Még mindig várom, a véleményeket. : )
30. ~Téged
soha. Ezt jól jegyezd meg…*
Eljött az ebéd ideje.
Niall javaslatára a fiúk kedvenc étterméből, a Nando's-ból rendeltünk. Megebédeltünk. Akarva,
akaratlanul is gyakran Liam-re néztem.
Még mindig nem tudtam kiverni a fejemből azt a romantikus meglepetést
Rebeccának. Tudom, hogy a lány el fog ájulni tőle, mivel eddig még senki nem
csinált neki ilyet. Meg amúgy is. Melyik csaj nem ájul el ha egy ilyen
meglepetést kap ráadásul Liam Payne-től, egy világsztártól? Még ha nem is
rajongó.
Mikor befejeztük az
ebédet, mi hazamentünk készülődni, mivel már 4-re bent kellett lenni, pedig a
koncert csak 7-kor kezdődött. A fiúk elmagyarázták a színfalak mögötti
dolgokat. Szóval nekünk szinte nem kell semmit se csinálni. Ott kapunk ruhát,
megcsinálják a sminkünk meg a hajunk. Nekünk csak ott kell lenni. Egy óra múlt mire
hazaértünk. Megbeszéltük, hogy fél háromra visszamegyünk, mert az út minimum
fél óra, és hátha még lesz egy kis kavarodás is.
Otthon sokat beszélgettünk
Rebeccával. Elmeséltem neki, hogy Harry megkért legyek a barátnője, és velem
együtt sikítozott a nappaliban. Otthon igyekeztünk tiszta fejjel átgondolni a
dolgokat, ami nehezen ment, mivel mind ketten nagyon idegesek voltunk. Majd
elkezdtünk készülődni. Nem csináltunk semmi különöset. Majd ott kicsinosítanak.
De azért persze, hogy mi is kicsit kiöltöztünk.
Kettőkor beléptünk a villa
ajtaján. Senkit nem találtunk lent. Felmentünk az emeletre. Fönt a fiúk
alsógatyába vagy éppen félig felöltözve rohangáltak egyik szobából a másikba.
- Liam, segíííts! -
kiabálta Niall. .
- Pillanat. Louis, hova
lett a farmerem? - válaszolta, miközben átment Niall-hez.
- Nem tudom. Zayn, szabad
már a fürdőszoba? - rohant ki Lou alsóba, és ment át a fürdőbe.
- Neeem. - tolta ki az
ajtón Zayn.
- Csúcs. Akkor hova
menjek? - állt tehetetlenül a folyosón a fiú.
- A lenti is foglalt lesz.
- kezdett el rohanni a lépcső fele Harry.
- Na azt már nem. - indult
el Louis is.
Csak dulakodtak. Elég
vicces látvány volt, mivel mindketten csak egy szál alsógatyába voltak. Harry
kis híján felborította Rebeccát, aki elkezdett zuhanni le a lépcső alja fele,
de a fiú egy laza kéz mozdulattal a
másik irányba lökte.
- Bocsi. - kiabálta, de nem
fordult vissza. Csak versenyeztek tovább a fürdőig.
Rebeccával összenéztünk és
megelégeltük ezt.
- Állj!!!! - kiáltottuk el
magunkat egyszerre.
- Mindenki jöjjön ide.
Moost! - mondtam.
Engedelmesen körénk gyűlt
mindenki.
- Na jó. Ki mit akar most
csinálni? - kérdezte barátnőm.
- Én csak a farmerom
keresem, utána pedig hajat akarok vasalni. - mondta Liam.
- Én nem találom szerencsealsóm. - jelentette ki Niall.
- A midet? - fordultam
oda.
- A szerencsealsóm.
Anélkül nem fog menni a koncert. - mondta szégyenlősen.
- Mindjárt visszatérünk
rá. Zayn?
- Én csak a hajam akarom
belőni. - rántotta meg a vállát.
- De már fél órája? -
kérdezte Lou. - Amúgy én le szeretnék zuhanyozni.
- Én is. - vágta rá Harry.
- Jó, akkor. Liam,
mindjárt segítek. Leah, te segíts Niall-nek!
Harry irány a lenti fürdő, Louis a fenti. Zayn te pedig menj Leah-hoz,
mikor végzett Niall-lel. Hidd el, jobban meg tudja csinálni, mint te magadnak.
Női szem. - adta ki az utasításokat Rebecca. Kibújt belőle a vezetőegyéniség.
Muszáj volt.
Harry a lépcsőn, Louis a
fürdőbe tűnt el. Zayn bevonult a szobájába.
- Keressük meg az a farmert,
aztán a hajad is megcsinálom. - mondta barátnőm, miközben a szobája fele tolta
Liam-et.
- Niall. Milyen
szerencsealsóról van szó? - fordultam a fiú fele.
- Hát egy fehér-zöld
lóherés. - értetlen néztem rá. - Ír vagyoook. - tárta szét a karjait.
- Rendben. - mentünk be a szobájába, de elállt
a szavam, mikor megláttam. Amikor egyik reggel keltettem valahogy nem ilyen
volt. - Ebbe a kupiba nem csoda, hogy nem találod.
