IV. 7. ~Újra.*

Ma kivételesen az ágyamba keltem reggel, bár nem emlékszem rá, mikor jöttem fel. Louis tegnap este felhívta a figyelmem, hogy mennem kell velük énektanárhoz, de nekem más terveim voltak. Ma nem érdekel a karrierem és a nevem. Ma önző leszek, és csak magammal fogok foglalkozni. Lezuhanyoztam, és rendbe hoztam magam. Már ráfért az arcomra a borotválkozás. Kicsit elhanyagoltam magam. Lementem, felkaptam a kabátom és a cipőm, majd a garázs fele vettem az irányt. Beültem a kocsiba, és kigurultam az utcára. Még mielőtt elindultam volna, írtam egy SMS-t a srácoknak.

"Ne várjatok ma. Kimozdulok kicsit."

Louis úgyis erre bíztatott tegnap, hát megteszem. Elindultam ki a városból. Tudtam hova tartok. Már akkor tudtam, mikor reggel kinyitottam a szemem. Tudtam, mit fogok csinálni ma. Az az egy óra autóút, most több napnak tűnt. Az izgatottság és a félelem kavargott bennem. De végre nem éreztem a mellkasomban a feketelyukat. Sőt. Mintha valami vonzott volna előre az úton. Valami, ami arra ösztökélt, hogy gyorsítsak.

Megálltam a nagy kapu előtt a kaviccsal felszórt parkolóban. Szétnéztem, de még nem szálltam ki. Nem tudtam, hogy amit teszek, hogyan fog elsülni. Vékony vörös határ húzódik jó és rossz, élet és halál között. Kevés ember képes egyensúlyozni rajta. Én most ezen kevesek közé tartoztam. Tudtam, hogy amit teszek rossz lesz, de mégis szükséges a jóhoz. Tudtam, hogy per pillanat élet és halál között lebegek. De ez a mai nappal megváltozik. Csak az a kérdés, hogy annak a bizonyos oldalnak melyik részére csúszok le. Az élet vagy a halál felé.

Kiszálltam, és elindultam a kapu fele. Az ajtón egy nagy címer díszelgett, benne az Oxford felirat. Lenyomtam a kilincset, és csodával határos módon az ajtó kinyílt. Ezt nem vártam. Tudtam, hogy senki nem fogadhat látogatót, az ajtó mégis nyitva volt. De ez nekem csak kedvezett.

Bementem rajta, és óvatosan elindultam a járdán. Nem tudtam, merre megyek. Aztán az egyik épület előtt volt egy tábla az iskola rajzával. Hatalmas volt ez a hely. Magam sem tudom, miért a focipálya fele vettem az irányt. Megálltam a kilátó aljánál az egész hely üres volt. Sehol egy lélek. Aztán megláttam az öltözők felől kijönni pár embert. Megismertem őket. Jessy és Dylan volt az meg még páran. Találkoztam velük a Halloween bulin. Mindenkinél táska volt. Gondolom, most lett vége ez edzésnek. Ha Jessy-nél is táska van, akkor az azt jelenti, hogy nem csak a focisták, de a pompon lányok is gyakoroltak. Nemsoká meg kell jelennie Des-nek is. Éreztem, hogy itt lesz. Az a mágnes, ami kettőnk között volt jelezte nekem. Aztán megint nyílt a ajtó, és két személy lépett ki rajta. Őket is ismertem. Shane és Kyle. A harag erősödni kezdett bennem a fiú iránt, de lenyugtattam magam.  Megálltak az ajtóban, és vártak. Közbe beszélgettek, de nem hallottam, mit. Hisz a pálya túl oldalán álltam, a székék takarásában. Majd Shane lelépett. Kyle egyedül ácsorgott tovább a falnak dőlve.

Ismét nyílt az ajtó. Az a lány jött ki rajta, akit én úgy szerettem. Elmosolyodtam, és éppen kiléptem volna a padok mögül, mikor Kyle átölelte, magához húzta, és szenvedélyesen megcsókolta. Megtorpantam, a lábam megremegett, és olyan erővel szorítottam össze az öklöm, hogy már fájt. Oldalra fordítottam a fejem, és lehunytam a szemem. Éreztem, ahogy kibuggyan egy könnycseppem. Gyorsan letöröltem, majd megvizsgáltam fájó tenyerem. A körmeim a bőrömbe vésődtek a haragtól. Ütemesen remegés rázott ki, és ennél erősebb fájdalmat még soha nem éreztem. Ott helybe meg tudtam volna ölni Kyle-t. Még mindig csak smároltak, majd nyílt az ajtó. Ez megzavarta őket, és a kis csapattal, akik kijöttek, elindultak. Követtem őket úgy, hogy ne lássanak meg. Beérték Jessy-éket. Két házhoz sétáltak, én pedig az erdő szélén egy fa mögül figyeltem őket. Des és Kyle egy búcsúcsókkal elköszöntek egymástól, ami bennem még jobban felnyomta a pumpát. Ezután mindenki ment a saját házába. Des és Jessy összeölelkezve, nevetve eltűntek az ajtó túl oldalán.

(Mi a f*%&!#sz van veled?)

Istenem, milyen jó volt újra látni Destiny. Külsőre semmit nem változott. Ugyanolyan csodás, mint volt, és minden egyes pillanatban ismét beleszerettem. Amit sikerült kitaszítanom magamból, most visszatért. Az a mágnes köztünk egyre inkább húzott közelebb magához. Megkerültem az épületet, és benéztem az ablakokon. Mindegyiken. Egyikben sem láttam senkit, már kezdtem azt hinni, hogy Destiny az emeleten lakik, mikor az utolsó ablakhoz értem. Megláttam szerelmemet és Jessy-t az ajtóban beszélgetni. Istenem, de szép volt. Ezután Jessy kiment a szobából. Éreztem, hogy itt a remek alkalom. Most vagy soha. Visszasiettem a ház első sarkához, és megvártam, míg Jessy eltűnik a másik házban. Ezután bementem. Kiszámoltam, melyik ajtó tartozik a megfelelő ablakhoz. Lenyomtam a kilincset. Szerencsémre az ajtó kinyílt. Senkit nem láttam a szobába.

- A fürdőben, Kyle! - kiabált ki az egyik ajtón Destiny.

Gondolom, azt hitte ő vagyok. Ez fájt. Biztos a srác is csak így be szokott jönni. Benyitottam a fürdőbe. Már nincs vissza út. Des háttal állt nekem a pultnál, és valamit keresett a mosdó feletti szekrényben. A polcok tele voltak szépítkezési cuccokkal. Hozzá léptem, és hátulról magamhoz húztam. Szorosan a dereka köré fontam a karjaim, és ezzel egyidejűleg a fülébe suttogtam.

- Nem Kyle vagyok.

A hangom és az érintésem hallatán megremegett, majd lassan megfordult. Kicsit eltávolodtam, hogy végig tudjon mérni. A szemében meglepetés tükröződött.

- Niall. - hebegte halkan. Elmosolyodtam ahogy kimondta a nevem. - Istenem.

Hozzám sietett, és megölelt. Magamhoz húztam, és védelmezőn öleltem. A nyakamba temette a arcát.

- Úgy sajnálom. - hebegte.

- Nem. Én sajnálom. - nyomtam egy puszit a fejére.

- De hogyan? Miért? - távolodott el, és bombázott a kérdésekkel.

- Nem bírtam nézni, ahogy mással vagy együtt. Te csak az enyém lehetsz Des. Szeretlek. Mindennél jobban. Sajnálom, amit tettem, és mondtam. Minden nap fáj nélküled. Nélküled nem is élek. Bocsáss meg nekem. - néztem a szemébe.

- Én is szeretlek. Már feladtam minden reményt, hogy veled legyek. Kyle pedig...rendes volt velem. Végre azt éreztem, hogy valakinek megint fontos vagyok. Nem akartalak megcsalni.

- Nem csaltál meg. Nem jártunk. Honnan is tudhattad volna?! Nekem mindig is fontos voltál. Soha többé nem engedlek el, csak adj még egy esélyt. - kértem. A szeméből kicsordult egy könnycsepp, és végigfolyt meseszép arcán. Végül az álláról a mélybe vetette magát. Hevesen bólogatni kezdett, láttam, hogy egy hang sem jön ki a torkán. Elmosolyodtam, és hozzá léptem. A hüvelykujjammal letöröltem a könnycsepp helyét, majd megfogtam az arcát, és megcsókoltam.

