II. 28. ~ Lidokain Spray.*

Sajnálom, hogy megzavarom a történetet, de találtam valamit, ami igen csak megrendített. Egy kicsit térjünk vissza a valóságba. Ezt a hírt találtam: "Harry-ről olyan pletykák keringenek, hogy 410 nővel feküdt le egy év alatt." Eddig felfogtam, de mikor jött a felismerés, hogy egy évben 365 nap van, akkor enyhén szólva elájultam. Szerintem nem igaz. AKI TUD ERRŐL VALAMIT, AZ ÍRJON A RÉSZ VÉGÉHEZ KOMIBA PLEASE! Tudnom kell az igazat erről a hírről. Egy világ dőlt össze bennem. O.o 

II. 28. ~ Lidokain Spray.*

Leah szemszögéből:

A fejemen az a sebtapasz pihent. Próbáltam úgy igazítani a hajam, hogy ne nagyon látszódjon, de ez egy kórházban nem volt a legegyszerűbb. Még egyenes volt, szóval csak a tapasz fele látszott, de így is idegesített, hogy kirikít a fehér. Harry összekulcsolta az ujjaink, majd nagylevegőt vett. Én is hasonlóan tettem. Benyitottunk. Hazaengedtek, de csak úgy, ha szedem a gyógyszereket reggel, és este is.

- Gyerekek. Itthon vagyunk. - kiáltotta el magát Harry, majd bementünk a nappaliba. Mindenki az bent ült, és csendben várt minket. Megkönnyebbülten nézett rám, de senki nem mert megszólalni Beth miatt.

- Senki nem ölel meg? - sóhajtottam viccesen. Nem érdekelt különösebben, hogy Beth pillantása méreget, mivel felállítottam mindenkit, és megzavartam az ő rendjét. Könyörgöm, itthon vagyok!

- Leah. Jaj de jó, hogy jól vagy. - jött oda hozzám mindenki és megölelt. Még Lou, Debby, a táncosok, Lora, és Paul is megölelt. A hangsúly Paul-on van. Az a nagy ember olyan megkönnyebbülten szorított magához, hogy majdnem megfulladtam. Mindenki leült, és elcsendesedett. Beth arca kicsit felengedett, majd megszólalt.

- Jól vagy Édesem? - fordult hozzám.

- Megvagyok. - feleltem.

- Rendben. Most ki kell találnunk, mit mondunk a rajongóknak, miért kerültél kórházba. Hiszen mindenki látta a mentőket, és már Liam-re gyanakodtak, de ez megdőlt, amikor a Ő, és Rebecca távoztak a kórházból, és Harry sehol nem volt. Szóval, most az a legokosabb, ha elmondjuk az igazat, hogy megtámadtak benneteket, és kihagyjuk az emlékezetkiesést. De akkor készüljetek fel rá lányok, hogy hívni fognak titeket a rádióba, és a showk-ba.

- De mit mondunk, mit kerestünk kint az utcán? - kérdezte Rebecca.

- Mondjuk elveszett a cicátok, vagy a kutyátok. Nem tudom. - felelte Beth. - De a nagyobb kérdés, hogy miért nem volt veletek Paul. - méregette a férfit.

- Ez egyszerű. Mivel itthon figyelt ránk. - mondta Zayn.

- Legyen a médiának elég ennyi, én meg kicsit haragszom. - mondta a nő.

- De mi nem, és ez a lényeg. Paul-ba nem kell hibát keresni. Ő remek testőr, és ember. - szállt a védelmébe Harry.

- Igen. - helyeselt mindenki. A férfi elmosolyodott, hogy ennyien védik.

- Remek. Akkor találjuk ki, hogy mit kerestetek kint! Valami ötlet? - tért vissza a témához Beth.

- Miért kell kimenni? Miért nem lehet, hogy akkor jöttünk haza valahonnan? - kérdezte Liam.

- Mondjuk egy buliból? - egészítette ki Rebecca.

- Jó, de miért voltatok külön? - jött a következő kérdés a szervezőnktől.

- Mert eltévedtünk, és kerestünk a jó utat hazafele.  -  mondtam. - És ha már itt tartunk, hogy ne legyen hiba a történetben, Péter is velünk bulizott.

- Rendben. Ez megteszi. De akkor csak ez létezik és nem más. Nem tévesztünk el véletlenül semmit. Ez az igazság és kész. - szögezte le Beth. Mindenki bólintott.

- Akkor Tweet-re fel lányok! - tapsolt kettőt.

Elindultam fel a szobánkba a laptopomért. Levittem a nappaliba. Még mindenki lent ült, kivéve Beth. A többiek szerint el kellett rohannia egy megbeszélésre a koncertről. Letettem a laptopom az asztalra Rebecca és Harry mellé. Bekapcsoltam, és kérte a jelszót.

