III. 44. ~Már nincs gond.*

Louis szemszögéből:

A LWWY-ra keltem. Hirtelen olyan érzésem volt, mintha ismét átélném a klipet. Abban is el kellett játszanom, hogy ébredezek. Aztán félálomban érzékeltem, amint Vicky lefejti magáról a karom, és a táskájához kap. Előszedi a telefonját. Teljesen kipattant a szemem. Lepillantottam a telefonjára. Nem volt elmentve a szám, ami hívta. Közben elkezdtünk leszállni a londoni reptéren. Vicky arca egyszer csak elfehéredett. A szemeit megragadta a messzeség. Az arca rezzenéstelen lett.

- ...persze, máris érkezek. - és a kezét a telefonnal együtt leejtette az ölébe. Még mindig nem szólt semmit, csak bambult maga elé.

- Mi baj Vicky? Miért hívott Stephan? - hajoltam hozzá.

- A...a...- dadogott. - nem bírt kinyögni egy szót sem. Egyre jobban megijedtem. Mi válthatta ki ezt belőle?!

 - Mi történt Édesem?

- Anya...ne...nem tudom... Anya. - nyöszörögte. Valamit kivettem a szavaiból, de nem bírtam összerakni. Reménykedtem, hogy nem az, amit tudat alatt sejtek.

- Mi? Mi történt vele? - fordítottam magam felé. Nem tudott semmit sem mondani, csak kicsordult egy könnycseppje. Végigfolyt az arcán, majd az ölébe hullt. Figyelemmel követtem az útját.

Ekkor a gép megremegett, éreztük, hogy földet értünk. Vicky egyből felpattant.

- Mennem kell. - sietett az ajtó fele.

- Haver, elvinnétek a cuccunk. Valami gond van. - fordultam Liam-hez, és válasz nélkül rohantam szerelmem után. Vicky egyből lerohant a gépről a lépcsőn, ahogy az kinyílt, átfutott az egész reptéren a nagy üvegajtó fele, a csomagigazolással nem törődve. Én természetesen követtem, és nem érdekelt a sok ember, akik megbámulták vagy lefotózták a One Direction egyik tagját őrült tempóban rohanni. A reptér előtt Vicky kétségbeesetten megállt, és szétnézett. Megfogtam a kezét, minek hatására ijedten rám nézett. Leintettem egy taxit, és beültünk. Én nem tudtam, mi történt, és hova kell menni, így reménykedve szerelmemre néztem.

- A Londoni Kórházba! - jelentette ki. Ijedte felé kaptam a fejem.

- Mi történt pontosan Vicky?

- Anya autóbalesetezett. Többet még én sem tudok.

A szemében félelem és idegesség ült. Magamhoz öleltem, amit díjazott, mivel magához szorított. A taxis is hallhatta a beszélgetésünk, ugyanis rákapcsolt a tempóra.

10 perc múlva már a kórházba sétáltunk be. Sétáltunk? Inkább futottunk.

- Mrs. Linette Darell-hez jöttünk. A lánya vagyok. - mondta a pultnál sietősen.

- a 403-asba van. 4. emelet balra. - mondta a szőke hölgy.

Benyomtam a lift gombját. Nem érkezett. Alig állhattunk ott pár másodperce, Vicky megunta. Benyitott egy ajtón a liftek mellett, és elkezdett felsietni a lépcsőn. Én csak sóhajtottam, és követte.

- Édes, mindjárt jött volna a lift. - kiabáltam utána, miközben kettesével rohantam fel a képcsőn. Mindig is csodáltam, a nők hogyan tudnak ilyen fürgén futni hatalmas magas sarkúkba. Vicky engem meghazudtolva párosával szedte a lépcsőfokokat, pedig talpmagasságba volt köztünk minimum 10 cm. Kifulladva felértünk a 4.-re, és kiléptünk az ajtón. Vicky balra kapta a fejét. Elkezdett futni abba az irányba. Én csak lihegve kocogtam mögötte. Ha a szeretteiről van szó, hihetetlen kitartó és erős lesz, de szerintem ez mindenkinél így van.

Aztán megálltunk Vicky Édesapjánál, Stephan-nal a 403-as szoba előtt. Szerelmem egyből megölelte, majd eltávolodott.

- Hogy van Anya? Mi történt?

