III. 27. ~Elölről.*

Reggel arra keltem, hogy két meleg kar erősen magához húz. Háttal voltam, de a karján feküdtem, és a másik keze a derekamon pihent. Magamba szívtam a bőre kellemes Harry-s illatát. Imádtam ezt. A hátamra fordultam. Harry a tenyerén támasztotta a fejét, hogy fölöttem legyen.

- Jó reggelt Kicsim. - mosolygott.

- Jó reggelt.

- Mi volt tegnap? Annyira aggódtam érted. - kérdezte.

- Minden rendbe jött. Nem vagyunk veszélyben. - mosolyodtam el.

- Veszélyben? Nagyon lemaradtam. Halljam! Részletesen!  - nevetett.

- Rendben. Tegnap este...- elmeséltem mindent. Tényleg mindent. Harry előtt nem voltak titkaim. A végére hagytam a legrosszabbat. Pétert. - De van még valami... - mondtam, és az ajkamba haraptam.

- Mondd Kicsim. - bíztatott.

- Tegnap este, mikor másztunk ki, megcsúsztam és Péter elkapott. Közel jött hozzám, és vissza akart szerezni. Olyanokat mondott, hogy meglágyult a szívem, de nem történt semmi. Megmondtam, hogy téged szeretlek, és senki mást. Hiszel nekem? - mondtam halkan. A szemei kikerekedtek, és csalódást láttam benne, de egyben megkönnyebbülést is.

- Hiszek, de szeretném, ha nem lennél vele sokat. - hunyta le egy pillanatra a szemeit.

- Harry. Nem akartam eltitkolni előled. Hidd el, nem szeretem Pétert. - nyúltam az arcához.

- Ahogy tegnap néztél arra a képre, meg amit most meséltél... - csóválta a fejét.

- Harry ne kezdjük ezt! Nem akarom, hogy féltékenykedj, mert nincs rá okod. - mondtam határozottan.

- Szeretném azt hinni. Most... - lehunyta a szemét. A keze a hasamon ökölbe szorult. Olyan erős ökölbe, hogy a keze piros árnyalatot vett föl.

- Harry. - kaptam a kezéhez. Engedett a szorításból. A tenyerén fehér foltok látszódtak. Az ujjainak nyoma. - Mire gondoltál? - néztem fel rá.

- Őszintén? Arra, hogy mit tudnák tenni most Péterrel. - csóválta meg a fejét, egy apró mosoly kíséretében.

- Erre semmi szükség. Én is lehetnék féltékeny, mikor nap mint nap azt látom, hogyan futnak hozzád a szebbnél szebb lányok, és ölelést vagy puszit kérnek tőled. De bízok benned. - mondtam. Tudtam, hogy erre nem fog tudni mit mondani. Beismerni úgysem fogja, hogy igazam van, így inkább megcsókoltam.

Éreztem, mennyire vágyott erre. Felgyorsította a tempót. Éreztem, hogy fontos vagyok neki. Hogy szeret és bízik bennem. Ez mindennél többet jelentett számomra. Éreztem, hogy nekem mellette kell lennem. Mellette kell kelnem reggelente, és nem Péter mellett. A hasamat kezdte cirógatni az ujjbegyeivel, és áttért a nyakamra. Annyira szeretett ott puszilni, valamint nekem sem volt ellenemre. Imádtam azt a bizonyos kellemes érzést a hátam alján ilyenkor. Ezt is csak Harry tudta kelteni bennem. Oldalra néztem az órára. Te jó ég.

- Harry. Dél van. - ijedtem meg.

- És? - kényeztette tovább a nyakam.

- Rose! - kaptam észbe. Egy halk sóhaj kíséretében a párnára huppant. - Sajnálom. Ígérem otthon bepótoljuk. - nyomtam egy puszit az arcára, majd felültem az ágyba.

- Semmi gond. Rose bajban volt. - mondta és ő is felült. Felálltunk.

