IV. 10. ~Csodás nap.*

Kinyitottam a kocsi ajtaját, így Des beülhetett. Udvariasnak éreztem magam, ami büszkeséggel töltött el. Kiálltam a parkolóból. Még kicsit hideg volt a kocsiba, így nem vettük le a kabátot, de pár perc múlva a fűtés meghozta a várt eredményt. Lekapkodtuk a kabátot, és kicsit lejjebb tekertem a hőfokot is. Des a sebváltón lévő kezemre helyezte a sajátját. Ránéztem, édes mosolyával találtam szembe magam. Éreztem ahogy féloldalasan nekem is elhúzódik a szám. Ha vele voltam egyszerűen nem tudtam kontrollálni magam. Ebben az volt a legrosszabb, hogy ilyenkor az akcentusomra sem tudok figyelni, így bárki kiszúrhatja. De soha nem érdekelt, ha megtudják, ír vagyok. Büszke voltam a származásomra.

Egyszer megcsörrent a telefonom. A füles mikrofonos felét a fülembe csúsztattam, így tudtam beszélni, hogy a másik tisztán halljon, és én is őt, mégsem fogom a telefont vezetés közben. Szerettem ezt a módszert. Megnyomtam a fehér vezeték középső gombját. Des érdeklődve figyelt.

- Haver, végre felvetted. - hallottam Liam hangját.

- Bocsi. De Louis mondta, hogy mozduljak ki. - rántottam meg a vállam.

- Nem úgy gondoltam, hogy szívódj fel. - hallottam a srác hangját.

- Leveszlek kihangosításról. - mondta Liam. Kis recsegés után, már tisztábban hallottam a hangját. - Hol vagy most?

- Már hazafele tartok.

- Ugye tudod, hogy mindenki azt találgatta, hol lehetsz? Megijesztettél minket, Niall. Nem tűnhetsz el csak így. Nekünk kötelességeink vannak, amiket...

- Oké. Liam felfogtam, de ez most muszáj volt. - vágtam a szavába. Akármennyire is szerettem a srácot, nem szerettem, mikor kioktatnak.

- És legalább jobb lett?

- Határozottan megoldódtak a gondjaim. - mosolyogtam a mellettem ülő lányra. Rájött, hogy mire mondtam ezt.

- Remek. Láttuk a Twittered. Eléggé érdekes kiírásod volt. De örülünk, hogy rendbe jöttél.

- Én is. Kb. fél óra és Londonba vagyok. Nem akartok otthon várni? Valamit tudnotok kell. - hebegtem. Des halkan felnevetett az ügyetlenkedésem hallatán.

- Ott leszünk. Siess! - hallottam, amint a többiek kérdezgetik a fejleményekről, de Liam nem mondott nekik semmit.

- Rendben. Szia...-sztok. - helyesbítettem, és választ sem várva letettem. Kivettem a fülest a fülemből, és a telefonom mellé dobtam, a sebváltó mögötti kis részre.

(Adj nekem szerelemet)

- Ha jól sejtem, én vagyok amit tudniuk kell. - nevetett Destiny mellettem.

- Igen. De ne aggódj, még jó darabig nem akarlak kitenni a médiának. - igyekeztem nyugtatóan mondani.

- Rendben, bár annyit vártam rád, hogy már a fotósok sem zavarnának. 

Kicsit elmosolyodtam.

-  Először lerendezzük a srácokat, aztán meglátogatjuk Ian-t, oké? - kérdeztem.

- Nem várhatnánk még Apával egy kicsit? - kérdezte óvatosan Des.

- Szégyellsz Életem? - kérdeztem viccből. Ő is tudta, hogy csak annak szántam.

- Dehogyis, de nem tudom, hogyan reagálja le.

- Hidd el nekem, nem lesz gond. - szorítottam meg a kezét a combján.

Határozottan bólintott.

