos a tetoválós csávót sem. Elhitette velem hogy ehhez a gatyám és a fölsőm is le kell vennem, mert így egyszerűbb neki. Hát remélem egyszerűbb volt, mert fehérneműbe feküdtem az asztalon egy órán át. Direkt lassan csinálta, és közben két haverja is figyelt, akik állítólag tanoncok voltak. A gond csak az, hogy a tetovált testrészemet egyáltalán nem nézték. Csak akkor jöttem rá, hogy megaláztak, mikor a másodikat csináltattam. - pirult el, és húzta el a száját.

- A szemetek. - mérgeltem fel magam. Hogyan lehet egy férfi ilyen gerinctelen?! - Ne aggódj Baby. Melletted állok majd végig, és fogni fogom a kezed, ha fáj. - hajoltam közelebb hozzá.

- Köszönöm. Ez nagyon sokat jelent nekem. - mosolyodott el.

- Tudom. Nem vagyok oda az ötletért, de elfogadom. Szeretlek Will. - mosolyodtam el, és megcsókoltam. 

III. 34. ~Összetörés.*

Nem bírtam tovább. Mindenhol lehetőséget látok. Ez nem fair Will-lel szemben. Will meseszép, csinos és tökéletes, de mindenütt ez a sok rajongó. Ezzel nem lenne gond, de egyre többször kell elrohannom a színpadról, vagy egy interjúról, vagy csak gyorsan lelépni a rajongóktól. Ennek az oka, sajnos, hogy a lányok nagyon csinosak, és eléggé bátran mutogatják a melleiket. Mindig igyekszem észbe tartani Will-t, de csak férfi vagyok. Nagyon nehéz ellenállni az ilyen kínálkozó alkalmaknak. Az agyam nemet mond, de a testem sajnos egészen máshogy reagál. Ezért lépek le ilyenkor mindenhonnan. Nem akarom, hogy netalántán valaki meglássa, a reakcióm. Hisz ezt a pletykalapok egyből felnagyítják. Sajnos egyre gyakrabban kell elmennem, és kezdenem magammal valamit. Harry tüntetésén kezdődött az egész. El kellett mennem. Általában ilyenkor elszívok egy cigit, és helyrejön az egész. De most kivagyok. A Ramadán teljesen kikészít. Még csak cigivel sem vezethetem le a feszültségem. Nem tudom meddig bírom. Nemsoká ki fogok akadni. De az nem lehet Will miatt. Már letettem róla, hogy megtudjam az igazat. Én bízok benne. Remélem, én nem adok okot rá, hogy ő ne bízzon bennem, és ki tudok tartani.

Will szemszögéből:

Vége a próbának. Most, hogy lement az Olimpia, már nem kell rá készülni. Ezúttal éppen egy klip felvételéhez próbáltunk egy táncot. Összepakoltam a cuccom, és elindultam le. Most nem jött velem Vicky. Hazament Rebeccával. Én a szokásos módon beültem egy shake-re a Starbucks-ban az utca túloldalán. Leültem egy asztalhoz, és kértem egy shake-et. Egyszer valaki kihúzta a mellettem lévő széket, és leült. Ránéztem.

- Nem baj, ha csatlakozom?

- Ross. Dehogy baj. - mosolyodtam el. - Nem gondoltam, hogy te is szeretsz inni egy shaket edzés után. Még soha nem láttalak. - vizsgáltam a poharát.

- Pedig szeretek, csak általában otthon csinálom magamnak. - magyarázta.

- Értem. Én is jobb szeretek otthon inni, de Zayn mindig elfelejt epret venni, én meg lusta vagyok elmenni a boltba. - nevettem szégyenlősen.

- Zayn ő a barátod, igaz? - kérdezte óvatosan.

- Igen. Már majdnem egy éve vagyunk együtt. - feleltem.

- Az nem sok idő. És máris összeköltöztetek? - kérdezgetett tovább.

- Igen. Igazság szerint a turnén két hónapig együtt laktunk mindenhol, és utána már nem bírtunk ismét külön élni. - pirultam el.

