III. 50. ~Gólyatábor.*

Kisiettünk a házból. Még jó pár lány vonult ki tőlünk. Fel sem tűnt eddig, hogy ennyien voltunk. Nem volt nagy a házunk, csupán két emelet, ami 8 szobát jelent. Gondolom ebben a házba csak gólyák fognak lakni. Kimentünk a házból. Kint a pasiházból a felsőbb évesek vártak minket. Kyle és a többi gólyasrác is tőlünk a csajokkal sorakozott. Szóval mi voltunk az elsőévesek.

- Na, gólyák. Mi vagyunk a felsőbb éves  felügyelők. Ő Adam, Dreg, Jose, Zack, én pedig Russel vagyok. - mutogatta végig a tagokat, majd a mellkasára tette a kezét, mikor magához ért. - A mellettetek lévő házban lakunk, és hozzátok lettünk beosztva, hisz egymás mellett fogunk élni. A mi házunkban a focisták laknak, és a lányok házába kerültek azok, akikben az igazgatóság valami kiemelkedőt látott. Szóval érezzétek magatokat megtisztelve. - mondta komolyan Russel. Látszott, hogy ebben az évben fog végezni. Ekkor Adam lépett előre, és ő kezdett el beszélni. Ő már fiatalabb volt. Talán harmadéves lehetett.

- Szóval most indul a buli. Az erdőben már raktunk egy tábortüzet. Készüljetek, mert ez az 5 nap fergeteges buli lesz. Aki nem szereti a piát, az még most lépjen le. Van valaki, aki esetleg nincs oda érte? - nézett szét köztünk. Senki nem állt ki. - Remek. Akkor irány az erdő.

Az idősebbek elindultak, és mi követtük őket. Bementünk az erdőbe. Nem voltunk nagyon sokan, a lányok voltak 16-an, hisz 8 szoba volt, a pasik pedig 10-en. Plusz az 5 kísérő. Csak baktattunk az erdőbe, ösvény nélkül. Még szerencse, hogy nem volt sötét, viszont hogy fogok én innen kijutni?! De még nem rágódtam a jövőn. Kicsi séta után megérkeztünk egy apró tisztásra, ami éppen akkora volt, hogy kényelmesen elférjünk. A tűz középen égett, de nem volt nagyon nagy. Körülötte plédek voltak leterítve, hogy arra üljünk, és hátul kiszúrtam még két hangfalat is. Gondoltam, biztos telefonhoz akarják majd kapcsolni. 8 pléd volt, és szinte kivétel nélkül feloszlottunk külön fiú-lány plédekre. Egyetlen egy volt kivétel, az is a miénk, ki másé. Velem Jes, Shane és Kyle ült.

- Először is mutatkozzatok be. Ki honnan jött, mi a hobbija...stb? Tudjátok, mint az általánosban, csak itt el kéne mondanotok, hogy van-e pasitok vagy csajotok. - nevetett Zack. Az egész csapat csatlakozott. Majd tenyérrel felfelé a legelső pléd szélén ülő lányra mutatott, hogy kezdjen, és majd arról haladunk. Így én a végére kerültem. Nagyjából meg tudtam jegyezni az emberek nevét, de azért nem mind ment tejesen. Majd ez este végére berögzül. De meglepően sokaknak volt társa. Erre nem számítottam. Aztán a sor Jes-re ért.

- Hali, Jessica Jones vagyok, de legyen csak Jessy vagy Jes. L.A.-ből jöttem a Bishop Conaty Gimiből. Kézilabdázok és röpizni is szeretek. És nincs barátom. - felelte a lány. Én jöttem. Tudtam, hogy nincs tétje, én mégis izgultam. De fölösleges volt.

- Sziasztok. Destiny Staford vagyok. Én a londoni Westminster Gimiből. Imádok lovagolni, és nincs barátom. - húztam el a szám.

