II. 26. ~ Ne haragudj, de te ki vagy?.*

Egy rendőr jött oda. Kedves arca volt. Kicsit idősebb. Egyből angolul kezdte. 

- Mi történt pontosan? - kérdezte.

- Kijöttünk megkeresni Leah-t... - kezdtük el mesélni a történetet. Mindenki hozzá tette a maga részét. Így én is megtudtam mindent, és összeállt a kép.

- Kisasszony hogy érzi, tudná azonosítani a férfit? - kérdezte.

- Igen. - bólintott határozottan Rebecca.

- Remek. Akkor nézze meg ezeket. Felismer valakit? - tartott elé két lapot, amin négy-négy férfi arc volt.

- Ő volt az. - felelte.

- Ebben az esetben fel tennék pár kérdést. Két perc az egész.

- Rendben.

- Ön híresség? Szerepelt valaha a tévében, vagy egy újságban? - kérdezte a férfi.

- Nem vagyok híresség, de szerepeltem.

- Kapott korábban rajongó jellegű e-maileket ettől a férfitől?

- Igen. - felelte Rebecca.

- Akkor biztosan ő az. Ez az ember már korábban is zaklatott híres nőket, de eddig még soha nem fajult el a dolog.

- Akkor ez az én hibám. Sajnálom Rebecca. - karolta át Liam.

- Ne butáskodj. Nem a te hibád. - bújt oda hozzá a lány.

- Ezt hogy érti? - kérdezte a rendőr.

- Miattam lett híres Rebecca. Én vagyok az oka mindennek. Ha nem lennék, nem ismerte volna meg az a férfi. - hajtotta le a fejét Liam.

- Röstellem, de nem tudom ki maga... - húzta el a száját a rendőr.

- Liam Payne a One Direction-ből. Rebecca barátja vagyok, és miattam került fel a netre vagy az újságokba.

- Uram, ugye ez nem fog kikerülni a nyilvánosságra? - aggódott Rebecca, és még jobban hozzábújt Liam-hez. Hiányzott Leah. Mi lehet vele? Hol van most? Vajon jól van? Mit csinálnak vele? Magához tért már?

- Nem. Minden ügyünket nagyon bizalmasan kezelünk, de azért nem vállalunk felelőséget, ha lekapta önöket egy lesifotós, ami könnyem megtörténhet. Nézzék! - fordult oldalra, és nézett az utca vége fele. Egy csomó fotós, és rajongó gyülekezett. Mindenkinél volt kamera, telefon és miegyéb. Basszus. Ilyenkor annyira utálom, hogy én vagy Harry Styles. Miért nem lehetek én egyszerűen csak Harry?!

- Visszajönnek velünk a kórházba a hölgyhöz, vagy maradnak itt? - állt elénk az egyik mentős.

- Ha nincs több kérdése, megnéznék a barátunkat. - felelte Rebecca.

- Nincs. Megadná a telefonszámát? Lehet még keresni fogjuk. - lediktálta a számot. A rendőr felírta egy kis noteszbe. - Ne aggódjon. El fogjuk kapni azt a mocskot. És amit maga tett az nagyon bátor volt. - fordult Péterhez. - És nagyon jó barátja lehet a hölgy, ha annyira védte magát, hogy kórházba került. - mosolyogott Rebeccára a férfi.

- Igen. A ő legjobb a világon. - felelte halkan a lány, és lefele bámult. Mintha egy apró mosolyra húzódott volna a szája. Ő is imádta Leah-t.

- Induljunk. - tessékelt be minket a mentős a kocsi hátuljába. Beültünk, és elindultunk a kórházba.

 Még soha nem utaztam mentőautóban, és remélem nem is fogok többet. Nem mintha nem lenne király a belseje, de nem akarom, hogy én vagy az egyik ismerősöm kórházba kerüljön. Végül megjöttünk. A kocsi hátul állt meg, és kiszálltunk. Végigmentünk a bejárat előtt. Kint megint gyülekeztek a fotósok. Ilyen most már nincs. Sehol sem hagynak nekünk nyugtot. Ők csak az hazugságokra, és a nagy hírekre hajtanak. Egy csöppnyi együttérzés sincs bennük. Felmentünk abba a kórterembe, ahol Leah feküdt. Elültünk előtte a kis padokra, és vártunk. Mindenkit széttépte az ideg. Liam ki sem engedte a karjaiból Rebeccát, és én is meg akartam már ölelni Leah-t.

- Tőled kapta azt az üzenetet, igaz? És a Yeah Buddy-ban is ott voltál. - mondtam egyszer Péternek.