(Hiányzol minden nap)

Már négy hónapja erre vágyom. Erre a csodás lányra, erre a csókra. És most végre ismét az enyém. Gyengéden megnyaltam az alsó ajkát, mire szétnyitotta a száját. A nyelvem behatolt hozzá, és őrült tempóban kutatta az övét. Mikor meglelték egymást, soha többé nem akartak külön válni. Ebben a csókban benne volt minden szenvedés, gyötrelem, fájdalom, szenvedély és szeretet, ami a 4 hónap alatt felhalmozódott bennünk. A szikrák csak úgy repkedtek körülöttünk, és végre azt éreztem, hogy ismét van szívem, és élek. Ajkaink eltávolodtak, de még nyomtam egy lágy csókot szájára.

- Annyira hiányoztál! - öleltem magamhoz. Soha többé nem akartam kiengedni a karjaimból.

- Te is nekem. Hogy mondjam meg Kyle-nak? Azt mondta 11. óta rám várt. - nézett fel rám félénken. Elhúztam a szám. Máris ezen agyalt. Tudtam, hogy őt is szereti valamilyen szinten, de egyértelműen irántam érzett erősebben. Szerencsére.

- Elmondjuk neki együtt? - kérdeztem.

- Nem tudom. Nekem könnyebb lenne, de neki nem biztos. Inkább egyedül. De ez még várhat.

- El kell mondanom még valamit, de inkább üljünk le! - kértem.

Kimentünk a fürdőszobából, és Des ágyára dőltünk. A mellkasomra húztam a lányt, aki hason feküdt ferdén rajtam, így a szemembe tudott nézni.

- Mondd!

- Hazudtam neked az Olimpián. Sajnálom.

- Miben is? - zavarodott meg.

- Tényleg ott voltam a szobádban másnap este. És meg is csókoltalak. Muszáj volt megtennem. És mikor az erkélyen szólongatni kezdtél, alattad lapultam a fán. Sajnálom. - hadartam.

- Éreztem, hogy ott vagy. Édes tőled. Azt hiszem abban az állapotba, jobb volt, hogy tagadtad. - mosolyodott el.

- Én is ezt gondoltam. Sajnálom, hogy eddig vártam. - simogattam a hátát.

Egyszer ellökte magát, és a hasamra ült. Komolyan a szemembe nézett.

- Holnap lesz egy előadásom. Jes még ma hazautazik. Nem akarsz itt maradni velem?

- Nem is hoztam úgy cuccot.

- Ez mióta érdekel? - nevetett.

- Legyen. De ez nem tilos?

- Az is az hogy itt vagy, nem? De nem érdekel. Végre velem vagy. - hajolt le hozzám, hogy megcsókoljon.

A nyelveink ismét táncolni kezdtek. A hajamba túrt, míg én a combját szorítottam. Annyira hiányzott Des. Minden egyes porcikájába fülig szerelmes voltam.

(Egy dolog, megcsinálni, három szó, neked: szeretlek)

- Gyerekek, ne előttem már! - hallottam egy ismerős lány hangot.

Des felkapta a tekintetét. Próbáltam hátranézni. Jessy állt nem messze tőlünk.

- Basszus, te nem Kyle vagy! - ijedt meg a lány. - Destiny, mit tettél? - támadta le szerelmemet. 

- Jes nyugalom. Ő Niall. - sietett hozzá Destiny, és fogta meg a karját. Én is felálltam.

- Niall? De hogyan? Ti nem...? - hebegte.

- Nem bírtam ki Des nélkül. - karoltam át a derekát.

- Jaj, de édesek vagyok. Sajnos rosszabbkor nem is időzíthettél volna szöszi. - fordult hozzám.

- Tudom. - húztam el a szám.

- Hogy mondod el Kyle-nak Des?

- Még nem tudom. Az biztos, hogy nagyon fog fájni szegénynek. - húzta el Destiny a száját. Még így is olyan édes volt.

- Én csak a bőröndömért jöttem. Dylan kint vár. Nemsoká indul a gépünk. Sajnos New York-ból én tovább megyek. - magyarázta szomorkásan.

- Köszönök neki! Niall megvárnál itt? - fordult hozzám szerelmem.

- Nagyon siess kérlek. - nyomtam egy puszit az arcára.

Édesen elmosolyodott, majd kisietett Jes-sel, és a bőröndjével.

Lehuppantam az ágyára. Végigmértem a szobát. Szép és ízléses volt. A szívem zakatolt, és a vigyor nem fagyott le az arcomról. Végre ismét enyém Des, és soha többé nem engedem el. Annyit vártam erre a percre. Megmondtam, hogy egyszer úgyis meg fogom még csókolni. Ennek most jött el az ideje. 5 perc hosszú várakozás után, végre Des nyitott be a szobába, majd becsukta maga mögött az ajtót. Hozzám sietett, és leült mellém. 

- Szerelmem, ugye tanulni fogsz így is, hogy velem vagy? - kérdeztem óvatosan.

- Persze. Isten ments, hogy megint elveszítselek. - mosolygott.

Annyi mindent el akartunk mondani a másiknak, hogy mire végeztünk, már 3 óra volt.

- Tudod, 4 hónapja egy lányt sem csókoltam meg. - mondtam halkan.

- Ne haragudj. Kyle csak úgy megtörtént. - mentegetőzött.

- Nem azért mondtam. Nem haragszok miatta. De azt azért szeretném tudni, hogy...voltatok együtt? - kérdeztem óvatosan. Csak így mertem megfogalmazni a kérdésemet.

- Nem. Azt hiszem, te leszel az első, és az utolsó. - hajolt hozzám. Elmosolyodtam. Megcsókoltam, és a hátára döntöttem. Fölé hajoltam. A nyelveink vadul táncoltak. Megfogtam a kezét, és a feje fölött összekulcsoltam az enyémmel. Így a könyökömön támaszkodtam.  Éreztem, mennyire hiányoztam neki, és ő is nekem.

(Csak téged akarlak.)

Elkapta egyik kezét, mellyel kétszer meghúzta a fölsőm alját jelezve, hogy a földön szeretné viszont látni. Éppen elkezdte felhúzni, de valaki oldalra lökött.

IV. 6. ~Ír roncs.*

Izgatottan nyitottam fel a gépem tetejét, miközben az ágyon ültem. Egyedül voltam a szobában. Jessy Dylan-nél, én meg itt egyedül, mint minden szombaton. De már nem sokáig. Az előbb kaptam egy SMS-t. Gyorsan bejelentkeztem, és megnyitottam a Skype ikont. Beléptem. Végre megláttam annak az embernek a nevét, akit annyira szerettem. Rámentem, és felhívtam. 

- Szia Prücsök. Akkor ezek szerint megkaptad az SMS-em. - hallottam a hangját.

- Igen. Annyira jó megint beszélni veled. - és elindítottam a kamerám. Ennek láttán ő is. Immár láthattam is Apa arcát. Annyira szerettem.

- Mi a helyzet? Mi történt veled?

- Háát. Ha nem mondod el senkinek, elmesélem. - vigyorogtam.

- Hűűh. Ismerem ezt a lelkesedést. Ki a szerencsés? - húzogatta a szemöldökét.

- Kyle. Összejöttem vele, bár még nem hivatalos. - feleltem.

- Gratulálok Prücsök. És boldog vagy?

- Azt hiszem...igen.

- Ez nem volt túl meggyőző. - méregetett. Mindig tudta, mikor füllentek, ezért kegyetlen nehéz tinédzserkorom volt. De kibírtam, és már érettnek mondhatom magam.

- Kicsit olyan érzésem van, mintha még mindig kötött lennék, és megcsalnám Őt Kyle-lal. - ismertem be. A nevét soha nem mondtam ki, ha nem volt muszáj. Szerencsére Apa értette.

- Destiny szabad, gyönyörű, felnőtt nő vagy. Azt csinálsz, amit akarsz érted? Ne rágódj még mindig Rajta. Kyle nagyszerű ember, azok alapján, amiket meséltél már róla.

- Tudom.

- Szereted Kyle-t?

- Igen. - feleltem egyszerűen.

- Ennyi. - nevetett.

- Köszi Apa.

- Szeretlek Prücsök. Holnap jössz haza? Hisz már szünet van, nem? - kérdezte.

- Sajnos még kedden lesz egy előadás, amire be szeretnék ülni. Szerintem csütörtök fele vagyok várható haza. - mosolyogtam.

- Oké. Csak ügyesen. Van még pénz számládon.

- Persze. Angy mikor jön haza?

- Majd csak 17.-én hétfőn.

- Jó soká. Már annyira hiányzik.

- Nekem is. - húzta el Apa is a száját.

(Több van, mint amennyit mutatsz, és kevesebb mondasz el, mint amennyit tudsz.)

