IV. 32. ~Maradj velem!*

Liam szemszögéből:

Végre leszállt a gépen New York-ban. Tudtam, hogy Rebecca nem díjazza az ötlete, hogy ide utazok menekülésből, miközben szembe kéne néznem a srácokkal, de erre nem vagyok képes. Túlságosan haragudtam rájuk, de egyben hiányoztak is. Szóval Rebecca tudta nélkül meglátogattam. Bár ne a 7:50-es géppel jöttem volna. Harry is ugyanakkor állt be a sorba, mint én, így szinte egymás mellett haladtunk. Csak két korlát, és kb 5 méter választott el minket egymástól. Rossz volt látnom. A szemében fájdalom égett, és Ő is pont olyan levert volt, mint én. Ezt persze nem mutatta, de eléggé ismertem, hogy lássam rajta. Ebben az a "vicces", hogy van, aki napokat keres minket, hogy egy képet készítsen, míg én ríttig akkor találkozok Harry-vel, mikor nem akarok. A sors fintora. Igyekeztünk nem tudomást venni a másikról, de nem nagyon ment. Viszont már vége, és megérkeztem az én drága szerelmem városába.  Egyenesen a Hotel Yotel fele vettem az irányt. Még indulás előtt felhívtam őket, hogy érkezem, és szeretném meglepni a szerelmemet. Szerencsére nem volt akadálya hála a nevemnek. A hírnév, amit szintén a One Direction hozott meg nekem és nekünk.

Ahogy megérkeztem, egy kishölgy fogadott. Útbaigazított, és körbeugrált, amit nagyon nem díjaztam. Felkísért a megfelelő szobáig, és elmondta, hogy a VS társulat most fotózáson van. Itt késő délután volt. Kicsit megviselt ez az időeltolódás, de most nem érdekelt. Megtudtam, hogy fél óra múlva várható a csapat visszaérkezése. Pontos napirendjük van, de azt is megsúgta a hölgy, hogy miután visszaérkeznek szabadok egészen holnap estig. Alig vártam, hogy megérkezzen. A csomagomat csak a fal mellé toltam, majd elkezdtem kicsinosítani a szobát. Rendeltem egy üveg bort, és hangulatos fényt varázsoltam. Igazán jól nézett ki a szoba, pláne félhomályba. A fehér ágy világított, míg a lila szőnyeg hangulatos színárnyalatot kevert a sötétbe. Hiába, hamar megy le a nap.

Egyszer pityegést hallottam, ami azt jelentette, hogy valaki elhúzta a kártyát az ajtó leolvasóján. Gyorsan bebújtam az ajtó mögé. Jön Rebecca. Kinyílt a világos fa ajtó, majd az én szépségem lépett be rajta. Lassan haladt, és végigmérte a szobát. Tudta, hogy nem így hagyta. Lassan haladt be. Itt jött el az én időm. Becsuktam mögötte az ajtót, és ezzel egyidejűleg magam felé is rántottam. Hozzám simult, és lepetten szívta be a levegőt. Kikerekedett szemekkel nézett végig az arcomon, majd megakadt a szememen.

- Liam. - hebegte halkan.

Éreztem a száguldó szívdobogását. Nagyon megijeszthettem, ha ezt váltottam ki belőle.

- Csipkerózsika. - mosolyogtam rá.

Mintha egy csapásra elfelejtettem volna minden rossz dolgot, ami történt.

- Hogy kerülsz ide, Liam? - kérdezte zavartan, de egyben édes mosollyal az arcán.

- Tudom, hogy azt mondtam, nem jövök, de muszáj volt. Kellesz nekem. Szükségem van rád. - öleltem magamhoz.

- Szeretlek, de muszáj megbeszélned a srácokkal ezt az egészet. Fogadok, hogy Ők sem repesnek az örömtől.

- Hát Harry biztos nem, de majd annak is eljön egyszer az ideje.

- Nem értem. - zavarodott meg.

- Találkoztam Harry-vel a reptéren. Leah-hoz utazott Magyarországra. 5 méterre álltunk egymástól a másik sorba, de nem szóltunk egymáshoz. Csak néztük a másikat. Ő is nagyon le volt törve. - húztam el a szám.

- Sajnálom, Liam. Mit tehetek, hogy jobb kedved legyen?

