IV. 20. ~"Rajongók".*

Niall szemszögéből:

- Miért kellett ilyen messze megállnunk? - panaszkodott Zayn. Még nagyon álmos feje volt. Nem csoda. Én is szerettem volna még aludni, de nem volt rá lehetőségem. Reggel 7-kor már megbeszélésre jöttünk. Természetesen Zayn most is késett 15 percet amit Richard ismét szóvá is tett. Viszonylag higgadtan elmagyarázta a srácnak, hogy ez így nem mehet tovább, muszáj változnia. Mi, 4-en csendbe maradtunk, bár legszívesebben helyeseltünk volna, hisz teljesen jogos volt. Mi sem szerettük, hogy mindig idegeskedni kell miatta fellépések, interjúk előtt. Egyfolytában attól rettegtünk, hogy csalódást okozunk, míg Zayn-t ez látszólag egyáltalán nem hatotta meg. Így aztán kínosan ügyeltünk rá, hogy a srác mindig valamelyikükkel jöjjön, de ez most elmaradt. És persze, hogy késett. Megbeszéltünk pár dolgot Richard-dal, majd elindultunk a kocsikhoz. Sajnos ezúttal nagyon messze sikerült parkolóhelyet találni, így sétáltunk egy kicsit. Velünk szembe egy csapat lány jött egy idősebb hölggyel, gondolom egy Anyukával. Végigmértek minket, majd összesúgtak, és vigyorogni kezdtek. Persze, hogy kiszúrták a One Direction-t. Miért is ne?! Én mentem elől. Most nem volt hozzájuk kedvem, így lehajtottam a fejem. Jöjjön, aminek jönnie kell. De a csapat lányka elment mellettem, és a többieket támadta le. Zavartan megfordultam, és pislogva figyeltem, ahogyan autógrammot és képet kérnek. De persze, mit is vártam?! Hisz én vagyok a fölösleg a bandában. Én vagyok az, akit soha nem vesznek észre. Ezt nap mint nap meg is hallom. Aztán az egyik lány az idősebb nőnek adta  telefonját, hogy csináljon rólunk egy csoportképet. Én csak oldalt ácsorogtam. Gondoltam, úgysem kellek én abba, hisz senki nem kíváncsi rám. Aztán Louis megragadta a vállam, és maga mellé rántott a képre. Mellém pont az egyik lányka került. A lány átkarolta a másik oldalán álló Harry derekát, míg hozzám egy ujjal sem ért. Szerintem elég ramaty fejet vágtam a képen, de nem érdekelt. Nem eset jól, bár már megszokhattam volna. Elvégre a statisztikák szerint én vagyok a legkevésbé szeretett tag. Mindig is feleslegesnek éreztem magam a bandában. Talán csak az első pár hónapban volt máshogy. Akkor még örültem a sikerünknek, és hogy kaptam négy ilyen srácot magam mellé. De aztán szépen kialakult a képem magamról. Ebben sokat segített a rajongók és kritikusok véleménye. Elvégre mindenki szerint fölösleges vagyok. Csak a srácok bizonygatják mindig, hogy kellek nekik. Mindig megvédenek, de ez sajnos nem elég. Édeskevés az ő szeretetük, mikor nem rajtuk múlik, hanem a sok ezer rajongón. Nélkülük nem lennénk most itt, szóval az ő véleményükre alapozik mindenki. Csak idő kérdése, mikor mondja ki az igazgatóság; Niall Horan-nak mennie kell. Tudom, egy világ omlana össze bennem, de már régen felkészültem rá. Abban is a biztos vagyok, hogy a srácok foggal-körömmel harcolni fognak értem, de felesleges lesz. Már régóta esedékes volt, csak még húzzák az időt. Tudom, hogy ez a közeljövőben be fog következni, így igyekszem minden pillanatot kiélvezni, amíg még lehet. Amíg még énekelhetek, és tombolhatok a négy testvéremmel a színpadon. Amíg még van, aki kér tőlem autógrammot és képet. Amíg még szeretnek.

Leah szemszögéből:

Unottan ültünk a boltban hárman. Volt bent pár ember, velük foglakoztunk. Én a kasszánál voltam, míg Nikol a cuccokat rendezgette, Noémi pedig a vevőknek segített.

- Leah, merre van a többi Big Ben-es póló? - kiabált ki nekem a pulthoz a lány a raktárból.