Mióta Angela Amerikában tanul ritkán látom és beszélek vele. Sajnos kicsit eltávolodtunk. Persze mesélünk egymásnak, mikor úgy van időnk, de úgy érzem több mindent beszélek meg Apával, mint Angy-vel. Régen ez fordítva volt. Mondjuk ezzel nincsen baj, mert Apa is nagyon sokat segít, és ugyanúgy elmondok neki mindent, de mégis hiányzik a testvérem. Régen össze voltunk nőve, most meg hirtelen szétváltunk. Még szoknom kell egy kicsit, hogy már nincs mellettem. De valahol tudtam már régen is, hogy egyszer ez be fog következni.

Rengeteget beszéltem még Apával. Furcsa, hogy még csak egyszer mondtam ki Kyle-nak, hogy szeretem, pedig már másfél hete bevallotta nekem az érzéseit. Ő minden nap elmondja, de én még csak egyszer feleltem: Én is. Ez is tagnap volt. Éreztem, ezt kell mondanom, és nem bántam meg. Egyből kaptam egy nagy csókot annyira megörült. Aztán Kyle jött be a lakásba. Szokott ilyet csinálni. Néha csak hiányol, és betoppan. Szerintem ez aranyos tőle, szóval nincs ellenemre. 

- Szia Szépségem. - nyomott egy puszit a számra. Apa ezt végignézte.

- Szia. - köszöntem.

- Mit csinálsz? - nézett a gépembe.

- Skype-olok Apával. - feleltem.

- Értem. Jó estét! - köszönt a kamerába teljesen lazán.

- Szia Kyle. Nem zavarok tovább Prücsök. Még át kell néznem egy szerződést.

Elköszöntünk, majd lehajtottam a gép tetejét, és oldalra tettem.

- Hiányoztál Des. - huppant le mellé, és magához húzott.

- Édes vagy, hogy átjöttél.

- Mikor induljunk majd haza? - kérdezte. Legutoljára ő hozott el, így én kocsi nélkül maradtam, és hozzá lettem kötve. Ekkor még nem voltunk együtt, de azóta fordult a kocka.

- Legyen szerda.  

- Remek. Tudod, hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy mindketten Londonból jöttünk.

- Igen. Szegény Jes és Dylan. - helyeseltem. Igaz, hogy mindketten amerikaiak, de mégis több száz kilométer van köztük. Jes L.A.-ből jött, míg szerelme New York-ból jött. Az ország két különböző sarkából.

(A távolság, soha nem különít el annyira két szívet, hogy számítson.)

Niall szemszögéből:

Megint egy unalmas, interjúkkal teli vasárnap. Éppen hazaértem. Mint általában az estéim még unalmasabban teltek, mint  a nappalok. Rendszerint csak ültem a kanapén, néztem a tévét, és gépeztem. Azt hiszem esélyes vagyok "Az év Twitterese" címre, mert ilyenkor mindig ott lógok. Ma este is így tettem. Csak nézegettem a friss tweeteket, de egyszer megakadt valamin a szemem.

Egy bizonyos személy feltöltött egy képet Instragram segítségével. Az ajkam remegni kezdett, majd szétnyílt a szám. Ott kapkodtam a levegőt. A kiírás hozzá megrémített. Az volt hozzá a szöveg: in love (szerelemben). Óvatosan a képre kattintottam. Megnyílt a Instragram. Tudtam, nem kéne megnéznem, de muszáj volt. Tudnom kellett. Des-t láttam magam előtt, ahogy egy puszit kap egy fiútól. Jobban megvizsgáltam, és láttam, hogy Kyle az. Ismét éktelen harag kelt bennem életre. Valahol tudtam, hogy ez lesz, mégis megfojtott ez az érzés. Az én szerelmem más karjaiban. Már 4 hónap telt el, én mégis ugyanott vagyok a mélyponton. Tudtam örülnöm kéne, hisz végre ismét boldog Destiny és sikerült elfelejtenie, én mégis haragudtam rá. Mintha egy kést döftek volna a szívembe. Tudtam, nem vagyunk együtt, mégis nagyon fájt. Ez a kép ismét felébresztett benne mindent. Ismét látni akartam. Ismét fel akartam mászni az erkélyére. Ismét meg akartam csókolni. De nem lehetett, nem tudtam. De muszáj volt megtudnom, most mi van vele. Hogy van? Együtt vagy Kyle-lal? Szereti? Annyi kérdés kavargott a fejemben, amikre választ akartam kapni. Nem volt jobb ötletem, mint felhasználni egy régi ajánlatot, amit még nyár végén kaptam. Ian! Azt mondta, bármikor hívjam fel, segít ha tud valamiben. Gondoltam, itt az idő. Tudnom kellett.

A kezembe vettem a telefonom. Kikerestem a névjegyzékben Ian számát, az ujjam megállt a név fölött. Biztos, hogy ez jó ötlet? És ha olyat hallok, ami még jobban összetör? De így meg megbolondulok a tudatlanságtól. Tudnom kell! Tudni akarom! És rányomtam a nevére. Elkezdtem hívni. Pár csöngés után felvette.

- Ian Staford. - szólt bele. Gondolom nem volt elmentve neki a számom, ezért volt ilyen hivatalos.

- Szia. Niall vagyok. - feleltem óvatosan.

- Niall. Szia. Mondd! - kérdezte egyből.

- Sajnálom, hogy ilyenkor zavarlak. Azt mondtad, ha segítségre van szükségem, felhívhatlak. Hát megtettem.

- Mia baj?

- Láttam egy képet Twitteren. Des és Kyle van rajta. A címe: in love. - magyaráztam, de itt megakadtam.

- Ó. - hallottam szomorkásan.

- Mi ez?

- Nem hiszem, hogy jó ötlet, ha elmondom. - hebegte.

- Ian, kérlek. Tudnom kell!

- Legyen. - sóhajtott. - Destiny összejött Kyle-lal, és azt mondta szereti. Sajnálom Niall.

Sokkoltak a mondatai. Az én szerelmem más karjában talált menedéket. Tudtam, nem várhatom el tőle, hogy apáca legyen. Előbb-utóbb ez bekövetkezett volna. A szívem mélyén fel voltam rá készülve, de mégis fájt. Nagyon fájt.

- Mikor? Hogyan? Mióta?

- Nekem tegnap mesélt el mindent. Másfél hete vannak együtt. Destiny pompon lány, Kyle pedig a focicsapat kapitánya, ráadásul egymás mellett is van a házuk. Csak megtörtént. Sajnálom Niall. Látszólag szeretik egymást. - magyarázta.

Nem feleltem semmit. Az agyam kattogott. Az a lány, aki egy kivágott ruhát nem szertett felvenni, most miniszoknyában meg topban ugrál a pálya szélén.  Nem írtam felfogni.

- Mi történt vele? Megváltozott. - kérdeztem.

- Valaki összetörte, és utána más lett. - felelte cinikusan.

- Sajnálom Ian. Én csak a legjobbat akartam neki. Nem tűrhettem, hogy feladjon mindent, amire valaha vágyott. - hebegtem halkan.

- Tudom. Hálás vagyok neked érte, de olyan rossz volt így látnom. Csak a lányom.

- Megértem. Ne haragudj Ian, de muszáj letennem. Köszönöm, hogy elmondtad. - éreztem, ahogy már remeg a hangom.

- Nincs mit. Szia Niall. - és kinyomott.

A térdemen támasztottam a könyököm, az arcom pedig a tenyerembe temettem. Nem akartam elengedni egy sós cseppet sem. Nem akartam gyengének tűnni. Nagy küszködések, és mély levegővételek árán sikerült erősnek maradnom. Eldőltem a kanapén, és bambultam magam elé. A tévé ment, mégsem hallottam a hangját. Pedig tudtam, hogy nem némítottam le. Ürességet és fájdalmat éreztem a mellkasomba, ami megint csak kezdett felemészteni. De most volt egy különbség. Most hagytam neki. Nem álltam ellent. Hagytam, hogy elnyeljen a nagy feketelyuk. Valahol az élet és a halál között táncoltam. Testileg teljesen éltem, de lelkileg halott voltam. Végül magába szippantott az álmok édes világa. Legalább itt nem fáj semmi és még jópár órát el is vesz az életemből.

***

- Niall! Hol vagy?... Haver, ébresztő! - lökdöste meg valaki a vállam. Ismerős volt a hangja. Megmozdítottam a fejem, minek hatására fájdalom nyilallt a nyakamba. Felszisszentem, és kinyitottam a szemem. Louis-t láttam magam előtt. Felültem. Ekkor jöttem csak rá, hol is vagyok. A kanapén aludtam egész este. Ezért fáj a nyakam.

- Haver, itt aludtál? - kérdezte zavartan. Aprót bólintottam. Még nagyon reggel volt. - De miért? Próbára sem jöttél? Hívtunk is, de semmi. Aztán elkezdtük nélküled. Végeztünk, és én jöttem, hogy megnézzelek. Átaludtad az egész napot? - bombázott az információval és a kérdésekkel.