- Logikus. Nem csoda, hogy ti mentetek a turnéra. Remekül táncol a csapat és te is.

- Köszi. Ti sem vagytok semmik. Bocsi, de ki kell mennem a mosdóba. - álltam fel. Bólintott, majd elindultam ki.

Mikor végeztem, kijöttem, de valaki elkapta a karom, és oldalra rántott a mozgáskorlátozott mosdóba. Ijedten felé kaptam a fejem.

- Ross. Mit művelsz? - zavarodtam meg.

- Sajnálom Will, de meseszép vagy. - mondta, majd a fenekembe markolt, és az ajkait gyorsan az enyémekre tapasztotta. A fenekemnél fogva húzott magához közelebb, én pedig egyre inkább hajoltam hátra, hogy végre eltávolodjak tőle. De nem ment. Elfordítottam a fejem, és véget vetettem a csóknak. Ellöktem magamtól olyan nagy erővel, ahogyan csak tudtam. De hát még így is annyival erősebb volt nálam, hogy csak egyet lépett hátra.

- Hogy gondoltad ezt Ross? Nekem van barátom! - emeltem fel a hangom.

- Will, én szeretlek. Jobban mint Zayn. Fogadok, hogy nehéz vele, amiért híres. Velem annyival egyszerűbb lenne. Igazán boldoggá tudnálak tenni. - jött ismét közel.

- Nem. Én szeretem. - mondtam határozottan, és elindultam az ajtó felé.

Elkapta a karom, és visszarántotta. A mellkasunk szinte összeért. A harag, a szeretet Zayn iránt, a csalódás és a zavartság kavargott bennem. Igaza volt. Tényleg nehéz Zayn-nel, de én igazán szeretem.

- Will. Kérlek, engedd, hogy megcsókoljalak. - nézett a szemembe és mondta halkan.

- Én Zayn-t szeretem. - feleltem.

- Az nem akadály. - és megint megcsókolt. Éppen csak egy pillanatra ért össze a szánk, és máris elrántottam a fejem. Valami belső indulattól vezérelve a tenyerem csattant az arcán jó hangosan. Elfordította a fejét, és egy pillanatra lehunyta a szemét.

- Mi az, hogy nem akadály? Többé látni sem akarlak Ross! - kiabáltam, és kiviharzottam a mosdóból. Felkaptam a táskám és a shake-m. Elindulta haza.  

Nagyon felmérgeltem magam. Hogy gondolta ezt Ross?! Még hogy képes lennék megcsalni Zayn-t mikor ő soha nem tenni ilyet?! Dühvel telve sétáltam haza. Most frisslevegőre volt szükségem, nem volt kedvem beszállni egy taxiba. Betettem a fülest a fülembe, és halkan elindítottam a zenét. Azon gondolkoztam, vajon elmondjam-e Zayn-nek a történteket. Meg kéne tennem, de félek, hogy reagálja le. És a gondolataim átterelődtek a szerelmemre. Imádom Zayn-t, de nem tudom, mi van vele. Nekem nem mond el semmit. Azt hiszi, nem látom, hogy baj van, pedig nagyon is feltűnt, csak nem teszem szóvá, mivel bízok benne, elmondja magától. De eddig semmi. Látom, milyen nehéz neki megállni, hogy ne gyújtson rá. Nem volt ilyen. Már alig szívott el két szálat hetente, de most ismét kell neki a cigi. Nem értem. Csak mentem és mentem a hazafele vezető úton. Közben hallgattam a zenét.

