IV. 11. ~Vége.*

Leah szemszögéből:

- Mentem dolgozni Kicsim. - adott egy puszit az arcomra Harry a konyhában. Én még pizsamában a reggeli kávém szürcsöltem. Ma korán kezdték a "munkát". De ezúttal ez nem zavart, hisz jótékonykodnak. Már indult is el ki, az előszobába.

- Ennyi? Csak egy puszit kapok? - kérdeztem sértettséget színlelve.

Nevetve visszafordult, és felém jött.

- Hogy feltételezel rólam ilyet? - karolta át a derekam.

Elmosolyodtam. Tudtam, mi jön. Az arca felém kezdett közeledni. Ajkait az enyémekre tapasztotta. Kedélyesen kinyitottam a szám, így a csókunkba mosolygott, és átdugta a nyelvét hozzám. Nem akartam elengedni, de ma még nekem is terveim voltak. Ahogy Harry tudja; a boltba megyek dolgozni. Hangsúlyozom: ahogy Harry tudja. Hihetetlenül nehéz hazudni neki nap, mint nap, de muszáj. Magam elé képzelem, mennyire fog örülni, és ez erőssé tesz. Még soha nem éreztem magam ennyire énekesnek, mint most. És mindezt csak Harry-ért. Remélem, értékelni fogja.

Ajkaink nehezen elváltak, és mosolyogva vizslattuk egymás tekintetét.

- Sajnálom Kicsim, de tényleg menne kell. - nyomott egy apró puszit a számra, majd kisietett az előszobába. Belekortyoltam a kávémba. Egyszer Harry kiabálását hallottam.

- Elmentem. Szeretlek Leah.

És az ajtócsapódásból ítélve le is lépett. 19.-e volt. Jövő héten Karácsony. Már minden számot felvettünk Jaymi-vel. Már Simon is meghallgatta, és nagyon elnyerte a tetszését. Ma megtervezzük a CD-t és az album borítóját. Annyira hihetetlen, hogy egy világhírű kritikus és rekorder éppen az én CD-met ismeri el, még ha tudja, soha nem adhatja ki őket. Ekkor Molly lépkedett be a konyhába.

- Ketten maradtunk. - guggoltam le hozzá, mikor a lábamhoz jött.

Felvettem, és a kezembe vakarásztam a mellkasát. Dorombolással díjazta a kényeztetést.

Ekkor megcsörrent a telefonom. Fél kézzel megnéztem. Egy SMS jött Jaymi-től.

"Harry elment már? 1 óra és ott vagyok érted. Meglepetésem van!"

Érdeklődő mosollyal az arcomon válaszoltam.

"Oké."

- Molly-kám, ma úgy látom, vendégünk lesz. - fordítottam magam felé a fejét. Álmosan lehunyta a szemeim, majd az ajtó fele kapta a tekintetét. Elkezdett kapálódzni a kezemben, így letetettem. Valahova elsietett. Nem tudom, hova. Minden esetre, én felmentem készülődni. Összekaptam magam. Szépen felöltöztem, hisz ma elméletileg a képeket csináljuk meg. Nem tudom, mit akarhat Jaymi. Tudja, hogy veszélyes, ha idejön, de már olyan kevés van hátra, hogy nem bánom. És Harry sincs itthon.

Pontban 1 óra múlva egy srác sétált be a kapun. Lerohantam, és feltéptem az ajtót. Éppen csengetni akart. Gyorsan behúztam, nehogy meglássák a fotósok. A végén még félreértenék.

- Ezzel le is bukhatunk Jaymi!

- Nyugalom. Odébb álltam meg a kocsival, és nagyon siettem. Nem láttak meg. Amúgy meg már mindjárt karácsony. 5 nap. - nevetett és megölelt köszönés képen. - Szükségünk lenne a gépedre. 

- Hozom. Ülj le a nappaliban! - mentünk be.

Már volt nálunk, szóval nem féltem, hogy nem tudja, mi hol van. Felfutottam a gépemért, majd vissza Jaymi-hez. Letettem az asztalra, és bekapcsoltam.

- Kéne nekem erre a pendrive-ra az össze közös képed Harry-vel.

A kezembe nyomott egy kis világoskék szerkezetet. Hozzákapcsoltam a laptopomhoz, és szépen lassan rápakoltunk minden közös képet Harry-vel, ami jól sikerült. Kb 20 kép lehetett a pendrive-on.

- Oké. Menjünk! - állt fel Jaymi.

