II. 29. ~ Imádom a hangod.*

Végigmentünk az egész városon három nap alatt. Rengeteg kép készült, és ismét előtört belőlem az az érzés, hogy imádom, ezt a várost. Elvégre csak itt éltem kitudja meddig. De azt csak nem mondhatom, hogy itt születtem. Sajnos nem. De jó volt nekem Anglia is. Így is mindenki meglepődik, aki kérdezi a szülővárosom, és én egy angol kisvárost nyögök be. Na de mindegy is. Elmentünk a Balatonra, a mogyoródi aquaparkba, a Tiszához, a Dunakanyarba, Ópusztaszerre, és minden látványosságot megnéztünk Pesten is. De sajnos az én drága városomból, is mentünk tovább Németországba, de megbeszéltük, hogy gyakran le fogunk nézni a rajongók legnagyobb örömére.

Így ismét ültünk a repülőn három csomag Túrórudi kíséretében. Ugyanis ez lett mindenki kedvence.

- Leah, gyere velem. - hívott Debby. Bólintottam, és követtem. Előre mentünk Beth-hez.

- Beth jönnél egy percre? - kérdezte a lány.

- Persze Aranyom. - állt fel, és elindult a konyha fele, ami a két "csoport" között volt.

- Tudod, már említettem, hogy Leah is fellépne velem a saját dalával. Meghallgatsz minket? - kérdezte a lány.

- Persze. Hajrá. - mosolygott a nő.

Először Debby, a refrént közösen, aztán én, és ismét közösen énekeltünk.

- Leah kár lenne, ha nem lépnél fel Debby-vel ezzel a dallal. Csodás hangod van, és együtt még jobban szól. Arról nem is beszélve, hogy ez a dal csodás. Remekül írsz. Semmi ellenvetésem. - mosolygott Beth, majd megbeszéltük a dolgokat, és visszamentünk a többiekhez.

- Ilyen is tud lenni? - súgtam oda Debby-nek. Ő csak elnevette magát, és bólintott.

- Hol voltatok? - kérdezte Vicky.

- Beth-nél. Megmutattuk neki a dalt. - felelte Debby.

- Mi is hallani akartuk. - húzta el a száját Harry.

- Majd. - legyintettem, és reméltem megúszom ennyivel.

- De nem. Leah már mindenki kíváncsi. Énekeljétek már el a dal! - állt fel Loui, és dobbantott egyet a lábával, mint egy kisgyerek.

- Leah egyszer úgyis hallani fogják. Ha itt nem mered előadni, mi lesz a színpadon? - aggódott Debby.

- Legyen. Csak hogy leszálljatok rólam. De most elrontottátok a meglepetést. - húztam el a szám. Mindenki vigyorgott.

Összenéztünk Debby-vel, majd az ütemet a fejemmel jeleztem neki, és rákezdtünk.

Csak énekeltünk, és énekeltünk, miközben a többieket figyeltem. Debby részénél mindenki fülelte a szöveget, hisz az ő hangját már ismerték, de a dal teljesen új volt nekik, és ráadásul az a tény is ott van, hogy azok az én soraim.  Aztán mikor én is becsatlakoztam, mindenki rám nézett, és láttam a magdöbbenést a szemükben. Louis és Harry elkezdték dobolni az ütemet a combjukon. A végén még volt egy kitartott hangom. Itt mindenki elmosolyodott. Befejeztük, és egymás mellé álltunk Debby-vel, miközben a másik kezét szorongatgattuk. Mint akik most várják az ítélethirdetést. Bő tapsot kaptunk, és mindenki mosolygott. Ez jó jel. Akkor csak nincs olyan rossz hangom.

- Wow. - mondta lassan Niall.

- Hogy lehet egy ilyen kicsi lánynak ekkora hangja? - emelte az éghez a kezeit viccesen Louis.

- Most miért? Nézd csak meg Nicki Minaj-t, Demi Lovato-t, vagy Taylor Swift-et. - cáfolta meg a fiút Vicky.

- Jól van na. - húzta magához Lou, és csókolta meg. Megint következett egy Louis és Vicky féle csókcsata, amit naponta többször is végig kell néznünk hosszú percekig. Már volt olyan is, hogy felálltunk az asztaltól, és a házban folytattuk a beszélgetést. De amúgy nincsen ezzel semmi baj. Olyan édesek együtt. De most nem zavartak minket. Bombáztak tovább engem a vélemények.

- Leah, csodás hangod van. - ámult el Liam.

- Miért nem jelentkeztél eddig tehetségkutatóba? - húzta fel a szemöldökét meglepetten Niall.

- Vagy miért nem léptél fel, mikor kértünk? - egészítette ki Zayn.

- Tudjátok, a színpad nem az én világom. Azt meghagyom csak nektek. Most az egyszer fellépek Debby-vel, mert megígértem neki, de többet soha. - mosolyogtam, de mégis komolyan gondoltam.

- És ha megtetszik? Ha megint fel akarsz majd lépni? - kérdezte Liam.

