18. ~Jó éjt Csipkerózsika.*

Sziasztok!
Szeretném megköszönni, hogy átléptük a 2500 megtekintést. Hála nektek. Szóval nagyon, nagyon, nagyon köszönöm szépen. El se hiszitek ez milyen sokat jelent nekem. : D
Itt az új fejezet, jó szórakozást kívánok hozzá. Remélem tetszik. Ha igen, írhattok pár kommentet. Megköszönném.

18. ~Jó éjt Cspikerózsika.*

Liam szemszögéből:

Miután kiderült, hogy a lányok nálunk alszanak, egész a házig azon kattogott az agyam vajon, hogy vegyem rá Rebeccát, hogy velem aludjon. Tudtam, a vendégszoba kilőve. Csak az a kérdés járt az eszembe: „Mi van, ha nem akar velem aludni? Ha mondjuk Zayn-nel szeretne lenni?” Aztán amellett döntöttem, hogy gyerekes leszek, és magammal rángatom. Az úgy kevésbé kínos.

Megérkeztünk. Segítettünk Harry-nek kiszállni a kocsiból, akinek egyáltalán nem volt kedvére, hogy ennyire anyáskodunk felette. Pedig ez nem az volt, csupán aggódás a sérült kis barátunk miatt.  A nappaliba Leah minden lehetőséget felhozott, az alvóhelyre, de mindet elvetettük. Végül én bedobtam az eltervezett gyerekes figurát.

- Gyere, aludj velem! – kezdtem el rángatni Rebecca karját. Tisztára, mint egy kisfiú.

A lány csak sóhajtott, majd egy apró mosollyal elindult velem a szobám felé. Bejött a tervem. Velem alszik! Nem tudom miért, de egyszerűen szükségem van arra, hogy velem legyen. És nem merek még csak belegondolni se, hogy a ma estét esetleg más szobájában tölti. Csakis az enyémben alhat.

Fent Rebecca bedobta a táskáját a sarokba. És leült törökülésben a szőnyegemre.

- Miért ücsörögsz ott? – kérdeztem, a szék támlájának támaszkodva.

- Felmérem, hogy mennyire puha, és esetleg kell-e rá még takaró. De nem kell. Elég selymes, és kényelmes. – húzta végig a kezeit a világoskék bojtokon.

- Ezt meg, hogy érted? Azt ne hidd, hogy lent fogsz aludni a földön. – ráncoltam össze a homlokom.

- Dehogynem. – vigyorgott elégedetten.

- Kizár! Az ágyba fogsz aludni! Szerinted miért két személyes? Azért, hogy két ember is kényelmesen elférjen rajta.

- A-a. Én nem fogok az ágyadban aludni. – fonta össze maga előtt a karjait.

- Miért is nem? – zavarodtam össze.

- Mert az a te ágyad. – nevetett.

- És?

Nem jött válasz. A karja ugyanúgy a mellkasán pihent keresztbe, és még a fejét is elfordította, hogy lássam, komolyan gondolja. De azért néha-néha elmosolyodott.

- Jó. Ha így akarod. – mondtam, és előszedtem a szekrény aljából két ágyneműt. Mikor már minden a kezembe volt megszólalt.

- Mit csinálsz?

- Lepakolok a szőnyegre. – jelentettem ki.

- Micsodaa? – kerekedett ki a szeme.

- Ha te nem alszol az ágyba, hát én se fogok. – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.

- De…

- Semmi de. – szakítottam félbe, miközben az új „ágyunkat” rendezgettem. Éppen a lepedőt igazgattam, mikor egy kellemes, finom puszit éreztem az arcomon. Olyan hirtelen történt, hogy mire odakaptam a fejem, Rebecca már állt is fel, és ment a cuccáért.

- Liam. Elmennék lezuhanyozni. – kapta fel a cuccait.

- Gyere. Megmutatom a fürdőt. – elkísértem a fürdőszobához, majd bementem, kinyitottam a zuhanyzó mellett lévő szekrényt, és kivettem egy fehér törülközőt, amit a pult szélére tettem.

