22. ~Tattoo.*

 Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb feltenni az új részt. Nincs rá mentségem. Talán csak annyi, hogy a szerelem most nem kedvez nekem, és így nem megy annyira az írás. De megígérem kárpótollak majd titeket. Na de tudom, hogy már nagyon érdekel a következő rész, szóval nem is tartalak fel titeket. Jó szórakozást hozzá. : )

22. ~Tattoo.*

Leah szemszögéből:

Harry hihetetlenül édes volt, azzal a dallal. Teljesen beleszerettem a hangjába, de magába a fiúba is. Fél pillanat alatt képes levenni a lábamról. Még csak pár napja találkoztunk, de már rávett, hogy mellette aludjak, és énekeltem vele egy csodaszép szerelmes dalt. Imádom. Nem bírok nélküle élni. Nem tudom, ez hogy lehetséges, de ez van.

Kellemes volt kint ülni a hintaágyban. Most remek idő volt Londonban. Szerencsére.

-  Láttad Rebeccát és Liam-et? – kuncogott Harry.

- Persze. Olyan aranyosak. Szurkolok nekik.

- Én is. Hátha annak a lánynak sikerül Liam-et a régivé tennie. – húzta el szomorkásan a száját.

- Miért? Mi változott? Milyen volt régen? – én nem ismertem a bandát szóval nem tudhatom ezeket.

- Hát régen olyan felszabadult és vidám volt. Mindig viccelt, meg nevetett. Ja és oda volt a csajokért. Első dolga az volt, hogy megnézzen egy lányt, mikor belép, de most… Most olyan komoly és érett. Alig nevet. Szokott, de nem olyan sokat és nem felszabadultan. És láttad, hogy a bemutatásnál is csak Ő nem bámult meg titeket. Sőt. Még elindult a nappali fele. Nem tudom mi lelte.

- Hmm. Ez furcsa. De pontosan mióta?

- Amióta egy interjút nagyon elcsesztünk. – hajtotta le a fejét.

- Mit tettetek?

- Mindenki elviccelte. Egy nővel voltunk, és elkezdtük a szokásos hülyeségeinket. A nőnek elege lett, egyszer csak felállt, és kiviharzott. Másnap az újságban szépen lehúzta a bandát. Az volt a cikk lényege, hogy a tagok öt hihetetlenül hülye, gyerekes, és „meleg” fiú. – mutogatott a mutató, és középső ujjával a „meleg” szónál.

- Úristen. De ennyire idióta poénokkal rontottátok el? Fogadok, hogy Louis-nak megvoltak a szokásos válaszai. Azt vette melegségnek. – nevettem el magam.

- Hát részben neki is, de mindenki adta a formáját. Még Liam is viccelődött mindennel. De az óta a cikk óta, mindig komoly. Pedig senki nem vette komolyan, amit az a nő írt. De ő megváltozott ennyitől.

- Sajnálom. – dörzsöltem meg a vállát.

- Váltsunk témát. Mi a kedvenc filmed?

- Hmm. Sok van.

- Nem baj. Sorold!

- Tolvajtempó, Men in black 1, 2, 3, meg még sok, de gondolom, a csajos filmeket hiába mondom. – nevettünk. -  Neked?

- Men in black-ek, V, mint vérbosszú, mindegyik Madagaszkár.

- Na nee már? Te is szereted őket?

- Mármint melyiket? – húzta fel a szemöldökét.

- A V, mint vérbosszút, és a Madagaszkárt.

- Te is?

Bólogattam.

Elkezdtünk nevetni, majd mind ketten hátra dőltünk, és bámultunk előre. Hihetetlen, hogy ennyi közös van bennünk. Egyszer csak megfogta kezem, és belekulcsolta az övéit. Lenéztem, majd az arcára. Elmosolyodtunk mind ketten. Majd újra előre néztem. Maga elé húzta a kezem, és elkezdett játszani az ujjaimmal. Összemérte őket. Jóval nagyobb volt az ő keze, mint az enyém.

- De pici kezed van? – csóválta a fejét.

Majd éreztem a bőrét a mutatóujjam jobb oldalán.

- Ez meg mi? - kérdezte

Egyből tudtam mit talált. Megsimította párszor a „love” tetoválást. Megrántottam a vállamat válaszul.

- Nem is tudtam, hogy van tetkód. – csóválta a fejét.

- Nem feltűnő. Miért, baj? – néztem rá. Nem tudtam, mi a véleménye ezekről. Lehet, elítél miatta.

- Ellenkezőleg. Nekem is van.

