III. 35. ~Life is so amazayn...*

Köszönöm szépen a 60.000 oldalmegtekintőt.  Boldog Karácsonyról már lekéstem, mert azt hittem ki tudom írni a 60.000-rel együtt még karácsony alatt, de nem sikerült. Ezért utólag is Boldog Karácsonyt. Boldog újévet pedig nem kívánok még ha nem haragszotok, mivel -ha jól számoltam- éppen 31.-én kell fel tennem új részt. Majd akkor. Jó olvasást, és mg egyszer nagyon köszönöm nektek. :)

III. 35. ~Life is so amazayn...*

Zayn szemszögéből:

Hogy történhet velem ez? Minden erőmmel azon vagyok, hogy ellent álljak a kísértésnek a szép lányok, és Perrie ellen Will miatt, erre ezt teszi velem. Vagyis nem is ő, hanem az a Ross. És a ramadán sem segít. Még ezt is ki kell bírnom. Nagyon nehéz volt ellenállni ismét az agressziómnak, hogy ne bántsam Will-t. Pedig ez nem az ő bűne. Ross erőszakoskodott. Will teljes erejéből tiltakozott. Még szerencse, hogy Paul mindent tud, így azt is hol lakik Ross. Befékeztem a bejárón. Kiszálltam, majd bevágtam a kocsiajtót. Nem érdekelt semmi, csak bementem a kapun. Az ajtóhoz siettem, és megnyomtam a csengőt.

- Zayn! - kiabálta valaki mögöttem. Megfordultam. Will volt az. Istenem de szép, mikor ideges. Miatta is el kellett jönnöm ehhez az átkozott házhoz. De ő hogy talált ide? Ekkor kinyitódott az ajtó. Visszakaptam a fejem. Ross állt előttem. Biztos voltam benne, hogy ő az.

- Haver magadnál vagy? - löktem be az ajtón, majd gyorsan becsuktam, és kulcsra zártam, hogy Will kint maradjon.

- Zayn! - kiabálta a lány, és teljes erejéből ütötte az ajtót. Akármennyire is sietett, nem tud megállítani.

- Sajnálom Baby. - mondtam. Még egy koppanás, majd abbamaradt a zaj.

- Zayn? Mi a sz*rt csinálsz? - lepődött meg Ross.

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de ahonnan én jöttem ott nem szokás más barátnőjére rámászni, és arra kérni, csalja meg a pasiját! - elszabadult bennem valami, és a kezem magától cselekedett. A bal öklöm az arcán csattant. Kicsit oldalra esett, majd észhez tért ismét.

- Te nem törődsz vele. Will jobbat érdemel, aki nem zárja ki, és aki mellett nem kell attól félnie, hogy vajon hány lány próbálja megcsókolni a pasiját.

- De nem csalom meg. És csak a saját érdekében zártam ki. - mentem közelebb.

- Haver. Tűnj a házamból, amíg szépen mondom! - mondta kihívóan.

- Miért?  Milyen, mikor nem szépen mondod? - vágtam vissza.

- Ilyen! - felelte, és behúzott egyet. Rávetettem magam. A földön ütöttük egymást. Hol én, hol ő volt fölül. Lerúgtam magamról Ross-t, minek hatására hátraesett. Felálltam, és megnyaltam a szám. Vérzett a széle. Ross is felállt. Neki is vérzett a szája, és az arca piros volt az öklömtől, de MÉG nem volt komoly baja. A hangsúly a MÉG-en van!

Éppen készültem megint rávetődni, mikor valaki átkarolta a derekam. Apró volt, és erősen magához húzott. Ross lazább állásba helyezkedett. Én lenéztem a lányra. Will volt az.

- Zayn. Hagyd abba! - sírt, és felnézett rám. A tekintetem Ross-ra kaptam. A szeretet, amit Will váltott ki belőlem egyből átváltott haragra, ahogy megláttam az arcát. Az izmaim megint megfeszültek.

