- Helyben vagyunk. -
szólalt meg hátul Harry. Látszott rajta a "nagy lelkesedés".
- Nos, akkor. Kezdjük is.
- mondta Rob, majd leültek a fiúkhoz.
- Srácok világosítsatok
fel. Minden részletet tudni akarok. - hajolt közelebb a Petra. - Köztünk marad.
- kacsintott a kamerába viccesen.
- Kezdjük veled, Liam. -
szólalt meg ismét Rob. - Mi újság van a barátnőddel? Rebecca Summer, igaz?
- Igen. Ő egy csodás lány,
és én hihetetlenül szeretem. - Rebecca mellettem elolvadt. Nem mintha ezt még
nem hallotta volna a fiútól szemtől szembe.
- És gondolom, ő is
viszont szeret.
- Tegnap jelentettétek be,
hogy együtt vagytok. Mesélj el nekem minden részletet. Hogyan ismerkedtetek
meg, és jöttetek össze? - kérdezte Petra.
- Simon mutatott be minket
egymásnak. Mikor megláttam elállt a szavam. Aztán bevallom, féltékeny lettem
Zayn-re, mivel Rebecca jobban elbeszélgetett vele, mint velem. De ez az én
hibám, mivel nem kezdeményeztem, csak ültem egy helyben. De aztán egyik este
megcsókoltam. Hétfőn szerveztem egy meglepetést neki, és mikor megkérdeztem, nem
akar-e a barátnőm lenni, igent mondott. - majd kinézett oldalra, és meglátta,
hogy a lány ott áll. Kedvesen és szeretetteljesen rámosolygott. Látszott, hogy
barátnőm a mindene.
- Hát ez nagyon
romantikus. Szerencsésnek mondhatja magát. - olvadt Petra is.
- Ő egyben rajongód is? -
húzta fel a szemöldökét Rob.
- Ez vicces, ugyanis nem. Amíg
a lányok ide nem költöztek, addig nem is hallottak rólunk. Aznap reggel mikor
találkoztunk, akkor hallották a számunk először. De imádom Rebeccában, hogy nem
tud rólam mindent. Így mellette tényleg Én nagyok, és nem Liam Payne, a One
Direction egyik tagja. És ezzel most nem arra céloztam, hogy egy rajongóval nem
jönnék össze, de én már megtaláltam Csipkerózsikát. - közben végig a lányt nézte hátul. Liam
teljesen úgy beszélt, mintha nem lennének kamerák. Mintha ez egy vallomás lett
volna Rebeccának. Édes volt. A szívem mélyén azt kívántam, bárcsak Harry is így
beszélhetne rólam nemsoká.
- Hát ez aranyos. -
jegyezte meg Petra. - Akkor ez azt jelenti, hogy Leah Crawford, se volt
rajongó? - összerezzentem, mikor a nevem mondták. Az én témám jön.
- Nem volt. - mondtak
szinte egyszerre.
- Talán ezért nem
működött. - mondta Rob Harry-nek. Ő nem szólt egy szót se. - Vagy nem ez volt
az oka?
- Ez bonyolult.
Elcsesztem. - hajtotta le a fejét a fiú.
- Van időnk, hogy
elmagyarázd. - mosolygott kedvesen a nő.
- Szeretem Leah-t, de ezt
kegyetlenül elrontottam, és olyat tettem, amit soha nem bocsájt meg nekem. -
nézett rám.
- Mégis mit tettél? Harry,
ne csigázz minket! Emberek százai kíváncsiak. - intette viccesen Rob.
Nagy levegőt vett, és egy
pillanatra megdörzsölte az arcát. Hezitált. Tudta, hogy most meg utálják, és
leírja magát mindenkinek. Lehetséges, hogy miatta fog szétmenni a banda. Eddig Ő
volt a kedvenc, ezután lehet Ő lesz a közellenség.
- Megcsaltam Leah Crawford-ot.
- nézett a kamerába. - És szörnyen sajnálom. - vizslatott azokkal a csodás zöld
szemekkel, amelyekből most sütött a megbánás.
Mindkét műsorvezetőnek
tátva maradt a szája. Lépnem kellett. Nem nézhettem tétlenül, ahogy Harry
szenved. Pláne nem mikor lehet, hogy nem is igaz, amit mond.
- De ez nem biztos, hogy
igaz. - mentem be a kanapé mellé, és mondtam hangosan. Minden szem rám
szegeződött. Kicsit megijedtem, de már nem volt vissza út. Már nem adhatom fel,
és rohanhatok el. Két hatalmas biztonsági őr jött felém. Kétszer akkorák
voltak, mint én. Mikor ezt a többiek meglátták, a segítségemre siettek.
