Leah szemszögéből:
Tudom, hogy mi nem
stimmelt az eddigi életemben. Kellettek a barátok. Persze voltak barátaim, meg
Rebecca is ott volt nekem mindig, de most a fiúk, és az ikrek, meg Vicky és Will
is itt van nekem. És persze az eddigi életemből Harry is hiányzott. De van
olyan is, ami nem kellett volna. Például a sok sikítozó kicsi lány, akik mind
az én pasimat akarják megszerezni maguknak. Vagy mondhatnám akár a médiát is.
Határozottan nem hiányzott, hogy be kelljen jelenteni a kapcsolatunk, vagy,
hogy a pasim, a barátaim és én magam is a címlapokról köszönjenek vissza. De
mind ez elviselhető a sok jó dolog mellett. És azt hiszem boldogan
kijelenthetem, hogy ez volt életem egyik legszebb napja. Mindenki aki nekem
fontos ott volt velem.
Volt időm ezt átgondolni,
miközben a lányokkal napoztunk a homokon a tenger szélén, és néztük a szerelmünk
amint a vízben labdázik. Közben mindenki elmesélte kivel mit beszélt, vagy
éppen ki mit tett. Így megtudtam, mi történt amíg aludtam.
- Hánykor indul a géped? -
kérdeztem egyszer Rosalie-tól.
- Fél 8-kor, vagyis már
7-re ott kell lennem. - jött a válasz.
- És most mennyi az idő? -
merült fel bennem még egy kérdés.
- 3 óra. - felelte Will.
- Már nem sok időnk van
együtt. - húztam el a szám.
- Leah. Ma volt életem
egyik legszebb napja. Hála neked. Egész nap együtt voltunk, és bemutattál egy
csomó csodás embernek. Köszönöm. Még sokszor lesz időnk találkozni. Ne aggódj.
- felelte nővérem.
Bólintottam.
- Akkor te ma elutazol. De
hova? - kérdezte Angela.
- Ma hazautazok,
Magyarországra. Pár napja jöttem, hogy támaszt nyújtsak Leah-nak, mikor
szakított Harry-vel, de most már minden rendben van, és nekem ideje hazamennem.
- magyarázta Rosalie.
- Akkor te magyar vagy? -
kérdezte Destiny.
- Igen. Ahogy a hugom,
Rebecca és Will is. - magyarázta Rose.
- Akko azért hasonlítotok
ennyire Leah-val. Rajtatok hallani lehetett, hogy nem teljesen angolok vagytok,
de hogy Will is magyar, azt nem gondoltam volna. - kerekedett ki a lány szeme.
- Azért mert én már három
éve Londonban élek, a többiek meg csak pár napja. - nevetett Will.
- Értem. - bólintottak az
ikrek, és mondták egyszerre. Nem csoda, hisz ikrek.
- Hánykor induljunk el
haza, hogy össze tudj pakolni? Egy óra az út. - fordultam ismét a nővérem felé.
- Hát hétre kint kéne
lenni, egy óra a pakolás, és a készülődés együtt, plusz az út…5 körül. -
számolta ki.
- Oké. Akkor még van kb.
két óránk. - nyugtázta Rebecca.
- Addig menjünk játszani a
fiúkkal. - pattant fel Vicky. - Ki ér oda hamarabb?
Mindenki felállt, és a
fiúk fele fordultunk.
- Rajt! - kiáltotta el
magát Angela. Megindultunk. Az indítás a kelleténél hangosabbra sikeredett,
ugyanis minden fiú felénk kapta a fejét, és élvezték a látványt. Ennyi lány fut
feléjük. Ezt feltétlen nézni kellett. Bár a bandának van benne része bőven, de
ahogy láttam, mindenkinek megvan közülük az a lány, aki neki tetszik. Engem
Harry figyelt nagyon. Ki más?! De nekem pont így volt jó. Örültem, hogy pásztáz
azokkal a csodás zöld szemeivel. Elől voltam, de észrevettem, hogy Will
közeledik mellettem. Nem volt sok kedvem gyorsítani, hát hagytam hadd előzzön
meg. Will rohant tovább, de én leálltam Harry-nél, aki tárt karokkal várt.
Mikor oda értem megöleltem. A nyertes Will, én lettem a második, és Angela a
harmadik. A többieket nem figyeltem. Harry megölelt.
