II. 27. ~Segíts nekem! Bízom benned!*

- Liam, igaz? - nézett rám zavartan Leah.

- Igen. És engem hogy hívnak? - mint egy édes, kedves, csodaszép kisgyerek, aki tanulja a neveket.

- Harry. De milyen Harry? És hogy értette azt Rebecca, hogy a többiekkel? - ráncolta a homlokát, és hunyorított. Észrevettem, hogy zavarja a fény. Lekapcsoltam a villanyt. Így csak a kis neoncső világított a sarokban éppen elég fényt adva. - Köszönöm. - mosolygott. Odahúztam egy széket, és elkezdtem magyarázni.

- Én Harry Styles vagyok, a One Direction egyik tagja. 5-en vagyunk a bandában. Liam Payne, Louis Tomlinson, Zayn Malik és Niall Horan. Rémlik?

- Ismerősek a nevek.

Ekkor bejött egy nővér. Idős és kedves arca volt. Mint egy nagymama. Valamit magyarázott magyarul, de nagyon meglepettnek látszott, és engem méregetett. Leah felelt valamit, majd ki akart menni, de megszólítottam.

- Elnézést. Beszél angolul? - kérdeztem.

- Igen. - felelte. - Miben segíthetek fiatalember?

- Miért nem szóltak nekünk, hogy Leah-nak amnéziája van?

- Ezt nem nevezném amnéziának. Mondhatnék magának szakaszavakat, de nem értené. Az a lényeg, hogy ez nem olyan tartós, mint egy amnézia. Nemsoká magától eszébe fognak jutni a dolgok, de segít, ha mesél neki. Elmondja mi történt vele, lehetőleg fontos dolgokat. Amik nagy hatással voltak az életére. Ez a kis emlékezetkiesés csak a sokk hatása, és persze a fejsérülés is közrejátszik, de az nem komoly. Ha sikerül visszanyernie az emlékezetét, holnap hazamehet. - magyarázta. - De ne terhelje meg nagyon. - intett.

- Rendben. Köszönöm. - mosolyogtam. Csak bólintott egyet kedvesen, és kiment.

 - Akkor nemsoká emlékezni fogok mindenre?

- Reméljük. - ültem vissza.

- Kérlek segíts nekem! - nézett rám kétségbe esetten. - Bízom benned. - felelte, de a nevem még nem mondta ki olyan gyakran, mint régen.

- Persze, hogy segítek Kicsim. - mosolyodtam el. Ő is ennek láttán.

- Akkor Liam Rebecca pasija, te pedig az enyém, igaz? Jaj szólj rám, ha hülyeséget mondtam, csak olyan édes vagy, és ahogy beszéltél velem. A barátom vagy, igaz? Mert ha nem akkor nagyon beléd lehetek zúgva titokba. - nevette el magát.

- Igen az vagyok. Már két hónapja. - mosolyodtam el.

- Akkor én már két hónapja kint élek Londonba? - kerekedett ki a szeme.

- Igen. Eleinte úgy indult, hogy nálunk dolgoztatok, mint felügyelők. Tudod, mint az oviba a kicsikre. Meg kell hagyni tényleg olyanok vagyunk, mint az ovisok. De én az első perctől kezdve szerelmes voltam beléd, és szerencsére ezt viszonoztad. Rebecca Liam-mel jött össze. És már a bandában mindenkinek van barátnője. Niall-nek Destiny, Louis-nak Vicky és Zayn-nek...

- Will? - szakított félbe.

- Úgy van. Most már emlékszel? - örültem meg.

- Kezdenek beugrani részletek, de még minden olyan homályos. Rémlik egy Caroline nevű nő. Ez lehetséges? - ráncolta a homlokát, hogy emlékezzen.

- Igen. Ő a volt barátnőm, és azt hazudta, hogy megcsaltalak vele, de ez nem volt igaz, aztán ő is bevallotta. - hajtottam le a fejem.

- És egy showban vallotta be telefonon, igaz? - látszott rajta a megvilágosodás.

- Pontosan. Mindenre emlékszel? - kérdeztem.

