19. ~Garfieeeeld.*

Írhattok hozzá komit. Hálás lennék.

19. ~Garfieeeeld.*

Rebecca szemszöge:

Világosság! A csukott szemhéjamon keresztül világosságot érzékeltem. Eléggé idegesítő volt. A jobb oldalamra fordultam, hogy árnyékba legyen a fejem. Valami különös illatot éreztem a párnán, ami nem olyan volt, mint amin elaludtam tegnap este. Liam! Liam szobájába vagyok. Tegnap este a földön aludtunk el. Vagy ilyen puha a szőnyeg, vagy nem is a szőnyegen vagyok. De akkor hol? Az biztos, hogy ez Liam illata, szóval még az Ő szobájába vagyok. Bárhol megismerem a kellemes illatát. Imádom.

Lomhán, és kelletlenül felemeltem a szemhéjamat, hogy a szemem hozzászokjon a fényhez. Szétnéztem, hol is vagyok, de pechemre csak egy falat láttam magam előtt. Megfordultam a másik oldalamra. Ez Liam szobája. Jól gondoltam. És én az ágyba fekszek. Hogy kerültem ide? Felültem, mert nem láttam a fiút az ágyba. De a földön se volt. Hova lett? Egyre több a kérdés. Fel kell kelnem. Az éjjeli szekrényen lévő kis óra 7:50-et mutatott. Remek.

Kimásztam az ágyból, kimentem az ajtón, és elindultam le. A nappaliban senki nem volt, hát tovább mentem a konyha felé. Bekanyarodtam. Az asztalnál Liam, és Louis ült.

- Jó reggelt. – köszöntem kómásan.

- Jó reggelt. – pattant fel Liam, és kaptam egy jó reggelt puszit.  

- Haver! Bezzeg én nem kaptam, mikor lejöttem! – durcizott be Louis.

- Így jártál.

- Chh. – fordult el Louis keresztbe font karokkal.

- Na jó. – ment oda Liam, és nyomott egy jó nagy cuppanós puszit Lou arcára.

- Srácok, nem akarom megszakítani ezt az érzelgős pillanatot, de hol találok kávét?

- Második szekrény alsó polc. – igazított útba Louis.

- Köszi.

Feltettem a vízforralóba vizet, majd egy bögrébe kiöntöttem a kávéport. Leültem az asztalhoz.

- Louis. Amúgy te hova tűntél el az este annyira hamar? – kérdezte Liam.

- Talán aludtam?! – válaszolta egy „Nem egyértelmű?” nézéssel.

- Nem rád vall, hogy egyből lefekszel, amint hazaérünk.

- Kimerültem abban a nagy baleseti izgalomban. – jött a válasz komolyan.

Csend következett volna, melyet megzavart a kávéforraló kattanása, ami azt jelezte, forró a víz. Ráöntöttem a bögrém tartalmára, majd megkavartam párszor, és leültem egy székre.

- Liam, amúgy hogy is kerültem én az ágyadba? – kortyoltam a kávémba, de ez nem volt jó ötlet, mivel forró volt, és leégette a nyelvem.

- Én tettelek oda. – jött a válasz, mire Louis fel-le kezdte el húzogatni a szemöldökét. Tetszett neki a téma, és lehet félre is értette egy kicsit.

- Louis, ne gondolj rosszra! – emeltem fel előtte a mutatóujjam, de nem néztem rá. Liam-et figyeltem. – Hogy tettél oda? Miért? Mikor?

- Miután elaludtál felemeltelek, és odavittelek. – mosolygott.

- Miért?

- Csak.

- De megbeszéltük. Az a te ágyad. Ez nem fair, hogy én benne alszok (még ha nem is tudok róla), te pedig lent a szőnyegen.

- Haver. Te a szőnyegen aludtál, és nem mellette? Szépen elcseszted. – ingatta a fejét Lou.

- Louis! – szóltunk rá egyszerre elég keményen, mire sértődötten hátradőlt.

- Nem baj. Jó ez így. – mondta Liam. – Olyan édes voltál, mikor… - itt elhallgatott.

- Mikor? – kérdeztem érdeklődve.

Liam zavarba jött.

- Mikor… Louis fogd be a füled! – fordult felé. Az csak sóhajtott, majd engedelmeskedett. – Mikor megcsókoltalak álmodba. – mondta ki végül.

