II. 2. ~Te eljöhetsz velünk...*

- Áu. - nyögtem a reggeli kómaságommal. Még fel se fogtam mi történik. Csak annyit tudtam, hogy valaki hatalmas erővel taposott a lábamra, és közben kiabál.

- Reggel van Csajok!! Vagyis már délután!!! - ugrált a lábunknál.

- Mi van? - mondta mellettem valaki kómásan.

- Délutánig aludtunk. Dél van. - kiabálta.

- Micsodaa? - kerekedett ki a szemem, és ültem fel. Egyből észbe kaptam.

Vicky ugrált a lábunknál.

- Jól hallottad Leah. Dél van. - huppant le mellém.

- Te jó ég, te jó ég, te jó ég. - kezdtem el kotorni a telefonom után.

- Mi baj Leah? - kérdezte Will. Közben minden szem rám szegeződött.

- Harry! Elaludtam! Az ebéd! - forgattam fel a páránkat. - Három nem fogadott. - olvastam, mikor megtaláltam a telefonom.

- Hűh. - mondta Destiny.

Visszahívtam.

- Szia. Bocsi. Ne haragudj. Sajnálom, csak későn feküdtünk le, és most keltünk,és nem hallottam, ahogy hívsz. A telefonom... - hadartam, mikor felvette.

- Hé, hé. Nyugi Leah. Semmi gond. Nem haragszom. - szakított félbe.

- Bocsi. - mondtam még egyszer.

- Semmi gond. Akkor elmegyünk ebédelni?

- Oké. Még belefér? - kérdeztem.

- Persze. Van egy meglepetésem. - mondta titokzatosan.

- Igen? És mi? - mosolyogtam.

- Ha elmondom, nem lesz meglepetés. - nevetett. - Hol vagy?

- Will-éknél. - mondtam.

- Akkor mindjárt megyek érted. - hallottam, amint elindul.

- De még haza kell mennem átöltözni. - ellenkeztem.

- Akkor majd megállunk ott. Pár perc és ott vagyok. Szeretlek. - és tetette.

- Mi történt? - kérdezte Vicky, mivel elég hamar felpattantam, és elindultam a ruhám fele.

- Harry mindjárt itt van értem. Rebecca hazajössz velünk? Ja, és kérhetek egy fogkefét? - kaptam fel a nadrágom és a pólóm.

- Mindent megtalálsz a fürdőszoba szekrényben. - mondta Will.

- Csajok, ti még maradtok, nem? Elmehetnénk a Starbucks-ba. - mondta Vicky.

- Oké.

- Rendben. - egyezett bele Rebecca és Destiny.

Közben a fogamat mostam a fürdőben. Kifésültem a hajam, és visszamentem a lányokhoz.

- Te akkor el is mész? - húzta el a száját Will.

- I.... - akartam válaszolni, de ebben a pillanatban dudáltak kint. Az ablakhoz mentem.

Kint Harry szállt ki a terepjárójából.

- Mennem kell. - mondtam.

- Jaj Leah! A csokrod! - futott utánam Vicky.

- Köszönöm. - vettem át a sok rózsát.

- Jó legyél. - mondta Desiny.

- Csak okosan. - mosolygott gonoszul Vicky.

- Siess haza. - ölelt meg Rebecca.

- Oké. Sziasztok csajok. - mentem ki az ajtón.

Addigra Harry már a kocsinak támaszkodva várt rám.

- Szia. - húzott magához, és csókolt meg. - Mehetünk?

- Persze. - mosolyogtam.

Kinyitotta nekem az ajtót, majd beült ő is.

- Megvárjalak idelent? - kérdezte, mikor megállt a ház előtt.

- Gyere fel nyugodtan. Még úgyse voltál nálunk.

- Oké. - vigyorgott.

Kiszálltunk az autóból, majd elindultunk fel a lifttel. Megálltunk az ajtó előtt. Kinyitottam, és bementünk. Levettük a cipőnk, aztán én elindultam be a nappaliba.

- Gyere! - fordultam meg, mikor rájöttem, hogy nem követ. Lassan elindult felém. - Mi baj? - ráncoltam a homlokom.

- Semmi csak...tetszik ez a lakás. Olyan Te vagy. - fogta meg a kezem.

