40. ~Két barát még jobb, mint egy...*

Sajnálom, de a jövőhéten táborba leszek, így nem fogok tudni új részt feltenni. De ígérem, kárpótollak titeket, mikor megjöttem. Sajnálom. Higgyétek el nehéz itt hagynom titeket, még ha csak öt napra is. : /

40. ~Két barát még jobb, mint egy...*

Leah szemszögéből:

Reggel egy puha ágyban ébredtem. Valami nem stimmel. Nem tudom, hogy mi, de biztos, hogy nem itt aludtam el este. Viszont akkor hol? Mi is történt az este? Harry! Harry megcsalt. Éreztem, hogy a csukott szemem csípik a könnyek. De tovább gondoltam a tegnap este eseményeit. Elrohantam, majd felhívtam azt a nőszemélyt. És a telefonfülke után minden kiesett. Biztos abban aludtam el. Te jó ég. Ez nagyon veszélyes volt. Lehet már elraboltak, és egy idegen ágyba fekszek. De ez az illat ismerős valahonnan. Hol vagyooook? Kiáltottam magamba némán, majd kipattant a szemem. És felakartam ülni, de elfordultam az ágyról. Egy kemény hengeres valamire estem. Fájt is tőle a hátam. Felültem, majd az a valami eltűnt alólam, egy fájdalmas nyögés kíséretében. A hang irányába néztem, és megláttam azt az arcot, amelyet a tegnap estéig úgy szerettem. De ez egy szó hallatán haragra váltott. Persze még most is szeretem.

- Hol vagyok? - néztem szét. Abban a pillanatban se haragot se utálatot nem éreztem Harry iránt. Szeretni szerettem, de tudtam nem szabad.

- Liam szobájában. - jött azon az édes hangon a válasz. Nem, nem édes. Csak egy számomra közömbös hang.

- Micsodaa? A ti házatokban vagyok? De hogy? - kerekedett ki a szeme, és egy csapásra elrepült az álmosságom.

- Este felhívott…- nem folytatta. Váltott. - Utánad mentem, és megtaláltalak egy telefonfülkében szunyálva. Nem akartam, hogy bajod essen, ezért idehoztalak. Gondoltam megharagszol, ha az én szobámba kelsz reggel, szóval ide hoztalak. Csak azzal nem számoltam, hogy én itt elalszok. - rázta meg a fejét azzal a jól ismert mozdulattal, majd megigazította a frufruját.

- Nem kellett volna visszahoznod. - toltam fel magam az ágy szélére támaszkodva.

- Hagytalak volna kint London sötét éjszakájába, hogy bajod essen? - húzta fel a szemöldökét.

- Nem tök mindegy lett volna neked? Elvégre én csak pár napig voltam jó. - rántottam meg a vállam.

- Már hogy lett volna tök mindegy? Tudom, hogy még szeretsz. - állt fel Ő is, és jött egészen közel hozzám. Én hátrább léptem, de követett.

- Ezt honnan veszed? - néztem lefele, mintha nem lenne igaz.

- Te mondtad álmodba. - mosolygott.

Egyre közelebb és közelebb lépett hozzám, én pedig egyre hátrébb mentem tőle. Aztán a hátam neki ütközött a falnak. Nem volt tovább menekvés. Harry megállt úgy, hogy pár centire legyen az arcunk. Majd csak egyetlen egy sor énekelt a Tell me a lie-ból.

- Tell me you don't want my kiss. - és kezdett az a pár centi is eltűnni. Istenem de imádom a hangját.

- Nem akarom. - mondtam, és oldalra néztem. Nem tudtam a szemébe nézni.

- Akkor most mondd úgy, hogy a szemembe nézel. - simította meg az arcom.

- Na jó Harry nekem erre nincs időm, és nem is akarom folytatni ezt a beszélgetést. - toltam el magamtól, majd átmentem a szobájába, gyorsan ledobtam magamról a cuccait, és felkaptam az enyéimet. Fél perc se volt. Épp végeztem, és megjelent a feje az ajtajában. Elmentem mellette, és teljes erőmből a kezébe nyomtam a cuccait.