- Harry. Neked ma haza kell menned. De nekem még maradnom kell Rosalie-val. - mentem elé. 

- Úgy érted, te még maradsz? Egyedül? - kerekedett ki a szeme.

- Sajnálom. Neked is van még dolgod, és nekem is. Muszáj lesz maximum két napot külön lennünk. - húztam el a szám.

- Kicsim... - dadogta. Egyikőnk sem örült neki, hogy külön kell lennie. - Kérlek, nagyon vigyázz magadra. - ölelt meg.

- Nagyon szeretlek. - bújtam hozzá.

- Ezt ne felejtsd el! - mondta halkan.

- Ezt hogy érted? - távolodtam el.

- Nem leszek itt veled. Tamás bármit tehet. Nem védhetlek meg. És Péter... - nézett oldalra.

- Attól félsz, hogy megcsallak. - jelentettem ki, és hajtottam le a fejem. - Bízhatnál bennem Harry. - néztem fel rá szomorúan. A szemében aggodalom ült.

- Bízom benned Kicsim, de valaha nagyon szeretted. Ez nem tűnik el csak úgy.

- Te is így voltál Caroline-nal, és mégsem csaltál meg. Bízz bennem. Nem kell emiatt aggódnod. Ha igazán, feltétel nélkül szeretsz, megbízol bennem. - mondtam komolyan.

- Megbízok benned. - jelentette ki. Bólintottam.

Kimentünk. Rose a nappaliban ült. Egy tábla csoki pihent mellette. Már a háromnegyede hiányzott. Közben laptopozott.

- Rose. Ne egyél csokit! - vettem el a pultról.

- De jól esik. - hajtotta le a fejét.

- Tudom, de csak hízol tőle. - tettem el.

Csináltunk kávét. Vagyis én kávét, Harry pedig teát. Igazi angol.

- Rose. Nem néznéd meg, hogyan indulnak ma a gépek? - ültem le mellé a kanapéra.

- Kár, hogy máris el kell mennetek. - nyitotta meg a reptér oldalát nővérem.

- Én még maradok egy kicsit. - mosolyogtam.

- Nekem haza kell mennem az album miatt. - húzta el a száját Harry.

- Sajnálom, hogy külön kell lennetek, de Leah, itt maradsz velem! - ölelt meg. Nagyon örült ennek a hírnek.

- Igen.

- Ma csak egyetlen gép indul Londonba, amit még el lehet érni. A fél hármas. - mutatta Rose.

- Foglalok rá jegyet. - húzta el a száját Harry. Alig volt 2 óránk az indulásig.

***

A reptéren álltunk a székek előtt. Még volt 15 percünk. A csomagokat már leadtuk.

- Nagyon vigyázzatok magatokra. Már nem vagyok itt, hogy megvédjelek titeket. - mondta.

- Rendben. - feleltem. Én tudtam, mire gondol.

- Nem lesz gond. - legyintett nővérem.

- Leah. Szeretlek. Kérlek nagyon óvatos legyél. Ha bajod esik, azt nem élem túl. - mondta halkan.

- Én is szeretlek Harry. Nem lesz gond. Hidd el. - bólintott.

- Tettem a bőröndbe egy csomag Túrórudit. - mondta Rose.

- Köszönöm. - nevetett Harry, de mi is.

- Kérjük a London felé tartó gép utasait, kezdjék meg a beszállást. - mondta a hang először magyarul, majd angolul, és végül németül is. Harry elhúzta a száját, majd megölelte Rose-t. Felém jött. Magához húzott a derekamnál fogva.

- Szeretlek. - mondta. Majd megcsókolt. A nyelveink táncoltak, de nem volt időnk. Eltávolodtunk. Megfogta a hátizsákját, és elindult a kapu fele. Figyeltük, ahogy átmegy. Még integetett nekünk bentről, és küldött egy puszit, majd eltűnt.