- Nekem te vagy a nyertes,
kis Bay Watch Baby-m. - szorított magához.
- Köszönöm. - nevettem el
magam.
Mindenkit megölelt egy
fiú, bár Rose-nak be kellett érnie az én szorításommal.
- Fiúk. 5-kor el kéne
indulnunk haza. Legalábbis nekünk. Rose-nak 7-kor indul a gépe vissza
Magyarországra. - mondtam, hogy mindenki hallja.
- Rendben. Természetesen
Én hazaviszlek titeket. - karolta át a derekam Harry.
- Köszönöm. - nyomtam egy
puszit az arcára.
- Sajnálom, hogy miattam
kell sietnetek. - húzta el a száját nővérkém.
- Ne sajnáld. Nincs belőle
semmi baj. Amúgy is akkorra terveztük az
indulást. - nyugtatta meg Liam. Rosalie csak bólintott.
Ellabdáztunk közösen, majd
Zayn-nek egy vad ötlete támadt.
- De király lehet leugrani
arról a szikláról. - mutatott felfele.
- Úúh, én kipróbálnám. -
pattogott Will.
- Én is. Király lehet. -
mosolyogtam.
Egyre többen csatlakoztak.
- Akkor menjünk, és
próbáljuk ki. - indultunk el.
- Várjatok egy kicsit. -
állt elénk Liam. Előbb meg kéne nézni, mekkora alatta a víz. Mi van, ha bokáig
érő vízbe estek?
- Ez nem rossz ötlet. -
egyeztünk bele.
A parton elmentünk a szikla széléig, majd bele
a vízbe. Sokáig bokáig érő víz volt, de egyszer csak jött egy mély gödör.
Egyikünknek se ért le a lába. Beúsztunk ara a helyre, ahova érkezni készültünk
a szikla tetejéről. Itt is elég mély volt a víz. Zayn lemerült, majd Will a
nyakára állt. Zayn-nek lent volt a talpa, és Will-nek nem volt kint a feje a
vízből. Ha lenyúltam, meg tudtam fogni a felnyújtott kezét. Feljöttek mind
ketten, majd eltisztáztuk, hogy ez elég mély az ugráshoz. Kimentünk a partra.
Megbeszéltük, hogy ki akar felmenni, és ki nem. Will és Zayn egyértelműen
ugrani akart. Én is szerettem volna, és Harry is, viszont a keze miatt nem
jöhetett fel. De ragaszkodott hozzá, hogy én nélküle is ugorjak. Austin és
Angela is szeretett volna jönni. Louis és Vicky is feljött velünk. A többiek
lent maradtak, és készítették a telefont lekapni ezt a pillanatot. Nagy
küszködések árán sikerült felmászni azon a meredek sziklán. Már alig vártuk,
hogy ismét a hűs vízben legyünk, mire felértünk.
- Mindenki kész van? Senki
nem rémült meg? - kérdezte Zayn, mikor lenéztünk a tetejéről. Mindenki megrázta
a fejét. - Akkor figyeljetek. Egy….- megfogta Will kezét. Louis és Austin is
így tett Vicky-vel és Angela-val. - Kettő… - Én lenéztem Harry-re, akin még
ilyen távolságból is látszott, hogy nagyon izgul miattam. Közben az adrenalin
bomba egyre csak nőtt bennem, és már a szívem is hangosabban vert. - Három! -
kiáltotta Zayn, és mindenki elrugaszkodott.
A levegőbe zuhanni…tudva,
hogy mindjárt a vízbe érkezel. Az adrenalinom az egekben szárnyalt. Ez a
legcsodásabb érzés. Persze közben az ember elbizonytalanodik, és átfut az agyán,
hogy "mi van ha…". A lábammal rugdostam a levegőben, a kezem az égben
volt. Csak zuhantam teljesen tehetetlenül. Kicsit olyan érzés volt, mintha
repülnék. Lenéztem Harry-re, aki éppen a kezével kapott felém, és ugrott egyet
előre. Az a pár másodperc, ami alatt zuhantunk, nekem hosszú, csodával teli
perceknek tűnt. És itt a hűs víz.
Először csak a lábamon éreztem, majd a hasamon, és végül a fejem is a vízbe
merült. Kicsit viccesen nézhettem ki, hogy befogtam az orrom. Érintettem a
lábammal a talajt, majd elrugaszkodtam tőle, és felúsztam a víz felszínére.
