III. 22. ~Sajnálom.*

Megálltam a tér szélén a kocsival. Innentől sétálnom kellett. Kiszálltam és elindultam. Út közbe megálltam a Mc Donald's-ba egy Mc Flurry-re. Most jól esne az édes, hideg fagyi. Végre sorra kerültem.

- Mit adhatok a szép hölgynek? - kérdezte egy velem kb. egykorú srác a pult túl oldaláról.

- Egy m&m's-es Mc Flurry-t kérek. - mosolyodtam el.

- Öntetet kér rá? - kérdezte édesen a srác.

- Nem, köszönöm. - feleltem.

- Édesség egy édes lánynak. - jött vissza a fagyimmal.

- Köszönöm. - mosolyogtam.

Aranyos volt az a pasi. Nem ismertem, de jól estek a szavai. Persze melyik lánynak nem esnek jól a bókok?! A fagyimmal együtt tovább sétáltam Leah-hoz. Útközben minden második padon szerelmes párokat láttam, akik smárolnak vagy csak élvezték egymás jelenlétét. Hiányzott Liam törődése. Hiányzott az érintése, a csókja, a hangja. Mindene. Ma este nem fogok elaludni. Meg fogom várni. Bementem Leah-hoz az üzletbe. Bent nagyon is zajlott az élet.  Rengetegen vásároltak, vagy nézelődtek. Leah az embereknek segített, míg egy másik lány ácsorgott a pultnál, és kiszolgálta a fizetőket. Ő Noémi. Más nagyon nem lehet. Ahogy meglátta Leah, hogy itt vagyok, elnézést kért a vásárlótól, és még mondott neki valamit, majd széles mosollyal az arcán elindult felém.

- Rebecca! - ölelt meg.

- Szia.

- Hogyhogy benéztél? - kérdezte vigyorogva.

- Végeztem, és nem volt jobb dolgom. Na meg Noémire is kíváncsi vagyok. - rántottam meg a vállam.

- Valóban ennyi lenne az oka? - méregetett. Mindig rájött ha valamit nem teljesen mondok el. Mintha a fejembe látna.

- Meg nincsen kedvem egyedül lenni abba a nagy házban. - húztam el a szám.

- Megértem. Mostanában sokat dolgoznak a srácok. Harry is késő este bukik haza, és akkor is hulla. - hajtotta le Leah a fejét. Neki is hiányzik Harry. De hirtelen felkapta a tekintetét rám. Boldog és izgatott volt. - Van egy ötletem! Gyere át este. Elmozizunk. Hívom a többieket is. Csapunk egy csajos estét.

- Nem lehet. Ma meg fogom várni Liam-et. - mondtam.

- Rendben. - fogadta el egy erőltetett mosoly kíséretében. Egy "Tényleg sajnálom" pillantást vetettem rá. Elmosolyodott, és legyintett. - Gyere! Bemutatlak Noéminek. - indul el a pult fele.

Noémi éppen kiszolgált egy lányt, majd hozzám fordult. Leah idő közben eltűnt. Megállt az egyik vásárlónál és magyarázta az árurendelést. A lány egy olyan fölsőt keresett, amit nem szoktak rendelni, mert nincs rá elég kereslet. Persze, ha a lány nagyon szeretné, lerendelnek neki egyet. Noémi kedvesen mosolygott, majd megkérdezte.

- Miben segíthetek?

- Nem vásárló vagyok. Rebecca a nevem. - mosolyodtam el.

- Szia. Te vagy Rebecca Summer, igaz? - kérdezte izgatottan.

- Igen. - bólintottam.

- Jaj, nagyon sokat hallottam rólad. Örülök, hogy végre találkoztunk. Leah már rengeteget mesélt, hogy milyen jó barátnők vagytok. - mondta immár magyarul.

- Igen, nekem is mesélt már rólad.

- Bocsi, itt vagyok. - sietett be Leah a pult mögé, majd ahhoz a lányhoz fordult, akivel megállt beszélgetni. - Akkor melyik is legyen az? - kérdezte, majd felkapta az iPad-ot, és gyorsan megnyitotta a rendeléseket.

- Egy One Direction-ös baseball jacket lenne. Kék színben.

- Rendben. Hétfőn érkezik új szállítmány. Azzal lerendelem a fölsőt. - a lány bólintott, kifizette, majd elment. Leah felénk fordult.

