II. 30. ~Biztonságban a színpadon.*

- Siess már Harry. Én vagyok magas sarkúba, de te nem tudsz futni. - húztam a kezénél fogva.

- Igen? - gyorsított fel, és meg is előzött. - Siess Kicsim. Már csak 5 perc van. - állt meg az ajtó előtt jóval előttem. Kinyitotta az ajtót mire odaértem, és már futhattam is be a többiekhez.

- Végre, hogy ideértetek. - örült meg Zayn.

- Hol voltatok? - kérdezte Louis.

Már éppen feleltem volna, de Liam megelőzött.

- Erre már nincs idő. Srácok! Kör!

Beálltak a szokásos körbe, majd hallottam egy kis suttogást, végül Harry szokásos mondatát.

- Menjünk, és csináljunk szart.

Eltávolodtak. Közben Rebecca odajött hozzám, és megigazította a hajam, meg a ruhám kicsit. Gonoszul elmosolyodott. Gondolom látszott rajtam, hogy Harry-vel voltam. Kimentünk a színpad szélére, és vártuk a kezdést. Ezúttal kivétel nélkül mindenki tiszta ideg volt. Debby odajött hozzám, és próbált nyugtatni.

- Nyugi Leah. Minden rendben lesz. És nagyon köszönöm, hogy fellépsz velem.

- Nincs mit, de én ezt az izgalmat nem bírom. - álltam folyamatosan egyik lábamról  a másikra.

- Nyugalom Kicsim. Tudod mire kell gondolni. - húzott magához Harry.

- Igen. - temettem a fejem a mellkasába.

A arcomon éreztem, amint a szíve száguld az izgalomtól.

- De érzem, hogy te sem vagy teljesen nyugodt a látszat ellenére. - néztem rá, de nem távolodtam el tőle, így csak az állát láttam alulról. Kicsit vagyok, nincs mit tenni.

- Igen, de én már sokszor csináltam. De igazán nem értem, hogy te miért aggódsz? Jobb hangod van, mint némelyik már befutott énekesnek. Az enyémnél is sokkal. - az utolsó mondatánál kikerekedett a szemem. Eltávolodtam tőle, hogy a szemébe nézhessek.

- Harold Edward Styles! Te egy világhírű sztár vagy. Senkinek nem jobb nálad a hangja. Csak 4 fiú tudok felsorolni, aki egy szinten van veled. Szóval ezt többé soha ne mond, vagy még annyit sem énekelek, mint most. - néztem rá szigorúan.

- Ahogy akarod Kicsim. - kacsintott rám. Ekkor megjelent az óriás kivetítőn a "Debby Medwin" felirat. - De most mennem kell. És tudod. Csak nyugodtan. - nyomott egy puszit az arcomra, és már távolodott is el a srácokkal.

A lányok már a színpadon táncoltak, a fiúk pedig mentek még egy utolsó smink, és ruha ellenőrzésre. Így én ottmaradtam egyedül. Figyeltem Debby-t. Olyan lazán, és természetesen mozgott a színpadon. Bár én is így tudnék kint járkálni!  Debby végzett az első számmal, és tudtam, ezután az én dalom jön.