Annyira szerettem volna azt mondani, hogy van. Büszkén feleltem volna, de nem lehetett. Hazugság lenne. Régen sokat éreztem egy szakítás után, hogy szükségem van egy pasira. De nem arra a konkrétra, akivel szétmentünk. Csak valakire, aki szeret, és átölel este vagy ha szükségem van rá. De ez most más volt. Most nem egy pasira volt szükségem. Most Niall-re volt szükségem. Úgy gondoltam, nélküle ez nem élet. Nélküle el vagyok veszve, de ezt soha nem mutattam. Hisz nem szabad a múlton rágódnom, és a jövőn problémáznom. A mának kell élni, de ez nem mindig olyan egyszerű. Például most sem.

Utánam Kyle következett.

- Hali srácok. Kyle Levien vagyok. Én is a Westminster Gimnáziumból jöttem. Imádok focizni, és bulizni. Jelenleg szingli vagyok. - vigyorgott a srác mellettem.

- Van két londonink, és azt fontos elmondani, hogy valószínűleg Kyle lesz a csapatkapitányunk, mivel Dimitri végzett. - gondolom ő volt az előző kapitány. - Gólya még soha nem volt kapitány, de tekintve a gimiben elért eredményeidet, mi téged szavazunk meg, Haver. - intézte a végét személyesen Kyle-nak Russel.

- Kösz Haver. Ez rendes tőletek. - mosolyodott el.

- Haladjunk tovább. - nézett Adam Andy-re.

- Akkor én jövök. - vigyorgott a srác Kyle mellett. - Shane Hensen a nevem, és a Miami Gimiből jöttem. A sportom az úszás és a strandröplabda, de az utóbbit jobban szeretem nézni... persze csak ha a hölgyek játsszák. -  nevetett a srác. - És nincs barátnőm.

Utánunk még egy pléd volt, és onnan is mind a négy ember bemutatkozott. A mi plédünk a legegységesebb. Mindenki hivatalos angol, mármint vagy Angliából vagy USA-ból jött. De elég szánalmas, hogy egyikünknek sincs kapcsolata. Na de mindegy. Az viszont egyben meg is lep és le is nyűgöz, hogy hány különböző országból vannak itt most jelen. Hihetetlen. Mintha az Oxford egyben egy nemzetközi találkozóhely is lenne. Ezután játszottunk még egy hihetetlenül király játékot. Az volt a lényege, hogy fel kellett sorolni egymás nevét, de ha elakadtunk, inni kellett egy korty piát. Szerencsére nekem jó a névmemóriám, így csak kettőt kellett innom, de volt aki a harmadik kör végére már kezdett részegedni. Este még megannyi vicces játék és piálás várt ránk, ami arra szolgált, hogy megjegyezzük egymás nevét. Olyan fél 4 fele mentünk be a házba, de már mindenkiben volt bővel alkohol. Senkinek nem kellett altatót énekelni.

Az Oxfordban nincs külön megszabva, hogy hogyan van a reggeli, vagy éppen együtt kell kajálni, mint a koliba, hanem ahogy felkelünk elsétálunk a kajáldákhoz, és eszünk. Szerencsére a suli több részén is vannak ilyen helyek, hisz ez egy hatalmas terület. A nap úgy telt, hogy bejártuk a suli területét, és rengeteget bohóckodtunk. A srácok megmutattak minden a diákok számára fontos helyet. Például, hol lehet a legjobb pizzát kapni, hol vannak titkos ösvények az erdőkben, vagy éppen hol találhatók titkos szobák, helyiségek.  Majd az este újra így zajlott. De nem csak ez, mind. Tekintettel voltak ránk, így csak 11 fele kellett mindig felkelni. De aligha aludtam 24 órát az 5 nap alatt. Csak teltek a napok.

