III. 26. ~Megoldás.*

Éppen a fölsőmet vettem át, és egyszerre sétáltam az ágy fele, mikor hirtelen mozgásra figyeltem fel jobbról, az ablak felől. Odakaptam a fejem. Tamás ugrott be az ablakon.  

- Basszus. - kaptam fel a toppom ijedten. Végigmért. 

- Leah. - lepődött meg.

- Ezt meg hogy képzeled? Rám rontasz, amíg öltözök? - szívem szerint kiabáltam volna, de nem akartam túl hangos lenni.

- Sajnálom. Azt hittem Rose van itt. Nem tudtam, hogy még ti is itt vagytok. Egyszerre kapcsolódott le a nappaliba a villany, meg fel itt. Gondoltam Rose lefekvéshez készülődik. - mentegetőzött.

- Rosszul gondoltad. Távozhatsz! - mondtam komolyan.

- Rose itthon van? - kérdezte.

- Semmi közöd hozzá. Szerintem tudod, hol az ablak. - mondtam.

- Miért nem mehetek a nappalin keresztül? - indult el az ajtó felé.

- Mert nem. - álltam elé gyorsan.

- Mert ott van Rose, igaz? - mosolyodott el.

- Nem. Ha annyira érdekel Rose elment ma este bulizni. - rántottam meg a vállam.

- Hazudsz Leah. Elnéztél oldalra. - nevetett.

- Tamás. Rose nem akar látni téged. Kérlek menj el! - utasítottam.

- Valóban nem akar? Szerintem még igenis szeret, és én is őt. Leah, miért állsz közénk? - ráncolta zavartan a homlokát.

- Mert nem akarom, hogy megint bántsd a nővérem. Sokkal jobbat érdemel nálad. Olyat, aki nem bántja, és tiszteli. - néztem a szemébe. Megrendült. Tudta, hogy igazam van.

- És a szerelem semmit nem ér? Képes vagyok megváltozni miatta. Szeretem. - mondta.

- Ezek után nem várhatod el, hogy bárki is bízzon benned.

- Ha tényleg szeret, megbocsájt. Lehet csak rám vár, de te nem engedsz hozzá. - hozta fel. Ebben lehet igaza volt. De Rose tudja, hogy ez nem helyes.

- Ő sem akar rettegni nap mint nap, hogy ma esetleg megint drogozol és rá akarod venni őt is. Vagy olyan állapotba megcsalod. Soroljam még a lehetőségeket?

- De nem teszek ilyet. Először és utoljára fordult elő akkor este. - bizonygatta.

- És akkor is egy lila folt lett belőle. Tamás, kérlek távozz, amerre jöttél! - mondtam határozottan, és a fejemmel az ablak fele böktem.

- Rendben, de nem állhatsz közénk Leah. - indult el az ablak fele, és már el is tűnt.

Nagy sóhajjal lehuppantam az ágy szélére. A fejem a kezembe temettem. Rosszabbul viseltem, mint a Rose. Jó, ez túlzás volt, de engem is megvisel ez az egész, de a nővéremről van szó. Csörgött a telefonom. Magyar szám volt. Akkor nem Rebecca. Bár vele ma már beszéltem. Felvettem.

- Leah Crawford. - szóltam bele.

- Szia Leah. Péter vagyok. - mondta egy kellemes férfi hang. Már csak ez hiányzott.

- Szia.

- Hallottam Pesten vagy, és azt is tudom, miért jöttél. Leah, ez nem jó. Beszélnünk kell. - mondta gyorsan. Harry kijött a fürdőből. Értetlenül nézett rám. Nem tudta, kivel telefonálok ilyen későn, hogy magyarul beszélek

- Hogy érted ezt? Honnan tudod ezeket? - kérdeztem zavartan.

- Én itt élek, és nagyon sok mindent tudok. Találkoznunk kell! Most! Hol vagy? - kérdezte idegesen.

- Péter, mi a baj? - zavarodtam meg. Harry megértette a nevet, és ijedten nézett rám. Nyugtatóan lehunytam a szemem, hogy ne aggódjon. Bólintott.

- Találkozzunk, és elmondom. Hol vagy? A régi parkunk jó lesz? Tudod, melyik pad. - mondta.

- Rendben. Ott legyél! - és kinyomtam.

- Péter volt? Mit akart? Miért hívott? - kérdezte idegesen, miközben fel-le mászkált a szobában.