- Azt hiszem, de van, ami nem tiszta még. Rémlik egy olyan jelenet, ahol egyik pillanatban még a Felhők felett három méterrel-t nézem veled, a másikban pedig...lehet hülyeség, de muszáj tudnom. Két hónap sok idő... - mentegetőzött.

- Igen. Akkor feküdtünk le először. - mosolyodtam el.

- Akkor nem  csak képzeltem. - fújta ki hangosan a levegőt. - Emlékszem, hogy szerettem, mikor hozzád bújtam, mikor megöleltél. Ezentúl is meg fogsz ölelni? Hiszen elfelejtettelek. - hajtotta le a fejét.

- Igen. Ezentúl el sem engedlek, nehogy bajod essen. - mosolyogtam, és megszorítottam a kezét biztatóan.

Elkapta a kezét, és átcsúszott az ágy másik oldalára tőlem távol. Zavartan néztem rá. Észrevette, és megveregette maga mellett a párnát jelezve, hogy bújak oda hozzá. Elmosolyodtam, majd lekaptam a cipőm, és felfeküdtem az ágyra. A vállamra tette a fejét, és felém fordult. Átkaroltam a derekát.

- Harry. - nézett fel rám.

- Igen? - fordítottam felé a fejem.

- Ebből a ruhából kint van a fenekem, és nagyon zavar. - pirult el.

- Ezen könnyen segíthetünk. - lejjebb csúsztattam a kezem, és a fenekére helyeztem, hogy eltakarja azt. Elnevette magát.

- És azt a férfit elkapták?

- Tudják ki az, és el fogják kapni. - feleltem.

- Harry. Szerintem mindenre emlékszem, és félek a médiától. Ha ez kitudódik... - ez a régi Leah.

- Muszáj lesz megnyugtatni az embereke. Így is azt hiszik, hogy Liam-nek van baja. De ezt a részt kihagyjuk belőle. Hisz már mindenre emlékszel. - húztam magamhoz. - Jaj. Nem fáj így a fejed?

- Nem. - mosolyodott el.

- Leah, ezt megtehetem? - kérdeztem, és nyomtam egy apró puszit a szájára.

- Egészen nyugodtan.

Megcsókoltam. A régi Leah csókolt vissza, és a régi nyelv táncolt az enyémmel. Az ajkaink elváltak. Óvatos voltam, nehogy fájjon a feje.

- Tudod, életembe nem estem még annyira kétségbe, mint mikor megláttalak Péter karjaiban ájultan, amint szólongat. - mondtam halkan.

- Javíts ki, ha tévedek, de miattad futottam el otthonról. Ugye jól mondom? Nem csak képzeltem? Nem vagyok biztos benne, hogy jól emlékszem a dolgokra. Tényleg volt az a "Mit szeretsz látni legjobban egy lányban"? És valóban azt felelted, amire emlékszem?

- Igen. Sajnos, de kérlek ne haragudj rám emiatt. És a félreéneklések miatt se. Azok tényleg viccnek indultak, és szerintem nem voltak rosszak, max csak az a mélytorok... de többet nem mondok ilyet. - húztam el a szám.

- A sok millió megdöbbent rajongóval számolj el, aki perverznek tart. - felelte.

- De nekem te vagy a legfontosabb. És csak az üzenet miatt mondtam azokat. - néztem rá. Előre bámult valahova. Nem láttam az arcát teljesen, csak a homlokát, de a keze egy kicsit megrándult a mellkasomon.

- Jaj igen. Mikor megnézted a telefonom sunyiba. Mindegy. Én már elfelejtettem. Szó szerint. - nevette el magát, és felnézett rám. Elmosolyodtam. - Istenem. Azok a mondataim nagyon gázak voltak. - hunyta le a szemét, egy pillanatra kínosan.

- Melyikre gondolsz? - érdeklődtem.

- Hogy milyen szép a mosolyod, és, hogy titokba beléd lehetek zúgva. Ha belegondolok, hogy akkor úgy áltál előttem, mint egy idegen. Sajnálom, hogy nem emlékeztem rád. - karolta át szorosan a hasam.

