III. 45. ~Magyar vagyok.*

- Életmentő voltál Loui. - mondta Vicky, miközben beléptünk a házunkba. - De ugye az csak kitaláció volt, hogy meglepetésed van számomra? - kérdezte óvatosan, miközben lekapta a magas sarkúját. Én is lerúgtam a cipőm, majd megálltam előtte. A szemembe nézett azokkal a csodás kék íriszekkel.

- Nem. Tényleg van valami meglepetésem. Vagyis inkább a srácokkal van nektek. Csak annyit mondhatok el, hogy egész jövő vasárnapig szabadságot kaptunk, és legyen elég, hogy holnap pakolj be kérlek, mert hétfő reggel indulunk a reptérről. - vigyorogtam, és szerintem kifejezetten elégedett fejet vághattam.

- Louis... - mondta halkan.

- Elmegyünk egy csodás helyre, ahol mindent kipihenünk, ami velünk történt az elmúlt hónapokban. - magyaráztam izgatottan.

- Jól hangzik. Szeretlek. - karolta át a nyakam.

- Én is Édes. - fogtam meg a derekát.

- És hová megyünk?

- Nem mondom meeg! - mondtam gonoszul, mint egy kisfiú.

- Lou! - nevette el magát.

- De most komolyan. Majd meglepetés lesz. Nem mondom el.

- De én vagyok olyan ördög, hogy kiszedem belőled. - jött közelebb, és elkezdte puszilgatni a nyakam. A lábam megremegett. Imádtam, mikor ezt csinálja. A kezét becsúsztatta a pólóm alá, és a hasam kezdte cirógatni.

- De egyben vagy olyan angyal is, hogy nem folytatod ezt. - léptem egyet hátrébb.

- Könnyű leváltani a szárnyakat szarvakra. - jött közelebb, és folytatta.

- Miért nem akarod elfogadni, hogy van egy meglepetésem, és azt akarom, hogy majd akkor örülj, és ne most? - kérdeztem remegő hanggal, ugyanis annyira kikészített, amit velem tesz. Eltávolodott, és a szemembe nézett, majd szégyenkezve lehajtotta a fejét.

- Sajnálom. Igazad van. Várok. Abbahagyom. Ne haragudj.

- Hé. - fordítottam magam felé az arcát, hogy a szemembe nézzen. - Ez nem azt jelenti, hogy nem akarlak most rögtön. - ennek hallatán elmosolyodott.

Ezt bíztatásnak vettem, és az egyik kezemmel a térde alá nyúltam, míg a másikkal a hátát tartottam. Felkaptam, és felvittem a hálóba. 

Leah szemszögéből:

Izgatottan léptünk be fotocellás üveg ajtón. A srácok a nehéz bőröndöket cipelték. Mélyeket szippantottam a levegőből, és a szívem őrült tempóban zakatolt. Megőrjített ez a tudatlanság. Egy hét Harry-vel, és a haverokkal, csak 9-en, minden gond nélkül. Ez mesés lesz. Még soha nem kaptak egybe ilyen hosszú szabadságot, és még soha nem utaztunk el valahova csak úgy spontán módon nyaralni. Molly és Sky a szülőknél töltötték ezt az egy hetet. Nagyon fog hiányozni a cicusunk, de az izgatottság most nagyobb volt bennem.  Megkértek minket a srácok, hogy üljünk be a kávézóba egy kávéra vagy üdítőre, míg ők leadják a csomagokat, csak hogy véletlen se jöjjünk rá, hova megyünk. Így is tettünk. Már nem akartuk idő előtt megtudni, inkább csak izgalommal telve vártunk. Ittunk egy-egy juice-t, majd a srácok is leültek hozzánk.

- Leah, nincs meleged abban a sálban? - méregetett Niall.

- Ez csak egy díszkendő. - rántottam meg a vállam.

- De most komolyan. Nyár van, nem tél. Vedd már le. - bíztatott Zayn is.

- Nem, jó ez így.

- Leah, ne hozz már szégyent a bandára. - nevetett Louis. Oldalba löktem, hisz csak viccelt.

