IV. 23. ~Te jó ég!*

Sziasztok manook! Most sok mindent szeretnék nektek mondani. először is, hogy köszönöm a javaslatokat, mibe újítsak. Aztán szeretném ha tudnátok, hogy nemrég befejeztem a történetet. A végére értem. Még van vissza 14 rész, és azt kell, mondjam, vége ennek a blognak. Nekem is nehéz itt abbahagynom, hisz ezzel értem el először komolyabb sikereket, és fáj, de már kiéltem a lehetőségeit. Ennek sajnos lejárt az ideje. De még van hátra rész, szóval ne aggódjatok. Még egy ideig marad, de utána remélem, olvassátok az új történetem, amit már szintén elkezdtem a laptopon. A következő dolog, ami bár már nem olyan aktuális, de átléptük a 100.000-et. Köszönöm nektek. És végül ezúton is szeretnék nagyon kellemes Húsvétot kívánni nektek. Jó olvasást. Puszi.

Ui.: Most írtam, de még kiegészítem vele a részt. Csak nektek, saját. Remélem, tetszik:

Szép Londonban ballagtam

One Direction-t hallgattam

Mikor megállt egy piros busz

Kiszólt belőle 5 srác: szervusz

Belém költözött a húsvéti feeling

Mire ők: You've got that one thing. 

IV. 23. ~Te jó ég!*

Destiny szemszögéből:

Niall-hez nagyon kevesen mentek oda a dedikáláson, ahova szombaton voltak hivatalosak. Láttam, borzasztóan esik neki. Hozzá siettem, és a fülébe suttogtam.

- Te vagy a legjobb Niall, mindegy más mit mond.

- Kétlem. - írt alá egy CD-t.

- Hidd csak el!

- Majd otthon megbeszéljük. - mosolyodott el édesen, mivel az egyik lány éppen képet csinált vele.

Tudtam, hogy veszekedni fog velem, ezért nem is vártam túlságosan, hogy hazaérjünk. De egyszer ez az idő is eljött. Beléptünk hozzánk a házba. Tudtam, hogy Marta szabadnapos, Apa dolgozik, Angela pedig Amerikába. Szóval egyedül voltunk. Felmentünk a szobámba, és lehuppantunk az ágyra. Niall eldőlt, én pedig mellé feküdtem. Nagyon szótlan volt.

- Miért vagy ilyen csendes?

- Mintha nem tudnád. - felelte halkan. Igaza volt. Nagyon is tudtam, mi a baj.

- Te vagy a legjobb Niall. Ez ne essen rosszul.

- Sajnos a rajongók nem így gondolják. Semmi keresnivalóm nincs a bandában. Azt is nehezen tudom felfogni, te miért szeretsz engem. Ott volt neked Kyle, mégis rám vártál.

Ettől a mondattól tátva maradt a szám. Feltoltam magam, és a hasára ültem.

- Niall James Horan meg ne halljam ezt még egyszer! Igenis értékes vagy. Nekem is, és a rajongóknak is számítasz. Lehet, nincsenek olyan göndör fürjeid, mint Harry-nek, olyan kockás hasad, mint Liam-nek, olyan hátsód, mint Louis-nak és olyan barna szemed, mint Zayn-nek. De hihetetlenül édes a nevetésed, a mosolyodtól mindenki padlót fog. Ha a csodás kék szemedbe nézek, elveszek benne. Imádom, hogy bármikor tudsz enni bárhol, és imádom az akcentusod, ami reggelente még inkább hallatszik. Boldogan hallgatom az édes szuszogásod és a horkolásod, mikor alszol. Csodállak, mert felvállalod, honnan jöttél, és büszkén mondod ki; ír vagy. Képes lennél elhinni nekem, hogy igenis fontos vagy? - néztem komolyan a szemébe a hasáról. A szája kipattant, és apró rés keletkezet az alsó és a felső ajka között. Láttam, ahogy gyorsabban veszi a levegőt. A szeme csillogott.

- Hogy tudsz ennyi mindent szeretni bennem? - nem hitte el, hogy ennyi jó tulajdonsága van. Tudtam, hogy a dolgok többségét, amit felsoroltam, utálta magában. Aprón elmosolyodtam.