- Tudod, hogy lent volt a húgánál. Onnan jött vissza, mikor egy idióta nem óhajtott megállni a piros lámpánál. Nekitolta a falnak. A doki szerint Édesanyádnak csak annyi volt a szerencséje, hogy nem volt bekapcsolva az öve, így át tudott hajolni az anyósülésre. De a jobb lábában a csont sajnos így is kicsit megzúzódott, mivel az ott maradt az eredeti helyén az ajtó felől. De más komolyabb baja szerencsére nem lett. Nemrég hozták vissza a műtőből, ha felébred bemehetünk hozzá. - magyarázta Stephan. Láttam, hogy nagyon megviselte ez az egész, de türtőztette magát. Szerelmemnek ez már nem ment, és közben kicsordultak a könnyei. Stephan magához ölelte, és dörzsölgette a hátát. Én csak álltam mellettük. Képzelem, mit érezhet Vicky. Eszembe jutottak a szüleim, és a lányok. Meg kellene már látogatnom a családom. Majd el is megyek hozzájuk. Ekkor Vicky eltávolodott Stephan-tól, és átfordult hozzám. Magához húzott. Én a derekánál fogva öleltem, közben az orrommal dörzsölgettem a fülénél a haját, hogy kicsit megnyugodjon, majd nyomtam egy puszit a feje búbjára.

Évszázadokat vártunk az ajtó előtt....legalábbis nekünk úgy tűnt. Végül egyszer odajött hozzánk egy doki.

- Bemehetnek a hölgyhöz. Begipszeltük a lábát. Szerencsés, hogy ennyivel megúszta a balesetet. Még elvégzünk pár tesztet, és elméletileg hazamehet.

Bólintottunk, és bementünk. Linette az ágyon feküdt, és a lábszára be volt gipszelve.

- Anya jól vagy? - rohant hozzá Vicky egyből.

- Semmi gond, semmi bajom, csak nagyon viszket a varrat a gipsz alatt. - nevetett. Még most is mosolyog. Igazán életrevaló hölgy.

- Milyen varrat? - kérdezte Stephan, miközben nyomott egy puszit felesége homlokára.

- Volt egy vágás is a lábamon. Bárcsak már otthon lehetnénk!

- Pár vizsgálat, és úgy lesz Anya. - ölelte meg ismét Vicky. - Istenem, annyira aggódtam. Ráadásul egy repülőről még csak nem is tudok segíteni.

- Fölösleges volt ennyire féltened. Jól vagyok. És milyen volt Lengyelország?

- Remek. Nagyon vicces volt. Sokat nevettünk. A francba a csomagok. - jött rá szerelmem, és fordult felém.

- Semmi gond, mielőtt átfutottuk a fél repteret, megkértem Liam-et, hogy vigye haza nekünk.

Linette elkezdett nevetni a mondatomon. Azt szerettem Vicky családjába, hogy mindenki olyan vidám, és mosolygós mindig. Nagyon ritka a veszekedés, vagy a szomorúság. De Vicky is pont ilyen, és én is ilyen embernek tartom magam. Talán csak kétszer vesztünk össze szerelmemmel a kapcsolatunk alatt, de azok is csak apróságok voltak, amik 10 perc után megoldódtak.

A nagy ijedelem után elbeszélgettünk a szobában, majd bejött a doktor, és közölte, hogy Linette hazamehet. Nem sokkal később, már a házba léptünk be. Mindenki nagyon örült, hogy ennyivel megúsztuk, de nekem el kellett mennem egy  menedzseri megbeszélésre a srácokkal. Így sajnos elköszöntem, fogtam egy taxit, és hazamentem. Megbeszéltem Vicky-vel, hogy mikor végeztünk érte jövök. Otthon a csomagunk az előszobában várt. Majd megköszönöm Liam-nek. Felmentem, átöltöztem, azután kiálltam a kocsival a garázsból, és elindultam a megbeszélt helyszínre. Útközben felhívott Harry.

- Haver mi történt? Jössz a megbeszélésre?

- Már úton vagyok felétek. 20 perc. - feleltem.

- Rendben.

- Mi történt? - szólt bele a telefonba Niall.

- Ki vagyok hangosítva? - nevettem le magam.

- Aha. Szóval? - kérdezte Zayn is.

- Vicky Anyukája balesetezett, de megúszta egy lábtöréssel és pár öltéssel. Már haza is engedték. - feleltem a telefonba.

