III. 56. ~Ismerős arcok.*

 - Szia Leah. - ezzel válaszolt is a kérdésemre. - Nem emlékszel rám? Marci vagyok. A klubban találkoztunk Peri mutatott be minket pár hete. - ekkor beugrott.

- Jaj, tényleg. Ne haragudj, hogy nem ismertelek meg. - pirultam el.

- Semmi gond.

- Jössz Marci? Szerintem mehetünk. Ez a gyerek teljesen bekattant. Már egy órája bolyongunk, de nem fogja fel, hogy nincs itt. - szólította meg egy férfi hang. Ismerős volt. A srác mellettem megfordult. Lassan én is hátra fordultam. Peri állt velem szembe.

- Leah? - kerekedett ki a szeme.

- Szia. - mosolyogtam. - Áruld már el nekem, miért van az, hogyha Magyarországra jövök, mindig belétek botlok "véletlenül". - mutogattam idézőjelet az ujjaimmal.

- Azért mert nem véletlen. - szólta el magát Marci.

- Jó látni Leah. - ölelt meg Peri.

- Hogyhogy nem véletlen? - kérdeztem. De meg is kaptam a választ.

- Haver, menjünk már el még... - kezdet bele a mondatába egy számomra jól ismert férfi hang, de elhallgatott mikor meglátott.

- Leah! - örült meg, és ő is megölelt.

- Péter. Hogyhogy itt vagytok? - kérdetem gyanakodva.

- Vidámparkba jöttünk. - rántotta meg a vállát.

- Ööö... mi léptünk. - sietett el Peri és Marci. Ez annyira rá vall. Ha magyarázni kell valamit, Peri tuti, hogy lelép. Ketten maradtam Péterrel. Cool. Én csak egy nyugodt napot akartam a Vidámparkba, de úgy tűnik ez nagy kérés.

- Egészen véletlen éppen akkor jöttök, mikor mi is itt vagyunk? - húztam fel a szemöldököm.

- Véletlen egybeesés.

- És akkor mire vonatkozott Peri mondata? Azt mondta Marcinak: "már egy órája bolyongunk...nem fogja fel, hogy nincs itt." - idéztem.

- Nem tudom. Hülyegyerek. Tudod, hogy néha butaságokat beszél. - rántotta meg a vállát, majd témát váltott. - Mi ez a pupli a homlokodon?

- Jaj, nagyon feltűnő? - kaptam oda.

- Nem vészes. Mit csináltál?

- Bevertem a fejem az üveglabirintusba. - nevettem kínosan.

- Gratulálok. Ó, várj! Bepánikoltál, igaz? - méregetett szomorkásan. Nem feleltem. - Nem mondtad el Neki, ugye? - kérdezte.

- Péter, mennem kell. - akartam elindulni, de két mondattal megállított.

- Miért nem mondtad el Neki? Fő a bizalom, nem?

- Eddig még nem volt rá alkalmam. Ez nem olyan nagy dolog. - fordultam meg, és feleltem egyszerűen.

- Még mindig jobban ismerlek. - vigyorgott büszkén. Mintha csak valami verseny lenne. Pedig akkor ő már régen vesztett, lényegtelen, mennyire ismer. - Szép a foltod. - dicsérte meg a nyakam viccesen.

- Köszönöm. - nevettem, és hátradobtam a hajam, hogy jobban látszódjon. Ezzel kicsit idegesíteni is akartam, hisz régen neki soha nem engedtem meg, hogy kiszívja a nyakam. Pedig akarta. Igaz, már halványodott a folt, de a szemfülesek, még ki tudták szúrni. - Péter, honnan tudtad, hogy ide jövünk? - tudakoltam.

- Velünk volt Tomi, mikor felhívta Rose. Ő mondta, hogy veletek mennek Vidámparkba mielőtt lelépett. - ekkor összeállt a kép. Tamás is mondta a kocsiba, hogy a haveroktól jött. Kicsit örültem, hogy immár jó társaságba került.

- Péter én visszamegyek a többiekhez. Örülök, hogy találkoztunk. Üzenem Perinek meg Marcinak, hogy puszilom őket. Szia.  - mentem el ölelés és puszi nélkül.