Aztán a utolsó este hatalmas bulit csináltak nekünk a felsőbb évesek. Szintén azon a kis tisztáson voltunk, mint minden este, de most tényleg bömbölt a zene. A két hangfal üvöltött, és most nem égett a tűz. Megint hevert a földön jópár üveg pia, ami egyáltalán nem volt ellenünkre. Hatalmas buli kerekedett, és csak táncoltunk meg ittunk. Egy amolyan búcsú a gólyatáborra. Aztán olyan hajnali 3 fele már éreztem, hogy több a véremben az alkohol, mint az oxigén, ami szépen mutatkozott is rajtam. De most nem voltam rosszul csupán lerészegedtem. Rájöttem, hogy be kéne mennem a szobába rendbe hozni magam, de nem tudtam merre induljak el. Még soha nem mentem végig az erdőbe egyedül. Valahol magamban tudtam, hogy részegen nem fogok visszatalálnia házhoz, de az alkoholtól erősnek és bátornak éreztem magam, így elindultam egyedül.

Szó szerint fától-fáig közlekedtem. Tudtam, hogy nem hosszú az út kifele, mégis mintha már 10 perce  bolyonganék. Aztán egyszer megálltam egy fának dőlve, és igyekeztem hideg fejjel gondolkodni, ami nem volt könnyű ilyen állapotba. Lehunytam a szemem és józanodni akartam. Gyorsan. Nagyon gyorsan. Mélyen vettem a levegőt, hátha az segít. De nem lett sokkal jobb. Aztán hirtelen egy meleg kezet éreztem a derekamon, és pár ujjat az arcomon, amik végigsimították azt. Ijedten kipattant a szemem.

- Jól vagy Des? - kérdezte aggódva Kyle.

- Nem találok haza. - feleltem.

- Nem csoda. Rossz irányba indultál el a tisztásról. - mosolygott.

- Francba. Hogy találtál meg?

- Én sem tudom. Talán mer kirikít a fehér feslőd, és megmondták merre mentél be az erdőbe.

- Még jó, hogy ezt vettem fel. - néztem le nevetve a felsőmre.

- Szerintem is. Nagyon jól áll. - mért végig kicsit eltávolodva. 

- Kyle. - nevettem el magam. Ismét közelebb jött és hajolt.

- De most komolyan Des. Meseszép vagy. Engedd, hogy megcsókoljalak. - kezdett el közeledni felém az ajka. Nem feleltem. Az agyamban zakatoltak a gondolatok, de nem tudtam őket értelmezni. Hagyjam? Ne hagyjam? Már csak egy hajszál választott el minket egymástól. Ekkor bevillant egy kép. Niall! Niall nevetése. Oldalra fordítottam a fejem.

- Kyle nekem ez még nem megy. Niall még... - hebegtem. Kicsit kijózanodtam ettől a váratlan dologtól, de még ott motoszkált bennem az alkohol.

- Sajnálom. Az pia tette. Barátok. - állt hátrébb.

- Barátok. - löktem el magam bizonytalanul a fától. Kicsit meginogtam, majd megtaláltam az egyensúlyt. - Segítesz nekem visszatalálni a házhoz?

- Persze. Gyere! - nyújtotta felém bizonytalanul a kezét. Kíváncsi volt megfogom-e. Megfogtam, de persze nem kulcsoltam bele az ujjaim az övéibe.

***

Sajnálkozva léptem be a már megszokott ajtón. Sajnáltam, hogy vége lett a gólyatábornak. Koradélután volt, de én szerencsére már hazaértem. Pár cuccot azért bent hagytam a szobába. Nem lesz gondja, hisz Jes úgyis bent marad. Nem tud hazautazni minden hétvégén Los Angeles-be. Ezért úgy sajnálom szegényt. Csak ritkán találkozhat a szeretteivel.

- Apa! Megjöttem! - kiabáltam. Ajtócsapódást, majd futást hallottam.

- Prücsök! Milyen volt a gólyatábor? - ölelt meg Apa.

- Remek. - vigyorogtam.

- Pakolj le, aztán mesélj el mindent.

Így tettem, de a cuccom még nem jutott fel a szobámba. Leültünk a kanapén.

- Angy tegnap elutazott? - kérdeztem.

- Igen. Már odaértek. Azt mondja, a villa csodaszép. Majd megyünk hozzájuk bulizni. - nevetett. Angy és Austin Simon egyik villájában laknak. Testvéremnek olyan csodás lesz New York-ban, de azért nem cserélnék vele. Nekem is lesz az Oxfordon. Apa kérésére elmeséltem neki mindent. Közbe néha-néha hozzáfűzött valamit. Aztán a végén megszólalt.