Erre nem tudtam mit mondani. Ez aranyos tőle.

- Miért mit tettem?

- Megnyaltad a szád, és átfordultál a másik oldaladra. – nevetett.

Én a kezembe temettem az arcom. Ez eléggé kínos, de vicces is.

Így voltam csukott szemmel, mikor valaki hátulról megfogta a két csuklóm, és letolta az asztalra, hogy ne takarják el az arcom. Kinyitottam a szemem, és hátrafordultam. Összetalálkoztam Liam arcával, aki a vállam fölött hajolt. És megtörtént. Immár harmadszor. Nyelveink összetalálkoztak, és táncba fogtak. Ez a tánc egyre tüzesebb, és hevesebb lett, aminek egyszer vége szakadt. A szívem kezdett lelassulni, ahogy a levegőt kapkodtam. Liam szemébe néztem, majd arcunk végképp eltávolodott egymástól. Előre fordultam, ő pedig leült a mellettem lévő székre.

Egyszer csak Lou tekintetébe ütköztem, aki 100 wattos vigyorral méregetett minket.

- Mi van? – elégelte meg Liam.

- Semmi-semmi.

- Mégis nagyon vigyorogsz.

- Semmi, csak… aranyosak vagytok így, együtt. – mondta ki végül.

Mi csak szúrós szemmel méregettük.

- Mi van? Azt nem mondtátok, hogy a szemem is csukjam be. – nevetett.

- De a füled azért befogtad, nem? – kérdeztem ijedten.

- Hát…- majd ahogy meglátta, hogy nézünk rá, helyesbített gyorsan. – Befogtam. Semmit nem hallottam.

- Na most elkaplak. – ugrottam fel.

Louis kapcsolt, és gyorsan felpattant. Elkezdtem kergetni. Először csak az asztal körül kergetőztünk, majd kirohant a nappaliba. Ott is körbejártuk egy jó párszor a kanapékat, majd az útja a kertbe vezetett. Én követtem. Éppen a sövény vége felé futott, és gondolom azt tervezte, hogy hirtelen elkanyarodik, én pedig belezuhanok a bokorba, de ehelyett én rávetettem magam. Megfogtam a bokáját, ezáltal lehetősége volt saját szemével közelebbről megvizsgálni a sövényt. Én csak röhögtem a földön, ő pedig kalimpált ki a bokorból. Nagyon vicces volt.

- Na ezért ne hallgatózz. – nevettem. Az ajtóból hallatszott Liam röhögése, ami egyre közeledett. Egyszer belém karolt, és felhúzott a földről.

- Szép volt Csipkerózsika. – nevetett, miközben hátulról átkarolt.

- Tudom. – furcsa volt ez a becenév, de nem akartam rákérdezni. Olyan aranyos, hogy így hív.

Odamentem Lou-hoz, és kihúztam a bokorból.

- Gyere menjünk vissza.

Feltápászkodott, majd bementünk.

- Már 9 óra? – nézett értetlenül Liam.

- Mikor van ma próbátok? – érdeklődtem.

- Ma nincs szerencsére. – vigyorgott Lou.

- Kaptunk egy szabadnapot a koncert előtt. – magyarázta a kedvenc One Direction tagom.

- Remek. Akkor pihenjetek ma. – helyeseltem.

- Ki akar itt pihenni? – nevetett Lou.

- Miért akkor mit akartok csinálni? – értetlenkedtem.

- Hát… Azt még nem tudom. – vallotta be, mire Liam és én is elkezdtünk nevetni.

- Én visszafekszem. – ásított egyet Louis. – így még viccelni sincs kedvem.

- Na, ki akar itt pihenni? – nevetett Liam, amire egy egyszerű „Fogd be!” volt a válasz, majd hozzám fordult. – Nézzük meg, mi megy a tv-be.

Elindultunk a nappaliba, és letelepedtünk a kanapéra. Mind ketten feltettük a lábunk az asztalra, és én odabújtam a fiúhoz, ő pedig átkarolt. Imádtam érezni az illatát. Elkaptam a távirányítót, és váltogattam az adókat.

- Mit nézünk?

- Garfiedooot. – kiabáltam.

Lenézett rám értetlen, én pedig elnevettem magam.

- Imádom. – bújtam még jobban hozzá.

Így néztük együtt a mesét. Elfogadott olyannak, amilyen vagyok.