Körbenéztem. Zayn-t és Will-t láttam. Abban a pillanatban feljött Austin és
Angela. Ők négyen még mindig egymás kezét szorongatták. Aztán megjelent Louis.
Egyedül. Már nem fogta Vicky kezét. Vártunk, de Vicky nem jött föl. Mindenki
arcára kezdett kiülni a rémület.
- Louis. Elengedted Vicky
kezét? Hova lett? - támadtam le a fiút.
- Nem… nem tudom. Vicky!
Vicky! - kezdett el kiabálni.
Ekkor Louis hirtelen
eltűnt. Még kapálódzott egy kicsit, majd eltűnt a mélyben. Valami lerántotta.
Kezdtem megijedni. Elég horrorfilmet láttam, de tudtam, hogy van értelmes
magyarázat is. Megint csak vártunk.
- Mi van most? Zayn mi
történt? - kezdett Will is beparázni, és bújt oda a fiúhoz. Pedig Ő bátor lány.
Telt az idő, és semmi. Közben a többiek is berohantak, ameddig még nem kellett
úszni, viszont még így is eléggé messze voltak tőlünk.
- Zayn mi a sz*r van most?
Hova lett Vicky és Louis? Valaki csináljon már valamit! - kiabálta Will, és
csapott egyet Zayn vállába. - Ha senki nem mozdul, majd én. - vett egy mély
levegőt, és lebukott.
- Will! - kiabálta Zayn,
és Ő is lebukott.
Vártunk. Feljöttek mind
ketten.
- Nem találom őket. -
mondta Will.
- Én se találtam semmit. -
most már a mindig bátor, és menő Zayn is kezdett ijedt fejet vágni.
- Mi történt? - kiabált be
Liam.
- Hívjátok a parti
őrséget! Vicky és Louis eltűnt. - kiabálta ki Austin.
- Hogy micsoda? -
kerekedet ki Rebecca szeme.
Liam elkezdett rohanni ki
a telefonoz. Egyből kapcsolt.
- Várjatok már! Most minek
hívni a parti őrséget? Ki tűnt el? - hallottunk egy hangot.
Mindenki arra kapta a
fejét. Vicky és Louis a szikla tövében úszkáltak.
- Ti….ti meg… - dadogtam.
Zayn egyből elkezdett úszni arra.
- Ezt most nagyon
megbánjátok. Mit gondoltatok? Hogy jó vicc lesz? Halálra aggódtuk magunkat! -
mondta mikor oda ért, és mérgesen a vízbe csapott.
- Nyugi Haver. Ez csak egy
kis poén volt. - kerekedett ki Louis szeme.
- Egy kis poén? Mi közbe
lent majdnem megfulladtunk Will-lel amíg titeket kerestünk. - ezúttal a
sziklába csapott egyet. Elég nagyot.
- Jó kis tréfa. - húztam
el a szám.
- Most nevetni kéne?! -
kérdezte szarkasztikusan Austin, miközben elkezdtünk kiúszni. Vicky és Louis
követtek minket.
Mikor elértünk
Harry-ékhez, mindenki felállt, és átváltott sétába. Liam és Rebecca kint várt
minket a parton. Pontosabban csak azt a két bizonyos személyt. Harry megölelt
engem.
- Jól vagy? Minden
rendben? - szorított magához. Bólintottam, és vettem egy mély levegőt.
- Menjünk ki a vízből. -
indultam el ki, de előtte még Rose-t is megöleltem.
- Hogy képzeltétek ezt?
Van róla fogalmatok mekkora felelőtlenség volt? - kérdezte Liam mikor Louis és
Vicky is kiért.
- De mi csak viccnek
szántuk. - ellenkezett Vicky.
- És jó volt nézni, ahogy
aggódunk, és kétségbe esünk? - kérdezte szarkasztikusan Zayn.
- Haver. Az már más téma,
hogy te nem érted a poént. - állt elé Louis.
- Jaj bocsánat. Akkor
legközelebb ha élesbe megy, hagylak titeket inkább megfulladni. - még most se
hagyta abba a szarkazmust a fiú.
- Fiúk elég. Ez az én
ötletem volt, és ha tényleg ilyen rosszra sikeredett, hát sajnálom. - állt
közéjük Vicky.