- Mennyi az idő? - néztem szét zavartan.

- 4 óra.

- Te jó ég. Tényleg átaludtam az egész napot. - mosolyodtam el megkönnyebbülten.

- Te ennek most örülsz? - zavarodott meg Louis.

- Addig sem fájt semmi. - rántottam meg a vállam.

- Miért mi fájt? - ült le mellém a kanapéra, mivel eddig guggolt előttem.

- Minden. Tegnap este megtudtam, hogy Des összejött Kyle-lal. - suttogtam.

- Ó. Sajnálom. Honnan?

- Twitter. - rántottam meg a vállam, és elindultam a konyha fele.

Úgy döntöttem, kajába fojtom bánatom. Kivettem a hűtőből a kellékeket a megfelelő szendvicshez, és hozzá láttam.

- És most ennyit csinálsz egész nap? Eszel és alszol? - ült le mellém az asztalhoz Louis.

- Van jobb ötleted?

- Kimozdulhatnál kicsit.

- Majd meglátjuk. Nincs kedved magamra hagyni? - kérdeztem óvatosan.

- Ha ezt szeretnéd. De a barátok ilyenkor jól jönnek.

- Csak egyedül szeretnék lenni. - néztem rá.

- Oké. Már léptem is, de mozdulj ki kicsit. Ja és holnap gyere az énektanárhoz! - emlékeztetett.

- Rendben. - feleltem, és már le is lépett.

Fájt. Fájt minden mozdulat. Fájt, hogy erről kellett beszélnem Louis-nak, pedig a legjobb barátom. Fájt a tegnap este. Fájt az élet. Kezdem megérteni, mit éreznek a depressziósok. Utáltam magam, amiért elengedtem azt a csodás lányt, és más karjaiba taszítottam. Idióta vagyok. Egy komplett ír roncs. 

IV. 5. ~Két tűz között.*

Már előre éreztem, hogy ez kegyetlen nagy égés lesz, de meg kellett tennem a gyerekekért. Beöltöztettek valami világoskék ruhába, ami eléggé tapadt. A hajam és az arcom tökéletesre megcsinálták, de tudtam, fölösleges, hisz úgyis tönkre fog menni. Hétfő volt. November utolsó hétfője. Jaymi-vel egész jól haladunk. Már merek előtte énekelni, és már az alapot vesszük fel az ének alá. Szerencsére még nem is buktunk le, szóval minden rendbe megy. De ma hanyagolni kell a próbát. Ma van a tv-show, ahova meghívtak minket, hogy pénzt gyűjtsünk a Children in need alapítványnak. Pont 10-en voltunk, mivel Ed is csatlakozott a 9 fős csapatunkhoz. Két csoportra lettünk osztva. Én Louis-sal, Niell-el, Will-lel és Liam-mel voltam együtt. Értelem szerűen így a másik csapatba került: Harry, Zayn, Rebecca, Vicky és Ed. Mi kék ruhát kaptunk, míg a másik csapat lilát. Mondhatom Harry-nek nagyon szexin állt az a lila, tapadós ruha. Hihetetlenül sápasztotta ez a szín, de még így is szívdöglesztő volt. Azt hiszem volt valami hasonló játék Magyarországon is, mikor eljöttem, de nem néztem nagyon. Az biztos, hogy most már tudom, hogy innen vették az ötletet. Szinte ugyanaz volt minden. A mi nevünk Kék kutyák volt, míg az ellenfelünk a Lila elefánt nevet viselte. Vicces volt. Az első feladat, hogy ki kellett találnunk valami mottót a nevünkhöz. A mi mondatunk az lett, hogy: "Who let the blue dogs out? Woof Wooof Woof". Míg a másik csapat Ed egyik számából vett ki egy sort: "We forget like a purple elephant.". Mindenki nevetett a másik csapaton. Látszólag nagyon figyeltek rá, hogy a párok tagjai külön legyenek, így csak még jobban kiéleződött a verseny.

(Az elefántok soha nem felejtenek, és soha nem bocsájtanak.)

Idióta feladatokat kellett csinálni, például egymásról volta érdekes kérdések, és aki nem tudta a választ, azt megdobálták tejszínhabos tortával. Ilyen vicces feladatok, ami az égésre szolgáltak valamint az ügyesség felmérésére. A lányok a fizikai gyakorlatokat nagyon jól teljesítették, hisz táncosok, míg a srácok általában csak hülyültek, de nem baj, hisz show-t kellett csinálni. Azt hiszem remekül teljesítettünk. Hatalmas rész született a napból. Remélem sok pénzt gyűjtöttünk az alapítványnak, és nem volt hiába való megaláznom magam nyilvánosan. De ezt majd csak akkor tudjuk meg, mikor adásba kerül a rész. Már várom, hogy megnézhessem, mit össze nem baromkodunk. Hatalmas volt. Aztán másnap bepótoltuk a próbát Jaymi-vel.

- Leah ezzel az alappal készen vagyok. Szerintem vegyük fel rá hangod. - mondta a srác a stúdióban. Félénken bólintottam.

- Mit kell csinálnom?

- Vedd fel ezt! - nyomott a kezembe egy fülhallgatót. Engedelmeskedtem. - Állj be a mikrofon mögé, és hajrá! - mutatott a szoba közepén álló érdekes mikrofonállványra. Körbe volt véve valami szigetelőanyaggal, gondolom, hogy a lehető legjobb legyen a minősége. Éppen elkezdtem volna énekelni, mikor megcsörrent a telefonom.

- Bocsi, ezt fel kell vennem. - vettem le a fejhallgatót.

- Csak nyugodtan.

- Szia Noémi. - szóltam bele a telefonba.

- Leah. Ide kell jönnöd most! - suttogta.

- Mi a baj? - ijedtem meg.

- Harry és Ed. Megint itt vannak és téged keresnek. Azt hazudtuk, hogy a postára mentél, és mindjárt jössz vissza. Kérlek gyere ide! - hadarta.

- Istenem. Életmentők vagytok. Rohanok. Köszi. - és ki is nyomtam. Már mentem is a kabátom fele. - Ne haragudj Jaymi, el kell mennem. Harry és Ed betoppantak a boltba. A lányok azt hazudták, hogy postára mentem, és mindjárt jövök vissza. Harry ott vár rám. Megmutatom magam, és ahogy elmennek, jövök vissza. - hadartam.

- Oké.

- Sietek. -  mondtam, és le is léptem.

Fogtam egy taxit, és megadtam neki a címet. 5 perc után a sétálóutcán tartottam a bolt felé. Benyitottam.

- Sziasztok. Harry? Ed? Hát ti? - játszottam. Láttam a lányok arcán a megkönnyebbülést.

- Beugrottunk hozzátok szabadidőben, de te pont nem voltál itt. - húzta el a száját szerelmem, majd üdvözlés képen nyomott egy puszit a számra.

- Postára kellett mennem. - rántottam meg a vállam. 

- Értem. Csak azt akartam mondani, hogy siess ma haza, mert megmutatom a Kiss You-n készült képeket. Nevetni fogsz. 

- De én a klipet szeretném látni. - erősködtem. Ezt már annyiszor átbeszéltük. Én látni akartam már most, de Harry azt akarta, hogy akkor nézzem meg, mint a többi rajongó. De az még egy hónap.

- Sajnos csak a képekkel tudok szolgálni. Most küldte át Paul. - vigyorgott.

- Legyen. - húztam el a szám. Jobb, mint a semmi. - Sietek haza. Ha ennyi, akkor mehettek, mert elég sokan méregetnek már titeket a boltban. - néztem szét. És tényleg mindenki minket figyelt fél szemmel.

- Mi van Kicsilány? Nem szereted a reklámot? - szólt be Ed.

- Az ilyet nem. - feleltem.

- Rendben. Lépünk már. Szeretlek Kicsim. - csókolt meg Harry.

Elköszöntek és elmentek.

Kifulladva a pultnak dőltem.

- Köszi Csajok. Hősök vagytok. - néztem rájuk.

- Ez csak természetes. - mosolygott Noémi.

- És hogy haladtok? - kérdezte Nikol.

- Ma vesszük fel az első éneklésemet.  - vigyorogtam izgatottan. 

- Csak ügyesen. - mondták.

Még vártam 15 percet, majd visszasiettem a stúdióba. Jaymi mosolyogva fogadott.

- Na?

- Meleg volt, de nem buktam le. - vettem le a kabátom.

- Oké. Akko folytassuk!