Nem akartam vele tovább beszélni, és azt sem akartam, hogy netán odajöjjön velem a többiekhez. Ez annyira...nem találok rá szavakat. Ha én Budapestre jövök, biztos ő is megtudja hol vagyok, és egymásba "botlunk". De én ezt nem akartam. Amikor Rose-sal és Tamással mentem szórakozni, megígérte Péter, hogy csak barát lesz. Akkor meg miért csinál ilyeneket?! Egy barát nem bolyong azért 1 órát, hogy engem megtaláljon. Abba meg bele sem mertem gondolni, mi lett volna, ha úgy lát meg, hogy éppen a többiekkel vagyok. Biztos odajött volna. Akkor Harry kiakadna, és elrontaná az egész nyaralást. Majd este szépen óvatosan beadom szerelmemnek a sztorit.

A Torony alá álltam a korláthoz, és figyeltem a többieket. Éppen felőlem ültek, és mikor alul voltak, rám mosolyogtak.

- Na milyen? - kiabáltam egyszer, mikor lent voltak.

- Eldurrrrrranok! - kiabált vissza nekem Zayn jól megnyomva az "r" betűt, de  vége átment üvöltésbe mert ismét fölvitte őket a kosár. Nem értettem ezt mire mondta, de vicces volt. Nevettem rajta. Majd rákérdezek.

Végül vége lett a menetnek, és a kosár végképp lent maradt. A többiek kiszálltak, és hozzám jöttek. Áradozni kezdtek, hogy milyen király volt. Én csak mosolyogtam rajtuk.

- Zayn mire mondtad, hogy: "eldurrrranok"? - kérdeztem nevetve.

- Én sem tudom. Csak ez jutott eszembe. - rántotta meg a vállát. Mindenki nevetni kezdett.

Még felültünk egyszer a Lézer-Dodgem-re, majd gondoltuk, itt az ideje visszamenni a hotelbe. Szomorú búcsút vettünk nővéremtől és Tamástól. Mindenki megkedvelte a srácot. A kocsiba jót aludtunk. Legalábbis én jót aludtam Harry vállán. De ahogy elnéztem mások is. Mikor megérkeztünk vissza elbeszélgettünk a társalgóba, majd  mentünk vacsorázni. Desszertnek tortáztunk kicsit, így az végképp elfogyott. Az "eldurrrranok" szállóige lett köztünk, magunk sem tudjuk, miért. Aztán mindenki felment a saját szobájába. Reggel még az volt a terv, hogy hatalmasat bulizunk az este Liam tiszteletére, de senkinek, még az ünnepeltnek sem volt ereje. Így jóéjszakát kívántunk egymásnak, és elvonultunk a szobáinkba.

- Kicsim. Itt van a szobánkban ez a csodás Jakuzzi, de még egyszer sem próbáltuk ki. Ez nem furcsa? - vigyorgott Harry.

- De. Szerintem pótoljuk be. - mentem a szekrényhez, és kivettem a fürdőruháink.

Közben Harry rendelt a telefonon, egy üveg pezsgőt. Már elkezdtem átöltözni, mikor letette a telefont, és hozzám jött.

- Leah, mit csinálsz? - kérdezte.

- Átöltözök. - néztem rá értetlenül. Már a gatyám lekerült rólam.

- Csak ketten vagyunk. Minek fürdőruha? - húzott magához.

Elnevettem magam. Harry mindig is ilyen volt. Imádott ruha nélkül lenni, de én ezt elfogadtam, és már szerencsére nem is voltam szégyenlős előtte. Kopogtak.

- Ez nagyon gyors volt. - mondta.

Az ajtóhoz ment, majd a pezsgővel, és két pohárral tért vissza. A jakuzzi mellé tette őket, a kis részre, ami külön poharaknak volt kialakítva, majd bekapcsolta. A víz pezsegni kezdett, amely azt váltotta ki belőlem, hogy minél hamarabb bele kell ugranom.

Egy perc múlva már a vízbe ültünk egymással szembe, pohárral a kezünkben. 

- A legjobb nyaralásra. - koccintottunk, majd beleittunk. Mindketten letettük a poharunk szélre, és beszélgetni kezdtünk.

- Azon gondolkoztam, mi lesz ha visszamegyünk?

- Mi lenne? - kérdezte mosolyogva.

- Egy hét szabadság hosszú idő Harry. Biztos meg fognak titeket hajtani. És én is egy hétre teljesen egyedül hagytam Noémit. Ezután jár neki a szabadság. - magyaráztam.

- Ne gondolj már a jövőre Kicsim. Kit érdekel? Még van egy csomó időnk élvezni a nyár végét. - bólintottam, és elmosolyodtam. Ekkor megcsörrent a telefonja, ami jakuzzi szélén pihen. Harry felvette.

