III. 24. ~Rose, mi a baj?*

Kedves kis olvasóim!

Gondoltam fontos elmondanom, hogy tegnap előtt egy rajongó megütötte Danielle-t.  Szegénynek biztos nagyon rosszul esett, mert utána elfordult meg a haját igazgatta. Szajnálom. Én pedig annyira szeretem. 

Frissítettem a Szereplők.* menüpontot. Nézzétek meg! Remélem tetszik az új rész. :)

III. 24. ~Rose, mi a baj?*

- Leah. Ne haragudj. Nem tudtam mást felhívni... - mondta vékony hangon és halkan. Közbe sokszor vett levegőt. Sírt. Nagyon.

- Rose, mi a baj? Mi történt? Ne sírj. - ijedtem meg. Harry is odakapta erre a fejét.

- Tamás... Miatta összevesztem mindenkivel. Hogy lehettem ilyen idióta? - sírt a telefonba. Közben Molly felugrott ismét mellém. Fél kézzel megfogtam, az ölembe húztam, és megint cirógatni kezdtem, amit dorombolással díjazott.  

- Mi történt Tamással? Mit tett? Kivel vesztél össze? Hol vagy most? - kezdtem bepánikozni. Harry látta rajtam az idegességet. Nem tudta mi bajom van, de nagyon szeretett volna rájönni... Nem hallotta a beszélgetést, pedig most angolul folyt.

- A Duna parton. Azon a padon, ahol akkor ültünk, mikor másnap hozzád mentem. Ez lett a mi padunk, de... - sírt még jobban, és képtelen volt befejezni.

- Istenem Rose. Mit tett? Nyugalom, és mondd el.  - nyugtattam.

- Oké...- szívta be a levegőt mélyen, majd kifújta. - Mindent feladtam. De fölösleges volt. Át akartam húzni az én társaságomba, ehelyett én kerültem bele az övébe. Azt akarta, hogy én is...- hebegte vékony hangon.

- Mit csináltál? Rose drogoztál? - ijedtem meg. Harry szemem kikerekedett. A fülemhez tapadt, hogy halljon valamit.

- Nem. De azt akarta, hogy én is... és erőszakosan próbálta elérni. Leah. Ma anyáékkal kéne vacsoráznom, de így nem mehetek el.  - még szerencse, hogy már nem lakik velük, de itt megijedtem. Felálltam, hogy Harry ne hallja. Nem esne jól Rose-nak. Fel-alá járkáltam a szobában. Molly Harry-t kerítette hatalmába, és hozzá ment kényeztetést kunyerálni. Meg is kapta.

- Hogyhogy így? Mit tett veled? - kiabáltam szinte. Elöntött a düh. Mit tett az az ember az én nővéremmel. Csak találjam meg egyszer.

- A felkarom, de nem vészes. De nem lennék képes Anyáékkal vacsorázni. Ha mozgatom, fáj. - mondta.

- Rose, figyelj! Menj haza! - jelentettem ki egy érdekes hangsúllyal.

- Rendben. Köszönöm Leah. - tudta, miért kell hazamennie, és miért mondtam így. Ismertük már egymást. És kinyomott.

- Mi történt Kicsim? - kérdezte idegesen Harry.

- Tamás, Rose pasija... - meséltem, majd a bőröndhöz mentem. Mire előrángattam, be is fejeztem.

- Akkor lefoglalom a jegyeket. - vette elő a telefonját.

- Harry, nem kell velem jönnöd. Van elég dolgod itt. Látogasd meg Anne-t. - mondtam, és beledobáltam a cuccaim a  nagy fekete bőröndbe.

- De elmegyek veled. Most Rose a legfontosabb, és már tapasztaltuk, hogy az soha nem gond ha Pesten veletek van egy férfi is. - juttatta eszembe azt a bizonyos estét a turnén.

- Legyen. - betettem a bőröndbe az ő cuccait is, majd a fürdőbe rohantam. Összedobáltam a lényeget, és visszamentem.

- Egy óra van a legközelebbi gépig. Foglaltam rá két jegyet. - mondta. Bólintottam. Ezután felhívta a srácokat, így természetesen a lányok is megtudták, hogy hazautazunk. Mindenki megértette. Nem volt gond. Aztán Felhívta Anne-t, hogy elmegyünk, és nem vigyázna-e Molly-ra. Természetesen igent mondott, így a reptérre menet elvittük hozzá a cicust.