Nagy nehezen sikerült felénekelnem az első dalt. Többre nem is maradt időnk ma. Siettem haza, nehogy gyanút fogjon Harry. Jaymi holnapra összeszerkeszti az első dalom, és meghallgatjuk. Már alig várom. Simonnak is elküldjük, hogy véleményt mondjon róla. Furcsa, de kezdem élvezni ezt a dolgot. Úgy érzem magam, mint valami fontos ember. Király érzés, bár nem szeretnék belőle rendszert csinálni.

Destiny szemszögéből:

Mindjárt itt vannak az első vizsgáim. Jól kell sikerülniük. Bár azért még messze lesz. Majd a Karácsony után, de az egész szünetet tanulással fogom tölteni. Viszont ezen még nem rágódok hisz még egy hónap. Még csak december eleje van. Ma nagy nap lesz az Oxfordban. Kyle első nagy meccse más suli ellen, nekem pedig az első szurkolásom élőbe. Bizony. Pompon-lány lettem. És be kell valljam, élvezem. Még soha nem csináltam ilyet, de tök király. A csapatkapitány szerint remek adottságaim vannak, és ha ő végez, vagyis jövőre, engem fog javasolni a helyére, pedig még csak gólya vagyok. Hihetetlen érzés, hogy valaki lát bennem valami különlegeset. Már értem, mit érez Kyle a focicsapat vezetőjeként. Végre kitűnik valamivel, amit szeret is csinálni. A ruhákról nem is beszélve. Soha nem voltam ez a "kivágott topp, miniszoknya" típus, de szeretem az öltözékünket. Szóval mi csak buzdítottuk oldalt a közönséget. Tetszett, hogy mindenki azt a szöveget kántálja, amit mi tanítottunk neki. És végül nyertünk. Mindenki rávetette magát Kyle-ra. Legyőztük az ellenfelet, bár nem tudom melyik suliból jöttek. Nem is érdekelt. A lényeg, hogy mi nyertünk. A legtöbb srác a szerelméhez rohant, Kyle pedig barátnő híján hozzám jött beszélgetni. 

- Istenem, nyertünk! - kiabáltam neki, és megöleltem.

- Csak mert ilyen szép lányok buzdítottak minket oldalról. - vigyorgott, mikor eltávolodtunk.

- Nem is igaz. Ez a ti érdemetek. - pirultam el kicsit. Jól estek a bókjai.

- Rendbe hozom magam. Megvársz az öltözőknél? Valamit kérdezni szeretnék.

- Persze. Siess! - nevettem, majd én is elindultam a lányöltözők fele. Kicsit fáztam már ebbe a ruhába, de még így is a hosszabb szettünk volt rajtunk. Szerencsére a nagy izgalomban és ugrálásban kimelegedtem. Átöltöztem, és lebontottam a hajam. Kifésültem, majd a másik folyosón a fiú öltöző ajtajától nem messze megálltam a falnak támaszkodva.

Miközben vártam, az járt a fejembe, vajon mit akar kérdezni Kyle? Kíváncsi voltam. Imádom ezt a sulit, és szeretem az embereket is. Év elején azt hittem, ide öntelt emberek járnak, de tévedtem. Persze akadnak azok is, de az én társaságomban nincs ilyen szerencsére, és egytől-egyig mindenkivel jóba vagyok. Pedig azt hittem, nehezen fog menni a beilleszkedés. Szerencsére tévedtem. Aztán nyílt az ajtó, és Dylan jött ki rajta.

- Szia Des. Jessy?

- Nem tudom. Az öltözőben láttam utoljára.

- Rendben. Nagyon ügyesek voltatok. - mosolygott rám.

- Köszi. Ti is.

Olyan édes együtt Dylan és Jes. Szinte egyből összejöttek, ahogy elindult a suli. Össze illenek, de kicsit rossz volt látni. Rám jött a hiányérzet Niall iránt, de el is hessegettem mindig. Sajnos ebbe egyáltalán nem segített, mikor találkoznom kellett vele Halloween-kor. Szerencsére Jes megmentett, és már azt hiszem túltettem magam rajta.

Ismét nyílt az ajtó. Kyle és Shane jött ki rajta.

- Kösz Haver. Na, hali. - köszöntek el, majd Kyle felém indult, míg Shane az ellenkező irányba ment a folyosón.

- Szia Des. Jó, hogy megvártál. - mosolygott.

- Mi akartál kérdezni?

- Ne itt! Menjünk ki!

Megfogta a kezem, és kihúzott. Kisiettünk az épületből, és balra kanyarodtunk. A kis ösvényen bementünk a fák között lévő kis padhoz. Hideg volt, látszott a leheletem is, mégis csak egy prémes pulcsi volt rajtam. Csodával határos módon, nem fáztam. Kyle-on is csak pulcsi volt.

- Miért jöttünk ide? - álltam meg a pad előtt. Elém jött.

- Mi hogy vagyunk most Des?

A kérdése hallatán sokszor pislogni kezdtem. Én magam sem tudtam. Kicsit megzavarodtam, de muszáj volt felelem. Kyle választ várt. Látta, hogy nem tudom, így ő kezdett el beszélni.

- Csak mert, engeded, hogy megfogjam a kezed és a derekad, de még nem csókoltalak meg. Ez nem furcsa? - mosolygott.

- Én... nem tudom. - hebegtem. Magam sem tudtam, mit szeretnék.

- Majd én segítek eldönteni.

Az arca felém közeledett egészen addig, míg össze nem értek az ajkaink. A szívem kicsit gyorsított a tempóján, és az arcához kaptam. Ő ennek láttán a derekamnál közelebb húzott magához. A nyelve betört a számba, és kiéhezve kutatta az enyémet. Megtalálta, és édes táncba kezdtek, amit nem akartak abbahagyni. Eltávolodtunk, és egymás szemét vizslattuk. Kicsit elmosolyodtam, és ő is vigyorgott.

- Szeretlek Des. Annyira régen várok erre. - simította végig az arcom.

Válaszként csak elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit a szájára. Magam sem tudom, mit éreztem. Valahol én is szeretettem. Azt hiszem. De nem tudtam kimondani. Még nem voltam biztos benne. Jól esett, hogy valaki szeret és törődik velem.

- Az első győzelmünk alkalmából házibuli lesz nálunk. Menjünk. - kulcsolta az ujjait az enyémekbe.

Elindultunk ki az erdőből.

- Kyle és most azt szeretnéd, hogy én így állítsak be a buliba? - kérdeztem zavartan. És mutattam az öltözékemre. Igazából farmer, póló és egy fehér bundás pulcsi volt rajtam, de mégis úgy éreztem kicsit ki kéne öltöznöm.

- Persze. Miért mit szeretnél viselni? Kisestélyit? - mért végig nevetve.

- Hát nem, de... - magam sem tudtam befejezni.

- Tökéletes vagy Des. Ha valaki beszól, majd jól megverem. - felelte viccesen. Tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Kyle nem az a verekedős típus. Szerencsére.

- Inkább ne!

Kis séta után végre visszaértünk a srácok házához. Amúgy nem értem, miért nem mentem el minden szó nélkül átöltözni, hisz csak pár méterre van a házunk egymástól...már mindegy. Kyle benyitott. Bent hangosan szólt a zene, és a folyosón minden fele beszélgettek, iszogattak. Megfogtunk egy-egy piros, műanyag poharat. Belekortyoltunk. Finom volt, de éreztem, hogy mindenféle pia keveredik benne, és nagyon erős. Arról nem is beszélve, hogy minimum 1 dl pia volt egy pohárba. Bementünk Kyle-ék szobájába.

- Haver, nem tudsz kopogni? - nézett fel ránk Shane.

Éppen az egyik szurkolótársam volt alatta. Smárolni készültek tovább nem tudom, és nem is érdekel. Magánélet. Szerencsére még ruhába voltak. Shane felállt, és kitessékelt minket, majd még a zenébe is hallottam, amint hangos kattanással bezáródik az ajtó.

- Még szerencse, hogy a zsebembe van az én kulcsom. - nevetett Kyle.

- Én hazamegyek. Most nincs kedvem bulizni. Elfáradtam. - tettem le a poharam az egyik szekrényre.

- Rendben.

Kimentünk a házból. Tetszett, hogy megérti, és nem erőszakoskodik. Kezdtem egyre jobban beleszeretni, de ez még nem volt erős. Még kellett egy kis idő, még a szívem nagy része mást szeretett, és kicsit olyan érzésem is volt, hogy megcsalom Őt, de legbelül tudtam, fölösleges Rá várnom. Bekísért a házba egészen a lakásunk ajtajáig.

- Gyere be! - nyitottam ki az ajtót, és behúztam.

(És *bumm* szerelmes vagy.)

- Nálatok aztán rend van. Bezzeg a mi szobánk... - nézett szét.

- Láttam. Gratulálok. És még elvárjátok, hogy bárki is bemenjen abba a koszba? - leült az ágyamra, én pedig mellé huppantam.