- Köszönöm. - mentem be a szobámba. - Mindjárt jövök. - mondtam, majd bementem a fürdőszobába. Elkezdtem zuhanyozni. Siettem, hogy Harry-nek ne kelljen sokat várnia rám, ha már ennyit késett az ebéd. Felvetem a bugyim és a melltartóm, de azért még magam köré csavartam egy törölközőt, majd átmentem a szobámba.

 Beléptem az ajtón, és leblokkoltam. Harry az ágyamon feküdt keresztbetett lábbal, és olvasott. Egyből rájöttem mit talált. Kapcsoltam.

- Tedd azt le! - kiáltottam el magam, és már futottam is oda. Ráugrottam az ágyra, majd kikaptam a kezéből a könyvet.

 - Na! - húzta el a száját.

- Ezt hol találtad? Miért olvastad el? Ez magánügy. - szorongattam a kis könyvet a kezemben.

- A párnád alatt volt. Te naplót írsz?! - nevetett. Élvezte a helyzetet.

- Igen. Te meg nem tudsz magyarul. - jöttem rá. Ez megkönnyebbülés volt, ugyanis így egy árva szót se értett az egészből.

- De azért vak nem vagyok. Vannak benne olyanok, amit értek. - húzgálta fel-le a szemöldökét. Sejtettem mire gondol, de nem voltam benne biztos. Reménykedtem benne, hogy ne vette észre. Hogy addig nem jutott.

- Ezt meg hogy érted?

- "Questions and answer in my mind..."- énekelt egy részletet.

- Oké-oké. - szakítottam félbe. - Tehát megtaláltad. - hajtottam le a fejem. Még soha senkinek nem mutattam meg azt a dalt. Én írtam. Eléggé furcsa, de valahogy mégis én vagyok.

- Leah. Ez csodás dal. - fogta meg a kezem, és ült föl. - Kérlek. Énekeld el!

- Nem. Azt már nem. Ezt még soha senki nem hallotta, és ez most is így lesz. - tiltakoztam.

- Kérlek! Ez fontos nekem. Csak én hallom. - húzott magához.

- Legyen. - mondtam, majd elkezdtem énekelni.

Én csak énekeltem, és énekeltem. Kívülről tudtam minden egyes sort, minden egyes hangot.

(A lányt, és a gitárt ne nézzétek. Csak a hang és a dal a lényeg.)

- Hát ez....Wow. - mondta, mikor végeztem.

- Ez szörnyű, és már tudod, hogy miért tartom titokban.

- Nem...nem...nem, ez...ez valami meseszép volt. Olyan szívhez szóló, és őszinte. - találta meg a szavakat.

- Tényleg? - kerekedett ki a szemem.

- Teljes mértékben. - mondta, majd megcsókolt.

Letolt az ágyra, és fölém tornyosult. A nyelveink vad táncba kezdtek, és hevesen kebeleztük be egymás ajkát. Én ismét a hajába túrtam. Erre válaszként elkezdte húzgálni a kezét a derekamon. De fordítottam. Én voltam fölül. Ráültem a hasára. A melltartópántom lecsúszott, így megigazítottam. Erre Harry is felfigyelt, de nem a pántom kötette le a figyelmét. Sokkal inkább a mellem. Elidőzött rajta, aztán hirtelen a még mindig derekamon pihenő keze elindult föl, majd megállt  törölköző szélénél. Nem tudtam, mit akar, így hagytam. Megfogta a törölköző csücskét, és kihúzta a többi alól, majd elengedte. Így az anyag végigsiklott a derekamon, majd a combomnál állt meg. Szaporán vettem a levegőt. Még soha nem látott ilyen lenge öltözetben. Mi van, ha nem fogok tetszeni neki? Kérdőn Harry-re néztem. Ő csak bámult, de nem az arcomra, aztán észbekapott.

- Szabad? - kérdezte.

- Már nem mindegy?! - rántottam meg a vállam, majd leereszkedtem, és megcsókoltam.

Belemarkolt a fenekembe amit most csak egy bugyi takart. Kitudja mennyi idő telt el. Csak úgy repültek a percek. Elváltunk levegő után kapkodva. Én visszaegyenesedtem, és ismét a hasán ültem.

- És amúgy mi is az a meglepetés? - kérdeztem.

