61. ~Farkas és Farewell.*

Van hozzátok egy kérdésem: Miért nem akartok íni? Régen rengeteg kommentet kaptam, de most...Nap mint nap látom, hogy 60-70-en nézik meg az új részt, és ebből csak egy-kettő ír. Miért? Félre ne értsétek, örülök, hogy ennyi megtekintő, de a kommentelők száma már nem tör az égbe...: / De köszönöm azoknak, akik szorgalmasan írnak. Minden tiszteletem a kivételeké. : )

61. ~Farkas és Farewell.*

Anlgela szemszögéből:

Lementem Austin-hoz a ház elé.

- Szia. - köszönt.

- Szia. - mondtam. - Indulhatunk?

- Persze. - nyitotta ki nekem az ajtót.

Beszálltam. Elindultunk. Közben navigáltam, hogy merre menjen. Majd egy olyan 10 perc után megálltunk a farm előtt.

- Szép ez a hely. - mondta.

- Igen. Imádok itt lenni.

Elindultunk az öltözőkhöz, és a kezébe nyomtam egy lovaglóruhát. Mindig van a farmon, a vendégeknek. Én is megfogtam a sajátom. 5 öltöző van, és egészen véletlen abból az 5-ből most csak egy volt szabad. Ez az én formám.

- Menj be öltözni, én majd utánad. - mondta illedelmesen Austin. Már éppen nyitottam volna a szám, hogy megköszönjem, mikor belém fojtotta a szót. - Vagy bemehetünk ketten egybe...már ha nem vagy félős. - mondta kihívón.

- Ezt meg hogy érted? - ráncoltam a homlokom.

- Úgy hogy lehetséges, hogy félős és szégyellős vagy ahhoz, hogy velem öltözz együtt.

- Nem vagyok az....

- Remek, akkor indulás. - szakított félbe, és tolt be, mikor el akartam mondani, hogy ez szerintem még korai.

Már nincs vissza út. Egy öltözőben vagyok Austin-nal. Már nem mondhatom azt, hogy: Öltözz, én kimegyek. Elkezdte venni le a pólóját. Én gyorsan lekaptam az enyém, és felvettem a lovaglótrikóm. Szerencsére hosszított volt, így nem volt kint nagyon a bugyim, miközben villám tempóban átcseréltem a nadrágot. Fél perc se volt, és készen voltam.

- De gyors vagy. - mondta Austin, mikor levette a nadrágját, és egy száll alsóban virított előttem. Istenem, de izmos...

- Inkább te vagy lassú. - rántottam meg a vállam.

- Igen? - fordult felém teljesen, és tett egy lépést előre. A falhoz álltam. - Félsz tőlem? - jött egy közelebb.

- Nem. - mondtam.

- Nem? - tett még egy lépést.

- Nem. - mondtam határozottan.

- Biztos? - még egy lépés.

- Biztos.

- Teljesen? - állt meg előttem vészesen közel. A falhoz simultam, de még így is alig volt köztünk pár centi.

- Teljesen. - mondtam.

- Remek. - mosolyodott el, és megcsókolt.

Éreztem, hogy már nagyon várta ezt a csókot, és én is. Minden egyes porcikám, de főleg a nyelvem. Megfogta a derekam, és magához húzott. Már egy hajszál se fért volna el köztünk. Éreztem a meleg felsőtestét a trikón át, és átkaroltam a nyakát. Szerettem. Erre ekkor jöttem rá. Belézúgtam. De megzavartak. Csörgött a telefonom. Elváltak ajkaink, és előkaptam a mobilom.

- Ki az? - kérdezte miközben felvette a nadrágot.

- Angela írt egy sms-t. "Apa visszajött Franciaországból. Ne lepődj meg." De jó. Apa itthon van. Végre nem lesz üres a ház, hogy csak ketten vagyunk benne. - örültem meg.  Gondolom testvérem már találkozott vele.

- Hogyhogy üres? És Anyud? - kérdezte Austin.

- Anya... Még kicsi korunkba meghalt. - hajtottam le a fejem. Nagyon hiányzott. Már nem is emlékszem rá, csak a képek maradtam meg. Nem akartam sírni.

- Ó. Sajnálom. Nem tudtam. - mondta, és ismét odajött hozzám, ezúttal már felöltözve. Elfordítottam a fejem, hogy ne lássa az arcom. Éreztem, hogy a könnyek mindjárt utat törnek maguknak, és nem akartam, hogy lássa. De az állam alá nyúlt, és maga felé fordította a fejem. - Sajnálom. Jól vagy? - kérdezte bólintottam egyet, de nem lehetett valami hihető, mivel ebben a pillanatban kicsordult az első könnycsepp, és végigfolyt az arcomon. Az államnál megállt, majd belevetette magát a mélybe, de nem zuhant sokáig. Austin kezén landolt. Ő lenézett a kezére, majd vissza rám.

Letörölte a helyét a cseppnek, majd kisimított egy kósza tincset az arcomból. - Minden rendben?

- Igen. - mondtam határozottan, és elmosolyogódtam. - Menjünk, mert el fogunk késni. - indultam el a szekrények fele.

Bepakoltuk a cuccunk, majd elindultunk az istálló fele. Bementünk, és elállt a szavam, minden boksz üres volt.

- Hol van Farkas? Tücsök is eltűnt! És a több ló? Csak Piszkos Jack van itt. - ijedtem meg.
- Milyen állataitok vannak még? - ráncolta a homlokát Austin.

- Ezek lovak. Farkas az enyém, Tücsök Destiny-é, Piszkos Jack Apáé. És mindegyik eltűnt! Hol van Farkas? - rohantam végig az összes boksz előtt. Pár ló még bent volt hátul, de nem sok.