- Holnap kitakarítok csak neked Des. - mosolygott édesen. Láttam rajta, hogy tényleg nagyon szeret. Elmosolyodtam, és a falnak döntöttem a hátam, és felhúztam a lábam törökülésbe. A cipőm halk koppanással jelezte, földet ért.

- Hihetetlen, hogy végre megkaptalak. - mosolygott.

- Olyan sokat kellett rám várni? - nevettem. Hisz csak a Halloween buli után kerültünk tényleg közel egymáshoz.

- Te lehet nem láttad, de én már 11.-óta beléd vagyok zúgva. - ismerte be. A szemem kikerekedett.

- Ezt miért nem mondtad soha?

- Féltem. Nincs mit tenni, gyáva vagyok. - nevetett kínosan, és tehetetlenül az ölébe ejtette a kezét. Egyik lábát felhúzta, így felém tudott fordulni. Ellöktem magam a faltól, hogy a szemébe nézhessek.

- Nem vagy gyáva. Ez édes tőled. - adtam egy puszit az arcára.

Elnyomtam egy ásítást, és hátradőltem. Már minimum éjfél volt. Kicsit a meccs is elhúzódott, meg minden. Kyle ezt látva mellém feküdt, és a fejem alá helyezte a karját. Elmosolyodtam, és a vállára hajtottam a fejem. Átölelt, és nyomott egy puszit a homlokomra.

- Mikor mész haza jövő héten? - kérdezte.

- Még nem tudom. Kedden még lesz egy előadásom. Arra maradok.

- Az hányadika is?

- 11. - feleltem.

- Oké. Még szerencse, hogy itt ilyen hosszú a szünet. Majdnem egy hónap.

- És ezalatt 4 vizsgára való anyagot kell bevágni. - emlékeztettem.

- Ne is mond! Ha nem lesznek minimum 3-asok, kitesznek a csapatból. - húzta el a száját.

- 3-asra összehozni nem nehéz.

- Jól van, tudom, hogy te az 5-ösre hajtasz, de ígérd meg, hogy nem törsz össze, ha rosszul sikerülnek. - simogatta a hátam. Jól esett. Éreztem a közelségét. Régen feküdtem így bárkinek is a vállán, de mégis furcsa érzésem volt. Tudtam, nem vagyok senkihez sem kötve, mégis bűntudatom volt, hogy itt fekszek Kyle-lal.

- Nem török össze, de nem szándékozom elcseszni. Neked sem ártana, ha 5-ös lenne.

- Nekem az úgysem menne. A gimibe még ment, de itt már nem.

- Akkor legalább 4.

- Rendben. - egyezett bele. - És mit kapok, ha 4-es lesz mind a 4 vizsgám? - hallottam a hangján a gonoszságot.

- Miért mit szeretnél? - ültem fel, és hajoltam fölé. Méregetni kezdtem. Édesen és gonoszul elmosolyodott.

- Még nem tudom. - csókolt meg.

(Csókolj, mintha szerelmes szeretnél lenni. ~Ed Sheeran- Kiss me)

Tudtam, hogy nagyon is tudta, mit akar. És én is. Csak az a kérdés, hogy készen leszek-e rá akkor. Hisz egy részem most is tiltakozik ellene. Borzalmas érzések kavarognak belül bennem. Nem a szín tiszta szerelem, de azt is érzem valahol. Csak sajnos nagyon mélyen. Előtérbe a bűntudat került, hogy ezzel a fiúval vagyok. Mintha lenne barátom, pedig nincs is. Ennek el kell múlnia egyszer, csak az a kérdés mikor, és hol leszek akkor Kyle-lal. Olyan érzésem volt mintha két tűz közé kerültem volna. 

IV. 4. ~Twitcam.*

Visszavonultunk a stúdióba. Leültünk a kanapékra.

- Miért hívtad Yoda-nak? - muszáj volt tudnom. Annyira vicces volt.

- Mikor tanított, mindig ezzel szórakoztunk. Én voltam az Ifjú Padavan, ő pedig Yoda, a mesterem.  - mindketten nevettünk. - Tudod, ha meg akarsz nyílni előttem, meg kell ismerkednünk. Beszélgessünk! Mesélj magadról kicsit.

- Rendben. Mit szeretnél tudni?

- Hol élsz? Honnan jött ez az ötlet az albumra? Mióta zenélsz? Min játszol? Álmok, munka...stb. - hadarta.

- Itt lakom Londonba, és itt is születtem, de Budapestről jöttem. Már nagyon régóta írok dalokat, de az elején csak mókának indult. Aztán átment az érzéseim kifejezésébe, így nem olyan könnyű őket akárkinek elénekelni. Általában elsírom magam közben, hisz előjönnek a régi emlékek, mikor is írtam ezt a dalt. - mosolyodtam el. - Gitározom, zongorázok és dobolni is tudok egy kicsit, bár azt nem tanultam. Harry mindig próbált rávenni, hogy legyek olyan, mint ő, de nekem ez nem megy. Aztán Halloween-kor azt mondta teljesen boldog lenne, ha megvehetné a CD-m, én meg túlságosan is szeretem, így megteszem ezt érte. - ejtettem le a kezem tehetetlenül az ölembe, és elnevettem magam.

- Oké. Tisztázzuk! Akkor te vagy Harry Styles barátnője, igaz? - kérdezte kínosan.

- Igen. - bólintottam komolyan.

- Láttalak a neten éppen valamelyik nap. Hát...hős vagy, hogy ezt elviseled...- jegyezte meg komolyan.

- A jakuzzi? - bólintott. - Ne is mond. Pont ma reggel láttam meg. Kellőképen fel is mérgeltem magam. - húztam el a szám.

- Sajnálom, de Harry szerencsés, ha ilyet teszel érte. - mosolygott, ennek láttán én is.

- Mit írtál, mikor rád rontottunk? - vizsgáltam a papírokat.

- Egy új dalt Leona Lewis-nak. Még nincs rá dallam.

- Megnézhetem? - nyúltam a lapok felé óvatosan. Tenyérrel felfelé rámutatott egy "Csak tessék" pillantás kíséretében.

(Te az a fajta személy vagy, akiről az emberek dalt írnak.)

Felvettem a kottákat, és végignéztem rajtuk. A szöveg csodás volt, de a dallam még tényleg nem állt sehogy. A ritmus már meg volt szabva, és a kis pöttyök is össze voltak kötve ahol kell, de még nem volt berajzolva a hat sor valamelyik részére. Átolvastam.

- Ez tök jó. Ehhez mit szólt? - dúdoltam  neki pár hangot egymás után. Vigyorogva hallgatta.

- Ez király. Már tudom is, hova megy. - beírta, majd rám nézett. - De most nem Leona száma miatt vagy itt, hanem a te albumod miatt. Először is válogassuk ki Harry kedvenceit! - vette maga elé a füzetem.

- Az a Jealous és a Didn't mean it. - felírta egy papírra a címeket.

- Akkor most írjuk ki a szerelmes dalokat!

Azokat is kiválogattuk. Csak pár volt belőle. Elénekeltem neki csak a refréneket.

- Szerintem ezt tegyük bele! Az Angel illik ide. De több kimondottan szerelmes számot nem látok. Soha nem írtál ilyet? Mindig csak fájt valami? - viccelődött.

- A boldogságból nem születnek jó dalok. Ahhoz valaminek fájnia kell. - jelentettem ki. kicsit elhúzta a száját ennek hallatán, majd áttért a többi számra.

- Harry-re vonatkoznak a szövegek? Mert akkor nem kéne beletenni a legtöbbet. - nézett rám idegesen.

- Nem. Csak nagyon kevés szól róla. Az előző pasijaimé a legtöbb szám. Harry mellett, minden olyan csodás és egyszerű. Rossz hatással van rám. Nem tudok írni. - nevettem.

- Szerintem ez tűrhető ár a boldogságért. - húzta el a száját.

Ismerem ezt  hangsúlyt.  Ez az, ami minden embernél egyforma. Bárhol felismerem, ugyanis régen én is ebben szenvedtem.

- Ki vert át? - néztem rá.

- Sokáig tartana felsorolni.

Jaymi arcáról minden érzelem eltűnt, és egyre inkább a füzetem vizslatta. Láttam, hogy nehéz neki erről beszélni.

- Sajnálom. Majd egyszer te is megtalálod az igazit. - simítottam meg a vállát, és én is a füzetem fölé hajoltam.

- Mit szólnál, ha beletennénk a Break up song-ot? Nekem nagyon tetszik, de csak, ha Harry nem veszi magára.

- Nem fogja. Hidd el! - mosolyogtam.