A zsebébe csúsztatta a kis pendrive-ot, majd felöltöztünk a decemberi időjáráshoz. Kisiettünk, és bevágtuk magunkat Jaymi terepjárójába. Nem akartuk, hogy meglássanak minket a fotósok. Még szerencse, hogy sötétített ablakok voltak. Jaymi elindult.

- Hova megyünk? - kérdeztem, mikor a kereszteződésbe nem a stúdió irányába kanyarodott.

- Majd meglátod. - mosolygott sejtelmesen.

Nem tudtam, mit akar, de nem kérdezősködtem. Biztos olyan helyre visz, ami szükséges az albumhoz. Bíztam benne.

20 perc kocsiút a "csodás" londoni forgalomban, és megálltunk egy ház előtt.

- Hova jöttünk Jaymi? - néztem ki a kocsiablakon.

- Az egyik haveromhoz. Darell fotós. - magyarázta, miközben kiszálltunk, és besétáltunk az épületbe. Bementünk a folyosó végén egy nagy ajtón. Egy fehér szobába érkeztünk. Az egész hely egy fotóstúdió volt. Fehér állvánnyal, lámpákkal, gépekkel és mindennel, ami kellett. Egy srác ült a laptopok előtt, és valamin nagyon ügyködött. A kopogásomra megfordult,majd elmosolyodott.

- Hali. - köszönt a srác mellettem.

- Jaymi és Leah...ha nem tévedek. - jött felénk Darell.

- Igen. Szia. - mosolyogtam.

- Te leszel a fotóalanyom? - mért végig.

- Azt hiszem, igen. Remélem türelmes vagy, mert én borzalmas leszek. - nevettem.

- Majd meglátjuk, de türelmes vagyok, ne aggódj. - mosolygott rám kedvesen.

Kicsi igazítás után a tükörnél, beálltam a fehér háttér elé. Darell többnyire csak az arcomat fotózta. 30 perc szenvedés után végre megnézhettem az eredményt. Próbáltam a legjobb formámat hozni, de ez nem az én világom, így elég kínosan éreztem magam. Darell a gépéhez kapcsolta a fényképezőt, és végignéztük a képeket.

- Leah ezek király képek! - nézte végig a képeket a fotós.

Jól estek a szavai, de tudtam, csak azért mondja, hogy felvidítson. Csak elhúztam a szám. A srácok tovább áradoztak a képekről, de én semmi különöset nem láttam bennük. Sőt, őszintén szólva kicsit megrémített, hogy az én arcom virít a képernyőkön.

Minimum egy óra veszekedés után végre kiválasztottak egy képet.

- Darell, meg kéne szerkeszteni az albumhoz. Erre rá kéne írni, hogy: Leah Crawford - I Love You. - magyarázta Jaymi.

Ismét 20 perces veszekedés a betűtípusról, színről, elhelyezésről, szerkesztésről, majd én oldottam meg a gondjukat, mivel meguntam, hogy nem tudnak dönteni. De egész jóra sikerült. Ezután a pendrive-on lévő képek közül is kiválasztottunk egyet, ami tényleg a legjobb rólam és Harry-ről. Ez megint csak majdnem 1 órába telt. Darell minden képet tökéletesnek talált, engem pedig minden fotóhoz emlékek fűztek, így nem tudtunk dönteni. Végül kiválasztottunk egy tényleg édes képet, amit még Liam csinált rólunk a nyaraláson. Ez lett a CD képe. Ezt is kivágta nekünk Darell, és szépen megszerkesztette.

Végül a pendireve-on egy külön mappába már a két kész kép pihent. Lassan indulni készültünk Jaymi-vel, mikor Darell hozzám lépett.

- Leah, megengeded nekem, hogy csináljak a képeidből egy galériát?

- Az enyéimből? - kerekedett ki a szemem.

- Igen. Olyan csodás képek lettek. Szeretném, ha én dicsekedhetnék egy ilyen szép modellel.

- Darell ez aranyos, de ez nem az én világom. - hebegtem.

- Miért Leah?

- Én nem vagyok híres. Majd javasollak Harry-nek, meg a srácoknak, de én nem vagyok sztár és még csak szépség sem. Csak egy lány vagyok, aki meg akarta lepni a szerelmét. - feleltem halkan.

- Nem látod jól az életet. Semmiben nincs igazad. - csóválta meg a fejét.

- A saját adottságaimmal tisztában vagyok. - feleltem.