- Ó szegény. - kapott először észbe Liam.

- Sajnálom. - mondta szinte egyszerre Niall és Harry.

- Amúgy köszi Liam a csomagokat.

- Nincs mit Haver.

- Mindjárt ott vagyok. Hali. - mondtam jelezve, hogy tegyük le.

- Szia. - köszöntek el, én pedig kinyomtam.

Körülbelül 10 perc múlva az épület előtt álltam. Egyenesen felmentem a megfelelő irodába. A srácok körbe ültek az asztalnál az új menedzserünk, Richard pedig a laptoppal babrált valamit a másik asztalon.

- Haver, sajnálom. Vicky, hogy van? - állt fel egyből Harry.

- Most már jól. Már viccet csinált az egész balesetből Linette is. - mosolyogtam.

- Hallottam, mi történt Louis. Sajnálom. Ugye tudod, hogy ezt már tudja jópár directioner? - fordult felém Richard.

- Tudom. - bólintottam komolyan. Ilyenkor nagyon utálom, hogy híres vagyok. Addig oké, hogy én fent vagyok a neten, de a szeretteim is... hihetetlen. Bár ez a tiszta szeretet és imádat jele, amiért meg nagyon hálás vagyok a rajongóknak.

Elkezdtük a megbeszélést. Szó esett az albumról, a kisalbumról, a forgatásról, a fotózásokról, a turnéról...mindenről.

- És srácok, most jön a legjobb hírem. Remélem örültök neki. - mondta Richard. Érdeklődve figyeltünk rá. Mi lehet az eddigieknél is jobb hír? - Így is azt tudja mindenki, hogy szabadnaposak voltatok, de nem, szóval igazán megérdemlitek a pihenést. Elintéztem nektek, hogy jövő hét végéig szabadok legyetek. - mosolygott a férfi.

- Iggen! - pattantam fel, és kiabáltam. Mindenki elkezdett ugrálni, és kiabálni. Nagyon örültünk ennek a 8 napnak, hisz ma szombat volt. Szóval még több szabadnapunk van, mint egy hét. Boldogan léptünk ki az irodából, de még nem mentünk haza. Elbeszélgettünk a folyosón.

- Szerintem együtt kéne csinálnunk valamit a szabadidőben. Elutazhatnánk valahova a lányokkal. - javasolta Zayn.

- Szerintem akkor már menjünk Magyarországra. A lányok annyira szerettek volna ott körbevezetni bennünket, de soha nem volt rá idejük, és már engem is érdekel. - mondta Harry.

- Szerintem ez cool ötlet. - helyeseltem.

- Én is benne vagyok. Majd ott meg bérelünk egy kisbuszt, és furikázunk ide-oda. - bólogatott Liam.

- Szerintem foglaljunk is le magunknak szállást. Minél hamarabb, annál jobb. - javasoltam.

- De legyen meglepetés nekik. - mondta Zayn.

- Oké. Én úgyis egyedül élek. Gyertek el hozzám, és nálam keresünk valami jó szállást. - mosolygott Niall. Bólintottunk.

Kicsit sajnálom a szöszi ír manót, mivel mindannyian boldog párkapcsolatba élünk, csak neki nem jött össze. De szerintem már túltette magát Destiny-n. Már elfogadta a múltat, és örömmel él a mának. Szóval elmenetünk Niall-hez, és a konyhában a laptopján elkezdtünk keresgélni. Megegyeztünk, hogy ezúttal nem apartmanba fogunk lakni, hanem hotelbe, ahol teljesen kiszolgálnak. Sokkal egyszerűbb lesz. Niall ült a gépnél, mi 4-en pedig mellette, mögötte, fölötte, alatt...na jó, alatta nem, de minden oldalról lestük a képernyőt. Végül a választásunk egy 4 csillagos hotelre esett Siófokon. A neve Hotel Azúr. Közel volt a Balatonhoz és Budapestre is csak 1 óra volt az út. Mindenkinek tetszett ez a hely. Szép, igényes és teljesen pihentető volt, szóval felhívtuk a megadott számot. Liam akart beszélni, de megkértem, hogy inkább én hadd egyeztessek. Rám hagyta. Betárcsáztam a számot. Gondolom látták, hogy angol szám telefonál, mivel egyből angolul szólt bele  egy kedves női hang.

