36. ~Micsodaa?*

Harry szemszögéből:

Reggel elviselhetetlen fejfájásra keltem. Takaró nélkül feküdtem meztelen, keresztbe az ágyon hason úgy, hogy a párnán nem a fejem, hanem a lábam volt. Vagyis fejjel lefelé. De hogy vajon hogy kerültem ilyen helyzetbe? A másik meg, hogy ki vetkőztetett le? Lehet, még volt annyi lélekjelenlétem, hogy én magamat. Remélem. Nagyon remélem. A hátamra fordultam. A plafont bámultam, majd elszántam magam, hogy kimegyek a fürdőbe arcot mosni. Felültem. Megszédült velem a világ. Utálom ezt az érzést. Felkaptam egy melegítőalsót. Kimentem a fürdőszobába, majd a csapnál elkezdtem mosni az arcom. Mikor végeztem, vizes fejjel a kagyló fölé hajoltam. Rohadtul fájt a fejem, de a figyelmem valami máson akadt meg. Még pedig az ép csuklómon. Valami volt rajta. Felemeltem magam elé. Egy karkötő díszelgett a karomon. Na neee. Hogy került ez ide? Próbáltam felidézni a tegnap este eseményeit, de nem jutott eszembe semmi. Csak remélni tudtam, hogy ez Leah-é. 

Úgy döntöttem Liam-hez fordulok segítségül. Ha jól emlékszem Ő nem ivott olyan sokat, mivel még vezetett. Olyan sokat. Lekaptam a karkötőt, és a zsebembe csúsztattam. Lebaktattam a konyhába. Az óra fél 12-őt jelzett. Szerencsémre Liam az asztalnál ült.

- Jó reggelt. - köszöntem. - Többiek?

- Szia. A lányok vásárolnak, Niall van még ébren, de Ő zuhanyozik a lentibe.

- Remek. - ültem le gyorsan mellé. - Haver te mindenre emlékszel a tegnapból, igaz?

- Aha. Miért? - méregetett.

- Akkor mondd el nekem, ez kié? - mutattam fel a kis ékszert.

- Nem tudom. Nem figyeltem a karod este. - mondta.

- Mikor léptek le a lányok?

- 3 előtt.

- Akkor már rajtam volt ez? - kérdeztem gyorsan.

- Nem. Biztos, hogy nem. - mondta határozottan.

- Francba. Akkor mégsem Leah-é. - néztem le, majd ismét rá. - Mi történt miután elmentek?

- Átmentünk egy házibuliba. Te ott eltűntél. Nekem azt mondták fent vagy egy szobában. Nem akartalak zavarni, hátha alszol, szóval úgy voltam vele, majd ha megyünk megkereslek. De hamarabb lejöttél egy fél órával. Szóval nem tudom mit csináltál.

- Basszus. Basszus, basszus, basszus. Ez nem jó. Rendben. Erről egy szót se. Majd kiderítem mi történt.

- Nem mondom el senkinek. - mondta.

- Kösz haver. - ütögettem meg a vállát, majd felrohantam a telefonomért.

Előkerítettem, majd megnéztem. Egy üzenet. Nem volt elmentve a szám. Megnyitottam.

"Ha komolyan gondoltad, amit az este mondtál, szakíts Leah Crawforddal!"

Basszus. Na neee. Mit mondtam este? És mit csináltam? És ami még fontosabb kinek? Ez így nem mehet tovább. Muszáj megtudnom. Eldöntöttem, hogy utána járok. Felhívtam a számot. Kicsöngött. Három csörgés után felvette valaki. Egy női hang beleszólt.

- Szia Harry. - csilingelt.

- Őőő… szia. Ki vagy?

- Caroline, butus.

- Caroline? Caroline Flack? - pislogtam.

- Igen. - nevetett.

- Mi volt ez az üzenet? - kérdeztem egyre idegesebben.

- Hát nem egyértelmű? Ha tényleg igaz amit mondtál, akkor gyere vissza hozzám.

- Miért mit mondtam?

- Hát nem emlékszel? Azt mondtad, hogy még mindig engem szeretsz, és ezt szépen be is bizonyítottad. - hallottam, amint mosolyog.

- Micsodaa? Mivel?

- Jaj Harry. Nem hiszem el, hogy nem emlékszel. Biztos megmaradt egy ilyen csodás éjszaka.

- Állj milyen éjszaka? Lefeküdtünk? De hát hogyan? Mikor? Hol? - totál kész voltam. Most komolyan képes voltam megcsalni Leah-t? Basszus.

- Igen. Miután leléptetek, én átmentem egy házibuliba. Szépen elvoltam. Aztán ti is megjelentetek. Nem különösebben foglalkoztam vele. Már én se voltam a legjobb állapotba. Aztán felmentem az emeletre a mosdót keresve. Benyitottam egy szobába. Ott te feküdtél az ágyon. Elnézést kértem, majd becsuktam az ajtót. De te azt mondtad várjak, aztán felálltál, és rám másztál. Azt mondtad, még mindig szeretsz, és akarsz. Én hittem neked. A többi már történelem. - mesélte.

- Na ne szivass. Nem hiszem el. És így került hozzám a karkötőd?

