That one thing.*: II. 3. ~Paparazzi.*

Sajnálom, hogy késtem, de nem volt netem ott, ahol voltam. Sok-sok sorry mindenkinek. De itt van a rész, és jó szórakozást kívánok hozzá. Vigyázat! 18-as karika is van benne. Vagyis kép: )

II. 3. ~Paparazzi.*

- Hölgyem. - mondta Harry miközben kinyitotta nekem a kocsiajtót.

- Ó, köszönöm. Mint egy igazi angol úriember. - nevettem.

Csak elmosolyodott, majd megfogta a kezem, és bementünk a Nando's-ba. Hátul, a sarokba leültünk egy asztalhoz. Nem akartunk nagy felhajtást a rajongókkal. Mi csak ebédelni szerettünk volna kettesben. Eddig sikerült.

Rendeltünk a pincértől. Az italunk egyből meg is érkezett, de a kajára már kicsit várni kellett. Bár nem sokat. Kihozták azt is. Elkezdtünk enni. Közbe persze beszélgettünk mindenről.

- Tudod, nagyon szeretlek, és nem akarlak itthon hagyni. - mondta egyszer Harry.

- Én sem akarok két hónapot nélküled, de a színpad az....nem az én világom. - sóhajtottam.

- De még lehet az. Én is így kezdtem, de megpróbáltam, és bejött. Neked megvan hozzá a hangod Leah. - győzködött.

- Nem tudom. És mit énekelnék? Azt a dalt biztos, hogy nem. Az még nincs kész. - mondtam kifogásul.

- Akkor valami mást. Mondjuk a Seek Bromance. Emlékszem mikor nálunk énekelted nekem. Meseszép volt.

- De az olyan magas. - húztam el a szám.

- És? Neked jó hangod van hozzá. Vagy énekelhetnél mondjuk Rihannát, vagy Britney Spearst. Azok is mennének. - bíztatott.

- Na jó. Majd meglátjuk. Várjunk még vele egy kicsit. Ha nem lesz megoldás szerdáig, elvállalom, rendben? - sóhajtottam megint egyet.

- Oké. Akkor lenne partnered is. - mondta csak úgy mellékesen.

- Mi? Kicsoda? És ezt csak most mondod? - kerekedett ki a szemem.

- Hát egy lány. Ő se ismert, de szép hangja van. Kicsit fiatalabb nálad, de szerintem a hangotok jól passzolnának. De majd Simon is meghallgat.

- Állj! Mégis hány éves, milyen meghallgatás? - mondtam kicsit hangosan.

- Halkabban Leah. 16 éves, és Simon-nak muszáj hallania a hangotok együtt. És persze nem ingyen lenne. - magyarázta.

- Ki az a lány? - kérdeztem.

- Debby a neve. Majd megismered.

- Mire vállalkoztam?! - mondtam inkább csak magamnak.

- Ne aggódj. Remek leszel.

- Még az se biztos, hogy fellépek. Ne feledd, szerdáig van gondolkodási időm. - emlékeztettem.

- Oké. Szeretlek Leah. - mondta Harry.

- Én is téged.

Megebédeltünk, majd Harry kérte a számlát. Fizetett, és elindultunk ki. De azt nem vettük figyelembe, hogy közben rengetegen lettek az étterembe, és mi a leghátsó sarokba ültünk. Vagyis végig kellett menni az egész Nando's-on, hogy ki tudjunk menni, ami dugig volt emberekkel. Meg is lett az eredmény.

- Harry? Harry Styles? - kérdezte egy hang valahonnan.

Harry összerezzent, de ment tovább.

- Harry adsz nekem egy autógrammot? - állt elénk egy nő.

- Igen. Egy autógramm még belefér. - sóhajtott a fiú, majd dedikálta azt a szalvétát, amit a nő hirtelen felkapott.

- Készítenél velem egy képet? - kérdezte egy lány.

- Persze. - húzta el a száját a fiú, de azért mosolygott.

- Csak nyugodtan. Kint megvárlak. - pusziltam meg az arcát.

- Sajnálom Kicsim. - nézett rám elnézőn, majd elkezdett mosolyogni, mivel a lány megnyomta a kényképező gombját.

Kimentem az autóhoz, majd nekidőltem. Még egy egyszerű ebédet is elrontanak a rajongók. De ezt jobb, ha megszokom. Harry kedvéért. Figyeltem az üvegen át, amint egyre többen beszélgetnek, és fotózkodnak Harry-vel. Egyszer csak odajött elém egy paparazzi, majd elkezdte fényképezni, amint a kocsinál várom Harry-t.

- Maga meg mit művel? - tettem a vaku elé a kezem.

- Lefotózom Harry Styles barátnőjét, amint szomorúan és sértetten várja a pasiját. - mondta a fickó.

