III. 29. ~ Megoldom a gondod.*

Végigmentem a hosszú, szürke folyosón. Ez a hely jót jelentett. Hazaértem. Itthon vagyok. Megkaptam a csomagjaim. Izgatottan elindultam. Kinyílt előttem a nagy üvegajtó, és én kiléptem rajta. Magam előtt megláttam azt az arcot, ami már annyira hiányzott. A szívem megdobbant, majd gyorsabban kalapált. A lépteimen gyorsítottam. Harry is elindult felém. A végére már átment futásba. Már csak pár méter. Sikerült! Szó nélkül átkarolta a derekam mindkét kézzel, magához húzott, és megcsókolt. A bőrönd műanyag húzókája kicsúszott az ujjaim közül, és a földre hullt. Harry arcához kaptam. Egyre csak húzott közelebb magához, pedig már egy hajszál sem fért volna el köztünk. Azt hittem, nekem esik nyilvános helyen, de szerencsére nem tette. Vadul és mohón csókolt. Eltávolodtunk.

- Istenem, de hiányoztál. - nézett a szemembe.

- Te is nekem Harry. - mosolyodtam el. Pedig csak másfél nap volt. - Menjünk haza.

Hátrafordultam a bőröndöm fogójáért, de feltűnt valami. Körülöttünk hatalmas tömeg gyűlt össze. Szinte csak lányokból. Mindenkinél volt telefon, és fotózott vagy kamerázott miket. Felkaptam a műanyag húzókát, és ijedten Harry felé kaptam a fejem.

- Semmi gond Kicsim. - karolta át a derekam védelmezőn, és kicsit maga elé tolva mentünk végig. Ebből is látszik, hogy mennyire félt.

- Otthon, édes otthon. - léptem be a már jól ismert előszobába. Harry hozta a csomagom.

- Végre itthon vagy. Annyira üres volt a ház. - nyomott egy puszit az arcomra.

Ekkor egy kis szőrgombóc lépkedett a lábam elé.

- Molly! - örültem meg, és kaptam fel a cicust. Kényeztetni kezdtem, amire elégedett dorombolás volt a válasz. - Ma dolgozol? - kérdeztem.

- Nem. Már csak három szám maradt, amit holnap és holnapután lerendezünk, aztán az Olimpiára próbálunk. De az nem lesz egész napos dolog. Utána már csak az LWWY klipjét kell felvenni, és végeztünk is a hajtásokkal egy időre.

- Remek. - tettem le Molly-t, és mosolyodtam el.

Harry segített felvinni a csomagom az emeletre. Elkezdtem kipakolni. Közbe szerelmem lement. Végeztem, és leültem az ágy szélére. Megnéztem a telefonom. Tele volt értesítőkkel Twitter-ről. Mély levegőt vettem, és megnéztem őket. Voltak egészen rendesek, de nagyon csúnya hozzászólásokat is kaptam. A Directionerek azt kérdezik, miért kavarok a volt pasimmal. Honnan tudják, hogy Péter az exem? Persze. Mindent tudnak... Megláttam egy linket. Megnyitottam. Az egyik angol pletyka oldal éppen azt ecsetelte, hogy Magyarországon valószínűleg megcsaltam Harry-t, de ő erről mit sem tud, és a reptéren tárt karokkal fogadott. Erről persze voltak képek. Az én képem, amit feltöltöttem, meg amit  a reptéren fotóztak a csókunkról. A lány, aki linkelte azt kérdezte hihet-e ennek az oldalnak, mert nem akar butaságokat feltételezni. Amit tőlem hall, azt hiszi el. Ez aranyos. Akkor ő szeret. Majd egyszer ismét hallottam, hogy jön föl a lépcsőn Harry. Nyílt az ajtó, és belépett. Nagyban írtam.

- Mit csinálsz Kicsim? - ült le mellém.

- Letisztázom ezt az egészet, mert elegem van a pletykákból. - feleltem mérgesen.

- Milyen pletykákból? - ráncolta a homlokát.

- Azt hiszik, Magyarországon megcsaltalak Péterrel csak mert feltettem egy képet vele. Persze te erről nem tudsz, és megcsókoltál a reptéren. És a kép alatt szépen lehordtak.  - húztam el a szám.