- A legfelső polcon balra. - kiabáltam, majd visszafordultam a velem szembe lévő lányhoz, aki éppen egy bajuszos gyűrűt vett.

Sokan voltak, de nem vészes. Mint mindig, most is pörgött a bolt. Imádtam ezt a helyet. Elvégre csak az álmom volt.

Egyszer nyílt az ajtó, és egy ideges lány futott be rajta. Nem láttam az arcát, mivel ráhúzta fekete bőrkabátját, de mégis ismerős volt a mozgása. Egyenes sötétbarna tincsek lógtak ki a kapucni alól. Egyenesen hozzám sietett. Zavartan figyeltem. A pultra támaszkodott, hozzám hajolt, és rám emelte zavaros tekintetét. A szemem kikerekedett a felismeréstől.

- Will!

Arcán aggodalom és fájdalom ült. Tudtam, soha nem sír, de biztos voltam benne, hogy legszívesebben most azt tenné.

- Bocsi, hogy zavarlak Leah. Muszáj volt bemenekülnöm ide.  - hebegte halkan.

- Mi történt? - mentem ki a pult mögül, és letoltam a fejéről a kapucnit. Óvatosan nézett szét.

- Bementem a Mekibe. Ez volt legközelebb a stúdióhoz. Éppen kajáltam, mikor körbevett egy csapat kiscsaj. Nem értettem, mit akarnak, már csak a shake-emet ittam. Aztán megkérdezte az egyik, hogy én vagyok-e Zayn barátnője. Már rosszul kezdődött, de igennel feleltem. Erre elkezdtek kérdezgetni, hogy miért egyedül eszek, hol van Zayn, hogyhogy nincs itt velem, esetleg összevesztünk. De az a lenézés és gonoszság, amivel kérdezték. Kiakasztott. Nem bírtam ki, visszaszóltam, hogy: nem vagyunk összenőve, és semmi közük hozzá. Elmentem, de még hallottam, ahogy elég csúnya jelzővel illetnek. - hajtotta le a fejét.

- Jól tetted, hogy bejöttél. Ezeket ne vedd komolyan. Én is gyakran megkapom ezt, de már nem érdekel. Ne törődj vele.

- De van képük odajönni. Elegem van belőlük. - mérgeskedett. Láttam rajta, hogy mindjárt felrobban. Nem csodálom. Engem is kiakasztana, ha ezt tennék velem. Bár már volt rá példa.

- Nyugalom, oké? Ne is foglalkozz velük. Ilyen gyerekes szinten vannak. - legyintettem.

- Elnézést, fizetnék! - szólított meg egy lány.

- Megyek. - fordultam mag lassan, és Will is felé kapta a fejét.

A lány szeme kikerekedett, ahogy megismert minket.

- Ti nem...? - hebegte.

- Nem. - felelte morcosan Will. Tudta, mit akar kérdezni a lány, és nagyon nem volt kedve most a srácok rajongóihoz.

- De. Te vagy Leah, te pedig Will, igaz? - nézett végig rajtunk.

- Igen. - adtam be a derekam.

- Csinálnátok velem egy képet? - pattogott, miközben fizetett.

Kérdőn Will-re néztem, aki kicsit elmosolyodott, és bólintott. Örült, hogy van olyan, aki még szereti. Ezzel én is hasonlóképpen voltam. Meglett a kép, majd a lány boldogan elindult ki.

Will kicsit boldogabban dőlt a pultnak, én pedig mögötte támaszkodtam. Most már kihúzta magát. Éppen mondani akart valamit, mikor három lány indult el az ajtó felé. Közben az egyik lenézőn végigmért minket, és szándékosan hangosan mondta a barátnőinek. Azt akarta, hogy mi is halljuk. 

- Olyan helyen nem vásárolunk, ahol ilyen nőnek nem nevezhető élőlények vannak.

Kimentek. Ez ránk vonatkozott, mivel az egyik lány oldalán egy 1D-s táska lógott. Lehajtottam a fejem. Éreztem Will tekintetét magamon, de nem bírtam ránézni. Egy könnycseppem hullott a pultra. Ajtócsapódást hallottam, megtöröltem a szeme, és zavartan felkaptam a fejem.