- Akkor segítünk neki! - állt fel Harry is.

- De olyan nem hiszem, hogy lesz. - ráztam meg a fejem.

- Hinni a templomban kell. - mondta Will.

- De ott is csak az első sorban. - tette hozzá viccesen Zayn, és nyomott egy puszit a lány arcára.

Mindenki nevetett. Ekkor megszólalt az a kellemes női hang.

- Kedves utasaink. Megérkeztünk Németországba. Kellemes időtöltést.

Leszálltunk a gépről. Megjöttünk Köln-be. Elmentünk a szállásunkra, ami megint csak csodaszép volt. Éppen hogy kipakoltunk, már mennünk is kellett tovább koncertpróbára, ami ezúttal engem is érintett. Izgatott voltam. Eddig mindig csak azt láttam, hogyan próbálnak a többiek. Hát most én is a részese lehetek. Megálltunk az aréna előtt, ami hatalmas, és csodaszép volt. Most is úgy volt elrendezve a stadion, mint szokott. Lent a pályán állnak majd a rajongók, és a pálya végén lesz a színpad. Felmentünk próbálni. A srácok már tudtak minden egyes mozdulatot, annyit csinálták, a lányoknak sem kellett egynél többször eltáncolniuk a táncokat. Debby tökéletesen mozgott a színpadon, és remekül énekelte el a  dalát. Aztán elpróbáltuk a felkonferálást, és elkezdte énekelni a szerzeményem. Nekem a refrénnél kell elindulnom fel a színpadra. Meg is történet. Elkezdtem énekelni vele  refrént, majd felsétáltam. Lenéztem a srácokra. Régen én álltam oda lent, és szurkoltam nekik a próbán, de most fordítva volt. Csak figyeltem őket, és énekeltem. Mindenki mosolyogott. Harry csillogó szemmel figyelt engem. Elképzeltem azt a sok rajongót, akik a koncerten szoktak itt sikítozni. Láttam magam előtt, ahogy mindenki engem néz, és kiabálják a fiúk nevét. A lábaim megremegtek, és éreztem, amint elesek a magas sarkúba. Pedig ennek nem volt olyan magas a sarka, és mégis zuhantam benne.

Nem értem, miért vagyok ilyen ügyetlen, ha sokan bámulnak. Úgy látszik az is elég, ha elképzelem a közönséget, és máris katasztrófa lesz a vége. Mi lesz velem a koncerten?!

- Leah jól vagy? - kapaszkodott fel villám gyorsan a színpadra Harry, és rohant is hozzám.

- Persze-persze. 

- Mi történt? - kiabált fel Beth.

- Megbotlottam.  - feleltem.

- Hát figyelj jobban. A közönség nem fogja díjazni, ha összetöröd a koncerten magad a srácok előtt. Előröl! - tapsolt, és elindult vissza a helyére.

- Leah mi történt veled? Tök jól szólt mindeni. - kérdezte Debby, miközben Ő és Harry segített felállni.

- Elképzeltem a közönséget, és megremegett a lábam. Debby, én nem vagyok színpadra való. Ha sokan néznek, mindig bénázok. - kísértek vissza a helyemre.

- Leah. Láttalak a londoni koncerten, ahol Harry-hez kellett bemenned a WMYB-nál. Ott nem volt semmi gond, pedig az a cipő nem semmi volt. - csóválta meg a fejét.

- Ez igaz. - helyeselt a fiú.

- Nem tudom mi van velem. - néztem a cipőm, nem lett-e baja az eséstől.

- Én tudom. Lámpalázas vagy. - jött rá a lány.

- Lehet. - hajtottam le a fejem.

- Leah. Én is az voltam. - simította meg a karom Debby.

- Sőt én is. Ha tudnád, hogy féltem az X-Factor adásai előtt. Mindig a srácok nyugtatgattak. Egyszer le is fagytam, de Loui megmentett. - ölelt át Harry.

- De mit tudok ellene tenni? - ejtettem le a kezem.

- Én valami kedves dologra gondoltam, ami megmondom őszintén Anya volt. - pirult el a fiú.

- Én pedig nem nézem a közönséget, csak a fényeket. - segített Debby is.

- Rendben. Akkor Harry rád fogok gondolni. - nyomtam egy puszit az arcára. - Mehet! - vettem egy nagy levegőt.

Mindenki visszament a helyére, és kezdtük előröl. Még szerencse, hogy saját dalom, így nem kellett gondolkodni a szövegen. Csak énekeltem, és közben Harry-re gondoltam. Minden egyes vele töltött perc végigfutott az agyamon. Már csak arra eszméletem, hogy vége, és mindenki tapsol lent. Még Beth is. Hoppá. Ez jó. Ez bevált. Ez jó módszer, bár remélem nem kell sokszor alkalmaznom, mármint nem lépek fel sokszor. Ebbe az egybe belemegyek, de többet nem vállalok. Vége lett a próbának, és mentünk haza. Holnap reggel még várt ránk egy interjú, és este a koncert. Aztán másnap még egy dedikálás és vége a mesének. Irány haza. Ott még van egy "London again!" koncert, és vége. Ismét minden a régi.