- Baj van. Nem emlékszem a jelszóra. - néztem szét kétségbeesetten.

- Ez legyen a legkisebb gondod. - nyúlt Harry a gépemhez, és rányomott az emlékeztetőre. Kivillant az "Életem" szó.

Egy kicsit gondolkodott, majd megszólalt. - Legyek egoista? - nevetett, és begépelte a saját nevét. A rendszer bejelentkezett, és elfogadta a jelszót.

- Köszi. - nyomtam egy puszit az arcára, majd bejelentkeztem a Twitterem-be, és elkezdtem gépelni. Amíg én írtam, ők beszélgettek. Megtudta, hogy Rebecca és Liam még tegnap elment a lány családjához, és elmondták nekik a történetet. Aztán elkészültem. - Ez hogy tetszik? "Tudnotok kell, hogy tegnap nem Liam került kórházba, hanem én. Este éppen egy buliból jöttünk haza öten: @RebeccaSummer, @Harry_Styles, @Real_Liam_Payne, @vargapéter és Én. Eltévedtünk, ezért külön kerestük a haza utat, hátha valaki megtalálja. Rebeccával betévedtünk egy zsákutcába, és megtámadt minket egy férfi. Engem ellökött, és bevertem a fejem. Szerencsére még időben érkezett Péter, és elkergette a férfit. Rebecca jól van, én elájultam. Bevittek a kórházba, de ma már otthon vagyok a többiekkel, és megúsztam egy pici tapasszal a homlokomon. A férfit elkapta a rendőrség, és eljárás indult ellene. Ma már minden rendben van. Szóval ne aggódjatok." Így jó lesz? - néztem fel kérdőn.

- Egy kész regényt írtál, de legalább nem lesz annyi kérdés pluszba. Pont annyit árultál el, amennyit kell. Tökéletes. - karolta át a derekam Harry.

- Szerintem is jó. - mondta Rebecca.

- Jó. - mondta mindenki.

- Rendben. - bólintottam, és rányomtam a "tweet" gombra.

- Retweet-elem. - jelentette ki Rebecca.

- Én is. - csatlakozott Liam és Harry.

Aztán jöttek az értesítők, hogy Retweet-elték az állapotom.

- Mindjárt jövök. Felviszem a gépet, és átöltözök. - indultam el a laptopommal.

Felballagtam, és elraktam a gépem. Lezuhanyoztam, és hajat mostam. Utána elkezdtem szárítani, és röstellem, de rossz szokásom, hogy éneklek hajszárításkor. Hát most is így tettem. Énekeltem.

"My heart stoppes beat, when the clock strikes midnight..."

Daloltam, de egyszer egy fejet láttam az ajtóban a tükörből. Ijedtemben megpördültem.

- Csak né vagyok. - láttam Debby-t magam előtt.

- A frászt hoztam rám. - kapcsoltam ki a hajszárítót.

- Elnézést. Mi volt az, amit énekeltél?

- Csak egy dal. - rántottam meg a vállam, majd visszafordultam a tükör felé, és kifésültem a hajam.

- Saját?

- Igen. - vallottam be.

- Nagyon tetszett, de nem hallottam belőle sokat. Kérlek énekeld el! - állt mellém.

- Nem. - pirultam el.

- Kérlek. Velem énekeltél volna, ha nincs hely. Előttem nyugodtan. - bíztatott, és igaza volt.

- Legyen. - sóhajtottam.

"My heart stoppes beat, when the clock strikes midnight

My feet don't move, til the pain has gone

My hope gets weak, while it drownes in the moonlight

What worth dying for"

Végigmentem a refrénen. Végeztem, és kérdőn néztem rá.

- Wow.

- Tudom, kicsit idióta a szövege. - pirultam el.

- Nem. Nem...ez...ez remek volt, és nagyon szép. - mosolyodott el.

- Tényleg tetszett? - fordultam felé.

- Imádtam.

- Akkor énekeld el. Te  amúgy is egy feltörő énekes vagy. - vetettem fel.

- Nem. Azt nem lehet. Ez a te dalod Leah.

- De én neked adom. - mosolyogtam.

- Akkor énekeljük együtt. Neked csodás hangod van. - vetette fel.

- Nem. Én nem éneklek. - utasítottam el.

- De Leah. Ez remek lenne. Kérlek énekeld el velem Németországban. - nézett rám nagy szemekkel.

- De én nem éneklek a színpadon. Az nem az én világom. - mentem ki a szobába.

- Dehogynem. Csodás hangod van hozzá. - jött utánam.

- Ne-hem. - nevettem.

- Kérlek Leah. Gyere  velem a színpadra. - kérlelt.

- De miért olyan fontos, hogy én is veled legyek? Énekeld el egyedül a dalom.

- Mert remek hangod van. És különben is, az a te dalod. - felelte.

