III. 40. ~A dalaim!*

Ijedten megpördültem. Harry lépett be az ajtón. Leállítottam a hajszárítót, és a pultra tettem. Már amúgy is végeztem, csak belemerültem a dalomba.

- Harry. Megijesztettél. - mosolyodtam el kínosan.

- Mit énekeltél az előbb? Megint egy saját dal? - jött mellém.

- Mióta álltál az ajtó mögött? - kérdeztem vissza.

- Elég régóta. Nos?

- Igen, egy saját dal. - néztem oldalra. Nem szerettem, mikor meghallja a dalaimat. Olyankor mindig rá akar beszélni, hogy legyek sztár mint ő. De nekem nem ez az életcélom. Amit akartam, már elértem.

- Mikor írtad?

- Régen. - rántottam meg a vállam, és el akartam menni mellette, de megfogta a karom, és maga felé fordított. Persze egészen óvatosan.

- Milyen régen? - kérdezte komolyan.

- Harry, már énekelni sem lehet?! - néztem a szemébe és kérdeztem halkan. Nem tetszett, hogy így kérdőre von.

- Ez rám vonatkozott. Miért írtad ezt rólam?

- Harry ez nagyon régi dal. Egy csomó olyan dalom van, ami már nem is aktuális, de még éneklem, mert szeretem a dallamát. - rántottam meg a vállam.

- De akkor valamikor aktuális volt. Mit tettem, hogy féltékeny légy?

- Még az első két hónapban éreztem ezt aztán megszoktam a sok rajongót.

- Hónapokon át éreztél így, és nem mondtad el? Ennyire bízol bennem, Leah? - ejtette le a kezeit tehetetlenül.

- Nem akartalak még azzal is terhelni.

- Miért nem? Bármit elmondhatsz. Bármit az ég világon. Én mindig meghallgatlak, és segítek. Mert szeretlek. De úgy látszik, ez részedről nem így van. - nézett a szemembe komolyan. Nem láttam benne semmi érzelmet. Nem mutatta ki őket.

- Ez nem igaz Harry, és ne kezd ezt megint. Megint távolodsz el tőlem. Akkor néztél rám így utoljára, mikor Magyarországon összevesztünk. Én is mindig figyelek rád, és segítek. Ez egy nagyon régi dal, de úgy látom neked nem szabad megmutatnom őket, mert félreérted a szövegüket.

- Mégis hány olyan számod van, ami a titkos érzéseidről szól? - emelte feljebb a hangját.

- Egyáltalán nincs semmi közöd hozzá. - mondtam én is hangosabban. Nem akartam így válaszolni, és kiabálni, de annyira felmérgelt. Mindig támogatott a dalaimban, de úgy tűnik, ez csak addig tartott, míg a szövegeit meg nem hallotta.

- Nagyon is van! - ment át a hálószobába. Követtem. Megállt középen, körbepillantott, majd hirtelen a szekrényhez ment. Kihúzta a fehérneműs fiókomat, és beletúrt.

- Mit csinálsz Harry? - siettem oda, és meglöktem a vállát, hogy felém forduljon.

- A dalaidat keresem. Hova dugtad őket? - kérdezte mérgesen.

- Mi van veled Harry? - fogtam meg az arcát, és mondtam halkan. A szemembe nézett, de még mindig nem enyhült meg teljesen.

- Tudni szeretném, milyen érzéseidről nem tudok még. Hol tartod a füzeted?

Megcsóváltam a fejem, és oldalra néztem. A tekintetem végigsiklott a szobán, majd megállapodott az ágyon. Idő közben Harry előrébb hajolt, és követte a tekintetem.

- Hát persze. Régen én is ide dugtam őket. Elindult az ágy felé, és felhúzta a matrac szélét alul. A kis halványrózsaszín füzetem a földre hullott, és kicsúsztak belőle a kottáim.

Harry rögtön leguggolt hozzájuk. Mélyen beszívtam a levegőt. Odasiettem, és felkaptam őket a földről. Magamhoz szorítottam a kis füzetet a papírokkal.

- Mi van veled? Hova lett az én romantikus, figyelmes, édes Harry-m?

- Még mindig itt van, csak szeretné tudni, miket titkolt el előle a szerelme.

- És neked ez megér annyit, hogy összevesszünk? - vártam a válaszát. Nem felelt. Tudtam, hogy nem éri meg. Vagyis reménykedtem benne. A szemembe könnyek gyűltek, és megcsóváltam a fejem. - Rendben. Tessék. - dobtam az ágyra a füzetet. - De egy tipp. A dátumot nem ártana majd megnézned a lapok tetején. - kisétáltam a szobából.

