57. ~Mint a drog…*

Zayn szemszögéből:

Ebben a pillanatban képes lettem volna akkorát lekeverni Louis-nak, hogy esetleg megbántam volna. Ennek egy ártatlan fenyőfa, és az öklöm itta meg a levét. Csak mentem előre az erdőbe, egyenesen vissza a kocsihoz. Will! Ezt senki nem vette észre, de én rántottam fel Will-t a tenger fenekéről, mivel annyira kereste a barátnőjét, hogy már elfogyott a levegője. Ezt senki nem látta, és nem is mutattuk, mivel nem akarja, hogy mások gyengének gondolják. De abban a pillanatban, mikor felismerte (bár tévesen), Vicky veszélyben van, egyből egy bátor lányt láttam, aki mindenre képes barátnője életéért. Ez az a lány, aki pont olyan, mint én. Aki bármire képes, és semmitől se fél. Talán csak attól, hogy a szeretteit elveszíti. Ez az a lány, akibe én beleszerettem. Akiért mindent megtennék. Akinek lehoznám az égről a csillagot is. Felvettem az ingem, mait felkaptam a törölközőről, miközben igyekeztem nem kárt tenni Louis-ban, és inkább elmentem. Leültem a kocsi mellé a földre, és az ajtajának támasztottam a hátam. Az eddig ökölbe szorított kezemet, most elengedtem, majd megvizsgáltam a sérülésem. Nem volt mély a seb, még csak nagy se, de mégis eléggé vérzett. És nem is fájt. A fejemet is a kocsiajtónak támasztottam, rágyújtottam egy cigire, aztán lehunytam a szemem.

- Leülhetek? - hallottam egyszer csak egy kedves és meleg női hangot.

Egész közelről jött, és nagyon is ismerős volt. Kipattant a szemem.

- Will! Persze. - dadogtam.

Leült, és a vállamra hajtotta a fejét. Először csak csendben ücsörgött, de jól sejtettem, hogy ezt nem bírja sokáig.

- Hogy vagy? - emelte fel a fejét, és kezdett el pásztázni azokkal a nagy barna szemeivel, amelyek normális estben rabul ejtettek volna.

- Megvagyok. - jelentettem ki.

- Akkor még egyszer. Hogy vagy ezután a nagy veszekedés után? Fáj a kezed? - kérdezte ismét.

- Megvagyok, és nem fáj. - jelentettem ki ismét.

- Zayn. Miért nem nyitsz felém? Látom, hogy nem vagyok közömbös számodra, és be kell valljam te sem nekem, de ez így nem jó. És segítek, de te ellöksz magadtól. Nem értem mi van. Segíteni akarok. - vékonyodott el a hangja, de korrigálta, és lehajtotta  fejét. Nem akart gyengének látszani.

- Te sírsz? - kaptam oda a fejem. Nem láttam az arcát.

Csak a combjára ejtette a kezét egy olyan "most mond meg" mozdulattal, majd kínos nevetésbe kezdett, miközben felnézett rám. Ez az erős lány miattam sír. Így megtörtem volna?!

- Mit tettem… - suttogtam véletlen, de meghallotta.

- Ezt meg hogy érted? - törölte meg a szemét. Sírásnak már nyoma se volt.

- Te egy olyan bátor és erős lány vagy, de hála nekem megtörtél. Már most is bántalak. Miattam vagy most így.

- Zayn. - mondta érzékeny hangon, amit nem tudom, hogy kéne leírnom. - Te is egy olyan erős és bátor fiú vagy, de a szeretteidnek mégis sikerült elérniük, hogy most itt legyél, nem? Nincs ezzel semmi baj. Néha jár így az ember. És nem bántottál. - simította meg a karom.

- Te ezt nem érted. - álltam fel.

- Akkor magyarázd el. - pattant fel ő is.

- Ez bonyolult. - indultam el. Nem akartam, hogy megtudja, milyen is vagyok. Akkor nem lenne velem többet. Bár lehet így is ezt fogom elérni. Már én se tudom mi a jó. Will a mellkasomra tette a kezét, ezzel megálljt parancsolva. Lenéztem a kezére, majd vissza a gazdájára. Will kezdett kételkedő fejet vágni. Nem tudta, hogy ez most rossz vagy jó ölet volt. Elbizonytalanodott. Hirtelen elhatározásból a kezéhez nyúltam, és megszorítottam.

Will behunyta a szemét, vette egy mély levegőt, majd ismét engem pásztázott. Én egy kicsit elmosolyodtam. Ennek láttán ő is.

- Sajnálom. - mondtam.

- Én is. - húzta el a száját, majd elvette a kezét, és elindult vissza.

- Várj Will!  - szóltam utána.