- Tényleg? – kerekedett el a szemem.

- Imádom, hogy nem tudsz rólunk mindent. – nyomott egy puszit az arcomra, majd feltűrte a pólója bal ujját, és kivillant a három tetoválás.

Az egyik egy csillag, a másik egy „Hi’ felirat, a harmadik pedig egy szöveg: „Won’t stop till we surrender…”

Nem tudom miért, de nem gondoltam volna róla, hogy tetoválása van. Ráadásul három is. De nem zavart. Szépek voltak azok a kis minták meg szövegek.

- Szépek. – húztam végig rajtuk az ujjam, és tanulmányoztam.

- A tied is aranyos. Különösen a jelentése tetszik.

Felnéztem rá, és itt vettem észre milyen közel hajoltam a karjához, mivel az arcunk szinte máris összeért. Ő is rám nézett.

- Love? – kérdezte a féloldalas mosolyával.

- Love. – mondtam, és megcsókolt.

Megint dobogott a szívem. Nem értem, miért nem szoktam még meg ezt az érzést. Talán soha se fogom. Olyan különleges. Egyre csak húzott közelebb magához, én pedig ismét a hajába túrta. Fogalmam sincs, miért teszem ezt mindig. Egyszerűen csak jól esik érezni a göndör fürtöcskéit. Nem régóta lehettünk így, mikor egy hang jött az ajtó felől.

- Hmm.

Felnéztünk. Zayn-t láttuk az ajtó keretének dőlve.

- Problem haver? – kérdezte Harry szemrehányóan.

- Mindenhol szerelmeseket látok. – emelte az égnek a tekintetét, majd megfordult, és bement a konyhába. Gondolom Rebeccáékat is látta.

- Menjünk be mi is.

Bólintott és elindultunk vissza.

Zayn és Niall ült az asztalnál. Zayn szürcsölte a reggeli kávéját, Niall pedig evett.

- Niall, - gyorsan az órára néztem. – fél óra és dél. Már ne egyél! Nem fogsz tudni ebédelni! – szóltam rá, mire Harry és Zayn hatalmas nevetésbe tört ki. Niall csak szúrós szemmel méregette őket és engem is.

- Mi rosszat mondtam? – nem értettem.

- Ez jó volt Leah. Még hogy Niall nem fog tudni enni fél óra múlva. – veregette meg a vállam Zayn.

- De miért? Hát ez az igazság. És ha nem eszik velünk, én esküszöm, megölöm. – fenyegettem viccesen.

- Hidd el enni fog velünk. Ha 5 perc múlva lenne ebéd, akkor is tudna enni. – tájékoztatott Harry.

Itt kezdett valami derengeni. Addig rengetegszer láttam Niall-t enni, és olvastam is valamit erről. Azt hiszem Ő a „zabagép”.

- Niall az, aki bármikor tud enni, igaz? – súgtam Harry-nek.

Csak bólogatott, és nevetett.

- Jaj. Niall. Úgy sajnálom. Én nem ismerem annyira a bandát. Nem cikizésből mondtam. Csak… nem tudtam. Sajnálom.

Azzal kimentem a konyhából. Felrohantam az emeletre, egyenesen Harry szobájába. A cuccom közt kezdtem el kutatni, és meg is találtam, mit kerestem. Előkaptam a laptopom, és lerohantam vele. Leültem a nappaliba, egy fotelbe. Liam és Rebecca még mindig édesen aludt. Felhúztam a lábam törökülésbe, az ölembe tettem a laptopom, és bekapcsoltam. Elegem van abból, hogy velük vagyok szinte a nap 24 órájában és semmit nem tudok róluk. Most mindent elolvasok. Beütöttem a google-ba a nevüket, és szépen elkezdtem olvasni róluk mindent, amit csak találtam.

Egyszer csak a figyelmem a kijelző jobb sarkába vándorolt. Negyed óra és dél. Francba. El kell kezdenem főzni. Felkaptam a laptopom, és kimentem vele együtt a konyhába. A fiúk kint voltak a kertbe. Csak ültek a fű szélén a kis padkán. Benéztem a hűtőbe, mik is állnak rendelkezésemre az ebédhez. A hűtőbe elég sok minden volt, de semmi olyan, ami nekem kellett. Benéztem a fagyasztóba. „Tökéletes!” És kivettem a Lasagne tészta alapot. Ez lesz az ebéd. Összedobtam egy tepsibe, és betettem a sütőbe. Itt már szabad voltam, szóval folytattam az olvasást. Volt kb. 45 percem.