IV. 13. ~Kismillió kérdés.*

Harry szemszögéből:

Őrült tempóban hajtottam az Audival London sötét, esti utcáin. A sebváltót szó szerint téptem, mikor még feljebb és feljebb kapcsoltam. A gázpedált tövig nyomtam. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy még soha nem vezettem olyen gyorsan, mint akkor. Fél kézzel szorongattam a kormányt, de olyan erővel, hogy éreztem amint a körmöm a fekete bőrbe nyomódik. A levegőt kapkodtam, és ütemesen egy-egy könnycsepp hagyta el a szemem. A fejemben kanyarogtak a gondolatok. Hogy tehette ezt Leah? Miért csalt meg? Miért éppen most? Annyira szerettem. Végig bizonygatta, hogy ő is szeret, de kitudja, mióta volt már együtt azzal a Jaymi-vel. És én ebből semmit nem vettem észre. Talán csak annyit, hogy mostanában egész nap nincs otthon. Régebben hagyott ki napokat a boltból, de az utóbbi időben egyfolytában bent lóg, vagy edz, de érdekes módon nem lesz izmosabb. Lehet, mikor azt mondta, hogy edzeni megy, akkor is Jaymi-vel volt? Számomra ez olyan hihetetlen, de sajnos igaz. Szeretném az ellenkezőjét állítani, de hazudnék. Szegény biztos halál félelemben ül otthon. Azt hiszi, meg akarom ölni. Azt gondoltja, el akartam ütni, pedig én csak el akartam tűnni onnan. Eszem ágában sem volt ártani neki. Még csak hozzá sem akartam érni a kocsival. Végig az volt a tervem, hogy befékezek előtte. Tudtam, hogy úgyis el fog ugrani, mire odaérek. Eszembe jutott, milyen erősen húztam be a kéziféket fékezésnél. Még soha nem álltam meg ezzel a módszerrel, mert tudtam, árt a kocsinak, de most muszáj volt. Eszembe jutott, milyen kétségbeesetten nézett rám Leah a hóból. Eszembe jutott, hogy futott utánam az út széléig. Még azt is láttam a visszapillantó tükörből.

(Kapcsoltban: Ne hazudj. Ne csalj. Ne ígérj olyat, amit nem tartasz meg)

A háromnegyed óra kocsiutat, most 20 perc alatt tettem meg. Ilyen még soha nem volt. Ilyen sebességgel, még soha nem hajtottam. Szerencsére ezt nagyon jó út volt, és teljesen üres. Remélem a rendőrök sem mértek be sehol. Eggyel sem találkoztam, de soha nem lehet tudni. Mérgesen fékeztem be a számomra már olyan jól ismert ház előtt. Kihúztam a slusszkulcsot, és feltéptem a kocsi ajtaját. Dühvel telve bevágtam magam mögött, és elindultam a kapu fele. Még mielőtt zsebre tettem volna a kulcsot, rányomtam a lezár gombra. A kocsi halk pityegéssel jelezte, hogy lezárt. Bementem a kapun. Miközben azon a pár apró lépcsőn lépkedtem fel, gyorsan megtöröltem a szemem. Nem akartam, hogy bárki is így lásson. Kinyitottam az ajtót. Tudtam, hogy nyitva lesz. Bementem, és becsuktam magam mögött.

- Gemma te vagy az? - hallottam egy ismerős hangot kiabálni.

- Anya itt vagyok a nappaliba. - hallottam egy másik ismerős hangot.

Ekkor sietős léptek indultak el felém. Szinte rohanóak. Én ezekkel mit sem törődve, háttal az ajtónak, fejtettem le magamról a kabátom és a cipőm.

- Harry! - ölelt meg valaki.

- Szia Anya. - szorítottam meg, majd Gem-et is. - Itt maradhatok ma este? - kérdeztem halkan. Rossz volt ezt kimondani.

- Persze, de miért? Gyere már beljebb. - lepődött meg Anya.

Behúztak, és leültettek a nappaliba. Már vártam, mikor jelenik meg Joe feje, de nem jött.

- Hol van Joe?

- Meccset néz a haverjánál. - rántotta meg a vállát Anya.

Nem volt semmi gondom a nevelőapámmal. Nagyon is szerettem, de most örültem, hogy nincs itt. Nem akartam, hogy egy férfi ilyen állapotba lásson. Anya és Gemma még elmennek.

- Mi történt veled Harry? - mért végig Gemma.

- Leah...elmentem. Ott maradt... - hebegtem. Nem bírtam róla beszélni, és ismét a könnyeimmel küszködtem. Utálok sírni. Komolyan mondom, olyan vagyok mint egy lány. Miért nem tudok én érett, felnőtt férfi módjára viselkedni? Ez a tudat még inkább kiakasztott.