- Most ne foglalkozz vele! Olyan régen nélkülözlek már! Most én jövök, nem a rajongók. - vette ki a kezemből a telefont, majd hátra döntött fekvésbe. Fölém tornyosult. Elmosolyodtam. Nekem is hiányzott már Harry. Nagyon is.

Megcsókolt. Mohón kebeleztük be egymás ajkát. Egyből felhúzta a pólóm, és a sajátját is lekapta pillanatok alatt.

***

 Izgatottan csücsültem a helyemen. Az a kicsi műanyag szék igazán kényelmes volt, de én mégis csúszkáltam benne fel-le, balra-jobbra. Nem tudtam megülni egy helybe. Már vártam a barátnőimet. De nem én voltam az egyetlen. Mellettem még hatan várakoztak: Harry, Liam, Zayn, Louis, Niall és Destiny. Úgy láttam, ők is nagyon izgatottak a lányok miatt. Nagy-Britannia és Ausztrália játszott egymás ellen. Jó meccs volt, mi mégis a szünetet vártuk. Ekkor GB lecsapta a labdát. Megszólalt a bíró.

- 18-25. Most szünet következik. Fogadják sok szeretettel a táncosok előadását. - mondta a férfi. Felpattantam a székből, és a korláthoz álltam. Mi ültünk a legelső sorba, szóval megtehettem. Kijött a csapat. A homok közepén megálltak. Elindult a zene. Rebecca, Will és Vicky ránk mosolygott. Kezdődött a tánc. Remek volt. Csodás mozdulatok voltak benne. Bár tudnék így táncolni! Mindenkinek elnyerte a tetszését. Tényleg ügyesek voltak.

A tánc után be akartunk lógni az öltözőkhöz. Louis azt mondta, már kéredzkedtek be, és nem volt gond. De ezúttal már tudták, miért akarnak bemenni a srácok. Finoman elküldtek minket. Louis, Zayn és Liam megvárták a lányokat a kocsiknál. Des és Niall hazament, ahogy mi is. A srácoknak szerencsére már nincs sok dolguk. Végeztek az albummal. Már csak a Live While We're Young videoklipjét kell felvenni, de az még odébb lesz. Most mindenki próbál az Olimpiára. Az 1D is és a lányok is. A záró ceremónia a legnagyobb dolog.

Destiny szemszögéből:

Augusztus eleje. Tegnap volt a röpi és a lányok tánca. Ma is fellépnek, de akkor én már nem leszek a kilátón. De már nincs sok időm. Indulás! Már nagyon vártam ezt a napot. Ma kell mennem az Oxfordba elbeszélgetésre. Ettől függ, hogy felvesznek-e, mivel a pontjaim bőven elérik a kikötést. És akkora szerencsém van, hogy a kolis elbeszélgetés is ma lesz. Így nem kell kétszer feljönni. Egy nap letudom mindkettőt. Izgatottan készülődtem reggel. Feljön velem Apa és Niall is. Angy és Austin ugyanarra az egyetemre jelentkeztem Amerikában. Szerencsére mindkettőjüket felvették. Már tervezgetik hogyan is lesznek a dolgok. Egy lakást fognak bérelni. Olyan édesek együtt. Sajnos még mindig nem tudtam összeköltözni Niall-lel. Nagyon szeretném, de egy hónapra fölöslegesnek találtuk. Utána úgyis kolis leszek. Sajnos. Alig fogom látni Niall-t. Viszont úgy gondolom, hogy a mi szerelmünk van olyan erős, hogy kibírja a távolságot, és délutánonként haza fogok vezetni. Kicsinosítottam magam egy érett, felnőtt nőhöz méltóan. Egy csipkés topp, és egy fekete csőfarmer volt rajtam. Felkaptam hozzá egy fekete magas sarkút. Lementem a két férfihez.

- Jó leszek így? Vagy túl feltűnő? - kérdeztem zavartan.

- Tökéletes leszel. Biztosan felvesznek. - nyomott egy puszit az arcomra Niall. Apa csak bólogatott. Azért ők is kiöltöztek. Bár csak fekete gatya volt rajtuk, meg egy ing. Beültünk a kocsiba és elindultunk.

Kiszálltunk az autóból. Megérkeztünk az Oxfordra. Végignéztem a csodás régi épületeken. Meseszép ez a hely.

- Büszke vagyok rád, hogy ide fogsz járni. - mondta Apa.

- Még ne kiabáld el. - csóváltam a fejem.