- Debby... - de csak a nagy szemei vizslattak tovább.

- De most miért Leah? Gondolj bele. Kint állsz a színpadon. Soha nem gondoltál bele, milyen érzés lehet a srácoknak? - nem feleltem, így folytatta. Dehogyisnem gondoltam bele. Rengetegszer. - És nem lenne ingyen, csak szólni kell Beth-nek. Neked is biztos van egy álmod, amit szeretnél megvalósítani... - győzködött.

- Legyen. De Beth nem fog haragudni? - adtam be a derekam.

- Nem. Nem olyan szívtelen,mint amilyennek tetteti magát. Hidd el. Mindig vele lakok egy hotelbe. Kiismertem. - örült meg. - Jaj köszönöm Leah! - ölelt meg.

- Mire vállalkoztam... - dünnyögtem, de azért örültem is.

Lementünk a többiekhez. Mindenki lent ült a nappali szőnyegén egy körben, és nézték egymást. Senki nem mondott egy szót se.

- Mi folyik itt? - kérdeztem, és mindenki felém kapta a fejét.

- Leaaaahsz. Jere agy egy szókot. - pattant fel Harry, és közeledett felém. A nyelve furcsa volt, mintha nem érezné.

- Harry. Mi van veled? - léptem egy lépést hátra.

- Louiss fefújta a nelvem lidocain szpréjjel. - felelte sziszegve.

- Hogy micsoda? Louis! Mit csináltál? Mindenkinek fújtál a szájába? - néztem meglepődve a fiúra.

- Aha. - bólogatott elégedetten.

- Jertek, jáccatok ti isz. - hívott minket Zayn.

- Kösz, de valahogy nem kívánom annyira. - utasította el Debby.

- Én sem. - feleltem.

- Nah deh Leahsz. - nézett rám Harry csúnyán, majd elmosolyodott, és magához húzott. Gyorsan a számra tapasztotta az övéit, és szétfeszítette az ajkaimat a nyelvével. Még egy kicsit csak érezte. A nyelvem automatikusan elkezdett táncolni az övével. Nem tehettem ellene semmit. Imádtam ezt, és most sem toltam el, pedig éreztem azt a zsibbadó érzést, mint a fogorvosnál. Eltávolodott, és gonoszul, de mégis elégedetten mosolygott rám.

- Szak eléjted. - nevettem.

- Ighen. Szejetlek. - mosolygott rám.

- Én isz. - feleltem. - Ész moszt mi lesz? - néztem a többiekre.

- Nelvtöjőket mondunk. - felelte Will.

- Leghen. - ültünk le oda. - Amúg lett volna egy bejelentészünk Debbby-vel. Majd ő elmondja. A jelenleghi állapotomba képhtejen vaghok já. - nevettem. Mindenki a lány felé kapta a fejét, aki idő közben leült a kanapéra mögénk.

- Leah énekelni fog velem Németországban. Az ő saját dalát fogjuk előadni. - mondta széles mosollyal.

- Micodaa? Ha tudhnádh mióta szejetném rávennyi. - pattant föl Harry.

- Nekem sikerült. - mosolygott a lány.

- Jójvan, jójvan. - nevettem.

- Édeszem. Vejem fogsz énekejni egy sszínpadhon. - örvendezett Harry pöszén.

- Ez jemek.

- Cool.

- Naghszerű.

Mondta mindenki.

- Bocásszatok meg. - indultam el a fürdő fele.

Kimostam a szám, hogy eltűnjön belőle az a borzalmas íz, és zsibbadás. Sikerült is. Kimentem a konyhába, és bekaptam egy rágót. Ennek a Lidokain Spray-nek borzalmas íze volt. Ekkor berohant Paul.

- Leah. Kérlek gyere ki, és mond meg, hogy ők tényleg a szüleid-e. Lehet, hogy csak fotósok, akik be akarnak jönni. - szólt nekem.

Összeráncoltam a homlokom, az ablakhoz mentem, és kinéztem. A kapuba Anya, Apa, és Rose állt.

- Ezek ők. - rohantam ki egyenesen a kapuhoz.

- Leahsz váj! - kiabált utánam Harry, és követett.

- Édesem. - tárta ki a karját Anya, mikor feltéptem a kaput.

- Annyira aggódtunk érted. Csak ma reggel olvastuk a Twitteren. Hát egyből ide jöttünk. Miért nem hívtál fel minket? Tudnunk kell, mi történik veled? - ölelt meg Apa is.

- Leah jól vagy? Nem fája  fejed? - kérdezte Rosalie.

- Sziassztok. - jött ki utánam Harry is pöszítve. - Gyejtek be. Kéjlek ne a kaphuba beszéjük meg ejeket. - nézett ki idegesen.

- Igaz. A fotósok. - feleltem, és behúztam őket a kertbe. Becsuktuk a kaput. - Menjünk a teraszra. - mondtam.

