IV. 35. ~Terv.*

Imádom Harry-t, de amit a banda szétesése óta művel, az katasztrófa. Teljesen magába zuhant, és hirtelen fel kapja a vizet. Nem szerettem az új Harry-t. Tudtam, éreztem, hogy minden bandatag ilyen. Mindenkinek hiányoznak a többiek és a banda, de a hihetetlenül hatalmas férfi egójuk és büszkeségük nem engedi, hogy felkeressék egymást. Muszáj volt kitalálnom egy tervet. Önszántukból soha nem találkoztak volna, így ki kellett találnom valamit. A lányokkal kell egyeztetnem. Felhívtam egyesével mindenkit. Vicky-vel, Will-lel és Des-sel megbeszéltem egy találkozót a srácok tudta nélkül a Starbucks-ban. Mindannyian azonnal eljöttek, mivel nekik sem volt jó így látni párjukat.

Izgatottan léptem be a városközpontban lévő kávézóba. Will már bent  várt, de a többiek még sehol nem voltak. Leültem hozzá.

- Szia. - köszönt mosolyogva. Én is hasonlóképp tettem.

Éppen megszólalt volna, mikor Vicky huppant le hozzánk.

- Hali. - vigyorgott elégedetten, hogy megint találkozunk.

Destiny is betoppant. Még jó, hogy ilyen pontos társaság vagyunk. Mindenki itt volt. Kértünk egy-egy shake-et, és belekezdtünk a tervünk megvitatásába. Elterveztük, hogy Rebecca hazaküldi Liam-et, még ma este. Ezzel még akkor fel is hívtuk, és beleegyezett.

- Szerintem valami olyan hely kéne, ahol nyugalom van, és nem látják egymást előtte, hanem egyszerre toppannak be. - magyarázta Vicky.

Ebben mind egyet értettünk, de hol lehet ilyen hely? A felismerés hullámként söpört végig rajtam. Örömmel és megkönnyebbüléssel mondtam ki a hely és az ember nevét, aki segíthet nekünk, hisz közösek az érdekek vele is. Végre minden a régi lehet. Végre ismét együtt lesz a banda. Remélem. Hisz innen már nem rajtunk múlik, hanem a srácokon. Bíztunk benne, hogy ha látják egymást, és beszélgetnek kicsit, elsimulnak a dolgok.

Harry szemszögéből:

Félelemmel telve szálltam ki a kocsiból. Leah megfogta a kezem, ami hatalmas erőt adott. Tudtam, hogy Nick miről akar engem kérdezni a showban. Tudtam, hogy nem fogok tudni róla egykönnyen beszélni. Nem akartam ezt, de addig győzködött Ő is és Leah is, míg belementem. Szóval most izgatottan sétáltunk be az épületbe. A parkolóban valami szemet kezdett szúrni. Odakaptam a fejem. Ha jól láttam, egy fekete Maserati állt egy szürke terepjáró takarásában. Eszembe jutottak a régi emlékek. Zayn-nek is pont ilyen kocsija volt. Mikor autót akart venni, engem kért meg, hogy menjek el vele. Tudta, hogy én vagyok a "kocsimániás". Végül egy ilyen mellet döntöttünk. Zavartan figyeltem az autó kilátszó részét, míg felsétáltunk a lépcsőn. Hiányzott a régi csapat. Az elejét a betonmagaslat takarta, míg a hátulját a terepjáró. Jóformán csak a szélvédőt láttam, de mivel sötétített volt, ott sem láttam be. Ez elég ritka kocsi, de egy rádióállomáson vagyunk. Itt minden előfordulhat.

Leah bátorítóan megszorította a kezem, mikor végigmentünk a folyosón. Nick jött velünk szembe. Szélesen vigyorgott.

- Harry. Köszi, hogy eljöttél. - pacsiztak le, majd megölelték egymást. - Egy kicsit csúsztunk. Kérlek várjatok addig ebben a szobában. Nemsoká jövök érted haver. - tolt be minket egy ajtón. Egy váróterem volt. Még soha nem voltam itt. A szobából két ajtó nyílt. Az egyik amelyiken bejöttünk, míg a másik nem tudom, hova vezetett, de nem is érdekelt. Bár az állt rajta stúdió. Idegesen szorongattam Leah kezét. Látta rajtam, hogy nagyon félek ettől.