- Jó napot! A Hotel Azúr recepcióját hívta. Miben segíthetek?

- Jó napot! Louis Tomlinson vagyok. Jövő hét hétfőtől vasárnapig szeretnék lefoglalni 4 kétszemélyes és 1 egyszemélyes lakosztályt lehetőleg egymás mellett.

- Egy hétre? - kérdezett vissza a hölgy. Hallottam a hangján a meglepetést.

- Igen. Lehetne úgy, hogy mindet más névre?

- Igen, de kérem várjon, amíg megnézem lesz-e annyi szabad apartman. - mondta kedvesen. Hallottam, amint pötyög valamit a billentyűzeten. Arra gondoltam, hogy ki fogok akadni, ha nem lesz elég szoba.

- Uram, van úgy szabad lakosztály. - megmondta mennyibe kerülnének. - Milyen névre foglalhatom le őket? - kérdezte a hölgy.

- Liam Payne, Harry Styles, Zayn Malik, Louis Tomlinson, az egyágyast pedig Niall Horan névre. - felelem.

- Kérem betűzné a neveket? - kérte hölgy. Vigyorogva elkezdtem. Mögöttem a srácok elnevették magukat, ahogy levették, mit is kérhettek tőlem. Mióta híresek vagyunk a nő az első, aki azt kéri betűzzem a nevünket. - Köszönöm Uram. Önök elé menjünk a reptérre? Hogyan várható az érkezésük és a távozásuk napszakban?

- Köszönöm, nem kell elénk jönni. Igyekszünk reggeli géppel indulni, a távozást pedig még nem tudjuk, de valószínű délután. - feleltem.

- Rendben Mr. Tomlinson. Átutalják a pénzt, vagy majd itt óhajtanak fizetni? - kérdezte.

- Átutaljuk, vagy majd ott? - fordultam hátra.

- Utaljuk át már most. - felelte Liam. Bólintottam.

- Átutalnánk még ma este, ha lehetne. - feleltem.

- Természetesen Uram. - lediktálta a bankszámlaszámot, én pedig felírtam Niall gépébe jegyzetbe, mivel papír éppen nem akadt  kezembe. - Csak annyit kérnék, hogy majd a Közlemény mezőbe írják be a nevüket. Feltételezem, 5 különböző számláról fognak utalni.

- Igen. Észben tartom. Köszönöm.

- Rendben Uram. Várjuk önöket. Viszont hallásra.

- Viszont hallásra. - feleltem, majd letettem.

- Na? - kérdezte Zayn. Elmagyaráztam nekik.

- Remek. Már alig várom. - ugrált Harry.

Még ott helyben lefoglaltuk a repülőjegyeket is, és Lora-t is felhívtuk elkérni a lányokat. Ezután különváltunk. A többiek hazamentek, én pedig elmentem Vicky-ért. De előtte felhívtam, hogy várja az érkezésem.

- Szia Édes. Most indulok hozzád.

- Rendben. Siess. Puszi. - mondta, és ki is nyomott.

Pár perc múlva a ház előtt álltam. Besétáltam a  járdán. Már besötétedett. Kicsit elhúzódott a megbeszélés. Az ajtóba szerelmem fogadott. Megölelt.

- Menjünk gyorsan haza. - mondta halkan. 

- Vicky, ezt hallanod kellett volna! - nevetett bentről Linette.

- Sziasztok! - hajoltam az ajtóhoz, és beintegettem. A házaspár a kanapén ült, és nézték a tévét.

- Louis, gyertek, nézzétek velünk a filmet. - vigyorgott Linette.

- Pillanat Anya. - kiabált be Vicky, majd visszahúzott, hogy ne lássanak minket. - Mondd ezt, hogy el kell mennünk, kérlek. Anya már harmadszorra nézi meg a Hair-t velem ma. Kiakadok. - mondta halkan, hogy bent ne hallják. Elkezdtem nevetni. - Ez nem vicces Louis!

- Jó-jó. Menjünk. Várj meg itt. - nevettem továbbra is. Bementem a nappaliba. - Sajnálom, de nekünk mennünk kell. Még van egy meglepetésem Vicky-nek. Jó éjszakát, és gyors gyógyulást. - köszöntem el gyorsan.

- Rendben. Jó éjszakát. - felelték, de inkább a tévére koncentráltak. Gyorsan leléptünk.