Egy óra múlva már a repülőn ültünk. Fél óra volt az út. Már meg is érkeztünk. Fogtunk egy taxit, és megadtam Rose címét. Megkértem, hogy nagyon siessen. Természetesen Harry ebből semmit nem értett. Megálltunk Rose lakása előtt. Felmentünk, és a szokásos kopogásunk után már be is nyitottam. Harry hozta a cuccokat, én pedig egyből besiettem a napaliba. Nővérem a kanapén ült. Valami romantikus vígjátékot nézett, és közben a Nutellát zabálta. Már majdnem végzett az üveggel.

- Ne! - kaptam ki a kezéből.

- Leah! - szorított magához. A szemei ki voltak sírva, a haja kócos volt. Teljesen elhanyagolta magát.

- Harry. Nem mennél el nekünk valami kajáért? - kérdeztem, és szépen néztem rá. Megértette, mit akarok. Bólintott, és kiment. Bezártam utána az ajtót. Ketten akartam lenni Rose-sal.

- Leah! Annyira jó, hogy itt vagy. Ne haragudj, hogy ide kellett repülnöd, de más már nem volt, akihez fordulhattam volna. - nézett rám szomorúan.

- Rose. Semmi gond. Szívesen jöttem. Mi történt veled pontosan? - kérdeztem.

- Tamással... - elsírta magát, és nem tudta folytatni.

- Rose. Nyugalom. El kell mondanod, hogy segítsek. - mondtam olyan nyugtatóan, ahogy csak tudtam. Beszívta a levegőt, majd kifújta.

- Annyira szerettem, hogy észre sem vettem, én kerültem be az ő társaságába, nem pedig ő az enyémbe, ahogy terveztem. A régi barátaim drogos idiótának tartották Tamást. Én összevesztem velük emiatt, és tényleg az lett belőle. Tegnap este megint az ő ismerőseivel voltunk. Elvitt arra a helyre, ahol össze szoktak jönni. Olyan ijesztő hely volt. Valami gyár vagy raktár lehetett régen, és itt is ment a drog. Tamás simán rábólintott. Szépen beszívott. Először, csak cuki dolgokat mondott rólam, ami jól esett, de tudtam, nem helyes. Aztán rá akart venni, hogy én is próbáljam ki. Nemet mondtam. Mikor már sokadszorra tiltakoztam, erőszakosan próbálta a számba nyomni azt a bogyót. Megszorította a karom, és nem engedett. Még soha nem tett ilyet. Mindig gyengéd és figyelmes volt. Aztán ellökött, mikor már sírtam, és a kérleltem. Azt mondta gyáva vagyok ahhoz, hogy vele legyek. - sírt megint. Komoly arccal, óvatosan felhúztam a pólóját a bal karján. Egy hatalmas lila-kék-zöld kéznyom éktelenkedett ott. Tamás minden egyes ujja látszódott, ahogy szorította nővérem karját.

- Te jó ég. - képedtem el. - Rosalie, ez egy vadállat volt. Örülj, hogy vége lett. - lehajtotta a fejét.

- Annyira szerettem. - húzta el a száját.

- Megértem. Figyelj. Most menj el letusolni, mert még most is érzem rajtad a piát. Azután megbeszéljük, hogyan tovább, rendben?

Bólintott.

- Köszönöm Leah. - ölelt meg, és elindult a fürdőbe.

Telt-múlt az idő. Kimentem a konyhába, és ittam egy pohár vizet. Ekkor kopogtak. Harry nem vitt kulcsot. Jellemző. Elindultam, és kinyitottam az ajtót. Egy fiú állt benne. Mindkettőnknek kikerekedett a szeme. Ez Tamás volt. Még csak képet láttam róla, de megismertem. Tényleg jó pasi volt. Élőbe még helyesebb.

- Na ne. - akartam becsukni az ajtót, de megfogta.

- Leah, igaz? - kérdezte. Kelletlenül bólintottam. - Csak hadd beszéljek Rose-sal.

- Épp elég kár okoztál már, nem gondolod? - feleltem.

- Kérlek. - mondta szépen. Ki nem néztem volna, hogy drogozik. Kimentem, és becsuktam magam mögött halkan az ajtót.

- Figyelj. Nem tudom, hogy érted el, hogy a nővérem így beléd szeressen, de sajnálom, hogy így alakult. Nem mer Anyáék elé állni akkora folt van a karján. Egyet találhatsz, ki miatt. Szóval menj el! - mondtam komolyan és halkan.

- Nem akartam. Már százszor is megbántam. Hadd beszéljek vele.

- Még több kárt akarsz tenni? Hagyd békén Rosalie-t. - mondtam komolyan.

- Ha nem engedsz be, bemegyek! - mondta kedvesen, mégis fenyegetőn.

A kilincshez nyúlt, és már nyomta is le. Megfogtam a kezét, és ellöktem. Közelebb jött. Komoly és ijesztő volt a tekintete. Az ajtóhoz simultam, hogy ne tudjon bemenni.