- Nyugalom Harry. Hidd el, ezután minden jobb lesz. Helyre fog jönni az életed. - mosolygott rám megnyugtatóan. Valahogy nem hittem neki. Hisz ha beszélnem kell róla, csak nehezebb lesz. De a szerelmem. Neki ezt kell mondania, amiért hálás voltam.

(Nyugodj meg, és harcolj az álmaidért)

Hosszú percek teltek el, míg végül megszólalt egy hangosbemondó. A hang betöltötte az egész szobát, melyre összerezzentem. Idegesen kaptam fel a fejem.

- Nick Grimshaw vendégét kérem, fáradjon be a Studio ajtón.

Idegesen, de egyben zavartan is álltam fel. Így még soha nem vártak a BBC Radio 1-on.

- Ezen? - mutattam a szobából nyíló másik ajtóra zavartan.

- Igen. - Leah csak bólintott, majd hozzám jött. - Menj Harry! Meglátod, minden rendben lesz.

Édes puszit nyomott a számra, majd az ajtó felé lökött. Benyitottam, és be is csuktam magam mögött, de bár ne tettem volna. A szívem idegesen vert, mikor körbenézte a szobában.

Ez nem stúdió volt. Ez egy terem volt, melyből 7 ajtó nyílt, de ezen csak 5-en jöttünk be. Én és az a 4 srác, akikkel igyekeztem minden kapcsolatot megszakítani. Zavartan bámultuk egymást.

- Ti meg mit kerestek itt? - kérdezte idegesen Zayn. Egyikünknek sem volt ínyére ez a helyzet.

- Én léptem. - jelentette ki mérgesen Niall és már le is nyomta a mögötte lévő ajtó kilincsét, de az nem nyílt ki. - Mi ez? Be vagyunk zárva? - ejtette le tehetetlenül a kezét, és mondta az égre vagyis a plafonra emelve tekintetét, reménykedve benne, hogy van a szobában valami hangszóró, amivel figyelnek minket. A sejtése beigazolódott, mivel  egy számunkra ismerős hang szólalt meg.

- Addig nem mentek innen, míg nem rendezitek el a dolgot. - mondta Leah.

- Legalább béküljetek ki. - szólt bele Will is.

- Nehogy már haraggal váljatok el. - hallottam Destiny hangját is.

A szívem megdobbant, amint megértettem, mi folyik itt. A lányok találták ki ezt az egészet. Mind az 5-en benne voltak, csak hogy nekünk jobb legyen.

- Ezek szövetkeztek a hátunk mögött. - hebegtem halkan, de mindenki meghallotta.

- És mi nem vettük észre. - egyezett bele Liam.

- Ezt nagyon csúnyán benézték. - mérgeskedet Zayn, majd a sarokba ment, és lehuppant az egyik párnára tudva, nem engednek ki minket. Mindannyian letelepedünk egymástól távol a szoba valamely részén. Nem akartunk megszólalni, mégis kellett volna. Hol egymást hol a padlót méregettük. Utáltam ezt a helyzetet. Azokkal a srácokkal érzem magam feszélyezve, akik a testvéreim voltak. Ez a lehető legrosszabb érzéssel töltött el. Talán fél óra telhetett el néma csendben, mikor Liam megunta és felállt.

- Nem jutunk ki innen, ha nem beszélgetünk. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nincs kedvem az egész napot itt tölteni. - ejtette le a kezét tehetetlenül, mely így  combja tetején csattant.

- Rendben. Beszélgessünk! Mondjátok el, miért vagyunk ennyire hihetetlenül szerencsétlenek! A saját barátnőink szervezkednek ellenünk. - akadt ki Zayn.

- Gondolom, mindenkit a szerelme csábított ide, nem? - kérdezte óvatosan Louis. Én, Niall és Zayn bólintottunk, míg Liam arcán megvilágosodás tűnt fel.

- Ezért mondta tegnap Rebecca annyira gyorsan, hogy ma jöjjek haza.

- Máig voltál kint nála USA-ban? - kérdeztem lepetten. Csak bólintott.

- Te honnan tudod? - állt fel zavartan Niall.

- Találkoztunk a reptéren. - feleltem.

