15. ~Aj-jaj.*

Leah szemszögéből:

Leguggoltam Harry mellé. Képtelen voltam felfogni mi történt. Egyik pillanatban még a kezem fogja, és sétálunk, a másikban pedig a földön fekszik, és fájdalmasan a bal csuklóját szorongatja. Ekkor leesett.

- Gyerekek gyertek gyorsan. Baj történt. – majd a fiúhoz fordultam. - Harry. Jól vagy? Mibe botlottál meg? Mi történt? Mid fáj? – bombáztam a kérdésekkel. Mintha egyből kijózanodtam volna.

- Jól vagyok. – nyögte. Látszott, hogy nem igaz. – A gyökérbe a földön. – hátranéztem. Tényleg volt ott egy kiálló gyökér. – Előretettem a kezem esésnél, de nem kellett volna. Nagyon fáj.

Elővettem a telefonom, és a karjára világítottam a vakuval.

- Tudod mozgatni?

- Nem nagyon. Rohadtul fáj.

- Harry szerintem eltört.

- Nem. Biztos, hogy nem.

- De. Már így is meg volt húzódva, és most ez az esés még rásegített Attól tartok eltört a csuklód.

Nem szólt egy szót se csak kétségbeesetten nézett.

- Ne aggódj, mindjárt itt lesznek a többiek, és beviszünk téged a kórházba. Megígérem, mindent megteszek, hogy ne a saját doktorotok jöjjön. Rendben?

Bólintott. Feljebb támogattam ülésbe. Nem mertem még felállítani.

Ekkor megjelentek a többiek az ösvény végén. Rebecca és Liam kicsit késve, de végül mindenki ideért.

- Mi történt? Miért kiabáltál Leah? – ijedt halálra Zayn.

- Harry-nek szerintem eltört a csuklója. – világítottam megint oda.

- De hát hogyan? Mi történt?

- Megbotlottam a gyökérben, és automatikusan előretettem a kezem, hogy felfogjam az esést. De úgy látszik, nem kellett volna.

- Ennyitől eltört volna? – hitetlenkedett Liam.

Én Harry-re pillantottam, aki szomorúan nézett rám. Tudta mi jön.

- Nem ennyitől.

- Hát mi volt még Leah? – rázott meg Louis. Nagyon aggódott.

- Tegnap, mikor kiestünk az ajtón, hogy ne essen rám, Harry „fekvőtámaszba” érkezett le a földre, és meghúzódott a keze. Nem akarta elmondani, és megígértette velem, hogy én sem teszem. – Harry felé fordultam. – Én megmondtam, hogy ebből baj lesz.

- De miért nem mondtad el? – Louis egyre jobban bepánikolt. Még sose láttam ilyennek. Ha a haverjáról van szó, nagyon ideges tud lenni.

- Mert a doki utál. – jelentette ki Harry.

- Hogy érted azt, hogy utál? – Liam.

- Kijelentette, hogy mindent megtesz, hogy a bandából kitegyen. Ha odahívtad volna, tuti nem engedte volna, hogy elmenjek a koncertre. – Hajtotta le a fejét.

- És így most jobb? Egyáltalán nincs semmi esély rá, hogy elmenj. – Louis kis híján bekattant.

- Gyerekek ez nem megoldás. Inkább minél hamarabb vigyük Harry-t kórházba. Lényegtelen eltört a keze, vagy sem ígyis-úgyis meg kell vizsgálnia egy orvosnak. – szólt közbe Rebecca.

Feltámogattuk Harry-t, és elindultunk a kocsi fele. Niall, és Zayn visszarohant a cuccokért, majd elindultunk. A kocsiban először csend volt. Louis-t nem mertük volán mögé engedni, szóval Liam vezetett.

- Haver. Ugye tudod, hogy nagy esély van rá, hogy kihagyod a koncertet. – kérdezett hátra Liam nyugodtan.

Harry csak bólintott, de Liam látta a visszapillantóból. Belőlem itt kibukott minden.

Elkezdtem síni, és az arcomat a kezeimbe temettem. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Harry ép keze felől ültem, és ő átkarolt.

- Mi baj? Te miért sírsz?

Ránéztem, de még most is potyogtak a könnyeim.

- Harry ez mind miattam van. Úgy sajnálom.

- Már hogy lenne miattad?

- Kezdjük ott, hogy ha én nem mondom véletlen Rosalie-nak tegnap, nem visztek el minket városnézésre. Ha nem visztek el minket, nem akadsz ki a rajongóktól. Ha nem akadsz ki, nem jut eszembe ez a tengerparti túra. Ja és ráadásul, ha nem viszek piát, talán nem esel el. És arról ne is beszéljünk, hogy azért mentünk oda, mert ÉN fáztam. – hangsúlyoztam ki az „én” szót. – Remélem szépen levezettem. Ja és a tegnapról nem is szólva, hogy miattam szorultunk be. Ó, hogy... B*zd meg most már. Miért vagyok én ilyen kib*szott szerencsétlen? - Ezt az utolsó két mondatot, már magyarul mondtam, így senki nem értette csak Rebecca, aki kikerekedett szemekkel figyelt. Még ő se gyakran hallott így káromkodni.
- Mit mondott? - súgta Rebeccának Harry.
- Elég cifrán elkáromkodta magát. Inkább nem fordítom le. - súgta vissza.