- Vedd, le Kicsim. - mosolygott bíztatóan immár Harry is. Ijedten ránéztem. Csak lehunyt szemmel bólintott. Sóhajtottam, és levettem a kendőt. Megforgattam a szemem, ahogy mindenki végigmérte a nyakam.

- Uúúh. - húzogatták a szemöldökük.

- Haver, kicsit okosabban. Ki vagy te, Edward Cullen? - nevetett Louis.

- Abba lehet hagyni. - vigyorogtam gúnyosan, és elkezdtem visszakötni a sálat, de Harry kivette a kezemből a vékony anyagot. Értetlen ránéztem.

- Ne takard el!

- De Harry. A média, az emberek. - dadogtam.

- Mi van velük? Félsz, hogy lenéznek téged? - nézett komolyan a szemembe.

- Nem. De a pasim Harry Styles, és azt hiszem, nem kell mindent megmutatni a kíváncsi fotósoknak. - kaptam ki a kezéből a sálam, és sietve megkötöttem.

- Sajnálom. Nem tudtam, hogy neked nem tetszik, aki vagyok. - hajtotta le a fejét, majd felállt, és elment. 

- Harry. - álltam fel én is, és néztem utána.

- Uúúh. - mondták ismét a többiek.

- Jaj, hagyjátok már abba. - forgattam meg a szeme, majd Harry után siettem.

Szerelmem roham tempóban a mosdók felé tartott. Mikor bekanyarodott a kis folyosón, ami a három másik ajtóhoz vezetett, beértem.

- Harry, várj! - fogtam meg a karját, és magam felé fordítottam. Szerencsére hagyta, hisz ha ellenáll, nincs annyi erőm, hogy magammal szembe húzzam. - Harry, nem úgy értettem. Tudod, hogy... - akkor elment mellettünk két hölgy, és igen csak végigmértek minket, de főleg szerelmem. - Aj, gyere! - húztam be a mozgáskorlátozott vécébe, és befordítottam az ajtó zárját. Harry a szemembe nézett, és látszott rajta, hogy a mondatom nem esett jól neki.

- Tudod, hogy nem úgy gondoltam. Szeretem, aki vagy. Mindig is szeretni fogom. Tudod, nagyon jól hogy nem ezzel van gondom, hanem a fotósokkal. Nem szeretnék a folttal a nyakamon egy címlapon virítani. - magyaráztam. A szemében láttam, hogy ezt tudta, és nem haragszik rám.

- Nem fogsz ennyivel.

- Kisebb dolgokért, és felkerültünk már. - feleltem. Ezt el kellett ismernie.

- Nem azzal van a gond, amit mondtál, Leah. Hanem azzal, hogy belerángattalak téged is az én világomba. Erre most jöttem rá. És annyira rossz, hogy nem tehetem azt, amit szeretnék pár fotós miatt.

- Nem bánom, hogy így alakult. Inkább vagyok veled így, mint éljek nélküled magányosan. És nyugodtan tehetsz azt, amit akarsz, csak nem mutatjuk. Szeretem azt a foltot. - mosolyodtam el, és a kezeim közé vettem az arcát. A szeme megcsillant az utolsó mondatomra.

- Tényleg szereted? - válaszként bólintottam. - És hajlandó vagy értem felvállalni?

- Harry... - nézte oldalra. Megint kezdi, pedig tudja, mit gondolok.

- Sokat jelentene nekem. Az egész világ látná, hogy te az enyém vagy, és én a tied. - kifújtam a levegőt, lehunytam a szemem, és aprót bólintottam.

Egyszer a kendőt éreztem lecsúszni a bőrömről, de még mindig nem nyitottam ki a szemem. Aztán Harry göndör fürtjei csikizték meg az állam. Nyomott egy apró puszit a foltra, majd eltávolodott. Kinyitottam a szemem.

- Mehetünk Kicsim? - vigyorgott elégedetten.

- Igen. - mosolyodtam el én is, de előtte még megnéztem a tükörben a foltot.