- Nem akarlak bántani, Leah. Kérlek menj arrébb. Csak Rose-sal szeretnék beszélni. - mondta halál komolyan.

- Minek? Hogy a másik keze is lila legyen? - kérdeztem cinikusan. Összeráncolta a homlokát. A szemében forrongott a düh. Éppen megfogta a karom, hogy arrébb tesz vagy lök. A szemébe néztem, és magamba már felkészültem az esésre.

Elterveztem mindent. Ha ellök, egyből vetődök is rá, és minden áron meg fogom akadályozni, hogy nőéremnek még nagyobb fájdalmat okozzon. A kezei a karjaimon pihentek, és már feszültek is meg az izmai, hogy arrébb tol.

- Mi folyik itt? - hallottam egy meleg, megnyugtató férfi hangot a folyosó végéről, mely angolul beszélt. Harry. Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. Tamás odakapta a fejét. - Te meg ki vagy? - kérdezte Harry.

- Te ki vagy? - kérdezte Tamás angolul. Még szerencse, hogy Rose egy a drogoktól függetlenül művelt pasit választott, aki jól tud angolul.

- Harry. Leah barátja. Szóval ki vagy és miért bántod? - nézett rám, és maga mögé húzott.

- Tamás vagyok, és csak be szeretnék menni. - nyomta le a kilincset. Kibújtam Harry mögül, és ellöktem a kezét. Ismét az ajtó elé álltam. Figyelmeztetőn a szemébe néztem.

- Úgy látom, nem akarják, hogy bemenj. Jobb lesz, ha most elmész. - mondta oldalról Harry.

- Miért nem értitek meg, hogy ő az életem? Haver, te nem akarnál beszélni Leah-val, hogy visszaszerezd? - fordult szerelmemhez. Láttam Harry arcán, hogy megtört a komolysága.

- Dehogynem, de...én nem vagyok drogos, és soha nem ártanék egy ujjal sem Leah-nak. - mondta.

- Menj el Tamás. - mondtam. sóhajtott egyet.

- Azért megmondanátok neki, hogy sajnálom, és nagyon szeretem? - kérdezett engem immár magyarul. Bólintottam. Megfordult, elment Harry mellett, és jól végigmérte, majd eltűnt a folyosó végén.

- Harry. - bújtam oda hozzá, és a hangom feljebb csúszott egy  oktávval. A szívem száguldott. Nagyon féltettem Rose-t, és Tamás próbálkozásától összeszorult a szívem. Nem engedhettem, hogy Rosalie ismét lássa, és mégjobban fájjon neki, de ez a srác...sokat jelent neki a nővérem, de bántotta.

- Nyugalom Kicsim. Vége. Itt vagyok. - szorított meg. A pólójába temettem az arcom. Mélyen beszívtam az illatát.

- Köszönöm, Harry. Nem tudom, mi lett volna, ha nem jössz. - néztem fel rá. Elmosolyodott.

- Én mondtam, hogy kell itt, Pesten egy férfi, aki megvéd titeket. Mindig történik veletek valami. - elnevettem magam. Megcsókolt. Annyira nyugtatóan hatott rám ez a csók. Harry mindig tudja, mire van szükségem. Mintha a fejembe látna. Teljesen kiismert. Most éppen egy lány, lassú csókra volt szükségem, és ezt meg is kaptam.

Ekkor kinyílt az ajtó. Elrántottam a fejem, és oda kaptam.

- Jaj, úgy sajnálom. Végre egymással foglalkozhatnátok, de ehelyett velem kel lennetek Magyarországon. - húzta el a száját.

- Nem, dehogyis. Ez nem gond. Szívesen jöttünk. - mosolygott Harry. Ettől Rose-nak is kicsit jobbkedve lett.

- Mit csináltok idekint?

Harry már vette is a levegőt, hogy elmagyarázza, de megszorítottam a kezét, és megelőztem. 

- Harry nem vitt kulcsot, és beengedtem csak közben majdnem leejtette a kaját. - rántottam meg a vállam, és gyorsan bementem az ajtón, hogy Rose ne lássa a arcomon, hogy hazudok.

Megebédeltünk, mivel még csak fél 2 volt. Közbe Rose nagyon szótlan volt, így meséltünk neki Harry-vel. Azért néha-néha elmosolyodott.  

- És mit akarsz csinálni ma délután Rose? - kérdezte Harry.

- Nem tudom. De nektek el kéne mennetek Anyáékhoz. Ők is örülni fognak, hogy végre itthon vagy. - mondta nekem.

- Csak, ha eljössz velünk. - feleltem határozottan.

- Így? - nézett le a karjára, amit most is eltakart a póló.

