II. 7. ~Utállak!*

Szeretném megköszönni, hogy elértem a 20.000 oldalmegtekintést. Nagyon nagyon hálás vagyok. Ez sokat jelent nekem. Imádlak titeket. Viszont azt észrevettem, hogy mostanában nem annyira írtok. Miért nem? Nem tetszik? Már másra nem tudok gondolni...: /

Leah szemszögéből:

Louis és Liam az nappali ablaknál ácsorogtak, és egyfolytában az utcát figyelték. Várták a lányokat. Mi  a kanapén ültünk Harry-vel, Zayn fent aludt, Niall pedig (egyet találhattok) a konyhában. Ő is várta Destiny-t, de a lány még nem tudott jönni. Sajnos órája volt, szóval majd csak később érkezik. De Niall elmondta neki a helyzetet telefonon, és nagyon megörült. Azt mondta, majd megbeszéli óra után az utat Ian-nel. Gondolom ő az Apukája. Nem tudom. Niall mesélte így.

- Harry. Ugye tudod, hogy így nem kell fellépnem Debby-vel? - mosolyogtam megkönnyebbülten.

- De attól függetlenül még felléphetsz. - felelte.

- De így akkor már nem kell. Hagyjuk ezt. Én nem akarok sztár lenni. Elég hírnévvel jár az, mikor leállítanak az utcán, hogy: Tényleg te vagy Harry Styles barátnője? - utánoztam egy rajongót.

- Jól van. Rendben. Megértettem. - nevetett.

Kijött Niall is a konyhából, és leült hozzánk.

- Srácok. Gyertek már el az ablaktól. - nevetett a fiú, mikor meglátta őket.

- Oké. - mondta Louis, és elkezdett rohanni az ajtó fele. Liam is követte. Mi hárman is mentünk utánuk, de csak sétába. Megjöttek a lányok.

- Vicky! Jössz velünk. - kapta fel Louis a lányt.

- Szeretlek Csipkerózsika. - ölelte meg Rebeccát Liam.

Will egyenesen felénk jött.

- Alszik. - mondtam szomorúan.

- De már nem sokáig. - indult el be a házba.

- Ezt látnom kell. - ment Niall utána. Összenéztünk Harry-vel, és mi is követtük őket.

Will felment az emeletre, benyitott Zayn szobájába, majd odament az ágy széléhez.

- De édes. - mondta, mikor meglátta az alvó fiút.

Aztán elkezdett gonoszul vigyorogni. Felugrott az ágy szélére úgy, hogy ülésbe érkezzen.

- Ébresztő lustaság! - kiabálta a lány.

- Hmm? - fordult felé a fiú, de a szemét nem nyitotta ki.

- Ébresztő! Nagy hírem van! - mosolygott.

- Hmm? - ismételte meg a fiú,és kinyitotta a fél szemét.

- Megyek veled a turnéra. Vagyis az egész tánccsapat megy. - vigyorgott a lány.

- Mi? - pattant ki a szeme, és ült föl.

- Jól hallottad. Megyek veled két hónapra. - ismételte meg Will.

- Wooohooooo. - kiabálta Zayn,majd magához húzta a lányt, és megcsókolta.

- Menjünk. - tátogtam, és elkezdtem tolni a fiúkat. Becsuktam az ajtót, majd lemenetem velük.

A nappaliban gyűltünk össze. Mindenki lent volt. Fel voltunk pörögve, és rengeteget nevettünk. Szó esett a tegnapi horrorról. Louis helytállt. Egyszer csak betoppant Destiny.

- Destiny! - ugrott fel Niall, és ment a lányhoz.

- Sziasztok. - mondta leverten.

- Mi a baj? - ölelte meg Niall.

- Apa. Nem mehetek. - szorította meg a fiút.

- Mi? De hát miért nem? - tolta el magától Niall, hogy a szemébe nézhessen.

- Mi történt Destiny? - mentem oda én is, majd mindenki.

- Még így se mehetek el veletek. - bukott ki a lányból a sírás.

- Miért nem? - kérdezte Vicky.