- Mégis mire Zayn? Nem bízol bennem. Mire várjak tovább? Segíteni jöttem, de mehetek is vissza. Igazak a hírek a One Direction rosszfiújáról: "magányos farkas" vagy. - fordult vissza, és megint kezdett vékonyodni a hangja.

- Féltelek…magamtól. - ismertem be.

- De mégis miért? - lépett közelebb.

- Van agy pár dolog, amit nem tudsz rólam. Louis is mondta, hogy egész nap a gépemet bújom, hajlamos vagyok törni-zúzni, és keményen dohányzom. - ismertem be, és hajtottam le a fejem. Várta a folytatást, ezért mondtam tovább. - Azt hiszem túl agresszív vagyok. Van erre valami szakszó, de nem tudom pontosan mi. A lényeg, hogy félek, kárt teszek valakiben. Tudod, milyen nehéz volt megállni, hogy ne ugorjak Louis-nak? Napi több cigit is elszívok. Régen csak egy-két száll volt hetente, de most naponta nem szívok olyan keveset. Ha szerencsém van akkor ezt az egészet csak egy fa, egy váza, vagy az öklöm szívja meg, de mi van, ha mégse?! Ha ez túlnő rajtam, és már nem bírom el?! Bújom az oldalakat, hogy megtudjam hogyan kell ezt kezelni. Már elkezdtem a javulást. Találtam egy jó oldalt. De biztos, hogy nem megyek el szakemberhez. Szóval féltelek. Féltelek, hogy ártok neked, és azt nem élném túl. - vallottam be mindent, és a végén hajtottam le a fejem.

- Zayn… - hebegte. Erre nem tudott mit mondani.

- Tudod, te vagy az első akinek ezt lemondtam. Félek, hogy kárt teszek benned, de attól is, hogy elhagysz.

- Ez… Köszönöm. Az a helyzet, hogy én vállalom ezt a veszélyt. Még most se érzek másképp, hogy ezt elmondtad. Majd együtt megoldjuk. - ölelt meg.

- Komolyan? Te nem félsz tőlem? Tudod milyen vagyok, és nem zavar? - zavarodtam össze.

- Nem. A szeretteinknek mindent elviselünk. És különben meg, tudom, milyen érzés. Régen én is kemény dohányos voltam, és egyszer még a drogokkal is voltak gondjaim. Mondjuk úgy, hogy rossz társaságba kerültem, és rákaptam. Viszont jött a tánc, és ez megváltozott. Rájöttem, hogy ez rossz. Ezzel az időszakommal nem szoktam dicsekedni, és nem szívesen gondolok vissza rá. De ez régen volt. Már lezártam a múltam. - hajtotta le a fejét. Tényleg szégyellte.

- Te is? - nem tudtam felfogni. Itt ez az ártatlan lány, és mégis milyen hibákba csúszott bele régen.

- Még rosszabb voltam, mint te. Szóval ne aggódj. Ezt is megoldjuk. - mosolygott.

- Te vagy a legjobb. Annyira hasonlítunk. Veled minden olyan egyszerű és világos. Köszönöm. Szeretlek. - és megcsókoltam.

Még sose éreztem ilyet. Ez a csók az összes többinél másabb volt. Pedig volt jó pár. A legtöbbet sajnos nagy pofára esés követte, de ez más volt. Ez különleges volt. Még egy parkolóban, és vérző kézzel is éreztem, hogy ez valami új és csodás. Ez a lány valahogy olyan más mint a többiek. Will olyan őszinte, és kedves, de mégis olyan vad, mint én. Életembe először éreztem azokat a bizonyos pillangókat a gyomromban. Azelőtt még egy alaklomkor se volt részem benne. Gombóc nőtt a torkomba, és nem akart eltűnni. Millió érzés kavargott  bennem, de a legerősebb kétség kívül a szeretet volt. Egyre biztosabb lettem benne, hogy én beleszerettem Will-be, és vele bármire képes vagyok. Csak az Ő kedvéért. Csak hogy Ő boldog legyen, én bármit megtennék. Ezeknek az érzéseknek a nagy része is új volt számomra. Pedig volt már sok barátnőm, de egy se kelltette bennem ezt. Pedig tényleg őket is szerettem, de nem ilyen szinten. Ebben a pillanatban a szívem gyorsabban zakatolt, mint a világ leggyorsabb vonata. Nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen. Azt szerettem volna, hogy örökké tartson, én Will örökké mellettem legyen.

Ajkaink elváltak, megfosztva engem ezen érzések további elemzésétől. A gombóc a torkomban, még mindig ott csücsült. Nem akart eltűnni.

- Szeretlek. - mondtam ki végül.