- Mit csináltál? Elhagytad Leah-t? - lepődött meg Anya.

- Miért? - faggatott nővérem.

Csak lassan megráztam a fejem, és magam elé meredtem. Az emlékek kavarogtak bennem. Mikor megcsókoltam, aztán mikor majdnem elütöttem. Te jó ég.

- Harry el kell mondanod! Csak akkor tudunk segíteni. - karolta át a vállam Anya.

Vettem egy mély levegőt, és belekezdtem.

- Ma díszítettük fel a fát, és véletlen találtam Leah telefonjában egy SMS-t. Pontosan emlékszem minden szavára. Valami Jaymi-től jött, és azt kérdezi, mikor megyek el, 1 óra múlva nálunk lesz, és van egy meglepetése. Leah megcsalt vele a saját házunkban. Hogy tehette? - csóváltam a fejem lassan. Kicsordult egy könnycsepp, és a hangom egy oktávval feljebb csúszott, de folytattam. - Aztán felrohantam a szobába, és letéptem az összes ágyneműt az ágyról. Mivel Leah magyarázkodni kezdett, én pedig nem akartam hallani, bevágtam magam a kocsiba. És most itt vagyok. Anya majdnem elütöttem. Egy centi kellett volna. Nem tudom, mi ütött belém. Befékeztem, és ő is elugrott. Majdnem megöltem. - hebegtem.

- Mit tettél? Harry! Képes lettél volna megölni Leah-t? - kerekedett ki Gemma szeme.

- Nem. Megálltam. Én csak...el akartam tűnni abból a házból.  - temettem a tenyerembe az arcom, majd megtöröltem a szemem.

- Jól van, Édesem. Már nincs gond. Nem tettél semmi rosszat. Leah jól van, maximum csak fáj neki, hogy elhagytad. - dörzsölgette a hátam Anya.

- Dehogy fáj. Hisz megcsalt! - akadtam ki.

- Biztos vagyok benne, hogy ugyanannyira fáj neki, mint neked.

- Ha tudnád mennyire szeret. - szólt bele Gem.

- Kimutatta. - feleltem cinikusan.

Éreztem, amint Anya vállba löki nővéremet a hátam mögött. Ez megzavart. Mért tett ilyet? Nem értettem.

- Ezt miért csináltad? - pislogtam zavartan Anyára.

- Mit?

- Meglökted Gem-et. - kapkodtam a fejem köztük, ami nem volt egyszerű, mivel két oldalamon ültek. - Miért? - nem feleltek. Egyikőjük sem. - Mondjátok már el! Ma már rohadtul elegem van a titkolózásból! - álltam fel, és a kelleténél hangosabban mondtam.

- Azért löktem meg, mert majdnem kikotyogott valamit, amit nem kellett volna. - ismerte be Anya.

- Mit?

- A karácsonyi ajándékod. - felelte nővérem.

- Nem értem. - hebegtem.

- Majdnem elmondtam, Leah karácsonyi ajándékát a számodra. Hidd el, nagyon szeret, ha ilyet tesz érted.

- Nem értem. Milyen karácsonyi ajándék. Mi ez az egész? - akadtam ki a tudatlanságtól.

- Még mindig nem érted? Leah nagyon szeret. Olyat tesz meg neked ajándékból, amit kevesen vállalnának be a szerelmükért. Biztos vagyok benne, hogy nem csalna meg. De te esélyt sem adtál, hogy elmondja. Inkább elrohantál, mint egy sértett kisfiú. - emelte feljebb a hangját Anya.

Ritkán szokott ilyen hangerőn beszélni, ezért nem is vagyok hozzászokva. Nagyon szerette Leah-t, és persze én is, de ez az egész... nem tudtam rá mit felelni. Utáltam, mikor Anyának igaza van. Kimentem a konyhába egy pohár narancsléért. Ezzel is csak elrohantam, mint egy "sértett kisfiú", de nem érdekelt. Úgy tűnik, ez is közös bennünk Leah-val. Ő is szeret elrohanni, és én is. Egyre jobban hiányzott. Egyre inkább érdekelt, mi ez az egész. Egyre jobban bántam mindent. Szerettem volna ismét a karjaimba tartani, és magyarázatot kapni erre az egészre. Egyszer Anya jött ki a konyhába.

- Figyelj Harry. Akármennyire is szeretem, mikor itt vagy, jobb, ha most hazamész.

- Nem. Csak fájna, megint titkolózni látnom Leah-t. - feleltem komolyan.

- Hidd el, hogy nem. Tudom, hogy azt hiszed; Leah átvert, és csak hazudott neked, de ez nem igaz. Beszéld meg vele! Nem tudom, ki ez a Jaymi, de hidd el, sok mindenre lesz magyarázata. De ezt nem tudod meg, ha hozzánk menekülsz. - igazította meg gondosan a nyakláncot a nyakamba.