- Kösz. Mindent. - mondtam, és éreztem ahogy a szemeim meggyűlnek könnyel.

Lehajtotta a fejét, majd a mutató, és hüvelyk ujjával a szeme belső sarkához nyúlt. Tovább már nem figyeltem ugyanis lementem a lépcsőn. Már mindenki ébren volt. Ránéztem az órára. Különös. Még csak fél 8 volt.

- Leah. Ha már elmondásod szerint nem találkozunk többet, hadd öleljünk meg. - állt elém Niall.

- Jaj, Niall. Hát persze. Gyere ide, gyertek ide. - tártam ki a karom. Louis, Zayn és Niall alaposan megszorongatott. - Sajnálom fiúk. - mondtam, mikor elengedtek.

Csak szomorkásan mosolyogtak. 

Kimentem az ajtón. Még mindig nem akartam hazamenni. Hadd romantikázzanak még egy kicsit a szerelmesek. De jó is nekik. Beültem a sarkon lévő Starbucks-ba. Innen látom, mikor Liam hazaérkezik, így tudom, mikor indulhatok el. Kértem egy kávét. 

Elvoltam a gondolataimmal, mikor valaki hirtelen leült mellém.

- Szia Leah. Leülhetek hozzád? - nézett rám egy ismerős arc.

- Szia Austin. Persze. - mosolygott. Kért Ő is egy kávét.

- És hogy halad a munka? Láttam a tv-be, hogy már nem éppen munkáról van szó. - nevetett.

Én nem szóltam semmit, csak lehajtottam a fejem. Megint elkezdtek potyogni a könnyeim. Talán az a baj, hogy túl hamar leszek szerelmes, de ez csak Harry-vel volt így. Mással soha. Austin-nak is feltűnt, hogy valami nem stimmel.

- Leah. Mi a baj? Rosszat mondtam?

- Nem-nem. Dehogyis, csak… - nem tudtam folytatni.

- Mi csak? Mi történt? - húzódott mellém a székkel, és simította meg a vállam.

- Én már nem… nem megyek többet abba a házba. - szipogtam.

- De hogyhogy? A munka? Harry? - húzta fel a szemöldökét.

- Kiléptem, és tegnap este szakítottunk. Eddig tartott a nagy szerelem. - egyre több könnycsepp esett le az asztalra.

- De hát miért? Annyira aranyosak voltatok az interjúba. Tőletek zeng a média.

- Most még jobban tőlünk fog, hogy szakítottunk. Én csak pár napig voltam jó. Ha a hivatalos járásunk óta számoljuk, egy napig. - húztam el a számat.

- Mit tett? - már csak ennyit kérdezett. Megráztam a fejem. - Leah, kérlek mondd el. Jól ismerem. Tudnom kell.

- Megcsalt. - mondtam nagyon halkan.

- Hogy mit csinált? - csúszott fel a hangja egy akkorddal, és kérdőn nézett rám. Bólogattam, hogy jól hallotta. - De hát, hogyan? Kivel?

- Caroline Flack-kel abban a házibuliban.

- Pont Caroline-nal? Na nee. Komolyan?

- Miért? Nem elég hihető? - kérdeztem szarkasztikusan, és felé néztem, hogy lássa, hogy potyognak a könnyeim.

- Jaj, szegénykém. - azzal megölelt. - Sajnálom. - én csak tovább sírtam, majd eltoltam magamtól.

- Összekönnyezem a pólód. - nevettem szomorkásan.

- Nem baj. Megszárad. És hogy kerülsz ide? - nézett körbe a zsúfolt kávézóban.

- Ez bonyolult. - kaptam elő egy zsepit, és töröltem meg a szemem.

- Van időm. És abból, hogy itt ücsörögsz azt veszem le, hogy neked is van. - elmosolyodtam.

