III. 23. ~Szabadnapok.*

Drága kis olvasóim!

Nagyon szépen köszönöm az 50.000 oldalmegtekintőt. Imádlak titeket! ♥ És látom komiztok. Nagyon szépen köszönöm ezt is. Nem akarok telhetetlennek tűnni, de igazán leköteleznétek, ha bal fölül, a kis fejlécen megosztanátok a blogom a Google-ba, hogy előrébb kerüljön, és még többen találhassanak rá. Szóval, ha tetszik az írásom, kérlek kattintsatok rá arra kis ikonra. Nagyon szépen köszönöm. Ti vagytok a legjobbak. ♥ :)

 Ui.: Tiszta szívből remélem, hogy tetszik az új rész. :)

III. 23. ~Szabadnapok.*

Vicky szemszögéből:

Reggel éppen ébredeztem. Megsimítottam a takarót mellettem. Általában mindig korábban kelek fel, hogy lássam Louis-t mielőtt elmegy. De most nem az ő meleg felsőtestét simítottam, hanem a selymes takarót. De hamar megakadt a kezem valamin a párnája alatt. Egy hideg, fémes dolog pihent ott. Kipattant a szemem. Első felismerés: "Louis nincs itt. Elaludtam. Elment." Második felismerés: "Ez a telefonja. Itt hagyta a párna alatt." Magam elé vettem, és feloldottam a billentyűzetet. Belementem a hívásnaplóba, hogy megtudjam, ugyan miért hagyta itthon azt a tárgyat, ami nélkül sehova sem megy. Semmi különöset nem találtam a "Telefon" pontban. Megnyitottam az "Üzenetek" ikonját. A legutóbbi SMS tegnap este jött Liam-től. Én ekkor már aludtam. Rámentem és végigolvastam. A szemem folyamatosan kerekedett ki. Mire az üzenet végére értem, szinte ki akart esni a helyéről. A szívem ki-ki hagyott. Nem hittem a szemeimnek.

Ez csak Loui rossz vicce. Nagyon rossz vicce. Mikor ennyire hiányzik, hogy nap mint nap velem legyen, akkor ez nem vicces. Inkább ahhoz hasonlítanám, mikor egy kést döfnek a hasamba. Ekkor halk csörömpölést hallottam lentről. Az ajtó felé kaptam a fejem. Csukva volt. Soha nem szoktuk becsukni éjszakára, de még reggel sem, mikor Louis elmegy. Mindig nyitva van, de ezúttal nem. Lehet, hogy ez mégsem egy rossz vicc? Ez tényleg a valóság lenne? Ebben az esetben én lennék a világ legboldogabb embere. Kipattantam az ágyból, és elkezdtem rohanni lefele. Letrappoltam a lépcsőn egyenesen a konyha felé. Berontottam. A szívem kihagyott, majd hangosan megdobbant, és visszaállt a régi rendbe.

- Loui! - kiabáltam, és a pultnál ácsorgó fiú felé rohantam. Meglátta, mire készülök, és gyorsan letette a kezében lévő bögrét. Még éppen időben, mert a következő pillanatban már ráugrottam, és a lábaim köré csavartam. Egyből az ajkaimra tapasztotta az övéit. Egy 5 perces szünet a világ fele. Végre ismét volt rám 5 perce reggel. Régen soha nem kaptam ennyi időt. Csak max 2 percet. Louis nem az a korán kelő típus, így általában csak fél órával az indulás előtt kel fel. Ilyenkor csak letusol, felöltözik, és a kávéját is útközben veszi. Nincs rám ideje, pedig én mindig felkelek vele együtt. Legalább, hogy lássam.

- Jó reggelt Vicky. - mosolygott, mikor végeztünk. Óvatosan leengedett.

- Jó reggelt. Istenem. Végre velem maradsz! - vigyorogtam.

- Igen. Elmegyünk délelőtt az állatkertbe? Amíg nincs próbád? - kérdezte izgatottan.