- Zayn. Mi van az
öklöddel? - állt mellé Will. Ugyanis mérgében a fiú ökölbe szorította a kezét,
amiből csöpögött a vér. Engedett a keze szorítása, így a vér utat tört magának
az ujjain. Mikor végigsiklott rajta, lecsöppent.
- Semmi. Belevágtam egyet
a sziklába. - nézett le a kezére.
- Mit tettünk… - hajtotta
le a fejét Vicky. - Sajnálom Zayn.
- Nem a te hibád Vicky. Ne
sajnáld. Zayn amúgy is egy elég hirtelen haragú. Mindenen felkapja a vizet. -
ölelte meg a lányt Louis.
- Ezt meg hogy érted? -
állt közelebb Zayn.
- Egész nap a géped bújod.
Este eltörsz valamit a konyhában. Napi hányszor is mész ki cigizni? Egy házba
lakom veled! Észreveszem ezeket a dolgokat! - ejtette le a kaját.
- Fiúk. Most már elég
legyen. - állt közéjük ismét Vicky. Liam is csatlakozott hozzá.
- Szerintem is. -
bólintott egyet Zayn. A tekintetével itt helybe meg tudta volna ölni Louis-t,
de jobbnak látta elmenni. Mérgesen elviharzott. Eltűnt az erdőben, de még
beleütött egy fába, ami a már így is vérző öklének nem tett jót.
- Gyerekek sajnálom. Nem
akartam, hogy ez legyen belőle. - állt a sírás határán Vicky.
- Senki sem akarta. -
mondtam, majd hátat fordítottam, és elmentem a törölközőmhöz.
Még láttam, amint Will
megöleli Vicky-t és beszélgetnek egy kicsit. Louis is bocsánatot kért
mindenkitől.
- Liam. - mondtam, mikor a
fiú is odajött a törölközőhöz, és ketten voltunk.
- Igen Leah?
- A banda… - eddig
jutottam. Nem tudtam, hogy megfogalmazni. Pontosabban meg tudtam volna, de nem
akartam kimondani.
- Nyugalom. Nem lesz ebből
nagy baj. Majd szépen lesimul. Nem fog szétmenni a banda, ha erre gondoltál. -
mosolygott bíztatóan. Bólintottam egyet, majd megtöröltem az arcom.
- Hogy van az én
szerelemem? - kérdezte Harry.
- Megvan. - feleltem.
- Megélted az első nagy
veszekedést a bandában.
- Máskor is volt már
ilyen? - néztem a szemébe.
- Hát ilyeneket még sose
vágtunk egymás fejéhez, de voltak már veszekedések. - tisztázta le.
- Csúcs. Akkor ez az első
nagy balhé.
- Nem lesz belől nagy baj.
Holnap megint puszi-puszi lesz.
Elnevettem magam ezen a kifejezésen. Még sose hallottam, és
nagyon tetszett. Még jó, hogy itt van nekem Harry. Megmutatta a képet a
telefonjába, amit rólunk készített. Mondhatom igen jó kép lett. Twitteren
köszönt vissza rám.
@Harra
Styles
Nagy buli volt egy kis csínnyel.
De már no para.
imádom..:D..kövit!:)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik. Sietek: )
Törlésde jóóó lett *-* jó volt megint Leah szemszögéből olvasni
VálaszTörlésazért elég durva 'vicc' volt Louiséktól...
Zayn meg... azért szerintem kicsit igaza van.ahogy magamat ismerem nekem is úgy nézett volna ki a kezem egy ilyen dolog után :S
imádom az ilyen izgalmas részeket! még ilyet!!
siess!! <3
Hát ők már csak ilyenek. Vannak rossz és jó vicceik. Tudod, hogy most Zayn sincs a toppon, ezért neki ezt még pluszba nehéz volt felfogni, azt meg pláne, hogy a számára legkedvesebb lány is ott maradhatott volna.: / Olvasd el a következőt és megérted. Már a vége fele járok ezért nem vagyok biztos benne, hogy lesznek még ilyen brutál részek, de a következő évad is megfogalmazódott már a fejemben, szóval olvasd a blogot, mert nem egyhamar lesz vége. : ): P
TörlésNagyon jólett ez a rész!!:D gyorsan hozd a folytatást:))
VálaszTörlésÖrülök, hogy elnyerte a tetszésed. sietek: )
Törlés