- Igen.... Sajnálom.... Én nem akartam, hogy elfusson tőlem. Egyszerűen még mindig szeretem, és megpróbáltam visszaszerezni. De már látom felesleges. Téged szeret, és te is sokkal jobban szereted őt mint én. Amikor a megölelted a sikátorban, és...láttam rajtad, hogy mindennél többet jelent neked. Azt hittem nekem lesz a legrosszabb, de nem így volt. Én csak azt... - de ekkor hangos kopogást hallottunk. Ütemes, és határozott koppanások voltak. Visszhangzott az egész folyosó.  Ezek egy női magas sarú koppanásai voltak.

Ekkor megláttuk a hangok tulajdonosát. Éppen befordult a folyosó végén. Felénk vette az irányt komoly arccal. Beth úgy közeledett, mintha minimum embert öltünk volna, és ő az ügyvéd, akinek egyáltalán nincs ínyére, hogy meg kell védenie egy gyilkost, de a pénzért megtetszi.

- Elárulnátok nekem, mi a jó büdös francot műveltek egy ilyen nyugodt kis országban? - próbált nyugodt hangon beszélni, de mégis hallatszott, hogy mindjárt szétveti a düh és az ideg.

- Mi nem csináltunk semmit. Egy idegbeteg állat rátámadt a lányokra, és Leah beverte a fejét. - mondta Liam kihívóan, és lassan. Nem tetszett egyikünknek sem, hogy így beszél, mikor Leah lehet, hogy bent kómában fekszik.

- És mit kerestek kint a lányok éjszaka? - tette csípőre a kezét. Lehajtottuk a fejünk. Senki nem akart válaszolni. Péter is csak sunyított a széken. - Nézzétek srácok. Én nem akarok senkit sem felelőségre vonni, csak szeretném ha tudnátok, hogy már most veletek van tele a net, és mindenki szeretné tudni mi történt, és jól vagytok-e. a Twitteren máris elsők között van az a trend, hogy gyógyuljon meg Liam.

- Mi? - kerekedett ki a fiú szeme.

- Igen. Azt hiszik, hogy neked esett valami bajod. És te ki vagy? - nézett Péterre.

- Varga Péter.

- Remek. És mit csinálsz itt? - húzta fel a szemöldökét.

- Ő mentette meg  a lányokat attól a férfitól. Régi ismerősük. - felelte Liam.

- Nagyon fontos neki, hogy megtudja, mi van Leah-val. - egészítettem ki, és szálltam a srác védelmébe.

- Jah. Vagy csak el akarja adni az egyik újságnak, mint egy jó kis sztorit. - mondta cinikusan Beth. Itt már Péter is felállt, és éppen szólni akart, de félbeszakítottam.

- Beth. Kérlek. Itt senki nem akar semmit megjelentetni, legfeljebb annyit, hogy Liam jól van. Ha nem haragszol, nem veszekednék veled, miközben így is szét vet az ideg Leah miatt. - akadtam ki, de normális hangon beszéltem vele.

- Rendben. Legyen. Elintézem, hogy eltűnjenek az újságírók. Csak észrevétlenül jussatok haza, és lehetőleg ne csináljatok még egy hülyeséget. Majd holnap beszélünk. Reggel összeülünk, és kitalálunk valamit. Addig ne írjatok ki semmit sehova. Üzenem Leah-nak, hogy gyógyuljon, és Édesem. Annyira sajnálom. Jól vagy? - fordult Rebeccához, és simította meg a hátát.

- Most már jól. - húzta el a száját a lány.

- Rendben. - mosolygott kedvesen Beth. Mintha előtört volna belőle az anyai ösztön. - Vigyázzatok magatokra Gyerekek. - mondta immár gyengédebben, és elviharzott.

- Wow. Nem semmi ez a nő? Ki volt ő? - ráncolta a homlokát Péter.

- Beth, a szervező. - felelte Rebecca.

- Hűh. Kemény. - bólogatott lassan, és elismerően.

- Basszus. - rezzentem össze, mikor megszólalt a telefonom.

Előkotortam a zsebemből, és megnéztem. Louis volt az. Felvettem.

- Haver. Hol vagytok már? Megvan Leah? - kérdezte aggodalmasan.

- Igen. Megvan. - feleltem.

- Remek. Akkor hozzátok haza, és béküljetek ki. - hallottam, hogy jó kedve lett ettől a gondolattól.

- Ez nem ilyen egyszerű. Most éppen... - nem tudtam, hogy mondjam el finoman.

- Miért nem? Hol vagytok most? Nélkülünk buliztok? - nevette el magát.

- Persze. Hát hogy ne. Tudod, csaptunk egy jó kis bulit az egyik kórteremben. Meghívtuk a nővéreket is. - mondtam cinikusan.

- Micsoda? Kórteremben? Mit is mondtál, hol vagytok? - döbbent meg.

- Egy kórházban ülünk, és várjuk, hogy beengedjenek minket Leah-hoz. - feleltem.

- De miért? Mi történt? Máris ott vagyunk.