- Tudja, miért jöttem ide, és azt mondja baj van. Találkoznom kell vele. Ő szinte mindent tud, ami itt történik. Biztos segítene. - vettem át a ruháimat.

- Találkoznunk kell vele. - javított ki Harry.

- Akkor ki marad itthon Rose-sal? Nagyon szeretném, ha eljönnél velem. Én is félek egyedül este az utcán, de mi van, ha Tamás visszajön. Azt mondta nem állhatok közéjük. - mondtam.

- Hogyhogy visszajön? - kerekedett ki a szeme. 

- Most is itt volt. Azt hitte Rose van a szobában, és bemászott az ablakon, de elküldtem. - hadartam, miközben öltöztem.

- Micsoda? Nem hagyhatlak téged soha egyedül? Mindig történik valami? - ejtette le a kezeit tehetetlenül.

- Harry. Tudok vigyázni magamra. Tudnod kell, hogy mindenkinél jobban szeretlek. Péter miatt ne aggódj. Te vagy a szerelmem. Csak vigyázz Rose-ra! - álltam meg előtte immár felöltözve.  Magához rántott, és gyorsan megcsókolt. Jól esett, ahogy a nyelveink táncoltak. Maradtam volna még itt vele, és űztem volna tovább ezt, de nem lehetett. Mennem kellett.

- Szeretlek Kicsim. Kérlek, nagyon vigyázz, és hívj, ha bármi van. Vagy akkor, ha nem akarsz egyedül menni az utcán. Beszélgetek veled, rendben? - nézett a szemembe.

- Köszönöm. - mosolyodtam el.

A fürdőn át kimentem az előszobába. Felkaptam a cipőm, és halkan kisurrantam az ajtón. Vittem magammal kulcsot. De vészhelyzet esetén ott az ablak, amit Harry mindig nyitva fog hagyni, és figyel belőle. Elmentem a ház előtt. Az ablakból Harry figyelt. Felmosolyogtam rá, és küldtem egy puszit neki. Figyelte, ahogy eltűnök az utcán. A régi parkunk nincs innen messze. Csak pár sarok. Nagyon siettem. A szívem a torkomba dobogott. Érett, felnőtt nő vagyok, és mégis félek este egyedül az utcán. Bár szerintem ez normális azok után, ami velünk történt itt, Pesten. Beértem a parkba. Végigsiettem a járdán a fák között. Megláttam a volt padunk Péterrel. Odamentem, de sehol senki. Üres volt az egész park, és nagyon ijesztő este a holdfényben. Csak a fák susogását hallottam. A kellemes, langyos szél a hajamba kapott, és meglobogtatta azt. A meleg ellenére kirázott a hideg. Bepánikoltam.

- Péter! - szólongattam félhangosan. - Kérlek, ha itt vagy, ne játssz velem! Nagyon félek! - mondtam.

- Itt vagyok, ne félj! - mondta valaki mögülem. Ijedten megfordultam. Péter jött felém az erdőből.

- Hála az égnek. - megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.

- Jó, újra látni. - ölelt meg. - Ugyanolyan csinos vagy, mint voltál. Sőt minden  egyes találkozáskor még szebb leszel. - mért végig.

- Péter, mi olyan fontos? - kérdeztem.

- Tudom, hogy miért jöttél ide. Tudok Rose-ról és Tamásról. Tudom, mi történt múlt este. És tudom, mi lesz ebből.

- Hogy érted ezt? És honnan tudsz ennyi mindent?

- Kincsem, megszokhattad volna, hogy én mindenről tudok, ami fontos, és érinti a szeretteimet. - mosolyodott el.

- Már nem vagyok a Kincsed. Akkor magyarázd el! - mondtam. Régen mindig így hívott. De ez régen volt.

- Gondolom, már te is rájöttél, mi folyik abban a társaságba. Senkinek nem tetszik, hogy ott megy a drog, de oda csak izomagyú vadállatok járnak, akik nem tágítanak. Hallottam, hogy Tamás is elkezdte. Ő volt a kapocs köztünk és aközött a társaság között. Tudom, hogy mit tett Rose-sal. Sajnálom. De megbánta, és eldöntötte, hogy vissza akarja szerezni. Ebben a drogos csapat is szívesen segít. Hallottam, hogy te nem engeded hozzá. Tamás elpanaszolta a srácoknak, és a tudtán kívül el szeretnének tűntetni téged, hogy tudjon beszélni Rose-sal. Csak kis időre, de nem tudom, hogyan akarják. Azoktól a drogosoktól bármi kitelik, és féltelek. Tettek már cifrábbnál cifrább dolgokat. Nem akarom, hogy bajod essen. Én megvédelek és Peri is, de a többiek nem akarnak összetűzésbe kerülni azokkal. - aggódott. A szívem ki-ki hagyott, ahogy mesélte ezt.

