IV. 14. ~Back for you.*

Na manook. Egy kis közérdekű a rész elejére, ha nem bánjátok. Én most, a hosszú hétvégén külföldre utazok, és ott sajnos wifi nélkül nincs netem. Én nagyon valószínűnek tartom, hogy egy szállodában kell lennie wifinek, de kitudja. Minden esetre már megcsináltam mindent úgy, hogy csak egy kattintással fel tudjam tölteni akár telefonról is. Sajnos ha a mobilos bloggert használom, összevon egy-két szót, de remélem elnézitek nekem ebben a helyzetben. Sajnálom, hogy így alakult, de igyekszem megoldani, és feltenni a részt. Szóval, ha nem lesz fent pénteken az új, már tudjátok az okát. Jó olvasást, és még egyszer elnézést az esetleges késésért. 

IV. 14. ~Back for you.*

- Harry. - hebegte halkan Leah, mikor eszmélt, hogy én guggolok mellette. Nem feleltem, csak aprót bólintottam. Komolyság sütött minden egyes mozdulatomból. Nem akartam semmilyen érzelmet kimutatni. - Visszajöttél. - jelentette ki az amúgy is nyilvánvaló tényt.

- Csak a válaszok miatt.

- Esküszöm, hogy nem csaltalak meg, de kérdezz! Őszintén válaszolok.

- Mi volt az az SMS? Ki az a Jaymi? - kezdtem bele.

- Simon tanítványa. Esküszöm, hogy csak barátok vagyunk. El akartam mesélni neked mindent szenteste. - felelte.

- Miért pont szenteste? - zavarodtam meg.

- Jaymi az ajándékodban segített. Akkor akartam odaadni, és elmesélni.

- Szép kis ajándék. - feleltem cinikusan.

- Akarod, hogy most adjam oda? Ha ez kell ahhoz, hogy elhidd, nem csaltalak meg, megteszem.

- Nem is tudom. Simon Cowell-re gondoltál? - kérdeztem zavartan. Magam sem tudtam, mit akarok. Csak úgy lett volna fair, ha karácsonykor kapom meg az ajándékát, de meg akartam érteni mindent.

- Rá. Annyira sajnálom Harry. Tudom, hogy titkolóztam az utóbbi időben. Azt hittem jót teszek ezzel a hülye ajándékkal, és örülni fogsz neki. Bár hozzá sem kezdtem volna! - hajtotta le a fejét. A valóság egyre inkább kezdett ellent mondani az általam hitt verzióval. Azt hiszem, hatalmas idióta voltam.

- Hé. Honnan tudod, hogy nem örülnék neki? Hisz még azt sem tudom, mi az. - mosolyodtam el kicsit.

- Te nem utálsz engem? - kapta fel rám a tekinteté. A szemében zavartság ült.

- Bízhattam volna benned. Nem tudtam, mit miért teszel, és esélyt sem adtam, hogy elmagyarázd. - hajtottam le a fejem.

- Még azt gondolod, hogy te vagy a hibás?! - csúszott közelebb hozzám.

- Kis híján megöltelek... - dadogtam halkan, lehajtott fejjel.

- Lefékeztél, és különben is; az én hibám volt ez az egész.  

- Nem akarjuk elfelejteni? - kérdeztem óvatosan.

- Az jó lenne. - mosolygott. Bólintottam, és megöleltem.

- Azt hittem nem jössz vissza soha. - suttogta a nyakamba.

- Baby, you don't have to worry, i'll be comin' back for you. Lately I've been goin' crazy, so I comin' back. Yeah, I am comin' back for you. (Baby ne kell aggódnod, vissza fogok jönni hozzád. Később megőrülnék, így vissza fogok jönni hozzád. Igen, vissza hozzád)- énekeltem halkan. A résnyire összeszorult torkomtól nem nagyon ment, de muszáj volt tudatnom vele.

Eltávolodott. Az arcán mosolyt láttam. Nem mondtunk semmit, de ugyanarra gondoltunk. Egyszerre támadtuk le a másik ajkát. A hajamba túrt, míg én az arcához kaptam. Annyira hiányzott.

- Harry. Szerintem tartsunk elő-karácsonyt. Nem akarok tovább titkolózni ezzel az egésszel. Oda akarom adni az ajándékod, hogy mindent megérts. - lihegte, mikor eltávolodtunk.

- Rendben. A fánál találkozunk.