- Hagyja. - mondták mind
egyszerre, kivéve Harry-t.
- Leah!- lepődött meg a
fiú.
- Leah? Leah Crawford? -
kerekedett ki még jobban Petra szeme.
- Hogy értetted ezt? -
kérdezte Rob.
Egy nő rohant oda hozzám,
és villám gyorsan egy mikrofont csíptetett a fölsőmre. Most már mindenki
hallhatja a szavaim.
- Harry tényleg azt hiszi,
hogy megcsalt, de van egy érdekes elméletem. Harry, talán nem véletlen nem
emlékszel semmire. Vicky ott volt a buliban, és…
- Gyere, foglalj helyet,
és meséld el az elejétől kezdve, hogy mindenki megértse. - szakított félbe Petra.
Kérdő pillantást vetettem
Harry-re. Nem tudtam szeretné-e, hogy minden részlet kiderüljön. Egy aprót
bólintott, és érdeklődve figyelt Ő is. Leültem Louis mellé, így a legközelebb
voltam Rob-hoz.
- Leah!!! - kiabálta Lou
kisfiúsan, és olyan érővel szorított magához, hogy alig kaptam levegőt.
- Te is…hiányoztál nekem…
de azért ne… fojts meg… - lihegtem az oxigénhiánytól.
- Jaj bocsánat, de annyira
hiányoztok. - mosolygott.
- Mit is akartál mesélni Leah?
Hogy is volt ez?- célzott Rob.
- Hát a koncert estéjén elmentünk
bulizni. Mi Rebeccával hazavittük Zayn-t, de utána a fiúk tovább mentek egy
házibuliba. Harry már nem volt a legjobb állapotba, így felment ledőlni egy
szobába. Caroline Flack a mosdót keresve benyitott hozzá. Harry rámászott, és
tovább nem szeretném mesélni. - vékonyodott el a hangom, de tartottam magam.
Még belegondolni is rossz volt. Loui észrevette, átkarolta a vállam, és magához
húzott. - De ez lehetséges, hogy hazugság. A barátnőim, Vicky és Will is ott
volt abban a buliba. Harry nem emlékszik semmire, és Vicky látta Caroline-t
bemenni hozzá. De a furcsa az egészben,
hogy Caroline egy perc után ki is jött. Ez nincs rendben. Szóval lehetséges,
hogy ez az egész csak egy hazugság. Az egyetlen ami nem stimmel, az a karkötő.
- húztam el a szám.
- Milyen karkötő? -
hallottam Petrától. Közbe magam sem tudom, miért, de Harry-t figyeltem.
- Reggel, mikor felkeltem,
semmire nem emlékeztem a tegnap estéből. - vette át a szót Harry. - De egy
karkötő lógott az ép csuklómon, és egy üzenet a telefonomba, ami azt kérte,
hogy hagyjam el a szerelmem. - nézett rám. - Felhívtam a számot, és Caroline
vette fel. Elmesélte mi történt tegnap este.
- Szóval most azt állítod Leah,
hogy Caroline hazudott? - méregetett Rob.
- Hát….- ez így eléggé durván hangzott a
tévében, de ez az igazság.
- Nem gondolod, hogy ez
csak egy kétségbeesett kísérlet, hogy visszaszerezd Harry-t? Hogy ezt csak
bemeséled magadnak? - oltott le finoman Petra.
Erre nem tudtam mit
mondani. Ez fájt. Csak lehajtottam a fejem. Tűrtem, ahogy mindenki szemében elsüllyedek,
és egy féltékeny kis csitrivé válok, aki nem képes elfelejteni a sztár pasiját.
- Nem. Ezt a változatot egy szemtanú is bizonyítja. -
hallottam egy hangot, mely a segítségemre sietett. Arra kaptam a fejem, és a legcsodásabb
arcot láttam. Harry.
- Ezt csak egy módon
tudhatjuk meg. - mondta Rob, majd jelentőségteljesen egy férfire nézett hátul.
Az bólintott, majd elrohant valahova.
Petra a füléhez kapott,
egészen pontosan a kis fekete kütyühöz, amelyen keresztül biztos beszéltek
neki.
- Akkor kérdezzük meg az
állítólagos bűnöst. - mondta, majd egy hangot hallottunk. Olyan volt, mintha
kicsöngött volna a telefon.