A tekintetem végigfutott a kirakatokon, de nem értelmeztem mi van az üveg mögött. Maximum csak valahol nagyon tudat alatt. Ezen az ügyön járt az eszem. De egyszer leesett, mi volt abba a kirakatba, ami mellett éppen elmentem. Megtorpantam, és visszafordultam. Megálltam előtte. Tudtam, nem lenne szabad, de most erre volt szükségem. Valahol mélyen egy kis hangocska azt suttogta, hogy ne tegyem meg, mert abból csak bajok lesznek, de nem bírtam megállni. Valahogy le kellett vezetnem a feszültséget. Bementem a boltba. Nem tudom, mik ezeknek a boltoknak a pontos neve, a lényeg, hogy minden egészségre káros dolgot meg lehet benne kapni. Dohány, alkohol, vízipipa, minden ami kell. És abban az biztos vagyok, hogy ha drogot kértem volna, a pultos még azt is tudott volna előhúzni a pult alól. De én csak egy doboz cigit kértem a régi kedvencemből. Végeztem, és folytattam az utam haza. Közben elszívtam az első száll cigimet nagyon hosszú idő óta. Kellemes volt ismét érezni, ahogy a füst marja a torkom. Jól esett, de mélyen belül tudtam, mostantól megint nehéz lesz leállni. Itt van ez a csábító doboz a táskámban, és csak arra vár, hogy valaki elszívja. Erre most már én is szívesen vállalkozom. Mire hazaértem három cigit is elszívtam. Hosszú, nagyon hosszú séta volt, de jól esett. Végre hazaértem. Továbbra is azon tanakodtam, vajon elmondjam-e Zayn-nek, mi történt. Még egyedül voltam. Zayn még nem ért haza, és ahogy ismerem, nem is fog, majd csak este. Az album miatt folyamatosan interjúkra rohangálnak. Azt hittem végre nyugalom lesz, hegy felvették az összes számot, de nem így lett. Megint elszívtam egy cigit. Ez már ma az 5. volt. Tudtam, nem helyes, de szükségem volt rá. Melegem volt. Levettem a gatyám, és bugyiba, meg pólóba leültem a konyhába a földre. Nekidöntöttem a hátam a szekrénynek, és csak ültem. Néha-néha cigiztem. Bűntudatom volt, hogy Zayn-t megcsaltam, bár nem önszántamból, de akkor is. Egy pillanatra csókolóztam egy másik fiúval. Kétszer is. Innentől kezdve már lényegtelen, hogy önszántamból vagy nem. Nagyon hűséges típus vagyok, és ha megszegem a saját elveimet, az nagyon tud bántani.

Egyszer csengettek. A kaputelefonhoz mentem, és beleszóltam.

- Ki az?

- Különleges küldemény Will Elers-nek. - mondta egy férfi hang. - Kijön érte?

- Kinyitom a kaput. Jöjjön be. - megnyomtam a nyitás gombot. Felkaptam a rövidgatyámat mivel éppen csak az akadt a kezembe. Ezzel csak az volt a baj, hogy ez nagyon rövid volt. Kint volt a fenekem alja belőle. Tulajdon képen olyan volt, mint egy francia bugyi, csak nem olyan tapadós. De mindegy is. Arra jó volt, hogy kinyissam az ajtót, átvegyem azt a küldeményt és kész. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam. De magam előtt nem egy futárt láttam, hanem egy fiút. Egy nagyon ismerős férfi arcot. Meg sem várta a válaszom, már be is jött a házba, és becsukta az ajtót.

- Ross! Mit keresel a házamban? - akadtam ki.

- Nem mondtál semmit. A hallgatás beleegyezés. - rántotta meg a vállát.

- Jó hogy nem mondtam semmi, mikor meg sem vártad. Menj innen Ross. - mondtam ingerülten, de nem kiabálva.

- Will. Én szeretlek. - jött közelebb.

- Nem. Az nem lehet. Ne mondd ezt. - fogtam be a fülem, mint egy kislány, aki nem akarja hallani az anyja nemleges válaszát.

- Csak beszélgessünk, rendben? - kérdezte óvatosan.

- Nem. - jelentettem ki.

- Will. Kérlek. Csak meg akarom beszélni ezt az egészet. - lépett hátrébb jelezve, hogy tartja a távolságot.

- Legyen. Gyere. - adtam be a derekam, és elindultam a nappali felé.

Követett. Leültem, és mellém ült, de távolabb.

- Will, én még soha nem láttam ilyen szép lányt, mint te. Még soha nem éreztem ilyet, de rabul ejtettél. Első látásra beléd estem.

- Köszönöm Ross, ez aranyos. De én Zayn-t szeretem.