- Ezek a fontos és igaz dolgok benned. Ezeket csak az látja meg, aki meg akarja. Aki meg sem próbálja, csak majmolja a többeket, az soha nem tudja meg, milyen is vagy. Soha nem ismeri meg ezeket az apróságokat, amik olyan különlegesé tesznek téged.  Amiket annyira lehet szeretni benned.

- Köszönöm. - ült föl, hogy meg tudjon ölelni.

Lejjebb csúsztam a combjaira. Hihetetlen erővel szorított magához, de nagyon vigyázott, hogy ne okozzon fájdalmat. A karja alatt a hátához nyúltam, és válla szélénél szorítottam.

Sokat jelentett nekem maga, a srác is, és a magáról alkotott véleménye is. Azt akartam, hogy meglássa a magában rejlő szépséget, és elhiggye sokat jelent az embereknek. Ha kell, minden nap elmondom neki, hogy milyen csodás. Ha ez szükséges ahhoz, hogy szeresse magát, megteszem. Azok az apró dolgok, amiket felsoroltam, csak még értékesebbé teszik őt a szememben. Talán pont az fogott meg benne a legjobban, hogy annyira nem bízik magában. Hogy annyira szüksége van rám.  És ha kell minden nap mellette állok, és bíztatom a szeretetemmel.

Leah szemszögéből:

A srácok rengeteg képet és aláírást kiosztottak a dedikáláson. Láttam , Niall-nek nagyon rosszul esett, hogy hozzá kevesebben mentek oda, mint a többiekhez. Destiny próbálta nyugtatni. Végül kiegyeztek abban, hogy majd otthon megbeszélik. Szegény Niall. Annyira sajnáltam, de tudtam az nem vezet semmire. Viszont most, hogy mellette van Destiny, talán ismét a régi lesz.

- Már ráfagyott a mosoly az arcomra, és a kezem is görcsbe állt. Szerintem ha azt kérnéd, írjak le egy szöveget, csak a saját nevem tudnám leírni. - nevetett fel Harry rekedten a kocsiban.

- Tényleg hosszúra sikerült a dedikálás. - értettem vele egyet.

Végül megérkeztünk a házunkhoz. Harry beállt a garázsba. Kiszálltunk a kocsiból, majd bementünk a lakásba.

- Harry hányszor mondtam, hogy rendesen akaszd fel a kabátod! - vettem fel a előszoba padlójáról három kabátot. Mindig ez van. Leesik az övé, és rántja magával az enyémet is. Szépen felakasztottam őket, majd levetkőztünk. Megkerültem a falat, hogy bemegyek a nappaliba. Harry még bíbelődött a cipőfűzőjével.

- Úristen! - sikítottam.

Lefagytam a látványtól, ami fogadott. Szapora levegővétellel pásztáztam közben a házban. A nappaliban minden szanaszét volt. A párnák és a virágok a földön hevertek. A virágföld beborította az egész nappalit. A gondosan elrendezett CD-k a földön hevertek eldöntve. Széttépett rózsaszirmok borították a kanapét, ami abból a rózsából származott, melyet Harry-től kaptam nemrégen.

- Itt meg mi történt? - nézett szét szerelmem.

- Te jó ég. - elindultam a konyha fele.

Az ottan helyzet sem volt sokkal fényesebb. A székek eldőltek, a konyhában mindenfele széttört tányérok és poharak hevertek. Az evőeszközök az asztalra voltak kirakva össze-vissza.

- Úristen! - hebegtem bénultan.

- Ez meg ki tette? - mérte végig a helyzetet Harry is.