- Most jön a meglepetés, amit Harry említett. Remélem mindenki várja már. Következik egy még soha nem hallott szám. Ezt az az ember írta, akit annyira vártok, és velem fog most énekelni. Hát nem fantasztikus? Remélem örülni fogtok. Csodás hangja van, és végre kész megmutatni egy fellépés erejéig. Na de kezdem is. - és elkezdte énekelni a dalomat. Nagyon jó volt visszahallani ennyire hangosan az én saját szerzeményemet. De egyre inkább kezdett elfogni a pánik. Mindjárt én jövök. Neee! És ez a pillanat is eljött. Elkezdtem énekelni szélről. Mindenki kapkodta a fejét lent, hogy vajon ki a hang tulajdonosa. Egy sor után kiléptem, ahogy meg lett beszélve. Mindenki felém kapta a fejét. "Gondolj Harry-re! Gondolj Harry-re!" Ismételgette egy kis hang a fejemben. Végigsétáltam a színpadon, és nem néztem oldalra. Mire a helyemre értem vége lett a refrénnek, és jött az én külön részem. Még nem estem el, ez jó. De most muszáj volt a rajongók felé fordulnom. Mindenki sikítozott, és ugrált. Nekem. A stadionban minden csillogott. Lehet csak a fényektől van, de minden olyan mesés volt. Kicsit sem féltem. Mintha minden megváltozott volna. Mintha...biztonságban éreztem volna magam a színpadon. Nem féltem, hogy elcseszek valamit, és attól sem, hogy kiadjam a hangom. Egyszerűen jött magától minden. Tetszett, hogy mindenkinek bejön a hangom, és nem csalódtak, hogy én vagyok a meglepetés. Imádtam, hogy mindenki engem néz, és rám figyel. Még soha nem éreztem ilyet azelőtt. Én mindig is félénk voltam nagy közönség előtt, de ez most egy-kettőre elrepült, és mintha soha nem is lett volna. Lehullott rólam a lepel, és élveztem a helyzetet. Arra eszméletem, hogy már a végénél vagyunk, és ki kell tartanom a hangokat. Szorgalmasan húztam a végéig, majd ott meghajlítottam, és vége lett. Egymás mellett állva Debby-vel figyeltük, ahogy a sok directioner tapsol és sikítozik nekünk. Jó volt ezt látni.

- Köszönjük. Kinek tetszett Leah? - kérdezte Debby. Egy hatalmas sikítás volt a válasz.

- Hűh. Hát köszönöm. Én még soha nem csináltam ilyet. Be kell valljam, nagyon féltem, de csodás volt itt kint állni.

- Az biztos. Puszi directionerek. Mindjárt jönnek a srácok.  - küldött egy puszit a tömegbe Debby, és én is elkezdtem integetni. Lementünk.

Ahogy beértem a színfalak mögé, Harry egyből elkapott.

- Remek voltál Kicsim. Ugye, hogy nem is olyan borzasztó? Tudom, hogy élvezted, ne tagadd. - nyomott egy puszit a számra.

- Igen. Tényleg. De ez egyszeri alkalom volt. - emlékeztettem, de be kell valljam, igaza volt.

Már értem, miért szeretik a srácok annyira a fellépéseket. Hitetlen élmény, hogy mindenki téged bámul, és élvezi a hangod, ahogy énekelsz. A fiúk is felmentek a színpadra, és hatalmas koncertet csaptak. Elbeszélgettünk közbe Debby-vel.

Egyszer odajött Beth hozzám. 

- Leah. Tudnál jönni egy percre?

- Persze. - és követtem.

Bementünk egy irodába. Egyikőnk sem ült le.

- Tudod Édesem, sok kiadó meg fog veszni a hangodért, ha meglátják ezt a koncertet. Márpedig meg fogják látni. Szeretném, ha én lehetnék az első, aki ajánlatot tesz neked. Leah. Nem akarsz velem dolgozni? Világsztárt tudnék varázsolni belőled. Főleg így, hogy Harry Styles barátnője vagy.

- Köszönöm, de én nem akarok híres lenni. Ez egyszeri alkalom volt, és nem ismételném meg. Én nem vagyok színpadra teremtve. Inkább maradnék csak a zuhany alatti éneklésnél. De azért köszönöm. - mosolyodtam el.

- Ahogy gondolod Édesem, de tudod a számom. Egy jó tipp. Ha mégis be akarsz futni, ne szakíts Harry Styles-sal. - indult el az ajtó fele.

- Ezt meg hogy értette? - kerekedett ki a szeme.

- Tudod te azt Leah. - szólt vissza, és kiment.

Ezt úgy értette, használjam ki Harry-t, hogy híres legyek? De én nem akarok énekes lenni. És szeretem Harry-t. Soha nem használnám ki. Ha mégis híres szeretnék lenni, akkor pedig biztos nem hagynám neki, hogy segítsen ebben.

Visszamentem Debby-hez, és tovább élveztük a koncertet. A srácok a végén lejöttek. Most nem voltak félreéneklések.

- Wow. Hogy bírtad ki bakik nélkül? - mondtam viccesen Harry-nek, mikor lejött, és megcsókolt.