- Köszönöm. – mondta mikor elmentem mellette. Én csak rámosolyogtam az ajtóból, majd becsuktam azt.

Büszke voltam magamra. Most biztos figyelmesnek tart. És rájöttem, hogy az se izgatta, hogy velem kell aludnia. Sokkal inkább az, hogy az én ágyamban. De ezt megoldottam, amiért egy édes puszi volt a jutalom. Lebaktattam a lépcsőn a lehető legszélesebb mosollyal. A konyhába vettem az irányt. Zayn az asztalnál ült nekem háttal, és laptopozott.

- Mit csinálsz?– kérdeztem, miközben a vizet kerestem a hűtőben.

- Semmit. – mondta nyersen, majd átült a szembe lévő helyre, hogy a laptopja képernyőjét ne lássam.

„Mi van ezzel?” Gondolkoztam miközben ittam, de csak megrántottam a vállam, és kijöttem a konyhából.

A nappaliban Niall ücsörgött, és nézett valamit a tv-ben. Leültem mellé.

- Hogyhogy idelent vagy? Egyedül hagytad Rebeccát? – kérdezte, de a szemét le se vette a képernyőről.

- Zuhanyozik. – ebben a pillanatban lejött a lépcsőn Leah és Harry, majd a konyhába vették az irányt. Biztos ők alszanak még együtt.

Fél percre rá kijött Zayn, és mérgesen feltrappol a lépcsőn. Valamit motyogott, majd becsapta maga mögött a szobája ajtaját.

- Ezzel meg mi van? – kérdeztem Niall-t.

- Mit tudom én. – rántotta meg a vállát. Jobban érdekli a tv, és nem képes normálisan beszélni velem. Otthagytam.

Felmentem a szobámba, és befejeztem az ágyazást. Épp mikor kész lettem, bejött Rebecca. Egy fekete, fehér csillagos cicagatya és egy Scooby-Doo-s felső volt a pizsamája. Igazán kiemelte csodás alakját. Tetszett, hogy ilyen aranyosan „gyerekes” a pizsamája.  Igazán édes volt.

- Kész is vagyok. – mosolygott.

- Mindjárt jövök. Én is elmegyek letusolni, rendben?

- Persze.

Kikaptam a szekrényemből egy alsót és egy pólót, majd kimentem. Nagyon siettem, és pár perc múlva már nyitottam is be a szobába. Bent Rebecca ijedten ült a szőnyeg közepén.  

- Mi baj? – siettem oda, és ültem le mellé, majd átkaroltam, és magamhoz húztam.

- Zayn… - hebegte.

- Mi van vele? Mit csinált? Mondott neked valamit?

- Nem, csak… hallottam. – meredt maga elé.

- Mit hallottál? Mond el!

Rám nézett. Ijedtség ült a szemébe.

- Mikor elmentél zuhanyozni, szinte egyből feljött mindenki, és elment lefeküdni. Csak pár léptet hallottam lefelé menni a lépcsőn. Úgy gondoltam, lemegyek, és megkeresem a telefonom. Lent elindultam a konyha felé, mert a srácok a nagy kapkodásban, biztos a kosárba dobták. De még mielőtt befordultam volna, meghallottam bent egy hangot. Zayn hangja volt, és azt mondta:

„Hogy lehettem ilyen hülye? Pedig én nem akarom bántani. De mégis, mi van ha... Ez már szó szerint beteges. Utálom magam” suttogta a végét, majd egy nagy ütés intézett azt hiszem a falba. Liam, én… - itt elhallgatott.

Már kezdett csillogni a szeme a könnytől.

- Cssst. Semmi baj. – csitítottam, majd magamhoz húztam a lányt. Nem csoda, hogy halálra rémült.

- Mi baja van? – kérdezte halkan.