- A hálószoba! - rohantam fel idegesen. Elhaladtam a falakon lógó képek előtt, amelyek egytől-egyig be voltak törve. Rémülten rontottam be az ajtón, de a lábam földbe gyökerezett az elém táruló látványtól. A gondosan elrendezett kör alakú ágyunkon az összevisszaság uralkodott. A kicsi kanapén, amely a boltív alatt volt, szintén szanaszét hevertek a párnák. Az éjjeli szekrényen és az ablakpárkányon nyugvó virágok, most  a földön feküdtek megtépázottan. A ruháim ki voltak dobálva a földre a szekrényből. De csak az enyéim. Harry-éhez egy ujjal sem értek hozzá. Ekkor megláttam valamit a szőnyeg közepén. Papírok szétszórva. Egyből megismertem. Tettem pár erőtlen lépést feléjük, majd a földre rogytam melléjük. A kezembe vettem az összefirkált, és megtépázott lapokat, majd a füzet borítóját, amelyből kitépték. A rózsaszín borításra ez a szöveg volt írva piros filccel: "Get out of here with your awful CD!" (Takarodj innen a szörnyű CD-del együtt!). Csak bámultam a betűket, melyek gonoszul figyeltek a papírról, és a szemembe nevettek. Egy élet munkája volt ebben a füzetben, és tönkretették. Egy gonosz rajongó megalázta a dalaim, és széttépte őket. Erre képesek Harry-ért? Ilyen szörnyűségekre? Egy meleg csíkot éreztem az arcomon, majd még egyet és még egyet. A könnyeim a dalaim maradványaira hullottak, amelyeket magam elé gyűjtöttem.

(Ne félj, csak higgy!)

Egy meleg kéz húzott magához. Oldalra dőltem, mivel eddig a térdemen ültem, és Harry meleg nyakába temettem az arcom. Most kellett nekem, de mégis haragudtam rá, hisz miatta van ez az egész.

- A dalaim. - suttogtam hang híján.

- Úgy sajnálom. - szorított meg.

Viszont ezúttal nem tűrtem meg tovább a karjait magam körül.  Eltoltam  magamtól teljes erőmből. Összeszedtem a papírokat, és felálltam.

- Harry a rajongóid túl messzire mennek. - feleltem komolyan.

- Tudom. Majd beszélek ismét Richard-dal.

- A múltkor is beszéltél vele, és tessék. Ez lett a vége. Nézd, mit tettek a dalaimmal! - kiabáltam. Teljesen kiakadtam.

- Annyira sajnálom. De segítek újraírni őket. Majd együtt csinálunk egy új füzetet. - jött hozzám, de hátraléptem egy lépést.

Nem tudom, mi ütött belém. Féltem tőle. Féltem, hogy fájdalmat okoz. Kialakult bennem egy tartózkodás. Mintha Ő tehetne erről az egészről. Mindennél jobban szerettem, de most emellé társult még valami. Valami, amit nem tudtam hova tenni magamban. Egy ösztön, amely az súgta, menekülnöm kell mellőle. Úgy éreztem, az a száj, amely eddig csókolt, most képes megbántani. Az a kar, amely ölelt, most fájdalmat tud okozni. Az a kéz, amely eddig életben tartott, most meg is tud ölni. Vihar tombolt bennem, amely kezdett elvakítani, és kizökkenteni a valóságból.

Harry észrevette a tartózkodást bennem, így megállt. Fájdalmasan fürkészte az arcom. Nem esett jól, így látnom. Tudtam, ő is szenved, de neki ez az élete. Muszáj elviselnie, de nekem nem.

- Leah? - kérdezte halkan, rekedt hangon. Tudtam, hogy nagyon fáj a torka.

- Sajnálom, Harry. Időre van szükségem. Azt hiszem...hazautazom pár napra. Át kell gondolnom a dolgokat. - indultam el a szekrény fele, és kivettem az aljából a bőröndöt.

- Nem akarom, hogy elmenj Leah. Ne hagyj itt! - állt szorosan mögém, de nem ért hozzám. Ezért hálás voltam. Tudtam, ha a forró bőre az enyémhez ér, elszabadul a pokol.

- Muszáj egy kis nyugalom Harry. Át kell gondolnom a történteket. A rajongók nélkül. Sajnálom. - dobáltam a bőröndbe párat a földön heverő ruháimból, majd a maradékot is belettem, ami a szekrényben maradt. Ezután óvatosan elmentem Harry mellett, anélkül, hogy a csodás zöld szemeibe néztem volna, és a fürdőbe siettem. Összedobáltam pár lényeges cuccomat, bár itt is nagy összevisszaság uralkodott. A sminkjeim szanaszét hevertek, de szerencsére nem esett bajuk, így eltettem őket. Közben a telefonomon megnyitottam a repülőgépek menetrendjét. 45 percem van, és indul egy gép Dubai-ba Budapesti átszállással. Ez lesz a nekem való. Ezt a kis táskát is a bőröndbe csúsztattam. Harry immár az ágy szélén ült. Üveges tekintettel figyelte mozdulataim.