(Kedves Utálkozók! Baszd meg :) )

- Baj van Leah? Miért ment be Will a raktárba? - méregetett Nikol. Ő eddig hátul volt, a próbafülkéknél, így nem hiszem, hogy hallotta volna a lányokat.

- Csak a szokásos utálkozók. Kicsit tartsátok a frontot léci!

Bólintott, én pedig besiettem a raktárba Will után. A lány a földön gubbasztott a sarokba. Felhúzta lábait, és a karjaival szorosan átkarolta azokat. A fejét a térdén támasztotta, és a  semmibe bambult. Leültem mellé törökülésben. A hátam a falnak döntöttem, majd a tarkóm is neki támasztottam. A plafont kezdtem vizslatni és a fölöttünk magasodó dobozokat.

- Miért nem néznek nőnek? Szerinted nem úgy nézünk ki? - kérdezte egyszer halkan.

- Haragszanak ránk, mert azt hiszik ellopjuk tőlük a srácokat.

- Tudom, de erre nincs okuk. - kis szünet jött. Nem bírtam értelmes magyarázatot találni erre a hatalmas utálatra. - Tudod valamelyik nap majdnem szakítottunk Zayn-nel pont ezek miatt. Én ezt nem bírom sokáig. A hátamra festettek egy piros x-et. Mintha csak megjelöltek volna, hogy ezt a lányt nevessétek ki, alázzátok meg, és hordjátok le. És a kabátom is a kukában landolt. Nem bírom ezt, Leah. - mesélte. Erről egyáltalán nem tudtam. Csak a kabátfestést hallottam, de nem hittel el. De ezek szerint igaz, és szép kis port kavart köztük.

- De bírod Will! Erős vagy. Nálad erősebb lányt még nem láttam. Szeretnék olyan lenni, mint te, mindig is ezt akartam. Mégis most jobban viselem ezeket, mint te. Mi történt veled? - löktem el magam a faltól, és vizsgáltam az arcát. Nem nézett rám. Ugyanúgy meredt maga elé, mint eddig. Láttam rajta, hogy nagyon emészti ez az egész belül.

- Egy kabát szerintem csekély ár életed szerelméért. Engem is meg szoktak alázni nap, mint nap. Sokan azért nem jönnek be a boltba, mert az enyém, és ezt a tudtomra is adják, de Harry miatt elviselem. A rajongók nem félemlíthetnek meg annyira, hogy elhagyjam azt a srácot, akit mindennél jobban szeretek. - csordult ki egy könnycseppem akaratlanul is. Előkaptam egy zsepit a farmerom zsebéből, és óvatosan letöröltem, nehogy elfollyon a szemfesték.

- De azért te is sírsz.

- Igen. Nekem sem könnyű, de elviselem. Egyszer úgyis elfogadnak. Kénytelenek lesznek, mert nem megyek sehova. - jelentettem ki.

- Most én szeretnék rád hasonlítani.

- Azt hittem utálsz sírni. Én gyakran sírok. - feleltem. Hisz nekem most is potyogtak a könnyeim, míg ő magába fordulva gubózódott mellettem. Én irigyeltem őt, mert vissza tudja fogni magát, ő pedig irigyelt engem, mert képes vagyok sírni.

- Néha nem rossz az, csak kérdés, ki előtt teszed, és mikor. Ha én két éve sírtam volna, és törtem volna össze a "haverok" előtt, lehet már nem lennék itt.

- Akkor most is légy olyan, mint akkor.

- Akkor adj egy doboz cigit, és egy adag drogot! - dőlt hátra és ejtette tehetetlenül a kezeit az ölébe.

- Nem úgy gondoltam. Legyél most is olyan érős!

- Zayn mellett megváltoztam. Már nem tudom, hogyan kell kizárni minden érzelmet, és  magamba temetni. Mellette eddig minden olyan egyszerű volt.

- Nem azt mondtam, hogy ne érezz. Nem érted Will? Csak viseld el! Mintha meg sem hallanád. Te és Zayn tudjátok, mi az igazság, milyen vagy valójában. A többiek véleménye nem számít. Hidd el, hogy minden egyszerűbb lesz.