- Vagy nem. Leah még most kell élned. Most kell megtenned az ilyen dolgokat, nehogy később megbánd, hogy kihagytad.

- És ha azt bánom meg, hogy megtettem?

- Akkor legalább tanulsz belőle, és tudod, hogy semmit nem hagytál ki. Teljes életet éltél. - mosolygott kedvesen.

- Nem is tudom Darell. - fordítottam oldalra a fejem.

(Én mindenre azt mondom: "Nem tudom", mikor nem vagyok olyan hangulatba, hogy beszéljek)

Vívódás indult bennem. Tudtam, hogy igaza van, de mégis féltem. Nem a kamerától, vagy attól, hogy esetleg valaki meglátja a képeimet. Ez már nem zavart. Jaymi "kinevelte" belőlem a próbákon. Attól félem, hogy Harry rajongói mit fognak szólni hozzá. Mi van, ha azt hiszik, hogy kihasználom a srácokat, hogy híres legyek. Így sem szívlelnek nagyon, hát még ha ezek fent lesznek a neten.

- Leah kérlek. Ezek hihetetlen képek lettek. - nézett rám kiskutyus szemekkel. Elnevettem magam. - Ez igent jelent?

- Legyen. De ígérd meg, hogy csak Karácsony után teszed fel őket a netre! Nem szabad meglátnia Harry-nek még az ajándék előtt. - adtam be a derekam.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Megígérem, de egy örökkévalóság lesz kivárni. Már annyira szeretnék dicsekedni a képekkel. - nevetett, majd hálából magához szorított.

- Darell nem kapok levegőt. - nyögdécseltem.

- Bocsi. Annyira örülök. Ez lesz az egyik legjobb albumom. - pattogott.

Jól esett, hogy ilyeneket mond a képeimről, de nem hittem neki. Lehet csak az ő ízlésével van gond, és mindenki más le fogja húzni a képeimet. Bár, ha fotós, nem lehet gond az érzékével. Már én sem tudom. Ez olyan felfoghatatlan számomra.

- Kiscsaj mennünk kell! Ma végeznünk kéne az albummal, hogy holnap már csak simítások legyenek, ha kell még egyáltalán. - jött mellém Jaymi.

- Rendben.

Elköszöntünk Darell-től, majd leléptünk. Visszamentünk a stúdióba. Jaymi tökéletesen megcsinálta a CD-t, meg az album elejét. A füzet is királyul meg volt csinálva képekkel. Már csak egy szöveg kellett a hátuljára.

- Mit szeretnél üzenni Harry-nek? Pár sor kéne csak, hisz még a dallista is ott lenne. - mondta.

A megfogtam egy tollat, és magam elé húztam egy papírt. Elkezdtem írni, de ebből sok lehúzás lett. A 4. Próbálkozásra sikerült leírnom egy aranyos szöveget.

- Ez lett. - toltam Jaymi elé. Elolvasta, majd mosolyogva rám nézett.

- Ez nagyon édes.

És már el is kezdte begépelni. Beszerkesztettük a dallista alá. Nagyon jól nézett ki. Kinyomtatta Jaymi, majd belecsúsztatta a tok hátuljába.

Az album hihetetlenül nézett ki. Fel sem tudom fogni, hogy kész van, és sikerült. Az elején egy kép díszelgett rólam, és az album címe, ami: I Love You volt. Ha kinyitottam a tartót, egy füzetke villant ki, amiben közös képek voltak. A CD-n a fotónk virított szépen megszerkesztve és kivágva. A tok hátulján a dallista kapott helyet, és egy kis üzenet Harry-nek. Ez állt rajta: "Nem számít, mennyire sodor messze tőled az ár. Nem számít, mennyire haragszol meg rám. Nem számít, mennyire sok a munkád. Nem számít semmi. Én mindig szeretni foglak. Te vagy az életem, és az is maradsz örökre. Amíg dobog a szívem, érted teszi. Boldog Karácsonyt, Harry!". És a végére egy dátum került: 2012. Dec. 24.

- Itt az album Leah. Csomagold be szépen, és meg ne találja hamarabb! - nyomta a kezembe.

- Köszönöm Jaymi. El sem hiszem, hogy készen vagyunk. Annyit dolgoztunk vele. Hihetetlenül hálás vagyok. Nem is tudom, hol lennék nélküled.

- Nagyon szívesen Kiscsaj. Remélem Harry nagyon fog neki örülni. Szerencsés, hogy valaki ennyire szereti. - mosolygott.

