II. 25. ~Segítség!*

Bocsánat, hogy ilyen későn tettem fel az új részt. Oka: életemben először tanulok oroszt, és holnap írok belőle. Na de nem is mentegetőzök. Itt az új rész. Kérlek szorítsatok nekem holnap a dogánál. :)

II. 25. ~Segítség!*

Elkezdtem arra rohanni, amerről jöttem. Egyszer egy kétségbeesett szőkés lányt láttam magam előtt.

- Rebecca. - szaladtam oda hozzá.

- Leah. Jaj, de jó, hogy megtaláltalak. Hol voltál? Jól vagy? - ölelt meg, majd vizsgált végig, hogy nincs-e bajom.

- Jól vagyok, de most mennünk kell. Kérlek bízz bennem, majd elmagyarázom. - fogtam meg  a karját, és húztam tovább az utcán. Alig voltak ezen a részen. Szinte senki nem volt kint. Csak futottunk a barátnőmmel az üres utcákon.

- Ide. - fordultam be egy kis zsákutcába, és elkezdtem rohanni a végén lévő kuka felé. Bevágtuk magunkat mögé a falhoz. Mélyen beszívtam a levegőt, majd hangosan kifújtam.

- Mi ez az egész Leah? - suttogta Rebecca.

- Péter. Előle futottam. - feleltem halkan.

- Micsoda? - kerekedett ki a szeme. - De hogyan?

- Elmentem a parkba, és futottam a pad felé, mikor elkapott, és megnyugtatott. Eleinte olyan volt, mint egy barát. Elmondtam neki, mi történt, és a pulcsiját is ideadta. Aztán ugyanolyan szemét alak lett, minta többi pasi. Ki akarta használni a helyzetet, és meg akart csókolni. Jól lecsesztem, és elrohantam. Tudom, hogy jött utánam, de szerintem sikerült leráznom. Olyan jó, hogy legalább te itt vagy velem. - hajtottam a vállára a fejem.

- Szegénykém. Miken mentél ma este keresztül... - csóválta meg a fejét. - Tudod, Harry tiszta ideg, hogy megint elrohantál. Hárman jöttünk megkeresni. Ő, Liam, és én. Szétváltunk, hogy külön keressünk, és nehogy megint egy telefonfülkében aludj. Csak szeretném, ha tudnád, Harry majd megőrül, hogy nem tudja mi van veled. Kérlek keressük meg. - dörzsölgette a karom.

- Ja. Képzelem milyen ideges lehet, miután olyan "szépen és együtt érzően" beszélgettünk. - mondtam gúnyosan.

- Hidd el szeret téged, és észhez tért. Tisztában van vele, mit rontott el, és tud Péterről. Fél a konkurenciától.

- De honnan tudta meg? - néztem fel rá.

- Az sms-ből. Megnézte a telefonodat, mikor már aludtál. És én elmagyaráztam neki most, amíg közösen kerestünk. -

- Megnézte a telefonom? Ezt hogy gondolta? És pont úgy akart megtartani, hogy ilyeneket mond? Arra nem gondolt, hogy nincs oka félelemre, csak legyen olyan mint volt? Én úgy szeretem, ahogy van. Ez az üzenet csak olaj volt a tűzön. Már előtte is olyan volt Oroszországba. - zavarodtam össze.

- Tudod, milyenek a pasik, de már megbánta, és újra a régi. - rántotta meg a vállát. - Na, gyere menjünk vissza. - akart volna felállni, de ekkor egy árnyék jelent meg a kuka mögött. Csendbe maradtunk, és vártunk. Kicsit beparáztam. Nem tudtam, ki lehet.

- Szép jó estét Rebecca és Leah. - köszönt egy idősebb pasas.

- Ismerjük egymást? - állt fel Rebecca.

- Én ismerlek titeket, és te is ismersz engem. - felelte a férfi barátnőmnek, itt én is felálltam, és mindketten zavartan néztünk az alakra. - Én írtam neked a levelek, amikre nem válaszoltál. De tudom, hogy láttad őket.