- Zayn. Kérlek. Szeretlek. - szorított Will.

- Én is Baby, de miért nem maradtál kint? Menj haza. Majd megyek én is. - fogtam meg a karjait, és toltam el, hogy a szemébe nézzek.

- Nem megyek haza, csak veled együtt. - sírt. A könnyei patakokban folytak végig az arcán. Fájt így látnom. - Hagyd Ross-t. Felejtsük el ezt az egészet. Fogjatok kezet, és legyen vége. - kérte, és nézett hátra a fiúra. - Ha szeretsz még, megteszed értünk. - nézett a szemembe, és oldalra állt. Bízott bennem, hogy nem rontok Ross-nak.

- Hagyjuk abba Haver. - nyújtotta a kezét Ross. Will hálásan rá mosolygott, hogy kezdeményezett. Kis gondolkodás után bólintottam, és megráztam a kezét. - Sajnálom Will. - húzta el a száját.

- Felejtsük el. Mintha meg sem történt volna. A próbán, minden a régi lesz, oké? - kérdezte szerelmem. Ross bólintott.

Kimentünk a házból, és beültünk a kocsiba Will-lel. Mindketten csendben voltunk az úton. Egyikünk sem szólalt meg. Beálltam a garázsba. Szó nélkül kiszálltam, és bementem a házba. Will követett. Egyenesen az emeletre ment, míg én a konyha felé vettem a irányt. Most igazán jól esett volna egy pohár pia, de még nem lehetett. Bár már csak a legutolsó sugarak világítottak az égen. Bármelyik pillanatban lemehet a nap. Leültem a pulthoz. Megdörzsöltem az arcom, valami kéklett a pulton. Odakaptam a fejem. Egy kis doboz volt az. Megfogtam, és magam elé húztam. Egy doboz cigi! Felnyitottam a tetejét, és 5 szál hiányzott belőle. Jó sokat szívott el Will. Ebben a pillanatban felfogtam, hogy mindkettőnknek ugyanaz a gondja, csak én nem szívhatok a Ramadán miatt. Kinéztem a ablakon. Lement a nap. Megnéztem a telefonomat: Augusztus 18.-a volt. Ma lett vége a Ramadánnak, és én az utolsó nap megszegtem. Erőszakoskodtam.

Elindultam fel Will-hez a cigis dobozzal a kezemben. Mélylevegőt vettem, és benyitottam a hálóba. Tudtam, hogy ott van. A cigis doboz kihullott a kezemből a látványtól, ami elém tárult. Will a földön ült a szekrény előtt. Mellette a nagybőrönd. Már félig tele volt pakolva a cuccaival. A zajom hallatán ijedten megfordult. A szemei könnyesek voltak. A dobozzal nem törődve, szó nélkül mellé mentem. Megvizsgáltam a helyzetet. Will lehajtott fejjel ült a földön. Lehajoltam, és becsuktam a bőrönd tetejét, hogy ne tudjon tovább pakolni. Ijedten felnézett rám.

- Sajnálom. - suttogta.

- Én is. - ültem le mellé.

- Ezek után gondolom, nem tűrsz meg a házban. - csordult ki egy könnycseppje, és a földre hullt.

- Ezt meg miből gondolod? Azt nem tudnám elviselni, ha elmennél. - mondtam egyszerűen.

- Még tényleg szeretsz? - nézett értetlenül.

- Persze. Miből gondoltad, hogy nem?

- Amikor elmondtam, te meg... meg akartál... - nem fejezte be. Inkább lehajtotta a fejét. Tudtam, mit akar mondani.

- Will, azt nagyon sajnálom. Elborult az agyam. Soha nem ártanék neked. - simítottam meg az arcát. Lehunyta a szemét, és elvezte az érintésem. Elmosolyodtam.