Kimentünk a mosdóból, egyenesen vissza a többiekhez. Senki nem szólt semmit, csak vigyorogva végigmérték az összekulcsolt ujjainkat, és a foltot a nyakamon.

Leültünk, majd elsőnek Liam kapott észbe, és megszólalt.

- Még van fél óránk.

- Hova megyünk? - kérdezte Rebecca izgatottan.

- Majd meglátjátok.

Will kihajolt a széken ülve, és megvizsgálta a nagy monitort a falon, amin a gépek érkezése és távozása volt kiírva. Elégedet vigyorral visszafordult.

- Magyarországra megyünk. - jelentette ki. A srácok szeme kikerekedett.

- Haver, a csajod túl leleményes. - lökte oldalba viccese Niall Zayn-t.

- Ezért szeretem annyira. Szép volt Baby. - fordult a lányhoz, és nyomott egy puszit az arcára.

- Komolyan Magyarországra megyünk? - kerekedett ki a szemem.

- Igen. - vigyorgott Harry.

- Istenem. Megmutatunk mindent. Egy teljes hetünk lesz. - pattogott Rebecca.

- Reb, tudod! A három fő hely!- emlékeztettem.

- Persze. - mosolygott gonoszul.

- Milyen három fő hely? - ráncolta a homlokát Niall.

- Van három helyünk, ahova mindenképpen el akarunk titeket vinni Magyarországon. - mondta barátnőm.

- És mik ezek? - kérdezte Zayn.

- Majd meglátjátok. - mondtam komolyan.

- Haver, én a helyetekben vigyáznék, még a végén a  két csaj lelök titeket, valami szikláról. - nevetett Louis Harry-re és Liam-re.

- Dehogyis! Loui! - bokszoltam vállba.

- Várjunk csak. És hol fogunk lakni? - kérdezte óvatosan Will.

- A legszebb szállodában, amit találtunk a neten. Meseszép. Lefoglaltunk 5 lakosztályt. - magyarázta Liam.

- Mi a neve? - kérdezte Rebecca szerelmét.

- Huuh, Louis, hogy is hívták? Te foglaltad.

- Hűh ott a Balatonnál van...valami Hotel A...Aszír vagy nem is tudom. - ráncolta a srác a homlokát.

- Basszus már most nem tudjuk, hova megyünk. - nevetett Niall.

- Véletlen nem Hotel Azúr Siófokon? - kérdeztem.

- De az. Még jó, hogy ti tudtok ott mindent. - nevetett Louis.

- Ti komolyan lefoglaltatok az Azúr-ban 5 lakosztályt? - kerekedett ki Rebecca szeme.

- Persze.

- Mi ebbe a nagy dolog?

- Pihenünk, nem? - értetlenkedtek a srácok.

Összenéztünk barátnőmmel, és csak megrántottuk a vállunk.

Még jobban vártuk ezt az utat. A Hotel Azúr az ország egyik legszebb, legjobb és legdrágább szállodája is egyben. Egy hetet fogunk eltölteni ott, és minden nap mutatunk egy kis szeletet Magyarországból a többieknek. Már alig várom. De arra a három helyre biztosan el fogjuk vinni a srácokat. Vagyis az egyikre már nem is kell, hisz ott leszünk mellette a hotelbe, ugyanis az aranypart volt az. A másik kettő még maradjon a mi titkunk, bár így majd két nap fel kell autózni Pest-re. De nem baj. Ha már ott vagyunk, nem belefér?!

Lassan telt az idő, de végre elindultunk a szürke folyosón, és beszálltunk a gépbe. Tudom, hogy csak fél óra a repülőt Budapest-re, most mégis mintha napok lettek volna. Már annyira látni szerettem volna ismét az "országom". A gépen szerencsére egymás közelébe szóltak a jegyek, így mikor felszálltunk, felálltunk, és hátrafordulva baromkodtunk. Aztán egyszer a srácok megint elkezdtek bolondságokat kiabálni, mikor Rebecca jelentőségteljesen rám nézett. Néma megértés bontakozott ki köztünk. Tudtam, hogy mit szeretne kérni. Nem kellett hozzá szó. Elég volt a két szép kék szeme, tudtam mit szeretne. Csak sóhajtottam, és egy aprót bólintottam. Elvigyorodott, majd elkezdett hangosan beszélni.