- Hűh. Hát köszönöm a rajongását, de nekem van barátom, és szeretem. - nyúlt a nyakához Rebecca.

- Tudom, és megértettem. Nem is azt akarom, hogy engem szeress. Egészen más a célom. - jött közelebb. Nagyon megijesztetett. Rebeccához bújtam. Féltettem.

- Ne jöjjön közelebb kérem. - tett egy lépést hátra a lány, és így én is.

A férfi csak mosolyogott, és közelebb lépett Rebeccához. Célirányosan elindult a lányhoz, és engem ellökött oldalra. Rebeccát nekilökte a falnak, és már húzta volna fel a pólóját, de persze barátnőm sem hagyta magát. Ellökte magától, és próbált volna menekülni.

- Hagyjon békén! Valaki segítsen! - kiabálta.

- Engedje el! - ugrottam rá a férfi hátára, és próbáltam hátrahúzni a barátnőmről.

- Segítség! Valaki jöjjön már! - kiabálta  Rebecca, és ő is nekiugrott a férfinek.

Engem lelökött magáról, és megütött. De olyan erővel vágott arcon, hogy hátraestem, és bevertem a fejem a falba. Elszédültem. Forgott körülöttem a világ, és minden elmosódott. Csak Rebecca kiabálását és sikítását hallottam. Aztán kezdtem magamhoz térni. Felálltam, de megszédültem, és visszaestem. Ekkor egy másik férfialak jelent meg, és letépte Rebeccáról a férfit.

- Takarodjon innen! - húzott be neki egyet. A férfi elesett, majd gyorsan elszaladt. Nem bírtam felfogni, hogy ez velem történt meg.

- Rebecca jól vagy? - húzta fel az idegen a földről. Ismerős volt a hangja, de agyon fájt a fejem.

- Megvagyok. Köszönöm. - borult a lány a nyakába. Én csak bámultam.

Nem tudtam értelmezni, mi zajlik körülöttem. A fejem szét akart robbanni. A homlokom nagyon fájt, és meleget éreztem rajta. Odanyúltam. Valami nedveset tapintottam. Megnéztem a kezemet, és vörös volt az ujjam hegye. Valami nem stimmel. Miért látok fekete pontokat? Ez nem jó!

- Leah jól vagy? - hajolt le hozzám egy fiú. Tudtam, hogy közelről ismerem. A fekete pontok egyre csak szaporodtak, aztán minden elsötétedett.

Harry szemszögéből:

- Liam! - kezdetem el rohanni a fiú felé. Megállt, és megvárt. - Találtál valamit?

- Nem. Semmi nyoma. - hajtotta le a fejét.

- Hol lehet? Hogy lehettem ilyen hülye? - túrtam a hajamba.

Nagyon sajnáltam, hogy ilyen bunkó voltam. Hogy viselkedhettem így? Egy SMS-miatt. Leah félt Pétertől. Nem akart hozzá visszamenni. Engem szeretett. Csak én voltam ennyire féltékeny, és pont ezzel tettem tönkre mindent. Meg kellett volna kérdeznem. De miért nem mondta el? Mert tudta hogy pont így viselkedtem volna. Basszus.

- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de bíznod kellett volna Leah-ban, és az az interjús dolog...hát az sem kellett volna. - fogta meg a vállam.

- Tudom Haver. Érted? Felfogtam, de... - félbeszakított valami.

- Hagyjon békén! Valaki segítsen! - kiabálta egy női hang. Összerezzentünk.

- Engedje el! - egy másik.

Összenéztünk Liam-mel.

- Rebecca.

- És Leah. - kaptunk észbe.

Elkezdtünk őrült tempóba rohanni a hang fele. Nem tudtuk honnan jön, csak hogy a szerelemink bajban vannak, és meg kell találnunk őket.

- Segítség! Valaki jöjjön már! - kiabálta megint Rebecca.

Megálltunk egy kereszteződésbe. Nem tudtuk, merre kell menni.