- Sziasztok...oké...sajnálom...de legalább megpróbáltuk...pontosan...én is sajnálom, de lehet így lesz a jobb...igen...oké...sziasztok. - és letette.

- Ki volt az?

- Ed és Andy. Ma beszéltem velük. Együtt vannak, szervezik a bulit. Felhívtak, mert nem tudtak dönteni valamiben. - magyarázta.

A buli. Liam szülinapi bulija. Mikor hazaérünk, vasárnap hatalmas party fogja várni az ünnepeltet. Andy, Ed, Tom és Josh szervezik, míg mi távol vagyunk. Király lesz. A tortája is tök szuper, meg minden. Már alig várom Liam arcát, mikor meglátja.

- Azon gondolkoztak, meg merjék-e hívni Destiny-t. - mondta félénken. - Angy és Austin természetesen jönnek, és bunkóság lenne, ha őt nem hívnánk meg, de ott van Niall. Aztán mondtam, hogy nem baj, azért csörögjenek rá. Csak úgy fair.

- Jól tették. És? - értettem egyet.

- Most azért hívtak, mert Destiny azt mondta, nem tud jönni. Akkor már beköltözés lesz náluk a suliba, és sajnos nem tudja megünnepelni Liam szülinapját. De állítólag küldött neki SMS-t.

- Értem. Sajnálom, de lehet így jobb lesz Niall-nek. Legalább nem fog neki rosszul esni, ha látja. - mondtam.

- Igen. Én is erre gondoltam. De azért kár, hogy nem jön. Én szerettem a kiscsajt. - húzta el a száját Harry. Szomorkásan bólogattam. Én is nagyon megkedveltem Destiny-t. Hiányzott a baráti társaságunkból.

- Egyszerűen királyak vagytok Rebeccával. - váltott témát, hogy ne szomorodjunk el. - A mai nap csúcs volt. Ez a vidámpark remek volt. Még mindig fel vagyok spannolva. - nevetett.

- Igen. Tényleg szuper a Budapesti Vidámpark. - helyeseltem.

- Csak az a kis tükörbaleset nem kellett volna, igaz? - kérdezte óvatosan, de még mosolyogva.

Bólintottam. Ennek kapcsán beugrott Péter mondata, amit el akartam felejteni: "Bepánikoltál, igaz? Még nem mondtad el Neki, ugye?". Utáltam, mikor valami a fejembe férkőzik, és nem tűnik el onnan. Azt hiszem ez a bűntudat. El kell mondanom Harry-nek mindent a mai napról. Ez így fair. De mi van, ha rosszul reagálja le?! Akkor is tudnia kell.

 ("Most már pánikolhatunk?" Nem. Mert a pánik azt jelenti, hogy elvesztjük az irányítást. Az irányítás elvesztése azt jelenti, hibázunk. Ha hibázunk, azt jelenti, hogy a dolgok soha nem lesznek olyanok, mint azelőtt.)

Gondoltam, itt a jó alkalom. Előre másztam Harry-hez, és a térdelve tartottam magam fölötte a vízben. Az arcához hajoltam és megcsókoltam. Gondoltam először inkább megpuhítom. Meglepődött, majd visszacsókolt. Egy szenvedélyes tánc indult el az ajkunk és nyelvünk között. Majd eltávolodtam, és a nyakát hintettem be puszikkal. Éreztem, ahogy megremeg, és kapkodni kezdi a levegőt. Elmosolyodtam. Itt a jó alkalom.

- Harry mondanom kell valamit. - kezdtem két puszi között.

- Mit? - suttogta. Teljesen megbénítottam. Kicsit eltávolodtam, hogy a szemébe nézhessek.

- Ma azért pánikoltam be a labirintusban, mert nem bírom az ilyen helyeket. Azt hittem könnyen ki fogok tudni jutni, de tévedtem. Sajnos nem vagyok hozzá elég felnőtt. - hajtottam le a fejem.

- Te nagyon is felnőtt vagy Leah. Mindenkinek vannak fóbiái. De miért éppen a labirintus? - kérdezte.

