39. ~Ez nagyon veszélyes!*

Csak rohantam. Nem akartam hazamenni, és megzavarni Rebeccaáékat. Sehova se mehettem. Még jó, hogy hoztam a kabátom, mivel H… nem tudom kimondani kinek az alsógatyájába meg pólójába nem lett volna valami kellemes ez a hideg Londoni éjszaka. Szakadt az eső. Felvettem a kapucnim. Találtam egy kis fás részt, ami nem volt nagy szám. Csak egy bérházsor kis nyitott kertje, ami éppen arra volt jó, hogy az idősek lejöjjenek, és egy kis frisslevegőt szívjanak. Leültem egy nagy fa alatti padra, ahova nem annyira esett be az eső.

Kattogott az agyam, és persze potyogtak a könnyeim. Esőbe a legjobb sírni, mer nem látszik. Egyre inkább azon járt az eszem, hogy tehette ezt velem Harry. Hogy volt erre képes? Hogy tudta egyáltalán megtenni, miután mindig annyit bizonygatta, hogy szeret? BIZONYGATTA… ez a kulcs szó. Vagyis igaza volt Caroline-nak. Tényleg őt szereti. Én csak egy kis segítség voltam a felejtéshez. Soha nem szeretett, és nem is fog. Bár BIZONYGATJA, de fix, hogy nem. Hirtelen ötletem támadt. Elindultam egy telefonfülkéhez. Nem kellett sokat mennem, már a sarkon volt is egy.

Beálltam, majd elkezdtem lapozgatni a telefonkönyvet. Még szerencse, hogy a telefonom benne maradt a kabátom zsebébe, különben még az se lenne itt. Ugyanis az összes ruhám otthagytam. Majd holnap megkérem Rebeccát, hozza el. Meg is találtam, amit kerestem. Egy telefonszámot. Nem hittem, hogy benne lesz, de mégis. Szerencsém van. Remélem jó a szám, és nem egy másik emberé. Beütöttem a telefonomba, majd elkezdtem hívni. Fel is vette valaki.

- Halló. - szólt bele egy női hang. Megismertem. Jó számot hívok.

- Gratulálok Caroline. Nyertél.

- Kivel beszélek? Leah, te vagy az?

- Igen. És csak annyit akartam mondani, hogy legyél boldog Harry-vel. Sikerült a terved. Megkaptad. Tényleg téged szeretett. Én csak játék voltam.

- Jaj Édesem, úgy sajnálom. - tudtam, hogy nem mond igazat.

- Dehogy sajnálod. Még akkor kellet volna sajnálnod, mikor lefeküdtél Harry-vel. - vártam, de nem jött válasz. - Szóval szabad a pálya. Én kiléptem a versenyből. Nem vagyok abba a világba illő, és nem is leszek soha. Harry most szabad, és ha jól hallottam, ti már egész jól kijöttök egymással. Gratulálok. Szépen tudod tönkretenni mások életét. - azzal kinyomtam.

Most egy kicsit jobb volt. De csak egy kicsit. Ezt muszáj volt a fejéhez vágnom. Remélem most boldog. Lecsúsztam a telefonfülke aljára, és felhúztam a térdem. Csak meredtem magam elé. Nem tudtam mit tegyek, hova menjek. Itt legalább nem áztam. Felidéztem az emlékeket. Csak ültem, és potyogtak a könnyeim megállás nélkül.

Harry szemszögéből:

- Azt hittem te más vagy. Hogy te meggyógyítod, amit Péter itt hagyott, de nem. Te még nagyobb sebet okoztál. Köszönöm. Téged igazán szerettelek, de ez neked ennyit ért. - majd hátra szólt a fiúknak, akiknek a feje közben megjelent az ajtóban. - Én nem jövök többé ide. Kilépek. Sajnálom fiúk. Szia Harold. Ne aggódj nem mondom el a médiának.

Végül kiviharzott a szerelmem az esőbe. Vitte magával a szívemet is. Csak egy üres lyukat éreztem a helyén. Mintha egy feketelyuk elnyelt volna, és most keringek valahol az élet és a halál közt. Ha Leah nélkül kell, hogy éljek tovább, inkább a halál. Csak bámultam az ajtót, mintha mindjárt kinyílna. De semmi. A kilincs ugyanolyan mozdulatlan, az eső ugyanúgy kopogott az ablakon. Semmi nem változott, csak én. De én sokat.

- Haver. Mi baj? - tette a vállamra a kezét Louis.

Leráztam a tenyerét, majd felmentem a szobámba. Feküdtem az ágyon. Egyre inkább a lány szavai jártak az eszembe. A szívembe hatoltak a szavai, már amennyi megmaradt a szívemből. Egyáltalán nem érdekelt a média. Leszartam Caroline-t, a médiát, a bandát, a zenét. Csak Leah érdekelt.

Nem tudom mióta feküdtem ott, mikor nyílt az ajtó. Louis nézett be rajta.

- Bejöhetek?

- Nem. - csak feküdtem tovább. Még csak fel se néztem. A plafont jobb volt nézni.

Az ajtó csukódott,  majd valaki leült az ágyam szélére.

- Haver. Liam még délután elmesélte, mi történt. Sajnálom.

- Én is. Ha tudnád mennyire.

- Tudom, mit érzel most. Te szeretted. Ő is téged. Benned megtalálta azt, akit keresett, és te is benne. De te megcsaltad a volt csajoddal. Ez a legrosszabb, amit tehettél.

- Haver. Nem kell taglalni, jó? Tudom, elcsesztem, de ez nem segít. - ültem föl.

