IV. 17. ~Testvér vagy barát?*

Harry szemszögéből:

Liam idegesen járkált fel-alá az öltözőben. Mindeni csendben, idegesen várakozott. Louis a sarokban topogott, és sebesen nyomkodta a telefonját. Néha a füléhez emelte, de nem beszélt. Ebből tudtam, hogy nem kapott választ. Ekkor kivágódott az ajtó, és a menedzserünk rontott be rajta. Richard idegesen nézett végig rajtunk.

- Hol van már Zayn? Már mennie kéne a koncertnek. 5 percet kaptok, hogy előkerítsétek! Ha nem jelenik meg, Louis, te énekeled a részét. - nézett komolyan a srácra, aki ennek hallatán egyből előrébb állt.

- Mi? Zayn nélkül nem kezdhetünk. Ő is a banda tagja! - szállt szembe a menedzserrel Louis.

- Ha így folytatja, nem sokáig. 5 perc! - felelte mérgesen a férfi, majd kiviharzott a szobából. Maga után hangosan becsapta az ajtót, amibe beleremegtem. Mindenki zavartan pislogott egy helyben.

- Ezt meg hogy értette? - kérdezte óvatosan Niall.

- Csak ideges. - rántottam mag a vállam, hogy megnyugtassak mindenkit, de mindannyian tudtuk, Zayn-nél ez nem ilyen egyszerű. Mostanában gyakran elkésik. Sőt már olyan is volt, hogy nem jött el egy interjúra, mert nem volt kedve. Will sem tudta, hol van. Aztán kiderült, hogy ő halál nyugodtan milkshak-ezett a haverjaival a Moo-moo's-ban. Hát nem kis lecseszést kapott Richard-tól.

Ismét kivágódott az ajtó, és Zayn rohant be rajta. Sietve ledobta a cuccait az egyik székre. Közben hadart.

- Bocs a késért. Elaludtam.

- Hogy aludhattál el, mikor egy koncert lesz? - emelte feljebb a hangját Liam, de azért hallatszott, hogy megkönnyebbült.

- Will ma nem keltett fel, csak lelépett. - rántotta meg a vállát.

- Zayn 7 óra van. Átaludtad, az egész napot? - lepődtem meg. 

- Ezt majd a koncert után! Már 5 perce kezdenünk kéne. Siess a sminkeshez! - szólt közbe Louis.

Nagy nehezen, izgalmakkal telve felmentünk a koncertre. Vicky és Will szintén fellépésen volt az X-Factor stábjával, Destiny suliba, Rebecca fotózáson, míg az én drága szerelmem otthon pihent. Azt mondta, most ezt kihagyja. Láttam rajta, hogy nagyon fáradt, így nem erőltettem. Énekeltünk egy dalt, majd Liam Zayn és Niall elkezdett beszélgetni a rajongókkal. Louis hozzám jött.

- Nem jó a  fülesem. Nagyon halk benne minden. - vette ki a füléből a kis fehér fülest, amin egy pálcikaember gördeszkázott. Pont mint a tetoválásán. Ez a menedzser ötlete volt, mi meg megszerettük. Mindenkinek külön fülese volt koncertekre. Niall-é ír zászlós, Liam-é batman-es, Zayn-é "ZAP"-os volt, míg az enyémen a monogramom virított.

- Tényleg? - lepődtem meg, mivel mindannyiunk fülese ugyanazt az adást kapja, így ha neki rossz, nekem is annak kellett volna lennie. Viszont én ilyet nem tapasztaltam.  Zavartan visszadugta a fülébe, és meghallgatta. 

- Nekem most is halk. - hebegte. Másra nem tudtam gondolni, csak hogy a fülesével lehet valami. Óvatosan a fejéhez hajoltam, és az én fülembe csúsztattam a kis szerkezetet. Páran mutogatni meg kiabálni kezdtek ennek láttán, de nem érdekelt. A vak is láthatta, hogy nem lesmárolni akarom Lou-t, csak meghallgatni a fülesét. Meglepetten elhajoltam.

- Haver, én mindent tisztán hallok benne. Még hangosabb, mint az enyém. - néztem rá zavartan.

- Igen? - csúsztatta ismét a fülébe, majd zavartan bólintott. -  Lehet már megjavult. - hebegte, majd gyorsan elment mellőlem.

Ez furcsa volt. Lehet tényleg csak az adással volt gond, és Louis-t kicsit megzavarta. A lényeg, hogy már minden rendben. Bár azért ez az apró kis malőr ott motoszkált a fejemben. Viszont a koncert folytatódott, és nem volt időm ezen agyalni. Később már ki is ment a fejemből. Nem tudom, hány órát ugráltunk végig, de már a felénél hullának éreztük magunkat. Szó szerint bebuktunk az öltözőbe. Kicsit pihentünk, majd elkezdtünk átöltözni.