- Kislány voltam, 5 körül lehettem, mikor elkísértem Anyát valami üzletbe. Azt mondta várjam meg a kocsiba. Aztán megláttam egy cicát, és kiszálltam. A cicushoz mentem, de elszaladt előlem. Bementem Anya után, de egy hatalmas boltba volt, én pedig eltévedtem. Mikor Anya végzett kiment, és nem talált. Mindketten bepánikoltunk. Én összegubózódva, sírva vártam az üvegház egyik eldugott sarkában, mikor egy eladó megtalált, és bemondták a hangszórókon, hogy eltévedtem. Aztán Anya megjelent a pultnál, de ez így bennem maradt. Még kicsi voltam, Harry, és teljesen egyedül abba a nagy boltba. Borzasztó volt. - emlékeztem vissza, és remegni kezdtem. Pontosan megmaradt bennem minden egyes pillanat. Mindenre emlékeztem.

- Jaj, Kicsim. - háttal fordított és magához húzott. Az ölében ültem. - Nem viszlek be soha többet labirintusba. Ígérem. - karolt át a hasamnál. Bólintottam egyet.

Oldalra döntötte a fejem, és a nyakam kezdte puszilgatni. Még szerencse, hogy fel volt kötve a hajam. Nagyon is élveztem, amit velem tesz, de itt még nem volt vége a mondandómnak...sajnos.

- Harry. Van még valami. - kezdtem bele óvatosan.

- Hmm? - hallottam két puszi között. Továbbra is a nyakam kényeztette.

- Ma a Vidámparkba találkoztam Péterrel. - mondtam halkan, majd lehunytam a szemem. Vártam a reakcióját. Meglepettségébe az ajka a nyakamon maradt egy puszi közben, majd elkapta a fejét. Nem kaptam több édes csókot. Sóhajtott egyet. Eltávolodtam, és megfordultam, hogy a szemébe nézhessek. De továbbra sem másztam ki az öléből. A szeme fátyolos volt, és csalódottságot tükrözött.

- Mikor? Miért? Hogyan?

- Amikor a Toronyra ültetek fel. Csak összefutottam Marcival, aztán megjelent Peri és végül Péter is elő került. De csak beszélgettünk. Megdicsérte a foltom meg a homlokomon a puplit. Aztán leléptem. - üvegesen nézett rám. A szeméből szomorúság és harag sütött. - Semmi nem történt, érted Harry? - fogtam a kezem közé az arcát.

- Úgy látom, egy pillanatra sem engedhetlek el, mert az a...egyből lecsap rád. - hagyott egy kis szünetet. Valami jelzővel akarta illetni Pétert, de inkább visszafogta magát. - Én csak nyugodtan veled szeretnék lenni egy hétig ebben az országban, de úgy tűnik, nem lehet. Elegem van abból a gyerekből, Leah. A múltkor azt hittem leakadt rólad, de megint kihasznál minden alkalmat, hogy lásson. Ha ez így megy tovább, esküszöm távoltartási parancsot fogok kérni. - mondta határozottan.

- Harry egy kis féltékenységre nem adnak papírt. - csóváltam a fejem.

- Nekem fognak. És most nem az öntelt sztár beszél belőlem. Ha kell, bármit elérek. Kettőnkért. - fogta meg a derekam.

- Akkor kettőnkért ne vedd a kezedbe az irányítást. Magam is le tudom rázni Pétert. Már sokszor elutasítottam, mert téged szeretlek, és ez nem fog megváltozni.

- Csak nem képzeled, hogy hagyni fogom, hogy egyedül csinálj mindent. A barátnőm vagy Leah. Mitöbb az élettársam. Kötelességem megvédeni. - előbújt belőle a gondoskodó pasi, amit annyira szerettem. Amikor ilyeneket mond, mindig melegség önt el, hogy ennyire foglalkozik velem. De most bár ne tette volna. Gondoltam, abból semmi jó nem sül ki, ha veszekszünk, így ráhagytam.

- Édes vagy, mikor védeni próbálsz. - mosolyogtam.

- Nem csak próbálok. - mondta halkan, majd közelebb húzott az ölébe, hogy hozzá simuljak.

A komoly arckifejezése egyből átváltott gonosz vigyorra, mikor felnézett rám. Ugyanis így én voltam a magasabb, ami ritkaságnak számított. Nyomott pár puszit az államra, majd rátért a számra. Én a hajába túrtam, és úgy húztam magamhoz közelebb, míg Harry szorosan átkarolt a derekam. Ezzel a mozdulattal már egy hajszál sem fért volna el köztünk, de nem is kellett. A legfontosabb, hogy mi szerettük egymást, és ezt senki és semmi nem zavarhatja meg. Bár a kapcsolatunk bő egy éve alatt több problémát éltünk át, mint mások 10 év alatt, de mégis kitartunk egymás mellett.