Szóval másnap reggel letudtuk az interjút. Engem is kérdeztek a balesetről, de hibátlanul tudtam a fedő sztorit. Harry bejelentette, hogy lesz egy meglepetésvendég is a koncerten Debby-vel egy saját dallal. Utána egyből találgatták a neten, hogy ki is lehet az. Vicces volt. Szerencsére rám senki nem gondolt. Aztán eljött a koncert ideje is. Most kivételesen engem is Lou öltöztetett, sminkelt, és miegyéb. De nagyon szép ruhát választott nekem. Nagyon tetszett. És imádom, hogy gondolt rám, és nem olyan magas sarkú cipőt választott hozzá.

A szívem ki akart ugrani a helyéről.

- Na mi van, kis optimista kisasszony? Most te is izgulsz, igaz?

- Most már te is tudod, milyen. - nevetett rám Louis, és Niall egy-egy Red Bull-lal.

És igazuk is volt. Ezúttal én járkáltam idegesen fel-alá, pedig eddig én nyugtatgattam őket. De már tudom, milyen rossz érzés így izgulni.

- Ó. Maradjatok csendbe! - mosolyogtam rájuk gúnyosan. Csak nevettek.

- Nyugalom Kicsim. - ölelt át valaki hátulról. Összerezzentem. Harry. Észrevette, hogy megijesztett. - Nyugalom, csak én vagyok. - nyomott puszikat a nyakamra. Lehunytam a szemem. - Ne idegeskedj! Minden rendben lesz! Csak gondolj jó dolgokra! Tudod!

- Tudom. Rád. - fordultam meg a karjaiban.

- Igen. Ez a szinonimája a jó dolognak. Nem. Csak vicceltem. - nevette el magát.

- Ez nem segít. Mindjárt szét robbanok. - néztem rá aggodalmasan.

- Gyere. - húzott ki az öltözőből.

Elkezdett roham tempóban húzni a folyosón, egyenesen a mosdók fele. Ott megállt, és szétnézett. A tekintete a férfi, és a női felirat között vándorolt, majd megállapodott a mozgáskorlátozott feliraton.

- Erre. - húzott be a nagy egyszemélyes vécébe.

- Harry, mit keresünk itt? - ráncoltam a homlokom.

- Tudom, mitől nyugodnál meg. Még van félóránk, és már egyikünknek sem kell sminkelni.

Sunyin elmosolyodott, majd az ajkait az enyémekre tapasztotta. Még csak nem is kellett kérnie a nyelvének, már szét is nyitottam a szám, és utat engedtem neki. A hajába túrtam.  Imádtam érezni, ahogy az ujjaim között végigsiklanak a kis göndör fürtjei. Letért az ajkaimról, és a nyakamat hintette be apró puszikkal. A hajához hajoltam, és mélyen magamba szívtam az illatát. Ekkor a keze a derekamról a fenekemre siklott. Belemarkolt, és úgy húzott közelebb magához. Imádtam ezt a csodás embert, de most ehhez a kis romantikázáshoz túl ideges voltam. Egyre inkább a koncert járt az eszemben. A lábam elkezdett járni a dalom ritmusára, miközben a szemem még mindig lehunyva pihent. Egyszer már nem éreztem Harry ajkát a nyakamon. Kinyitottam a szemem. A fiú éppen a lábamat figyelte, amint jár. Elnevettem magam.

- Túl ideges vagyok a koncert miatt. - csóváltam meg a fejem.

- Megértem. Akkor próbáljunk. Én leszek Debby. - mosolyogott el.

Elkezdte énekelni a lány részét. Én csak mosolyogtam imádtam a hangját. Ezt ő is tudta, és most is észrevette, így közelebb jött, és úgy énekelt. Csak, hogy még jobban kikészítsen.

A refrénnél én is becsatlakoztam. Csodás élmény volt együtt énekelni. Jól esett, hogy ő is elmosolyodott az én hangomon, vagyis én is hasonló reakciót váltottam ki belőle, mint ő belőlem.

"My heart stoppes beat, when the clock strikes midnight
My feet don't move, til the pain has gone

My hope gets weak, while it drownes in the moonlight

What worth dying for"

Itt én jöttem egyedül. Csillogó szemekkel figyelt, és mosolygott, majd a refrénnél becsatlakozott.

A következő versszakot soronként felváltva énekeltük.

A végén csodás volt. Ő is, és én is kitartottam az utolsó hangot. Végeztünk. Ekkor vettem csak észre milyen közel kerültünk egymáshoz. Mindketten élveztük ezt.

- Végre énekelhettem veled. - mosolygott.

- Imádom a hangod. - mondtam halkan.

- Én is a tied. - felelte.

- A koncert 10 perc múlva kezdődik. Kérünk minden fellépőt a színpad mögött gyülekezzen. - szólalt meg egy hang a vécében. Összenéztünk, és elmosolyodtunk.