- Ezt most csak kitaláltad... - néztem rá. Az arcán komolyságot láttam. - Mondd, hogy csak vicc!

- Sajnálom. - nézett rám szomorúan.

- És mi lesz Harry-vel? - aggódtam.

- Nem tudom. Biztos megpróbál majd ő is megvédeni. - nézett a szemembe.

- Mi az, hogy megpróbál? - kerekedett ki a szemem. A pánik kezdett hatalmába keríteni. A levegőt gyorsabban vettem, és a torkom összeszorult.

- Nem mondok semmit. Remélem, nem válik valóra, de jobb felkészülni.

A szavai villámcsapásként értek. És ekkor megtörtént, amit nem akartam még egyszer Péter előtt. Kicsordult az első könnycsepp. Végigfutott az arcomon, és a kezemre hullt. Az arcom a tenyerembe temettem. Nem bírtam tovább.

- Nyugalom Kincsem. Nem lesz semmi baj. - húzott magához Péter, és megölelt.

Ekkor a megvilágosodás kerített hatalmába. Valami motoszkált a fejemben.

- Erről Tamás nem tud? - kérdeztem szipogva.

- Tudtommal nem. - rázta meg a fejét.

- Akkor mondjuk el neki. Ő hátha tud tenni valamit. Akkor végképp ellenezni fogom a kapcsolatukat, ha ezt meg merik tenni a haverjai. - álltam fel.

Elővette a telefonját. Megnézte az időt, és el is tette.

- Már nem szerencsés Leah. - állt fel ő is.

- Miért? - ráncoltam a homlokom.

- A drog nem a legjobbat hozza ki az emberekből, Kincsem. - húzta el a száját.

- Nekem Tamás azt mondta egyszeri alkalom volt, és vége. Szóval nincs gond. - rántottam meg a vállam.

- Kincsem szerintem ez nem a... - akarta folytatni, de közbevágtam.

- Melyik a jobb? Ha veled megyek hozzá, vagy ha egyedül? - kérdeztem.

- És honnan tudod, hol vannak? - kérdezte.

- Nekem is megvannak a módszereim. - fontam össze magam előtt a kezem. Hazudtam. Nem voltak módszereim, bár ha nagyon muszáj tudom, hogyan szedhetem ki Péterből a helyszínt, de nem vágytam erre annyira. Ellenben vele.

- Rendben. Menjünk. - sóhajtott.

Elmosolyodtam.

Bementünk a fák közé. Csak mentünk, mentünk, és mentünk. Péter karjába kapaszkodtam. Ijesztő volt. Aztán kiértünk a parkból.

- Hol vagyunk Péter? - kérdeztem.

- Jobb, ha nem tudod. - felelte egyszerűen.

Elmentünk pár régi, lepukkant épület mellett. Majd megálltunk egy nagy épület kerítése előtt. Régen valami raktár vagy gyár szerű lehetett. Péter elhúzott a kerítés leghátsó részéig. Volt ott egy hasadás a drótban.

- Óvatosan. - vigyázott rám, hogy ne vágjon meg a drót vége. Bebújtunk.

- Péter ez illegális. - aggódtam.

- Te akartál eljönni ide. Kimenjünk? - állt meg.

- Nem. Beszélni akarok Tamással. - mondtam határozottan.

- Kár. - húzta el a száját.

Továbbmentünk.

Megálltunk egy falnál.

- Leah itt be kell másznunk. Nagyon vigyázz magadra. Előre megyek, mert bent sötét lesz. - mondta. Bólintottam. Felállt a kis betonkiugrásra, és felhúzta magát ahhoz a nyíláshoz, ami valaha ablak lett volna, de teljesen kitört. Fél lábbal bent leült fönt.