Jól mondtam. Kb. 30 perc után beértünk Londonba, és 10 perc múlva már a bejárón állt a kocsi. Megnyomtam a kulcscsomómon a gombot, minek hatására kinyílt a garázsajtó. Begurultam, majd ismét megnyomtam a gombot. A garázsba sötét lett, csak kevés fény szűrődött be az ablakon, amit kintről benőtt egy bokor. Bementünk a házba, és lekaptuk a cipőnket és a kabátunkat. Az enyémekbe kulcsoltam Des ujjait, és kedvesen rámosolyogtam. Nyomott egy puszit az arcomra.

- Haver, végre itthon vagy. Annyira... Hoppá... - lepődött meg Louis Des láttán, mikor kijött az előszobába.

- Mi van Louis? - jelent meg mögötte Zayn, majd ő is végigmért minket. - Hűh.

Bementünk a többiekhez a nappaliba. Mindenki ott volt. A lányok is kivétel nélkül. Így aztán pirulhattam, ahogy 8 szempár végigmért minket.

- Szóval így oldódtak meg a gondjaid. - nevette el magát először Liam.

- Des! - örült meg Vicky, és megölelte a lányt. Ezután mindenki így tett.

- Ti akkor megint együtt vagytok? - kérdezte meg elsőnek Leah. Már vártam ezt a kérdést.

- Igen. - felelte határozottan Des. Jól esett, hogy ő mondta ki. Melegség öntött el belül.

- Annyira örülök nektek! - pattogott Rebecca.

- Végre nem fogjuk Niall sírását hallgatni. - nevetett Louis.

- Kösz. - forgattam meg a szemem.

- Jól van, na. Tudod, hogy szívesen segítettem kicsi Manókám. - simította meg az arcom igencsak homoszexuális mozdulattal Louis. Mindenki nevetni kezdett.

Elnevetgéltünk kicsit.  A srácok elmondták, hogy holnap semmi dolgunk nincs. Aztán olyan 5 felé elindultunk Destiny otthona fele. Soha nem féltem Ian-től, mégis remegve lépkedtem fel a lépcsőn. Szerelmem benyitott az ajtón. Ledobáltuk a cuccainkat az előszobában. Rohanó lépteket hallottunk közeledni, majd Ian jelent meg az ajtóban.

- Prücsök. Niall? - lepődött meg.

- Szia Apa. - mosolygott félénken Des.

- Szia. - köszöntem én is.

- Azt hittem Kyle-lal érkezel. Ti most...hogyan...miről maradtam le? - hebegte.

- Bent elmesélem. - mosolygott a lány, és bementünk a nappaliba. Lehuppantunk a kanapéra. Ian érdeklődve várta a sztorinkat.

- Niall tegnap reggel meglepett. Kicsit kínos volt, mivel nem tudtam, hogy Ő az, és le-Kyle-oztam. Aztán velem maradt, és ismét együtt vagyunk. Csak Kyle kicsit nehezen fogadta. Annyira sajnáltam. Nem akartam, hogy azt higgye játszottam vele. - húzta el a száját szerelmem.

- Igen. Miután elmondtad, hogy tényleg együtt vannak, nem bírtam ki nélküle. - húztam közelebb magamhoz Destiny-t a derekamnál fogva.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártam ezt. Mindketten megmondtátok, hogy megcsókoljátok még a másikat. És most tessék. - nevetett Ian. - Remélem már nem lesz gond.

- Édesem itthon vagy?! Szia Niall. Te is? De jó. Egyelek meg titeket. - sietett be a nappaliba Marta. - Várjatok csak! Bent hagytam a konyhába a sütit. Éreztem, hogy ma sütnöm kell, pedig azt mondtad, holnap jössz. - nyomott nekünk egy-egy puszit, majd a konyhából kihozott egy nagy adag csokis süteményt. Ez Destiny kedvence. Sok mindent meséltünk Ian-nek, de persze, csak amiről tudnia kell. Bár ismertem már annyira, hogy amiről nem kellett volna, arra is rájött a hirtelen nagy ugrásaink miatt. Szerencsére nem kérdezett rá. Elkönyvelte magában, hisz ő sem hülye. Mázlista Des, hogy ilyen jó fej Apukája van, aki ha kell, barát, ha kell védő, Apa.