- Persze. Imádom a pingvineket! - vágtam rá egyből, és pattogtam. Louis szomorú fejet vágott. - Mi a baj? Rosszat mondtam? - zavarodtam meg.

- Nem, csak... Féltékeny vagyok a pingvinekre. - húzta el a száját.

- Miért? Ők csak pingvinek. - nevettem.

- De te szereted őket. Azért mert így mennek? Én is tudok így menni! - szorította az oldalához a karjait, és fel-le sétált pingvin módra a konyhában.

- Bolond! Nem kell pingvinnek lenned, hogy tökéletes legyél számomra. - öleltem meg, hogy leállítsam a bugyuta mászkálásában. Magához szorított. Végre megint a magaménak érezhettem.

Will szemszögéből:

- Ne menj el! - szorítottam még jobban magamhoz Zayn-t. Még a szememet sem nyitottam ki, de éreztem, hogy fel akart kelni, csak nehezen ment neki, mivel a karom a hasán, a fejem pedig a vállán pihent. Nem akartam, hogy megint egyedül hagyjon. Ezeket a szavakat minden reggel elmondtam, és minden reggel ugyanazt a választ kaptam rá: "Sajnálom Baby, muszáj." De most nem.

- Nyugalom Baby. Nem megyek sehova. - ezekre a szavakra kipattant a szemem. Felültem az ágyban, és felé fordultam. Kételkedve néztem rá. Észrevette, hogy meglepett, így ő is felült és elmagyarázta. - Kaptunk három nap szabadságot. Azt csinálunk, amit akarunk, és nincs semmi dolgunk. - mosolygott.

- Nyuszi. Három napig az enyém vagy! - örültem meg, és megcsókoltam. Közelebb húzott magához. Vad csókcsatába kezdtünk. Elkezdte felhúzni a pólóm, mire én is megfogtam az alsógatyája szélét. Tudtam, mi következik. De sajnos ő is, így eltávolodott.

- Baby, nem lehet. Ramadán van. Tilos. - hajtotta le a fejét.

- Nyuszi... - mondtam halkan, és vizslattam a tekintetét. Ismét elkaptam a szemkontaktust.  

- Majd ha lemegy a nap, rendben? - ölelt meg. Bólintottam. - Szeretlek.

- Én is. - feleltem.

Nem volt neki könnyű a Ramadán. Napnyugtától napkeltéig tilos inni, enni, nemi életet élni, cigizni, hazudni, rágalmazni és más tulajdonát megkívánni. Persze ebből sok nem érinti Zayn-t. Hisz a cigi már nem kell neki, hazudni, káromkodni nem szokott és más tulajdonát sem kívánja meg....remélem. Bízok benne, és nem csalna meg soha, szóval néggyel kevesebb dolog, amit be kell tartania. És megy is neki. Hisz most is ellenállt magának. És ráadásul én sem könnyítem meg a dolgát. De mostantól figyelni fogok, és türtőztettem magam. A kedvéért.

- Szóval mit csináljunk ma? Persze az előbbit kivéve? - nevetett.

- Mi lenne ha meglátogatnánk a családod. A tesóid is régen láttak már. A szüleidről nem is beszélve. Pedig a Ramadán nem a családról szól? - kérdeztem.

- De. És ez remek ötlet. - csillant meg a szeme.

Összekaptuk magunkat, és elmentünk Zayn szüleihez. Tricia és Yaser nagyon aranyosak. Igazán szeretem őket, és Zayn húgait is. Waliyha és Safaa volt otthon. Doniya már régen külön él. Még Zayn-nél is idősebb. Ott beszélgettünk egész nap. Aztán eljött az az idő is, mikor el kellett mennem próbára. Végeztem, majd elmentünk Zayn-nel sétálni a parkba. Leültünk egy fa tövébe és beszélgettünk. Csak elvoltunk magunkba. Végre vele lehettem.