- Látom, már váltottatok is magyarra. - mosolygott, és ő is a régi nyelvünkön kezdett el beszélni.

- Igen. - felelem. - És hogy tetszik ez a bolt, Noémi? Szeretsz itt dolgozni?

- Persze. Imádom. Mindig is ilyen helyen akartam munkát találni, de soha nem hittem, hogy összejön. - felelte vigyorogva.

- Nem is mernél mást mondani. - nevettem el magam. Hisz Leah, a "főnöke" itt állt mellettünk.

- Jaj, mondd meg nyugodtan, ha valami zavar. - mondta egyből Leah. Ő soha nem akart kemény, szívtelen főnök lenni.

- De tényleg igazat mondtam. Ez a hely tökéletes. - felelte Noémi, és megigazította az ajándékdobozokat. Valaki levert egyet.

- Ennek örülök. - mosolyodott el féloldalasan barátnőm.

Elbeszélgettünk hárman. Közbe persze néha...jó gyakran a vevőkkel is kellett foglalkozniuk. De nem baj. Örülök, hogy ilyen jó ez az ajándék bolt. Leah tényleg nagyon eltalálta milyenre kell csinálni, és mindenki nagyon szereti. Én is szívesen lógok itt bár az utóbbi időben hanyagolnom kellett a próbák miatt. Ez a hely mindig olyan vidám. Mindig feldobja a hangulatom. Aztán eljött az az idő, amikor vége a munkaidőnek, és be kellett zárniuk.

Hazavittem Leah-t, hisz egymás mellett laktunk. Elköszöntünk, majd beálltam a garázsba. Alig vártam, hogy hazaérjen Liam. Nem tudom, mikor érkezik, de rémhosszúnak tűnt. A telefon végig mellettem volt. Előfordult már, hogy SMS-t írt, hogy nagyon későn jön haza. Most is ezt vártam, bár reménykedtem benne, hogy hamar érkezik. Főztem vacsorát, és megterítettem két személyre. Gyertya is került az asztalra. Lényegtelen volt, mikor ér haza Liam, csak velem legyen végre, mikor még magamnál vagyok. Leültem a nappaliba. Bekapcsoltam a tévét, és a telefont szorongattam. Maxra  fel volt véve a hangja. Vártam. Gondoltam, egy filmmel gyorsabban telik az idő. De nem így lett...

Liam szemszögéből:

Már 10 óra is volt, hogy befejeztük a lemezfelvételt, de csak mára. Szinte folyamatosan van valami dolgunk. Délelőttönként 8-9-től interjúra, fotózásokra, megbeszélésekre járunk, ami elhúzódhat 3-ig is. És csak ezután esünk be a stúdióba a számokat felvenni. Mondhatom hullák vagyunk. Ezt egyikőnk sem viseli jól. Pláne nem Niall gyomra. Ebédelni sincs időnk, csak bedobunk valami gyorskaját, és kész. De van, hogy az is elmarad. A londoni forgalomban fél 11 fele volt, hogy megálltam a bejáró előtt. Rebecca megint kénytelen volt egyedül vacsorázni és lefeküdni. Mintha csak egyedül élne. Pedig nem. Itt lennék neki. Bementem az előszobába. Levettem a cipőm. A konyhában meg volt terítve az asztal két személyre. Még egy gyertya is égett középen, amin már minden oldalról folyt a viasz. Régóta éghetett. A pulton volt vacsora. Elhűlt teljesen. Várt engem, hogy együtt együnk, de nem jöttem. Bementem a nappaliba. A kanapén Rebecca aludt édesen. Fekvésbe összegömbölyödött, és a telefonját szorongatta. Várta a hívásom, vagy az SMS-em. A szívem összeszorult. Nincs elég időm erre a csodás teremtésre. Együtt élünk, mégis elhanyagolom. Hát milyen barát vagyok én? Reggel is elrohantam, pedig ő közeledett felém. Még egy tisztességes mondatot, sem hagytam neki, hanem leteremtettem, hogy "Mondd gyorsan, késésben vagyok". Ezek a szavak beleégtek a szívembe. Fájdalmasan égettek belülről. Kínoztak, hogy hogyan lehetek ilyen szívtelen. Lehoznám ennek a lánynak a csillagot is az égről, de arra sincs időm. Mit tettem?!