- Ja igen. Tudod örültem, hogy megtaláltam, és írtad azt a dalt, mivel hozzá kapcsolódik. - összeráncoltam  homlokom. Nem tudtam mit akar. - Nagy hírem van. Ma beszéltem Simon-nal. Sajnos kettőnél több személy nem jöhet, bár nem tudom miért, mivel mindenkinek lesz mindenhol külön francia ágya, és már meg is van oldva a szállás. Na mindegy. A lényeg, hogy te eljöhetsz velünk. Megtaláltam a megoldást, és Simon is beleegyezett, bár megvannak a feltételek ahhoz is.

- Harry mondd már! Mit találtál ki? Hogy mehetek veled? - lettem egészen izgatott.

- Dobpergést kérek! Te leszel az "elő zenekarunk". - vigyorgott.

- Hogy mi? - kerekedett ki a szemem.

Nem bírtam felfogni. A gondolatok cikáztak a fejemben. Eszembe jutott, mennyire lefagytam, mikor fel kellett mennem Harry-hez a színpadra a szólójánál. És most azt akarják, hogy énekeljek? Komolyan? Ez nekem nem fog menni. Nincs nekem olyan jó hangom. Ebből egy hatalmas égés lesz, amit az egész világ látni fog. Szinte hallottam magam előtt az embereket az utcán: " Nézétek! Ott van Harry Styles volt barátnője. Milyen szégyen már. Mekkorát égett a színpadon. Nem csoda, hogyHarry szakított vele." Futott végig az agyamon. Nem. Ezt nem akartam. Ezzel nem csak magamat égetném, hanem a srácokat is, de főleg Harry-t. Én nem vagyok sztár, és nem is leszek soha.

- Leah? Jól vagy Édesem? - hallottam ezeket a szavakat, és Harry felé kaptam a fejem, de válaszolni nem tudtam. Csak bámultam. Éreztem, amint egy könnycsepp kicsordul. Csak éreztem, de azt nem fogtam fel, hogy ezek szerint sírok. Nem tettem semmit. - Leah! Mi a baj? Ez örömkönny? - lett egészen ideges Harry. Felnyúlt az arcomhoz, és letörölte a könnyet.

- Szeretlek. Nem akarlak elveszíteni. - mondtam egyszer vékony hangon.

- Jaj Leah. Már miért veszítenél el? Én is szeretlek. - ráncolta a homlokát, és megigazította a melltartópántom, ami megint lecsúszott.

- Mert ebből egy hatalmas égés lesz, és nem akarjátok majd, hogy a banda hírnevét rontsam. Már hallom az embereket az utcán. - kapkodtam a tekintetem egyik szeméről a másikra.

- Jaj Édesem. Ezt te sem gondolod komolyan. - húzott a mellkasához. Éreztem a meleg felsőtestét. Teljesen hozzásimultam.

- Harry én...erre képtelen vagyok. Nem tudok annyi ember előtt énekelni. Még előtted is nehezen ment. Hidd el nagyon szeretnék veled menni, mert nem bírnám ki a két hónapot, de ez... nem fog menni. - álltam fel, majd elkezdtem öltözni.

 - Dehogynem. Azt hittem, örülni fogsz. Azt gondoltam, ez a megoldás. - ült az ágy szélére, és hajtotta le a fejét.

- És ez rendes volt tőled, de nem fog menni. - kaptam magamra egy famert, és egy bal oldalt zsebes inget.

- De menne. Csodás hangod van. Nekem már csak elhiheted. - mosolyodott el. - Kérlek! Nem bírom ki nélküled még kér napig se, nem hogy két hónapig... - nézett rám.

- Nincs más mód? - ütem le mellé.

- Maradt a "kettő hely van" lehetőség. De ha ezt választod, akkor hárman jöhettek velünk.

Bűntudat. Tipikus. HA a kettőből én lettem volna az egyik, akkor is csak egy lány jöhet. DE így én biztosan mennék, és még ketten jöhetnénk a srácokhoz.

- Nem tudom. Nem vagyok én sztár. - hebegtem.

- Én se voltam az. Ugyanígy féltem. És most nézz rám.

- Fotósok követnek mindenhova, és nincs egy perc nyugtod se. - mondtam gúnyosan.

- Nem ez a lényeg. Tudod, hogy értettem. - húzott magához. Bólintottam. - Megyünk ebédelni? - kérdezte.

- Igen. - pattantam, de még gyorsan befutottam a fürdőszobába. Fújtam magamra egy kis  parfümöt, és átfésültem a hajam, majd visszamentem a nappaliba. - Mehetünk.