(A vad szívek nem tudnak eltörni)

- Ez nem olyan egyszerű Leah. Köztetek én vagyok az egyetlen, aki küzdött mindenért. Ezt nem sértésnek szánom, csak azt szeretném, hogy megérts. - jegyezte meg. Igazság szerint, eszembe sem jutott, hogy annak vegyem. - Nekem meg kellett harcolnom Nagyi halála után az életben maradásért. És a droghoz jutás sem volt utolsó szempont akkoriban nekem. Ha elviselem, hogy így beszéljenek velem, semmibe vesznek, és kihasználnak, megaláznak. Lehet már nem is élnék. Keménynek kellett lennem. Sok srác félt tőlem. Ez nem volt jó, de rákényszerültem. Ti ezt nem értitek. Soha nem kerültetek ilyen helyzetbe. Irigyellek titeket emiatt. Van családotok, kiéltétek az éltet. Nekem csak Zayn van. Ha őt is elvesztem, nem tudom mihez kezdek. Az az igazság, hogy nem lenne miért élnem. Pont ugyanaz lenne, mint a családom halála után. Ez köztünk a különbség Leah. Nekem muszáj ezt elviselnem. - és ebben a pillanatban megtört a jég. Valami elrepedt benne. A plafon felé emelte e tekintetét, és gyakran pislogni kezdett. Kicsordult az első könnycseppje. Azelőtt még soha nem láttam Will-t sírni. Nekem fájt a múltja, nemhogy neki. Szerencsésnek éreztem magam az életben, és hihetetlenül sajnáltam Will-t. De tudtam, ha ezt kimondom neki, annak nem lesz jó vége. Utálja, ha sajnálják.

- Nehéz életed volt Will. Pont ezért nem szabad most megtörnöd. És ha érzékeny szeretnél lenni, csak légy önmagad. Most is sírtál.

- Megszegtem az eddigi elveimet. Gyenge voltam. Bocs Leah, hogy ezt rád zúdítottam, de megérte. Többé nem leszek gyenge és szánalmas. Még szerencse, hogy csak te voltál mellettem. - mondta határozottan, és lazább törökülésbe helyezkedett, mint én. Még mindig nem értette teljesen, hogy mit akartam neki magyarázni, de ő más lélek mint én. Lehet, neki ez jelenti a megoldást.

- Csak azt nem értem, Vicky-t, Rebeccát és Destiny-t, miért nem utálják, mint minket. - mondta egyszer. A hangja már nyugodt volt. 

- Nem tudom. Talán mert ők szőkék, mi meg barnák vagyunk. - nevettem el magam. Ő is csatlakozott.

- Maradjunk ennél a lehetőségnél. - törölte meg a szemét óvatosan, nehogy elkenődjön a fekete festék.

- Gyere! - álltam fel, és őt is felhúztam. Megigazítottam a ruháját, majd kicsit a szeme alatti kis rész is megtöröltem egy papírzsepivel, mert csak elfojt. Tükör híján, én hoztam rendbe. Hálásan mosolygott, majd kimentünk. Nikol és Noémi egyből ránk kapták a tekintetüket, és aggodalmasan végigmértek minket.  Én csak aprót bólintottam jelezve nekik, hogy minden rendben. Elmosolyodtak, és tovább folytatták a dolguk. Kimentem Will-lel az utcára. Még szerencse, hogy az utolsó pillanatban megfogtam a kabátom, mert tuti, megfagytam volna nélküle. Nagyon hideg volt, kint. De végül is január közepe volt. Mit is vártam?! Leültünk a bolt melletti padra.... vagyis nálunk ez úgy nézett ki, hogy a pad támlájára ültünk, és a lábunk tettük oda, ahova mások a feneküket. Mivel elég hideg volt a fa, ezért ezt jobb megoldásnak láttuk.

(Sziasztok utálkozók)

- Most úgy elszívnék egy cigit, de nem lehet. - húzta el a száját Will.

- Minek az? Azt hiszed, jobb lesz tőle, pedig csak elnyomja a feszültséged. Az attól ugyanúgy benned van. - rántottam meg a vállam.

- Tudom. - csóválta a fejét rosszallóan.

Tudtam, hogy a Ross-os ügynél ismét visszaszokott rá, de akkor Zayn is. Aztán együtt letették, és azóta egyikőjük sem gyújt rá. Ez néha mindkettőjüknek nagyon nehéz, de tartják magukat. Kár lenne ezt a csodás párt szétszakítani. Tökéletesen kiegészítik egymást. Nem értem, ezt a rajongók miért nem látják.