Óvatosan a térde alá csúsztattam az egyik kezem, míg a másikat a hátához helyeztem. Megemeltem nagyon gyengéden, hogy ne kelljen fel. Átkarolta a nyakam, és a mellkasomba temette az arcát. Megtorpantam. Éreztem, amint mélyen magába szívja a levegőt. Kinyitotta a szemét. Felkelt.

- Liam? - nézett fel rám, és kérdezte halkan, álmos hangon.

- Itt vagyok Csipkerózsika. Nem vagy már egyedül. - szorítottam kicsit jobban magamhoz, hogy érezze, szeretem. Elmosolyodott, majd lehunyta a szemét, és ismét a mellkasomra hajtotta a fejét.

- Köszönöm. - mondta. Visszazuhant az álmok világába a karomba.

Óvatosan felvittem, majd az ágyra helyeztem. Betakargattam. Édesen szuszogott.

- Jó éjt Csipkerózsika. Sajnálom. Nagyon szeretlek. - suttogtam, és nyomtam egy lágy csókot az ajkaira. Magába szívta a levegőt, elmosolyodott, majd az oldalára fordult, és aludt tovább.

Lementem a konyhába. Megvacsoráztam. Közben kattogott az agyam. Ez így nem mehet tovább! Nekünk is kijár a szabadság. Mi is emberek vagyunk, és nekünk is vannak szeretteink akikkel foglalkoznunk kell. 11 ide vagy oda felhívtam Will Bloomfield-et. Ő a menedzser, szóval el kell tudnia intézni, amit szeretnék.

- Igen? - szólt bele kicsit morcosan, hogy ilyenkor zavarom.

- Szia Will, Liam vagyok. - mondtam.

- Szia. Baj vagy? Megint fotósok? - kapott észbe egyből.

- Nem. Most komolyabb dologra szeretnélek megkérni, mint pár fotós éltüntetése.

- Halljam!

- Kérnék pár szabadnapot nekem és a srácoknak. Mindannyian nagyon kimerültünk, és a szeretteinket is elhanyagoltuk. - magyaráztam.

- Sajnálom, de így is el vagyunk csúszva a normál menethez képest. Az albumnak időben kész kell lennie, hogy még le is tudják gyártani, stb. - mondta Will.

- És kész is lesz, de az senkinek nem jó, ha fáradtan és morcosan állunk a stúdióba a mikrofon elé. - érveltem. A menedzser csak sóhajtott egyet. Bevált.

- Legyen. Három nap szabadságot kaptok. Nem többet! Az Olimpia nyitóünnepsége utáni reggelen várlak titeket. Lényegtelen, hogy szombat. - mondta.

- Oké. Nagyon köszönöm. Elmondom a srácoknak. - vigyorogtam.

- Rendben. Jó éjt. - mondta.

- Jó éjt. - feleltem, és már ki is nyomott. 

Azon nyomban írtam egy SMS-t, és elküldtem mindenkinek. Már kaptam is vissza az üzeneteket. Mindenki nagyon örült. Felmentem és bebújtam Rebecca mellé az ágyba. Magamhoz öleltem. Minden egyes porcikáját szerettem, és teljes szívemből bántam, hogy ennyire elhagytam. Már meg volt a tervem, hogy nyerjem vissza a szíve minden darabkáját ezalatt a három nap alatt. És persze, hogy utána hogyan tartsam meg az összes kis részt.

***

Az ajtóban várakoztam. Fél 9. Ismertem már Rebeccát. Mindjárt pityeg a telefonja, és az én hangom fog megszólalni ébresztőnek. A mellettem lévő szekrényen egy tálca várakozott szintén az én szerelmemre. Ekkor elkezdtem énekelni a Back for you-t. Vagyis nem én, vagyis én, de nem itt és most, hanem az ébresztőjében. Ez az ébresztője? Ez csodás szám. Azt szeretné, ha visszajönnék hozzá. Megteszem. Kárpótolni fogom az elmúlt hetekért. A telefonjához nyúlt, és benyomta a gombot. Így leállt az óra. Befele fordult. Csukott szemmel végighúzta a kezét az én helyemen a takarón, majd a párnámon is. Elbújtam az ajtó mögé, hogy ne lásson, de én figyelhessem tovább. Kinyitotta azokat a csodálatosan szép szemeit, és megvizsgálta a helyemet. Elhúzta a száját, majd felült. Istenem de csodálatos. Felhúzta a lábát törökülésbe, és a könyökét a combján támasztotta. Álmosan megdörzsölte az arcát, majd sóhajtott egy nagyot. Hátradőlt az ágyban.