- Nyugalom. Megkeressük őket. - nyugtatott a fiú.

- De Farkas! - kiabáltam, és már a sírás szélén álltam.

- Nyugi Prücsök. Kivittem őket az északi karámban.  - mondta mögöttem egy mély hang.

- Apa. - fordultam meg, és ugrottam a nyakába.

- Szia Prücsök. - ölelt meg.

- Jó hogy itthon vagy. Életmentő voltál, mert már féltem, hogy elkésünk.

- Tudom. Ki is a barátod? - méregette Austin-t mögöttem, aki idő közben közelebb jött.

- Ő itt Austin. - mutattam be.

- Uram. - bólintott udvariasan a fiú.

- Legyen csak Ian. Te is egy olyan One Direction gyerek vagy? - méregette Apa.

- Nem. Én a barátjuk vagyok. - nevetett Austin.

- Ezt hogy értetted Apa? És amúgy Tücsköt is felnyergelted? - kérdeztem.

- Nem ő kint van Destiny-vel. Ja és Beautiful is velük van.

- Minek neki két ló? - ráncoltam a homlokom.

- Vitt magával egy vendéget. Azt a szöszi One Direction srácot. - mondta viccesen Apa.

- Niall-t? - kérdezte Austin.

- Igen-igen. - vágta rá.

- Oké. Köszi Apa mindent, de most mennünk kell különben elkésünk. - fogtam meg Austin kezét, és indultam el ki az istállóból.

- Ügyesen. - intett.

Ahogy megláttam a karámban Farkast, egyből berontottam, és átkaroltam a nyakát.

- Örülök, hogy semmi bajod. - mondtam. - Ő itt Farkas. - mutattam be Austin-nak.

- Szia haver. - simította meg a fekete nyakát. - Hogy jött ez a név?

- A farkas az éjszaka állata, és Ő olyan fekete mint az éjszaka. - vezettem le. Ugyanis az én drágaságom teljesen fekete mindenhol. Még a sörénye is.

- Hát ez érdekes, de valahol logikus. - nevetett.

- Jól van na. - nevettem. - A tied legyen mondjuk... Farewell. - mutattam egy világosbarna lóra.

- Ezt direkt nekem szántad, igaz?  Vegyem célzásnak? - méregetett viccesen.

- Nem, dehogyis. Csak régen egy kislányé volt, akik elköltöztek, és így került hozzánk. Azért gondoltam, hogy te lovagolj rajta, mert ő a legnyugodtabb, legbiztonságosabb ló a farmon.

- Rendben. - hoztuk ki a két lovat.

Szépen lassan minden gyerek megérkezett.

- Sziasztok. Én Angela vagyok Ő pedig Austin. Ma mi leszünk veletek, mivel már eljutatok arra a szintre, hogy kimenjünk terepre. - mondtam.

- Szóval indulhatunk Gyerekek? - kérdezte a fiú.

- Igen. - mondták egyhangúan.

- Akkor nyomás. - mosolygott Austin, és elindultunk.

Halálra untuk magunk a fiúval, mire felértünk lépésben a forráshoz, de a gyerekek élvezték és ez a lényeg. Fönt kicsit pihentünk. A lovak is ittak, és mi is.

- Eddig hogy tetszett a túra srácok? - kérdezte Austin.

- Jó.

- Remek.

- Király. - mondták mind. Elégedettem mosolyogtunk.

- Kicsit gyorsíthatunk a tempón? - kérdeztem.

- Igen. - jött a válasz.

- Akkor induljunk. - ült föl Austin. Mindenki követte.

Elindultunk le ügetésbe. Így már gyorsabban haladtunk. Mi elvoltunk Austin-nal, és mindenki rendben volt. Követtük le a patakot.

A domb tetején voltunk, a tisztás szélén. Jól ismertem ezt a helyet. Itt van az erdei ugartó pálya. Megálltunk egy kicsit, hogy gyönyörködjünk a látványban, de valami feltűnt. Lent két ló legelészett.

- Az Tücsök. - mutattam a fehérre, majd a barnára. - És az Beautiful.

- És ott van Destiny és Niall. - mutatott a patakpartra Austin.

- Tényleg. - mondtam, majd elkezdtünk integetni nekik. Visszaintettek, elindultak a lovakhoz, felültek, és felénk jöttek. Mi folytattuk az utunk lefele a gyerekekkel.

- Sziasztok. - köszöntünk egymásnak majdnem egyszerre.

- Köszi az üzenetet. Még így is a frászt hozta rám Apa. - nevettem Distiny-nek.

- Nincs mit. - mondta.

- És hogyhogy itt vagytok? - kérdezte Austin.

- Itt ragadtunk. Olyan szép ez a hely. - magyarázta Niall.

- Igen, az. Visszajöttök velünk? - kérdeztem.

- Már ideje lenne, nem? - kérdezte Niall testvéremet.

- De. - bólintott a lány.

Jó hangulatban visszamentünk az istállóhoz, majd a lovakat kiengedtük a karámba. Még szükség lesz rájuk a későbbi órákhoz. Csak Farkas és Tücsök jött velük az istállóba. Elkezdtük lemosni őket. Éppen a slagot hoztuk elő, mikor csörgött Niall telefonja.

- Igen?... Szia Louis... Micsodaaa? Csak kettő? Pont most? Máris ott vagyunk. - ijedten Destiny-re nézett.

- Niall minden rendben? - kérdezte a lány.

- Nem. Azt hiszem...n...- hebegte. Lassan megrázta a fejé, és közben végig ijedten nézett a testvéremre. - Indulnunk fel. - megragadta Destiny kezét, és elkezdte húzni ki az istállóból.