Felvonultunk Destiny szobájába. Kipakoltunk fél óra alatt, majd ledőltünk az ágyra. Magam elé vettem szerelmem laptopját. Elkezdtünk hülyülni a neten. Mindenféle buta játékkal játszottunk. Végül ott kötöttünk ki, hogy képeket csináltunk, és eldeformáltuk az arcunk. Vicces volt. Természetesen ezek megmaradtak titokba a gép legmélyén. Oldalra tettem a laptopot, az éjjeli szekrényre. Már 10 óra volt.

- Niall maradj itt velem! - karolta át a hasam, miközben a vállamon nyugtatta a fejét. Éreztem, ahogy közelebb csúszik hozzám.

- Ha ezt szeretnéd, maradok. - simítottam végig a haján.

- Ezt szeretném. - nézett fel rám határozottan. Mosolyogva bólintottam.

(Maradj velem)

***

Reggel egy sikításra keltem. Ijedten kipattan a szemem. Nem közelről jött, mégis megijesztett. Lenéztem a előttem nyugvó lányra, aki édesen szuszogott a nyakamba. Ő jól van, semmi baja. Akkor meg mi volt ez? Az balak felé kaptam a tekintetem. A függöny egy helyen nem volt elhúzva. Ott láttam, hogy kint minden hófehér, és most is hatalmas pelyhekben szállingózik a hó. Ez furcsa. Nem néztem mostanában időjárás jelentést, de semmi jel nem utat rá, hogy ma havazni fog. Bár nem volt ellenemre. Szerettem, mikor minden fehér. Megint sikítást hallottam, ami átváltott nagyon hangos nevetésbe. Ekkor halványan elmosolyodtam. Ez biztos a szomszédból jött. Élvezik a havat. Des megremegett a hangra. Sóhajtva a hátára fordult. Megrebegett a szeme, majd láttam, amint tüsszenteni készül. Gyorsan kisimítottam az arcából az ezt kiváltó hajtincset. De már késő volt. Az arcához kapta mindkét kezét, majd egy halk tüsszentés hagyta el a száját. Nevetve kinyitotta a szemét. Szembe találtam magam azokkal a csodás kék drágakövekkel. Rabul ejtettek, és muszáj volt elmosolyodnom.

- Jó reggelt.

- Jó reggelt Niall. - kaptam a választ halkan.

- Esik kint a hó.

- Komolyan? - lepődött meg.

- Igen. Szóval mihez lenne ma kedved?

- Imádok hóba lovagolni. - jegyezte meg.

- El is van döntve a mai program. - mosolyogtam.

***

- Mehetünk? - pattant fel szerelmem Tücsökre.

Én már ekkor fent ültem Beautiful hátán. Az istálló előtt álltunk a lovakkal. Mindketten nyakig fel voltunk öltözve. Csizma, prémes lovaglógatya, vastagkabát, sapka sál, kesztyű. Des ki volt pirulva a hidegtől, és egyfolytában mosolygott. A kifújt levegő fehéren körbefonta az arcát, és megcsikizte a kis piros rózsákat azon. Imádtam ebben a lányban, hogy mindig olyan természetes volt. Soha nem úgy nézett ki, mint egy profi lovas. Mindig egyszerű cuccban ült fel kedvenc, fehér paripája hátára.

- Mehetünk. - bólintottam határozottan.