(Kérlek, ne hagyj el!)

Egyszer erőt vett magán, felállt, és hozzám lépett. Én éppen a bőröndöt cipzáraztam be, majd felegyenesedtem. Mellém állt. Ő engem figyelt, de én nem néztem az arcára.

- Annyira sajnálom a rajongókat. Feladom őket, csak maradj velem.

- Nem hagylak el Harry, csak szünetet kérek. Át kell gondolnom a dolgokat. Nem akarom, hogy feladd az álmod, egy ilyen incidens miatt. Időre és magányra van szükségem. - fogtam meg a bőrönd kis húzókaját, és elindultam ki a szobából. Tudtam, hogy Harry követ, de úgy tettem, mintha nem venném észre. Megsimogattam Molly-t, aki a nappaliból sietett elénk. Ő is halálra volt rémülve. Gondolom elbújt valahol, míg a támadónk ügyeskedett.

- Kis szőrgombócom. - mosolyodtam el, ahogy a nagy szemeit rám emelte, melyekben félelem gyűlt össze.

Kimentem az előszobába. Harry szorgalmasan követett. Nem szóltunk egy szót sem, mégis tapintani lehetett a házban a feszültséget és a szomorúságot.

- Azt legalább elmondod, hova mész pontosan? - kérdezte elhaló hangon.

- Rose-hoz. - feleltem halkan, és felé fordultam.

- És mikor jössz?

- Még nem tudom.

- Kérlek, gyere vissza. Annyira szeretlek. Megteszek bármit, csak kérned kell. Egy szavadba kerül, és visszavonulok. - kérlelt eléggé rekedt hangon. Nagyon fájhatott a torka. Immár a szemébe néztem. Ennek láttán, kicsit közelebb lépett hozzám.  

- Időre van szükségem. Sajnálom, Harold. - simítottam meg az arcát. A fejét oldalra döntötte, és csukott szemmel élvezte érintésem. A homloka ráncba szaladt, és nagyot nyelt. Tudta, mi vár ránk külön. Én is tudtam jól, de mégis nélküle kell lennem kicsit. Tudtam, hogy a napok magányosan, fájdalommal fognak telni.

Elrántottam a kezem, és kimentem a házból. Az utcán fogtam egy taxit. Még szerencse, hogy szombaton sok van ezen a környéken. A férfi betette a bőröndöm a csomagtartóba, majd illedelmesen kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. A vastag betonkerítés felett láttam Harry sápadt arcát, amint a nyitott ajtóból figyel. De mikor beültem a kocsiba, ez megszakadt. A kerítés eltakarta erős alakját, göndör fürtjeit. Harry a távolságba veszett.

- A reptérre legyen szíves! - jelentettem ki a sofőrnek.

Ő csak bólintott, és elindult. Hátrafordított fejjel figyeltem az otthonom, ahogy távolodik. Hisz kétség kívül ez a ház volt az otthonom. Itt lakott az az ember, akit mindennél jobban szerettem, de mégis arra kényszerültem, távozzak tőle.  Még ha csak kis időre is megyek...remélhetőleg, akkor is fájt, hogy el kellett válnunk. A rajongóik hihetetlen helyzetbe hoztak. Reménykedtem benne, hogy ez soha nem jön el, de tévedtem. Azt hittem, nincs az a dolog, amivel el tudnak szakítani Harry mellől, viszont ezt sikeresen megcáfolták. Per pillanat betelt a pohár. Csak nyugalomra van szükségem. Az a gond, hogy erősebben vágyok egy normális életre, mint Harry-re. De ez csak jelen pillanatban volt így. A szívem egyik része visszarohant volna a hozzá, míg a másik, a nagyobb elutazott volna Rose-hoz, és élvezte volna az életet. Az életet, amely nyugodt és egyszerű, de nem biztos, hogy jó. Attól, hogy könnyű, még lehet üres és sivár. Hisz nincs benne senki, aki komolyan boldoggá tudna tenni. Végül arra jutottam a taxiban, útban a reptér fele; Harry nélkül ez nem élet, de most pár nap csendes nyugalomra an szükségem. Szünet kell!