28. ~Ő az enyém.*

Ehhez is várom még a negatív és pozitív véleményeket az oldalról, és a fejezetekről. : )

28. ~Ő az enyém.*

Harry szemszöge:

Reggel madárcsicsergésre keltem, ami valljuk be elég ritka Londonba. "Tegnap este nyitva hagytam az ablakom, mivel kellemesen meleg volt az éjszaka. Ez is furcsa ebben a városban, országban. De ilyen is kell. Elvégre nyár eleje van. Csak örülök neki, ha jó az idő."- futott át az agyamon. Nem volt kedvem kinyitni a szemem. Még jól esett egy kicsit az álmomon gondolkozni, ami egy eléggé érdekes álom volt. A tengerparton voltunk ismét, de ezúttal nem estem el. Sőt nagyon jól éreztük magunkat, aztán egyszer csak Leah eltűnt. Nem tudom hova lett. Halálra rémültem. Forgott velem a világ. A többieket egyáltalán nem érdekelte, csak nevettek a tűz körül. A következő kép, hogy rohanok az erdőben, és a nevét kiabálom. Nem bírtam nélküle. Kellett nekem, ahogy a valóságba is. Borzalmas lenne az életem nélküle, így hogy már ismerem és szeretem. Aztán egyszer megpillantottam valami fehér szerűséget, és célba vettem. Rohantam felé. Ahogy közeledtem, kirajzolódott egy emberalak. Aztán egyszer csak nem bírtam közelebb menni. A lábam a földbe gyökerezett, és nem ment a futás. Csak bámultam azt a valamit, ami egy nőre hasonlított. A haja fekete volt és göndör, akár csak Leah-nak, de volt benne valami más. Nem mozdult meg, csak állt nekem háttal. Nagyon messze volt. Oda akartam menni, viszont nem tudtam. Nem ment. A lábam nem engedelmeskedett. Nem bírtam elindulni felé. És itt felkeltem. Nagyon érdekes egy álom volt. Ráébresztett, nem bírok Leah nélkül élni.

Végre nagy nehezen kinyitottam a pilláimat. A világosság, ami az ablakon szökött be szinte kiégette a szemem. Homályos lett a látásom. Megdörzsöltem párszor a szemem, és pislogtam. Végre rendbe  jött. Felültem az ágy szélére. Nyújtózkodtam óvatosan, majd elszántam magam, és felálltam. A szekrényből kikaptam, egy melegítő alsót, és félmeztelen lementem. Amikor csak tehetem nem veszek fel pólót, pláne most nem, mivel a kezem miatt elég nehéz, és fájdalmas. A koncert miatt is aggódom, de nem lesz semmi gond. Tegnap is minden simán ment, még fél kézzel is.

A nappali üres. Megpillantottam az órát a falon. 8. Jó korán fent vagyok. Mondjuk tegnap nem valami későn feküdtem le, ami tőlem eléggé szokatlan. Kimentem a konyhába. Bent Liam ült, és iszogatta reggeli kávéját.

- Jó reggelt. - köszöntem.

- Jó reggelt. Hogy van a karod?

- Megvan. - azzal odamentem a pulthoz, hogy csináljak magamnak egy teát.  

Mikor kész lett az italom, leültem Liam mellé.

- Na és mi van veletek? - kérdeztem.

- Hogy érted?

- Mármint Rebecca meg Te.

- Szeretem, és szerintem Ő is Engem.

- Az király.

- És veletek?

- Ugyanaz. Ma akarom megkérni, legyen a barátnőm. - vigyorogtam.

 - Na, az remek. Remélem Ő igent mond. - mosolygott.

- Miért ki nem tette? - ráncoltam a homlokom.

- Rebecca.

- Micsoda? - kerekedett ki a szemem.

- Megkértem tegnapelőtt este, legyen a barátnőm, és nemet mondott.

- De miért? Hisz szeret.

- Mert neki ez még túl korai, és gyors. Azt mondta ha pár nap múlva kérdezzem meg, és igent mondana, de még nem. És igaza van. Pedig én nem vagyok ilyen. Nekem is fontos a bizalom, és mégis elkapkodom. - hajtotta le a fejét szomorúan.

- Jaj haver. Ez nem baj, hidd el. Csak azért tetted, mert szereted. És Ő is téged, azért mondott nemet. - kérdőn nézett rám, így folytattam. - Azért mondta, hogy MÉG nem, mivel  PONT benned nem akar csalódni, érted?

- Aha. - látni lehetett a megvilágosodást a szemében, és kiegyenesedett. - Értem már.

Azzal felpattant a székről.

- Köszi haver, és szurkolok nektek Leah-val. -  elviharzott.

Nem tudom mi jutott az eszébe, de biztos valami nagy ötlet, amivel meggyőzheti Rebeccát, benne nem fog csalódni, ha ennyire fellelkesedett. Látszott rajta, hogy nagyon bántja, hogy ennyire hülye volt, és megtapasztalta milyen az annyira szeretett lánytól visszautasítást hallani, még akkor is ha ez csak egy kis időre szól. Sajnáltam. Tudom milyen érzékeny. Ismerem, mint a tenyerem.