- Elment. - hajtottam le a fejem.

- Sajnálom, Leah. Viszont én örülök, hogy itt maradtál velem. - simította meg a karom Rose.

- Te is hiányoztál nekem nővérkém. - mosolyodtam el.

Elindultunk haza. Közbe elbeszélgettünk. Felmentünk a lépcsőn.

- És mit csináljunk ma? - néztem Rose-ra, miközben befordultunk balra a folyosón. Rose szeme kikerekedett, és megtorpant. Csak bámult előre ijedten. Szaporábban vette a levegőt. Odakaptam a fejem. Megláttam, miért teszi ezt. Tamás állt az ajtó előtt.

- Rose. - indult el felénk. Nővérem nem csinált semmit, lefagyott. - Te vagy az életem. Szeretlek. Nagyon sajnálom, amit tettem. Többet soha nem fordul elő. A tenyeremen foglak hordozni, ígérem. Kérlek, ne haragudj rám. - Rosalie szeméből kicsordult egy könnycsepp.

- Leah. Menj be kérlek. - mondta nekem.

- De Rose. Nem hagylak kettesben vele. Kitudja mit tesz. - méltatlankodtam.

- Többé soha nem bántom. - mondta Tamás.

- Leah, kérlek. Minden rendben. - mondta nővérem. Kelletlenül bólintottam, és bementem az ajtón. Fel-alá járkáltam az előszobába. Megőrjített ez a tehetetlenség. Legszívesebben páros lábbal rúgtam volna ki Tamást az utcára, de nem tehettem. Meg volt kötve a kezem.

Rosalie szemszögéből:

Lehajtottam a fejem. Hihetetlenül rossz érzés volt újra látni azt, akitől el akartam szakadni. Tamás megfogta a vállam, hogy ránézzek. A karomba fájdalom nyilallt az érintésétől.  Megszisszentem, és a bal vállamhoz kaptam. Tamás elrántotta a kezét. Pont ott fogott meg, ahol a folt volt. Nem nézetem fel rá, csak a karom szorongattam. Tamás megfogta a blúzom ujját, és óvatosan felhúzta. Elfordítottam a fejem az ellenkező irányba, és lehunytam a szemem. Meglátta a foltot. Hátrálni kezdett. Hátralépett kettőt. Ránéztem. Elöntött a düh, a harag és a gyűlölet. Hogy tehette ezt?

- Te is megijedsz tőle? Te tetted! - akadtam ki, és kiabáltam. Közben potyogtak a könnyeim. 

- Rose... én sajnálom. Nem akartam. Többet nem fordul elő. - mondta egyből.

- Persze, hogy nem. Hisz te is megmondtad. Gyáva vagyok hozzád. - sírtam még jobban.

- Nem gondoltam komolyan. Csak a drog tette ezt. Először és utoljára vettem be. Kérlek gyere vissza hozzám. - jött ismét közel Tamás. Éreztétek már azt a bizonyos érzést, mikor az elkeseredés és a harag hatására a szavak csak úgy kitörnek? Na, én pont ezt éreztem. Próbáltam visszatartani, de nem ment. Kitörtek belőlem. Előjött a rengeteg érzés.

- Összevesztem miattad az összes barátommal. Mind azt mondták, hogy drogos vagy, és hagyjalak el. De én megvédtelek, és igazuk volt. De nem hagytalak el. Ott álltam melletted, még beszívott állapotban is. Leléphettem volna, de nem tettem. Mert szerettelek. De ezt tetted velem. Csak akkor engedtél el, bocs, akkor is ellöktél, mikor már sírtam, és kérleltelek. Még soha nem volt részem ilyen fájdalmas és megalázó élményben. Megaláztál és egyszerűen elhajítottál, mint egy babát, pedig én szerettelek. Van róla fogalmad, mennyire fáj? - sírtam. Nem bírtam ezt tovább. Tamás szeme elérzékenyült, és csillogni kezdett a könnyektől. Ő is mindjárt sír. - Most nehogy elkezdj nekem sírni te is, mert nem tudom mit

csinálok veled! Akkor kellett volna így éreznek, mikor bevetted azt a tablettát. - mentem közelebb, és akadtam ki.

