IV. 6. ~Ír roncs.*

Izgatottan nyitottam fel a gépem tetejét, miközben az ágyon ültem. Egyedül voltam a szobában. Jessy Dylan-nél, én meg itt egyedül, mint minden szombaton. De már nem sokáig. Az előbb kaptam egy SMS-t. Gyorsan bejelentkeztem, és megnyitottam a Skype ikont. Beléptem. Végre megláttam annak az embernek a nevét, akit annyira szerettem. Rámentem, és felhívtam. 

- Szia Prücsök. Akkor ezek szerint megkaptad az SMS-em. - hallottam a hangját.

- Igen. Annyira jó megint beszélni veled. - és elindítottam a kamerám. Ennek láttán ő is. Immár láthattam is Apa arcát. Annyira szerettem.

- Mi a helyzet? Mi történt veled?

- Háát. Ha nem mondod el senkinek, elmesélem. - vigyorogtam.

- Hűűh. Ismerem ezt a lelkesedést. Ki a szerencsés? - húzogatta a szemöldökét.

- Kyle. Összejöttem vele, bár még nem hivatalos. - feleltem.

- Gratulálok Prücsök. És boldog vagy?

- Azt hiszem...igen.

- Ez nem volt túl meggyőző. - méregetett. Mindig tudta, mikor füllentek, ezért kegyetlen nehéz tinédzserkorom volt. De kibírtam, és már érettnek mondhatom magam.

- Kicsit olyan érzésem van, mintha még mindig kötött lennék, és megcsalnám Őt Kyle-lal. - ismertem be. A nevét soha nem mondtam ki, ha nem volt muszáj. Szerencsére Apa értette.

- Destiny szabad, gyönyörű, felnőtt nő vagy. Azt csinálsz, amit akarsz érted? Ne rágódj még mindig Rajta. Kyle nagyszerű ember, azok alapján, amiket meséltél már róla.

- Tudom.

- Szereted Kyle-t?

- Igen. - feleltem egyszerűen.

- Ennyi. - nevetett.

- Köszi Apa.

- Szeretlek Prücsök. Holnap jössz haza? Hisz már szünet van, nem? - kérdezte.

- Sajnos még kedden lesz egy előadás, amire be szeretnék ülni. Szerintem csütörtök fele vagyok várható haza. - mosolyogtam.

- Oké. Csak ügyesen. Van még pénz számládon.

- Persze. Angy mikor jön haza?

- Majd csak 17.-én hétfőn.

- Jó soká. Már annyira hiányzik.

- Nekem is. - húzta el Apa is a száját.

(Több van, mint amennyit mutatsz, és kevesebb mondasz el, mint amennyit tudsz.)

Mióta Angela Amerikában tanul ritkán látom és beszélek vele. Sajnos kicsit eltávolodtunk. Persze mesélünk egymásnak, mikor úgy van időnk, de úgy érzem több mindent beszélek meg Apával, mint Angy-vel. Régen ez fordítva volt. Mondjuk ezzel nincsen baj, mert Apa is nagyon sokat segít, és ugyanúgy elmondok neki mindent, de mégis hiányzik a testvérem. Régen össze voltunk nőve, most meg hirtelen szétváltunk. Még szoknom kell egy kicsit, hogy már nincs mellettem. De valahol tudtam már régen is, hogy egyszer ez be fog következni.

Rengeteget beszéltem még Apával. Furcsa, hogy még csak egyszer mondtam ki Kyle-nak, hogy szeretem, pedig már másfél hete bevallotta nekem az érzéseit. Ő minden nap elmondja, de én még csak egyszer feleltem: Én is. Ez is tagnap volt. Éreztem, ezt kell mondanom, és nem bántam meg. Egyből kaptam egy nagy csókot annyira megörült. Aztán Kyle jött be a lakásba. Szokott ilyet csinálni. Néha csak hiányol, és betoppan. Szerintem ez aranyos tőle, szóval nincs ellenemre. 

- Szia Szépségem. - nyomott egy puszit a számra. Apa ezt végignézte.

- Szia. - köszöntem.

- Mit csinálsz? - nézett a gépembe.

- Skype-olok Apával. - feleltem.

- Értem. Jó estét! - köszönt a kamerába teljesen lazán.

- Szia Kyle. Nem zavarok tovább Prücsök. Még át kell néznem egy szerződést.

Elköszöntünk, majd lehajtottam a gép tetejét, és oldalra tettem.

- Hiányoztál Des. - huppant le mellé, és magához húzott.

- Édes vagy, hogy átjöttél.