Ha jól láttam Leah a mosókonyha fele vette az irányt, míg én a garázsba indultam. Mi tagadás tényleg mindenki a saját terepére rejtette a másik ajándékát. Én a szerszámok közé, míg ő a mosógéphez. Örömmel szedtem elő a kis becsomagolt dobozt. Végre lenyugodott minden, és nem vesztettem el Leah-t. A bizalmam továbbra is 150 %-os benne.

Miközben a nappali fele mentem, írtam egy SMS-t Anyának, hogy minden rendbe jött. Leah már a kis becsomagolt négyzetét tette be a fa alá. Én is mellé tettem a kis dobozom. Remélem tetszik, majd Leah-nak az ajándékom. Izgatottan néztünk egymásra. Nem tudtuk, most hogyan tovább. Még soha nem csináltunk ilyen elő-karácsonyt.

- Akkor...szeretném én kezdeni. - vettem ismét a kezembe a kis dobozom. Elmosolyodott. - Boldog Karácsonyt Kicsim! - nyomtam a kezébe egy apró csók kíséretében az ajándékom.

Óvatosan elvette. Lehúzta a csomagolást, így kivillant a téglalap alakú, fekete, selyem ékszerdoboz. Meglepetten felnyitotta a tetejét. A szája tátva maradt, mikor meglátta az ajándékom.

- Istenem. Ez de aranyos. Köszönöm szépen Harry. - ölelt meg, majd közelebbről is megvizsgálta a két nyakláncot. A doboz ugyanis két aranyláncot rejtett, amiket én csináltattam. Az egyik egy szív volt, amire az volt rá írva: Ő, aki a kulcsot birtokolja, fel tudja nyitni a szívem. Míg a másik egy kulcs volt, ami pontosan illett a szívben lévő kivágásba.

- Gondoltam, egyszer majd odaadod a megfelelő srácnak. - pirultam el kicsit.

- Eben az esetben...- vette ki a kulcsos láncot a dobozból, és közelebb lépett hozzám. Óvatosan a nyakamba csúsztatta. - Ez téged illet.  - igazította meg, majd a kezembe nyomta a szíves nyakláncot jelezve, hogy adjam fel rá. Mivel ennek jóval kisebb volt a hossza, mit az enyémnek, be kellett kapcsolnom. Látatlanba bekapcsoltam a haja alatt, majd középre húztam a medált.

- Köszönöm. - nyomott egy puszit a számra. Belemosolyogtam a csókunkba.

Hirtelen a fához ugrott, és felvette a  nekem szánt ajándékát.

- Boldog karácsonyt Harry! - nyomta a kezembe.

Elmosolyodtam, és átvettem a kis négyzetet. Az alakja érdekes volt. Emlékeztetett valamire, de még nem ugrott be, mire. Kibontottam a gondos csomagolást. A szám szó szerint tátva maradt. Leah arca mosolygott rám kedvesen egy CD-ről.

- Ez...ez. - hebegtem. Annyira elképedtem, hogy egy szót sem tudtam kinyögni. Leah csinált egy CD-t, amin a saját dalai vannak, és én ezt a kezemben tartom. Ez hihetetlen. Valamiért azt vártam, hogy mindjárt csörög a telefonomon az ébresztő, és felkelek, de ez nem következett be szerencsére. - Te jó ég. Ez a te CD-d. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. - emeltem fel a derekánál, és az ajkára nyomtam a szám. Közben óvatosan szorítottam a CD-t. A világ összes pénzéért sem törtem volna el.

- Ezért volt ez az egész. Örülsz neki? - kérdezte, miközben az ajándékom vizsgálgattam.

- El sem tudom mondani, mennyire.

- Akkor jó. Sokat szenvedtem érte.  - nevetett.

- Imádlak. Hallgassuk meg! - siettem a hifihez.

A CD elindult. Csendben ültünk egymás mellett a kanapén. Leah a nyakláncát nézegette. Lehunytam a szemem, és élveztem ezt az egészet. Egyszer Leah ajkait éreztem a vállamon. Felfele haladt a nyakamra, majd a számra. Lehunyt szemmel élveztem. A hangját is hallottam, és kényeztetett is. Kell ennél jobb?! Olyan számokat énekelt, amiken hallottam, hogy a sajátja, de még soha nem énekelte el nekem. Meseszép hangja volt. Nem tudom elmondani, mennyire szerettem. Az meg egy külön élvezet, hogy közben még kényeztet is ez a csodás lány. Apró csókokkal halmozott el. A mennyekben repültem. Szó szerint szárnyaltam a felhők felett. Megvan minden amire az életemben valaha is vágytam. A lista élén ez a csodás lány áll, aki immár egyik kezével a fürtjeim csavargatta, míg a másikkal az arcom kényeztette. Néha-néha, mikor egy hosszabb tincset talált, megcsikizte vele az arcom. Ez mosolyra késztetett. A szemem még mindig nem nyitottam ki. Minden egyes szavát és hangját értelmeztem. Ezek hallatán néha ráncba szaladt a homlokom, néha pedig elmosolyodtam. Természetesen nem attól, hogy hamis volt, hanem a sorok jelentésétől. Hogy is lett volna hamis? Leah? Soha? Én gyakrabban csúszkálok, mint ő. A sorok jelentését sem vettem magamra. Tudtam, hogy nem rám vonatkoznak. Sokkal inkább felfedeztem benne a Péter által keltett régi fájdalmait.