- Most is egyedül vagy. Eltudnálak kényeztetni. Mindig gyengéd lennék veled, és vigyáznék rád, csak maradj velem. - kért.

- De én nem akarom, hogy gyengéd legyél velem. Nekem pont jó azzal a vad durvaságával Zayn. - mondtam óvatosan. Nem akartam megbántani.

- Ahogy mondtam, úgy jobban hangzott, de valahogy mindig is sejtettem, hogy te egy vadóc lány vagy.  - mosolyodott el, majd közelebb csúszott.

- A távolság... - mondtam emlékeztetőn, de nem mentem arrébb. Jöjjön rá maga.

- ...eltűnt. - fejezte be a mondatom. Majd átkarolta a derekam.

- Ross. - toltam távolabb magamtól.

- Szeretem, mikor kimondod a nevem. - mondta, és elkezdett közeledni felém az arca.

- Ross, elég legyen. Azt mondtad beszélgetni akarsz! - toltam el még jobban magamtól, de a kezei átfontak. Nem tudtam eltávolodni. Meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem, és az arcomra kaptam a puszit.

- Ross. Ideje menned! - löktem meg a vállát. - Ez már nem beszélgetés.

Elengedte a derekam, és felállt.

- Csak gondold meg! - mondta, és kiment. Felálltam, és mentem mögötte. Becsuktam mögötte az ajtót, majd kulcsra zártam.

Lehunytam a szemem, és lerogytam a fal tövébe. Mélyen beszívtam a levegőt, azután kifújtam. De meghallottam valamit. Lépteket. Felpattantam, és már kiabáltam volna, hogy "menj innen", mikor valaki becsúsztatta a kulcsot a zárba. Ez nem Ross. Neki nincs kulcsa. Kinyílt az ajtó, és Zayn lépett be rajta.

- Zayn! - borultam a nyakába, majd megcsókoltam. Már nagyon hiányoztak az ajkai, a vad nyelve.

- Szia Baby. Mi történt? - köszöntött mosolyogva, majd lelohadt a mosolya, és kikerekedett a szeme. - Te cigiztél?

Lehajtottam a fejem. Érezni lehetett a leheletemen. Lassan bólintottam.

- Miért Baby? - zavarodott meg. Felnéztem rá, és a szemeim könnyben úsztak, de egy könnycseppet sem engedtem el. - Will. Mi a baj? - ijedt meg.

- Sajnálom Zayn. Én nem akartam. Ross erősködött. Sajnálom. - hadartam.

- Mit csináltál? Ki az a Ross? - fogta meg a karom.

- Ross-sal táncolok együtt. És ma a Starbucks-ba berángatott a mosdóba, és meg akart csókolni. Egy pillanatra sikerült neki, de egyből megütöttem. - kicsordult az első könnycsepp, mire elengedte a kezem. - És most is itt volt. Azt mondta csak meg akarja beszélni ezt az egészet, de megint próbálkozott, viszont nem hagytam. Sajnálom Zayn. Szeretlek. - mondtam halkan.

- Micsoda? - nyomott a falhoz, és a kezét a torkomon éreztem. Egy pillanatra megfeszültek az izmai a karján, de nem szorította meg a nyakam. Erőlködött, hogy ne tegye. A szemében feszültséget és dühöt láttam. Egyre több könnycsepp pottyant ki, és a karján landolt. Lenézett a cseppekre. Lehunytam a szemem. Vártam, aminek következnie kell. Egyszer a kéz, már nem szorult a nyakamon. Kinyitottam a szemem, és Zayn-t láttam kiviharozni az ajtón. Egyből utána futottam.

- Zayn várj. Szeretlek. Én nem akartam. - kiabáltam, miközben futottam a kapu fele, hogy utolérjem.