- Apa leszerződtetett egy francia lovast. Tegnap este tudtuk meg, esélyesek vagyunk, hogy mi képviseljük Angliát az Olimpián. És segítenem kell. Angelának és nekem is edzenem kell Pierre-t. Nem mehetek el veletek. - csuklott el a hangja.

- Destiny. - nézett rá aggodalmasan Niall, majd magához szorította.

Leültünk a nappaliban, és beszélgettünk erről. Destiny nagyon szótlan volt, ahogy Niall is.

- Nem tudod valahogy meggyőzni? - kérdezte egyszer Niall a lányt, bár nem nézett rá.

- Megpróbálom. De Apa ilyen szempontból nagyon makacs. - húzta el a száját.

- De miért nektek kell edzenetek? Nem egyszerűbb akkor, ha ti indultok? - kérdezte Zayn.

- Ez bonyolult. Mi nem akarunk versenyezni, meg ott nem saját lóval kell, és... bonyolult. Pierre jó lovas, de ő sincs hozzászokva az idegen lovakhoz. Ebben kell neki segítenünk. - magyarázta Destiny.

- Értem. - mondta Zayn.

Ekkor csörgött a kis szőkeség telefonja. Destiny a füléhez emelte.

- Szia Angela...Sziasztok...igen...oké. - mondta, majd kihangosította.

- Sziasztok. - köszönt bele Angela és Austin.

- Sziasztok. - mondtuk.

- Jó hírem van. - Austin. - Beszéltem Apával, és elmondta a megoldást. A táncosok eleve elmennek veletek.

- Tudjuk, de Destiny még így se jön. - mondta Louis.

- Mi? Des mi a baj? - kérdezte Angela.

- Tudod, hogy Pierre-t kell edzenünk, és Apa azt mondta, maradok. - hajtotta le a fejét.

- Ne aggódj megoldjuk. Beszélek én Apa fejével. - nyugtatta Angela.

- Ezen már nincs mit beszélni Angy. Nem enged és kész. Két hónapig ki kell bírnom. - mondta Destiny.

- Siess haza. Együtt megpuhítjuk Apát. - mondta a lány, majd letette.

Szépen lassan mindenki hazament. Mi is Rebeccával. Még szerencse, hogy egy környéken lakunk.

Angela szemszögéből:

- Apa. Megjöttem. - kiabáltam, mikor a nappali üres volt.

- Szia Angy. A dolgozószobában van. - jött ki Marta a konyhából, aki valami cseléd-féleség lenne, de már a pótanyánk.

- Köszönöm Marta. - mosolyogtam.

Elindultam a dolgozószoba fele.  Bekopogtam, majd benyitottam. Apa az íróasztalnál ült szemüvegben, és a papírjaival babrált valamit. 

- Szia.

- Szia Prücsök. - mondta, de nem nézett rám.

- Apa van rám egy kis időd? Beszélgetni szeretnék.

- Persze. - nézett fel, majd levette a szemüvegét, és a fotelekhez ment.

Leültünk.

- Tudod, nemrég beszéltem Destiny-vel. Elég rossz állapotban volt... - puhatolóztam.

- Gondolom. De nem engedhetem el. Egyrészről, mer féltem, másrészről, mer tényleg segítenie kell. És neked is. - mondta Apa.

- Félted? - ráncoltam a homlokom.

- Igen. Még csak pár napja ismeri azt a fiút, de máris...hogy is mondjam...nem akarom, hogy elmenjen vele két hónapra. Ráadásul hol fog lakni? Hogy is hívják? - nézett rám segélykérően.

- Niall. - feleltem.

 - Igen. Niall-el egy szobában lesznek. Így nem engedem el két hónapra. Meg amúgy sem. Még csak 17. Ahogy te is. Nem mehet. - rázta meg a fejét.

- Apa te most attól félsz....az a baj, hogy egy szobában lesznek? - nevettem el magam.

- Is. De nem csak ez az oka. - ismerte be valamilyen szinten.

- Apa. Des okos és tud vigyázni magára. Amellett már nem vagyunk kislányok, csak mert van három hónapunk a szülinapunkig, és még éppen nem töltöttük be a 18-at. - hajoltam előre.