- Ne legyél már ilyen. Te is meg fogod találni, aki ennyire szeret téged. - bokszoltam vállba.

- Remélem. Hazavigyelek? - kérdezte.

- Köszi, de nem kell. Lehet Harry már otthon van. Feltűnés nélkül be kell csempésznem ezt a CD-t. - csúsztattam a táskám legbelső zsebébe.

- Ügyesen Kiscsaj. Majd hívj. - ölelt meg.

- Feltétlen.

Elköszöntem, majd leléptem. Fogtam egy taxit, és a plázába irányítottam. Az első utam az ajándékboltba vezetett, ahol mindenféle feliratos pólókat lehetett kapni. Természetesen dugig volt minden, hisz az emberek ilyenkor veszik meg, amit még elfelejtettek. Szerencsére mi már mindenkinek vettük ajándékot Harry-vel, csak két embernek nem, de az csak az én dolgom. Annak a két embernek, akinek rengeteg dolgot köszönhetek. Kiválasztottam két pólót. Szemmértékkel beazonosítottam a méretet, majd kifizettem őket. Elmentem a csomagoló részhez, és mindhárom ajándékot becsomagoltattam. Igaz kicsit sokat kellett sorba állni, de nem érdekelt. Ezután az immár csomagolópapír által is lerejtett CD-t a táskámba csúsztattam, míg a pólókat nem kellet takarnom.

Ismét beültem egy taxiba, de ezúttal az utam már hazafele vezetett. A ház sötét volt az estében. Ebből gondoltam, hogy Harry még nincs otthon. Az ajtó zárva volt. Igen! Én voltam a gyorsabb. Villám tempóban ledobtam magamról a kabátom és a cipőm, majd eldugtam az ajándékokat. A két pólót a többi közé tettem, hisz ami szem előtt van, azt soha nem veszi észre Harry. Ezért kell mindig nekem megkeresni a ruhadarabjait, ha nem találja őket. Férfiagya van, nincs mit tenni, de én úgy szeretem azt a bolond fejét. A CD-nek a mosógép feletti szekrényt találtam a legjobb helynek, ahol az öblítőket és a mosóporokat tartottuk, hisz oda Harry soha nem nyúl. Utált mosni, de elvárta, hogy mindene tiszta legyen. Még a farmereit sem vette fel mosás nélkül egymás után, így egy rakat ruhája volt. Szerintem férfi létére több, mint nekem. De én már csak így szerettem. Minden apró kis hibájával.

Letelepedtem a nappaliba és valami romantikus karácsonyi vígjátékot néztem. Molly az ölembe mászott, és elvárta, hogy közben kényeztessem. Szívesen tettem, amit díjazott. Reklám jött. Ezalatt átváltottam egy zenecsatornára, és felálltam, hogy csinálok magamnak teát, de valami megütötte a fülem. A LWWY kezdődött éppen. Maxra felvettem a tévét, és énekelve mentem a konyhába. Éppen a vizet töltöttem a filterre, mikor a szám elhallgatott. Elindultam ki a konyhából, de ahogy kiléptem a fal mögül, két erős kéz elkapott, és magához szorított. Harry csodás zöld szemeivel találtam szembe magam, amik nevetésre késztetek. Most valami játékosság ült az íriszeiben. Ezzel a tekintetével nem gyakran találkozok, így még nem ismertem még ki igazán.

- Szia Kicsim. - nyomott egy gyors puszit a számra.

- Szia. Mi ez a mosoly? Minek örülsz annyira?

- Mindjárt Karácsony. Nem gondolod, hogy holnap el kéne mennünk fát venni. Most nagyon sokáig húztuk. - mosolygott rám édesen.

- Remek ötlet.

Már amúgy sem leszünk nyitva a boltban, hisz jönnek az ünnepek. Mindenki vagy elutazik, vagy jönnek hozzá rokonok. Mi például azt találtuk ki idén, hogy Anya, Apa és Rose 25.-én utazik le hozzánk, és Anne, Joe és Gemma is idejön aznap. Együtt fogjuk tölteni ezt a napot. Természetesen az én családom itt is alszik. Majd csak 27.-én megy haza. 24.-én kettesben leszünk Harry-vel, míg 23.-án lesz a baráti-karácsony, mikor a többekkel ünnepelünk. Zsúfolt lesz a ünnep, de nem baj. Hisz már megszoktam. Mindig ez van. De én így szeretem ezt a pár napot.