- Nem akarom, hallani, Anya. Félek. Rettegek attól, hogy esetleg azt mondja; igaz volt az állításom. - hajtottam le a fejem. Nehéz volt ezt beismernem, pedig csak ő volt itt velem.

- Tudom Édesem, de muszáj a szemébe nézned egyszer. Hidd el, jobb most, mint később. Legalább nem kell sokáig a tudatlanságban szenvedned. Én is féltelek téged. Féltelek, hogy összetörsz, vagy, hogy bajod esik az úton. Mégis ezt javaslom.  - ölelt meg.

- Köszönöm Anya. Szeretlek. - szorítottam meg.

- Én is Harry.

(Kedves Anya: Szeretlek)

Kimentem az előszobába, és felöltöztem. Anya és Gemma az ajtóból figyeltek. Senki nem szólt egy szót sem. Felkaptam a kabátom, és a cipőm, majd feléjük fordultam.

- Köszönöm. Jelenleg ti vagytok az egyetlen biztos női pontok az életemben. - válaszként aprón elmosolyodtak.

- Mindig itt leszünk neked Harry. - ölelt meg Anya, majd Gemma is mosolyogva a karjaimba borult. Elköszöntem, és kimentem az ajtón. A kocsi fele vettem az irányt. Határozott mozdulattal beültem, és a két ülés közötti kis nyílásba dugtam a slusszkulcsot. Elfordítottam, majd a sebváltót tolatásra állítva lassan leszálltam a kuplungról. A kocsi elindult hátra, én pedig magabiztosan balra csavartam a kormányt. Elindultam vissza London fele.

Ezúttal egyáltalán nem rohantam. Sőt talán még lassabban is mentem az átlagosnál. Egy részem tudni akarta, mi ez az egész, de a másik, a nagyobb félt a válaszoktól. A válaszoktól, amelyek lehet összetörnek, de lehet megmentenek. Amelyek lehet, megtartják szerelmem, de lehet az örök távolságra ítélnek. Féltem a fájdalomtól, amit Leah szavai okozhatnak. Az ürességtől, amely azok után a szavak után örökre a mellkasomba fészkeli magát. Hát ezért hajtottam én olyan lassan. Rettegtem.

De egyszer sajnos mindennek eljön az ideje, ahogy ennek is. Megálltam a kapu előtt. Megnyomtam a kulcscsomómon egy gombot. Ennek hatására elhúzódott a kapu, és szabad bejárást adott az udvarra. Egyidejűleg nyomtam meg a kapu gombját és a garázsét. Így az egyik kinyílt, míg a másik becsukódott. Beálltam a garázsba, és leengedtem a fejem fölül az ajtaját. A szívem a torkomban dobogott. Nem akartam tudni, mi vár rám az ajtó mögött, de már nincs vissza út. Benyitottam a házba. Az előszobába égett a villany. Ledobtam a cuccaim, és bementem. A nappali és a konyha üres volt, pedig mindenhol égett a villany. Lekapcsoltam a világítást, majd felmentem az emeletre. Beléptem a hálóba. Csak itt éget még a villany. Leah a földön feküdt az ágyneműkupac tetején, amit én hagytam itt két órája. Még nem volt késő, ő mégis aludt. Zavartan, gyorsan szuszogott. Hason, feküdt az én párnámon, amit egyik kezével magához szorított. A másik Molly hasán pihent, aki a kupac tetején aludt elnyúlva. Ez a látvány teljesen meglágyította a szívem. Olyan édesek voltak együtt. Viszont egyben ott motoszkált bennem az a kismillió kérdés, amire választ akartam kapni.

(A fejem azt mondja: "Kit érdeke?" De a szívem azt suttogja: "Csináld , hülye!")

A kupac széléhez léptem, és leguggoltam. Így közelebbről tudtam megvizsgálni a helyzetet. Molly csak szuszogott, míg Leah arcán száradt könnycseppek csillogtak. A párnám egy foltban át volt ázva a könnyeitől. Nekem is végig futott egy nedves csepp az arcomon, majd a lepedő szélén landolt a földön. Leah édesen megmozdított pár ujját Molly hasán, minek hatására a cica ijedten felkapta a fejét. Rám nézett, majd nyújtózkodva feltápászkodott, és hozzám lépkedett. A mozdulataitól Leah keze a takaróra hullott. Molly-t kezdtem simogatni, de egyszer Leah az oldalára fordult. A cica dorombolni kezdett. Leah elhúzta a száját, majd lassan kinyitotta a szemeit. Álmos tekintete az arcomra vándorolt. Eszmélt, és gyorsan felült.