- Most sem látszik. - bíztattam.

- És ha kiszúrják, hogy fáj, ha mozgatom? - aggódott.

- Akkor annyit mondasz, hogy meghúztad, és nem mutatod meg. - rántottam meg a vállam.

- Rendben. Ebben az esetben, felhívom őket, hogy hol vannak, és ha otthon beugrunk. - mondta.

- Rólunk ne szólj! Legyen meglepetés. - nevettem gonoszul.

Olyan viccesre sikeredett az "Ördögi gonosz nevetésem", hogy még Rose is elnevette magát a hallatán. Végre.

Megcsörrent Harry telefonja. Üzenete érkezett. Felkapta, és megnézte.

- Liam linkelt SMS-ben egy oldalt. Azt írja hozzá: "Rebecca fordította le nekem" Akkor biztos magyal lesz. - ráncolta a homlokát, majd megnyitotta. - Ez mit jelent? A képek alapján levágtam, de azért felolvasnátok? - húzta el a száját, és elénk tolta a telefont.

Elvettem, és felolvastam angolul. A Neon-on volt fent egy cikk rólunk.

- "A One Direction szépfiúi gőzerővel dolgoznak az új albumon. De azért nekik is kijár a pihenés. A menedzsertől kaptak három nap szabadságot. A magyar directionerek nagyon örülhetnek, ugyanis Harry-t és Leah-t lekapták Liszt Ferenc reptéren, amint sietve elhagyják az épületet. Szóval lányok legyen nyitva a szemetek. Lehet most fogtok találkozni kedvenceitekkel. És ne feledjétek el  majd beszerezni az új Take me home albumot!" - olvastam végig. Volt még csatolva két kép. Az egyiken csak Harry van, a másikon meg mindketten.

- Ezt nem hiszem el! - állt fel az asztaltól Harry, és rázta meg a haját, majd a jobb oldalra húzta tincseit.

- Ide is követtek. - hajtottam le a fejem.

- Sajnálom Rose. Segíteni jöttünk, és miattam most nem lesz nyugtunk. - járkált fel-alá Harry.

- Dehogynem. Nem lesz itt gond. És nekem nagyon sokat jelent, hogy itt vagytok. - mosolygott nővérem.

- Te nem ismered a fotósokat. Ha rájönnek, hogy itt vagyok, fel fogják dúlni az egész várost, és mikor megtalálnak, nem engednek el. Követni fognak. - aggódott szerelmem.

- Leah. Állítsd le, mert most nem vagyok jó kedvemben, és nem akarok megbántani egy világsztárt a konyhámban. - mondta komolyan Rosalie.

Elnevettem magam, majd felálltam, és Harry-hez mentem, aki még mindig rohangált idegességében. Rose bement a szobájába.

- Harry. Nem a te hibád. Érted? - fogtam meg a kezét ezzel megálljt parancsolva. Bevált.

- Dehogynem. Bárhova megyek, vonzom a bajt. - nézett oldalra, és elhúzta a száját, majd folytatta. - Ha nem lennék híres, nem lenne One Direction, nem bántalak meg Caroline-nal, nem támad meg benneteket az a férfi, és most sem lenne ilyen gondunk.

- Harry. Most úgy beszélsz, mintha nem énekes akartál volna lenni világ életeden. Tessék, az lettél. Egy világsztár. Kaptál négy testvért, akikkel enélkül soha nem ismerkedsz meg, és velem sem. Mellesleg engem ne félts, hisz te vagy a legcsodálatosabb dolog, ami valaha is történt velem. - húztam közelebb magamhoz a pólója aljánál fogva.

- Köszönöm Kicsim, de lássuk be, ez az élet...- akarta folytatni, de félbeszakítottam.

- Semmi de. Ha nem szereted az életed, akkor ezek szerint engem sem szeretsz benne. - mondtam komolyan. A szemében meglepetést láttam, és egy kis ijedtséget is.

- Tudod nagyon jól, hogy te vagy nekem a legfontosabb. - csókolt meg.

Csak Harry-re figyeltem. Imádtam a csókját. Olyan tökéletes. Mondjuk nem csoda, hisz egy világsztár. Muszáj, hogy tökéletesen csókoljon. Bár lehet, csak nekem tűnik annak, hisz szeretem. Aztán ezt a pillanatot megzavarta valami. Egy koppanás, majd egy halk káromkodás. Eltávolodtunk, és mindketten a hang irányába fordultunk. Rose szobájából jött. Az ajtó résnyire nyitva volt. Kinyitottam. Rose közvetlen az ajtó és a szekrény között ült tőlem balra. A földön gubbasztott. A bal karját szorongatta pont ott, ahol a folt éktelenkedett, és sírt.