- Harry, kérlek. - mondta Rob
két csengés között. A fiú bólintott. Ő fog beszélni.
- Igen? - szólt bele egy
ismerős női hang.
- Caroline. Itt Harry.
- Szia Harry. - lett
magabiztos a hangja.
- És a többiek, valamint a
Move tv. - mondta Zayn.
- Ööö…. Sziasztok… -
hebegte. Egy kicsit megingott a magabiztossága, de összeszedte megát.
- Azért telefonáltunk,
mert felmerült egy olyan lehetőség is, hogy esetleg te… hazudsz. - mondta ki
nyíltan Harry.
- Mi? Miből gondolod ezt?
- kérdezte.
- Vicky látott bejönni
hozzám akkor este, de pár perc, és ki is mentél. És kicsit furcsa nem gondolod?
Van valami mondandód? - utalt Harry.
- Nincs. Ez egy idióta
feltételezés.
- Biztos Caroline? - szólt
bele Louis is.
- Igen. Nem tudom ki ez a
Vicky, de biztos, hogy nem engem látott. - mondta határozottan, de volt valami furcsa
a hangjába.
- Caroline. Hallom, hogy
nem vagy biztos a válaszodban. Eleget voltam veled, hogy megismerjem ezt a
hangsúlyt. Mondd el mi történt! - szólt bele durvábban Harry a telefonba.
- De…- hebegett.
- Caroline. Ennél jobban
ne ásd el magad. Mondd el az igazat! - mondta Liam. Mindenki megelégelte ezt.
- Legyen. - mondta bunkón.
- Akkor este, én tényleg benyitottam hozzád. Megláttalak, majd bementem, de te
elutasítottál, és ellöktél magadtól. Azt mondtad, már nem engem szeretsz, hanem
Leah-t. Felmérgeltem magam. Hogy lehetsz ilyen azok után, ameddig együtt
voltunk?! Gondoltam, úgyse fogsz emlékezni holnap semmire, hát rád adtam a
karkötőm, és kimentem. A biztonság kedvéért még reggel küldtem egy sms-t. -
ismerte be.
- Gratulálok Caroline. -
szóltam bele én is.
- Remélem tudod, hogy most
még jobban elástad magad a szemembe. - mondta Harry.
- Harry én… - kezdett bele,
de a fiú félbeszakította.
- Caroline, felesleges. Többet
hallani se akarok rólad. Undorodok tőled. Szép volt. Remélem most örülsz. - és
elkezdett mutogatni hátra a férfinak, hogy nyomja ki.
Vége volt a
beszélgetésnek. Én csak bámultam magam elé.
- Leah. - hallottam egy
hangot. Oda kaptam a fejem. - Most már elhiszed, hogy szeretlek? - kérdezte
Harry.
- Elutasítottad Caroline-t
miattam, mikor csak fél napja voltunk együtt…Elhiszem. - Mosolygott. - Én
visszamegyek Rebeccáékhoz. - mosolyogtam elnézőn, majd felálltam. Mocorgást
hallottam magam mögül, majd egy kéz megragadta a karom, és maga felé fordított.
Azzal a csodás zöld szempárral találtam szembe magam. Nem bírtam levenni róla
szemem. Alig voltunk pár centire. Megtörtént, ami már annyira hiányzott. Harry
megcsókolt. Hiányzott. Hiányzott, hogy érezzem a közelségét. Hogy velem van. Hogy
ismét az enyém. Hogy még mindig szeret. És bevallom a szája is hiányzott az
ajkamról, és a nyelve…
Nagyon jóó!!:)olyan jó hogy kibékültek :) yorsan köviit :DD
VálaszTörlésköszönöm, igyekszem: )
TörlésIstenem,végre kibékültek! ^^ *-*
VálaszTörlésNagyon jó lett! *-* olyan jó fantáziád van hogy,csak tátom rajta a szám :DD és tehetséged is van az íráshoz!
gyorsan hozd a kövit <3
Óóóó nagyon szépen köszönöm: $ sietek^^
Törlésdejóó.!:) gyorsan kövit.! és remélem sokáig írod még.
VálaszTörlésSok blogot olvastam már de a tied a legjobb.:D
köszönöm szépen. ez sokat jelent nekem. *-* sokáig fogom írni, ugyanis a fejemben már megfogalmazódott a 2 rész: $
Törlésidióta Caroline bekavart..:DDD
VálaszTörlésde végre kibékültek..
fantasztikusan irsz..*-*
siess a kövi résszel :))
köszönöm szépen*-* igyekszem: )
Törlés