- Rendben. Akkor eddig már van 4. Mi lenne, ha az utolsó a Paint a smile lenne? Az hihetetlen jó szám.

- Rendben. Akkor ez meg is van. Most már csak el kell tudnom énekelni, és a hamisságot sem ártana kiküszöbölni. - mértem végig a papíron szereplő címeket.

- Te nem vagy hamis Leah, ami nagyon meglepő egy képzetlen énekestől.

- Tényleg nem vagyok? Én azt hittem, néha csúszkálok. - lepődtem meg.

- Nem. Egyáltalán nem, pedig hidd el, ha így lenne, én észrevenném. Még tényleg csak Harry-nek énekeltél saját dalt?

- Van még egy ember, de bár ne lenne. - húztam el a szám.

- Na mi történt? Jobb, ha megismerjük egymást. Úgy könnyebben megnyílsz majd. - fordult felém. Sóhajtva felhúztam a lábam törökülésbe a kanapén, és ránéztem. Tudtam, igaza van.

- A legtöbb dal a legutolsó barátomról szól. Egyszer énekeltem neki az Angle-t. Ledöbbent, és nagyon megörült, hisz azt róla írtam. Aztán kegyetlenül átvert, és megszületett a többi dal is. - hadartam el.

- De te legalább megtaláltad az igaz szerelmet. - húzta el a száját.

- Ezt miért mondod? Mi történt? Neked is meg kell nyílnod előttem!

- Rendben. Sok barátnőm volt, és én mindbe egytől egyik beleszerettem már az első nap. De mindegyik magamra hagyott kis idő után. Azt hiszem az a gyorsan szerelembe eső típus vagyok. - motyogta.

- Sajnálom. Mindennek eljön az ideje, ne aggódj. - öleltem meg.

Ekkor a tekintetem a falon lógó órára szegeződött.

- A francba. Mennem kell. Mindjárt 5 óra, és Harry lassan hazaér. Nem kéne lebukni már az első nap. - nevetettem.

- Rendben. Holnap hogy várjalak?

- Holnap hétfő...akkor kora délután itt vagyok. Az úgy jó?

- Tökéletes. Meddig leszünk itt?

- Mondjuk, hogy 5-ig dolgozok, utána egy óra edzőterem. Akkor kb 6. - vigyorogtam gonoszul.

- De kis hazug valaki. - nevetett.

- Vannak helyzetek, mikor muszáj.

- Csak le ne bukjunk.

- Nem fogunk. - vettem fel a kabátom. - Akkor holnap. Szia Jaymi. - mosolyogtam.

- Várj! A füzeted! - adta a kezembe.

- Huh, köszi. - csúsztattam a táskámba. Nyomtam két puszit az arcára, majd leléptem.

(Az agyam: 5%-a nevek, 3%-a telefonszámok, 2%-a dolgok, amit tudnom kéne a sulihoz, 90%-a dalszövegek)

Fogtam egy taxit, és sietve bediktáltam a címet. Nem sokkal később már otthon voltam. A stúdió nem volt messze a házunktól. Szerencsére, a villanyok még nem égtek bent, pedig már sötétedett. Az ajtó zárva volt...szerencsére. Bementem. Még Harry cipője és kabátja sem volt ott, amibe ma elment. Bementem a nappaliba, és letelepedtem. Bekapcsoltam a laptopom. A kíváncsiságom felülkerekedett rajtam, így beírtam a keresőbe a saját nevem. Egy csomó képet kiadott, de ezeket már láttam. Szerencsére nem volt olyan cikk, amit még nem láttam volna. Viszont az nem tetszett, hogy a ballagási és érettségi képeim is a neten virítottak. De mindegy is. Soha nem szégyelltem őket, így nem érdekelt annyira. Aztán csak úgy elvoltam a neten.

Egyszer ajtónyitódást hallottam. Lehajtottam a gépem tetejét, majd kimentem az előszobába. Harry-vel találtam magam szembe a fal túl oldalán. A fején a fekete "csövessapka" eltakarta édes, göndör hajának a felét. Az arca kipirult. A nyakában a szürke sál kicsit hanyagul volt megkötve, de nem volt feltűnő, hisz a fekete kabátja  eltakarta nagy részét. Az ujj nélküli kesztyűje édesen fonta körbe nagy kezét. Kedvesen rám mosolygott, miközben levetkőzött. A falnak támaszkodtam, és oldalra döntött fejjel figyeltem mozdulatait. Tudta, ezért néha szívdöglesztően rám nézett. Aztán, mikor a cipője is lekerült, hozzám jött.

- Szia Kicsim. - nyomott egy puszit a számra. - Milyen volt a napod?

- Unalmas. - rántottam meg a vállam. Tökélyre kell fejlesztenem a hazugságot, de most meglepően jól ment.

- Az jó, mert mára még van tervem. - vigyorgott édesen. Tudtam, hogy megint olyanra gondolt, amibe én nem akarok benne lenni.

- Mire akarsz rávenni? - csóváltam meg a fejem nevetve, miközben a nappali fele tartottunk.

- Előbb ígérd meg, hogy bele egyezel! - ült le a kanapéra. 

- Előbb mondd el, mi az! - néztem komolyan a szemébe.

Kis ideig farkasszemet néztünk. Éreztem, amint egyre jobban elveszek a zöld íriszeiben. Nem hogy nem akartam pislogni, nem is tudtam. Harry megbabonázott.

- Csináljunk egy twitcam-et! - vette maga elé a gépem, és felhajtotta.

- Hát csinálj! - rántottam meg a vállam, és kimentem a konyhába.

Engedtem egy kis vizet a vízforralóba, majd bekapcsoltam. Éreztem, ahogy Harry figyel az ajtóból. Direkt nem fordultam felé. Tudtam, hogy ott van, de úgy tűnik, még mindig nem értette meg, hogy én nem akarok belekeveredni az ő világába.

- Miért csinálod ezt? - kérdezte egyszer.

- Jól esne egy kis tea. Te is kérsz? - rántottam meg a vállam.

- Nem erre gondoltam, te is jól tudod. Miért nem akarsz szerepelni velem? Ez csak egy kis móka. - jött közelebb.

- Mert én nem vagyok odaillő. Nem azért kapcsolják be, hogy engem lássanak. Te vagy a fontos. És ez így van rendjén. Nem kell nekem benne lennem. Amúgy ez hogy jött?

- Már régen csináltunk, és elterveztem, hogy ma szórakozni fogok egy kicsit. Ráadásul az alapítványnak is jól jönne egy kis reklám. Többen néznék meg és csatlakoznának, ha egy édes szerelmespárt látnának, mint egy srácot. - jött egészen közel hozzám.

- Pedig ez a szerelmes pár is azért lett híres, mert az a srác a tagja. - indultam el a vízforraló felé, mivel az az előbb kattant egyet jelezve, hogy végzett. Két bögrébe egy-egy filtert helyeztem, majd ráöntöttem a vizet. Ezután Harry felé fordultam a pultnak dőlve. Ő a falnál állt, 2 méterre tőlem.

- Kérlek Kicsim! - jött hozzám, és átkarolta a derekam. 

- Harry, nem szeretném. - toltam el kicsit.

- A gyerekekért.

- Most van valami, amivel zsarolhatsz, de te is jól tudod, hogy lényegtelen, benne vagyok-e. Te vagy a világsztár.

- Ha nem akarod, nem erőltetem. De a te gépeden csinálom, ha nem gáz. Az van lent.

- Lusta vagy előszedni a tied? - nevetettem el magam.

- Aha. - felelte kínosan, majd nyomott egy puszit az arcomra, és bement a nappaliba.

Hihetetlen Harry, de most legalább nem erőltette. Máskor ilyenkor összeveszünk, de most egyikünknek, sem volt kedve lelkizni. A ma estét nem erre szántuk. Ha tudná, mit tervezek neki Karácsonyra. Istenem, már annyira várom, hogy meglássa az albumot. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá. 10 perc után a tea színe kellő képen rózsaszínre váltott. Talán kicsit túl sokat is hagytam benne a filtert. Max nem alszunk az este. Kit érdekel?! Tettem bele cukrot és citromlevet. Már pontosan tudom, miből mennyi kell ahhoz, hogy Harry-nek tökéletes legyen. Annyit csináltam már neki teát este és reggel. Persze mindkettőt máshogy kell ízesíteni, de már ismertem, mint a tenyerem. Kicsit kavargattam, míg tökéletes lesz, majd megfogtam a két bögrét.

(Te vagy a bögre teám.)

Bementem a nappaliba. Mosolyogva Harry mellé tettem az egyik bögrét. Szerelmem a gépem előtt görnyedt, és éppen beszélt.