- Mikor induljunk majd haza? - kérdezte. Legutoljára ő hozott el, így én kocsi nélkül maradtam, és hozzá lettem kötve. Ekkor még nem voltunk együtt, de azóta fordult a kocka.

- Legyen szerda.  

- Remek. Tudod, hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy mindketten Londonból jöttünk.

- Igen. Szegény Jes és Dylan. - helyeseltem. Igaz, hogy mindketten amerikaiak, de mégis több száz kilométer van köztük. Jes L.A.-ből jött, míg szerelme New York-ból jött. Az ország két különböző sarkából.

(A távolság, soha nem különít el annyira két szívet, hogy számítson.)

Niall szemszögéből:

Megint egy unalmas, interjúkkal teli vasárnap. Éppen hazaértem. Mint általában az estéim még unalmasabban teltek, mint  a nappalok. Rendszerint csak ültem a kanapén, néztem a tévét, és gépeztem. Azt hiszem esélyes vagyok "Az év Twitterese" címre, mert ilyenkor mindig ott lógok. Ma este is így tettem. Csak nézegettem a friss tweeteket, de egyszer megakadt valamin a szemem.

Egy bizonyos személy feltöltött egy képet Instragram segítségével. Az ajkam remegni kezdett, majd szétnyílt a szám. Ott kapkodtam a levegőt. A kiírás hozzá megrémített. Az volt hozzá a szöveg: in love (szerelemben). Óvatosan a képre kattintottam. Megnyílt a Instragram. Tudtam, nem kéne megnéznem, de muszáj volt. Tudnom kellett. Des-t láttam magam előtt, ahogy egy puszit kap egy fiútól. Jobban megvizsgáltam, és láttam, hogy Kyle az. Ismét éktelen harag kelt bennem életre. Valahol tudtam, hogy ez lesz, mégis megfojtott ez az érzés. Az én szerelmem más karjaiban. Már 4 hónap telt el, én mégis ugyanott vagyok a mélyponton. Tudtam örülnöm kéne, hisz végre ismét boldog Destiny és sikerült elfelejtenie, én mégis haragudtam rá. Mintha egy kést döftek volna a szívembe. Tudtam, nem vagyunk együtt, mégis nagyon fájt. Ez a kép ismét felébresztett benne mindent. Ismét látni akartam. Ismét fel akartam mászni az erkélyére. Ismét meg akartam csókolni. De nem lehetett, nem tudtam. De muszáj volt megtudnom, most mi van vele. Hogy van? Együtt vagy Kyle-lal? Szereti? Annyi kérdés kavargott a fejemben, amikre választ akartam kapni. Nem volt jobb ötletem, mint felhasználni egy régi ajánlatot, amit még nyár végén kaptam. Ian! Azt mondta, bármikor hívjam fel, segít ha tud valamiben. Gondoltam, itt az idő. Tudnom kellett.

A kezembe vettem a telefonom. Kikerestem a névjegyzékben Ian számát, az ujjam megállt a név fölött. Biztos, hogy ez jó ötlet? És ha olyat hallok, ami még jobban összetör? De így meg megbolondulok a tudatlanságtól. Tudnom kell! Tudni akarom! És rányomtam a nevére. Elkezdtem hívni. Pár csöngés után felvette.

- Ian Staford. - szólt bele. Gondolom nem volt elmentve neki a számom, ezért volt ilyen hivatalos.

- Szia. Niall vagyok. - feleltem óvatosan.

- Niall. Szia. Mondd! - kérdezte egyből.

- Sajnálom, hogy ilyenkor zavarlak. Azt mondtad, ha segítségre van szükségem, felhívhatlak. Hát megtettem.

- Mia baj?

- Láttam egy képet Twitteren. Des és Kyle van rajta. A címe: in love. - magyaráztam, de itt megakadtam.

- Ó. - hallottam szomorkásan.

- Mi ez?

- Nem hiszem, hogy jó ötlet, ha elmondom. - hebegte.

- Ian, kérlek. Tudnom kell!

- Legyen. - sóhajtott. - Destiny összejött Kyle-lal, és azt mondta szereti. Sajnálom Niall.

Sokkoltak a mondatai. Az én szerelmem más karjában talált menedéket. Tudtam, nem várhatom el tőle, hogy apáca legyen. Előbb-utóbb ez bekövetkezett volna. A szívem mélyén fel voltam rá készülve, de mégis fájt. Nagyon fájt.

- Mikor? Hogyan? Mióta?