Mire kiértem az utcára, ő már a kocsiban ült. A motor felbőgött, örült nagy sebességgel, szinte egy helyben megfordult, és padló gázzal elhajtott. Nem akartam, hogy baja essen. Ilyen állapotba nem kéne vezetni. Egyre csak a szemeit láttam magam előtt. Még soha nem láttam bennük ilyet. Mit tettem?! Vagyis nem is én, hanem Ross, de ez mindegy. Én sem vagyok ártatlan. Visszarohantam a házba a telefonomért. Elkezdtem hívni Zayn-t. Kinyomott egy csörgés után. Megint megpróbáltam. Ugyanaz. Megint próbálkoztam, de ezúttal foglaltat jelzett. Megpróbáltam Liam-et hívni. Tudtam, hogy ha másra nem is, rá hallgatni fog Zayn. A gondokat mindig Liam-mel beszéli meg. Liam is foglalt volt. Vele beszél. Leejtettem  kezem a telefonnal együtt. Fel-alá járkáltam. A gondolatok kavarogtak a fejemben. Zayn konkrétan képes lett volna megfojtani, de nem tette. Ellenállt. Ez nem stimmelt. Megint agresszió van benne. De ebben a ramadán is közre játszik. Most eleve nagyon feszült. Én csak olaj voltam a tűzre, ami fellobbantotta a lángot. Megint megpróbáltam Zayn-t. Már nem volt foglalt, de nem vette fel. Ezután Liam jött.

- Szia Will. - mondta komolyan.

- Liam. Kérlek beszélj Zayn-nel. Hülyeséget csináltam, és elhajtott. Nem tudom, hova megy, de nem akarom, hogy baja essen. - hadartam.

- Nyugalom. Már beszéltem vele. Tudom, hova megy. Én sem örülök neki, de nem tudtam lebeszélni. Vagyis címet nem tudok, de ő nemsoká tudni fog. Valami Rob-ot emlegetett, és hogy megbánja, hogy elkezdett táncolni. Tőlem kérte a címét, de nem tudtam, nem is ismertem, így kinyomott, mikor belekezdtem a lebeszélésbe. - magyarázta Liam.

- Nem Ross véletlen? - kérdeztem.

- De, az.  Will mit tett?

- Megcsaltam majdnem, hála Ross erőszakosságának. Nem tudod, honnan szerzi meg a címet? - kérdeztem.

- Nem. Talán Paul-tól. Ő mindent megtud fél perc alatt. - mondta.

- Add meg nekem Paul számát! - lediktálta. Beírtam a telefonomba.

- Will. Megyek én is. Hívj vissza, ha tudod a címet.

- Nem. Megoldom. Én csesztem el, és helyre is hozom. Köszi Liam. - és kinyomtam. Még próbált egyszer visszahívni, de feladta.

Betárcsáztam Paul számát.

- Igen? -  szólt bele.

- Paul? Will vagyok.

- Szia. Mi baj?

- Semmi. Beszélt veled Zayn? - kérdeztem.

- Igen. Egy címet kért. - felelte.

- Remek. Add meg nekem is kérlek. - lediktálta.

- Will, mi ez az egész?

- Semmi különös Paul, csak Zayn meglepetésre készül. - mondtam gyorsan.

- Segítsek? - kérdezte.

- Nem kell. Megoldjuk. Köszi Paul. - és kinyomtam.

Felkaptam a másik gatyám, megragadtam a telefonom. Bevágtam magam egy taxiba, és megadtam a címet. Megkértem, hogy taposson a gázra. Megtette, és nagyon hamar megérkeztünk. Nem is néztem mennyit kell odaadni, csak a sofőr kezébe nyomtam a pénzt.

- Köszönöm. - és elrohantam. Elhajtott.

Zayn kocsija a bejárón állt. Berohantam a kapun. Időben voltam. Szerelmem most csengetett be.

- Zayn. - kiabáltam. Megfordult, és rám nézett. Végigmért, majd előre kapta a fejét, mivel Ross kinyitotta az ajtót.

- Haver magadnál vagy? - lökte meg, és beljebb ment. Becsukta az orrom előtt az ajtót. Lenyomtam a kilincset de nem nyílt. Kizárt.

- Zayn! - dörömböltem.

- Sajnálom Baby. - hallottam. Mérgesen belerúgtam az ajtóba, majd körbe mentem, hátha találok más bejáratot.