47. ~Bolyongás.*

Will kinézett az ablakon.

- Szerintem dugó van. - vágott ijedt fejet. Ez az én formám.

- Most komolyan? - kérdezte Vicky.

- Nem, csak viccelek, hogy Leah még véletlen se jusson el Harry-hez. - mondta cinikusan és ironikusan.

- Megoldás:…- nyugtatott minket Rosalie. - Mennyire vagyunk a stúdiótól? - kérdezte a sofőrt.

- 20 perc lenne, ha nem kerültünk volna dugóba. - húzta el a száját.

- Rendben. - ismét felénk fordult. - Csajok sétálunk!

Kiszálltunk a taxiból, majd kifizettük a fuvart. Kint láttuk meg csak, milyen nagy kocsisor áll. 

Elindultunk a járdán. Csak mentünk, és mentünk, és mentünk. A kocsisornak még mindig nem lett vége. Már azt se tudtuk hol vagyunk.

- Várjatok. - mondta egyszer Rebecca.

Bement egy ajándékboltba. Pár másodperc, és vissza is jött a kezében egy kis füzettel.

- Hoztam térképet. - vigyorgott.

- Életmentő. - mondtam.

Elkezdtük vizsgálni a térképet.

- Erre. - mondta Will, és elindult balra.

Mi követtük. 

45 perces kemény séta után, még mindig nem tudtuk hol vagyunk.

- Will. Ez így nem jó. - mondtam. - Már másodszorra látom ezt a boltot.

- Tényleg? - fordult felém.

- Igen. Nem fogunk oda jutni. Fel is adhatjuk. - ejtettem le a kezem, és elindultam vissza.

- Leah. Nem adjuk fel. Most már nem. - mondta Rosalie.

- Igen. Ha már lejártuk a lábunk, csak, hogy eljussunk a stúdióba, akkor már nem megyünk haza. - helyeselt Vicky is.

- De már azt sem tudjuk, hol vagyunk. - tiltakoztam.

- Dehogynem. - mondta Rebecca, és kikapta Will kezéből a térképet. Szétnézett, majd vissza a papírra. - Itt vagyunk most. - mutatott egy utcát. - Teljesen más fele jöttünk Will.

- Bocsánat. - mosolygott kínosan a lány.

- Akkor erre. - mondta Rebecca.

Elindultunk egy kis utcán, majd még egyen. Sikátorokon haladtunk végig.

- Rebecca, biztos, hogy jó ez az út? - kérdeztem, mikor megláttam, és csövest a kukák között.

- Igen. Gyere csak.

- Rendben. - az a hajléktalan csak bámult minket. Nagyon megijesztett. Elkezdtem félni.

Egyszer csak kiértünk arra az útra, ahol kiszálltunk a taxiból.

- Na látod Leah. - mosolygott barátnőm.

- Gyertek lányok. - szólt oda nekünk Vicky egy taxi mellől.

Már a dugónak is vége lett. Mindenki beszállt, és ismét megadtuk a férfinak a helyet. Fél óra múlva a stúdió előtt álltunk. Egy csomó rajongó sikítozott a lépcsőnél. 2:45 volt. Átvergődtünk a lányokon. Egy csomóan megbámultak minket. Gondolom, megismertek. Be akartunk menni az ajtón, de egy őr megállított minket.

- Lányok. Ez egy stúdió. Tilos bemenni.

- De én Leah Crawford vagyok.

- Én pedig Rebecca Summer. A fiúk barátnői.

- Hmm. Igazoljátok a recepciónál. Bent egyből balra. - mondta, és átengedett minket.

Bementünk. Bent egy fiatal nő ült az asztalnál.

- Jó napot. - mentünk oda.

- Sziasztok. Sajnálom, de rajongóknak tilos bejönni.

- De mi nem rajongók vagyunk. Mi a fiúk barátnői vagyunk. Én Rebecca Summer vagyok.

- Én Leah Crawford.

- Pillanat utána kell néznem. - kezdett el gépelni. - Bemehettek. A folyosó végén a nagy ajtó.

- Köszönjük. - mondta Rose.

2:55-kor az ajtó előtt álltunk. Benyitottunk. Hihetetlen látvány tárult elénk. Még sose láttam ilyen forgatást. Emberek százai nyüzsögtek. Kamerák, és vezetékek mindenütt. Hatalmas kavarodás volt. Megpillantottam jobb oldalon egy ismerős arcot.

- Harry. - suttogtam.

- Menj. - mondta Rebecca.

- Oké. - megfordultam, és elindultam vissza a nagy ajtón. De a lányok elkaptak, majd előre löktek a fiú fele. Kétségbeesetten hátra néztem, de nem kaptam segítséget. Csak szigorú arcokat és szemeket láttam. Megint arra a csodás emberre néztem, akit még mindig annyira szerettem, de nem voltam biztos benne, hogy ezt szabad.

Lassú léptekkel elindultam Harry felé. Háttal állt nekem. Éppen sminkelték a tükör előtt. De mikor közelebb értem, láttam a szemét a tükörben. Rám nézett. Összerezzent, majd megfordult.

- Leah. - láttam a megdöbbenést az arcában, de még ott volt az a csillogás is, amit akkor láttam a szemében, mikor rám nézett.

- Szia Harry. - köszöntem, mikor odaértem hozzá.

- Nem hittem, hogy eljössz. Pláne azok után, amit a média hazudott rólam tegnap.

- És mégis itt vagyok. Furcsa igaz? - fordítottam felfele a tenyerem, és tártam szét a karom.

- Mit akartál mondani nekem? 

- Te azt mondtad, semmire nem emlékszel az estének azon részéből, igaz?

- Igen.

- Talán ez nem is véletlen. Mi van, ha… Beszéltem Vicky-vel. Ő is ott volt a buliban, és…

- Harry kezdés van. Nyomás fel a színpadra. - kezdte el tolni egy nő.

- De..

- Nincs de. - mondta szigorúan.

- Leah. - nyúlt vissza hozzám, és nézett kétségbeesetten.

- Harry. - akartam mondani, de nem jött ki hang a torkomon. Csak tátogtam, de értette, és elkezdett mosolyogni.

A srácok felmentek a színpadra, és leültek a kanapéra. Majd megjöttek a műsorvezetők is. Az a nő volt, akit tegnap láttam, és egy idős férfi. Lement a zene.

- Köszöntök mindenkit. Ez a Move tv. Petra vagyok. - mondta a nő.

- Én pedig Rob. - köszönt a férfi. - Ma nagyon különleges vendégeink lesznek. Itt van velünk a stúdióban a One Direction. Nagy tapsot nekik.

- Sziasztok. - köszöntek a fiúk.

- Ma érdekes téma lesz, még pedig Harry-ről. - mondta tovább a nő a kamerába.

- Helyben vagyunk. - szólalt meg a fiú hátul. Látszott rajta a "nagy lelkesedés".