- Mi van veled Harry? - nézett rá Apa.

- Lidocain Spray. - feleltem.

- Azt mi is csináltuk régen. - nevetett Apa.

- De Kevin! Az nem veszélyes? - aggódott Anya.

- Nem. A fogorvosok is ezt használják, és legalább nem érzem a fejfájásom. - nevettem el magam. - De már kimostam a szám. - javítottam.

- Én isz megek, ész kimoszom. - mutatott Harry az ajtó felel, és elindult be.

Lementünk a teraszra, és leültünk. A nap kellemesen melegítette az arcunk. Jól esett. Még reggel volt.

- Mi történt veled Édesem? - kérdezte Anya.

- Kérlek az igazat. - egészítette ki Apa.

- Ennyire feltűnő volt, hogy nem a teljes dolgot írtam le? - aggódtam.

- Nem, de ismerlek már. - mosolygott Rose.

- Rendben. Összevesztem Harry-vel egy hülyeségen, és kirohantam. A parkba mentem, ahol... - meséltem el. - Aztán elájultam, és kórházba kerültem.

- Eddig oké. Nagyon fáj a fejed? Nincs komoly bajod? Mit mondtak a kórházba.

- Azt, hogy ez nem amnézia. - feleltem, hisz akkor beszéltem először nővérrel, mikor Harry-vel voltam.

- Micsoda? - mondta egyszerre Anya és Rose.

- Azt meg hogy érted? - kérdezte Apa is.

- Arra a napra kerültem vissza, mikor utaztam Londonba. Utána minden kiesett. Nem tudtam miért nem ülök még repülőn, mit keres mellettem Péter, és ki az a két idegen srác. Vagyis Liam, és Harry. És azt sem értettem, hogy miért szorongatja a kezem az a göndör fiú, de azt tudtam, hogy szeretem. Aztán kiderült, hogy ez nem amnézia, csak a sokk miatt van, és rá 10 perce már minden rémlett. Jaj bocsánat. Majdnem minden. A laptopom kódját elfelejtettem, de Harry feltörte. - nevettem.

- Jaj Leah. - mondta halkan Apa, Anya pedig lefagyott.

- Miért kell neked, mindig rohanni a szomorú vagy? - kérdezte Rose cinikusan.

- Jól van na. - nevettem még jobban.

- Édesem bele sem gondoltál, hogy az egésze életed kezdhetted volna előröl, ha rosszul sikerül valami? - aggódott Anya.

- De nem történt semmi, és már vége. Nyugalom. Szóval fölösleges aggódni. Nincsen semmi baj. Már a férfi is a sitten ül. - mosolyogtam nyugodtan.

- Rendben Édesem. Örülök, hogy nem esett bajod. - ölelt megához Anya.

- Sem...- és tovább nem jutottam a mondatomban, mivel Apa telefonja elkezdett csörögni.

- Elnézést. - és felvette. - Micsoda? Rendben. Máris ott vagyunk. - és le is rakta.

- Rita mennünk kell. Baj van. Sajnálom Leah. Örülök, hogy jól vagy. - állt fel Apa.

- De mi baj Kevin? - állt fel Anya is. Apa súgott neki valamit. - Ó. Sajnálom Kincsem, de mennünk kell. - indult el vissza.

- Rendben. De te maradsz, igaz Rose? - nővérem bólintott, majd kikísértük Anyáékat. Még integettek a kocsiból, majd elhajtottak.

- Már megszoktuk. - hajtottam le a fejem.

- Én itt maradtam. - karolta át a vállam Rose.

- LEAAAAH! - kiabálta Harry.

- Itt vagyunk. - kiabáltam vissza.

- Mi a baj Kicsim? - húzott magához hátulról.

- Elmentek...megint. - húztam el a szám.

- Sajnálom. De van egy jó ötletem, ami feldob. Nem akarjátok megmutatni nekünk a várost? - fordított maga felé, és mosolygott féloldalasan.

- Rendben. - vigyorogtam, és elindultunk be.

- Leah, velem miért nem akartál énekelni? - kérdezte miközben sétáltunk az ajtó fele.

- Nem tudom. Debby megkért, és addig nyaggatott, míg igent mondtam. - rántottam meg a vállam.

- Ez most mi? - kérdezte nővérem.

- Fel fogok lépni Németországba Debby-vel a saját dalommal. - mosolyogtam.

- Ez nagyszerű Leah. Remek hangod van. - lökött meg nővérem.

- És mi is lesz az a dal? Énekeld el! - kérte.

- Nem. Majd meghallod, mikor Beth-nek adjuk elő Debby-vel. Rose, te meg tudod melyik. A Midnight. - mosolyogtam gonoszul. Nővérem bólintott.

- Miért kínzol engem? - nevetett a szerelmem.