- Hogy micsoda? Én nem vagyok szomorú és sértett. Egyszerűen csak állok. Maguk mindet kiforgatnak. Hagyjon békén! - indultam el be az étterembe Harry-hez. - Menjünk léci. - mondtam neki.

- Oké. - bólintott, majd megfogta a kezem, és elindultunk a kocsihoz.

Épphogy kiléptünk az ajtón, máris villant egy vaku a szemembe.

- Még mindig maga? - bukott ki belőlem.

- Hagyd Kicsim. Az ilyenek nem érdemlik meg, hogy felmérgeld magad rajtuk. - húzott magához a derekamnál fogva Harry, majd kinyitotta nekem a kocsiajtót. Beszálltam, aztán ő is. - Ne aggódj. Sötétített ablakok. - mondta. Bólintottam. - Mi a baj Leah? Mit mondott neked az az ember? - kanyarodott ki az utcából.

- Semmit. - mondtam egyszerűen.

- Leah. Látom, hogy valami nem stimmel. Ki vele! - simította meg a karom.

- Az az ember teljesen kiforgatott mindent. Kérdeztem, hogy mit csinál, mire azt mondta lefotózza Harry Styles szomorú és sértett barátnőjét. - mondtam felháborodottan.

- Sajnálom. Ennyire rosszul esett, hogy leálltam a rajongókkal? - kérdezte Harry.

- Nem, egyáltalán nem. Én csak vártam a kocsinál, de az a férfi mindent félreért. Nem akarom, hogy én legyek a gonosz, ha megjelenik a kép. - mondtam.

- Nem leszel az, ne aggódj. Ez az ember ártalmatlan. Hidd el, már ismerem. - fékezett le valahol egy parkolóban.

- Remélem, igazad van. - mondtam. - Hol vagyunk most? - néztem ki az ablakon, de mindenfele csak fákat láttam.

- Egy eldugott parkolóban a város szélén. - felelte.

- De miért? - húztam fel a szemöldököm.

- Szeretem ezt a helyet. Mindig ide szoktam jönni, mikor el akarok tűnni, és nyugodtan gondolkozni. - mondta, és közben le nem vette a tekintetét a tájról.

- Szép ez a parkoló, és nyugodt. - szálltam ki az autóból.

Ő is így tett. Nekidőltem a kocsinak. Mellém jött, és átkarolta a derekam.

- Sajnálom. - mondta egyszer.

- Mégis mit? - ráncoltam a homlokom.

- Hogy ennyit kell szenvedned, csak mert én vagyok a barátod. - mondta egészen halkan.

- De szeretlek, és ez a lényeg. Az összes fényképészt elviselném, csak, hogy veled legyek. - hajtottam a fejem a vállára.

- Tényleg? - állt velem szembe, és karolta át a derekam. - Én is nagyon szeretlek. - mondta, majd megcsókolt.

A derekamnál fogva húzott közelebb magához,én pedig a hajába túrtam. Imádtam minden egyes porcikáját. Már a részemmé vált. Harry lett az életem. Érte dobogott a szívem. Úgy is mondhatnám, Ő volt számomra a levegő, és köztudott, hogy levegő nélkül nincs élet. Egyszer csak gondolt egyet, és felemelt a derekamnál fogva. Megijedtem, de nem estem ki a ritmusból. Féltem a keze miatt. Még mindig gipszbe volt, és ez a mozdulat nem tett jót neki. De nem sokáig tartott. Rájöttem, annyira emelt föl csak, hogy feltegyem a kocsi motorházára. Fent ültem, és most kivételesen én voltam a magasabb. Hozzám simult, és folytattuk a "dolgunk".

De valami elkezdett körvonalat ölteni a fejemben. Valami, ami egyre jobban kezdett nyugtalanítani. Eltávolodtam, majd levegő után kapkodva megkérdeztem.

- Mi van, ha most is van itt egy fotós? - felnézett rám.

- Hidd el már rengetegszer jöttem ide ki, és még egyszer se kaptak le. - nyugtatott meg.

- De semeddig nem tart követni a kocsid. - mondtam.

- Rendben. - mondta, majd leemelt a kocsiról. - Gyere! - fogta meg a kezem.

Követtem.

Beszálltunk a hátsó ülésre. Kényelmesen elhelyezkedett. Én is követtem a példáját. Nekidőltem az ajtónak, és felhúztam az egyik lábam. Ő is hasonló helyzetben ült, bár mindkét lába lent volt.

- És gyakran szoktál ide kijönni, hogy egyedül legyél? - kérdeztem.

- Sajnos igen. Ez a legjobb hely. Senki se jár erre.

- És ilyenkor egyedül átgondolod a dolgokat, hogy mi lenne az igazán jó. Senki nem zavar benne. Csak te és a gondolataid. - néztem ki az ablakon.