- A találkoztunk erős kifejezés. Mondjuk, hogy 5 méter volt köztünk, és egymást bámultuk. - húzta el a száját Liam mikor kijavított.

- Nem hiszem el, hogy ekkora egónk van. A francba most már! Én bocsánatot kérek tőletek a veszekedésért. Addig úgysem szabadulunk. - állt fel Louis. Szomorúságot láttam kék szemeiben. Ezt nem hírtelen felindulásból és a szabadság utáni vágytól mondta. Láttam rajta. Komolyan gondolta.

- Én is sajnálom. - álltam Lou mellé, aki ezt látva rám emelte tekintetét. Kisebb volt nálam. Mindig is Ő volt a legalacsonyabb a bandában, de  a legjobb barátom volt, és még most is szerettem. Talán sokkal jobban, min eddig, hisz megtapasztaltam elvesztését. Remény csillant meg a szemében, és mosolyra húzta száját. Én is kivillantottam fogaimat, majd szeret teljesen bólogatva oldalba löktem.

- Bocsi srácok. Bocs Harry, hogy olyan csúnyán ellöktem a kezed. - jött hozzánk Niall is.

Már csak ketten voltak hátra. Tudtam, hogy Liam bocsánatot szeretne kérni, de abban nem voltam biztos, hogy ez Zayn-re is vonatkozna. Azt pedig, hogy Zayn megbánta-e ezt az egészet csak reméltem. Mi, 3-an oldalt zavartan kapkodtuk köztük a fejünket. A két srác, csak egymást bámulta. Merevek és feszültek voltak. Zayn mélyet sóhajtott, majd lehajtott fejjel motyogni kezdett.

- Ha vissza tudnám pörgetni az időt, nem mondtam volna azokat. Nem baj, hogy volt, aki figyelt ránk, és néha a hátunkba vert, ha kellett. Bocs srácok, és...Liam. - emelte ki külön Őt.

Jól esett ezt hallanom. Végre Zayn is észhez tért. Liam ennek hallatán lazább testtartásba helyezkedett. Mellkasa vadul mozgott fel-le ahogy kapkodta a levegőt. Zayn csak lehajtott fejjel állt. Még soha nem láttam ennyire összezuhantnak Őt. Liam elmosolyodott, majd Zayn-hez ment. Olyan gyorsan ölelte meg, ahogy csak tudta. A srác szeme először lepetten kerekedett ki, majd megszorította Liam-et. Kicsit álltak, így, ami engem melegséggel öntött el. Megértettem, miért mondta Leah; minden rendben lesz. Bízott bennünk, nem hiába.

Liam kitárta a felőlünk lévő karját jelezve, hogy menjünk oda. Nem kellett kétszer kérnie, egyből odasiettünk mindhárman. Egy hatalmas ölelésben törtünk ki. Talán még az X-Factor-ba jutáskor sem öleltük egymást ennyire erősen, mint most. Nagyon hiányzott már ez a 4 srác az életemből. Végre ismét velem vannak. Hosszan öleltük egymást, majd eltávolodtunk, de nem léptünk hátra. Ugyanúgy maradtunk egy körbe.

- Mi lesz most? - kérdezte Niall.

- Nekem hiányzik a banda. - ismertem be szomorúan. Mindenki bólogatott.

- Akkor meg mit vacakolunk ezen? One Direction? - kérdezte Louis vigyorogva, és benyújtotta középre a kezét.

- One Direction. - feleltem egyszerre Niall-lel, és rátettük Louis-éra a kezünk.

- One Direction. - tette be Liam is a kezét.

- Forever in One Direction. (Örökké egy irányba/Örökké One direction-ban) - csatlakozott Zayn is.

Melegség öntött el a szavainktól. Elhittem, hogy ismét minden a régi lesz, és nem változik meg soha többé.

- Nem felejthetjük el a történteket? - kérdezte óvatosan Liam.

- Az jó lenne. - egyezett bele mindenki.

Ekkor halk kattanást hallottunk. Kinyílt az egyik ajtó.

- Azt hiszem, szabadok vagyunk. - mosolyogtam, majd elindultunk arra.

Niall óvatosan nyomta le a kilincset, ami szerencsére kinyílt. Megkönnyebbülve léptünk ki a folyosóra, melynek a végén várt minket az 5 fős kis csapatunk. Átkaroltam Louis és Zayn vállát, mivel köztük mentem. Ezt látva mindenki elmosolyodott. Leah egyből megölelt, ahogy odaértünk.