Elkezdett sötétedni. Elindultunk haza. Mire beálltunk a garázsba, már teljesen besötétedett. Végre Zayn is szabad volt. Megvacsoráztunk, majd elkezdtem elpakolni. Zayn felállt, és felment. Miden szó nélkül. Megzavarodtam.  Miután végeztem, követtem. A hálóban volt. Az ágyon ült, és a gépét pakolta el.

- Mit csináltál Nyuszi? - kérdeztem.

- El kellett intéznem valamit. - mosolygott, és letette a szekrényre a laptopját, de nem állt fel.

- És már végeztél? - mentem közelebb.

- Igen. - bólintott.

- Remek. - mellé másztam az ágyra.

Megcsókolt. Ezúttal ő. Végre szabad volt. Lement a nap. Most már azt csinált, amit csak akart. Szabadon lehetett velem, ehetett, ihatott, vagy amit csak akart. Hozzábújtam. Most tényleg úgy táncoltak a nyelveink, mintha már évek óta külön lettek volna. Végre felszabadultan és mindentől függetlenül élvezhettük. Éreztem Zayn-en, hogy már nagyon hiányzott neki ez. Lehúztam róla a pólóját. Egy pillanatra elváltak ajkaink. De örömmel lelték meg ismét egymást. Folytattuk egymás ajkainak bekebelezését. Vadul csókolunk mindketten, de most különösen gyors volt a tempó. Egy pillanatra eltávolodtam. A kezem végigcsúsztattam a borostás arcán, a sima nyakán, majd a mellkasán is. Az izmos kocka hasán megállapodott a kezem. Közbe a nyakamat kezdte el csókolgatni őrült tempóval. Miközben a milliónyi apró puszit kaptam, a kezem végigcsúsztattam az oldalán is, majd a hátát cirógattam.

Közbe persze közelebb és közelebb húztam magamhoz. Lehúzta rólam a pólót, majd óvatosan hátra kezdett dönteni. Belejött a ruhalevételbe, így a mini farmerom igazán nem jelentett nagy akadályt. Én is kigomboltam a nadrágját, majd segített, hogy az is lekerüljön. Kicsit oldalra fordult, hogy félig a takarón legyen, és ne annyira fölöttem. A mellkasunk összeért, a szíve száguldott. Egy pillanatra eltávolodott, de a felsőteste nem mozdult. Ugyanúgy éreztem, ahogy dobog a szíve. Kinyitottam a szemem, és ránéztem.

- A szívünk összeér. - nézett le. Én is így tettem.

És valóban. Azért éreztem annyira, ahogy dobog a szíve, mert mindkettőnknek a szívénél ért össze a bőre. Elmosolyodtam. Ez olyan aranyos volt.

- Annyira szeretlek, és szeretni is foglak. Sajnálom, ha megbántottalak vagy meg foglak bántani valamivel. - nézett a szemembe komolyan. Az arcom tükröződött benne. Láttam a csodás barna íriszeibe, amint elpirulok. Ennek láttán ő is kicsit elmosolyodott.

- Én is nagyon szeretlek, és én is követek el hibát, szóval soha nem fogok haragudni rád igazán, bármit is teszel. - mosolyogtam.

- Úgy legyen. - mondta, és visszatért a nyakamra, majd a mellkasomra.

Közben a combomnál fogva húzott közelebb.

Minden porcikám arra vágyott, hogy velem legyen, és ma reggel végre teljesült a vágyam. Mindennél jobban szerettem Zayn-t. Nélküle... nélküle nem is tudom hol lennék. Egyedül halnék meg. 