Csalódtam Harry-ben. Mióta lett ilyen féltékeny?! Megint nem láttam rajta semmilyen érzelmet. Miért csinálja ezt velem? Az csak egy régi dal volt. Én is kielemezhetném az ő számaikat, és megsértődhetnék. Kíváncsi vagyok hogyan reagálna rá. De én nem értem félre, mert elfogadom, hogy ez csak egy dal. Nem mindig a valóságot írja le. Legalábbis az ő esetükben. Hisz a banda olyan számot ír, amiért a sok millió rajongó megőrül, nem feltétlen a valódi érzéseiket. Viszont én azt írom le, mert nem akarom kiadatni, és megmutatni a világnak. Egyszerűen csak így öntöm ki a szívem. Mindenki kifejezi valahogy az érzéseit. Van aki rajzol, van, aki sportol, és van, aki énekel. Harry is a zenével fejezi ki az érzéseit. Miért haragszik rám, mert én is így teszem? Kimentem a kertbe. Mérgesen lehuppantam a fekete párnákra. A kertben már égtek a lámpák. Csodaszép látvány volt, ami mindig magával ragadott, de ezúttal nem. Most Harry-n járt az eszem.

- Sajnálom. - suttogta hirtelen valaki a bal fülembe. Nagyon közel hajolt, mert éreztem a leheletét a nyakamon. Jobb oldalra fordította a fejem. Nem akartam beszélni Harry-vel. Megbántott. Csúnya és hamis dolgokat vágott a fejemhez. A kezén támaszkodva átlendült mellém az ágyra. A jobb karját mögöttem pihentette a támlán. A füzetem mellém tette a kanapéra. Felvettem, és magamhoz szorítottam. A papírok szépen és igényesen bele voltak hajtva. - Kicsim, nézz rám!

Továbbra sem fordultam oda. A jobb kezével, ami mögöttem pihent az arcomhoz nyúlt, és maga felé tolta. Rezzenéstelen arccal felé fordultam. A szemembe nézett.

- Sajnálom. Nem tudom, mi ütött belém. Egyszerűen csak elborult az agyam annak a szövegnek a hallatán. Meseszép számok vannak a füzetedbe. Kijönne belőle egy album. - ennek hallatán cinikusan, nevetést színlelve kifújtam a levegőt, és megcsóváltam a fejem. A füzetem magam mellé tettem a kanapéra.

- Az egyik pillanatban még utálsz a zeném miatt a másikban meg rá akarsz venni, hogy adjam elő egy világ előtt?!

- Sajnálom, de csak azért volt, mert szeretlek, és mindig a legjobbat akarom neked. Nem akartam elhinni, hogy miattam volt neked rossz régen. Meg tudsz nekem bocsájtani, Leah? - simította hátra a hajam.

- Persze. - mosolyodtam el. Kaptam egy apró csókot a számra.

- Remek. Akkor most énekeld el nekem a dalaidat. - emelte fel a gitáromat maga mellől. Eddig nem láttam, mert a kanapé támlája eltakarta.

- Nem. Arról nem is beszélve, hogy egy csomó magyar. - nevettem el magam.

- És? Nem érdekel a nyelv, csak hallani szeretném őket. - mosolygott.

- Nem. Harry, nem éneklem el neked egyiket sem. - pirultam el.

- Kicsim, ti is odaülhettetek mellénk, mikor írtunk. Énekeld el nekem a dalaidat, kérlek.

- Az más. Ígyis-úgyis meghallottam volna őket a neten, de ezeket senki nem fogja hallani.

- A kedvemért Kicsim. - hajolt közelebb, és elkezdte puszilgatni a nyakam. Átkarolta a derekam, annál fogva húzott közelebb magához.

- Harry, hagyd abba! - kértem halkan. Imádtam, mikor ezt csinálja. A bizsergés a hátam alján ismét megjelent. De nem állt le. Tudta, hogy ezzel elérheti a céljait. Persze én is szoktam ilyen eszközökhöz folyamodni, mikor szeretnék valamit. Sóhajtottam egyet. - Legyen. És mégis melyiket énekeljem a 29-ből?

- Mindet! - vigyorgott.

- Azt már nem. Kettőt választhatsz.

- Akkor legyen a Jealous és a Didn't mean it.