Csak elnevette magát, de
én is vele együtt. Felemeltem egy adag ruhát, és előtűnt egy sporttáska a
földön. Beletúrtam. Volt benne spray, tusfürdő, három póló, két gatya, három
darab zokni, és ni csak… egy fehér-zöld lóherés alsó szépen összehajtva.
- Niall.
- Igen?
- Mit kap a becses
megtaláló? - mutattam fel a ruhadarabot. Gyorsan odapattant, és kikapta a
kezemből.
- Kiegyezünk egy pusziba?
- mosolygott.
- Nekem megfelel.
Azzal nyomott egy puszit
az arcomra. Csak úgy cuppant.
- Én hagylak öltözni, meg
amúgy is már vár Zayn. - azzal kimentem a szobából, egyenesen át Zayn-hez.
- Kop-kop. - nyitottam be.
- Ó, remek. Bízom benned,
szóval csak okosan. A hajamra nagyon harapós vagyok. Az oldalára vigyázz, csak
a tetejét állíts fel, és fontos, hogy…
- Zayn. Hidd el menni fog.
Nap mint nap látom a hajad. Tudom. - szakítottam félbe.
- Jól van. - és leült
nekem háttal a székre.
Mögé álltam, majd a kezembe
nyomtam egy kis hajzselét. Elkezdtem a remekművem. Nem mindennap ajánlják fel
az embernek, hogy csinálja meg egy FIÚ haját. Bevallom, élveztem. Nagyon is.
Aztán 5 perc után megszólaltam.
- Kész is.
- Kizárt ilyen hamar.
Elé nyomtam egy apró tükröt. Egy ideig
méregette a haját, majd megszólalt.
- Tényleg remek. Te aztán
érted. Nagyon köszönöm. Megmentetted az életem Leah. - ugrott a nyakamba.
- Igazán nincs mit, de én
most megyek.
Majd kimentem.
Gondoltam benézek Liam-ez,
hogy Ők hogy boldogulnak. Bent olyan látvány tárult elém, amire nem számítottam.
Rebecca éppen igazította Liam haját. Ami nem is lett volna olyan furcsa dolog,
de az a helyzet, amibe voltak. Hát… Liam ült az ágy szélén. A lány az ölébe
felé fordulva, és igazgatta a haját. Na akkor így értette a hajkészítést.
Érdekes egy póz volt. Rebecca egészen kihúzta magát a fiú ölében, hogy az egész
haját lássa. Liam átkarolta a derekát, és csak barátnőm vizslatta. Az arcát, a
nyakát, és igen, a "mellkasát" is. Kicsit mintha húzta volna közelebb
is magához. Rebecca lenézett rá, majd megcsókolták egymást. Szenvedélyesen.
Szinte látni lehetett a szikrákat köztük. Rebecca beletúrt a fiú hajába. Amit
eddig összehozott, az most tönkre is ment.
Gyorsan kislisszoltam a
szobából. Nem akartam zavarni. Olyan aranyosak együtt. Még az a félreérthető
ülés is édes, ha ők ilyen aranyosat hoznak ki belőle. Lementem a konyhába. A
nappaliba összefutottam Zayn-nel. Fel-alá rohangált a fotelek között.
- Állj már meg. Kikopik a
szőnyeg. - nevettem.
Csak visszavigyorgott,
majd elindult velem a konyhába. Kint Louis ült az asztalnál. Alig értünk az
asztalhoz, betoppant Niall.
- Na, most már jó lesz a
koncert? - nevettem rá.
- Jó hogy. Már semmi rossz
nem történhet, rajtam van a szerencsealsó. - nevetett vissza.
- Remélem is. - mondta
Louis.
- Minden perfect lesz. -
vett ki a hűtőből Zayn egy kis vizet.
- Szerintem én jobban
izgulok, mint ti. - mosolyogtam aggodalmasan.
- Semmi gond tündérke. -
mondta Niall, és a szemei nyugalmat sugároztak, bár fogadni mertem volna, hogy
belül Őt is szétveti az izgalom.
- Ne aggódj, amíg
mellettem vagy. - ölelt meg egy kar hátulról. - Elvégre már az én barátnőm
vagy. - nyomott Harry egy puszit az arcomra hátulról.
- Akkor ti most
hivatalosan is jártok? - kérdezte Zayn.
- Aha. - mondta a derekam
szorongató fiú.
- Haver! Megcsalsz? -
tolta fel magát az asztaltól Louis.
- Nem, dehogyis. -
mentegetőzött Harry.
- Akkor engem? - álltam
vele szeme, és tettem kezem a csípőmre.
- Téged pláne nem. Soha.
Ezt jól jegyezd meg. Inkább Louis-t. nyomott egy csókot az ajkamra.
- Chhh. - hallottam az
asztal felől.
- Köszönöm. -suttogtam.
Ekkor betoppant Liam és
Rebecca.
- Menni az idő? - kérdezte
a fiú.
- Negyed négy. - felelte
Niall.
- Akkor ideje indulni. -
mondta barátnőm.
Mindenki felállt és kiment
az előszobába. Szépen felvettük a cipőnk, majd kimentünk a kocsihoz.
Elindultunk a csarnok fele. Tudtam, hogy ez a pár óra tömény izgalmat fog
hozni.
szuper!! ;)..kövit!! :DD
VálaszTörlésKöszi, sietek: )
TörlésKövít
VálaszTörlésFent van: )
Törlés