- Gyere! - lenyújtotta hozzám a kezét. Most hálás voltam, hogy nem magas sarkúban jöttem, csaj egy egyszerű saruba. Felmásztam. Péter leugrott, majd várt engem lent. Megfogta a derekam, és segített lemászni. Óvatosan leengedett a földre. Tényleg nagyon sötét volt bent.

- Erre! - indult el balra az egyik ajtó fele. Bementünk. Itt már volt fény. Halovány, de volt. A zene üvöltött. Mái napig nem értem, hogy nem hallatszódott ki. Sokan voltak bent. A legtöbben felénk fordultak. A tekintetük üveges volt. A sarokban piák sorakoztak. Lehet attól voltak ilyenek, de lehet a drogtól. Az utóbbira tippelek inkább. Megláttam az egyik hangfal mellett Tamást. Odasiettem. Péter gyorsan követett.

- Leah. - lepődött meg.

- Hogy lehetsz ilyen? Ártasz a nővéremnek és most engem és a szerelememet is bántanád.

- Leah miről beszélsz? Péter miért hoztad ide? - tette maga elé ártatlanul a kezét.

- Arról beszélek, hogy a haverjaid el akarnak tűntetni engem meg Harry-t, hogy te beszélhess Rose-sal. Ha ekkora gondod van, megoldom én neked. Magammal viszem Rose-t Londonba. Akkor nem lesz senki sem veszélyben. - kiabáltam. És nem a hangos zene miatt. Teljesen kiakadtam.

- Leah nyugodj meg. Ki akar titeket eltűntetni? - húzta fel a szemöldökét.

- A "haverjaid". - formáztam az ujjaimmal idézőjelet.

- Én erről nem tudtam. Leah nyugodj meg. Senki nem fog ártani senkinek. Én csak Rose-sal szeretnék beszélni. Tény, hogy miattad nem tudok, és ezért most azt hiszi, hogy komolyan gondoltam, amit mondtam, de ezt megoldom. Nem fog titeket senki sem bántani. És a nővéredet sem fogom soha. - nyugtatott meg.

- Remélem. Erre a helyre hoztad Rose-t is? - néztem szét fintorogva.

- Igen. Ez nálatok valami családi szokás lehet. Ő is pont ilyen fejet vágott, mikor szétnézett.

- Hát nem csoda. - jegyeztem meg. - Ha már itt vagyok szétnézek. - indultam el jobbra.

- Miért hoztad ide Haver? - hallottam még Tamást fél füllel.

- Tudod, hogy képtelen vagyok neki ellenállni. - felelte Péter. Nem gondolták, hogy én is hallom.

- Sajnálom. De van egy mód... - és itt elhalkultak. Lehet én kerültem túl távol. Nem tudom.

Elmentem a hangfalakig, majd végig a táncolók között. Miközben mentem, egyszer valaki mellém állt.

- Szia, te kis Playboy nyuszi. Ígérem emlékezetes lesz az estéd. - jött mellém egy pasi. Nem nézett volna ki rosszul, de be volt lőve.

- Hagyj engem békén. - löktem el unottan.

- Nyuszika ne legyél már ilyen. - állt közel hozzám.

- Engedj el! Van barátom. - mentem arrébb.

- Nem akadály. Tilosba még jobban szeretem. Ígérem nem tudja meg. - húzott magához hátulról.

- Engedj el! - akartam lefosztani magamról a karjait, de nem engedte. - Hallod? Hagyj békén. - kiabáltam.

- A hölgy nem szeretné ezt! - húzott maga mögé Péter. Megmenekültem.

- Miről beszélsz Haver. A Nyuszika teljesen oda van értem. - nevetett a csávó.

- Kétlem. - mondta Péter.

- Ne avatkozz bele! Egy ilyen modellt nem szabad kihagyni. Csak féltékeny vagy, mert neked soha nem lesz esélyed meghúzni. - jött felém a pasi. Péter mögé bújtam.

- Képzeld ő a volt barátnőm, és már feküdtem le vele. Tényleg modell, és nem áll szóba ilyen bunkó parasztokkal, mint te. - vágott vissza. A csávó szeme kikerekedett. - Menjünk Leah. - tolt maga előtt. Az ajtó fele indultunk. Előtte Tamás várt minket.

- Leah, jól vagy? Sajnálom.

- Jól. Szerencsére rajtam nincsenek foltok, mint Rose-on. - szóltam be. Lehajtotta a fejét.