- Nekem tegnap mesélt el mindent. Másfél hete vannak együtt. Destiny pompon lány, Kyle pedig a focicsapat kapitánya, ráadásul egymás mellett is van a házuk. Csak megtörtént. Sajnálom Niall. Látszólag szeretik egymást. - magyarázta.

Nem feleltem semmit. Az agyam kattogott. Az a lány, aki egy kivágott ruhát nem szertett felvenni, most miniszoknyában meg topban ugrál a pálya szélén.  Nem írtam felfogni.

- Mi történt vele? Megváltozott. - kérdeztem.

- Valaki összetörte, és utána más lett. - felelte cinikusan.

- Sajnálom Ian. Én csak a legjobbat akartam neki. Nem tűrhettem, hogy feladjon mindent, amire valaha vágyott. - hebegtem halkan.

- Tudom. Hálás vagyok neked érte, de olyan rossz volt így látnom. Csak a lányom.

- Megértem. Ne haragudj Ian, de muszáj letennem. Köszönöm, hogy elmondtad. - éreztem, ahogy már remeg a hangom.

- Nincs mit. Szia Niall. - és kinyomott.

A térdemen támasztottam a könyököm, az arcom pedig a tenyerembe temettem. Nem akartam elengedni egy sós cseppet sem. Nem akartam gyengének tűnni. Nagy küszködések, és mély levegővételek árán sikerült erősnek maradnom. Eldőltem a kanapén, és bambultam magam elé. A tévé ment, mégsem hallottam a hangját. Pedig tudtam, hogy nem némítottam le. Ürességet és fájdalmat éreztem a mellkasomba, ami megint csak kezdett felemészteni. De most volt egy különbség. Most hagytam neki. Nem álltam ellent. Hagytam, hogy elnyeljen a nagy feketelyuk. Valahol az élet és a halál között táncoltam. Testileg teljesen éltem, de lelkileg halott voltam. Végül magába szippantott az álmok édes világa. Legalább itt nem fáj semmi és még jópár órát el is vesz az életemből.

***

- Niall! Hol vagy?... Haver, ébresztő! - lökdöste meg valaki a vállam. Ismerős volt a hangja. Megmozdítottam a fejem, minek hatására fájdalom nyilallt a nyakamba. Felszisszentem, és kinyitottam a szemem. Louis-t láttam magam előtt. Felültem. Ekkor jöttem csak rá, hol is vagyok. A kanapén aludtam egész este. Ezért fáj a nyakam.

- Haver, itt aludtál? - kérdezte zavartan. Aprót bólintottam. Még nagyon reggel volt. - De miért? Próbára sem jöttél? Hívtunk is, de semmi. Aztán elkezdtük nélküled. Végeztünk, és én jöttem, hogy megnézzelek. Átaludtad az egész napot? - bombázott az információval és a kérdésekkel.

- Mennyi az idő? - néztem szét zavartan.

- 4 óra.

- Te jó ég. Tényleg átaludtam az egész napot. - mosolyodtam el megkönnyebbülten.

- Te ennek most örülsz? - zavarodott meg Louis.

- Addig sem fájt semmi. - rántottam meg a vállam.

- Miért mi fájt? - ült le mellém a kanapéra, mivel eddig guggolt előttem.

- Minden. Tegnap este megtudtam, hogy Des összejött Kyle-lal. - suttogtam.

- Ó. Sajnálom. Honnan?

- Twitter. - rántottam meg a vállam, és elindultam a konyha fele.

Úgy döntöttem, kajába fojtom bánatom. Kivettem a hűtőből a kellékeket a megfelelő szendvicshez, és hozzá láttam.

- És most ennyit csinálsz egész nap? Eszel és alszol? - ült le mellém az asztalhoz Louis.

- Van jobb ötleted?

- Kimozdulhatnál kicsit.

- Majd meglátjuk. Nincs kedved magamra hagyni? - kérdeztem óvatosan.

- Ha ezt szeretnéd. De a barátok ilyenkor jól jönnek.

- Csak egyedül szeretnék lenni. - néztem rá.

- Oké. Már léptem is, de mozdulj ki kicsit. Ja és holnap gyere az énektanárhoz! - emlékeztetett.

- Rendben. - feleltem, és már le is lépett.

Fájt. Fájt minden mozdulat. Fájt, hogy erről kellett beszélnem Louis-nak, pedig a legjobb barátom. Fájt a tegnap este. Fájt az élet. Kezdem megérteni, mit éreznek a depressziósok. Utáltam magam, amiért elengedtem azt a csodás lányt, és más karjaiba taszítottam. Idióta vagyok. Egy komplett ír roncs.