45. ~Kezd összeállni a kép.*

Harry szemszögéből:

- Mi az hogy nem tűntem nagyon lelombozottnak? Mit várnak tőlem?! Hogy sírjak a rajongók előtt és utasítsam el a puszit vagy az ölelést?! És egyébként is. Mi ez, hogy ma mi leszünk a vendégek? - akadtam ki.

 Ez a reggel is jól indult. Még csak kilenc óra, de az összes srác fent van, és ezzel a videóval várnak. Ráadásul a kezem is nagyon fájt, mivel tegnap egyszer se vettem be gyógyszert. Elfelejtettem. Nem volt itt senki, aki emlékeztessen rá. Felmondott.

- Tegnap este, mikor te már aludtál, Simon felhívott minket, és elmondta, hogy ha nem akarunk szappanoperába csöppenni, gyorsan letisztázzuk ezt az egészet. Szóval el kell mennünk. - magyarázta Zayn.

- Én nem fogok annak a szemét nőnek mindent elmesélni. Még kiforgatja a szavaim. - pattantam fel.

- Harry muszáj. - tette a vállamra a kezét Niall.

- Könnyű neked! Neked nincs mit mesélned. Te csak élsz, és nincs rád szállva a sajtó. Szóval te inkább ne szólj egy szót se. - ráztam le magamról a kezét, és emeltem fel a hangom.

- Most mit vársz tőlem? Te csaltad meg a barátnőd! Haver ne vágj le komplett sztár hisztiket, mert a média  kiszipolyoz. - emelte Ő is feljebb a hangját.

Visszahuppantam a székre, és a fejem az arcomba temettem. Megdörzsöltem azt, majd felnéztem a fiúkra. Körülöttem álltak, és méregettek.

- Sajnálom fiúk. Nem teszek többé ilyet. Na haragudj Niall. Csak eléggé kivagyok mostanában. - néztem rá.

- Semmi baj haver. - mosolygott a szöszi srác.

- Majd én felvidítalak. - mondta Louis, majd térdre ereszkedett előttem, és egyik kezem megfogta. - Harry. Hozzám jössz? - mosolygott ellenállhatatlanul.

- Persze Louis. - nevettem, és a többiek is.

Kész a tea. Felpattantam, és kiöntöttem magamnak egy bögrébe.

- És mikor lesz ma ez az interjú? - kérdeztem, mikor visszaültem.

- Háromkor kezdődik, már egyre ott kell lennünk, szóval délben el kell kezdeni készülődni. - mondta Liam.

Bólintottam, majd belekortyoltam a teába.

Leah szemszögéből:

Reggel Rosalie mocorgására keltem.

- Ébren vagy? - kérdeztem, mivel érzékeltem a világosságot.

- Aha. Jó reggelt hugi. - jött a válasz.

Felültem, és ránéztem. Visszamosolygott, majd elkezdtünk nevetni. Csak úgy. Jó hogy itt van. Felöltöztünk, majd kimentünk a konyhába.

- Kávééét akaroook. - nyöszörögtem.

- Tessék. - tolt elénk két bögrét Rebecca. Ő már fent volt, és a pultnál szorgoskodott.

- Köszönjük. - mondta Rosalie. Én csak helyeseltem.

Megreggeliztünk. Rebecca isteni a rántottát sütött. Nagyon finom volt.

- Tudod, mit bánok most nagyon? - fordultam egyszer Rose felé. Érdeklődve figyelt, így folytattam - Azt, hogy nem tudlak bemutatni téged a kedvenc bandádnak. - húztam el a szám.

- Nem baj. Kibírom.

Mindenkiből kibukott a nevetés. Egyszer csak csörgött a telefonom. Nem volt elmentve a szám. Felvettem.

- Leah te vagy az? - hallottam egy csilingelő női hangot.

- Igen, de kivel beszélek?

- Vicky vagyok a koncertről.

- Jaj persze. Szia Vicky. Miért hívsz?

- Találtam egy nyakláncot az öltözőben a koncert után…

- Szíves és anglia zászlós? - szakítottam félbe.

- Igen. Tied? - csilingelte.

- Igen. Már mindenütt kerestem. Nagyon köszönöm. Találkozhatnánk a Heaton utcai Starbucksban? Ha lehet még délelőtt.

- Persze. 11?

- Tökéletes. Köszönöm Vicky.

- Nincs mit. Szia. - köszönt el.

- Szia. - nyomtam ki.

- Megvan a nyakláncom. - vigyorogtam a lányokra. - Mennyi az idő?

- 9. - mondta Rebecca.

- 11-kor találkozok Vicky-vel, és visszaadja a láncom. Otthagytam az öltözőben. Lejöttök velem, igaz?

- Persze. - mondták egyszerre.

Eltelt az idő, és már indulnunk kellett. Én fekete gatyában és egy virágos felsőben mentem.

Rebecca is fekete farmerba és egy szürke szíves felsőbe virított.

Rose pedig egy kék farmert, és szupermenes felsőt vett fel.