- Tudom, hogy hibáztam. Rágyújtottam a cigire, és meg is csaltalak...- kezdett bele, de félbevágtam.

- Nem csaltál meg. Csak áldozat voltál. - mondtam.

- Köszönöm. Bár én is elhinném. De Zayn. Nem vagyok hülye és vak. Tudom, hogy valami nincs rendben veled. Megint sokat cigizel esténként, és megint kezdesz agresszív lenni. Mi van veled? Mi az oka? - nézett rám aggódva. Persze, hogy tudta. Hisz ő sem hülye. Okos és szép. Az én Baby-m. El kell mondanom neki.

- Ma annyi mindenen mentünk át, hogy nincs kedvem megint hazudni neked ezzel kapcsolatban. Figyelj Baby. Van egy ki gond velem. Az az igazság, hogy gyakran le kell lépnem az interjúkról meg a koncertekről kis időre. El kell szívnom egy cigit, hogy megnyugodjak. - hajtottam le a fejem.

- Mi a gond Nyuszi? - csúszott közelebb. A hangjában bíztatás volt.

- Nem is tudom, hogyan mondjam el. Kínos. - néztem oldalra, és el is pirultam.

- Zayn, nekem bármit elmondhatsz. Ha bízol még bennem annyira. - kulcsolta az ujjait az enyémekbe.

- persze, hogy bízok. Az a gong, hogy a lányok előszeretettel mutogatják a felsőtestüket nekünk, és hát nekem nem a legkönnyebb ennek ellenállni. - a szemében csalódottságot láttam. Félreértette. - Ne úgy értsd. Az eszem nemet mond, de a testem nem. Nem értem hozzájuk egy újjal sem. De ha a riporterek kiszúrják, hogyan reagál rájuk a testem, felkapják. - az arcomon a vörös minden árnyalata megjelent.

- Úgy érted... - nem tudta befejezni a kérdést.

- Igen. - bólintottam.

Egy is hatás szünet következett. Pár másodperc néma csend. Lenézett arra testrészemre, ahol a bajok vannak az előbb említett eseteknél, majd fel az arcomra. Egyszer kitört belőle a nevetés.

- Nyuszi. Ezért voltál ilyen ideges, és szoktál vissza a cigire? - hajolt hozzám, és a hasamra helyezte a kezét.

- Ez nem vicces. - de azért én is elmosolyodtam.

- De. Valld be, hogy az. Miért nem mondtad el?

- Mert féltem, hogy kinevetsz. - mondtam kihívóan.

- Bocsi, de ezen ígyis-úgyis csak én tudok segíteni, nem? Vagy mást szeretnél? - kérdezte gonoszul. Viccnek szánta, bár nekem ez nem volt az. Erre megint nem hazudhatok. Ha már elmondtam neki ezt, akkor joga van tudni mindenről, még ha ez fáj is neki egy kicsit, bár én csak őt szeretem.

- Akkor már kitálalok mindent. - eltávolodott, és bátortalanul nézett rám. - Perrie belém zúgott, de nincs mitől félned. Én csakis téged szeretlek. - hajoltam hozzá. Ezúttal én voltam magasabban kicsit.

- Akkor ezért próbáltak lebeszélni rólad. - jött rá. Bólintottam. - És te tudtad, mégis hazudtál. Nem az a Ramadán egyik lényege, hogy igazat kell mondanod?

- Nem hazudtam, mivel nem kérdeztél rá konkrétan. És amúgy is megszegtem az utolsó napon. - rántottam meg a vállam.

- 18.-a van. - jött rá. Bólintottam. - Sajnálom Nyuszi. Miattam megszegted. - hatotta le a fejét.

- Csak az a lényeg, hogy szeretlek, és nem akarom, hogy emészd magad Ross miatt. Nem a te hibád. Csak felejtsük el ezt a napot, rendben? - néztem komolyan a szemébe.