Sajnos ez a kb. 18 perc gyorsan elrepült. Én még csukott szemmel vártam volna, hogy újra indult. Mikor meghallottam, hogy ez nem következik be, kipattant a szemem. Leah leállított a hifit a távirányítójával. Érdeklődve kémlelte az arcom. Büszkén elmosolyodtam.

- Na? - várta a véleményem.

- Büszke vagyok, hogy a te pasid lehetek. - öleltem meg.

- Te büszke vagy rám? - hebegte a nyakamba.

- Természetesen. Ez a lemez csodás. Köszönöm. Mikor láthatom viszont a boltokban?

- Attól tartok soha. - hunyta le egy pillanatra a szemeit. - Csak egy példány készült neked.

- Leah, képes voltál csak egyet készíteni nekem? - lepődtem meg. - Köszönöm. - csókoltam meg. Éreztem, ahogy megkönnyebbül a szavaim hallatán. Nagyon izgult, hogy mit mondok a zenéjére. Mit mondtam volna? Természetesen csodás. Nem értem, miért nem hiszi el. Eltávolodtunk. Széles vigyor ült az arcán.

- És milyen volt? Mesélj el mindent! - kértem.

- Tényleg tudni akarod? - nevetett.

- Persze. Ugye milyen király egy lemezt csinálni? - önfeledt állapotban voltam. Nem is tudom, mikor éreztem magam ennyire...boldognak.

- Hát...azért nem csinálok belőle rendszert. De tényleg jó buli volt a végén már. Az első két hét kínszenvedés volt. Jóformán csak azzal telt, hogy Jaymi kinevelje belőlem a lámpalázat. Szóval már nem félek a szabadon énekléstől. Megtanított rá. - vigyorogtam büszkén.

- Ez azt jeleni, hogy bárhol képes vagy már énekelni...velem? - hebegtem vigyorogva.

- Hát, ezért nem bárhol. Azért az elveim még megmaradtak. Csak el tudom énekelni a számaimat. És már nem sírok közben. - nevetett.

- Ez király. Majd kipróbáljuk, mennyire megy nagyközönség előtt.

- Vagy nem. - felelte határozottan.

- Halljam tovább!

- Hát nagyon utáltam neked hazudni meg titkolózni. Egyetlen egy nap nem voltam bent a boltban, mikor azt hitted, és edzeni sem mentem. Niall fedezett. Sajnálom. Nehéz volt neked hazudni. - húzta el a száját. Csak legyintettem. A végeredményért megérte. - Mikor beállítottak a boltban, sem postán voltam. Noémi hívott fel a raktárból, hogy siessek vissza. Az az SMS meg azért kaptam tegnap, mert elmentünk fotózásra. És tegnap este teljesen kész lett a CD. És Simon tetszését is maximálisan elnyerte. El tudod ezt hinni? - áradozott.

- Nem csodálom.

- Ja és képzeld a fotós az én képimből akar egy galériát. Annyira tetszett neki, és addig győzködött, míg belementem. Pedig semmi érdekes nincs rajtuk, csak az arcom. - magyarázta zavarta.

- Az épp elég érdekes. Nem értem, miért nem érted, hogy tökéletes vagy. Minden értelemben. Külsőre, belsőre, hangra, tudásra. - mosolyogtam. A szavaim hallatán elpirult, majd kicsit megrázta a fejét. Alig volt látható, de nekem feltűnt. Tudtam, hogy ez azért van, mert nem hiszi el, de nem akar velem vitába szállni.

- De a legfontosabb: neked tetszik?

- Viccelsz? Ez a legjobb karácsonyi ajándék, amit valaha is kaptam. A módszert, ahogy meghallgattuk, meg különösen élveztem. - vigyorogtam. Éreztem, hogy az a gonosz mosoly ül ki az arcomra.