- Ne Lou. Ne gyertek ide. Már így is elég újságíró nyüzsög itt. Hazamegyünk nemsoká megígérem. Vagyis a többiek hazamennek. Ha nem engedik ki Leah-t, én maradok.

- De miért? Mi baja van?

- Beverte a fejét. Hosszú. Legyen annyi elég, hogy megtámadta őket egy férfi, de Péter segített nekik. Mi utána érkeztünk. - hadartam el.

- Hogy mi? És Rebeccának nem esett baja? Hogy van Leah? Beszéltél már vele? És ez az a Péter, aki miatt Leah sírt az ismerkedésnél? - bombázott kiabálva a kérdésekkel. 

- Jól hallottad, nem esett baja, még nem tudunk róla semmit, és igen, az a Péter. - feleltem. A fiúra néztem, aki telefon felőli oldalamon ült, és valószínűleg hallotta, amit Louis kicsit hangosan kérdezett. Lehunyta a szemét, és előrehajtotta a fejét.

- Biztos ne menjünk be? Már mindenki tiszta ideg. - aggódott Lou a telefonba.

- Nem kell. Majd érkezünk. Ja és ne írjatok ki semmit erről az esetről. Beth megtiltotta. - kértem.

- Már vele is beszéltetek?

- Bejött felháborodottan a kórházba, de már nincs itt. De majd mindent elmagyarázok. Szia. - és kinyomtam.

A térdemre támasztottam a könyököm, és úgy tartottam a fejem. Megráztam a hajam, majd a jobb oldalra húztam a göndör tincseimet. Mindig ezt csinálom, ha ideges vagyok. Rossz szokás.

- Leah tényleg sírt miattam? De miért? - fordult felém Péter.

- Igen. Tudod, neki nagyon fájt, hogy megcsaltad pont a rokonával. Első nap, mikor bemutatta nekünk Rebeccát és Leah-t Simon, egy csomó mindent kérdeztünk tőlük. Köztük azt is, van-e barátnőjük. Erre Leah lehajtotta a fejét, és kirohant a mosdóba. Loui utána ment, hogy megtudja mi történt vele. Aztán nekem is elmondta később a konyhába.

- Sajnálom. Én nem akartam ezt tenni vele. Mindenki csinál hülyeséget néha. De sajnos nem mindig jár második esély, akárhogy is szeretnénk. - húzta el a száját.

- Bocsi, hogy ezt mondom, de rám is rám hajtott a volt csajom nemrég, mikor részeg voltam, de mégse csaltam meg Leah-t. Az már más téma, hogy a csaj elrendezte, hogy ezt higgyem lefeküdtem vele, és ezért összevesztünk Leah-val, de aztán Caroline is bevallotta az igazat. A lényeg, hogy nem tettem meg, mert szeretem. Te is szereted, nem? Akkor miért tetted meg?- csóváltam a fejem.

- Nem tudom. Nehéz ellenállni a kínálkozó alkalomnak. Pasiból vagyok. - ejtette le a kezeit a combjára.

- Én is pasi lennék, nem? - mosolyodtam el egy kicsit.

- Te tényleg sokkal jobban szereted...látszik, hogy a mindenend. Nélküle nem is tudnál élni. - lökött oldalba.

- Hát igen. - löktem vissza.

- De ugye tudod, hogy ha átvered, vagy megbántod valamivel, mint például ma este, velem gyűlik meg a bajod, és nem érdekel, hogy Londonban vagy, és hány testőr vesz körül sztárocskám. - fenyegetett, de csak játékosan.

- Azért a mainak te is részese voltál jócskán. De megértettem, és ne aggód, nem fogom megbántani soha. Te mondtad, ő a mindenem. - feleltem. - Ne rivalizáljunk tovább. Haverok? - nyújtottam a kezem. Megrázta, és összemosolyogtunk. Egyszer megszólított minket egy nővér, de nem értettem semmit. Miért nem kértem meg Leah-t, hogy tanítson. Olyan tehetetlennek érzem magam. Péter és Rebecca valamit rávágott, majd a nő megint beszélt.

- Mit mond? - kérdeztem Pétert.

- Azt kérdezte, hogy mi vagyunk-e Leah hozzátartozói, és most azt mondja bemehetünk hozzá. Ennyi. Többet nem mondott. - fordított.

- Ez remek! Menjünk! - indultam el az ajtó fele.

 Halkan be is nyitottam.

Leah fél ülésben feküdt az ágyon, és mosolygott, mikor bementünk.

- Jól vagy? - mentem egyből az ágy széléhez.

- Igen. - ráncolta a homlokán, és zavartan nézett rám.

- Mi a baj Kicsim? - zavarodtam meg én is. Olyan volt, mintha nem ismert volna meg.