 Elindultunk a találkára. 11 óra múlt két perccel, mikor megjöttünk. Bent Vicky arcát kerestük. Meg is találtuk egy asztalnál ülve. Valaki gubbasztott vele szembe, majd az a titokzatos alak is megfordult. Will volt az. Szépen mosolygott ránk. Éreztem, amint Rebecca megtorpan. Rosalie is megismerte a lányt. Azt hiszem elmeséltem nővéremnek a találkozást.

- Sziasztok. - mentünk oda.

- Sziasztok. - köszöntek vissza.

Leültünk melléjük.

- Bemutatom a nővéremet, Rosalie-t.

- Sziasztok. - intett aprót Rose.

- Szia. Örülök, hogy megismertelek. - mosolygott Vicky.

- Én is. - mondta Will.

- Szintúgy lányok. - bólintott nővérem.

- Jaj Leah. Itt a láncod. - vette elő a táskájából az ékszert Vicky.

- Köszönöm. Megmentetted az életem. Ez a kedvencem. Nem tudom mit tettem volna, ha eltűnik. - vettem fel a nyakamba.

- Végig hívtam mindenkit, hogy kié, de mindenki nemet mondott. Így már csak ti maradtatok.

- De honnan szerezted meg a számom? - érdeklődtem.

- Ma reggel felhívtam Harry-t, és megkértem, hogy kérdezzen meg titeket, nem hiányzik-e egy nyaklánc. De Ő azt mondta, inkább megadja a számod, és kérdezzem meg én, mert lehet hamarabb megtudom a választ. - mesélte Vicky.

- Gyertek fel hozzánk, és ezt a beszélgetést majd ott folytatjuk, rendben? - kérdezte barátnőm, mikor látta, hogy megint kezdek magamba roskadni. Összeszedtem magam.

- Rendben. - állt fel Vicky, majd Will is követte.

Mi nem ittunk semmit, Ők pedig hozták a kávéjuk. Elsétáltunk hozzánk. Felmentünk, majd szépen letelepedtünk a kanapéra.

- Szép a házatok. Mi a baj? - kérdezte Will.

Én fogtam magam, és elmentem a mosdóba. Megmostam az arcom, majd visszamentem.

- Mi a baj Leah? - kérdezte Vicky.

- Szakítottunk. Már nincs Harry meg Én. - hajtottam le a fejem.

- De hát miért? Olyan szép pár voltatok. - húzta el a száját Will.

-  Sajnos Ő úgy döntött, hogy nem én kellek neki. - mondtam egy oktávval feljebb, a sírás szélén állva.

- Hát ki? Nálad nem igen talál jobbat, és szebbet. - dörzsölte meg a vállam Vicky.

- De talált. Caroline-t. - kipottyant egy könnycsepp, de többet nem engedtem el. Most nem. Azt az egyet is gyorsan letöröltem.

- De…- kerekedett ki Will szeme.

- De hát? Mikor? Hol? - fejezte be Vicky.

- Egy házibuliban a koncert után.

- Véletlen nem Austin-nál? - kérdezte Will.

- De. - bólintott Rebecca.

- Ott mi is ott voltunk. - mosolygott Will.

- Igen. Kérlek mondd el pontosan mi történt ott. - ráncolta a homlokát Vicky.

- Harry bedőlt fönt egy szobába, majd rányitott Caroline. Ő a ki akart menni, de Harold rámászott, és a többit nem szeretném részletezni. - húztam el a szám.

- Ez érdekes. Én éppen a mosdót kerestem fönt, mikor megláttam Caroline-t bemenni egy szobába. Először megtorpant, majd magabiztosan elindult be, és becsukta az ajtót. Kis idő múlva egy csapódást hallottam, aztán kijött a szobából. Lement. Ha az Harry volt, hát nagyon gyorsan végzett. - gondolkodott Vicky.

- Tényleg ezt mesélted is. - világosodott meg Will.

- Ti ennyire jóba vagytok? - kérdezte Rebecca. Az előbbire nem tudtam mit mondani. Csak kattogott az agyam. Ez nem állt össze.

 - Legjobb barátnők vagyunk. Még a tánc suliba ismerkedtünk meg. - mesélte Will.

- Még szerencse, hogy te nyerted azt a versenyt. - mosolygott kicsit utalva Rebecca.

- Rebecca én… sajnálom. Nem akartalak kibuktatni. Tudom, hogy ez nagy szemétség volt. Azóta ezerszer megbántam, és rengeteget változtam. Kérlek bocsáss meg nekem. - látszott a lány szemében a megbánás.

- Nem haragszom Will. Ha nem így alakul, rengeteg csodás dolog nem történik meg velem.

Megölelték egymást. Szent a béke.

- Gyerekek kezd összeállni a kép. - világosodtam meg. Mindenki rám nézett. - Harry azt mondta, nem emlékszik semmire az egészből, és Caroline mesélt el neki mindent.

- Arra célzol, hogy Caroline hazudott? - kérdezte Rose.

- Kitelik, és így minden passzol. - csalt ez a gondolat egy apó mosolyt az arcomra.

- Ezt csak egy módon tudhatjuk meg. - mondta Rebecca, majd mindenki elindult az ajtó felé.