- Zayn, Richard-nak nagyon nem tetszik, hogy ennyiszer elkésel baromságok miatt. - mondta Liam, miközben az ingét gombolta be.

- Nem is kések el gyakran.

- Felelőtlen vagy Zayn. - feleltem egyszerűen.

- Már miért lennék az? - lepődött meg.

- Mert nem érdekel a kötelességed. A saját és a banda érdekében kérünk téged, hogy legyél már kicsit körültekintőbb és figyelmesebb. - mondta szépen Liam.

- Ne késs többet! - jegyezte meg Louis.

- Oké. - rántotta meg  vállát Zayn.

Látszott rajta, hogy nem különösebben hatotta meg, amit mondtunk, de nem akart vitatkozni, így ránk hagyta. Ez nagyon ki tudott akasztani. Mintha nem is érdekelné a banda. Mintha semmit nem jelenteni az a majdnem 3 év egymás mellett. Nem tudom, mi ütött Zayn-be. Én nem ilyennek ismertem meg, és tudtam, hogy ok nélkül nem válik ilyen hanyaggá. Sajnos mostanában az a testvéri szeretet kezd kicsit halványodni köztünk. Már nem beszélünk meg olyan sok mindent  srácokkal, mint régen. Nagyon hiányoztak a régi nevetéseink, és beszólásaink. Imádtam azt az időszakot, mikor együtt laktunk. Leah-val is jó, sőt nagyszerű, de valahogy kicsit eltávolodtunk egymástól. És tessék. Most is csak éppen elköszöntünk egymástól, és hazamentünk. Nem furcsa, hogy ugyanarra megyünk haza, hisz egymás mellett lakunk, mégsem együtt? Könyörgöm a bandatársaimról van szó. Mi történt velünk?!

Kedvtelenül mentem be az ajtón, és dobáltam le magamról a cuccokat.  A konyha fele mentem. Kivettem a hűtőből a tejet, de nem volt kedvem bögrével vacakolni. Beleittam, majd visszatettem. Leah-t nem láttam sehol, és éppen csak az a két lámpa égett, amit egymásnak szoktunk égve hagyni, hogy a másiknak ne kelljen sötétben tapogatózni, ha elmegyünk lefeküdni. Ebből levettem, hogy halkan kell lennem. Lekapcsoltam lent minden villanyt, majd lábujjhegyen felbaktattam az emeletre. Benyitottam a hálószobába. Leah az ágyon feküdt keresztbe, hason és laptopozott.

- Azt hittem már alszol. - nyomtam egy puszit a feje búbjára.

- Még nem. Meg kellett rendelnem a cuccokat, de már éppen végeztem. - láttam, ahogy már kapcsol ki a gép. - Hamar jöttél. Azt hittem, még buliztok.

- Nem. Nem volt kedvem. - húztam el a szám, és ledobtam a ruháimat.

Leah az éjjeliszekrényre tette a laptopját, majd bebújt a takaró alá. A szokásos "ádámpizsamámba" én is követtem. Én már csak ilyen elvek szerint élek, de szerencsére akiket, szeretek elfogadtak ilyennek (beleértve a directionereket is).

- Mi ez a nagy kedvtelenség? - fordult felém. Én is így tettem.

- Zayn megint elkésett. Már 5 perce játszanunk kellett volna, mikor megjelent.

- Ó. Mi van vele mostanában? - csóválta meg a fejét. Tudtam, hogy ez költői kérdés volt, mégis feleltem rá.

- Nem tudom. Olyan hanyag és flegma lett. - fordultam a hátamra, és hosszan lehunytam a szemhéjam.

- Látom, hogy van még valami baj. - ült fel Leah, és a szemembe nézett. A tévé fényébe jól láttuk egymást, így nem volt baj, hogy egy villany sem ég.

- Olyan mintha kezdeném elveszteni a testvéreimet. Már nem hülyülünk annyit együtt, és nem beszélünk meg olyan sok mindent. Eltávolodtunk.

Ez nagyon fájt. Nekem sokat jelentett az a 4 srác, de kezdett hanyatlani a beléjük vetett bizalmam és szeretetem. Már nem a testvéreim voltak, csak a legjobb barátaim. Ez nem tetszett.

- Ez csak most érzed így, mert Zayn kicsit változik, de ugyanúgy a testvéreid maradnak. Szeretnek téged, és te is őket.

- Remélem, igazad van. - húztam a hasamra.

- Biztos, igazam van. - mosolygott elégedetten, és kihúzta magát, ami nekem nagyon imponált.

Will szemszögéből:

Éppen akkor értem, haza mikor Zayn vette le a kabátját az előszobában. Meglepetten ölelt meg.

- Szia Baby. Ilyen későn értél haza? Azt hittem, már rég alszol.