- Pontosan. Honnan tudod? - ráncolta a homlokát.

- Nekem is vannak ilyen helyeim. Bár itt még nem találtam csak egyet, de az se az igazi. - mondtam szégyenlősen.

- Igazán? Mondd el őket! - kérte.

- Hát legyen. Itt még csak a tömbházaknál a kicsi park tetszett meg igazán, bár nem tudtam nagyon megvizsgálni, mivel akkor mentem oda, mikor állítólag megcsaltál, és nem a helyre figyeltem elsősorban. Jobban lefoglalt Caroline. - húztam el a szám. - De otthon volt három is. Az egyik egy játszótér melletti pad volt. Imádtam azt a helyet. Mindig oda mentem. A második egy közeli park eldugott része. Ott is megvolt az én fám, aminek mindig támasztottam a tövét. Az utolsó egy nagyon, nagyon régi, elhagyott ház kertje, ahol csodaszép fehér szobrok voltak. De oda nem jártam többet, miután egyszer egy kutya megkergetett, és megharapott.

- Micsoda? Hol harapott meg. - kerekedett ki a szeme.

- A bokámat kapta el, de segítettek, így nem lett komoly baj. Csak pár öltés. - mutattam meg, miután nagy nehezen sikerült felrángatni a csőfarmert a jobb bokámról.

- Örök hálám annak az embernek, aki segített. - simította meg a heget.

- Nekem nem. - mondtam véletlenül. Egyből leesett, ezt nem kellett volna. Csak reménykedtem benne, hogy Harry nem vette észre. De nem volt ilyen szerencsém.

- Miért? Ezt hogy érted? - nézett rám zavartan.

- Mindegy. Hülyeséget mondtam. - rántottam meg a vállam, és néztem ki az ablakon.

Kicsi csönd.

- Jaj Leah. Én nem gondoltam volna, hogy... de ha ilyen vagy, semmi gond. Együtt megoldjuk. Most már itt vagyok veled, és segítek. Hidd el, az nem megoldás a problémára, ha magadban teszel kárt. - nézett rám, dőlt előre és mondta komolyan.

- Magamban teszek kárt? Micsoda? - kerekedett ki a szemem.

- Mi? - zavarodott össze ő is. - Te nem...?

- Harry. Azt hitted, hogy én öngyilkos hajlamú vagyok, és azért mondtam azt? - kezdtem el nevetni.

- Hát ööö.... - nyúlt a nyakához.

- Harry. Én jól vagyok. Nem akarok kárt tenni magamban. - mosolyogtam, és ültem föl én is.

- Huh. - fújta ki megkönnyebbülten a levegőt. - De akkor hogy értetted azt?

- Na jó. Elmondom. Mikor kergetett az a kutya, megharapta a lábam, és én elestem. Kitudja mi lett volna velem, de akkor megállt egy autó, és kiszállt belőle egy fiú. Elkergette a kutyát, majd hozzám rohant. Megkérdezte jól vagyok-e, aztán bekötötte a sebem, és bevitt a kórházba. Ezzel csak annyi a baj, hogy az Péter volt. Így találkoztam vele. - hajtottam le fejem.

- Ó. Értem már. De már nem vele jársz, hanem velem, és én soha nem foglak megcsalni. Ezt már tapasztaltad. - húzott magához.

- Igen. Caroline. - szűrtem ezt a nevet a fogaim közül. Ki nem állhattam. Valahányszor feljött éktelen harag tört rám.

- Ennek már vége, ahogy Péternek is. Már lényegtelen sztori. - nyugtatott.

Bólintottam.

- Tudod, ha el tudnék menni veled, bemutatnálak Magyarországon Anyának és Apának. - mondtam.

- Tényleg? - remegett meg a hangja.

- Mi van? Félsz? - nevettem el magam.

- Nem félek....és ha elcseszem? - kérdezte óvatosan, amivel meghazudtolta magát.

- Nem fogod elcseszni. Amúgy meg csak az számít, hogy én szeretlek. - mosolyogtam.

- Oké. - lett kicsit magabiztosabb. - De akkor nemsoká én is bemutatlak Anyának és Gemma-nak. - mondta gonosz vigyorral.

- Őőő. - ijedtem meg, de nem akartam, hogy észrevegye, ezért rávágtam magabiztosságot színlelve. - Oké.

- Már alig várom. - ujjongott.

- Mit csinálsz holnap? - kérdeztem mellékesen. Semmit nem akartam, csak érdekelt, hogy holnap mi a programjuk.

- El kell mennünk próbálni, de előtte be kell ugranom a kórházba ellenőrzésre. Nem tudom, hogy lesz a koncert. - csóválta meg a fejét lassan.

- Nem lesz semmi gond. Hidd el. A próba és az ellenőrzés is jól fog menni. - nyugtattam.