- Rose, sajnálom. Igazad van. Szemét, bunkó köcsög voltam. Belátom, de amikor mellettem vagy azt érzem, hogy én is fontos vagyok valakinek. Még soha nem éreztem ilyet. Te vagy a nap a világomba. Te vigyázol rám. Te vagy az én angyalom csak szárnyak nélkül. Ha elhagysz, nem marad senkim. Nincs amiért élnem kéne. - jött ő is közelebb. A szavai szíven ütöttek. Ott visszhangzott az utolsó mondata a fejemben.

- Tamás... - hebegtem.

- Te is szeretsz még. Tudom. Különben nem sírnál miattam. Tudom, hogy én is hiányzok neked. És tudom, hogy titokban arra vágysz, hogy megcsókoljalak, és ismét megöleljelek. - mondta, és egészen közel került hozzám. Nem tagadhattam le. Igaza volt. Nagyon is, de egy hangocska azt kiabálta: "Ez nem helyes." Míg egy másik: "Még mindig szereted. Hallod, megváltozik, és megbánta." Végül az utóbbi hangocskára hallgattam.

Engedtem. Az ajkaink összeértek. A nyelve utat tört magának. Istenem, de hiányzott a csókja. Az érintése. Magához húzott, és a kezei a derekamon járkáltak fel-le. A hajába túrtam. Jó volt érezni a közelségét. A nyelveink gyors táncot jártak. Nekik is hiányzott a másik társasága. Aztán eltávolodott.

- Tudtam, hogy szeretsz még. - mosolygott. Mindig is rabul ejtett a mosolya.

- Persze, hogy szeretlek, de hogy bízzak meg benned ezek után? - hunytam le a szemem. Fájt. - Kérlek. Nélküled ez már nem élet. - mondta halkan. Lehajtottam a fejem. Nem tudtam, mit mondjak. A szívem a nyakába borult volna, de az eszem kirúgta volna a házból. Az agyam kattogott. Minden lehetőség megfordult a fejemben. A legszebbtől a legrosszabbig. De egyik sem volt biztos.

- Nem akarom, hogy butaságot tegyél miattam, és azt sem tudom, én mit szeretnék. - csóváltam meg a fejem tehetetlenül.

- Csak hallgass a szívedre. Ő nem hazudik. - mondta.

A szívemre kell hallgatnom? Hát legyen. De mi van, ha összetörik megint? Ha nem próbálom ki, soha nem tudom meg, és talán bánni fogom egész életembe.

Hozzábújtam Tamáshoz. Megölelt.

- A szívemre hallgatok. - mondtam halkan. Magához szorított, majd eltávolodtam. - Kezdjük elölről, rendben? Felejtsünk el mindent, és hagyd ott a drogosokat. - kértem.

- Rendben. Visszakaptalak. - kulcsolta az ujjait az enyémekbe. Elmosolyodtam.

- Bejössz? - kérdeztem.

- Ha Leah, nem harapja le a fejem, be. - nevetett.

Elindultunk az ajtó fele.

Leah szemszögéből:

- Micsoda? - kerekedett ki a szemem.

- Előröl kezdtük. - ismételte el nővérem lassabban. - Szeretem Tamást, és megváltozik a kedvemért.

- Nyugalom Leah. Nem fogom bántani  a nővéredet. Ő az én földre szállt angyalom. - karolta át Rose-t a derekánál a fiú.

- Ajánlom is. De ugye tudod, hogy Londonból is megtudom, ha mégis. - fenyegettem viccesen.

- Péter. - mondták egyszerre, és elnevettük magunk. Persze, hogy tőle tudnám meg.