- Csak legyél velem, kérlek. Legalább csak pár napig. Szükségem van rád. Csak te maradtál nekem. - öleltem még szorosabban. De ekkor eltávolodott, és aggódva mért végig.

- Hol van Sky?

- Andy vigyáz rá. Ne aggódj!

- Hogyhogy ne aggódjak? Te Andy-ra bíztad Sky-t? - akadt ki kicsit.

- Igen. Miért? Szereti a kutyust, nem lesz baj. Max csak megtanítja Ps-ezni. - nevetettem. Nem értettem, miért baj, hogy Andy-nél hagytam Sky-t. Hisz a legjobb haverom, és a kutyus is nagyon szereti. Mindig játszanak, mikor nálunk van.

- Remélem, nem itatja le. - nevette el magát immár Ő is.

- Nyugi Reb, Sky okosabb annál.

Ezen már végképp nevetésben törtünk ki. Andy-ből kinézem, hogy megkínálja a kutyát piával, de Sky okosabb annál, hogy igyon belőle. 

Ledőltünk az ágyra. Rebecca a vállamra feküdt, és a hasamnál ölelt. Jól esett, hogy itt van velem, mégis ürességet éreztem a mellkasomba. Egy nagy darab eltűnt az életemből. Hiányzott a banda és az a 4 srác.

- Mi történt veled? - tereltem a gondolataimat.

- Most értünk vissza egy nagyon fárasztó fotózásról. A Vogue címlaplánya leszek Barbival. Hihetetlen. - fújta ki hangosan a levegőt.

- Büszke vagyok rád. - simítottam végig a jobb kezemmel az arcán, mivel a ballal öleltem. 

- Meddig maradsz? - tolta fel magát, és nézett rám.

- Még nem tudom.

- Megnézel holnap?

- Mi lesz holnap Csipkerózsika? Ne haragudj, de nem tudom. - pirultam el kicsit.

- Egy évnyitó Fashion Show. Fel fog lépni Justin Bieber és Rihanna is, miközben mi felvonulunk. Képzeld nekem kell majd Justin-nal lenni a kifutón a szólójánál. Király lesz. Már elpróbáltuk. - vigyorgott izgatottan.

- Ezt feltétlen meg kell néznem. - mosolyodtam el.

Hirtelen a hasamra ült, és komolyan kezdett vizslatni.

- Mi lesz veled most Liam?

- Nem tudom. - húztam el a szám.

- Azért még énekelsz, nem?

- Nem tudom. Lehet nyitok egy édességboltot. Tudod, hogy az lett volna a B-terv.

- Liam, én azt szeretném, ha neked jó lenne, és látom, hogy így nem jó. - nézett komolyan a szemembe. Mindig lenyűgözött, hogy milyen csodás. Imádtam, mikor a hasamon ül. Olyan tökéletes. Egy hibát nem találok rajta vagy benne, amibe bele lehetne kötni.

- De majd az lesz. Mindkettőnknek el kell fogadnunk, hogy lezárult egy csodás rész az életemből. Egyszer mindennek eljön a vége. A bandának most jött el a vég. Ez így van rendjén. Legalább te itt vagy velem. - fogtam meg hihetetlenül vékony és csinos derekát.

Lehajolt és a mellkasomra dőlt. Látszott, hogy azért táncos is, mivel hihetetlen hajlékony volt. Nem sok ember tudta volna ezt megtenni, hogy így pihenjen a mellkasomon. Ez csak még csodásabbá tette Rebeccát.

- Hogy tudod ennyire egyszerűen felfogni?! Nekem nem menne a helyedben. Még így is nehéz. Meg fog változni az életünk, Liam. A rajongóitok még inkább üldözni fognak titeket, és nem fogják annyiban hagyni ezt. - suttogta. A meleg lehelete még a ruhán keresztül is csikizte a bőrt izmos mellkasomon ezzel felforrósítva testem.

- Nem lesz baj, Csipkerózsika. Normális életet fogunk élni, mint minden bukott világsztár, akinek egy csodás Victoria's Secret angyal a barátnője.