- Megint elszalasztottam, elment. - motyogta, majd lehunyta a szemét. Még egy kicsit feküdni akart az ágyban. Lehunytam a szemem. A szavai szíven ütöttek. Rám vonatkoztak. Látni akart engem, és azt hiszi megint elkésett, és már elmentem. De nem, még itt vagyok, és mindent jóvá fogok tenni. Bele sem merek gondolni, hány reggel ébredhetett így. Az én szerelmem egyedül van. De már nem sokáig. Lehunyta a szemét. Itt jött el az én időm.

Felkaptam a tálcát magam mellől, és beléptem a szobába. Csukva volt a szeme, nem vett észre. Csendesen mellé léptem.

- Jó reggelt Csipkerózsika. - mondtam halkan, miközben leültem az ágy szélére. Ijedten kipattant a szeme. Végigmért. - Csináltam neked reggelit. - tettem le az éjjeli szekrényre a tálcát, majd rámosolyogtam.

- Liam? Te...te...álmodom. - nevette el magát, felült, és elkezdte csipkedni a karját. - Biztos visszaaludtam... - ismételgette. Már ő sem hiszi el, hogy képes vagyok vele lenni. Ez nem jó. Tennem kell valamit! Valamit.... Valamit.... Megvan!

- Ha ez álom lenne, megtenném ezt? - kérdeztem, majd átkaroltam a derekát, magamhoz húztam, és megcsókoltam. De régen csókoltam már igazán... nagyon hiányzott. Most bepótolok mindent. Be szeretném forrasztani azokat az apró, alig észrevehető horzsolásokat a szívén. Eltávolodtam. Az én szemeimet vizslatta.

- Ez nem álom. Tényleg itt vagy velem. - mondta halkan és félénken.

- Igen. Rebecca én sajnálom. Nem akartam ezt, csak annyi dolgunk volt. Sajnálom, hogy magadra... - akartam folytatni, de ebben a pillanatban teljes erejéből hozzám bújt, és megszorított. Az arcát a nyakamba temette. - Szeretlek.

- Velem maradtál. - suttogta.

- Mindig is veled leszek. Sajnálom, hogy nem éreztettem veled, milyen különleges vagy, és mennyit jelentesz nekem. Te vagy az életem. Borzalmas volt látni, hogy tegnap mennyire vártál, és én nem jöttem. - szorítottam meg.

- De most itt vagy, és ez a lényeg. De hogyan? - távolodott el.

- Tegnap este szíven ütött, ahogy itt vártál rám. Miután felvittelek, felhívtam a menedzserünket. Kikönyörögtem három szabadnapot. - újságoltam.

- Akkor megnézel a nyitóünnepségen? - csillant meg a szeme.

- Ki nem hagynám. Ott fogok ülni a kilátón holnap után is, és a röplabdán is. - mosolyogtam. Már akkor megvettem a jegyet a legelső sorba minden táncára, mikor megtudtam, hogy ők is fellépnek. Egyre persze nem, hisz akkor én is fent leszek a színpadon. - Szóval mit csináljunk ma?- kérdeztem.

- Nekem lényegtelen, csak legyél mellettem. - mosolygott szégyenlősen.

Szerintem elpirultam, de ő is. Engem még nem gyakran láttak pirulni, de amikor mégis akkor rákvörös vagyok. Erre is csak a szeretteim képesek. Elmosolyodtam, és Rebecca fölé hajoltam.

- Egy fagyi? De előtte edd meg a finom reggelit, amit csináltam neked. - löktem oldalra a fejemmel a tálca fele.

- Tökéletes program. - mondta halkan. Annyira hozzá hajoltam, hogy hátra dőlt, és fekvőtámaszba tartottam magam. Megcsókoltam. Magához húzott. A keze a derekamon pihent, én pedig fél kézzel a nyakához nyúltam. Teljes szívemből szerettem. Most jöttem rá igazán, mennyire is hiányzott. Nagyobb szükségem van rá, mint a levegőre.