- Egyszerűen. Rád gondoltam. - felelte, és húzott magához a derekamnál fogva.

Ettől a mondattól az a gúnyos mosoly eltűnt az arcomról, és a szemeim is meglágyultak. Ez hihetetlenül aranyos volt.

- Köszönöm. - mondtam halkan, és lábújhegyre álltam, hogy elérjem az ajkait, és megcsókolhassam.

Hihetetlen mennyire szeretnek a nyelveink együtt táncolni. Ajkaink elváltak, és elindultunk haza átöltözni, hogy aztán frissen mehessünk a szokásos koncert utáni bulinkra. Sajnos azt a csodás ruhát vissza kellett adnom Lou-nak.

- Tetszik ez a fölső, de nem fogsz így fázni? - ölelt meg hátulról, és suttogta a fülembe Harry, miközben a tükör előtt igazítottam a hajam. A fejét a vállamra helyezte.

- Nem. - döntöttem az arcom a homlokának.

- De amúgy nagyon csinos. - simította végig a hátam keresztbe a legnagyobb bevágásnál.

- Köszönöm. - fordultam felé. - Képzeld, mit mondott nekem most, koncert után Beth. - érdeklődve nézett rám. - Megkérdezte, nem akarok-e vele dolgozni. Azt mondta, világsztárrá tenne, de visszautasítottam. Erre azt felelte, hogy rendben, de ha mégis be akarok futni, ne szakítsak veled. Azt hiszi képes lennélek kihasználni? Hol él ez a nő? Ő biztos mindenkit kihasznál, de én nem vagyok olyan, és rosszul esett, hogy kinézi belőlem. - mondtam felháborodottan.

- Ne törődj Beth-el. Ő egy más világban él, de én tudom, milyen vagy, és ez a lényeg. - éppen mag akart csókolni, mikor csörgött a telefonja. Megforgattam a szemem, és elnéztem oldalra. A zsebéhez nyúlt.

- Emlegetett szamár. - és felvette. Igen?...Igen... Gondolom. Miért?... Hogy micsoda?....Igen....De hát már ivott. Ezt nekünk nem mondták el....Igen....Rendben. - és hozzám fordult. - Fájt a hasad, a fejed, és szédültél, mióta kijöttél a kórházból. Jól gondold meg!

- Igen. De fejsebem van. Jó hogy fájt. A hasam pedig, mert megvolt.  - tártam szét a karom.

Majd ismét a telefonba beszélt.

- Hallottad?... Rendben...Holnap...Nem...Igen... Szia.

- Beth volt az? Mi történt Harry? - öleltem meg, mivel láttam, milyen ideges.

- Kár volt felvenned, ezt a fölsőt. Nem mehetünk sehova. - húzta el a száját.

- Mi? Miért nem? - néztem fel rá.

- Beth nem engedi.

- Beth? Mondd el pontosan, mit mondott!

- Kérdezte, hogy menni akarunk-e ma valahova. Feleltem, hogy igen, mire megkérdezte, akarunk-e inni, majd a megtiltotta. - és itt ijedten nézett rám.

- De miért? - ijedtem meg.

- Mert neked a gyógyszer mellé tilos alkoholt innod, de nekünk erről senki nem szólt senki. - nézett oldalra idegesen.

- Basszus tényleg nem ihatok, de lehetett volna ennyi eszünk. Amúgy meg nem rögtön rá ittam, csak utána. És látod, még itt vagyok. - fordítottam magam fele a fejét, és mondtam nyugodtan. - Látod?  - bólintott. Elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit a szájára.

- De holnap be kell mennünk a kórházba, és kivizsgáltatni. Nehogy mégis legyen valami baj. - mondta határozottan.

- Rendben. Ma akkor nem megyek sehova. - rántottam meg a vállam.

- Nem MEGYÜNK sehova. - javított ki.

- De te menj el nyugodtan.

- Dehogyis megyek. Ha te maradsz, hát én is. - húzott magához a derekamnál. - bólintottam egyet, mire gonoszul elmosolyodott. - Nekünk szerintem jobb program lesz így, buli nélkül, mint a többieknek.