Halkan felnevetett, majd nyomott egy puszit a mellizmomra, amitől az kicsit összerándult, majd felengedett a bizsergéstől, amit okozott. Tudtam, hogy csak én vagyok képes még ilyen helyzetben is megnevettetni  Még ha Ő nem is volt ezzel tisztában, én tudtam, mit váltottam ki belőle. Mire vagyok képes vele. Mi mindent hagyna nekem, amivel persze soha az életbe nem élnék vissza. Tiszteltem, és mindennél jobban szerettem. Ő volt az egyetlen fényforrás sötét, nehéz viharfelhőkkel borított életemben.

(megmosolyogtatsz)

Will szemszögéből:

Borzalmas volt, hogy Zayn egész nap semmit nem csinált. Most nekem is szabadságom volt egy hétig. Egy ideig a szobában gubbasztását még betudtam a hatalmas szomorúságnak, melyet magába fojtott. De két nap eltelte után, nem voltam képes tovább tűrni a tehetetlenségét. Még soha nem láttam ennyire megviseltnek és elhagyottnak. Az élete darabokban hevert. Azt éreztem, még én sem vagyok képes összeragasztani összetört lelke darabjait. Az arcáról sütött az üresség, amit az a négy srác elvesztése okozott neki. Csak magát okolta érte. Kitörtek belőle a szavak, melyekkel fájdalmat okozott mindenkinek. Ezek azok a mindig különböző, mégis egy jelentést hordozó szavak, melyek mostanában egyre többet törnek ki akaratlanul a száján. Eddig még csak ellenem irányultak. Én tűrtem őket, hála a felbecsülhetetlen szeretetnek, amit Zayn iránt éreztem. Viszont amikor ezek a szavak a srácokra sújtottak le, nem vigasztalást kaptak észrevéve a mögöttük rejlő kétségbeesetten segítségért kiabáló srácot, hanem harcias tiltakozást. Zayn ezt még rosszabbul reagálta le. Látom rajta, ha előre tudja, hogy ez lesz belőle, abbahagyja a veszekedést.

Felmentem a hálószobába egy bögre teával a kezemben, és azzal a szándékkel, hogy lehívom vacsorázni. Még soha nem láttam annyira elhagyatottnak Zayn-t. Lent gubbasztott a földön az ágy és a fal között. Hátát az ágynak támasztotta, míg lábait felhúzva a falnak döntötte vele  szembe. Nekem háttal volt, de tudtam, hogy érzi; itt vagyok. Megkerültem az ágyat, és leguggoltam mellé. Karja mellett a telefonja pihent. Látszólag azt várta, hogy megcsörrenjen. Mereven bámult maga elé. Nem nézett rám, de még csak meg sem rezzent, mikor leguggoltam mellé. Letettem a teát a mellettünk lévő éjjeliszekrényre. Az ennivalóhoz, amit még 1-kor tettem le oda ismét, hozzá sem nyúlt. Ez már tegnap reggel óta így ment. Nem evett és nem ivott semmit. Óvatosan az arcához nyúltam, és végigsimítottam erős borostáit, melyek most még elhanyagoltabban meredeztek minden fele. Érintésemre mélyet sóhajtott, majd rám emelte üveges tekintetét.

- Zayn. Hoztam neked teát. - suttogtam halkan. Szemeim aggodalommal teltek meg.

- Nem vagyok szomjas. - felelte rekedten. Csodás lágy hangja most fájdalmasan csengett.

- Muszáj innod Nyuszi, még ha enni nem is vagy hajlandó. - üveges tekintetét levezette a földre. - Ki fogsz száradni Zayn!

Nem érdekelte az aggodalmam. Továbbra is meredt maga elé. Átnyúltam a szekrényhez, és levettem róla a teát. Zayn orra elé nyomtam. Már langyos volt, így nyugodtan ihatott belőle, ha akart volna.

- Igyál kérlek. A kedvemért. 

- Értsd meg Will, nem vagyok szomjas. - motyogta maga elé a szavakat.

- Zayn megértem, hogy most fáj, de te döntöttél úgy, hogy vége, és nem küzdesz tovább. Ne büntesd magad!