- Takarodjon innen! - hallottunk szemből, és elindultunk arra. Ez nagyon halk hang volt, de mégis határozott, és magabiztos. Ez egy férfi. Ekkor egy távoli zsákutcából egy férfit láttunk kirohanni. Kicsit összevissza ment, mintha kába lenne.

- Az lesz az!  - mutattam oda, és elkezdtem rohanni a kis utca felé. Liam is követett.

Bekanyarodtunk. A zsákutca végén három alak volt. Kettő éppen megölelte egymást egy pedig ült a földön. Aztán a fiú odament a földön heverő lányhoz, és valamit mondott neki. Aztán a lány feje hátracsuklott, és e földre esett. A fiú egyből felkapta és magához szorította.

- Mi történt? - rohantunk oda, és kérdezte Liam. - Csipkerózsika. - ölelte meg, és szorította magához Rebeccát. Lent a földön egy fiú ölelgette egy lányt.

- Leah. - huppantam le. - Mi történt vele? Ki vagy te? - kiabáltam. A szívem a torkomban dobogott. A gondolataim száguldottak. Tudni akartam, mi folyik itt, és mi van Leah-val.

A fiú felnézett rám, majd átadta a szerelmem. - Hívjatok már egy rohadt mentőt. - kiabáltam.

Ennek hatására Liam előkapta a mobilját, és felhívta a mentőket. Megígérték, hogy mindjárt jönnek.

- Tényleg téged szeret. Vigyázz rá jobban. - felelte.

- Péter? - kerekedett ki a szemem. Bólintott. - Mi történt?

- Egy férfi. Meg akart e...e....e - próbálta elmondani Rebecca, de a könnyei potyogtak, és sokkos állapotba volt.

- Nem kell kimondanod. Értem. - szorította megához Liam. - Most már minden rendben van. Nyugalom. Itt vagyok.

- Leah!  Leah térj magamhoz! Mi történt a fejével? Miért vérzik? - fordultam Péterhez. Éreztem, hogy a torkom összeszűkül, és a forróság elöntötte az arcom. Ekkor olyan történt velem, ami ritkán szokott. A szememből kicsordult az első könnycsepp. Végigfutott az arcomon, és Leah véres homlokán landolt.

- Nem tudom. A férfi tehetett vele valamit. Mikor ideértem már a földön ült.

Meghallottam egy hangot, ami kicsit megnyugtatott. A mentők megjöttek. Odarohant hozzánk három férfi. Valamit kérdezett az egyik, mire Rebecca felelt. A férfi bólintott, és váltott angolra.

- Kérem álljon arrébb! Már rendben fog jönni. Jó kezekben lesz. - szólt hozzám az egyik mentős, mivel még mindig Leah-t szorongattam. Átadtam nekik, és felhelyezték egy ágyra. Betolták a kocsiba.

Mentem mellettük, és be akartam szállni, de az egyik mentős leintett.

- Uram, ön nem jöhet. A másik kocsival. - mutatott még egy mentőautóra, ahol Rebeccát vizsgálták. Odamentem hozzájuk.

- Hölgyem magánál van? Mennyit mutatok? - tartotta fel a férfi Rebecca előtt három ujját.

- Hármat. - jött a válasz, ekkor egy rendőrautó is megállt.

- Remek. Kérem nézzen a fénybe. - és elé tartott egy lámpát. - A pupillareflex rendben. Nem szédül? Nem fáj a feje?

- A fejem fáj egy kicsit, de már nem olyan vészes.

- Valami, ami még sajog?

- Az oldalam egy kicsit, de az csak egy lila folt lesz. - rántotta meg a vállát a lány.

- Rendben. Szerintem rendben van. Hogy érzi? Bent tartsuk egy napra megfigyelésen, vagy jól van?

- Nem szükséges. Jól vagyok. - felelte Rebecca. - El fogják kapni azt a férfit?

- Ezt a rendőröktől kérdezze. - mosolyogott a mentős. - Történt valami baja a kezének? Tudja mozgatni? Nem vérzik? - kérdezte Pétertől.

- Nem. Minden rendben vele. Köszönöm. - mozgatta meg kicsit a csuklógát.