- Ezt érdemes lesz meghallgatnotok, csak maradjatok csendbe.

Mindenki rá kapta a fejét. Nem tudták, mire készülünk. Vagyis inkább csak én, mert ugyan barátnőm volt az értelmi szerző, de ez az én szerzeményem.

- Régen mindig ezt énekeltük, még magyarul, bár ezt azóta már lefordítottam angolra. Figyeljetek! Én kész  vagyok, de ne röhögjetek majd ki. - kértem. Ekkor már Harry arcán széles vigyor húzódott. Tudta, hogy énekelni fogok. Mindenki magába szívta a levegőt, és engem vizslatott. Gitárral könnyebb lett volna, de mindegy. Hozzákezdtem.

Alszik a város minden éjjel,

S énekelek csendben kihűlt fejjel.

Vagy kiabálok, mint egy kisgyerek

A magyarok verik a németeket.

Európa itt minket vár,

Bár tudom, hogy nem épp egy Kánaán.

És lehet, hogy napjaim máshol kell élnem,

De Magyar leszek, míg folyik a vérem.

Ugye gondolsz néha rám,

Ha végigsétálsz a Balaton partján. (2x)

Bár öregnek nézel, ha kimondom,

Hogy úttörőház meg, hogy Petőfi.

De te is úgy tudod, hogy a Margit-szigeten,

Ugye futottunk együtt a Japánkertben.

Hisz én vagyok, kit szerethetsz bárhol,

Itt millió színház van micsoda mámor.

A zserbót az Auguszt-ban megveheted

És a Parlament is már csak 5 emelet.

Ugye gondolsz néha rám,

Ha végigsétálsz a Balaton partján. (2x)

Tudom, hogy másnak nem ez az álma,

Hogy belógunk együtt a Sziget-fesztiválra.

Itt fúj a szél, és tavaszig fagy,

De nekem elég, ha reggel kisüt a nap.

Fénytől vakulok a Clubok mélyén,

És nem tudom, mi marad a hónap végén.

Csak a rántott hús, amit megkajálsz,

Mit a Bagolyvárban mindig megtalálsz.

Ugye gondolsz néha rám,

Ha végigsétálsz a Balaton partján. (4x)

Még volt a végén pár kitartott hang, és befejeztem. Aztán már csak azt vettem észre, hogy a többiek tapsolnak, nekem pedig végigfolyik egy-egy könnycsepp az arcomon. Az érzések kavarogtak bennem. Elöntött a Magyarország és Budapest iránti imádatom, ami Rebeccát is hatalmába kerítette, ugyanis neki is kicsordult egy örömkönny, melyet azonnal letörölt. Éreztem, mennyire szeretem Harry-t, a bandát, a csajokat és a családomat. De volt bennem egy kis büszkeség is, hogy végre el tudtam énekelni valamit a többiek előtt, és  tetszett nekik. Büszke voltam, hogy magyarnak mondhattam magam, még ha nem is ebben az országban születtem, de itt nevelkedtem, és ez a nemzetiségem, amit örömmel felvállalok.

Áthajoltam az ülés felett, és megöleltem Rebeccát. Felállt, hogy nekem könnyebb legyen. Mindkettőnkből előtörtek ettől a daltól az érzelmek. Még nagyon régen írtam, és bárhova mentünk, ezt énekeltük vagy ha csak rossz kedvünk volt. Olyan ez a dal nekünk, mint valami apró himnusz, ami jelentéktelen a nagyvilágnak, de nekünk maga a megtestesült boldogság. Egymást ölelve potyogtak az örömkönnyeink. Majd mindketten elengedtük a másikat, és nevetve megtörültük a szemünk. Még hallottam párszor, hogy ez csodás volt, stb, majd mindenki leült a helyére. Nemsoká megérkezünk. Harry átölelt, és magához húzott. A hátam kezdte dörzsölgetni. 