- Rendben. - mosolyodott el. - De azért az egyik problémán csak én tudok segíteni. - mosolyodott el gonoszul.

Kicsit fölötte hajoltam. Egyszer a kezét éreztem lesiklani a hasamon. A tekintetem az arcára kaptam. Rabul ejtettek a csodás kék szemei.

***

- Nem gondolod, hogy ki kéne pakolnod? - ütögettem meg a bőrönd tetejét.

Will a mellkasomon pihent. A földön feküdtünk a bőrönd mellett.

- Majd elintézem, de maradjunk még így egy kicsit. - ölelte át a hasam.

- Nem állt szándékomban felkelni. - simítottam végig a gerincének vonalát.

- Hogyan szokjunk le a cigiről? Én ismét kívánom. - a szempillái megcsikizték a mellkasom.

- Megoldjuk. Már egyszer mindketten letettük. Nem lesz gond most sem ezzel.  

 - Remélem. A férfiasságod miatt meg ne aggódj. Nem lesz gond a csajokkal. Ügyelek rá, hogy ne legyen, de csak ha megígéred, hogy legközelebb elmondod a gondod. Ha van még valami, amit tudatni szeretnél velem, még most mond. Megígérem, hogy nem haragszok meg semmiért. -  nézett fel rám.

- Rendben. Csak annyi van, hogy figyeltem a mobilod egy alkalmazással a sajátomon. Tudtam, hogy valaki még szeret rajtam kívül, és elfogott a féltékenység. - ismertem be félénken.

- És mit tudtál meg a telefonomból? - kérdezte meglepően lazán. Tényleg nem haragudott.

- Semmit. - nevettem el magam. Csatlakozott.

- Zayn, én szeretnék egy új tetkót. Ez lenne az utolsó. - jelentette ki.

- Igen? És mit szeretnél csináltatni?  - meg sem lepődtem. Én imádom a tetoválásokat. Szerintem ez a legjobb mód az igazi emlékek megőrzésére.

- Egy feliratot ide. - mutatta meg rajtam. Az ujját végighúzta a mellkasom alján. Van egy kis különbség a testalkatunkban, de levettem, hogy a jobb melle alá szeretne egy feliratot.

- És mi lenne az Baby. - kérdeztem.

- A mai kalandunktól rájöttem, mit szeretnék pontosan. Az lenne a felirat: "Life is so amazayn..." - mondta.

- Hogy mondtad? - nem értettem tisztán az utolsó szavát a mondatának. Vagyis inkább nem akartam jól érteni.

- Azt mondtam: Life is so amazayn...

- Baby, tényleg bele akarod szerkeszteni az én nevem a mondatodba?  

- Igen. - jött a magabiztos válasz.

- Miért? Ha véletlen szétmennénk, ottmarad rajtad a nyomom egy életre.

- De nem fogunk szétmenni, és különben is. Te szoktad mondani, hogy a tetoválás a legszebb emlékek megőrzésére van. Ha szétmennénk, ami nem fog megtörténni, legalább mindig emlékeztetni fog a legszebb emlékemre. - simult hozzám.

- Will, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nincs gondom a mondattal, de ne tedd bele a nevem. - ültem fel, és toltam fel őt is.

- Nekem ez fontos, Zayn. Nagyon szeretném ezt a tetkót, és jó lenne ha támogatnál. - nézett a szemembe.

- Most kaptalak vissza, és nem akarom, hogy veszekedjünk. Nem szeretném, ha a nevem a testeden lenne. Megette a fene, ha nem fogsz rám emlékezni anélkül. - ültem fel, és nevettem el magam. Will koránt sem találta ilyen viccesnek a helyzetet.

- Ez nem poén. Nyuszi, ez nagyon fontos lenne nekem. - hajolt közelebb.

- Én viszont ellenzem. Tudod, hogy bármit csináltathatsz, de nem akarom, hogy egy életen át a testeden legyen a nevem.