Csak nevettem egyet, hisz tulajdonképpen igaza volt.

Így hát aznap este nem mentünk sehova. Megmondtuk a többieknek a helyzetet. Először halálra rémültek, és mind körém gyűltek, majd megnyugtattuk őket, aztán elmentek.

- Mi legyen? Megnézzünk egy filmet? - fordultam Harry felé az előszobába.

- Nekem jobb ötletem van. - húzta arra a féloldalas mosolyára a száját, majd megcsókolt. Egy pillanatra lehajolt, így én voltam magasabban, a combom alá nyúlt, felkapott, és elindult velem fel az emeletre. Na de sajnálom, nem mesélem tovább. Ez innen már történelem.

***

- Látod Harry? Mondtam, hogy semmi bajom sincs. - csuktam be magam mögött az ajtót.

- Tudom, de így most már teljesen megnyugodtam. - mosolyodott el, és összekulcsolta az ujjaink.

Elindultunk a kis folyosón, a fehér falak közt, a barna járólapon. A cipőm sarka kopogott. Rászoktam a magas sarkúakra. Egyenesen a lift felé vettük az irányt. Minél hamarabb haza akartunk érni ebből a rideg kórházból. Mindenütt német feliratok, és emberek beszélgettek természetesen a saját nyelvükön. Ez még inkább ellenszenvessé tette számomra ezt a helyet. És az sem volt ínyemre, hogy vissza kellett jönni egy vizsgálatra emiatt, az alkohol probléma miatt. Egyáltalán nem volt semmi bajom. Nem ájultam el, nem haltam meg. Csak Harry ijedezik mindig egyből. De nem baj. Hisz ez csak azt bizonyítja, hogy szeret.

***

Sokáig már nem maradtunk Németországba.  Szép volt, jó volt, elég volt.

Irány újra London. A reptéren Niall-t széles mosollyal Destiny várta. Elválaszthatatlanok lettek most, hogy végre ismét együtt vannak. Des-nek egész jól megy a suli. A mi drága városunkban még volt egy "again London" koncert, és vége a turnénak. Vége a mesének, vége az álomnak, vége az utazásnak. Ismét a jól megszokott lakásunk közepén álltam a  nagy bőrönddel magam mellett. Rebecca éppen becsukta maga mögött az ajtót.

- Jó újra itthon, nem Leah? - kérdezte.

- De. - mosolyodtam el. - Pakoljunk ki. - indultam el a szobám felé.

- Rendben, de előtte...- rohant a hifihez, hozzákapcsolta a telefonját, és elindította a zenét jó hangosan.

Kipakoltunk, majd kimentünk a nappaliba. Csaptunk egy csajos estét, aztán elmentünk lefeküdni. Csak forgolódtam az ágyba. Nagyon régóta most először egyedül. Már megszoktam, hogy Harry mindig átölel, és mellettem van. Szokatlannak, és hidegnek éreztem az ágyam nélküle.  Elveszett voltam este. Mintha védtelen lennék. Furcsa érzés volt. Nem is akartam erre gondolni, így elővettem a fülesem, elindítottam az "Alvás" lejátszási listát, és elaludtam. Így már végre nem gondolkoztam.

Reggel halk ajtócsukódásra keltem. Ez első gondolatom, hogy Harry hamarabb kelt fel, mint én, és halkan próbál kiosonni. Kinyitottam a szemem, de egyből rá is jöttem, hogy már nincs itt mellettem a fiú. Akkor biztos Rebecca kelt fel, és ment ki a szobájából. Felültem az ágyban. A telefonom kihúztam a párnám alól. Fél 8 volt. Kimentem. A konyhában Rebecca nyitogatta éppen a szekrényeket.

- Jó reggelt. Mit csinálsz? - ráncoltam a homlokom. Felém fordult.

- Szia. Nem mondod komolyan, hogy nincs itthon kávé? - nézett rám kétségbeesetten.

- Pedig attól tartok. - húztam el a szám.

- Akkor menjünk el a Starbucks-ba. Moooost! - hajtotta hátra fejét, és nyöszörögte fáradtan.

- Rendben menjünk. - indultam el a fürdő fele.