Kimentünk Péterrel a sötétségbe. Itt már csend volt. Nem hallatszott a zene. Ki kellett mászni az ablakon.

- Amúgy köszönöm, amit tettél. - mondtam, miközben kapaszkodtam fel.

- Nincs mit. - mondta, és segített lentről. De ekkor megcsúszott a lábam a betonon. Éreztem, amint a lábujjamon a bőr hozzáér a falhoz. Fájt. Zuhantam lefele. Péter elkapott, és gyorsan a falhoz tolt, hogy ne veszítsem el az egyensúlyom leérkezéskor. Szorosan elém állt.

- Kösz...ezt is. - mondtam. Nem távolodott. Csak a szememet vizslatta. - Már rendbe vagyok. - utaltam rá, hogy arrébb mehet. Az arca közeledett az enyémhez. - Péter. - mondtam halkan.

- Csak annyit mondj, hogy már nem vágsz rá. Még mindig szeretnél megcsókolni, csak Harry miatt nem mersz, igaz? A szíved mélyén még mindig szeretsz, de most Harry van az előtérben. Soha nem fogsz tudni elfelejteni, és most is eszedbe jutott, milyen jó volt régen a csókunk. Nincs igazam? - kérdezte. Egy pillanatra lehunytam a szemem. Valamilyen szinten igaza volt.

- Én Harry-t szeretem. - feleltem.

- Nem ezt kérdeztem. - mosolyodott el.

- Igen, eszembe jutott, milyen jó volt régen, de átvertél. Ezt nem bocsájtom meg. És örülnék, ha nem próbálkoznál folyton. Szeretem Harry-t, és nem fogom megcsalni, ahogyan te tetted. Veled másfél év alatt nem jutottam el oda, ahova Harry-vel egy év alatt. Szerettelek, de most van mellette még valami. És hihetetlenül jó volt veled, de Harry-t mindennél jobban szeretem. - mondtam halkan, mivel még mindig nem távolodott el. - Sajnálom Péter. - fordítottam el a fejem. Lehunyta a szemét, hangosan kifújta a levegőt, majd arrébb állt. Kimásztam az ablakon.

  

Elindultunk haza. Közben beszélgettünk, de nem kettőnkről. Csak, hogy mi történt a másikkal. Hazakísért szerencsére, így nem kellett félnem.

- Hát. Köszönök mindent. Jó volt újra látni. Még beszélünk. - mosolyogtam a kapuba Péterre.

- Remélem. El sem hiszi Harry, hogy milyen szerencsés. - mosolygott. - Azért két puszit még kapok? - kérdezte szépen.

- Legyen. - nevettem el magam. Adtam neki két puszit, majd az ablakhoz mentem. Bemásztam a mi lakásunkba. Péter csak figyelt, majd nevetett, és elment.

Óvatosan és halkan földet értem a szobában. Lekaptam a sarum. Harry az ablak alatt aludt a földön ülésben. Engem várt.  De édes. Leguggoltam mellé. Édesen szuszogott.

- Harry. - simítottam meg az arcát. - Megjöttem. Már minden rendben van. - kinyitotta a szemét. Rám nézett. Egyből éber lett. A szemében megkönnyebbülést láttam.

- Kicsim. Annyira aggódtam. Minden rendben? Mi történt? Hol voltál? - hajolt hozzám.

- Minden rendben. Nem lesz gond. Gyere aludni. - húztam fel. Átkaptam a ruháim, és bedőltünk az ágyba. Harry átkarolt, és már el is aludt.

Háttal fordultam neki. Eszembe jutottak Péter szavai. Ott motoszkáltak a fejemben a kérdések. Mi van, ha engedem neki? Ha hagyom, hogy megcsókoljon? Vajon jelentene valamit? Vajon utána máshogy néztem volna Harry-re? Esetleg visszaszerettem volna Péterbe? Ráébredtem, igaza volt. Még mindig vágytam a csókjára a szívem mélyen, de Harry-é sokkal többet jelentett. Nagyon szerettem Pétert, de Harry-t még jobban. És nem fogom eldobni az exem miatt. Arról nem is beszélve, hogy egy ország lenne köztünk. Nekem Harry a szerelmem, és csak rá van szükségem. Senki nem várhatja el, hogy az exemet csettintésre kiverjem a fejemből, de Harry a barátom szerencsére, és mindennél jobban szeretem.