- Eljössz velem a kórházba? - kérdezte.

- El. - feleltem.

Szélesen vigyorgott, majd megcsókolt.

Átkarolta a derekam. Egyre csak húzott közelebb magához. Elkezdtem tolni a vállánál fogva. Hagyta magát, és hátradőlt. A térdemen támaszkodva fölötte tartottam magam. Élveztem, hogy vele lehetek. Élveztem ezt a csókot, és nem akartam abbahagyni. Úgy tűnt, ő se. Sőt. A pólóm alá nyúlt, és az ujjai végig vándorolgattak a gerincemen fel-le. Aztán átkarolta a derekam, és döntött hátra. Hagytam magam. Óvatosan eldőltem, és ő fölém tornyosult. Közbe persze a szánk egy másodperc pihenőt se tartott. Vagy úgy is mondhatnám, hogy a nyelvünk... A hasamat cirógatta. Kirázott a hideg. Jött egy eléggé furcsa érzés, mely végigfutott gerincemen, majd megállt a hátam alján. Furcsa volt, de kellemes. Tetszett. Szerintem Harry-nek is ugyanis, nem hagyta abba. Elkezdte puszilgatni a nyakam. Behunytam a szemem. Élveztem az illatát, a közelségét, hogy ez a csodás ember most itt van velem. Átkaroltam a nyakát. Végigment a szegcsontomon, megállt a vállamnál, majd vissza. Apró csókokkal hintette be az állam vonalát, aztán visszatért a számra. Az a bizsergés a hátamban még most se tűnt el, sőt egyre erősödött. Harry forró ujjai még mindig a hasam simogatták, de úgy döntött ez nem sokáig marad így. Kivette a kezét a pólómból, de nem hagyta itt abba. Megfogta a szélét, és elkezdte húzni fel. "Harry! Mit művelsz?!" futott át az agyamon. A pólót nem húzta sokáig, csak a hasam tetejéig, majd ismét belecsúsztatta a kezét, de ezúttal már nem a hasam felé kalandozott. Kicsit följebb próbálkozott. "Harry!!! Ezt még ne!!" kiabálta a fejemben egy kis hangocska. "Miért ne? Hisz szereted? Mindennél jobban." kiabálta egy másik.

- Harry. - fordítottam el a fejem, hogy véget vessek a csókunknak, és kapkodtam levegő után.

Rám nézett azokkal a csodás zöld szemeivel, amik néha kékesen is játszanak. Megfogott. Csak vizslatott, én pedig nem álltam ellent. Éreztem, amint az a szempár magával ragad,és nem enged. De visszatértem a valóvilágba, és lerántottam a pólóm. Lenézett a mozdulatomra, majd lehajtotta a fejét, és visszaült az eredeti helyére. Csak bámult ki az ablakon maga mellett. Megigazítottam magamon a ruhákat, majd én is elhelyezkedtem.

- Sajnálom én... - mondtam, mikor megláttam ez milyen rosszul esett neki, de nem tudtam folytatni. Nem tudtam hogyan elmondani, miért nem akartam még ezt az egészet.

- Nem. Én sajnálom. - nézett rám.

- Nem akartam, hogy rosszul essen, én csak...ez még korai nekem. Kérlek ne haragudj rám. Én... utálom magam. - hajtottam le a fejem.

- Leah. Ne utáld. Te tökéletes vagy így, ahogy vagy. Talán pont ez az oka, hogy ilyen voltam. - húzta arra a féloldalas mosolyra a száját, melyet annyira imádtam.

- Tudod... Lehetek őszinte? - néztem rá kérdőn.

- Az lenne a legjobb. - mosolyodott el még jobban.

- Oké. Tudod én... nem vagyok a te világodba illő, ami nagy kár, mivel mindennél jobban szeretlek.

- Dehogynem. Én is szeretlek, és...- szakított félbe, de észrevette, hogy még mondanám, ezért elhallgatott.

- Szóval. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a lányok oda vannak érted, és bármelyik megőrülne, ha ezt tennéd vele, mint amit most velem. Ezzel csak annyi a baj, hogy én nem vagyok ilyen. Én nem kapom le egyből az összes ruhám. Sajnálom. Nekem fontos a bizalom, és persze az is, hogy na fotózzanak le. Sötétített ablakok ide vagy oda.

- És én pont ezért szeretlek. Mert veled nem Harry Styles vagyok a One Direction-ból, csupán Harry. - mosolyodott el. - Szóval akkor azért ijedtél meg, mert félsz, hogy itt is lekapnak minket? - ráncolta a homlokát.

- Igen. Láttam egy régi képet, amin Te meg Caroline egy szállodai szobában vagytok. Gondolom valami őrült kamerát tett a sarokba, és felvett titeket. Ebből csak egy képet láttam szerencsére, de elég is volt. - húztam el a szám.