- Én is. - bólintott egy aprót Will. - Most már meg fogsz bízni bennem? - méregetett ismét azokkal a szemeivel. Nem tudom miért, de ha a szemembe néz, megbénulok. Gyönyörű az a szempár.

- Eddig is megbíztam benned. Csak…. - nehezemre esett ezt a szót kimondani. Pont én?! - …FÉLTEM.

Will meglátta ez milyen nehéz volt nekem, de az ő kedvéért megtettem, ezért elmosolyodott.

- Köszönöm. - felelte. - Gyere. Lekezelem a kezed. - húzott a kocsi fele.

- De nincs nyitva. - mutattam tenyérrel felfelé az ajtóra.

- Figyeld a mestert. - mosolygott sunyin, majd odament az ajtóhoz, meghúzta a "kilincset", és kikerekedett szemmel figyeltem, amint az ajtó kinyílik.

- De…Én zártam be…Hogy? - hebegtem.

- Van amit nem tudsz rólam. Van egy titkos képességem. - na ez érdekes. Még mindig kikerekedett szemmel figyeltem, ahogy Will elárulja a titkát. - Hihetetlenül jól tudom elkérni a kulcsot, aztán nem mutatni, miközben megnyomom a nyitás gombot. - nevette el magát, és mutatta meg a kulcsot.

- Ez jó képesség. Sokszor jól jön. - nevettem el magam. - Pláne, ha a barátodnak vérzik a keze, és a kocsiban van a elsősegélydoboz.

- Bizony. Állj! Barátőm? Miről maradtam le? - mosolygott rám.

- Erről: Will lennél a barátnőm? Már ha nem félsz tőlem… - kérdeztem.

- Igen lennék, és nem félek tőled. - ettől a pár szótól széles vigyor ült ki az arcomra. Felemelő érzés volt tudni, hogy szeret. Szinte repültem ezektől a szavaktól. Szárnyaltam a madarakkal.

Kinyitotta a csomagtartót.

- Ülj le! - utasított.

- Igenis kis ápolónőm. - ültem le Harry terepjárója csomagtartójának szélére.

Előszedte az elsősegélydobozt, majd kikotorta belőle a fertőtlenítőszert. Szépen megtisztította, és lekezelte a sebemet. Elkezdte dúdolgatni a Stand up-ot. Ettől kedvet kaptam és elkezdtem énekelni a számomra legkedvesebb részt. Igaz eredetileg Liam szólója, de mégis ennek a mondanivalója fogott meg a legjobban.

"I would walk through the desert,

I would walk down the aisle,

I would swim all the oceans,

Just to see you smile."

Will először felkapta a fejét, és elmosolyodott, majd folytatta a sebem fertőtlenítését. Tetszett neki. Biztos vagyok benne, hogy a szöveg elnyerte a tetszését. Igaz volt. Mindent megtennék, hogy mosolyogni lássam. Az Ő boldogsága mindennél fontosabb lett számomra. Egy nap után. Furcsa, igaz? Azt hiszem, ezt hívják igaz szerelemnek.

Letapasztotta egy sebtapasszal az öklömön a sebet. Ahogy tartotta a kezem feltűnt valami.

- Believe. - suttogtam.

- Hogy mondod? - kérdezte. Gondolom nem hallotta tisztán mit mondtam.

- Ja csak észrevettem a "believe" feliratot a csuklódon. - kaptam észbe.

- Oh igen. Ezek még a rossz korszakomból maradtak meg, de nem bánom. Már a részemmé váltak. Mind én vagyok. - mosolyodott el.

- Ezt úgy érted több is van? - húztam fel a szemöldököm.

- Igen. Van ez  a csuklómon, van egy szív a lábamon. Ott a "Forever young" felirat a nyakamon, és "Honesty" az oldalamon. - mutatta meg őket.

- A honesty-t már észrevettem. Nagyon szépek. Hozzád illenek. - simítottam meg a kulcsot az oldalán, majd átkaroltam a derekát, és közelebb húztam magamhoz.

- Köszönöm. A tieid is olyan…Zayn-es. - hebegte. Nem tudott erre mit mondani. Zavarba hoztam, de nem akarta kimutatni. Ez tetszett. Felálltam, de a derekát nem engedtem el. Amint felálltam, egy kicsit automatikusan közelebb kerültem hozzá, de nem zavarta. Nem ment hátrébb. Mindkét kézzel átkaroltam a derekát, és még közelebb húztam magamhoz. Nem ellenkezett. Már egy hajszál se fért volna el köztünk. Megcsókoltam. Hosszan és szenvedélyesen, de ez sem zavarta. Úgy tűnik tényleg pont olyan mint én. Pont arra vágyik amire én.  Pont az tetszik neki, ami nekem. Ő olyan nekem, ment ha rászoktam volna valami drogra. Nem tudok nélküle élni.