Elmosolyodott, majd bevetette magát az erőbe. Egyikünket sem érdekelt, hogy nem kitaposott ösvényen megyünk, csak a hóban gázolunk. Látszólak a lovak is élvezték a kis változatosságot. Még szerencse, hogy jó lovas vagyok. Nem okozott gondot a nehéz terep. Des mellett muszáj volt kikupálódnom. A lovak boldogan fújtattak, az orrukon kiengedett langyos, fehér levegőt magunk mögött hagytuk. Néha-néha Destiny-re kaptam a tekinteten. Félállásba helyezkedett vágtában, és mosolyogva figyelte a tájat. Végül kiértünk az erdőből a domb tetejére. Előttünk az a völgy terül el, amit annyira szerettünk és ismertünk. A tisztás bal szélén a kis patak csordogált, míg jobb oldalt az erdei ugrató pálya terült el, amit most ellepett a hó. Minden fehéren játszott. A patak be volt fagyva, a fák ágain csillogott a jég és a hó. Az a pár most éppen kopasz fa a vízparton eszembe juttatta az első  közös lovaglásunk emlékét, és a kis pikniket is. Minden kedves emlék átfutott az agyamon, ebben a pár pillanatban, amíg az erdő szélén álltunk. Arra a csodás lányra néztem, aki mellettem várt. Összemosolyogtunk, majd elindultunk le. Lassú ügetésbe haladtunk, hogy  a lovaknak is könnyebb legyen a csúszós talajon. Végül már lépésben érkeztünk a fák mellé a patak partjára.

Leszálltunk a lovainkról, és elengedtük a szárat. Boldogan kapargatták a havat, és a patak azon részéhez mentek, ahol nem volt teljesen befagyva. Megbíztuk bennük, tudtuk, hogy nem lesz gond, ha elengedjük őket. Megfogtam Des kezét, és magamhoz húztam a derekánál.

- Csodás ez a hely fehéren. - néztem körbe, majd megállt a tekintetem szerelmem piros arcán, csodás kék szemén, kicsit kócos, szőke haján. - De a legszebb te vagy.

Édesen elmosolyodott, és forró ajkait a hideg arcomra nyomta. Érezem, ahogy az érintése helyén felolvad a szinte jéggé fagyott bőröm. Erre csak ő volt képes. Ilyet csak ő tudott kiváltani belőlem.

- Megmutatom mi a legszebb ebbe a helybe. Csukd be a szemed, és fordulj meg! - fordított magának háttal. - Ha szólok visszafordulhatsz, és kinyithatod a szemed.

Lehunytam a szemem, és csak álltam ott. Halk lépteket hallottam távolodni. Óvatosan átkukucskáltam a vállam felett.

- Hé! Ne less! - kaptam meg egyből.

Gyorsan visszafordultam, és szorosan összeszorítottam a szemeimet. Megbíztam Destiny-ben. Szerettem, és csak ez számított. Ez ő kedvéért azt is eltűrtem volna, ha csukott szemmel élve egy koporsóba dugnak, és elásnak.

- Niall, megfordulhatsz! - hallottam magam mögül.

Kipattant a szemem. Pár apró lépéssel felé fordultam. Magam előtt Des-t láttam, de csak egy pillanatig. A következő kép, hogy valami fehér repül felém. Csattant az arcomon, és erősen megcsipkedte a már eleve hideg bőrömet. A számba és a szemembe behatol a jócskán mínusz hőmérsékletű hó, ami vízzé olvadt a testhőm hatására. Nevetve lesepertem az arcomról, majd elkiáltottam magam.

- Ezt visszakapod!

Belemarkoltam a hóba, majd elkezdtem futni szerelmem felé. Rohanás közben gyúrtam meg a hógolyót. Ennek láttán nevetve szaladni kezdett előlem. De már késő volt. Rávetettem magam, és együtt zuhantunk a hideg hóba. Feltérdeltem fölötte, és az arcába nyomtam a hógolyót.

- Niall! - nevetet, és köpködni kezdte a havat.

Levettem a kesztyűm, majd a meleg ujjaimmal kisepertem az arcából a havat. Eléggé hideg volt, de nem érdekelt. Felálltam, és őt is felhúztam. A hátát is letakarítottam, majd a lábát, és végül a fenekéről is lesepertem a havat óvatosan. Még mindig nevetve tűrte. Végül megálltam előtte, és visszavettem a kesztyűm.

- Tudod, mihez lenne kedvem most?