Bólintottam, és magam elé vettem a gitárom. Kinyitottam a füzetem a Jealous-nál, és Harry elé toltam. Én tudtam fejből, de ő hadd olvassa. Elkezdtem gitározni, majd a megfelelő helyen az éneklésbe is belefogtam. Harry csillogó szemekkel figyelt. Néhány helyen elmosolyodtam. Ahol kellett, kihagytam a gitárt, és csak a hangomra hagyatkoztam. Ilyenkor még szélesebb vigyorra húzta a száját. Aztán a szám vége felé közeledve kihagytam az éneket, és csak beszélve mondtam el ezt a sort: "boy I don't know how you got me actin' like this". Végeztem ezzel a számmal. Harry elmosolyogott, de egy kicsit csalódottságot is láttam a szemében.

- Tudod, ez egy csodás szám, de nem értem, miért éreztél így régen.

- Már én sem tudom. A lényeg, hogy már egyáltalán nem vagyok féltékeny.

- Remélem is. Jöhet a következő! - kérte mint egy kisfiú.

Elnevettem magam, és a füzet megfordítása nélkül átlapoztam a Didn't mean it-re. Kívülről ismertem a füzetem, így azt is tudtam, hány papírlapot kell hajtani és merre. Ekkor leesett valami.

- Harry, ezt nem tudom elénekelni így.

- Miért? - zavarodott meg.

- Ehhez zongora kell. - mosolyogtam kínosan.

- Nem gond, gyere! - fogta meg a kezem, és felhúzott. A gitárt elfektettem a kanapén, a füzetem pedig vittem magammal. Behúzott a kert végében lévő kisházba. Ez a hely mindenféle kacatnak adott otthont, nem is szoktam gyakran ide jönni. Harry egy magasabb, letakart asztalról lepakolta a nagy dobozokat. Volt rajta jópár. Mikor végzett, lerántotta a fehér anyagot, amivel le volt takarva az asztal. Ekkor a szemem kikerekedett. Egy csodás fekete zongora bukkant elő. Hozzá sétáltam, és végighúztam rajta a kezem. Még csak poros sem volt a takarótól.

- Erről eddig miért nem tudtam? - kerekedett ki a szemem.

- Ez lesz Liam szülinapi ajándéka mindenkitől. - mosolygott.

- Ez meseszép. - nézegettem, majd Harry-re kaptam a tekintetem. - Ezen nem játszhatok. Ez ajándék. Ő fog játszani rajta először. - álltam hátrébb a zongorától.

- Leah, ne csináld már. Ez nem új. Liam gyerekkori zongorája, ami tönkrement. Régen nagyon szerette. Ezen tanult meg játszani. A szüleinél pihent a garázsba hasztalanul. Elhoztuk, és megcsináltattuk. Helyrehoztuk, lelakkoztattuk. Jobb, mint újkorában. - magyarázta.

- Ha ennyit jelent neki, akkor meg pláne nem.

- Már mi is baromkodtunk rajta Louis-sal.

- Igazán?

- Persze.

- Legyen. - adtam be a derekam.

Leültem a zongorához, és felhajtottam a tetejét.  Végighúztam az ujjaimat  a billentyűkön anélkül, hogy megszólaltak volna. Meseszép volt ez a zongora. Elkezdtem a játszani rajta a Didn't mean it-et. Harry szeme elámult, ahogy az ujjaim mozogtak. Régen kérdezte, hogy milyen hangszeren tudok játszani, de azt mondtam, zongorán csak kicsit. Most kiderült, hogy mégsem olyan kicsit megy. Aztán belekezdtem az énekbe. Szerelmem szája mosolyra húzódott. A magas hangok csak úgy kitörtek belőlem. Nagyon régen énekeltem és zongoráztam egyszerre, és most nagyon jól esett ismét. Végeztem. Egyszerre elhallgattam én is és a csodás hangszer is alattam.

- Ha korábban is tudom, hogy ilyen meseszép dolgok születnek ha zongorázol, már a költözésnél veszek egyet a nappaliba. - mosolygott.

- Szerinted ez csodás volt? - kerekedett ki a szemem, és pirultam el.

- Persze. Mért, te nem érzed annak?

- Öö...nem. - mondtam ki végül. A szeme kikerekedett. - Nem értem, mi olyan csodás a hangomban, meg a régi érzéseimben...

- Minden. Ez lehet egoistán fog hangzani, de nézz csak ránk. A banda a példa. Mi is a régi saját érzéseinkről írunk, és előadjuk. Ezért örül meg a sok directioner. - mosolygott. Ebben volt valami. De egy résznél elakadtam.

- Tényleg a saját érzéseitekről írtok?

- Persze. Miért szerinted ilyen szövegeket ki lehet találni csak úgy?

- Summer love? - kérdeztem.

- Az is valós. Niall eszéből pattant ki. Egy régi nyári tábor után.

- Hát ez aranyos. - mosolyodtam el. - Csomagoljuk vissza ezt a meseszép zongorát, mert még meglátja Liam.