(Sírj egy folyót, építs egy hidat, lépj túl rajta)

Mérgesen felállt. Én továbbra is lent ültem teával a kezemben, így nagyon magasra kellett emeljem a tekintetem, hogy az arcára tudjak nézni. Lehajtott fejjel engem figyelt. A szemében harag és fájdalom lakozott. Zavartan álltam fel, miközben a teát a szekrényre helyeztem. Nem értettem ezt a hirtelen felpattanását. A szemkontaktust továbbra sem vesztettük el, de ahogy közeledtem az arca felé, egyre inkább megijesztett a belőle áradó düh.

- Zayn? Mi a baj?

- Még kérdezed, mi a baj? Az életem romba dőlt. Elvesztettem a testvéreim. Nem tudom, mit kezdjek magammal. És te sem könnyíted meg a dolgom, hogy anyáskodsz felettem. - Zayn szóról-szóra mindent elmesélt, mikor hazajött még az orvosi vizsgálat után. Tudtam, hogy ugyanezeket a szavakat mondta Liam-nek is: "anyáskodsz felettem". Ez nem esett jól. Nagyon nem. Nem hibáztathat, mert szeretem, de Ő mégis megtette. A szemeim lepetten pislogtak, és megteltek fájdalommal. Egy kis nedvességet is éreztem ott, ami meglepett. Zayn megtanított, hogy sírjak, de ennyire könnyen ritkán ment. Talán, mert ezeket a szavakat egy olyan ember vágta a fejemhez, aki a világot jelentett nekem. Felment bennem a pumpa. Kicsit attól, hogy gyenge lettem, de nagyobb részben attól, hogy Zayn így gondolja. Itt volt az ideje, hogy ne tűrjem tovább gonosz megnyilvánulásait.

- Hogy mondhatsz ilyet? Én vagyok az egyetlen, aki eltűrte, hogy így beszélj vele. Megértem, hogy a srácok, nem úgy fogadták a szavaidat, mint én. A szomorúságod nem jogosít fel arra, hogy ne vegyél emberszámba. Mintha nem is én lennék az élettársad, akit állítólag szeretsz. Azt hiszem, lassan sikeresen elvesztesz engem is. - akadtam ki, és emeltem feljebb a hangsúlyt. Lehet én is meggondolatlanul mondtam ki a szavakat, de már kicsúsztak. Már nem volt mit tenni. Azt hittem a szavaim észhez térítik, de nagyot kellett csalódnom.

Zayn egyáltalán nem úgy reagálta le, ahogy én akartam. A szemében harag villogott. Szomorúságnak már nyoma sem volt. Az összes szeretet kiszökött belőle. Mérgesen rántott magához, majd a falnak tolt. Karjaimat a fejem fölött egy kézzel a falhoz szorította. Nem voltam gyenge a tánctól, de Zayn ellen nem volt esélyem. Egy kézzel lefogott. Forró teste az enyémhez nyomódott, ezzel mozgásképtelenné téve. A szeme csillogott a dühtől. Homloka ráncba szaladt, míg a mellkasa vadul mozgott fel-le, de az nekem is. Kétségbeesetten néztem rá, és próbáltam ellökni magamtól, de mintha meg sem érezte volna.

- Hogy mersz így beszélni velem? Nem mész mellőlem sehova! Pláne most nem. Te is magamra hagynál, mikor már majdnem mindent elvesztettem? - szűrte a fogai közt mérgesen. Megleptek a szavai. Késként hatoltak a mellkasomba, majd a szívembe. Zayn még soha nem beszélt így velem. Ennyire agresszívnak még soha nem láttam. Egyetlen egyszer volt velem ennyire erőszakos; mikor Ross megcsókolt. De még akkor sem mondott ilyeneket. Akkor nem igazán rám volt mérges, de most azt hiszem, csak én voltam a haragjának kiváltója. Miattam került ebbe az állapotba.

(Könyvek, nem fegyverek...kultúra, nem erőszak)

Nyögdécselve próbáltam kirántani a kezeim a szorításából, de minden egyes próbálkozásomra erősebben markolta a csuklóm, ami már igencsak sajgott. Próbáltam nem mutatni a félelmem, de ez lehetetlen volt. Zayn volt az egyetlen, akitől tényleg féltem, mivel Őt szerettem a legjobban. Tudtam, hogy könnyedén kárt tud tenni hozzá képest apró testemben.

- Nem veszel emberszámba. Nem értem, miért vagyok még itt. - suttogtam félénken.

- Nem mész sehova a házamból! - jelentette ki mérgesen, és kicsit lazábbra foga a kezeim szorítását.