- Ennyire csúnya vagyok? - hajtotta le a fejét. Cool, félreértette.

- Baby. - a tenyerembe fogtam az arcát, és magam felé fordítottam. - Így vagy tökéletes, ahogy vagy. Nem kell, ahhoz a nevemnek a melled alatt lennie, hogy örökké szeresselek. - hajoltam közelebb hozzá.

- El sem hiszem, hogy nem támogatsz. - dőlt hátra, és lehunyta a szemét. Még mindig a földön feküdtünk. Mellé dőltem, a fejem támasztottam a tenyeremmel, így fölé tudtam hajolni.

- Tudod, hogy mindenben támogatlak, de ezt ellenzem. - mondtam komolyan, és a szemét vizslattam. Rám kapta a csodás kék tekintetét.

- Nyuszi ez igazából nem engedélykérés volt, hanem kijelentés. Mindenképpen meg fogom csináltatni, de szeretném, ha közben mellettem lennél, és fognád a kezem. - láttam a szemében a komolyságot. Túl fontos volt ahhoz, hogy ennyivel elszomorítsam. Sóhajtottam egyet, és lehunytam a szemem egy pillanatra. Mikor kinyitottam Will már halványan mosolygott. Tudta, hogy sikerrel járt. Hagyni és támogatni fogom.

- És hol akarod csináltatni? - kérdeztem halkan.

- Nem tudom.

- Ha már csináltatni akarsz, akkor USA-ba menjünk. - jelentettem ki.

- Minek Zayn? Ez csak egy tetoválás. Nem fogok miatta átrepülni Amerikába. - kerekedett ki a szeme.

- De mi mindig ott csináltatjuk a srácokkal. - érveltem, és nem értettem, miért van így ellene.

- Azok ti vagytok, de én nem fogok érte ennyit utazni. Jó lesz a helyi tetkószalon. 

- Melyik a 80-ból? - kérdeztem cinikusan. 

- Lényegtelen. Régen el sem tudod képzelni, milyen helyeken csináltattam a rossz-korszakomba. - rántotta meg a vállát.

- Baby. Én nem fogom hagyni, hogy többé igénytelen helyeken csináltass tetoválást vagy bármi más okból oda menj. Ha nem vagy hajlandó USA-ba menni, a legjobb szalonba csináltatjuk Londonba. - jelentettem ki.

- Köszönöm Zayn. - hajolt hozzám, és nyomott és puszit az arcomra. - Tudod, régen mindig egyedül néztem szembe a tűvel. Nem félek tőle, de így mégis rossz volt. A helyekről és az emberekről nem is beszélve. - figyeltem, és vártam a folytatást. Még én sem tudtam mindent a múltjáról. - A Honesty volt az első tetoválásom. Még tudatlan voltam, és hát akkor nem nagyon érdekelt a világ és az etikett. Sajnos a tetoválós csávót sem. Elhitette velem hogy ehhez a gatyám és a fölsőm is le kell vennem, mert így egyszerűbb neki. Hát remélem egyszerűbb volt, mert fehérneműbe feküdtem az asztalon egy órán át. Direkt lassan csinálta, és közben két haverja is figyelt, akik állítólag tanoncok voltak. A gond csak az, hogy a tetovált testrészemet egyáltalán nem nézték. Csak akkor jöttem rá, hogy megaláztak, mikor a másodikat csináltattam. - pirult el, és húzta el a száját.

- A szemetek. - mérgeltem fel magam. Hogyan lehet egy férfi ilyen gerinctelen?! - Ne aggódj Baby. Melletted állok majd végig, és fogni fogom a kezed, ha fáj. - hajoltam közelebb hozzá.

- Köszönöm. Ez nagyon sokat jelent nekem. - mosolyodott el.

- Tudom. Nem vagyok oda az ötletért, de elfogadom. Szeretlek Will. - mosolyodtam el, és megcsókoltam.