- Úgyis felvesznek. Bolondok lennének elszalasztani téged. - bíztatott Niall is.

Udvariasan elém tartotta a karját. Elmosolyodtam, és belekaroltam. Igazi úriember.

Besétáltunk a hatalmas kapun, ami ezúttal tárva nyitva volt. Egyre gyorsabban kezdet el dobogni a szívem. Nagyon akartam, hogy felvegyenek. Bár tudtam ennek ára lesz. Nem lehetek annyit Niall-lel. De ez az álmom. A távolságot kibírja a szerelmünk. És amikor csak szabad délutánom lesz, hazamegyek. Bár ha választanom kéne, akkor inkább Niall, mint az Oxford. Ez nem is kérdés. Végigtipegtem a két férfival az oldalamon a folyosón. Balra tőlem egy csodás füves rész terült el az oszlopok túloldalán. Meseszép zöld volt. A borostyán és a különböző növények felfutottak némelyik oszlopon. Az egész olyan hatást nyújtott, mintha visszamentünk volna az időben. Nem akartam elszúrni a lehetőségem. Nagyon akartam bekerülni ide. Megálltunk egy hatalmas ajtó előtt. Ide kellett jönni elbeszélgetésre. Szerencsére  kolis csak délután lesz, így  kettő között rengeteg időnk van. Egy hölgy várakozott az ajtó előtt. Percre pontosan érkeztünk.

- Destiny Staford? - kérdezte kedvesen a nő.

- Igen. - bólintottam.

- Remek. Kérem fáradjanak be. - nyitotta ki nekünk az ajtót.

Bementünk. Egy hatalmas terem tárult elénk. A falon festmények voltak, de azért egy plazma tévét beépítettek két kép közé. Az egész olyan régies, de mégis modern volt. Középen egy téglalap alakú asztal díszelgett. Két férfi, és két nő ült a túlsó végén. A szívem zakatolt. Őket kell lenyűgöznöm. Az egyik hölgy fiatal és barna, göndör haja volt. Teljesen sárgába öltözött, de ez igazán rokonszenves arcot varázsolt neki. A másik hölgy idős volt. Már az 50-es éveiben járhatott. Ő ült középen. Kedves arca volt, és végig mosolygott. Az egyik férfi középkorú lehetett, míg a másik meglepően fiatal volt. Mintha diák lenne, bár nem voltam benne biztos. Az idős pasas nagyon méregetett, míg a másik kedvesen elmosolyodott.

- Jó reggelt. - köszöntünk.

- Jó reggelt. Foglaljanak helyet. - nézett a székekre a fiatalabb hölgy.

Niall udvariasan kihúzta nekem a széket, majd mikor elkezdtem leülni kicsit beljebb tolta. Ő csak ezután ült le. Ennek láttán az eddig morcosan méregető férfi aprón elmosolyodott.

- Nos Ms. Staford. Látom kitűnő tanuló volt, és az érettségije a legjobbak között van. - nézegetett egy papírt az idős hölgy, majd engem figyelt. - Kérem mesélne egy kicsit az iskolán kívüli tevékenységéről? Milyen sportot űz, esetleg mi a hobbija? - mosolygott.

- Lovagolni szoktam, bár... - akartam folytatni, de a férfi félbeszakított.

- Elnézést, hogy félbeszakítom, de ez nagyszerű. Nagyra értékeljük a lovaglást az iskolában. Ért el valamilyen eredményt? Esetleg edzeni is szokott? - kérdezte.

- Régen sokat versenyeztem, de mostanában inkább csak oktatok. A családi farmon van egy program, aminek keretében sérült gyerekeknek segítünk megtanulni lovagolni. Velük szoktam edzeni. Ez elősegíti a gyógyulásukat. - mosolyogtam.

- Hallottam erről a farmról. Onnan jelölték ki az egyik indulót az Olimpiára, nemde? - kérdezte az idős hölgy Apát. A két férfi nagyon körmölt valamit a papírokra. Kezdtem ellazulni. Egy barátságos beszélgetésről van szó. Nem kell idegeskednem.

- Pontosan. A lányom a versenyzőt is szokta edzeni, hogy szokja az idegen lovakat. - felelte Apa. Éreztem, amint kicsit elpirulok. Annyi jó dolgok mondanak rólam.

- Hát ez fantasztikus. - nézett fel vigyorogva az egyik férfi.