- Leah. Ez igazán nem a te hibád. Hidd el, ha tudtam volna, hogy el fogok esni, akkor is ugyanúgy tettem volna mindent. Max csak nagyobbat lépek. – mosolygott, és letörölte a könnyeimet. Én szemeibe néztem.

Ott, mindenki előtt megcsókolt. De ezúttal nem hagytam, hogy sokáig tartson. Bármennyire is szerettem volna, elég kínos volt, hogy minden felől azt hallom:

- Uuuu.

A többiekre néztem, akik mind minket bámultak. A fiúk huncutul mosolyogtak ránk, kivéve persze Liam-et. Rebecca pedig csak az utat pártázta, és mosolygott előre.

- Nagyon ijesztő volt? – nevetett Zayn Rebeccára egy idő után.

- Ezért még kapsz. – nézett vissza rá csúnyán a lány.

- Miről maradtunk le? – kérdezte Harry. Én még mindig emésztettem magam.

- Azt találtam ki Rebeccának egy merésnél, hogy menjen el 5 percre egy szikla mögé egyedül. – nevetett Zayn. Barátnőm csak szúrós szemmel méregette. – De már vagy 10 perce ott volt, és nem tudtuk mi baja lehet. Aztán Liam elindult érte.

Én kérdőn, de mégis sunyin Rebeccára néztem, aki egy „majd elmondom” pillantással le is rendezett.

- És amúgy most mi van veletek? – mutatott rám meg Harry-re Niall.

Összenéztünk. Se én, se ő nem tudta. De szerencsére nem kellett válaszolni, mert megérkeztünk egy kórházhoz. Kiszálltunk, majd bementünk. Bent a pultnál egy szőke nő ült. Nagyon kedves arca volt.

- Miben segíthetek? – mosolygott.

- A barátomnak eltört a csuklója. – mutatott Louis Harry felé még mindig idegesen.

Az arca komoly lett, és felállt.

- Gyertek velem a sürgősségire. 

Mi követtük a nőt. Felmentünk a lifttel a kitudja hányadik emeletre. Nem figyeltem. Aztán egy hosszú folyosó elágazásánál elkanyarodtunk balra. Ez volt a sürgősségi. Igazán szép és rendezett egy kórház volt ez. A nő odament az ottani pulthoz, és beszélt egy férfival.

- Az egyik fiúnak csuklótörése van.

- Megnézzük. – jelentette ki az. Majd a nő elment, és a férfi felénk fordult. – Ki a sérült?

- Én. – állt előre Harry.

- Gyere velem. Megvizsgálom. – azzal bementek egy ajtón.

Egy kedves nővér jött oda hozzánk.

- Ti pedig gyertek velem.

Bementünk mi is egy ajtón. Bent volt pár szék, és egy ajtó, amin egy apró ablak virított.

- Itt megvárhatjátok a barátotokat.

- Köszönjük.

Letelepedtünk. Niall benézett az ajtón lévő kis ablakon.

- Ez Harry. Bent éppen vizsgálják.

- Hadd nézzem. – mondtam, de nem csak én toltam el Niall-t, hanem Louis is. Együtt bámultunk azon a kis ablakon.

- Mi történik? – kérdezte Liam.

- Éppen tapogatja Harry kezét a doki, és látszik, hogy nagyon fáj szegénynek. Most csóválja a felét az orvos. – fordította Louis.

- Valamit beszélnek, aztán megröntgenezik a kezét. – vettem át.

- Az már nem jó. – szomorkodott Zayn.

Elmentem az ablaktól, és leroskadtam egy székre. Csak a földet bámultam.

- Ez nem a te hibád. – simogatta meg a karom Rebecca.

Csak sóhajtottam egyet.

- Senki nem haragszik rád Leah. – mondta Liam.

Én csak lassan megráztam a fejem, majd lehajtottam. Ekkor Louis ismét fordított.

- Nézik a röntgenfelvételeket. A doki mutogat rajta valamit. Harry csak szomorúan lehajtja a felét. Ez nem jó. – csóválta a fejét. – Erre jön a doki. – ijedt meg. – Ja, Nem. Csak a szekrényből szed ki valamit. – majd hirtelen elfordult. – Basszus észrevett.

Az orvos odament az ajtóhoz, majd leengedett a kicsi ablakra egy apró redőny szerűséget.

- A francba. – káromkodott Niall.

Most már végképp nem tudtuk, mi folyik bent.