- Igen.

- Rendben. - sóhajtottam. - Gyere fél óra múlva a régi parkba.

- Oké. Puszika. - azzal letette.

Ez nem lehet igaz. Biztos csak valami vicc. Tényleg megcsaltam azt a csodás teremetést egy ilyen banyával, mint Caroline? Képtelen vagyok felfogni. Többet soha nem iszom ennyit. Az biztos. Elkészültem, majd lebaktattam a lépcsőn. Még volt 20 percem, de nem zavart. Kimentem a konyhába Liam-hez.

- Na? Rájöttél valamire?

- Igen. Mindenre… sajnos. - mondtam mérgesen.

- És mi történt?

- Ne mond el senkinek kérlek.

- Ígérem. - tette a szívére a kezét.

- Rendben. Hát megcsaltam Leah-t az este. - hajtottam le a fejem.

- Micsodaa? Hogy mit csináltál? Mikor? És kivel?

- A házibuliba, én nem aludtam fönt, hanem lefeküdtem…Még kimondani is nehéz…lefeküdtem Caroline Flack-kel. - fújtam ki a levegőt.

- Haver. Na neee. Ne csináld! Mond, hogy ez csak egy rossz vicc!

- Jó lenne. - csaptam a combom oldalára.

- Nem, nem, nem és nem. Pont Leah-t csaltad meg? Hogy tehetted? És pont a régi csajoddal?

- Nem voltam magamnál, érted? Én semmire nem emlékszem az egészből. Mintha átaludtam volna. De most mindjárt megyek, és letisztázom. Mond azt, hogy elmentem fájdalomcsillapítóért.

- De az van itthon. Már a lányok is látták, mer kellett Niall-nek.

- De nekem egy speciális fajta kell. - szóltam még vissza, majd kimentem az ajtón.

Elindultam a régi park fele, ahol a legtöbb időt töltöttük együtt Caroline-al. Imádtam régen ezt a parkot, de mióta szakítottunk egyszer se tettem be a lábam. A mai napig. 

Ismerős volt minden, de mégis idegen. A fák mintha gonoszul méregettek volna. A nap se sütött. A felhők egyre feketébben gyűltek össze fölöttem az égen. A bokrok gonoszul susogtak mellettem, és a szél is erőteljesen az arcomba fújt. Minden ellenem fordult. A természet szemében én lettem az ellenség. De nem csak az Ő szemükben. A sajátomban is. Utáltam magam. Éppen, hogy összeszedte magát Leah miután Peter megcsalta, most én is ugyanezt teszem vele. Legalább nem a rokonával. De ez annál rosszabb. Éreztem mennyire önfeledten szeretett. És én is őt. De már nem fog. Már soha többé, nem fog bízni bennem. Mit tettem? Hogy lehettem ilyen barom? Végre megtaláltam, és az enyém, erre elveszítem. Vagy el fogom.

Megérkeztem a VOLT padunkhoz. Leültem, és vártam. Nem kellett sokat. Megjött Caroline. Elém állt. Én felnéztem rá.

- Nos? - kérdezte.

- Mi nos?

- Hajlandó vagy szakítani Leah-val? Tegnap azt mondtad. - tette csípőre e kezét.

- Nem. Nem fogok vele szakítani. Viszont Ő  biztos fog velem, de ez mellékes. Amit tegnap mondtam, azt jobb ha elfelejted. Egy szó nem volt igaz az egészből. És nem is lesz már soha többé. Azt se értem, hogy lehettünk mi együtt. De már tudom, milyen vagy, és köszönöm nem kérek belőled többet.

- Igen? Még hogy tudod, én milyen vagyok? Nem is tudom, ki vetette rám magát az este. - nevetett kárörvendően.

- Ezt jól jegyezd meg Caroline. - álltam fel, és magasodtam fölé. - Nem szeretlek. A tegnap este csak egy tévedés volt, amit azóta már ezerszer megbántam. Ha tehetném visszacsinálnám, de nem lehet. Sajnos. Én Leah-t szeretem, de ez már lényegtelen. Elcsesztem. És ez a legrosszabb, ami valaha is történt velem. És ha azt hiszed élveztem, hát nagyon is tévedsz! Undorodom magamtól, amiért megtettem.

- Jó. De gondolom, nem szeretnéd, ha ez a cikk megjelenne. - tette csípőre a kezét.

- Tedd csak meg. Hadd lássa a világ milyen egy k… inkább nem mondom ki, mi vagy. Szóval nem engem járatsz le. Csakis magad. Sajnálom, hogy megismertelek, de azt sajnálom a legjobban, hogy ezt egy csodás lány szívja meg.  - azzal elővettem a zsebemből a karkötőjét, és teljes erőmből lecsaptam a tenyerem vele a padra. Felálltam, elmentem mellette, de pillantásra se méltattam. Tudom, hogy nem az ő hibája, de mérges vagyok rá, amiért ilyenekkel zsarol. Ez nem fiar. Régen nem ilyen volt. Ha én tettem ilyenné, hát sajnálom. De a legjobban Leah-t sajnálom. Imádom őt, és nem hiszem el, hogy ezt tettem. Tényleg undorodom magamtól.