- És milyen a családi háttere? Magát még nem hallottuk beszélni. Elmondaná, ki ön? - kérdezte a fiatal hölgy Niall-t.

- A nevem Niall Horan. Destiny a szerelmem, és szívből remélem, hogy sikerül megvalósítania az álmát, miszerint ide járhat. Igazán megérdemli. Nagyszerű lány. - mosolygott Niall. Még jobban elpirultam.

- Miért gondolja, hogy nagyszerű? - kérdezte a legszélső férfi, aki az elején a legmorcosabb volt.

- Mert egyetlen egy tettével képes embereket boldogabbá tenni. Én félénk voltam, és mindig hittem az utálkozóknak, de Destiny megtanított rá, hogy nem kell megfelelnem senkinek. - felelte Niall.

- Értem. Ez a maga szakmájában fontos. - mondta a legfiatalabb nő. Megismerte Niall-t. Cool.  

- És hölgyem, miért szeretne ide járni? Mivel szeretne foglalkozni? - kérdezte a fiatal...szerintem mondhatom srácnak.  

- Aki elvégzi ezt az egyetemet, hatalmas hírnevet szerez magának, és bárhol el tud helyezkedni a világban. Én az itt tanultakat a hátrányos vagy sérült gyerekek segítésére szeretném fordítani. Ez az iskola olyan tudást tud nyújtani, aminek hála az ő életük is kicsit jobb lesz. - magyaráztam.

- Ez nemes cél. Magának sokat jelentenek a gyerekek. Az ember azt hinné, ilyen rossz gyerekkora volt, hogy így érez. Tudja, a legtöbben, akik ide jelentkeznek, egyáltalán nem ilyen céllal érkeznek. Maga másokon akar segíteni, nem pedig hírnévre vágyik. Ez becsüljük. - bólogatott elismerően az idő férfi.

- Ennyi lett volna. Sajnos nem mondhatjuk el, hogy bekerült-e vagy nem, de annyit biztosra mondhatok, hogy fölösleges elmennie másik elbeszélgetésre. - mosolygott az idős nő. Széles vigyor ült az arcomra. Ahogy elnéztem Apáéra és Niall-éra is. - A hölgy elkíséri magukat az irodába. Ki kell töltenie pár papírt, és kész is. Köszönjük a beszélgetést. - nézett arra a nőre, aki bekísért ide minket.

- Részünkről az öröm. - mosolygott Apa, miközben felálltunk.

- Viszont látásra. - köszöntünk, majd kimentünk az ajtón.

Végig kopogtam a folyosón. A hölgy cipőjének nem volt talpa, így csak én kopogtam négyünk közül. Bár nem csodálom, hogy nem vett fel magas sarkút  nagyon magas volt, és a combjai is nagyok voltak. Nem vágyom ilyen alakra, de igazán aranyos nő volt. Nem a külső a fontos.

- Tudják, maga az egyetlen eddig akinek ilyen tisztán kijelentették, hogy ne keressen más iskolát. - jegyezte meg.

- Istenem, annyira izgultam. - vigyorogtam.

- Megértem. - nevetett a hölgy, miközben bementünk az irodába. - Ezek lennének a papírok. - tolt elém két lapot. - Csak át kéne nézni, hogy minden adat helyes-e, és ha igen aláírni itt és...itt. - mutatta meg.

- Rendben. - bólintottam. Részletesen átnéztem. - Minden egyezik. - mondtam és aláírtam.

- A szülőnek is alá kell írnia itt. - tolta Apa elé az egyik papírt. Apa gyorsan aláírta.

- Remek. Itt vannak az iskoláról tudni illő dolgok. A házirend, néhány prospektus a sportokról, az eredményekről. Egyenruha kötelező az ünnepségeken. Normál napokon csak valami iskolával kapcsolatos dolgot kell viselni például sapka, kitűző, sál. A bejárat melletti boltban kapni lehet mindent. Még annyi kérdésem lenne, hogy szeretni feliratkozni a gólyatáborba? - kérdezte.

- Persze. Mikor lesz? - vágtam rá.

- Augusztus 20-24. 5 nap lenne. - magyarázta. Megbeszéltük a dolgokat ezzel kapcsolatba. Megtudtam, hogy ha kolis leszek, akkor abba a szobába fogok lakni a tábor ideje alatt. Kifizettem, és elmentünk. 

- Olyan büszke vagyok rád Szerelmem. - karolta át a derekam Niall.