Álltam fel. Ekkor feltűnt Harry telefonja a zongora tetején. Meglepően jól volt beállítva felém.

- Mit keres itt a telefonod?

- Csak nyomta a zsebem, és kivettem. - kapta fel gyorsan.

- De neked mindig a zsebedbe van, és soha nem zavar. Csak akkor veszed ki, ha leveszed a gatyád. - értetlenkedtem.

- Most így alakult. - rántotta meg a vállát, és zsebre tette a kis készüléket.

Most én jöttem a meggyőzésben. Közelebb mentem hozzá. Elkezdtem puszikkal behinteni a nyakát, majd kicsit pipiskedve nyomtam egy apró csókot a jobb füle tövére. Éreztem, amint az egész teste megremeg, mikor kirázza a hideg. Tudtam, hogy ennek nem tud ellenállni. Imádja, mikor ott puszilgatom. Közben a kezem a hasán, és a hátán siklott össze-vissza. Egyszer lenyúltam a gatyájához. Villámgyorsan belecsúsztattam a zsebébe a kezem, és kivettem a telefonját. Egyből hátrébb álltam.

- Leah! Kérem! - kapott felém, de kifutottam az ajtón.

Végigrohantam a medence körül. Harry üldözőbe vett. Megálltam a medence egyik partján, míg szerelmem velem szembe állt, csak éppen leválasztott minket egy "kis" víz. Így volt egy kis nyugtom. Feloldottam a zárat, de közben végig figyeltem Harry-t. Még jó, hogy tudom, mi a kódja: 2202. Ahogy feloldott a billentyűzár egyből a hangrögzítőt adta ki. Még ment. Lefagytam. Harry felvette a dalaim és a hangom. Csak bámultam a kijelzőt. Megnyomtam a stopgombot, és éppen rá akartam menni a törlés ikonra is, de ekkor Harry kikapta a kezemből a telefont. Lezárta, és zsebre tette. Ijedten rákaptam a tekinteten. Amíg nem figyeltem, megkerülte a medencét.

- Te felvetted? - kérdeztem halkan.

- Igen.

- Ehhez nem volt jogod! Az az én hangom, az én dalom! Ha megkéred, tudod, hogy a bandának adom, de töröld ki! - pánikoltam.

- Kicsim, nem a dalról van szó. Nem azért vettem fel, hogy ellopjam. Eszembe sem jutott. - fogta meg a karom, hogy megnyugodjak. A szemébe néztem. - Azért vettem fel, mert végre megnyíltál előttem zene ügyben is. Végre hallhattalak, amint énekled egy saját számodat egyedül. Csak én hallottam, és nem mutatom meg senkinek. - nyugtatott.

- Megnyíltam előtted zeneügyileg? - ismételtem halkan. Ekkor leesett: tényleg elzárkóztam Harry-től ilyen téren. Nem engedtem magamhoz, pedig ő a legfontosabb nekem. - Sajnálom. Igazad van. Mindent elmondtam neked, és megbeszéltünk, csak ezeket nem. - hajtottam le a fejem.

- Semmi gond Kicsim. Emlékszem régen én is ilyen voltam. Senkinek nem akartam megmutatni az írásaimat, most meg nem lehet megmutatnom. - nevetett. - Akkor megtarthatom a felvételt?

- Meg. Szeretlek Harry. - adtam be a derekam, és nyomtam egy puszit az arcára.

Visszamentünk a kisházba, segítettem letakarni a zongorát, majd Harry rápakolta a dobozokat, mivel én nem igazán bírtam el. Ezután visszamentünk a kanapéhoz, ahol a gitárt hagytam. Bevittem a helyére, és a füzetem letettem az éjjeliszekrényre. Többé nem fogom rejtegetni Harry elől. Ha akar belenézhet, nem zavar. 

/Kedves olvasóim! Sajnálom, megint a rész végre írok, mivel ha az elején tudatom, amit akartam, nem lesz meglepetés a rész. Szóval mikor a blog kezdésekor válogattam a szereplőket, nem sejtettem, kit találtam Leah szerepére. Akkor azt hittem, csak egy szép lány a nagyvilágban, aki tökéletesen fog illeni Harry-hez. De mára már rájöttem, hogy teljesen véletlen egy énekesnőt találtam. A neve Jasmine Villegas. Most éppen jól jöttek a számai, és felhasználtam őket. A jövőben is tervezem még, és remélem, nem haragszotok meg érte. Páran már lehet ismeritek is. Szóval remélem tetszett a két szám, és nem gond, hogy beleszőttem egy énekesnő dalait. :$ :)/