- Akkor ma elmegyünk bulizni a Yeah Buddy-ba? Olyan régen voltam ott, de persze csak a nyitóünnepség után. - csillant meg a szemem.

- Rendben. - bólogattak. Nekik is tetszett az ötlet.

- Rose. Olyan jó látni, hogy végre nem zabálod a csokit, és boldog vagy. - öleltem meg nővéremet.

- Már hamarabb is bekövetkezhetett volna, ha hozzá engedsz. - mondta mellékesen Péter.

- Igen. Sajnálom, de téged védtelek. - néztem Rose-ra.

- Tamás már hamarabb is itt volt, de te nem engedted hozzám? - húzta fel a szemöldökét Rose.

- Igen. Kétszer járt itt, de féltettelek. Sajnálom. Így utólag már látom, nem kellett volna. - húztam el a szám.

- Leah! - emelte fel a hangját. Lehunytam a fél szemem, és vártam nővérem kiakadását. - Én is ugyanezt tettem volna a helyedben. - nevette el magát. - Már lényegtelen. Végül minden jóra fordult. - egyszerre bólintottunk Tamással.

Megcsörrent a telefonom. Felkaptam.

- Szia Harry. - Rose és Tamás is elmosolyodott.

- Szia Kicsim. Hazaértem. Itthon vagyok. Már Molly-t is elhoztam Anyától. Várj csak. Bekapcsolom a FaceTime-ot. - mondta. Ekkor megláttam Harry-t. Én is elindítottam a kamerám. Oldalra fordítottam a telefonom, és Harry is. - Köszönj Molly-nak. - vette maga mellé, így mindketten látszódtak.

- Szia Molly. Molly? Molly hol vagyok? - kérdeztem tőle. Felkapta a fülét, és a telefon felé nyújtotta a nyakát.

- Jaj, de édes. Megismerte a hangom. - mosolyogtam. - Megnézitek Molly-t? - kérdeztem nővéreméktől. Először csak Rose jött oda, majd pár másodperc múlva Tamás is. Ettől Harry szeme kikerekedett.

- Te meg mit csinálsz ott? - kérdezte.

- Harry, nyugalom. Megbeszélték, és újrakezdik.

- Teljesen elölről. - helyeselt Rose.

- Rád állítom Paul-t, és ha megtudom, hogy megint bántottad Rose-t, jó ha tudod, hogy fél órás egy repülőút oda. Addig van időd eltűnni. - fenyegetőzött Harry viccesen.

- Szerintem Paul-nak van jobb dolga is. - nevetett Rose. - Istenem, de cuki Molly. - méregették.

- Az bizony. - mondtam büszkén. Kikapcsoltam a Facetime-ot, és a fülemhez emeltem a telefont. - Üzenem a lányoknak, hogy nagyon ügyesen a nyitóünnepségen, és nézni fogom őket a tévében. - mondtam.

- Átadom. Bár én meg Niall nem leszünk ott. - mondta.

- Rendben. Ügyes legyél, és hívj fel nyugodtan, ha gond van. Valamit nem találsz, vagy bármi. - mondtam.

- Oké. Apropó, ha jössz haza, majd hozhatnál Túrórudit, mert mikor megjöttem, a srácok felzabálták, de főként Niall. - nevetett.

- Rendben. Majd viszek. - nevettem el magam.

- Szia Kicsim, szeretlek.

- Én is. - és letettem.

- Ki van adva a feladat! Túrórudi. - nevettem Rose-ékra.

- Niall? - vágta le egyből nővérem. Megráztam a fejem.

- Mindenki. - feleltem.

Hatalmas nevetésben törtünk ki. Végre minden rendben. Rosalie ismét jól van, és rendben az élete. Tamás pedig...remélem betartja, amit ígért, és normális lesz, mert ha nem... Nos, én sem tudom, mi lesz, csak ezt szokták mondani.