A szavaiból áradó erőszakos dominancia olyan tettre késztetett, amit soha nem tettem azelőtt. Amire azt hittem, soha nem lennék képes. Elrántottam jobb kezem, ami mérgesen csattant az arcán. Zayn az erőhatástól oldalra fordította a fejét. A tenyerem sajgott, de nem az bőrére mért ütéstől, hanem, hogy erre voltam képes. Ilyet tudtam tenni. Zayn megnyalta a szája szélét, majd tekintetét rám kapta, melyből most villámok hada zúdult az arcomra. Egyből megbántam a tettem. Olyan félelem kerített hatalmába, mely még soha senki iránt borzalmas életemben. Zayn keze ökölbe szorult, és már lendült is. Felsikítottam, és védekezőn a fejem elé kaptam a kezem. Legnagyobb meglepetésemre keze megállt az arcom előtt, és eredeti célpontja helyett a falba ütött teljes erőből. Jó jelnek vettem, hogy nem volt képes bántani. Mérgesen lehajtotta a fejét. Óvatosan elvettem a kezem az arcom elől. Még soha nem sikítottam így félelmemben. Komolyan azt hittem, Zayn képes megütni.

- Will... - kezdett bele még mindig lehajtott fejjel.

A szavakat még mindig szűrte a fogai között. Ez ismét megijesztett.

- Csak hagyj elmenni Zayn. Félek tőled. - csordult ki egy könnycseppem.

Ezt még soha senki nem váltotta ki belőlem. Még soha életemben nem sírtam félelmemben. Még soha senkinek nem mondtam ezeket a szavakat, de Zayn képes volt ezt tenni velem.

Remegő hangom hallatán rám emelte tekintetét. Kikerekedett szemében aggodalom és megbánás csillogott. Ez meglepett. Éreztem, ahogy megfeszült izmai lassan ellazulnak.

- F-félsz tőlem? - kérdezte szaggatottan és halkan.

Nem feleltem, de a szememben ülő ijedtség és a szakaszosan kicsorduló könnyeim megadták a választ. Féltem Zayn-től.

- Will. - hebegte halkan. Láttam, hogy nagyon keresi a szavakat. Ettől a két mondatomtól teljesen megváltozott minden. Arra gondoltam, vajon mit tett volna velem, ha nem mondom ki azokat a szavakat. - Istenem...M-mit tettem? S-sajnálom Baby. - dadogta.

Én még mindig félénken préselődtem a falnak, hogy a lehető legnagyobb távolságot képezzem köztünk, bár már nem nyomott.

- Will. Ne haragudj. Nem gondoltam komolyan. Egy szavam nem volt igaz.

A könnyeim még mindig potyogtak. Ezt látva mélyen beszívta a levegőt, majd remegve kifújta. Meleg újbegyeivel az arcomhoz ért, hogy letörölje a sós cseppeket. Érintésére ijedten ugrottam meg. Ilyet se tettem még soha. Ezek az önkéntelen mozdulatok, amelyeket Zayn váltott ki belőlem, teljesen újak voltak a számomra. Még inkább a falhoz préseltem magam, és próbáltam oldalra húzódni tőle, de a falnak támasztott bal kezétől nem ment. Ezt látva óvatosan visszahúzta a kezeit. Még egyszer megkísérelte kinyújtani ujjait, hogy elérje az arcom, de ahogy meglátta, milyen rémülten méregetem a mozdulatát, leejtette a kezét maga mellé. Szomorúan lehajtotta a fejét.

(engedtél elmenni) /SAJÁTKÉP/

- Ha el akarsz menni, nem tartalak vissza. Megígérem, hogy nem foglak bántani. - szívta be mélyen a levegőt, majd oldalra állt, ezzel szabad kijárást adva az ágy mögül, az ajtó felé. Tettem pár erőtlen lépést, miközben Őt figyeltem. Lehajtott fejjel, bal kézzel még mindig a falnak támaszkodva várta, hogy elhagyjam én is. Elindultam az ajtó fele, melynek résén halovány fény áradt be lentől. Ennyi volt a szoba összes fénye. Tétován lépkedtem a menekvést jelentő ajtó felé. A fejemben kavargott a sok millió zavart gondolat.