- Nem tudom, de velem is nagyon furcsa volt lent. Majd holnap beszélek vele. Már ideje rákérdezni. Egyre furább dolgokat csinál. De most ne ezzel foglalkozzunk. – dőltem hátra az „ágyba”, és Rebeccát is húztam magammal.

Felé fordultam, majd ő is átfordult a bal oldalára, hogy felém legyen. A karomon pihent a feje, és mind két kezét a mellkasomon nyugtatta. Én a másik kezemmel átöleltem a csípőjénél. Felnézett rám. Már nyugodt volt a tekintete, és volt benne valami, minek hatására kimondtam a következő szót:

- Szeretlek. – először meglepődött, majd elmosolyodott.

- Én is szeretlek. – nyomott egy puszit az arcomra.

- Akkor… - jöttem kicsit zavarba a következő mondandómtól.

- Akkor?

- Nem lennél a barátnőm? – nyögtem ki, és éreztem, ahogy elvörösödik a fejem. Még szerencse, hogy sötét volt, és így nem lehetett látni. Rebecca lefagyott, majd összezavarodott, de végül összeszedte gondolatait, és megszólalt.

- Liam, én… Nem. – látta, hogy meglepődök, elszomorodok, így elmagyarázta. - Sajnálom, de MÉG nem. Ha három nap múlva is ugyan ilyen leszel, és akkor kérdeznéd meg, beleegyeztem volna. De ez még gyors nekem, és azt sem tudom, hogy bízhatok- e benned. Elvégre te egy híresség vagy, míg én egy átlag budapesti lány. Melléd egy szupermodell kell, nem egy magyar csaj. – hajtotta le a fejét.

- Hidd el nekem, szebb vagy bármelyik szupermodellnél, azzal az egyszerű budapesti gyönyörűségeddel. És ha kell, várok rád, ameddig csak akarod. – vallottam be, felemeltem a fejét, és nyomtam egy apró csókot a szájára.

Ő csak hálásan, és szeretetteljesen nézett rám. Láttam rajta, hogy jól esett neki ez a két mondat. Hogy lehet egy lány ilyen csodálatos, és tündéri? Lehajtotta a fejét, és éreztem a karomon, ahogy a pillái lecsukódnak. Először nem voltam benne biztos, hogy elaludt, de mikor meghallottam, milyen egyenletesen, és édesen szuszog, megnyugodtam. Vártam 5 percet, míg biztosan mélyen alszik, majd a karomat levettem a derekáról, és óvatosan a térde alá csúsztattam. Felültem vele, majd felemeltem. Kicsit vártam, vajon felkel- e, de a reakciója csak az volt, hogy a vállamba temette a fejét. Csodás illata volt a hajának. Nem tudom leírni pontosan milyen, de magával ragadott. Elindultam vele, majd letettem az ágyra. Betakargattam. Hirtelen ötlettől vezérelve fölé hajoltam, és egy csókot nyomtam az ajkaira.

- Jó éjt Csipkerózsika. – suttogtam.

Mire Rebecca megnedvesítette ajkait, majd átfordult a bal oldalára, vagyis felém. Ebből látszik, hogy ő is érez valamit.

Lefeküdtem a szőnyegre. Hogy lehet ilyen békés és tökéletes? Meseszép mikor alszik. Mint egy hercegnő. Ő is szeret, egyszerűen csak nem vesztette el az eszét, és kapkodta el a dolgokat, mint én. Idióta voltam azzal a kérdésemmel. Egyserűen csak azt akartam, hogy hozzám tartozzon, és ezt mindenki tudja. Bár ez lehet nem jó ötlet, hisz ez a drága és törékeny lány összeroppanna a sajtó nyomása alatt. Márpedig, ha ezt a média kiszagolja nem lesz egy perc nyugta se. Ő lesz a paparazzik új áldozata. Ezt nem akartam. Nem akartam neki rosszat. Bár ez tőle függ. Ha mindezek ellenére is felvállal, biztos leszek benne: Ő AZ IGAZI.