- Hát ezért bizonygattad annyira, hogy helyrejön minden. Szép volt. - mondtam a végét immár minden kis tervszövögetőnek, mire ők elmosolyodtak.

- Végre minden együtt van ismét. - mondta Nick, miközben mindenki a szerelméhez bújt.

- Akkor mi maradtunk egymásnak. - nevetett Liam, és viccesen megölelte Nick-et. Mindenki vidáman felkacagott.

- Köszönjük. - mondta Louis, mire helyeselni kezdtünk.

Liam felhívta Rebeccát, aki persze szintén benne volt ebbe az egészbe. Hihetetlen, mit meg nem tesznek értünk. Látszólag nagyon fontos a banda mindenkinek.

Miután kiéltük magunkat, Nick berángatott minket a Morning Show-ba magához.  Egyben el is tudtuk mondani a nagy hírt. Már a mikrofon előtt ültünk a székeken.

- Ez volt a Maroon 5 új száma, remélem, tetszett. Soha nem találjátok ki, kik vannak itt velem a Morning Show-ban. - nevetett Nick a mikrofonba.

- Sziasztok. Mi vagyunk a One Direction. - mondták egyszerre a srácok.

- Te. Jó. Isten. Együtt van a bandaaa!!! - kiabálta Nick, mint egy rajongó. Mindenki elkezdett nevetni rajta.

- Igen. Hála nektek, és a lányoknak. - felelte Zayn.

- Én is tudom, de azt szeretném, ha ti mesélnétek el a hallgatóknak, mi történt itt az előbb pontosan.

- Rendben. - felelt neki Louis. - Mindannyiunkat meghívták ide, elmesélni a történteket, de nekünk azt mondták csak egyedül leszünk. Nem tudtuk, hogy jön mindenki. Beküldtek mindannyiunkat egy váróterembe, majd egyszerre nyitottunk be egy szobába.

- Bezártak minket kb fél órára. - szólt bele Zayn.

- Igen, de csak mert nem voltunk hajlandóak egymáshoz szólni. - nevetett Louis, majd folytatta. - Aztán egyszer elkezdtünk beszélgetni, és megtört a jég. Nagyon hiányoztunk egymásnak, és megbeszéltük, hogy tovább folytatjuk együtt. A One Direction ismét összeállt.

 - És ezt csak a lányoknak és Nick-nek köszönhetjük. - mondta Liam.

- Köszönöm, hogy különválasztottál a lányoktól. - nevetett Nick. - Azt hiszem, most egy világ örül veletek együtt. Ti voltatok, és vagytok is a legnagyobb banda a világon a Beatles után. Mi lesz ezután? Ott folytatjátok, ahol abbahagytátok?

- Azt hiszem, fel kell keresnünk ismét Richardot, a menedzserünket, aztán szólni az MSG-nek, hogy ne vonják vissza az eladott jegyeket. - feleltem.

- Szerintem mondhatjuk, hogy ott folytatjuk ahol abbahagytuk, csak jobban fogunk mindent csinálni. - helyeselt Niall.

- Igazán örülök a sikereteknek srácok, és annak, hogy ismét együtt vagytok. Ennek tiszteletére hallgassuk meg a Kiss You-t! - nevetett Nick, és már indult is a szokott dallam. 

A melegség nem akart távozni a szívemből. Azt hiszem ez örökké benne fog maradni, és még most is ott őrzöm, bár néha nem veszem észre. De ahogy visszaemlékezek, milyen csodás, mesébe illő, de egyben idióta dolgokat csináltunk együtt, ismét tini akarok lenni. Nem, mintha nem érezném magam örökké fiatalnak, de ezek azok a pillanatok, amikre mindig szívesen emlékszem vissza, és szerencsére még azóta sem szakadtak meg. Mindig születnek új élmények a srácokkal, és mindig is fognak. Szerintem még 80 évesen is együtt fogunk teázni a hintaszékben, és jókat nevetünk a régi időkön. De a lelkünk mélyén örökké huszon évesek maradunk. Ez az, amit soha nem vehetnek el tőlünk. Amit soha nem vehetnek el senkitől.