- Nem. Most lett vége a fellépésnek. Hihetetlenül fárasztó volt, de tetszett. Én meg azt hittem, te bulizol a koncert után.

- Nem. Beoltottak a srácok, és nem volt kedvem elmenni. - mentünk be a nappaliba.

- Na, mert? - lepődtem meg.

- Megint elkéstem. Már 5 perce a színpadon kellett volna lennünk, mikor megérkeztem. - rántotta meg a vállát.

- Nyuszi, miért csinálod ezt?

- Mit? Csak elaludtam. Ne kezd már te is Baby. - huppant le a kanapéra, és az ölébe húzott. A combjaira telepedtem, de azért a térdemen is tartottam magam egy kicsit.

- Én nem kezdek semmit, csak nem szeretném ha csalódást okoznál a rajongóknak.

- Miért nem? Annyit bántottak téged. El is felejtetted? - lepődött meg.

- Nem. De ez nem a te dolgod. Ha csak miattam késel el mindig, ne tedd. Én nem kértelek rá. Nem kell segítened Zayn. Ez az én harcom, és megoldom egyedül is. - feleltem határozottan.

- Szeretem, mikor ilyen önálló akarsz lenni. De nem miattad késtem el. Tényleg aludtam.

- 11-kor is aludtál, és este is? Egész nap? És mikor óhajtottál volna felkelni, ha nincs koncert? - mikor 11-kor leléptem, még nagyban szunyált. Mindig csodálkoztam, hogy Zayn bárhol, bármikor képes elaludni. De ő már csak ilyen, én meg álmában is nagyon szerettem nézni.

- Álmos voltam. Milyen volt a próba? - terelte a témát. Nem akartam kérdőre vonni, így jobbnak láttam, váltani.

- Ez egy koncert volt Zayn, ahol táncoltunk. Nem próba. - nem esett jól, hogy elfelejtette. Nekem ez nagy dolog volt. Én soha nem felejtem el a koncertjét.

- Persze, hogy élesbe ment. Ne haragudj Baby, csak zűrös volt a napom. - nézett oldalra és forgatta meg  szemét. Ez nem vall rá.

Hátrébb hajoltam, és méregetni kezdtem.

- Mi van? - kérdezte igencsak meglepő bunkósággal. Felhúztam a szemöldököm. Még soha nem beszélt velem így.

- Látom, nem volt elég a mai 24 óra alvás. - álltam fel, és felbaktattam a hálószobába.

Még a lépcsőről hallottam egy halk "A francba!"-t. Nem esett jól, hogy ennyire furcsa lett. Semmibe vesz. Nagyon fájt. Amúgy is nehéz időszakon mentünk keresztül ketten, és nem segített egyáltalán. Bár nem vártam el. Meg tudtam oldani egyedül is a gondjaimat. Átöltöztem pizsamába, és bebújtam az ágyba. Sötét volt a szobában. Álmos voltam, mégse tudtam még aludni. Zayn helye felé fordultam, és végigsimítottam a takarón. Ekkor nyílt a szobaajtó. A folyosón is sötét volt, így szerencsére nem zavart. Csak Zayn körvonalait láttam. Gyorsan lehunytam a szemem, mintha már aludnék, bár tudtam úgysem látja a sötétben. Hunyorítva, a szempilláim között lestem a mozdulatait. Levetkőzött, majd alsóban bebújt mellém a takaró alá. A ruháit csak ledobta az egyik díszszék karfájára. Azt is én fogom elpakolni holnap. A kezén támaszkodva felém fordult. Gyorsan lehunytam a szemem, és egyenletesen kezdtem szuszogni, mintha már aludnék. Halkan felnevetett.

(Néha tettetem, hogy normális vagyok, de ez kezd unalmas lenni, így ismét önmagam leszek)

- Tudom, hogy még nem alszol. Ismerlek. - simított végig az arcomon.

- De szeretnék. - fordultam a másik oldalamra, hogy háttal legyek neki. Még nehezteltem rá. Az ágy süppedéseiből ítélve a hátára fordult.

- Sajnálom Baby. Nem akartam bunkó lenni.

- Nem könnyű a rajongóiddal, és itthon sem könnyíted meg a dolgom. - feleltem halkan, nyitott szemmel. Csak a feketeségbe meredtem.

- Tudom, és sajnálom. Talán csak annyi a mentségem, hogy nehéz napom volt.

- Egész nap aludtál.

- Ne vitatkozzunk, mert én jövök ki rosszul belőle. Sajnálom, szeretlek. - ölelt át hátulról.

- Én is Nyuszi.

Átfordultam felé, és nyomtam egy puszit a nyakára. Nagyot nyelt, amitől az ajkaim alatt kidagadt egy pillanatra a torka a hullámtól. Elmosolyodtam, és lehunytam a szemem. Most már nyugodtan alhatok.