 - Mihez? - néztem fel rá.

- Építsünk hóembert!

Vigyorogva bólintottam, és beletúrtam a hóba.

(Hó)

Elkezdtük görgetni a kis hógolyókat a hóba, ami igen szépen tapadt szerencsére. Végül meglett a három nagy gömbünk. A legnagyobbat meghagytunk alul. Megemeltem a másodikat és felhelyeztem a tetejére, majd a legkisebb is felkerült az őt megillető helyre. Eközben Des ágakat hozott, és sötét köveket a patak partjáról. Kiraktuk  hóemberünk arcát, majd a kezei is felkerültek.  Egy répa is előkerült az egyik táskából, amit a lovaknak szántunk. A hóemberünk nagyon mosolygós lett. Teljesen a mi egyéniségünk volt benne. Tükrözte mindazt, amik ketten voltunk Destiny-vel.

- Sál nem kerül rá...nem baj. - nevetett Des, mikor megnéztük a művünket távolabbról. 

- Csinálok rólad egy képet. Állj mellé! - mosolyogtam.

- Oké. - futott oda.

Levettem a már szinte teljesen átázott kesztyűm, és a lefagyott ujjaimmal, nagy nehezen csináltam egy képet.

- Most én is rólad! - futott vissza mellém, és vette ki a kezemből a telefont.

- Nem, most mindketten odamegyünk.

A hóember mellé léptük, és a két oldalára álltunk. Betettem első kamerára  telefonom, és  olyan messzire kinyújtottam magunktól, ahogy csak tudtam. Az első kép normális lett, a másodikon puszit adunk két oldalról a hideg hóembernek, míg a harmadikon idióta fejeket vágunk.

Vissza sétáltunk a fákhoz, ami kb 10 méterre volt az újdonsült, hideg barátunktól. Én a fa törzsének dőltem, Destiny pedig nekem. A vastag kabátnak hála meg sem éreztem, hogy hideg lenne a hátamnak. Megnéztük a képeket, majd halkan Des fülébe suttogtam, ami nem volt könnyű a sapkája miatt.

- Megharagszol, ha feltenném őket a netre?

Lassan megfordult, hogy a szemembe nézhessen.

- Nem. Hadd lássa csak minden rajongó, hogy ismét az enyém vagy. - mosolygott.

Nyomtam egy puszit a szájára, majd együtt megszerkesztettük a képeket Instragramba, majd feltettük mindenhova. Igazán aranyos képek lettek. Még azt is feltettem, ahol Des van egyedül.

- Te jó ég! Tücsök! Menj onnan! - kiabálta egyszer szerelmem, és elkezdett futni.

Ijedten felnéztem a telefonomból. El sem tudtam képzelni, mi történhetett, csak szó nélkül rohanni kezdtem szerelmem után. Destiny megállt a hóembernél. Mire én is odaértem, már megláttam a fejleményeket. Tücsök éppen a mi drága hóemberünk orrát falatozta. Látszólag nem tetszett neki, hogy a neki szánt répát egy kupac hóba szúrtuk. De végül csak az övé lett a zöldség. Nevetni kezdtünk, majd lefotóztam az orr nélküli hóembert, és a rágó lovat. Ez is felment a netre. Egyáltalán nem haragudtunk Tücsökre, hisz ez inkább aranyos volt.

Végül nagy nehezen, jó kedvűen ültünk fel lovaink hátára, és indultunk el vissza, az istállókhoz. Ezúttal nem siettünk. Csak nyugodtan lovagoltunk immár a kitaposott ösvényen. Mikor beértünk, elrendeztük a lovakat, majd a meleg istállóban hagytuk pihenni őket. Egy tökéletes nap végeztével tértünk haza hozzám. Egy csodás nap egy csodás lánnyal, akit végre visszakaptam. Nem tudom eléggé hangoztatni, mennyire szeretem. Legszívesebben kiplakátoznám a világ minden részére,  hogy ismét az enyém, és leakadhat róla minden pasi. Ő az én szerelmem.