Destiny szemszögéből:

"You'll never love yourself 
Half as much as I love you 
You'll never treat yourself right, darlin' 
But I want you to, 
If I let you know, I'm here for you, 
Maybe you'll love yourself, 
Like I love you"

Keltem reggel Niall szólójára. Lenyomtam az ébresztőt, és egyben meg is néztem az órát- 8 volt. KÖNYÖRGÖM NYÁR VAN! Minek még ilyekor is korán kelni. Bár ez nincs olyan korán, csak reggel szeretek mindent túldramatizálni. Ekkor jött a megvilágosodás. "Ha nyár van, ki állította be az ébresztőm? Én biztos nem." A telefonom pedig még soha nem csinált magától ilyet. Megnyitottam az "Clock" ikont. Az első riasztás ez volt, ami most is keltett. Az volt a címe: "Good Morning Beautiful! Notes!" Nem értettem, mit jelent a "Jegyzetek!" a végén. Megnyitottam azt az ikont is. A legelső jegyzetet nem én írtam. Ez állt benne: 

"Szerelmem!

Csodás időnk van ma. Meg akarod nézni Tücsköt? Én szeretném...

Szeretettel, Niall"

Ez kezdett érdekelni. Hogyan került ez az egészet a telefonomba? Gyorsan felkaptam a cuccaim. Úgy készültem, hogy ha már ott vagyok, lovagolok, és ott ne kelljen még azzal is tökölni az öltözőbe.

Lementem. Köszöntem Marta-nak. Marasztalt, hogy reggelizzek, de túlságosan érdekelt ez a dolog ahhoz. Beültem a kocsimba, és elindultam. A lehető leggyorsabban kihajtottam. Pár perc és a farm kapujában álltam. Kiszálltam. Bementem az irodába. Összetalálkoztam Melissa-val.

- Destiny. Szia. - mosolygott rám.

- Szia.

- Ian meddig lesz még...hol is van? - nevette el magát.

- Spanyolországba van, és még mi sem tudjuk. - mosolyogtam. Bólintott. - Megyek, még megnézem Tücsköt még Pierre előtt. - indultam le ki.

- Ne siess, van időd. Jó szórakozást. - mondta, de már csak fél füllel hallottam, mert kimentem.

Siettem tücsökhöz. Bementem az istállóba. Az én drága fehér pacim fel volt nyergelve. Ez meglepett. A nyergen egy papír pihent. Levettem, és elolvastam. "Szerintem Tücsök szívesen inna a erdei pálya mellett a patakból. Nem gondolod?" Elmosolyodtam. Ez Niall írása. A szívem gyorsabban dobogott. Kivittem Tücsköt, felpattantam rá, és olyan villám tempóba bevágtattam az erdőbe az ösvényen, ahogy csak tudtam. Meseszép volt az idő, és a táj is, de most nem érdekelt. Csak Tücsök egyenletes levegővételére figyeltem. Pár perc alatt kiértem a völgybe. A domb tetejéről szétnéztem. Semmi. A patak mellett fák voltak, amik eltakarták a kilátást. A lombok alatt valami vöröslött. Levágtattam. A patak mentén végigmentem. Elvágtattam az egyik fa mellett. Hirtelen megállítottam Tücsköt. Megláttam a vöröslés okát. Leszálltam a lóról, és elengedtem a szárat. Tücsök elégedetten legelészett a nagy szabadságba. Odamentem. A fűben egy vörös kockás pléd díszelgett. Rajta egy kosár pihent. Odamentem, és elképedtem. Most már csak azt kéne tudni, hogy van a gazdája ennek a meglepetésnek.

Csak álltam a pléd előtt. A szívem gyorsabban vert. Ekkor két kéz átkarolt hátulról. A szívem kihagyott egy dobbanást, majd hangosabban zakatolt. Oldalra kaptam a fejem. A kezek gazdája egy apró csókkal lepett meg az ajkamon.

- Niall. - mosolyodtam el, és fordultam meg a karjaiban. Annyira hiányoztak azok a nagy kék szemek, és ez a kicsit mély, akcentusos hang.

- Szia Szerelmem. Látom, ide találtál. - mosolygott.

- Igen. Hogy jöttél be a szobámba? - kérdeztem.

- Az erkélyen át. Itt pedig Melissa segített felnyergelni a lovakat, és bevállalta az edzést Pierrel is. Velem lehetsz egész nap. - magyarázta.