- Köszönöm. Annyira boldog vagyok, hogy sikerült.

- Prücsök...kész hölgy vagy. Remélem megváltod a világot. - ölelt meg Apa, miközben a bolt felé mentünk az egyenruháért.

- Azért azt kétlem. - nevettem.

Bementünk a boltba. Senki nem volt, hisz most nincs suli. Csak a gólyák kedvéért nyitották ki. Felpróbáltam az egyenruhát.

- Csinos. - jelentette ki Niall.

Vettem még egy fölsőt, egy sálat, egy sapit és egy kitűzőt, hogy első nap majd ne kelljen ide rohangálni.

A kolis megbeszélés is csodásan ment. Felvettek. Szerencsére. Még nem tudom, ki lesz a szobatársam, de biztos aranyos lányt kapok. Remélem. Elindultunk haza. Végre. Közben persze beszélgettünk. Be voltam zsongva. De nem csak én. Mindhárman. Aztán végre hazaértünk. Én Niall-nél maradtam. Elbeszélgettünk.

Egyszer Niall telefonja csörögni kezdett. Felvette. Én addig átnéztem a papírokat. Átfutottam a házirendet. Semmi különös nem volt. Benne volt a kolisok dolga is. Azt is elolvastam. Azután megakadt a szemem valamin.

- Ne! Ne, ne, ne! - néztem ijedten Niall-re, aki éppen visszaült mellém a kanapéra.

- Mi baj Des? - ijedt meg.

- Nem fogadhatok látogatót. Senki nem jöhet be az Oxford területére hétköznap, aki nem az iskola tanulója, és senki nem hagyhatja el azt. - vékonyodott el a hangom, de korrigáltam.

- Szerelmem. - mondta érzékenyen, és megölelt.

- Niall. Nem foglak látni. Azt hittem, ha nincs dolgom feljöhetsz, vagy én mehetek haza egy délutánra. - néztem fel rá. Védelmezőn karolt át. Nem mondott semmit, csak elnézett oldalra. Lehunyta a szemét, és egy aprót bólintott.

- Te ezt tudtad... - fosztottam le magamról a karjait, és távolabb csúsztam. Rám kapta a tekintetét. Nem mondott semmit, csak a szemembe nézett. Nem tagadta le. - Miért nem szóltál? Egyáltalán nincs is ellenedre? - emeltem fel a hangom, és kicsordult egy könnycseppem. Niall volt az életem. Nem akartam ezt. Kár volt jelentkezni az Oxford-ba.

- Dehogyis nem. Nagyon fogsz hiányozni, de nem ha elmondom, feladod az álmod. - ült közelebb hozzám.

- Igen, feladom. Nem éri meg, hogy elveszítselek. - jelentettem ki.

- De nem fogsz elveszíteni. Többet jelentünk egymásnak ahhoz, hogy egy kis távolság közénk álljon. - mondta.

- Mióta tudod? - kérdeztem.

- Érettségi óta. - hajtotta le a fejét.

- Te végig tudtad? Egész nyáron? Az majdnem két hónap, és nem is szóltál? - emeltem fel ismét a hangom.

- El akartam mondani... - nézett rám kétségbeesetten.

- Igazán? És mi gátolt benne? - kiabáltam.

- Őszintén? Te! - kikerekedett a szemem. Ez szíven ütött. Én gátoltam meg? Ezt hogy gondolja? Hisz nem is tudtam róla. Még inkább felment bennem a pumpa.  - Te gátoltál meg, mikor lerészegedtél az érettségi után, és azt mondtad, otthagyod az Oxfordot, és a Londoni egyetemre mész, hogy velem lehess. Ezt nem engedhettem. - felelte immár ő is hangosabban.

- Erre nem emlékszem. De elmondhattad volna. És igenis otthagyom az Oxfordot. Csak azt bánom, hogy ezt nem tudtam hamarabb. Akkor nem megyek el ma, és nem veszem meg fölöslegesen azokat a dolgokat. - akadtam ki.

- Nem. Az Oxfodra fogsz menni. Nem fogod feladni az álmaid csak miattam. Megoldom a gondod. Így már majd nem lesz ami itt tartson. Megvalósíthatod az álmod. - kiabált Niall is.

- Miről beszélsz? - álltam fel.  Felpattant ő is, és a szemembe nézett.

- Szakítok veled Des.