- Semmi gond, és nem voltak gázak. Nekem tetszettek. Legalább tudom, hogy akkor is szeretnél, ha nem lennénk együtt. - aztán megszólalt a telefonom. - Ki lehet az? - kotortam elő a zsebemből. - Louis. Megint. - húztam el a szám. - Szia Haver. Mondd!

- Harry. Hogy van Leah? Most mesélték Liam-ék, hogy amnéziás. - aggódott. Leah közel volt a telefonhoz, amit felvettem maxra, így mindent hallott ő is.

- Louis ez nem amnézia. Beszéltem egy nővérrel. Csak a sokktól van, és a fejsebtől, de kevés idő, és mindenre emlékezni fog. Ő aznap volt, mikor Londonba utazott. - magyaráztam.

- De már megvan majdnem minden. Szia Lou. - szólt bele Leah. Mindig így szokta hívni, és ettől Louis is lefagyott.

- Leah! Hát emlékszel rám? - örült meg a fiú.

- Most már igen. Hála Harry-nek. Minden eszembe jutott a beszélgetés közben. -  mesélte.

- Ki vagyok Leah? - szólt bele egy női hang.

- Szia Will. De hiányoztok! Holnap reggel már hazamehetek, mivel mindenre emlékszek. - nevettet.

- Leah. Ez remek.

- Egy biztonsági kérdés: Hogy hívják Destiny lovát? - kérdezte Niall.

- Niall, ezt még én se tudom, nem hogy Leah. - nevettem el magam.

- Semmi baj. Tücsök. Angela-é Farkas, és a Ian-é Piszkos Jack. Jól mondtam? - mosolygott a lány mellettem.

- Wow. Leah mindenre emlékszel. Siessetek holnap haza, és nagyon vigyázatok. - örült meg Zayn.

- És elkapták a férfit. Már a sitten ül. Szóval nyugi. - szólalt meg Rebecca.

- Köszi. - felelte a szerelmem.

- Na sziasztok srácok. Jó éjt nektek. - ráztam le őket gyorsan. Tudom, mennyire aggódnak, de most Leah-val akartam lenni.

- Sziasztok. Jó éjt. - köszöntek el, és kinyomtam.

- Harry? - szólalt meg egyszer.

- Igen?

- Tudod, mi maradt ki, és mit hallanék szívesen?

- Mondd, és emlékeztetlek. - kaptam oda a fejem.

- Énekelnél nekem valamit? Nem annyira emlékszem a hangodra. - kérdezte félénken.

- Persze, de mit?

- Nem tudom. A lényeg, hogy halljam a hangod. - nézett fel rám.

- Ez jó lesz. Ez volt a kedvenced. - nyomtam egy puszit a homlokára. Visszafordult, és elkezdtem énekelni. Énekeltem a WYMB refrénjét.

Kétszer végigmentem a refrénen, majd csendbe maradtam. Leah nem szólt semmit. Nem is nézett rám. Nagyon egyenletesen szuszogott. Elaludt. Emlékszem első este, én aludtam el az ő hangjára, és most ő az enyémre. Hihetetlen érzés volt tudni azután a nagy ijedelem után, hogy ismét az enyém, és emlékszik rám. Be kell valljam egy pillanatig megfordult az is a fejemben, hogy így már nem fog szeretni, hisz mindent elfelejtett, amit együtt csináltunk. És sajnáltam, hogy nem ismerte a bandát mielőtt Londonba jött, mivel akkor legalább azért velem lett volna, mivel szereti a zeném, és rajongó. Bár ez önző lett volna, de szerencsére nem történt ilyen. Ugyanúgy szeret, mint régen. Egy kicsit mintha még feszéjezve lenne a jelenlétemben, de ez hamar el fog tűni remélem. Elvégre velem van, nem mással. Mellettem legyen nyugodtan önmaga. Hisz azért szeretem annyira. Lassan nekem is kezdett lecsukódni a szempillám, és álomba merültem.