- Magyar vagyok, és büszke vagyok rá. - suttogtam, hogy csak ő hallja.

- Én is büszke vagyok rád. Szeretlek Kicsim.  - nyomott egy puszit a fejemre.

- Köszönöm Harry. Mindent. - néztem fel rá.

- Én is. - mosolygott kedvesen.

- Kedves utasaink! Sikeresen landoltunk a budapesti reptéren. A járat fél óra múlva tovább indul Dubai-ba. Köszönjük, hogy velünk utaztak. Reméljük, máskor is minket választanak. - mondta végre a kedves női hang.

Megkönnyebbültem, de egyben még izgatottabb is lettem. Magyarországon! Végre! Leszálltunk a repülőről, és végigsétáltunk a szürke folyosón. Újra a már olyan jól ismert reptéren álltam. Drága Budapestem. Végre nyugalomban jöhettem ide puszta pihenésből és szórakozásból. Összeszedtük a bőröndünk, majd megálltunk a reptér szélén, hogy ne zavarjuk a sietőket.

- Csajok,most rajtatok a sor. Bérelni kéne, nekünk egy kisbuszt. Csak ti tudjátok elmagyarázni. - állt elénk barátnőmmel Liam. Mi csak nevettünk, és elsétáltunk a reptér melletti autókölcsönzőhöz.

- Egy minimum 9 személyes kisbuszt szeretnénk bérelni. - álltam a férfi elé a pultnál. A srác végignézett rajtunk. Nem lehetett idős, a 20-as éveiben járhatott.

- Kövessenek! - jött ki a pultból. Intettünk a srácoknak. A csávó végigmutogatta a kocsikat, majd Harry kiválasztott egy fehér, sötétített ablakú kisbuszt. Elvégre ő a "kocsi mániás". Lerendeztük a dolgot a pasival, majd megbeszéltük, hogy mikor hozzuk vissza. Természetesen a társaságból mindenkinek, akinek van jogsija, oda kellett adnia, de ezzel nem is volt gond.

Végül elindultunk Siófokra. Louis vezetett, ami azt jelentette, hogy folyamatos beszéd lesz az úton, de nem bántuk, hisz fel voltunk a pörögve. A sofőrünk telefonján néztünk GPS-t, de nem volt rá kimondottan szükség, hisz én és Rebecca tudtuk, merre kell menni. Azért biztos, ami biztos alapon bediktálta a telefonjába is az útvonalat. Egy órás kocsiút után letértünk az autópályáról, és bekanyarodtunk Siófok fele. Még gyorsabban dobogott a szívem. Aztán elkezdtünk kanyarogni az emberekkel teli utcákon, hisz a Hotelünk az aranyparton volt, és mindenki sietett még bulizni a nyár végén.

Végül bekanyarodtunk a Hotel Azúr parkolójába, és megálltunk a bejárat előtt. Mindenfele drága kocsi állt ott, és látszólag igen tehetős emberek járkáltak, mi meg beállunk középre egy kisbusszal. Bár szerintem, amit szerelmem választott, pont az egyik legújabb példány volt, de mégis furcsa érzés volt. Én soha nem voltam ez az öntelt gazdag kölyök, és néha még mindig furcsa szerelmem élete. Persze, ők is mind nagyszerű emberek, kicsit sem beképzeltek, mint a többi hozzájuk hasonló. Ők soha nem szálltak el, és nem is fognak. Talán Harry egyszer majdnem még a turnén, de időben visszarántottam a földre.

- Jó napot. - jött ki az egyik hordár a hotelből, és köszönt magyarul.

- Jó napot. - feleltük, mivel ennyit még mindenki értettem magyarul. A srác vette a célzást, hogy nem magyarok vagyunk, így váltott angolra. Ekkor egy fiatal, csinos hölgy lépett ki az ajtón igen merész kosztümben, mappával a kezében, és hozzánk jött. Még biztos nem volt 30, de még 25 sem. Láttam Harry-n, hogy végigmérte a csajt.

- Harold! - lökte oldalba. Csak szégyenlősen elvigyorodott, majd nyomott egy puszit az arcomra. Louis kicsit előrébb állt, hisz ő foglalt szobát.