- Mi történt az utolsó este? Nagyon szűkszavúan mesélted el. - méregetett.

- Csak mert nem emlékszem mindenre. - nevettem.

- De akkor valamire csak-csak.

- Apa! - nevettem kínosan.

- Destiny, én tudom, hogy már nem vagy gyerek. Felnőtt csinos, szép nő vagy, és megértem, ha valamiről kínos beszélni az Apáddal, de elég ha csak egy szóval elmondod. Nem ítélkezek. Én is voltam fiatal. Tudom, hogy az egész egy buli. - mondta komolyan. Úristen! Most Apa kioktat?!

- Mi? Apa? - zavarodtam meg. - Te most arra célzol, hogy pasival voltam?

Apa most komolyan erről akar velem beszélni? Megint? Már egyszer átestünk ezen testvéremmel. De szerencsére akkor ketten néztünk szembe Apa felvilágosításával. Nem mondhatnám kínosnak, inkább szokatlannak, hisz egy férfi magyarázzon el nekünk mindent? Furcsa. De mi így szerettük Apát. És az is tetszett, hogy nem óv annyira. Megérti, hogy ez a fiatalság, és élvezem az egyetemista éveimet. Csak sajnos most mellétalált.

- Hát... igen. - ismerte be.

- Nem. - vágtam rá.

- Én sem vagyok idióta. - méregetett vigyorogva.

- Apa. Nem feküdtem le senkivel. - feleltem komolyan.

- Aha... gólya volt a szerencsés? - vigyorgott gonoszul.

- Apa. Nem lennék rá képes, érted? - feleltem immár szomorúan. Csak kibukott belőlem, de Apa arcáról lelohadt a mosoly. Közelebb csúszott hozzám a kanapén.

- Miért Prücsök? Niall?

- Szerintem nekem ő volt az első és az utolsó is egyben. - bólogattam közbe.

- Destiny, minden rendbe fog jönni. Leszel te még fülig szerelmes, hidd el. - ölelt meg.

Kisidő után eltolt, és a szemembe nézett. - Jól vagy? - válaszként bólintottam. - És van valami pasi a láthatáron? Aki bepróbálkozott? 

- Hát Kyle bepróbálkozott utolsó este, de az utolsó pillanatban...nem voltam rá képes. - hajtottam le a fejem,hogy ne lássa amint elpirulok.

- De tetszik neked Kyle?

- Most hogy megváltozott, nincs vele gondom. Én csak... még nem vagyok rá készen. Még csak egy hónap sem telt el Apa. - húztam el a szám.

- Tudom Prücsök. Majd teljesen elmúlik az üresség, ne aggódj. Lehet, hogy pont Kyle fog benne segíteni. Ne taszítsd el nagyon! - felelte. Bólintottam.

Furcsa volt, hogy a szív és pasiügyeimet pont Apával beszélem meg, de tulajdon képen már megszokhattam volna. Hisz nem ez az első eset. Gyakran beszélünk erről, de képtelen vagyok megszokni. Amúgy azt hiszem ezzel nincsen gond, hisz csak az Apám. Ha benne nem bízhatok, hát kibe?! Jól esik, hogy ennyire figyel rám/ránk, és szeret. Tudom, mennyi munkája van, de mégis mellettem áll, és bármikor meghallgat. Már olyan is fordult elő, hogy felhívtam, és otthagyta az istállót, hogy hazasiessen hozzám. Annyira szeretem Apát. Már csak ő maradt nekünk.

- Felmegyek kipakolni. - álltam fel.

- Segítsek?

- Nem kell. Már nem vagyok kislány.

- Most nincs itthon Marta, hogy titokban segítsen neked. - nevetett.

- Nem is szokott segíteni. - fontam össze magam előtt a karjaim.

- Tudom, ne tagadd!

- Jól van na. Lebuktam. Most jó? - nevettem el magam én is.

- Tökéletes. Gyere, segítek.