Felmentem a laptopomért, majd visszamentem a nappaliba. Leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tv-t. Nem különösebben érdekelt ami ment benne, ezért ki is kapcsoltam. Megnéztem a rajongók véleményét rólam, és válaszoltam a kérdéseikre. Már amennyire tudtam, mert persze mindre egy nap képtelenség lenne. Pedig tegnap is megnéztem őket, és akkor is írtam akinek tudtam. Annyira aranyosak, hogy ennyire szeretnek. Tudom néha szemétség, de elegem van belőlük. Pedig nem Ők tehetnek róla. Csakis én. Hisz ők csak szeretnek. Nélkülük sehol se lennék. Szóval inkább köszönettel tartozom nekik.

A válaszok írásából az ajtó csengője zökkentett ki. Felpattantam, és mentem kinyitni. Kint az a két csodálatosan aranyos és kedves lány állt, akik közül az egyik történetesen az én szerelmem.

- Szia. - jöttek a köszönések.

- Sziasztok. - feleltem, miközben bejöttek, majd egy csókot nyomtam az én drága Leah-m ajkára.

- Többiek? - kérdezte Rebecca, és valószínű Liam-re gondolt.

Ekkor pár léptet hallottam föntről, és egy ásítást. Megismertem ezeket a reggeli kómás hangokat.

- Liam fönt van, Louis most jön, a többiek pedig még alszanak.

- Köszönöm. - mondta a lány, azzal elindult föl.

- Jó reggelt Lou. - köszönt neki a lépcsőn.

- Neked is. - mondta morcosan, de ezt a lány már nem hallotta, mivel eltűnt a lépcső tetején.

Louis lebaktatott a lépcsőn, majd elindult velünk a konyhába.

- Kávét akaroook. - nyitogatta ki a szekrényt nyafogva.

- Majd én csinálok. - lökte a szék felé Leah, hogy üljön le.

Velem szembe helyet foglalt, és a fejét  támasztotta az asztalon könyökölve. Valami feltűnt.

- Haver. Miért vérzik a könyököd? - húztam fel  szemöldököm. Leah is egyből odarohant.

- Semmiség. - nézte meg a könyökét.

- Louis ez nem az. Mi történt? - ijedezett a lány.

- Csak leestem az ágyról reggel. - mondta kómásan.

Hatalmas nevetésben törünk ki, amit Louis nem nagyon díjazott.

- Nem röhög, együtt érez. - támasztotta megint a fejét.

- Na gyere, te kis sérült. - ült le mellé Leah egy sebtapasz, és fertőtlenítő szer kíséretében.

Szépen lekezelte, majd leragasztotta a sebet.

- Kész is. Még mindig rossz kedved van? - Louis bólogatott. - Talán ez segít.

Azzal odahajolt az ÉN szerelmem a legjobb barátomhoz, és csukott szemmel nyomott egy édes puszit az arcára. Ezzel nem is lett volna semmi baj, de ahogy közbe Louis kinézett… Az már nagyon is zavart. Louis ugyanis becsukta a szemét, résnyire kinyitotta a száját és a mellkasa olyan gyorsan mozgott fel és le, hogy azt hittem komolyabb baja lesz. Na ez már kimondottan idegesített. Rossz érzés volt tudni, a szívem választottja olyan szép, hogy bárkit bármikor megszerezhet. Még a legjobb barátomat is. De ezért persze egyiküket se hibáztatom. Bízom Leah-ban. Tudja mit csinál, és sosem csalna meg. Ebben biztos vagyok.

A lány elhajolt, de barátom szeme még csukva volt egy darabig. De ezt Leah már nem látta, mivel elment elpakolni a dolgokat.

- Harry, te bevetted már a gyógyszered? - fordult felém.  

Megráztam a fejem, mire elővett egy poharat, megtöltötte vízzel, majd elém rakta a gyógyszerrel. Én egy hang nélkül bevettem.

- Én felmegyek és varázsolok magamnak valami tűrhető kinézetet. - állt fel Louis. Rá fért.

- Végre. Már azt hittem, sosem hagy minket kettesben. - húztam magamhoz fél kézzel Leah-t mikor kiment.

- De gonosz vagy. - nevetett.

Csak megrántottam a vállam. Akármennyire is meg akartam szólalni nem ment. Egyszerűen csak meg akartam csókolni, de ez se ment. Elmélyedtem a szemében. Aztán végre sikerült közelítenem az én arcom az övéhez, de éppen mielőtt összeért volna szánk elfordította a fejét. Értetlenül néztem rá.

- Sajnálom. De nagyon félek. - mondta.

- Mitől?

- A koncerttől. Ha sok ember néz engem, mindig bénázok. Jobbik esetben csak én esek el, de akár el is lökhetek valakit vagy még rosszabb. - sóhajtott.

- Nem fogsz ellökni senkit se, mivel velem leszel, és velem mindig biztonságba vagy. - öleltem magamhoz. Éreztem, ahogy a szempillái csikizik a meztelen mellkasom. - Ha már itt tartunk, nem akarsz mindig biztonságban lenni velem?

- Dehogynem. De hogy éred ezt? - tolt el, és ráncolta a homlokát.

- Nem akarsz hivatalosan is a barátnőm lenni? - gondolom bedobom azt a híres mosolyom.

- Harry… - meglepetés ült ki rá, a hangja is halk lett, és minimum egy oktávval feljebb csúszott, majd magához tért. - De. - mondta magabiztosan egy nagy mosollyal.

Megcsókoltam. Hosszan és szenvedélyesen. Végre kimondhatom, hogy Ő az enyém. Csakis az enyém. Az én gyönyörűséges barátnőm.