- Jó napot! Fehér Anett vagyok. Ha nem tévedek maga Mr. Tomlinson. - rázott vele kezet a hölgy.

- Igen.

- Üdvözlöm önöket Hotelünkben. Kérem jöjjenek velem. A hordár majd hozza a csomagokat, és...András! - szólt oda az egyik srácnak. - András, majd elintézi az autójukat.

Louis odaadta a fiúnak a kulcsot, majd bementünk a hölggyel a szállodába.

Meseszép volt ez a hely. A bejárattal szembe a recepció volt egy hosszú pulttal, ahol több ember állt. Balra voltak a liftek, és pár fotel, míg jobbra egy bár és még több ülőgarnitúra helyezkedett el. A recepciós pult felett pedig volt egy kis teraszos bárrész.  Minden a barna egyik meleg árnyalatában vagy fehérben táncolt, és növényekkel is tarkították a helyiséget. Nagyon igényes és hangulatos volt. Elnyerte a tetszésünk. A hölgy beállt egy géphez a hosszú pult mögé. Gépelt valamit, majd elvett pár félbehajtott apró füzetet.

- Mr. Tomlinson, magáéké a 210-es. Mr. Payne, a 211-es. Mr. Styles, a 212. Mr. Malik, a 213-as szoba. És Mr. Horan, magáé az egyszemélyes szoba, igaz? -  a srác bólintott. - Rendben, a 214-es lesz az. - és a kezünkbe nyomott egy-egy ilyen kis füzetet. Kinyitottam a mienket, és bele volt tűzve két kártya. Ezek nyitják a szobáinkat. De jó már.

 Hölgy elkísért minket a lifthez, és együtt beszálltunk. Szerencsére elég nagy volt. Megnyomta a legfelső emelet gombját, és elindultunk.

- Remélem, élvezik az itt töltött napokat. Ha bármi gond adódik, engem nyugodtan megkereshetnek, vagy minden alkalmazottunk bármikor szívesen a rendelkezésükre áll. - magyarázta a liftben, majd kinyílt az ajtó, és kiszálltunk. A csempézett padlóról, oszlopok nyúltak a plafonra, amik márványból voltak. A lifttel szembe egy hangulatos sötét, bőr ülőgarnitúra pihent, amely mögött az ablak a Balatonra nyílt. Csodaszép volt. A legfölső szinten voltunk, és nekem nagyon tetszett a kilátás. Képzelem, milyen lesz a szobából.   

- Itt vannak a szobáik. - mutatott 5 szobára a folyosó végén, pont a Balaton felöli oldalon. - A csomagok, már bent vannak. A szobatelefonon a 0 jelenti a recepciót, de ha szobaszámot tárcsáznak be, egymást is hívhatják. Ha bármi gond adódik, lent megtalálnak. Érezzék jól magukat, és kellemes nyaralást. - mosolygott a hölgy, majd lement.

- Szerintem másfél óra elég, hogy mindenki kipakoljon, meg elrendezze magát. Mit csináljunk utána? - kérdezte Niall.

- Szerintem menjünk le a Balaton partra. - pattogott izgatottan Vicky. Mindenki bólogatott meg helyeselt.

- Akkor mondjuk másfél óra múlva fürdőruhában, meg cuccal találkozzunk itt, rendben? - mutatott a kanapékra Liam.

- Rendben. - egyeztünk bele, és elindult mindenki a saját szobája fele.

/Kedves blogolvasók!

Ezt a dal, amit leírtam az egyik ismerősöm alkotta Veszprémről. Én csak kicsit átköltöttem az egész országra. Sok kutatást kellett végeznem, hogy sikerüljön, de a megírása biztos nehezebb volt. Itt a link. Én imádom ezt a számot, és remélem nektek is tetszik. Látom, az előző részhez alig akartatok írni. Nem tetszett? Valamit elrontottam? De nem panaszkodok, hisz átléptük a 70.000 oldalmegtekintőt. Nagyon hálás vagyok. Köszönöm./