(Élvezd a pillanatot)

Ezt az arckifejezést nem én alakítom. Néha csak úgy jön. Többnyire akkor, mikor végignézek Leah-n. Mikor a zöld szemeim sötétebb árnyalatot vesznek fel a vágytól. Ez az a pont, mikor magamnak már nem tudok megálljt parancsolni. Leah még tud nekem, de gyakran nem akar. Megtaláltam magam mellé a tökéletes lányt. Minden értelemben. Még ha ő nem is fogja fel, én a nap 24 órájában próbálom vele éreztetni a különlegességét. Ha nem is szavakkal, hanem egyszerűen csak a szeretetemmel, de igyekszem tudatni vele.

***

A Karácsony vészesen közeledett. Már 23.-a volt, mikor Leah elrángatott valahova. Két apró ajándékcsomagot nyalábolt össze. Nem mondta meg, hova megyünk, de azt akarta, hogy vele menjek. Beültünk a kocsiba, és irányított, merre hajtsak. Végül egy épület előtt megálltunk.

- Mi ez a hely, Leah? - zavarodott meg.

- Majd meglátod.

Bementünk az ajtón, egyenesen egy iroda felé.

- Kicsim, 23.-a van. Senki nincs itt.

- Egy valaki még igen. - mosolygott, majd lenyomta az ajtó kilincsét.

Legnagyobb meglepetésemre az kinyílt. Bementünk. Egy stúdióba érkeztünk. Leah már nagyon ismerte a járás. Egyből lekapta  kabátját. Nem láttam senkit a nagy pult mögött, és az apró redőny pedig le volt engedve, így nem lehetett belátni az üvegen a másik szobába.

- Itt csináltátok a lemezt? - kérdeztem.

- Csst. - tette a mutatóujját az én szám elé. - Igen. Jaymi-t jöttünk meglepni.

Bólintottam, majd a kis ajándékkal beléptünk az ajtón.

Egy srác ült a földön törökülésben. Ölében a gitár lefelé fordítva, és a tetején valami kottát írt. Körülötte össze vissza papírok hevertek, némelyik összegyűrve. A pengetőt a fogával harapta, miközben sebesen kottázott. Felnézett ránk, majd kivette a szájából a kék pengetőt, és elmosolyodott. Oldalra tette a gitárt és a papírokat, majd hozzánk jött.

- Szia Jaymi. - ölelte meg Leah.

- Kiscsaj. - szorította meg mosolyogva a srác.

- Szia Jaymi. - nyújtottam felé a kezem. Megrázta.

- Hali Harry. Hogyhogy te is itt vagy? - lepődött meg.

- Hamarabb adtam oda neki Jaymi, mert volt egy kis...fennforgás. - fejezte be Leah szépen a végét.

- Értem. És tetszett Harry? Jót hoztunk össze? - mosolygott rám kedvesen Jaymi.

- Viccelsz? Király volt. Valami hihetetlen ajándékot kaptam. Azóta is naphosszat azt hallgatom.

- Hidd el, tényleg azt hallgatja. Már tudja kívülről a szövegeket, és énekli a hifivel. - csatlakozott Leah. Én csak nevettem ezen.

- Csak a hifivel. Miért nem a Kiscsajjal? - lökött oldalba Jaymi.

- Ritkán vele is. Nem tudom, hogy sikerült kinevelni belőle a lámpalázat, de köszönöm.

- Most úgy beszéltek rólam, mint valami háziállatról. - ejtette le a karját tehetetlenül Leah. Mi csak nevettünk rajta.

- Igazából te segítettél. - mosolygott. - Olyan képeket képzeltettem el vele, amik rád emlékeztetik, így a végén már viszonylag nagy közönség előtt is tudott énekelni.

- Nagy közönség előtt?  - lepődtem meg.

- Vetítettem ki egy felvételt egy koncerten tomboló emberekről, mintha előttünk énekelne.

- Az nagy volt! - nevetett Leah.

- Hűh. Ügyes. - bólogattam elismerően.

- Jaymi...igazság szerint azért jöttünk, hogy....ezt átadjam. Boldog karácsonyt. - nyomta a kezébe Leah a kis csomagot.

Jaymi álla szó szerint leesett, és a szeme elérzékenyült. Láttam, hogy jól esett neki ez a kedves kis gesztus. Leah ezzel részben meg is köszönt neki mindent. A következő megálló Simon háza volt, ahol sajnos senkit nem találtunk, így Leah egy kis kártya kíséretében az ajtó melletti kis asztalon hagyta az ajándékot. Hazaindultunk.

- Ez rendes volt tőled. - mosolyogtam Leah-ra immár a nappaliban a fa mellett.

- Volt nekik, mit megköszönnöm.