- Rendben. Haza még nem mehetek, mert Liam még nálunk van. Nem akarok zavarni. Tegnap este rendezett egy kis meglepetést Rebeccának. Azt beszéltük, hogy ír vagy felhív ha nem akar hazamenni, és én akkor a fiúknál alszom. Írt is, de mikor Harry elmondta, mit tett, én elrohantam. Haza nem akartam menni, pont mint most se, ezért egy parkba ültem le. Aztán hirtelen felindulásból, felhívtam Caroline-t egy telefonfülkéből, hogy megmondjam: nyert, és köszönöm szépen. De valamiért ebben a fülkében elaludtam. Nem tudom, hogy sikerült. Aztán ma reggel már Liam ágyában ébredtem. Mint utólag kiderült, Harry az este utánam jött, és mikor megtalált szunyálva, hazavitt magukhoz.

- Jól tette. Még bajod is lehetett volna. - helyeselt Austin.

- Oké. Nem a legbiztonságosabb dolog volt, de mit érdeklem én Őt. Akkor kellett volna, hogy érdekeljem, mikor lefeküdt azzal a volt csajával. - eltettem le a tenyerem a combomra.

Erre nem tudott mit mondani a fiú. Majd hirtelen megszólalt.

- Te a telefon előtt is beszéltél Caroline-nal?

- Igen, de ezt senki nem tudja.

- Tőlem nem is tudják meg. De mikor? Hol?

- Mikor elmentünk abba klubba, bemutattak neki. Aztán lekaptak minket Harry-vel tánc közbe a fotósok, és…

- Azokat a képeket láttam. Jók lettek. Jaj bocsi. Folytasd. - mondta.

- Szóval, egy picit kiborultam, és bementem a mosdóba. Ott utánam jött Caroline, és finoman szólva hadat üzent.

 - Hű. Hát ez…furcsa. Tudod, az az én házibulim volt. És Caroline…nem tudom, hogy került oda. Nem volt meghívva. - nyúlt a nyakához.

- Az a te házad volt?

- Igen. Mit gondolsz egy idegen helyen kap Louis száraz ruhát, ha beleugrik a medencébe? Kétszer is ráadásul? - nevetett.

- Jaj igen. Ezt mesélték. - elkezdtem én is nevetni. - Meg azt is hallottam, hogy Niall a pulton énekelt meg táncolt.

- A léggitározást se hagyd ki a We will rock you-ra. - összenéztünk, és mind ketten elkezdtünk nevetni.

- Te egész jól fel tudsz vidítani. - mosolyogtam rá. - Köszönöm.

Csak bólintott egyet. Megláttam Liam-et, ahogy megáll az autóval a házuk előtt.

- Hazamehetek. - sóhajtottam egy nagyot.

- Helyesbítek. Hazavihetlek. - mosolygott.

- Nem kell. Tudod, itt lakok pár sarokra. Semmi szükség, hogy haza vigyél.

- De ragaszkodom hozzá. - majd felállt, és a kezét udvariasan elém tette. - Hölgyem?

- Ó köszönöm. - mosolyogtam.

Beültünk a kocsiba. Bent még folyt a beszélgetés.

- És amúgy hogyhogy volt ez a buli? Apud nem haragudott?

- Nem volt otthon. - nevetett. - Meg amúgy is. Ő nem bánja. A srácok tudják milyen jó fej. majdnem 11 hétig vele voltak.

- Király. Bezzeg én annak is örülök, ha felveszik a telefont. - húztam el a számat.

- Biztos csak elfoglaltak. - mosolygott.

- Jah. Nagyon is. - mondtam.

- Megjöttünk. - parkolt le.

- Nagyon köszönök mindent.

- Igazán nincs mit. Ha beszélgetni akarsz, hívj fel. Tudod a számom. Egy jó barát mindig jól jön.

- Rendben. Úgy lesz. - megöleltem a kocsiba, majd kiszálltam.

Még integettem, aztán bementem. Az ajtó előtt megálltam. Nagy levegő, majd benyitottam. Végre otthon, édes otthon.