- Niall ez csodás...de hogyan? Az album?

- Három nap szabadságunk van. - felelte.

- Ez remek. Már annyira hiányoztál. - szorítottam magamhoz.

- Te is nekem Des. Sajnálom, hogy elhanyagoltalak. - nyúlt az arcomhoz, és maga felé fordította azt. Megcsókol. A nyelve utat tört magának. Istenem, de jól csókol. Lágyan és gyengéden, de mégis mohón egyben. Minden egyes alkalommal szerelmesebb leszek.

- Mit szólnál, ha holnap elutaznánk Írországba Anyáékhoz, és holnapután már jönnénk is? - hozta fel, miközben leültünk a plédre. Pontosabban ő ledőlt, engem pedig a mellkasára húzott.

- Rendben. - rántottam meg a vállam. Már találkoztam a szüleivel, és nincs ellenemre. Szerettem őket.

  

Annyira jó volt ez a meglepetés. Istenem, Niall olyan romantikus. Hogyan érdemeltem én ilyen pasit?! Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam. Pont én?! Ha belegondolok, hogy nem találkozunk össze Angy-vel aznap a mosdóba menet Harry-vel a földön, soha nem találkoztam volna Niall-lel, és Ang sem Austin-nal. Jókor voltunk jó helyen.

Leah szemszögéből:

Forgolódtam az ágyba. A nap fénye éppen az arcomra esett. Ez kiverte az álmot a szememből. De legalább süt a nap. Sajnos semmit nem ér, ha nincs kivel megosztanom. De persze megértem Harry-t. Rengeteg dolguk van a lemezzel, és tudom, hogy ez mennyit jelent neki. Nem akarnak csalódást okozni a rajongóknak, így tökéletesnek kell lennie mindennek. Ekkor valami puhát éreztem a nyakamnál, és a karomhoz is ütemesen hozzá ért valami selymes dolog. Kinyitottam a szemem. Molly ült velem szembe, és a farkával csikizte a karom. Elmosolyodtam, és megvakarásztam a feje búbját. A kezembe döntötte a buksiját. Annyira szeretnivaló ez a kis teremtés. Hogy lehet egy állat ennyire édes?! Akkor feltűnt valami. Egy alak ült az ablak előtti széken közel az ágyhoz. A nap miatt nem láttam ki az, de sejtettem.

- Harry. Te meg mit csinálsz? - a nap elé tettem a kezem. Molly könnyedén leugrott az ágyról.

- Néztelek. Végre láthattam megint, milyen csodás vagy reggel is. - állt fel, és az ágy széléhez jött. Nem ült le. Állt előttem. Felnéztem rá.

- Várjunk csak! Te miért vagy még itthon? - ráncoltam a homlokom.

- Kaptunk három nap szabadságot. - mosolygott.

- Istenem. Ez nagyszerű. - kerekedett ki a szemem, és vigyorogtam.

- Az. Végre veled lehetek. - hajolt le hozzám.

Megcsókolt. A nyelveink tánca kezdtek. A kezemmel végig akartam simítani a mellkasát, viszont a pólója is jött vele. De egyáltalán nem baj. Lassan hátradőltem. Harry követte a mozdulatom. Ledőlt, és magára húzott. A térdemen tartottam magam, és hozzá simultam.

Fordított a helyzeten. Ő került felülre. Benyúlt a pólóm alá, és a hasamat kezdte el cirógatni. Kellemes érzés volt. Megint megjelent az a bizsergés a hátam alján. Lehúztam róla a pólót.

- Annyira hiányoztál. - mondta, két csók között. Ekkor megcsörrent a telefonom. - De ennek most vége szakad. - húzta el a száját, és a telefonomért nyúlt. - Rosalie az. - mondta, majd nekem nyújtotta. Letoltam magamról Harry-t, és felültem. Felvettem.

- Leah. Ne haragudj. Nem tudtam mást felhívni... - mondta vékony hangon és halkan. Közbe sokszor vett levegőt. Sírt.