- Ne haragudj, de te ki vagy? - kérdezte óvatosan, és elpirult. Imádtam, mikor elvörösödik, de a szavai hidegzuhanyként értek.

- Ezt meg hogy érted? Nem emlékszel rám? Én vagyok az Harry. - mosolyodtam el.

- Harry. - mondta ki lassan. - Istenem, de szép a mosolyod. - villantotta ki ő is a fogait.

- Te egyáltalán nem emlékszel rám? - ültem le az ágy szélére.

- Ismerős vagy, de nem tudlak hova tenni. De olyan furcsa érzésem van veled kapcsolatban. Mosolyognom kell tőled. - felelte. - Mi történt velem?

- Beverted a fejed, miközben engem védtél. Emlékszel? Megtámadott az a férfi, mikor elfutottál Harry-től, majd Pétertől. - felelte Rebecca.

- Rebecca. - örült meg. - És jól vagy? Ki a barátod? - mérte végig Liam-et.

- Liam vagyok. Rám sem emlékszel? - állt előrébb a fiú.

- Sajnálom, de nem. De valahogy te is furcsa vagy nekem. Mintha ismernélek, de nem tudom honnan. Péter. Te mit keresel itt? - akadt meg a tekintete a sarokban ácsorgó fiún.

- Szia Leah. Örülök, hogy jól vagy. - felelte.

- Ő mentett meg minket. - egészítette ki a barátnője.

- Akkor nem Londonban vagyok? - ráncolta a homlokát.

- Nem. Budapesten vagy. - feleltem.

- Akkor miért beszélek angolul? - zavarodott meg.

- Mert mi csak angolul tudunk Harry-vel. - mondta Liam.

- Akkor mit kerestek Magyarországon, és én mit keresek itt? Nem ma utazunk Londonba? - legalább meg tudtuk, ő melyik nap van.

- Nem. Mi már kimentünk Londonba, és összejöttünk a srácokkal. Aztán visszautaztunk ide velük. - felelte Rebecca.

- És én vagyok a barátod. - egészítettem ki.

- Igen? Jó az ízlésem. Cuki vagy. - mosolygott rám. Elpirultam. - És te szeretsz engem?

- Mindennél jobban. - fogtam meg a kezét.

- Akkor miért futottam el tőled? Aztán meg tőled? - nézett Péterre.

- Mert én írtam neked egy SMS-t, amit Harry komolyan vett, és elkezdett féltékenykedni. Olyat mondott, és tett, amit nem akart, és megharagudtál rá. Elrohantál, és összetalálkoztál velem. Én vissza akartalak kapni, így tőlem is elfutottál, és Rebecca talált meg. Aztán Rebeccát pedig a férfi elkapta, és te próbáltál segíteni neki, de beverted a fejed, miután megütött. - hadarta el Péter.

- Ez megmagyarázza miért fáj a fejem, és az állam. Miért tudják a férfiak, hogy kel ilyen pontosan állon vágni egy nőt?! - kérdezte ironikusan.

- Többet nem lesz ilyenbe részed megígérem. Soha nem engedlek ki a karjaimból, és nem is leszek öntelt sztár megígérem. - magyaráztam.

- Redben. Még nem ismerlek, de valahogy hiszek neked. Sztár?- mosolygott rám, és zavarodott is meg, de nem hagytak válaszolni.

- Én megyek gyerekek. Leah örülök, hogy jól vagy, és tudnod kell, hogy mindig szeretni foglak, és vigyázok rád innen, Magyarországról. - szólalt meg Péter.

- Rendben, és köszönöm Péter. Azt is, hogy megmentettél, és ezt is. - mosolygott rá a lány.

- Gyógyulj meg hamar, és ha van kedved hívj fel. Örülnék neki. Sziasztok.

- Rendben. Szia. - ígérte meg Leah.

- Szia. - köszöntünk a srácnak.

Rebecca ásított egyet Liam karjaiban.

- Álmos vagy Rebecca? Menjetek nyugodtan haza. Nem kell itt őrködni mellettem. Már nagy vagyok. - mosolygott kedvesen.

- De nem akarlak itt hagyni. Hisz most szükséged van a barátokra.

- Nem baj. Nektek meg szükségetek van az alvásra.

- És én amúgy is itt maradok. - egészítettem ki.

- Igen. Harry itt marad velem. - ejtette érdekesen a nevem, de kellemes volt hallani, ahogy újra kimondja.

- Rendben. De holnap reggel az lesz az első, hogy eljövünk. Mindenkivel. Jó legyél Leah. Szeretlek. Te vagy legjobb barátnő a világon. - nyomott egy puszit Rebecca az arcára.

- Jó éjszakát Leah.

- Szép álmokat. Harry nagyon vigyázz rá! - szólt rám Rebecca.

- Sziasztok. - köszönt el Leah, majd én is.