- Tudom, de akkor sem mehet. Még nem. Mindenhova elengedlek titeket, de két hónapra nem mehet, hogy körbeutazza a világot.

Ez valahol azért logikus volt, de Des érdekében folytattam az érvelést.

- Miért nem? Már nagy, és te is tudod, hogy nem bírná ki két hónapig Niall nélkül. - ráncoltam a homlokom, és csóváltam a fejem.

- Kénytelen lesz. Még nem ismeri annyira, szóval menni fog neki. Amúgy meg annyi fiú él Londonban. Neki miért pont ez az egy kell, aki nem tud vele elég időt tölteni? Olyan szép lány. Simán megkaphatna mást. Jobbat.

- Ezt nem ő dönti el. Egyszerűen szerelmes. Niall remek srác, és nagyon szereti Destiny-t. Hidd el. Mindig szakít rá időt. És ha nem akarsz őrületes telefonszámlát, jobb ha elengeded.

- Inkább azt, de Destiny...

- Kösz Marta. - szakította félbe Apát ez a hang.

- Destiny. - sóhajtottam. Ebben a pillanatban testvérem rontott be az ajtón kopogás nélkül.

- Apa.

- Szia Prücsök. - köszönt Apa.

- Szia. - köszönt vissza. - Hadd menjek el! - kérte.

- Nem. - mondta határozottan.

- De miért nem? Bezzeg ha Angy kérné, megengednéd. - támadta le testvérem.

- Nem. Őt se engedném el, és ezt itt lezártam. - állt fel Apa.

- Miért nem hagyod hogy éljem az életem? Csak mert még nem vagyok 18, azért nem te döntesz helyettem. - jött közelebb Des.

- De én felelek érted, és azt mondtam, nem mehetsz el. - mondta ismét.

- Utállak! Utálom a lovakat! Bár soha nem tanultam volna lovagolni! Minden egyszerűbb lenne, ha itt lenne Anya. - kiabálta Destiny, majd kiviharzott a szobából, fel az emeletre.

Apa lehajtotta a fejét.

- Sajnálom. - tettem a vállára  kezem, majd én is kimentem.

Felmentem testvérem után az emeltre. Bekopogtam a szobája ajtaján.

- Menj innen. - kiabálta.

- Des. Angela vagyok. - mondtam.

- Angy? - kérdezte óvatosan.

Kinyitottam az ajtót. Az ágya közepén feküdt.

- Igen. - mentem be. - Ez nagyon rosszul esett Apának. - ültem le az ágy szélére.

- Tudom. Sajnálom, de jelen pillanatban ezt gondolom. - csukta be a szemét.

- Igen? És Tücsökre nem gondolsz? Mi lenne vele nélküled?

- Tücsök. - mondta halkan.

- Én nem akarlak kioktatni, csak arra kérlek, hogy gondold át, miket vágtál Apa fejéhez. - álltam, fel és mentem ki.

Lementem Apához.

- Jól vagy? - kérdeztem, mikor kopogás után benyitottam a dolgozószobába.

- Prücsök. Jól. - mosolygott, de tudtam csak nem akar gyengének tűnni.

- Semmi esély nincs rá, hogy elmenjen? - kérdeztem.

- Nincs. Akármennyire is megutál, nem bírnám ki, ha történne vele valami. - hajtotta le a fejét.

- Rendben. - bólintottam, majd kimentem.

Felsétáltam a szobámba. Az egyetlen, amit utálok ebbe a nagy házba, hogy olyan sokat kel gyalogolni. Nem mintha lusta lennék, de akkor is.  Letelepedtem a laptopom elé, és elkezdtem keresni. Tudtam a megoldást, és hajlandó voltam feláldozni egy hetet Destiny kedvéért. Kibírom Austin nélkül. Beírtam a Google-ba: "1D turné helyszínei". Ki is adott egy remek oldalt. Pontosan le volt írva, hogy a srácok mettől-meddig hol lesznek, és mikor lesznek a koncertek. Ez kell nekem.