Éppen mondani akart valamit, mikor csörgött a telefonom. Odarohantam abban reménykedve, hogy talán Leah az. De nem Ő volt. Felvettem.

- Mondd Caroline. - láttam Louis arcán a megdöbbenést.

- Csak azt szerettem volna mondani, hogy felhívott a volt csajod. - mosolygott.

- És mit mondott? - lettem izgatott.

- Azt mondta, szabad a pálya, és gratulál nekünk. Meg leoltott, hogy jól tudom elcseszni mások életét. Szóval jó lenne, ha leállítanád, mert nagyon felmérgelt.

- Nem állítom le, és jól tette. Per pillanat azt se tudom, hol van, de ez nem rád tartozik. Igaza van. Mindenben, amit mondott.

- Igen? Ha tudnád, miket mondott még…- csilingelte.

- Na mondd.

- Én nem. Majd Ő. - azzal letette.

- Mit akart? - kérdezte Louis.

- Felhívta őt Leah, és szépen beoltotta.

- Jól tette.

- Várj haver. Haza nem megy, mer nem akarja megzavarni Liam-éket. Nem tud hova menni. Szóval Caroline telefonszámát biztos egy telefonkönyvből tudta meg. Mennem kell. Bocsi.

Lerohantam a lépcsőn. Minden szem rám szegeződött. Kint az előszobában felkaptam egy lámpát biztos, ami biztos, majd kirohantam a kocsihoz.

Nem tudom, mi vezérelt, de valami azt súgta Leah kint lesz valahol egy telefonfülkétől nem messze. Biztos a háztól se jutott nagyon távol. Azt még tudom merre indult el. Én is arra kezdtem a keresést. Láttam az utcai lámpák fényénél, de azért minden egyes telefonfülkébe bevilágítottam zseblámpával is.  Semmi. Elmentem egy pici park szerű kert mellett. Azt is jól átnéztem, de ott se volt senki. Aztán az utca végén egy telefonfülke virított. Bevilágítottam. Volt benne valaki. Ült bent. Felhúzta a térdét. Nem voltam hittem, hogy Ő az, de azért kiszálltam a kocsiból, és odamentem. Az eső még mindig nagyon esett. Bevilágítottam, és legnagyobb meglepetésemre Leah volt bent. Nem nézett rám. Kinyitottam az ajtót. Leguggoltam mellé. Ekkor vettem észre, hogy elaludt. Ez nagyon veszélyes. Londonban éjszaka egy ilyen telefonfülkében aludni. Nem tudom mit gondolt, de ez bolond egy ötlet. Ezt nem hagyhattam. Zsebre tettem a lámpát, majd szépen a térde, és a háta alá nyúltam. Felemeltem. Betettem a kocsiba hátulra. Nem kelt fel. Visszamentem a házhoz, majd beparkoltam a garázsba. Most mi legyen? Vigyem be a házba megkockáztatva, hogy ha reggel felkel megöl? Vagy hagyjam itt a kocsiba, és így is megölhet holnap? Vagy vigyem haza, és zavarjam meg a romantikázást? Az utolsó kilőve. Inkább beviszem. Felemeltem óvatosan a békésen alvó lányt. Bevittem a házba. A nappaliba mindenki furcsán nézett rám.

- Egy telefonfülkében elnyomta az álom. Visszahoztam nehogy baja legyen. - bólogattak. - Szerintetek, hova vigyem? - suttogtam. - Liam-hez, vagy az én szobámba?

- Szerintem Liam-hez. Lássa, hogy tiszteletben tartod a döntését, de mégis vigyázol rá. - mondta Louis. Bólintottam.

Felvittem Liam szobájába, majd befektettem az ágyba. Olyan békésen aludt. Nem bírtam megállni. Nyomtam a szájára egy csókot. Egyszerűen nem bírok nélküle élni. Már most hiányzik, hogy elveszítettem, pedig itt van most is mellettem. Kattogott az agyam, miközben a széken ültem az ágy mellett. Leah-t figyeltem egész este. Olyan édesen aludt.

Talán egy órája lehettem így, mikor egyszer csak megszólalt.

- Igazad volt tegnap mindenben. - mondta valakinek a szerelemem. Felpattantam, és odamentem, de a szeme csukva volt. Álmában beszélt.

- Én szeretem, de te is megmondtad, nem hozzám való… De miért nem?... Szégyell engem?...Miért téged nem szégyellt?...Igazad volt…Én csak felejtésre kellettem. Téged szeret. Hallgathattam volna rád még a vécében, de jó volt hinni, hogy komolyan gondolja…Miért szerinted nem lenne okom haragudni Caroline? Ne-em. Ne-em. Én sze-re-t…- és tovább nem mondta.

Caroline? Vele beszélt álmában? És mi ez a "hallgathattam volna rád, még a vécében"? Ez az egész szöveg rám vonatkozott, és valószínű azzal a banyával beszélt álmában. De mi ez a vécés dolog? Ezt nem értem. Majd holnap rákérdezek. Vagy nem. Kitudja. Még nem tudom. Majd meglátjuk. Remélem, nem fogja leharapni a fejem, amiért visszahoztam. De hát ő aludt be egy fülkében, tök egyedül London éjszakájába. Szerintem ők már hamarabb is beszéltek. De miért hiszi azt Leah, hogy én Caroline-t szeretem, és Ő csak felejteni kellett. Szerintem teljesen abban a hitben él, hogy nekem csak egy pár napos kalandra volt jó.

Kitudja meddig ültem az ágy melletti széken, és figyeltem azt alvó szerelmemet, mikor képszakadás történt. Nem emlékszem semmire. Biztosan elaludtam.