- És megjött a teám. Köszönöm. - mosolygott rám. Csak bólintottam, és már indultam volna el a lépcső fele az ő gépéhez, amin én terveztem a netezést, így, hogy lenyúlta az én laptopom. - Várj csak Kicsim! Ne rohanj annyira! Mindenki látni szeretne. Köszönj már! - mosolygott rám édesen. Csak félénken megráztam a fejem. - Ez nem fair. Pedig, ti is szeretnétek látni, nem? - fordult a gép felé. - Igen, itt írják alul. Na gyere már ide mellém! Kicsit félénk...na jó, nagyon. - mondta a végét már a kamerának. Sóhajtottam. Jobb, ha köszönök, mielőtt beéget a világ előtt. A kanapéhoz léptem mellé, és lehajoltam.

- Sziasztok. - intettem aprót teával az egyik kezemben. - Remélem ízlik a tea. Felmentem. - nyomtam egy puszit Harry arcára.

Elmosolyodott, és kivette a kezemből a bögrém. Gyorsan az asztalra tette, majd maga mellé rántott a kanapéra.

- Maradj itt velem!

- Harry, nem. - nevettem kínosan.  Láttam, ahogy oldalt, írják, hogy "Szia Leah!" és egyebek. Nem utáltak...mind. Ez jól esett. de azért jött pár utálkozó is. 

- Pedig innen nem mész sehova. - karolta át a derekam Harry. - Hűűh. Köszönöm srácok. Már 56.000 megtekintőn vagyunk.

- Te jó ég. - suttogtam. Szerencsére nem hallotta meg Harry.

- Akkor mit csináljunk srácok? Írjatok, aztán majd amit meglátok. - nevette. Elkezdte olvasgatni oldalt a kommenteket. Én is figyeltem, de olyan gyorsan ugráltak, hogy alig bírtam elolvasni valamit. - Hát. Bocsánat, de a házat nem mutatom meg, mert Leah laptopjáról vagyok, és nehéz lenne körbevinni. Majd ha Tab-ról leszek, oké?....Köszi, csodás napom volt....Szia Oroszország. - válaszolgatott néhányra, amit éppen meglátott. - Hogy Leah miért ilyen csendes? Nem tudom. Miért vagy ilyen csendes? - fordult felém. Szemrehányóan néztem rá, hogy csak ő lássa. Aranyosan elmosolyodott. - Ha látnátok, most hogy néz rám.

- Még hogy én? - kérdezte vissza halkan.

- Pillanat és visszajövünk. Addig nem teszem le.

Azzal felhúzott, és a falhoz rángatott, ahol nem látnak minket. A rajongók így csak a kanapét látták maguk előtt, meg a lépcsőt a távolba.

- Kicsim kérlek, ne legyél már ilyen. Annyira szeretnek téged, és én is örülnék, ha ott ülnél mellettem. - nézett a szemembe, és suttogta.

- Mit vársz tőlem? Ugráljak és sikítozzak, mint egy rajongó, hogy: "Te jó ég! Harry Styles beégetett az egész világ előtt!"? - utánoztam halkan egy fant.

- Hogyhogy beégettelek?

- Kínos helyzetbe hozol, hogy miért vagyok csendes. Nem akarok semmi gáz dolgot csinálni, hogy aztán lenézzenek a rajongóid, érted?

- Hát ez a gond?! Félsz a beszólásoktól, igaz? Ne törődj vele! Én is kapok ilyeneket, de már nem érdekel! Az elején még sírtam is miatta, de már nem tud meghatni. - nevetett, majd a szememet kezdte vizslatni. - Kérlek ülj ide hozzám, és nevessünk együtt.

Kis gondolkodás után sóhajtottam, és bólintottam egy aprót.

- Imádlak Kicsim. - csókolt meg gyorsan, majd visszahúzott a kanapéra.

- Szóval itt vagyunk! Megbeszéltük a dolgot, bocsi, hogy leléptünk.

Olvasgattam oldalt a kiírásokat, majd elnevettem magam.

- Ejnye, Marta_V, de piszkos a fantáziád. Semmi rossz nem történt.

Ezután a megszólalásom után, csak "Hahaha"-k jöttek.

- Szandy17 azt kérdezte, mit gondolunk a Jakuzzis képekről. Hát eléggé fel vagyok háborodva, hogy a saját kertemben lekapnak, ahogy romantikázunk.

- Engem személy szerint megrémít, hogy mindenhol ott vannak a fotósok. Még új egy kicsit. - szóltam hozzá. - Barby, igen, nagyon édes volt tőle. Én is elolvadtam, mikor megláttam a jakuzzit közbe gyertyákkal, meg a bor... - mosolyogtam Harry-re.

- Neked bármit. - nyomott egy puszit az arcomra. Ezután az "óóóh" és "Édes" komikat kaptuk.

- Magyarorszgááág! - örültem mikor láttam oldalt egy kiírást, ami arra kért, mondjuk: szia Magyarország. Nálam ez alap, hogy megteszem.

- Ezt egyből kiszúrod... - nevetett Harry.

- Mit vársz? - kortyoltam a teámba, de a torkomon megakadt a korty, és visszafele indult el. Kis idő múlva köhögni kezdtem, és az orromba éreztem a forró teát. Idegesen a képernyőre kezdtem mutogatni Harry-nek. Elkezdett nevetni, majd mikor rendbe jöttem, én is csatlakoztam.

- Azért ennyire merész kérdéseket ne tegyetek fel egyrészt mer nem válaszolunk rá, másrészt meg mert megfullad a szerelmem.

Egy lány ugyanis azt kérdezte, hogy mikor feküdtünk le utoljára, és hol.

- Most jöttem rá, hogy a directionerek nagyon hasonlítanak rád, Harry! Ugyanolyan piszkos a fantáziájuk. - nevetettem.

- Nekem nem is piszkos. - játszotta a sértődöttet.

- Áááh. - legyintettem cinikusan. 

- Tamara, miért nézzük meg a trendeket? - kérdeztem zavartan, majd átléptem a Twitterembe. - Te jó isten. - kerekedett ki a szemem, mikor megláttam az okot. A trendek között ugyanis negyedik helyen az szerepelt: #HarryKissToLeah.

- Oké. - húzott magához a csípőmnél Harry, de eltoltam.

- Bocsi srácok, de több tízezren néznek minket. - húztam el a szám. Érkeztek az "óó"-k.

 - Sajnálom, Leah már csak ilyen félénk. De én így szeretem. - vigyorgott, majd a teájába kortyolt. - Arról nem is beszélve, hogy isteni teát tud nekem csinálni.

Még sokáig "beszélgettünk" a rajongókkal, majd egyszer, mikor kinéztem az ablakon, valami megragadta a tekintetem. Az egyik távoli lámpa fényénél érdekes dolgot vettem észre. Elmosolyodtam.

- Te jó ég! Harry, havazik! - mutattam az ablak fele.

- Komolyan? - kapta oda a fejét.  - Tényleg! Remélem megmarad holnapra. Akkor készülj, hogy hatalmas fürdetés lesz Kicsim. - vigyorgott rám gonoszul.

- Majd négyszemközt válaszolok erre. - feleltem komolyan. - Én léptem zuhanyozni. Hosszú volt a mai nap. - mondtam Harry-nek.

- Máris? - húzta el a száját.

- Te még maradhatsz. - rántottam meg a vállam.

- Nem, megyek én is. Tényleg elrepült az idő. Még más dolgom is lett volna. Egy 2 és fél órás twitcam után, remélem jól fogtok aludni. Jó éjszakát.

- Szép álmokat. Sziasztok. - küldtem egy puszit, majd Harry is integetni kezdett, és kinyomta a twitcam-et.

Lehajtottam a gépem tetejét biztos, ami biztos alapon.

- Látod, hogy nem is volt olyan vészes. - hajolt hozzám Harry.

- Nem.

- És mit akartál mondani a fürdetésről?

- Mindegy. - rántottam meg a vállam.

- Halljam!

- Nem emlékszem. - hazudtam.

- Tudom, hogy emlékszel, te kis hazug! - kezdett el csikizni.

Automatikusan el akartam tőle húzódni, ezért hátradőltem a kanapén, de így csak még könnyebb dolga volt. Fölém hajolt, és folytatta a kínzásom. Sikítottam, és minden lehetséges módon, próbáltam menekülni, míg végül lefordultam a kanapéról. Zuhanás közben megrúgtam Harry vállát. Landoltam az asztal és az ágy között. Fájdalmasan felnevettem, majd felültem.

- Ne haragudj, nem akartalak megrúgni, de miért kellett csikizni? - nyúltam a vállához.

- A végén még azt hiszik ettől a sok folttól, hogy terrorba élek itthon. - nevetett.

- Bolond! - löktem meg a lábát, hisz még mindig a földön ültem, míg ő a kanapén.